Nagy-Ajtai Erzsébet: A keresztény misszió motivációi

Jézus nagy missziós parancsában[i] ránk hagyta minden nép tanítvánnyá tételének megtisztelő feladatát, az ő követei lehetünk. Minden korban kihívás volt megtalálni az utat, ahogyan ez eredményesen végezhető. A világ, a társadalom folyamatosan változik, a gyülekezetnek késznek kell lennie a zajló folyamatok felismerésére, nyitottan a Szentlélek vezetésére.Akkor végez eredményes missziót a gyülekezet[ii], ha szavai, tettei válaszolnak a körülötte élők kimondott vagy ki nem mondott kérdéseire, szükségeire. Jól láthatjuk ezt Jézus szolgálatában. Soha sem mondott sablonos tanításokat, válaszokat, hanem minden esetben hallgatói helyzetére szabta azt. Mindig az őket érdeklő kérdésekből indult ki, betegségeik, szükségeik is belépési pontot jelentettek neki az adott ember, embercsoport világába.[iii] Jézus mert állást foglalni azokban a helyzetekben is, amikor Isten országának tekintélye csorbult, annak értékrendje nem juthatott érvényre.[iv]A gyülekezet ma a missziósparancsnak az adott helyzetek, események, körülmények és szükségek figyelembevételével, azokra válaszolva engedelmeskedhet. A jelen és jövő kihívásai releváns válaszokat igényelnek. Nem ragaszkodhatunk meg nem változtatható, kötelező módszerekhez, hanem inkább speciális elemzés és döntéshozatal kívánatos minden szituációban. Isten akarata minden ember megváltása, a misszió az ő missziója (Missio Dei[v]). Az egyháznak ebben együttműködő szerepet szán.

Krisztus teste, a gyülekezet küldetéssel van jelen a világban. „Krisztus testének feladata a Fő gondolatainak, terveinek kivitelezése a Szentlélek segítségével. Ez ma azonos a misszióparancs teljesítésével.”[vi] A misszióparancs Máté evangéliuma szerint így összegezhető: menjetek el a népek közé, és tegyétek őket tanítvánnyá.[vii] A misszió Isten népének jelenlétével kezdődik. Nekik kell megjeleníteniük a kereszténységet, mely Isten országának törvényei szerint él. Ez az alapja a népek tanítvánnyá tételének, akik majd szintén a szellemi királyságban fognak élni. „Az εκκλησία (gyülekezet) feladata a Krisztus által bemutatott szolgáló szeretet gyakorlása. Az előrejutás a megszentelődésben, valamint az evangélium hirdetése, s ezzel a βασιλεία (Isten országa) teljességre jutásának munkálása.”[viii]

Minden keresztény, akiben a Szentlélek munkálkodik, vágyik arra, hogy Ura akaratát megcselekedhesse. Fontos kérdés, hogy ezt az akaratot hogyan ismerjük fel. Tudjuk, hogy Isten előkészíti nekünk a jó cselekedeteket,[ix] a lehetőségeket, melyekben aktivizálhatjuk magunkat. Meg kell tanulnunk elhinni, hogy ha Isten küld bennünket, hogy tegyünk meg valamit, arra képesek vagyunk. A cselekvés hitből indul el, melyet nehézségekkel dacolva sem adhatunk fel.

Fontos tényező bárminemű szolgálatban, misszióban, melyet az egyház végez, hogy azt Istentől függve akarja végezni. Csak azokat a feladatokat vállalják el tagjai, amelyekről úgy hiszik, hogy Isten akaratában szerepelnek. Emilio Castro írja, hogy a gyülekezet csak akkor tud bizonyos esetekben jól reagálni, ha Istentől függ: „…kérdezzük Krisztust, hogy mit kell tennünk, és legyünk készek, hogy megtegyük, amit tőlünk kér.”[x] Istennek nagyon is konkrét tervei vannak a világra vonatkozóan. Ha engedelmeskedünk, ajtók nyílnak meg. Isten országának eseményei a Szentlélek vezetése alatt történnek, és nem emberi erőből. Így a lehetetlen lehetségessé válik.

Új utak keresése, a képesség, hogy a megszokott formákból kilépjünk létfontosságúak a mai egyház életképessége szempontjából. Fontos, hogy az ötleteknek, kezdeményezéseknek teret adjunk. Az egyháznak meg kell őriznie a mozgalmi jellegét, szükséges, hogy tudjon és merjen megújulni időről időre.

Fontos az egyének, a gyülekezeti tagok személyes tettrekészsége, szolgálni vágyása. A misszió események láncolatából áll. Kiindulási pont lehet az, amivel rendelkezünk, amit fel tudunk ajánlani, az Úr kezébe tenni, hogy ő használhassa, megsokszorozhassa. Ez lehet fizikális természetű, mint az ötezer ember megvendégelésénél a gyermek kenyere és hala, de lehet nem materiális is, mint az időnk, szavaink. Lehet, sőt valószínű, hogy nem egy ember fog valakit végigkísérni abban a folyamatban, míg az érett tanítvánnyá válik, de kisebb-nagyobb részt vállalhatunk abból, hogy az emberek Istennel megbéküljenek, hozzá egyre közelebb kerülhessenek.[xi] A legkisebb szó, tett is nagy jelentőséggel bírhat az egész szempontjából.

A misszióban fontos, hogy lássuk, hogy az adott ember, vagy csoport hol áll az Istennel való kapcsolatban. A szolgáló ismerje meg azokat, akik felé szolgál. Azoknak, akik szinte semmit sem tudnak róla, vagy egészen téves elképzeléseik vannak, időre van szükségük, hogy megismerhessék rajtunk keresztül őt, kis lépések elve alapján, türelmesen. Nem adva túl sokat, amit még nem tudnak elhordozni, időt hagyni az embereknek, hogy megismerhessék a keresztények gondolkozását, életvitelét, Istennel való kapcsolatát egyéni és helyi gyülekezeti szinten.[xii] Az ige hirdetésével elérhetjük, hogy értékrendjük változzon.

Hálásak lehetünk a kereszténység kétezer éves történelme során azokért a bátor hitvallókért, tanítókért, akik az Ige szellemében akár csak egy embernek is tovább adták az örömhírt, amit ők is kaptak, hozzájárulva Krisztus testének növekedéséhez. Most rajtunk, a jelen keresztényein van a sor, hogy megtegyük, ami rajtunk múlik.