Ungvári Csaba: Pünkösd ünnepe az Újszövetségben, a végidő kezdete

A végidő kezdete: Pünkösd 4. rész

A Biblia egyetlen nem zsidó szerzőjének két újszövetségi könyvet tulajdonítanak, a Lukács szerinti evangéliumot és az Apostolok cselekedeteiről írt könyvet. Ezek eredetileg összetartozhattak. A mai kutatások a szétválasztást praktikus okkal magyarázzák, mégpedig azzal, hogy egy-egy ókori tekercsen nagyjából egy ilyen terjedelmű mű férhetett el.[1] Az első pünkösdi ünnepről szóló újszövetségi beszámolót az egységes lukácsi mű második részében, az Apostolok cselekedeteiről írt könyv második fejezetében találjuk.[2] Ahogy az újszövetségi könyvek egyike sem tartalmaz címfeliratot, így ez sem, csak a második században kapja az Apostolok cselekedetei címet.[3]A pünkösd leírását tartalmazó szakasz forráskritikai elemzése terjedelmi ok miatt nem kap helyet dolgozatomban, de fontos megemlíteni, hogy a szakaszunkat magába foglaló nagyobb szövegegység (1-15. fejezetek)[4] esetében a szerző minden bizonnyal az evangéliumával[5] azonos módszert alkalmazott, „aprólékos kutatást végzett, és az összes forrást használta, amihez csak hozzájutott”.[6] Az ehhez szükséges személyes kapcsolatait az biztosította, hogy maga is részese volt az evangélium terjesztésének. Ez egyben az általa ismertetni kívánt történet nagyobb összefüggésben való szemléléséhez szükséges tájékozottságot is elősegítette. Teológiai személetében Pál apostol hatása alatt állt. Az egyház születésnapjának nevezett jeruzsálemi pünkösd leírása Lukács eszkatológiai szemléletét is közvetíti, de kétségtelen összefüggésben áll tanítómestere és példaképe, Pál apostol missziós céljával és látásmódjával. Az említett beszámolóhoz így messzebbről kell közelítenünk, Lukács eszkatológiai perspektívájából.

2.3.1 Lukács eszkatológiája

Számos – dolgozatom kereteit meghaladó – bizonyíték alátámasztja egyfelől azt, hogy a Cselekedetek könyve Lukács evangéliumának folytatása, másfelől hogy mindkettőt Lukács írta. A két műben azonos eszkatológiai gondolkodással találkozhatunk, amit nevezhetünk Lukács eszkatológiájának is.

Lukács szerint Krisztus a Sátánnal és a gonosszal ellentétes irányban halad, merthogy alapvetően azért jött, hogy szembeszálljon uralmával,[7] és kiszabadítsa a foglyait hatalmából,[8] de mindenekelőtt a bűnből. Azért jött, hogy tüzet gyújtson a földön, s egyetlen vágya, hogy már föllobbanjon.[9] Az Isten Királyságának a kibontakozása az örömhír terjedésétől függ: „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje.”[10] Ez a mondat egyrészt Pál teológiáját, másrészt missziológiáját is tükrözi. Lukács végidővárással kapcsolatos szemléletének ez egyben karakterisztikus vonása, hiszen nála „a közvetlen eszkatológiát felváltotta az evangélizálás, és a messiási kor közeli élvezése iránti vágy helyébe a missziós tevékenység lépett… Mivel »ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe«, ezért a történelemben megjelenő Krisztussal való találkozás az eszkatológikus győzelem elérésének az eszköze”.[11] Lukács távolabbra tekint, elsősorban az Ószövetségben is megígért messiási kor megvalósulását vetíti előre, így az ő leírásában Jézus első nyilvános fellépésekor, a názáreti zsinagógában tartott beszédében megszakítja az Ézsaiásból idézett verset. Ezzel meghatározza a kairosz időszak beköszöntét: „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”[12] Az ézsaiási szöveg így folytatódik: „Istenünk bosszúállása napját.”[13] Lukács a megszakítással jelzi, hogy a „bosszúállás napja” előtti kegyelmi idő beköszöntét hirdeti meg az emberiség Megváltója.[14]

Lukács evangéliumának zárójelenete és az Apostolok cselekedeteinek kezdő jelenete hasonló tartalmú. A szerző kétszerezéssel jelzi, hogy egy korszakot lezáró és egy új korszakot elkezdő történés zajlik. Lukács felfogása szerint az üdvösségtörténet a világ teremtésétől Krisztus második eljöveteléig három korszakból áll. Az első az ígéret ideje, mely Keresztelő Jánossal ér véget,[15] a második szakasz a beteljesedés ideje, Krisztus ideje, amely Jézus föllépésétől mennybemeneteléig tart. A harmadik korszak az egyház ideje, mely Jézus mennybemenetelétől második eljöveteléig tart. A középpontban a beteljesedés, vagyis Krisztus ideje áll, azt készíti elő az ígéret kora és ezt bontakoztatja ki az egyház ideje. Lukács mindhárom kort illetően kiemeli a Szentlélek szerepét. Az ószövetségi várakozást Simeon és Anna képviseli, akik „a Lélek indítására” mennek a templomba, ahol felismerik Jézusban a megígért Megváltót.[16] A Szentlélekkel telve hirdeti Jézus az ószövetségi ígéretek személyében történt beteljesedését, ami azonos az „Úr kedves esztendejének megérkezésével”.[17] A Szentlélek betölti a jeruzsálemi felházban a tanítványokat, aki erővel[18] tölti el őket a Krisztusról szóló tanúskodás[19] végzésére Jeruzsálemtől Rómáig.[20] Lukács az Isten Királyságának eljövetelére vonatkozó pontos időmeghatározást visszautasítja,[21] és hangsúlyozza az ember halál utáni végső sorsát,[22] amiben arra utal, hogy az egyéni üdvösség közvetlenül a halál után elkezdődik.

2.3.2 Az első jeruzsálemi pünkösd (ApCsel 2)

Lukács érdeklődése erőteljesebb a Szentlélek személyével kapcsolatban, mint a többi újszövetségi szerzőé, így a Cselekedetek könyvét joggal nevezhetnénk nem az apostolok, hanem a „Szentlélek cselekedeteinek,”[23] vagy „Jézus további tetteiről szóló könyvnek” is. Így érthető, hogy az első jeruzsálemi, keresztény pünkösdnek ő válik a krónikásává, hiszen az ünnep középpontjában a Szentháromság harmadik személyének, a Szentléleknek az eljövetele áll, aki beteljesíti, univerzálissá teszi a Názáreti Jézus által elhozott megváltást. A beszámolóval kapcsolatos kifejtést két részre bontom. Először az eseményeket, majd Péter igehirdetését elemzem.

2.3.2.1 A pünkösdi események

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.”[24]

Időpont

A lejegyzett események Kr. u. 29-ben pünkösd[25] napján, a páskától számított ötvenedik napon történnek. Lukács a tőle egyébként megszokott pontosabb[26] datálást nem tartja szükségesnek, valószínűleg azért, mert első műve befejezésének idejében vagyunk; innen indítja egyébiránt az Apostolok cselekedeteiben leírt események fonalát. Azt azért megtudjuk, hogy a napnak harmadik órájában, azaz a délelőtt kilenc órát közvetlenül megelőző időben történik mindez.[27]

Helyszín

A Jeruzsálemen belüli helymeghatározás vonatkozásában uralkodó nézet, hogy János-Márk házában lehetett az esemény. Ezt legerőteljesebben az támasztja alá, hogy Péter apostol a fogságból szabadulását követően „elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak”.[28] Ez arra utalhat, hogy az említett ház az apostolok főhadiszállása volt, sőt itt költhették el a páskavacsorát is.[29] A nehézség azonban ezzel egyrészt az, hogy a lukácsi leírás szerint mintegy százhúszan voltak együtt,[30] ami egy akkoriban szokatlanul nagy helyet feltételez, másrészt pedig egy ilyen hely hiányában a pünkösdi jelenségek, amelyek odavonzották a zarándokokat, nem lettek volna hallhatóak, és a tanítványok sem szólhattak volna a néphez.[31] Jeruzsálem keskeny utcáin ez elképzelhetetlen lett volna. Jelenlegi ismereteink szerint erre az egyetlen alkalmas hely a templom volt, amiről tudjuk, hogy rendszeresen látogatták. Ezt alátámasztja Lukács evangéliumának utolsó verse is: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent”.[32] Életszerű, hogy a tanítványok valahol a templomtéren, a sokaság között imádkozhattak. Így magyarázatot nyer a nagy csődület és az, hogy miképpen láthatták őket olyannak, mint „akik édes bortól részegedtek meg”, és hogyan hallhatták nyelveken szólásukat, majd miképpen léphetett elő Péter apostol.

Események

A Názáreti Jézus miután feltámadását követően 40 napon át ellátta tanítványait utasításokkal, mennybement, a tanítványok pedig együtt imádkoztak, majd az áruló Júdás helyett egy másik tanút választottak sorsvetéssel, Mátyást. A cél a Jézus életét, halálát és feltámadását tanúsító 12-es apostoli kör teljessé tétele volt.[33] A Jézus Krisztus mennybemenetelét követő tizedik napon pedig megtörténik a pünkösdi csoda, a Szentlélek eljövetele.

Lukács, könyve központi szereplőjének, a Szentlélek „megérkezésének” leírásában az ószövetségi szimbolika képi elemeit alkalmazza, a szelet és a tüzet. Az Isten Lelkére a bibliai héber nyelv a „ruach”[34] szót használja, míg a görög a „pneumát”. Walter Eichrodt kiáll amellett, hogy ez mindkét nyelvben megtartja a légmozgás, szél jelentését, akár szél, akár lehelet[35] értelemben, míg Vriezen[36] szerint, amikor az emberre értjük, akkor ez mindig az Isten ajándékát jelenti, amely tőle jön és hozzá tér vissza.[37] Az elvonatkoztatott értelmek mellett a 2Móz 14,21-ben[38] a ruach „erős keleti szél” jelentéssel bír, az 1Móz 3,8-ban[39] a magyar fordítás a „szellős alkonyat” összetételben hozza, a 18. zsoltárban[40] pedig a „szelek szárnya” kifejezésben szerepel. Jelen tanulmány ennél bővebb áttekintést nem enged, de összegzésképpen elmondható, hogy az Ószövetségben általában a Lélek egyet jelent Isten hatalmával vagy jelenlétével.[41] A Szentlélek személyével kapcsolatos egységes, pontosabb meghatározottság nehezen mutatható ki az Ószövetségben. Lukács „tudósítása” azonban a szél és a Lélek összekapcsolása tekintetében tudatos szándékot tükröz. A Lélek tömeges kitöltetése – amire Péter igehirdetése is utal – új jelenség, mert új korszak kezdődött, azonban a cselekvő itt is az ószövetségi Jahve, az erő és a hatalom pedig ugyanaz, ami a zsidó nép történelmének legjelentősebb állomásainál megjelenik. Lukács vélhetően tudatosan építi a teológiai hidat a régi és az új szövetség között, aminek fordulópontja ez az esemény.

A tűznek, mint szimbólumnak négy fő jelentésével találkozunk a Szentírásban: megtisztítás,[42] ítélet,[43] a felajánlás elfogadása[44] és Isten jelenlétében felhatalmazás a szolgálatra.[45] Az Apostolok cselekedeteiben – az 1,8-ban tett ígérettel összhangban – a pünkösdi eseménynél nem mutatható ki sem a megtisztítás, sem az ítélet. Az említett jelentések közül a „felruháztattok mennyei erővel” jézusi ígérettel és a mű missziós hangsúlyával a következő értelmezések egyeznek meg: a felajánlás elfogadása, ill. az Isten jelenlétében történő szolgálatra felhatalmazás.

„Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.”

A glosszolália során a tanítványok Isten felséges dolgairól beszéltek, számukra ismeretlen nyelven. A Pál apostol és Lukács közötti – korábban már említett – munkatársi viszony, Pál teológiájának Lukácsra gyakorolt hatása indokolttá teszi, hogy az apostol glosszoláliával kapcsolatos magyarázatát említsük meg az ószövetségi összefüggés jelentésének bemutatására: „A törvényben meg van írva: »Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, és így sem hallgatnak rám«, ezt mondja az Úr. Úgyhogy a nyelveken való szólás[46] jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek.”[47] Pál szerint tehát a nyelveken szólás jel. A Cselekedetek könyvében további két konkrét esetben találkozunk a nyelveken szólással; mindkét esetben bizonyító erejű, az üdvösség elnyerését megerősítő jelként említi meg Lukács. Kornéliusz pogány római százados házában Péter apostol mennyei „kényszer hatására”[48] prédikálja az evangéliumot, de nyelveken szólásukkal félbeszakítják őt a hallgatói, akik egyébként a házigazdával együtt már korábban is Jahve-tisztelő életmódot folytattak.[49] A jelenség Péter és a tanítványi kör számára is bizonyító erővel bíró érv.[50] Az Apostolok cselekedetei 15. fejezetében olvasható apostoli gyűlésen, amelynek legfőbb kérdése, hogy a pogányoké-e az üdvösség, szintén a Kornéliusznál történtekkel érvel Péter. A második eset Pál közreműködésével megy végbe, amikor Efézusban a Keresztelő János keresztségében részesült tanítványok a Szentlélek személyéről hallva, Pál kézrátétele által részesülnek a Szentlélek ajándékában, aminek bizonyítéka a nyelveken szólás.[51] Összefoglalásképpen elmondhatjuk – Lukács szerzői szándéka és a páli teológia melletti elkötelezettsége ismeretében –, hogy a glosszolália a Cselekedetek könyvében az első pünkösdi eseményeknél figyelemfelkeltő isteni jel, a későbbiekben pedig az üdvösség elnyerését bizonyító megerősítés.[52]

Lukács leírása szerint a legkülönbözőbb helyekről, a diaszpórából Jeruzsálembe érkezett zarándokok a zúgás hangjára futnak össze, majd a glosszoláliát hallva, Istent dicsérő beszédként értik meg azt. Reakciójukat az ekszisztémi görög szóval írja le a szerző, amelynek alapjelentései: 1) ámulatba ejt, meghökkent, 2) megdöbben, magán kívül van, eksztázisban/önkívületben van, ill. kerül.[53] Mivel nem értik azt, hogy a láthatóan galileaiai származású, egyszerű emberek hogyan képesek az ő anyanyelvükön (amelyben születtek[54]) beszélni, csodálkozva[55] adnak hangot értetlenségüknek. Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára szerint a tömegben egyrészről jelen lehettek a Jeruzsálembe – az ide vonatkozó ígéretek miatt – életük végére diaszpórából ideköltözött zsidók és prozeliták, valamint olyanok is, akik csak átmenetileg, az ünnep alkalmával tartózkodtak Jeruzsálemben. Utóbbiakat a nép vagy ország megemlítésével sorolja fel a szöveg. A lista keletről nyugat felé halad, a római kor előtti földrajzi meghatározásokat tartalmazza.

A felsorolásban az írásmagyarázók egy része egy asztrológiai világnézet tükröződését látja, az alábbiak szerint:

Forrás: Jubileumi kommentár, 1967. 139. p.

Ha ennek a magyarázatnak helyt adunk, akkor ez tovább erősíti a Lukácsnál már korábban is jelenlévő univerzalista szándékot, célt, hiszen a jelenlévők a világ minden népének szimbolikus képviselőiként váltak szemtanúivá (majd hirdetőivé is) az új világkorszak beköszöntének.[56]

Lukács beszámolójában a sokaság időrendben bekövetkező reakcióját így írja le: „Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: »Mi akar ez lenni?« Mások azonban gúnyolódva mondták: »Édes bortól részegedtek meg.«” A tanítványokat hallgatók, figyelők közül egyesek tanácstalanok voltak, mások gúnyolódni kezdtek. Dramaturgiai szempontból az utóbbi eredményezi, vagy talán kényszeríti ki azt, hogy Péter apostol megmagyarázza a történteket és elmondja beszédét.

2.3.2.2 Péter apostol pünkösdi igehirdetése

Ebben a fejezetben a beszéd főbb eszkatologikus „hídelemeire” és ezek jelentőségére térek ki. A prédikációt Péter apostol mondja el, aki több alkalommal is az apostoli kör, a jeruzsálemi ősközösség szószólójaként áll elő.[57] Először is arra mutat rá: ésszerűtlen arra gondolni, hogy délelőtt kilenckor a glosszoláliában Istent dícsérő 120 tanítvány részeg legyen: „Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van.”[58] Ezt követően Jóel próféta könyvéből idézve magyarázza meg a történéseket; azt állítja, hogy a most látható jelenség a prófécia beteljesülése: „Ez az, amiről Jóel így prófétált.”[59] Jóel könyve a Lélek kitöltésének ígéretét a könyv három fő gondolatmenetébe ágyazza: a sírás (gyász), a szabadulás (megváltás) és az ítélet.[60] „Lukács nem azért választotta a Jóel 3,1-5-öt, mivel az kézenfekvően a Lélek kitöltéséhez kapcsolódik, hanem sokkal inkább azért, mert minden ószövetségi szövegnél jobban kifejezi Izráel reménységét, miszerint az Úr napja eszkatológiai üdvösséget fog hozni számára. A Jóel 3,1-5-öt körülvevő szótériológiai gondolatmenetek irányadóak Lukács számára a szöveg Apostolok cselekedeteiben való használatában.”[61] Craig A. Evans, 1983. megjegyzi, hogy az ApCsel 2,1-16-ban hozzávetőleg húsz szót vezethetünk vissza Jóel könyvére.[62] A „minden népek közül” összegyűltek motívuma felidézi Jóelnek a népekre vonatkozó mondanivalóját,[63] a Jóel 1,2-ben előforduló e föld „minden lakói” kifejezés szó szerint megtalálható az ApCsel 2,14-ben is. Az ugyanebben a versben olvasható „vegyétek fületekbe” felszólítás pedig a Jóel 1,2-ben köszön vissza. A részegség motívumát, beleértve az azonos szóhasználatot, ugyancsak meg kell jegyeznünk (ApCsel 2,15 – Jóel 1,5).[64]

A Jóeltől való eltérések mint Lukács eszkatologikus szándékának jelei[65]

A lukácsi szöveg aktualizált értelmének és a szándékolt többletjelentésének feltárásához a jóeli szöveg és a péteri idézés közötti eltéréseket vizsgálom meg. Robert Menzies, 1991. szerint (1) az „azután”[66] változtatása „az utolsó napokban”[67] kifejezésre azt jelzi, hogy Lukács az eseményeket a küszöbön álló „utolsó napok” jelének tekinti, és itt nincs semmilyen eltérés Jóel könyvének eszkatológiai távlataitól. Lukács ezzel a változtatással „tisztázza, hogy Jóel könyvének tágabb kontextusa alapján hogyan szűkíthetjük le a μετὰ ταὐτα-t: A tanítványok Szentlélekkel való felruházása pünkösd napján az Endzeit (végidők) egy eseménye, Isten szabadításának az az időszaka, amely megelőzi az Úr napját”.[68] Mind Jóel könyvében, mind az Apostolok cselekedeteiben az utolsó napok eseményei Jahve közelgő napjának összefüggésébe vannak beállítva, de Lukács szerint nem Jahvét, hanem Jézust kell segítségül hívni. A 2,22-36 versek célja, hogy „bebizonyítsa az azonosságot a 21. vers κύριος-a és a 22. vers Jézusa között”.[69] A történés a végidők jeleinek egyike, amelyek Jahve napjának a közeli küszöbön állására mutatnak. Ez egyrészről megváltás, másrészről ítélet, amire a lángnyelvek megjelenésével is utal Lukács, visszatekintve Keresztelő János igehirdetésére, amelyben ez a kettő egymás után következik: „kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: a gabonát csűrébe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”[70]

(2) A 18. versben Lukács beszúrja az „éppen”[71] és az „én”[72] kifejezést, utóbbit kétszer. Jóel prófétánál az izraeliták szolgái és szolgálólányai egy zsidó társadalmi réteget jelentettek, így társadalmi különbségtétel nélkül részesül mindenki a Lélekben. Lukácsnál az „én szolgáim” kifejezés már azt jelzi, hogy akire a Szentlélek kiárad, az már Isten szolgája, vagyis az eszkatologikus közösség tagja. Lukács szerint a Lélek ruházza fel ezt a közösséget a szolgálatra.

(3) Lukács a 18. versben betoldja az „és prófétálnak”[73] szövegrészt, ami arra utal, hogy a szerző a Lelket a prófétálás lelkének tekinti, amivel egyben meg is magyarázza az éppen megtörtént nyelveken szólást is, ami prófétai jellegű volt, hiszen értették, akik hallgatták. Isten népének prófétasága az utolsó napok jellemzője, amit D. A. Carson, 1987. így fejez ki: „Lukács számára a Lélek nem csupán az új kor köszöntője, ami aztán eltűnik, hanem sokkal inkább jellemzi az új kort.”[74] Az itt elkezdődött prófétaság után Lukács az evangélium hirdetését is prófétai tevékenységként[75] értelmezte.[76]

(4) A 19. versben szerepel a következő betoldás: az „odafenn”[77], a „jeleket”[78] és az „idelenn”[79]. Lukács itt a Jahve napját kísérő csodákat értelmezi, és hozzákapcsolja a „jelek”-et. A „jelek és csodák” kifejezés Lukács gyakori szókapcsolata, amit a tanítványok által végbement csodák leírására használ.[80] A zsidók, amikor ezt a szópárt olvasták, akkor elsősorban Jahvénak a kivonulás során véghezvitt tetteire gondoltak, mivel az Ószövetségben a „jelek és csodák” ott fordulnak elő legnagyobb számban,[81] ami most azt jelzi, hogy elérkeztek az utolsó napok. Mózes prófétaságát is jelek bizonyították, Jézusnak és tanítványainak prófétaságát is a „jelek és csodák” bizonyítják.[82] Mózes ötödik könyve szerint a kivonuláskor Isten szabadító munkáját a „jelek és csodák” jellemezték.[83] A „jelek” Isten népének eszkatológiai üdvösségére utalnak: ahogy jelek és csodák által menekült meg Izráel Egyiptomból és maradt fenn a pusztai vándorlás során, úgy a csodák Lukács szerint is „nagy mértékben elősegítették az utolsó idők Izráelének létrejöttét”.[84]

(5) Lukács elhagyja az 5. vers második felét: „Mert a Sion hegyén és Jeruzsálemen lesz a menedék az Úr ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr!” Ez Lukács univerzalista szemléletét jelzi, és a szöveg üzenetét a 2,39-ben pontosítja is: „Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”

O’Reilly, 1987. szerint Péter beszéde egy, a Jóellel párhuzamos kérésre épül: „Halljátok meg e beszédeket…,”[85] ami Jóel kezdő szavaival paralell: „Hallgassatok ide, ti vének, figyeljen...”[86] A megtérésre felszólítás, ahogy az ószövetségi prófétáknál (és Jóelnél is), úgy Lukácsnál is az új profetikus közösség kérügmájának fontos jellemzője.

2.3.2.3 A első jeruzsálemi pünkösd eszkatologikus jelentősége (összefoglalás)

A fentiek alapján egyértelmű, hogy Lukács pünkösdi beszámolója eszkatologikus hangsúlyú, és ebből a szempontból mutatja be a történéseket. Ami pünkösdkor történik, az az utolsó idők beköszöntét jelzi és az ÚR napját vezeti be. Lukácsnál a Szentlélek „az eszkatológiai kontinuum, amelyben Krisztus elkezdte munkáját, és amelyben ez a munka – várva az ő visszajövetelekor esedékes beteljesedését – végbe is megy.”[87] A Lélek létrehozza az egyházat és fel is ruházza feladatára, a misszióra. A jóeli témák megtalálhatók itt is, de más sorrendben. Jóelnél a megtérésre való felhívás megelőzi annak a szabadulásnak az ígéretét, amit Jahve az ítélet kapcsán adott. Az Apostolok cselekedetei 2. fejezete „Jóel témáit ciklikusan ismétlődve állítja elénk. A Lélek kiáradása, ami az eszkatologikus szabadulás megérkeztét mutatja, az ítélet kontextusában jelenik meg. Ez a megtérésre való, sürgető felhíváshoz vezet. Akik üdvözülnek, képessé válnak arra, hogy másokat is megtérésre hívjanak”.[88]

Összefoglalásképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy az első jeruzsálemi pünkösdről szóló lukácsi tudósítást nem követi több pünkösd ünnepről szóló beszámoló vagy ünnepi emlékezés erre a napra. A napjainkban elsődlegesen az „egyház születésnapja” tartalommal jelzett pünkösdöt az újszövetségi őskereszténység idején ezzel a tartalommal bizonyosan nem ünnepelték. Lukács eszkatológiájának és az Újszövetség egyéb összefüggéseinek fényében ez az aktív Krisztus-várás, a parúszia alapjául szolgáló esemény volt, ami az eszkaton beköszöntét, a Jahvéhoz való megtérés egyetemes lehetőségének megnyílását és az ítélet idejének közeli érkezését hirdette.

Összegzés

Eredeti kutatási tervemben szerepelt egy egyháztörténeti áttekintés is, amelyben a kezdetektől egészen napjainkig terjedően kutattam volna a pünkösd ünnepéhez kapcsolódó pneumatikus tanításokat, karizmatikus gyakorlatokat és eszkatologikus várakozásokat. Kutatásaim közben azonban be kellett látnom, hogy a téma nagy terjedelme miatt legfeljebb az Ószövetségtől az első újszövetségi pünkösdig húzódó ívet tudom áttekinteni dolgozatom keretei között.

A bevezetőmben megfogalmazott hipotézisem az, hogy pünkösd jelentős eszkatologikus tartalommal bíró ünnep, amely korszakonként sajátos jelentéstartalommal bővülve nyújtott aktuális válaszokat, motivációkat a végidőkkel kapcsolatos vallási álláspontok és törekvések számára. A zsidó-keresztény időértelmezés és eszkatológia áttekintésével biztosítottam a szakdolgozatom vörösfonalát képező eszkatologikus aspektus bemutatásához szükséges kontextust. Az Ószövetségben található elrendelési szövegek ismertetésével és elemzésével pünkösd ünnepének gyökerei tárultak elénk. Külön kiemeltem a textusok eltéréseit, amiből a szerző, szerkesztő szándékára és az aktuális történelmi körülményekre, érdekekre mutattam rá. A más népek, kultúrák, vallások jellemzőinek kutatása az aratási ünnep elrendelésének és gyakorlatának hátterében, környezetében álló körülmények megismeréséhez nyújtottak alapismereteket, valamint fontos szempontokat az eszkatologikus jellemzők kimutatásához. A judaizmusban új szakaszba lépett Izrael vallása, mivel az elhurcoltatás miatt megváltoztak a nép életkörülményei, a Szent Hely nélkül pedig új központot, a Tórát kapta istentiszteletének fókuszául. Pünkösd ünnepe a Tóra-adás főüzenetével öltött magára újabbnál újabb tartalmakat, amikor a Bar Kochba felkelés leverését követően végleg reménytelenné vált a jeruzsálemi zarándoklat. Az Újszövetség egyetlen, pünkösdöt leíró textusa Lukács értelmezésében új korszak nyitánya, amit az esemény leírásával bemutatott jelenségekkel bizonyít. Péter apostol prédikációjában ötvöződik az Ószövetség eszkatológiai várakozása és a Jézus-hívők erőteljes parúsziája.

A vizsgált korszakokban és összefüggésekben bizonyítottnak látom hipotézisemet, és egy egyháztörténeti áttekintés – különös tekintettel a 20. században kezdődő pünkösdi mozgalomra – ezt további fontos érvekkel erősítheti.

Felhasznált irodalom

· Barrett, C. K. (1956) The Gospel According to St. John, London: SPCK

· Biblia (2007) Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója – Az 1975 évi új fordítású Biblia javított kiadása (1990)

· Biblia Hebraica Stuttgartensia (1990) Deutsche Bibelgesellschaft

· Biblia-Felfedező v2.3, szerző: Zsidó Miklós (Elektronikus Biblia szövegek)

· Bourbon, Fabio – Lavagno, Enrico (2001) A Szentföld (The Holy Land – Guide to the Archaeological Sites of Israel, Sinai and Jordan

– ford. Dr. Thomka István – szaklektor Dr. Bajusz Ferenc)

Italy, Officina `96 Kiadó

· Bright, John (1986) Izráel története, Egyetemi Nyomda, Budapest

· Burgess, Stanley M. and Gary B. McGee (1989) Dictionary of Pentecostal and Carismatic Movements, Zondervan Publishing House

· Carson, D. A. (1987) Showing the Spirit: A Theological Exposition of 1 Corinthians 12–14, Grand Rapids: Baker Book House

· Carson, D. A. és Moo, Douglas J. (2007) Bevezetés az Újszövetségbe, KIA Budapest

· Czanik Péter (1997) Ézsaiás könyvének magyarázata (13-39), Iránytű Kiadó, Budapest-Gödöllő

· Donin, Hayim Halevy (1998) Zsidónak lenni, Göncöl Kiadó kft.

· Eichrodt, Walter (1961) Theology of The Old Testament, tr. J. A. Baker London: SCM Press, Vol. II.

· Eldon, George Ladd (1974) A Theology of the New Testament, Grand Rapids: Wm. B. Eerdman Publishing Co.

· Eliade, Mircea (1987) A szent és a profán. (Ford. Berényi Gábor) Európa, Budapest

· Evans, C. A. (1983) „The Prophetic Setting of the Pentecost Sermon”, ZNW 74.1-2

· Fitzmyer, Joseph, A. (1982) The Gospel According to Luke I-IX., AB New York: Doubleday

· Fodor György (2009) Jövővárás az Ószövetségben, Pápai Református Teológiai Akadémia – Pápa, L’Harmattan – Budapest

· G. T. (1976) Growth of a Biblical Tradition, New York: Paulist Press

· Goppeld, Leonard (1992) Az újszövetség teológiája, a Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya, Budapest

· Haag, Herbert (1989) Bibliai Lexikon, Apostoli Szentszék Könyvkiadó, Budapest

· Hahn István (1997) Zsidó ünnepek és népszokások, Makkabi, Budapest

· Hankovszky Tamás: Az idő és a történelem keresztény felfogása (Az előadás írott változata). Elhangzott a Faludi Ferenc Akadémia és a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Hinduizmus és kereszténység – Pár(huzamos)beszédek című előadássorozata részeként, Budapest, 2009. 03. 11.

· Hénoch apokalypsise (1945) – Hamvas Béla fordítása, Budapest

· Higgins, A. J. B. (1970) „The Preface to Luke and the Kerygma in Acts”, W. Ward Gasque & Ralph P. Martin, The Paternoster Press

· Horváth Pál (2006) Vallásfilozófia és vallástörténet, Zsigmond Király Főiskola – L’Harmattan, Budapest

· Jubileumi kommentár (1967) Debrecen

· Komesz Mátyás (2009) Ószövetségi bevezetés segédlet 1., PTF, Budapest

· Leeuw, G. van der (2001) A vallás fenomenológiája, Osiris Kiadó, Budapest

· Losonczi Péter–Xeravits Géza (2004) Vita és párbeszéd: a monoteista hagyomány történeti perspektívában, L’Harmattan

· Magyar katolikus lexikon, forrás: http://lexikon.katolikus.hu/ letöltés ideje: 2010. 03. 01.

· Magyar zsidó lexikon (1929) (szerk.: Újvári Péter) Budapest

· Marti, D. Karl, H. Holzinger, A. Bertholet, I. Benzinger, K. Budde, B. Duhm, D. G. Wildeboer Kurzer (1897) Hand-Kommentar zum Alten Testament, Mohr

· McQueen, Larry R. (2009) Joel and the Spirit: The Cry of a Prophetic Hermeneutic CPT Press

· Menzies, Allan (1991) Development of Early Christian Pneumatology With Special Reference to Luke (Journal for the Study of the New Testament Supplement), Sheffield Academic Press

· Nestle, Erwin; Nestle Eberhard, Aland, Kurt (1993) Novum Testamentum Graece, American Bible Society

· Oláh János (2005) Judaisztika, Bookmaker Kiadó, Budapest

· O’Reilly, Leo (1987) Word and Sign int he Acts of the Apostles, Editrice Pontifica Universita Gregoriana, Roma

· Pilpul zsidó életmód magazin – www.pilpul.net, letöltés: 2010. 03. 01.

· Prinsloo, Willem S. (1986) The Theology of the Book of Joel, Walter De Gruyter Inc.

· Puskás Attila: Az eszkatológia bibliai alapjai http://ppkehtk.extra.hu/download/Az_eszkatológia_bibliai.pdf , letöltés: 2010. 02. 23.

· Raj Tamás (2005) Nem idegen közöttünk, Makkabi Kiadó, Budapest

· Ries, Julien (2006) A hívő ember a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban Typotex

· Robinson, W. G. (1964) Der Weg des Herrn. Studien zur Geschichte und Eschatologie im Lukas-Evangelium, Hamburg

· Rugási Gyula: Eszkatológiai alapok mai krízisekhez http://www.epa.oszk.hu/00400/00458/00111/1560.html, letöltés: 2010. 02. 28.

· Rugási Gyula (2004) Eszkhatológia és történet-teológia, Jelenkor Kiadó, Pécs

· Spinetoli, Ortensio da (1986) Lukács, a szegények evangéliuma. A fordítás alapjául szolgáló mű címe: Ortensio da Spinetoli: Luca (Assisi, II. edizione, Cittadella Editrice) http://mek.niif.hu/00100/00179/html/index.htm, letöltés ideje: 2010. 03. 25.

· Taubes, Jacob (2004) Nyugati eszkatológia, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest

· Tenney, Merril C. (2002) Újszövetségi bevezető, KIA

· Thabet Mona: Egyiptológiai tezaurusz 1997-2007. http://mek.niif.hu/02400/02497/02497.pdf, letöltés ideje: 2010. 04. 05.

· Wanke, G., 'Eschatologie'. Ein Beispiel theologischer Sprachverwirrung. In: Eschatologie im AT, hrsg. v. Preuss H. D. Preuß, Jahweglaube

· Wellhausen, J. (1898): Die Kleinen Propheten, Dritte Ausgabe, Berlin

· Vriezen, C. (1970) An outline of Old Testament Theology, Newton, Mass.

· Wolff, H. W. (1961) Das Kerygma des Deuteronomistischen Geschichtswerks, ZAW

· Wolff, Hans Walter, Waldemar Janzen, S. Dean McBride Jr., Charles A. Muenchow (1977) Joel and Amos: A Commentary on the Books of the Prophets Joel and Amos, Fortress Press, Philadelphia

Jegyzetek

[1] A. J. B. Higgins, 1970.: „The Preface to Luke and the Kerygma in Acts”, in: Apostolic History and the Gospel, 78-83. p.

[2] Vö. Joseph A. Fitzmyer, 1982.: The Gospel According to Luke I-IX., AB New York: Doubleday, 1982. 39. p.

[3] A címfelirat vonatkozásában a második és harmadik századi szerzők javaslatai: „Lukács visszaemlékezései” (Tertullianus); ,,Az összes apostol cselekedetei” (Muratori-kánon). Az Apostolok cselekedetei megnevezés először a Lukácshoz írt Marcion-ellenes bevezetőben a 2. század vége környékén, valamint Irenaeusnál (Adversus Haereses 3.13.3) bukkan fel. A „cselekedetek” (prakszeisz) szó az ókori világban meghararozott műfajra vagy alműfajra utalt: emberek vagy városok nagy tetteit elbeszélő könyvek tartoztak ide. (Vö. Carson–Moo, 2007. 282. p.)

[4] „Az ApCsel 16-ban és a következő részekben felbukkanó „mi-szakaszok”, továbbá az ezekben a részekben a Palesztinától a foldrajzilag tágabb, mediterrán helyszínre történő váltás indokolttá teszi, hogy az ApCsel 1-15-öt, illetve 16-28-at a lukácsi forráskutatás szempontjábol küIön tárgyaljuk.” (Carson–Moo, 2007. 305. p.)

[5] „Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyrabecsült Teofilus.” (Lk 1,1-3)

[6] Carson–Moo, 2007. 306. p.

[7] Lk 11,20

[8] Lk 8,36; 13,16

[9] Lk 12,49

[10] Lk 16,16

[11] Vö. Spinetoli, 1986. A tárgyilagosság és a művi elemek alcím alatt

[12] Lk 4,17-18

[13] Ézs 61,1-2

[14] Több kutató szerint a szinoptikusok közül Lukács az egész emberiség Megváltójaként mutatja be a Názáreti Jézust. Erre szimbolikusan az is utal, hogy Mátétól eltérően geneológiáját egészen Ádámig (végül Istenig) vezeti vissza. Vö. Lk 3,23-38

[15] Lk 16,16

[16] Lk 2,25-38

[17] Lk 4,16-21

[18] δύναμις (dünamisz): 1) erő; 2) erőmegnyilvánulás, csoda(tevő erő); 3) képesség, lehetőség, hatalom; 4) jelentés, értelem

[19] μάρτυς (martüsz): 1) tanú; 2) bizonyíték; 3) mártír, vértanú

[20] Az Apostolok cselekedeiről írt könyv története helyileg Rómában ér véget, ami az akkori oikumené központja.

[21] Pl. ApCsel 1,7; Lk 17,20; 21,7

[22] Lk 12,61-21; 16,19-31

[23] Vö. ApCsel 1,8 – „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

[24] ApCsel 2,1-6

[25] πεντηκοστή (pentékoszté): ötvenedik

[26] Lukács az evangéliumában, ill. az Apostolok cselekedeiben is az akkor megszokott módon az uralkodók, tisztségviselők uralkodási évéhez viszonyítva határozza meg az időpontokat. Pl.: Lk 1,5; Lk 3,1; ApCsel 11,28

[27] ApCsel 2,15

[28] ApCsel 12,12

[29] Vö. Tenney, 2002. 189. p.

[30] ApCsel 1,15

[31] „Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” (ApCsel 2,41)

[32] Lk 24,53

[33] „Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus, kezdve a János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk: még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának.” (ApCsel 1,21-22)

[34] רוּחַ

[35] Vö. Eichrodt 1961. Vol. II. 46. p.

[36] Vriezen, 1970. 48. p.

[37] Meg kell jegyezni, hogy az 1Móz 2,7 más szót használ az élet leheletére vonatkozóan: נִשְׁמַ֣ת חַיִּ֑ים A 7,22 kombinálja a két kifejezést: נִשְׁמַת־ר֨וּחַ חַיִּ֜ים.

[38] „Mózes kinyújtotta kezét a tenger felé, az ÚR pedig egész éjjel visszafelé hajtotta a tengert erős keleti széllel (בְּר֨וּחַ קָדִ֤ים), és szárazzá tette a tengert, úgyhogy a víz kettévált.”

[39] „Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor (לְר֣וּחַ הַיֹּ֑ום) járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.”

[40] „Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán (עַל־כַּנְפֵי־רֽוּחַ׃) suhant.” (Zsolt 18,11)

[41] Eldon, 1974. 287. p.

[42] Ézs 6,5-6

[43] Mk 9,44.49; Mt 7,19

[44] „Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet. Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész nép előtt. Tűz jött ki az ÚR színe elől, és megemésztette az oltáron levő égőáldozatot és kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.” (3Móz 9,23-24)

„Amikor befejezte Salamon az imádkozást, tűz szállt alá az égből, és megemésztette az égőáldozatot és a véresáldozatokat, az ÚR dicsősége pedig betöltötte a templomot.” (2Krón 7,1)

[45] „Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor.” (2Móz 3,2)

[46] γλῶσσα (glóssza)

[47] Az 1Kor 14,22-ben Pál apostol az Ézs 28,11-12 verseit idézi.

[48] ApCsel 10,9-24

[49] ApCsel 10,44-48

[50] ApCsel 11,1-8

[51] ApCsel 19,6

[52] Pál apostol nyelveken szólása (ApCsel 14), ill. a samáriai események (ApCsel 8) vizsgálata tovább árnyalhatná a képet, azonban a dolgozat terjedelme és célja nem teszi lehetővé az ilyen mélységű kutatást.

[53] εξίστημι (ekszisztémi)

[54] γεννάω (gennaó)

[55] θαυμάζω (thaumadzó)

[56] Vö. Jubileumi kommentár, 1967. (Ú. Sz.) 139. p. A konklúziót erősíti az a tény is, hogy az ünnepen jelen voltak prozeliták (pl. krétaiak) is, akik vulgáris pogányságukból a zsidók monoteizmusára áttértek.

[57] Mt 16,16-19; 17,24; Lk 5,3.10; Jn 6,68; 13,6-10; 21,15-17. Az Úr a feltámadása után neki külön is megjelent (Lk 24,34; 1Kor 15,5). Arra nincs bizonyíték, hogy Jézus halála után ő vette át Jeruzsálemben a fiatal keresztény közösség irányítását. További igehelyek: ApCsel 3,1-26; 4,1-22; vö. 5,29–32; 5,1-10; 8,14-25; 9,31; 10,17-11,18;

[58] ApCsel 2,15

[59] ApCsel 2,16

[60] McQueen, 2009. 31. p.

[61] McQueen, 2009. 37. p.

[62] Lukács az Ószövetség görög szövegét, a Septuagintát használja, így a változtatások is ehhez a szöveghez képest értendőek.

[63] Jóel 1,6 2,17.19 4,2.8.9.11.12

[64] Vö. C. A. Evans, 1983. 149. p.

[65] Vö. Menzies, 1991. 215-223. p.

[66] μετὰ ταὐτα (meta tauta)

[67] ἐν ταῖς ἐσχάταις ἡμέραις (en taisz eszkhataisz hémeraisz)

[68] Menzies, 1991. 216. p.

[69] O’Reilly, 1987. 96. p.

[70] Lk 3,17

[71] γε (ge)

[72] μου (mou)

[73] καὶ προφητεύσουσιν (kai prophéteuszouszin)

[74] D. A. Carson, 1987. 151. p.

[75] A Lélek képessé tette őket arra, hogy Isten igéjét hirdessék (ApCsel 4,31). Isten új gyülekezetét a prófétai lélek építi fel, aki egyben felruházza e közösség tagjait azzal a képességgel, hogy kimondják Isten igéjét. Nem másról tesz bizonyságot, mint Jézusról, a szabadulás és az ítélet eszkatologikus prófétájáról. (Vö. McQueen, 2009. 44. p.)

[76] Vö. O’Reilly, 1987. 51. p.

[77] ἄνω (anó)

[78] σημεῖα (szémeia)

[79] κάτω (kató)

[80] ApCsel 3,1-10 4,30 5,12 14,3 15,12

[81] Vö. O’Reilly, 1987. 173. p.

[82] Vö. O’Reilly, 1987. 190. p.

[83] Például: 5Móz 4,34; 6,22; 7,19

[84] G. T.: Growth of a Biblical Tradition, 1976. 286. p.

[85] Vö. O’Reilly, 1987. 107. p.

[86] Jóel 1,2. Nemcsak Jóelt, hanem a többi ószövetségi prófétai felhívást is jellemzi.

[87] C. K. Barrett, 1956. 74. p.

[88] Vö. McQueen, 2009. 45. p.