Ungvári Csaba: Pünkösd ünnepe az Újszövetségben, a végidő kezdete

A Biblia egyetlen nem zsidó szerzőjének két újszövetségi könyvet tulajdonítanak, a Lukács szerinti evangéliumot és az Apostolok cselekedeteiről írt könyvet. Ezek eredetileg összetartozhattak. A mai kutatások a szétválasztást praktikus okkal magyarázzák, mégpedig azzal, hogy egy-egy ókori tekercsen nagyjából egy ilyen terjedelmű mű férhetett el.[1] Az első pünkösdi ünnepről szóló újszövetségi beszámolót az egységes lukácsi mű második részében, az Apostolok cselekedeteiről írt könyv második fejezetében találjuk.[2] Ahogy az újszövetségi könyvek egyike sem tartalmaz címfeliratot, így ez sem, csak a második században kapja az Apostolok cselekedetei címet.[3]A pünkösd leírását tartalmazó szakasz forráskritikai elemzése terjedelmi ok miatt nem kap helyet dolgozatomban, de fontos megemlíteni, hogy a szakaszunkat magába foglaló nagyobb szövegegység (1-15. fejezetek)[4] esetében a szerző minden bizonnyal az evangéliumával[5] azonos módszert alkalmazott, „aprólékos kutatást végzett, és az összes forrást használta, amihez csak hozzájutott”.[6] Az ehhez szükséges személyes kapcsolatait az biztosította, hogy maga is részese volt az evangélium terjesztésének. Ez egyben az általa ismertetni kívánt történet nagyobb összefüggésben való szemléléséhez szükséges tájékozottságot is elősegítette. Teológiai személetében Pál apostol hatása alatt állt. Az egyház születésnapjának nevezett jeruzsálemi pünkösd leírása Lukács eszkatológiai szemléletét is közvetíti, de kétségtelen összefüggésben áll tanítómestere és példaképe, Pál apostol missziós céljával és látásmódjával. Az említett beszámolóhoz így messzebbről kell közelítenünk, Lukács eszkatológiai perspektívájából.

2.3.1      Lukács eszkatológiája

Számos – dolgozatom kereteit meghaladó – bizonyíték alátámasztja egyfelől azt, hogy a Cselekedetek könyve Lukács evangéliumának folytatása, másfelől hogy mindkettőt Lukács írta. A két műben azonos eszkatológiai gondolkodással találkozhatunk, amit nevezhetünk Lukács eszkatológiájának is.

Lukács szerint Krisztus a Sátánnal és a gonosszal ellentétes irányban halad, merthogy alapvetően azért jött, hogy szembeszálljon uralmával,[7] és kiszabadítsa a foglyait hatalmából,[8] de mindenekelőtt a bűnből. Azért jött, hogy tüzet gyújtson a földön, s egyetlen vágya, hogy már föllobbanjon.[9] Az Isten Királyságának a kibontakozása az örömhír terjedésétől függ: „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje.”[10] Ez a mondat egyrészt Pál teológiáját, másrészt missziológiáját is tükrözi. Lukács végidővárással kapcsolatos szemléletének ez egyben karakterisztikus vonása, hiszen nála „a közvetlen eszkatológiát felváltotta az evangélizálás, és a messiási kor közeli élvezése iránti vágy helyébe a missziós tevékenység lépett… Mivel »ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe«, ezért a történelemben megjelenő Krisztussal való találkozás az eszkatológikus győzelem elérésének az eszköze”.[11]  Lukács távolabbra tekint, elsősorban az Ószövetségben is megígért messiási kor megvalósulását vetíti előre, így az ő leírásában Jézus első nyilvános fellépésekor, a názáreti zsinagógában tartott beszédében megszakítja az Ézsaiásból idézett verset. Ezzel meghatározza a kairosz időszak beköszöntét: „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”[12] Az ézsaiási szöveg így folytatódik: „Istenünk bosszúállása napját.”[13] Lukács a megszakítással jelzi, hogy a „bosszúállás napja” előtti kegyelmi idő beköszöntét hirdeti meg az emberiség Megváltója.[14]

Lukács evangéliumának zárójelenete és az Apostolok cselekedeteinek kezdő jelenete hasonló tartalmú. A szerző kétszerezéssel jelzi, hogy egy korszakot lezáró és egy új korszakot elkezdő történés zajlik. Lukács felfogása szerint az üdvösségtörténet a világ teremtésétől Krisztus második eljöveteléig három korszakból áll. Az első az ígéret ideje, mely Keresztelő Jánossal ér véget,[15] a második szakasz a beteljesedés ideje, Krisztus ideje, amely Jézus föllépésétől mennybemeneteléig tart. A harmadik korszak az egyház ideje, mely Jézus mennybemenetelétől második eljöveteléig tart. A középpontban a beteljesedés, vagyis Krisztus ideje áll, azt készíti elő az ígéret kora és ezt bontakoztatja ki az egyház ideje. Lukács mindhárom kort illetően kiemeli a Szentlélek szerepét. Az ószövetségi várakozást Simeon és Anna képviseli, akik „a Lélek indítására” mennek a templomba, ahol felismerik Jézusban a megígért Megváltót.[16] A Szentlélekkel telve hirdeti Jézus az ószövetségi ígéretek személyében történt beteljesedését, ami azonos az „Úr kedves esztendejének megérkezésével”.[17] A Szentlélek betölti a jeruzsálemi felházban a tanítványokat, aki erővel[18] tölti el őket a Krisztusról szóló tanúskodás[19] végzésére Jeruzsálemtől Rómáig.[20] Lukács az Isten Királyságának eljövetelére vonatkozó pontos időmeghatározást visszautasítja,[21] és hangsúlyozza az ember halál utáni végső sorsát,[22] amiben arra utal, hogy az egyéni üdvösség közvetlenül a halál után elkezdődik.

2.3.2      Az első jeruzsálemi pünkösd (ApCsel 2)

Lukács érdeklődése erőteljesebb a Szentlélek személyével kapcsolatban, mint a többi újszövetségi szerzőé, így a Cselekedetek könyvét joggal nevezhetnénk nem az apostolok, hanem a „Szentlélek cselekedeteinek,”[23] vagy „Jézus további tetteiről szóló könyvnek” is. Így érthető, hogy az első jeruzsálemi, keresztény pünkösdnek ő válik a krónikásává, hiszen az ünnep középpontjában a Szentháromság harmadik személyének, a Szentléleknek az eljövetele áll, aki beteljesíti, univerzálissá teszi a Názáreti Jézus által elhozott megváltást. A beszámolóval kapcsolatos kifejtést két részre bontom. Először az eseményeket, majd Péter igehirdetését elemzem.

2.3.2.1  A pünkösdi események

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.”[24]

Időpont

A lejegyzett események Kr. u. 29-ben pünkösd[25] napján, a páskától számított ötvenedik napon történnek. Lukács a tőle egyébként megszokott pontosabb[26] datálást nem tartja szükségesnek, valószínűleg azért, mert első műve befejezésének idejében vagyunk; innen indítja egyébiránt az Apostolok cselekedeteiben leírt események fonalát. Azt azért megtudjuk, hogy a napnak harmadik órájában, azaz a délelőtt kilenc órát közvetlenül megelőző időben történik mindez.[27]

Helyszín

A Jeruzsálemen belüli helymeghatározás vonatkozásában uralkodó nézet, hogy János-Márk házában lehetett az esemény. Ezt legerőteljesebben az támasztja alá, hogy Péter apostol a fogságból szabadulását követően „elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak”.[28] Ez arra utalhat, hogy az említett ház az apostolok főhadiszállása volt, sőt itt költhették el a páskavacsorát is.[29] A nehézség azonban ezzel egyrészt az, hogy a lukácsi leírás szerint mintegy százhúszan voltak együtt,[30] ami egy akkoriban szokatlanul nagy helyet feltételez, másrészt pedig egy ilyen hely hiányában a pünkösdi jelenségek, amelyek odavonzották a zarándokokat, nem lettek volna hallhatóak, és a tanítványok sem szólhattak volna a néphez.[31] Jeruzsálem keskeny utcáin ez elképzelhetetlen lett volna.  Jelenlegi ismereteink szerint erre az egyetlen alkalmas hely a templom volt, amiről tudjuk, hogy rendszeresen látogatták. Ezt alátámasztja Lukács evangéliumának utolsó verse is: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent”.[32] Életszerű, hogy a tanítványok valahol a templomtéren, a sokaság között imádkozhattak. Így magyarázatot nyer a nagy csődület és az, hogy miképpen láthatták őket olyannak, mint „akik édes bortól részegedtek meg”, és hogyan hallhatták nyelveken szólásukat, majd miképpen léphetett elő Péter apostol.

Események

A Názáreti Jézus miután feltámadását követően 40 napon át ellátta tanítványait utasításokkal, mennybement, a tanítványok pedig együtt imádkoztak, majd az áruló Júdás helyett egy másik tanút választottak sorsvetéssel, Mátyást. A cél a Jézus életét, halálát és feltámadását tanúsító 12-es apostoli kör teljessé tétele volt.[33] A Jézus Krisztus mennybemenetelét követő tizedik napon pedig megtörténik a pünkösdi csoda, a Szentlélek eljövetele.

Lukács, könyve központi szereplőjének, a Szentlélek „megérkezésének” leírásában az ószövetségi szimbolika képi elemeit alkalmazza, a szelet és a tüzet. Az Isten Lelkére a bibliai héber nyelv a „ruach”[34] szót használja, míg a görög a „pneumát”. Walter Eichrodt kiáll amellett, hogy ez mindkét nyelvben megtartja a légmozgás, szél jelentését, akár szél, akár lehelet[35] értelemben, míg Vriezen[36] szerint, amikor az emberre értjük, akkor ez mindig az Isten ajándékát jelenti, amely tőle jön és hozzá tér vissza.[37] Az elvonatkoztatott értelmek mellett a 2Móz 14,21-ben[38] a ruach „erős keleti szél” jelentéssel bír, az 1Móz 3,8-ban[39] a magyar fordítás a „szellős alkonyat” összetételben hozza, a 18. zsoltárban[40] pedig a „szelek szárnya” kifejezésben szerepel. Jelen tanulmány ennél bővebb áttekintést nem enged, de összegzésképpen elmondható, hogy az Ószövetségben általában a Lélek egyet jelent Isten hatalmával vagy jelenlétével.[41] A Szentlélek személyével kapcsolatos egységes, pontosabb meghatározottság nehezen mutatható ki az Ószövetségben. Lukács „tudósítása” azonban a szél és a Lélek összekapcsolása tekintetében tudatos szándékot tükröz. A Lélek tömeges kitöltetése – amire Péter igehirdetése is utal – új jelenség, mert új korszak kezdődött, azonban a cselekvő itt is az ószövetségi Jahve, az erő és a hatalom pedig ugyanaz, ami a zsidó nép történelmének legjelentősebb állomásainál megjelenik. Lukács vélhetően tudatosan építi a teológiai hidat a régi és az új szövetség között, aminek fordulópontja ez az esemény.

A tűznek, mint szimbólumnak négy fő jelentésével találkozunk a Szentírásban: megtisztítás,[42] ítélet,[43] a felajánlás elfogadása[44] és Isten jelenlétében felhatalmazás a szolgálatra.[45] Az Apostolok cselekedeteiben – az 1,8-ban tett ígérettel összhangban – a pünkösdi eseménynél nem mutatható ki sem a megtisztítás, sem az ítélet. Az említett jelentések közül a „felruháztattok mennyei erővel” jézusi ígérettel és a mű missziós hangsúlyával a következő értelmezések egyeznek meg: a felajánlás elfogadása, ill. az Isten jelenlétében történő szolgálatra felhatalmazás.

„Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.”

A glosszolália során a tanítványok Isten felséges dolgairól beszéltek, számukra ismeretlen nyelven. A Pál apostol és Lukács közötti – korábban már említett – munkatársi viszony, Pál teológiájának Lukácsra gyakorolt hatása indokolttá teszi, hogy az apostol glosszoláliával kapcsolatos magyarázatát említsük meg az ószövetségi összefüggés jelentésének bemutatására: „A törvényben meg van írva: »Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, és így sem hallgatnak rám«, ezt mondja az Úr. Úgyhogy a nyelveken való szólás[46] jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek.”[47] Pál szerint tehát a nyelveken szólás jel. A Cselekedetek könyvében további két konkrét esetben találkozunk a nyelveken szólással; mindkét esetben bizonyító erejű, az üdvösség elnyerését megerősítő jelként említi meg Lukács. Kornéliusz pogány római százados házában Péter apostol mennyei „kényszer hatására”[48] prédikálja az evangéliumot, de nyelveken szólásukkal félbeszakítják őt a hallgatói, akik egyébként a házigazdával együtt már korábban is Jahve-tisztelő életmódot folytattak.[49] A jelenség Péter és a tanítványi kör számára is bizonyító erővel bíró érv.[50] Az Apostolok cselekedetei 15. fejezetében olvasható apostoli gyűlésen, amelynek legfőbb kérdése, hogy a pogányoké-e az üdvösség, szintén a Kornéliusznál történtekkel érvel Péter. A második eset Pál közreműködésével megy végbe, amikor Efézusban a Keresztelő János keresztségében részesült tanítványok a Szentlélek személyéről hallva, Pál kézrátétele által részesülnek a Szentlélek ajándékában, aminek bizonyítéka a nyelveken szólás.[51] Összefoglalásképpen elmondhatjuk – Lukács szerzői szándéka és a páli teológia melletti elkötelezettsége ismeretében –, hogy a glosszolália a Cselekedetek könyvében az első pünkösdi eseményeknél figyelemfelkeltő isteni jel, a későbbiekben pedig az üdvösség elnyerését bizonyító megerősítés.[52]

Lukács leírása szerint a legkülönbözőbb helyekről, a diaszpórából Jeruzsálembe érkezett zarándokok a zúgás hangjára futnak össze, majd a glosszoláliát hallva, Istent dicsérő beszédként értik meg azt. Reakciójukat az ekszisztémi görög szóval írja le a szerző, amelynek alapjelentései: 1) ámulatba ejt, meghökkent, 2) megdöbben, magán kívül van, eksztázisban/önkívületben van, ill. kerül.[53] Mivel nem értik azt, hogy a láthatóan galileaiai származású, egyszerű emberek hogyan képesek az ő anyanyelvükön (amelyben születtek[54]) beszélni, csodálkozva[55] adnak hangot értetlenségüknek. Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára szerint a tömegben egyrészről jelen lehettek a Jeruzsálembe – az ide vonatkozó ígéretek miatt – életük végére diaszpórából ideköltözött zsidók és prozeliták, valamint olyanok is, akik csak átmenetileg, az ünnep alkalmával tartózkodtak Jeruzsálemben. Utóbbiakat a nép vagy ország megemlítésével sorolja fel a szöveg. A lista keletről nyugat felé halad, a római kor előtti földrajzi meghatározásokat tartalmazza.

A felsorolásban az írásmagyarázók egy része egy asztrológiai világnézet tükröződését látja, az alábbiak szerint: