Ungvári Csaba: Szempont lelki-szellemi direktívákhoz

Ki a lelki ember? Mitől az? A keresztény egyház történetét végigkísérik azok a különféle elképzelések, amelyek ezt igyekeznek megválaszolni. Az óegyházban például az önsanyargatás válogatott módjait gyakorlók számítottak lelkinek. Később a világtól elvonuló, majd a szüzességi fogadalmat tévők voltak azok. Napjainkban már messze nem ennyire egyértelmű, hogy ki és miért számít lelkinek. Sokat imádkozik, jól ismeri a Bibliát, hosszan böjtöl vagy hatékonyan vezeti Krisztushoz az embereket? Lehetséges válaszainkat érdemes az Újszövetség alapján mérlegelnünk.

Az Újszövetségben 26 alkalommal fordul elő a lelki szó görög megfelelője különféle alakokban (pneumatikos, pneumatikon). Ezek a magyar nyelvű szövegekben kivétel nélkül a lelki (újabban szellemi) szóval kerülnek lefordításra. Ha a lelki minőség utáni kutatásunk textusai pusztán ezen szavak előfordulási helyeinek tanulmányozására szorítkoznak, már akkor is igen jelentős következtetésekre juthatunk. Írásomban csupán néhány rövid megállapítást teszek, amelyek megragadták a figyelmemet.

Egyrészt feltűnt az, hogy az Újszövetség szerint nem a lelki-szellemi teljesítmény tesz valakit lelkivé, például nem az, hogy mennyit imádkozik. Ezzel kapcsolatban ugyanis a “szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz 5,17) páli felszólítás érvényes. Ezt nem lehet fokozni. A 26 előfordulásból 24 alkalommal páli írásban találjuk a szót. Többek között ezért is sokatmondó lehet, ha Pál apostolnak a saját lelkiségére vonatkozó önvallomásai közül merítünk. Az egyik ilyen az 1Korinthus 9. fejezete. Ebben éppen azokra a gyülekezeti észrevételekre reagál, miszerint ő nem elég “lelki-szellemi” ember (9,1-5). Védekezésében a konkrét vádakra adott válaszai után az őt hajtó belső indíttatásáról ír. “Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (16),  s arról is szól, hogy mindenkinek mindenné lett azért, hogy minél többeket megnyerjen Krisztusnak (22). Majd így folytatja: “aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató… megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (25-27). Pál szerint az ő lelki minősége az örök élet versenypályáján és az üdvösség szorítójában történő küzdelemre való alkalmassága. Erre figyelmezteti is címzettjeit, amikor a 10. fejezetben egy ószövetségi előképet használva arról szól (1-6), hogy a keresztség (tenger), az Isten védelmező jelenléte (felhőoszlop), és a Krisztusból táplálkozás (manna és kőszikla) önmagában nem ad pneumatikus minőséget vagyis maradandóságot. Hangsúlyozza, hogy ilyen körülmények között Izráel fiainak többsége elhullott a pusztában. Csak azok jutottak be az Ígéret Földjére, akik készek voltak a harcra (Józsué, Káleb) a gonosz dolgokkal kapcsolatos testi kívánságaikkal és a hatalmas kánaáni népekkel szemben. Lelki-szelleminek lenni, pneumatikus minőséggel rendelkezni nem “extra-felszereltségnek” számít, hanem alapvető kötelezettség, hiszen a személyes üdvösségről szól.

Meglepő, hogy ebben a szakaszban (1Kor 10,1-6) így olvassuk: Izráel lelki eledelt evett és a lelki kősziklából ivott. Ez a kőszikla Krisztus volt. Lelkinek lenni azt is jelenti tehát, hogy pneumatikus létünk Krisztusból táplálkozik és őrá mutat. Gyakori jelenség elismert lelki emberek esetében, hogy munkájuk nyomán végül a figyelem már nem Krisztusra szegeződik, hanem saját magukra. A pneumatikus személynek azonban Krisztusra szegeződik a figyelme és másokét is oda irányítja. Nem lelki gyakorlatokra, módszerekre összpontosít, hanem képes Megváltójára fókuszálva másokat is hozzá vezetni. A pneumatikus személyek léte és tettei Krisztust közvetítik.

Lapszámunkban többek között nagy terjedelmű etikai témájú írásokkal kívánunk segíteni abban, hogy meg tudjuk különböztetni a gonoszt a jótól, a tisztát a tisztátalantól. Reménységem az, hogy nem önfenntartó és önmegmentő kísérletek következnek majd felismeréseinkből, hanem célunk annak a lelki-szellemi minőségnek a fenntartása lesz, amely Pál apostolt is jellemezte, aki azért küzdött, hogy alkalmas legyen az evangélium hirdetéséért vívott küzdelemre.

Textus:

“Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt. De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak.” (1Kor. 10,1-6)