A freudi személyiségmodell:

       Ösztönkésztetés

 Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Bevezetés

1.      A pszichoanalízis a pszichoterápia

1.1.      A személyiség működése

2.      Pszichoanalízis személyiségmodellje

2.1.      A lélek topográfiás modellje

2.2.      A személyiség strukturális modellje

3.      Freud személyiség struktúrája

3.1.      Szorongás

4.      Pszichoanalízis

Irodalomjegyzék

Bevezetés

 Olyan kultúrában élünk, amelyben az ember minden korábbinál nagyobb mértékben önmagával foglalkozik. Napjainkban rengeteg ember fordul pszichológushoz, mert keresik a választ a problémákra,(és ezért anyagi áldozatra is képesek). Ez a pszichológia célja is, így érthető a vonzereje. Dolgozatomban szeretném megvizsgálni Freud személyiség modelljét, azon belül pedig az ösztönkésztetések működését és hatásait. Értelmezni szeretném ezeket a késztetéseket az evangélium tükrében.                                                                                                                           

1.    A pszichoanalízis a pszichoterápia

Sigmund Freud által kidolgozott pszichoterápia az első tudományos jellegű irányzatának tekinthető, kialakulása nagyjából a századfordulóra tehető. A pszichoanalízis Freud szerint három fő területet ölel fel: olyan kutatási módszer, mely elsősorban adott személy beszédének, cselekedeteinek és képzeleti tevékenységének tudattalan jelentését vizsgálja; ezen a kutatáson alapuló pszichoterápiás módszer, melyet az áttétel, az ellenállás és a vágy ellenőrzött értelmezése jellemez; s végül pszichológiai és pszichopatológiai elméletek összessége (Laplanche és Pontalis, 1994; 403. old.). E módszer kidolgozása során Freud eredendően a hisztéria rejtélyét kívánta megfejteni, s a pszichoanalízis történetében a klinikai gyakorlat és az elméleti építkezés máig is szorosan összefonódik (Szőnyi, 1993). Bár a pszichoanalízis Freud óta sokat változott, az ő műve kiinduló pontja és viszonyítási alapja e diszciplína további fejlődésének (Vikár Gy. 2000 ).

1.1. A személyiség működése

Amikor a személyiség működéséről beszélünk, akkor az izgat bennünket, hogy mi hozza működésbe a rendszert, milyen jellegű a működése, no meg az is, hogy a működés hogyan hat vissza magára a rendszerre: fejlődik-e, gazdagodik-e vagy teljesen átalakul-e általa.                                                                    Arra a kérdésre, hogy mi működteti a személyiséget, elvileg a szerkezet felépítése is megadhatná a választ: feltételezhetjük ugyanis, hogy egy hierarchikus struktúrában a fölérendelt pozíciójú elemek lehetnek a „vezérlők”. Külön kérdés lehet természetesen a működtető „energia” forrása is.                                 Freud szerint a működéshez szükséges alapenergia a veleszületett ösztönénből származik, ami a későbbiekben fokozatosan differenciálódó személyiség alkotóelemei közötti feszültség hajtóerejeként érhető tetten. A vezérlő szerep kezdetben az ösztön-éné, majd kialakulása után a felettes-éné, később pedig (optimális esetben) az e kettőt koordináló és egyúttal a külvilág követelményeihez is igazodó éné.(Oláh és Bugán 360.old.).

2.    Pszichoanalízis személyiségmodellje

A pszichoanalízis a pszichés működés, fejlődés, szerkezet alakulásában különösen nagy hangsúlyt helyez az ösztönökre és a belőlük származó energiákra; az ösztönök a freudi elméletben biológiai forrásból eredő motivációk, melyek meghatározzák a személyiség működését (Vikár Gy., 2000). A pszichoanalitikus elmélet a személyiség szerkezetéről és működéséről az idők folyamán - Freud munkássága alatt is - jelentős fejlődésen és változáson ment keresztül. Kezdetben a libidóelmélet és a tudattalan pszichológiája állt a középpontban. Freud a pszichés apparátust ekkor az ún. Topográfiai modell segítségével írta le; később vezette be a személyiség felépítésére vonatkozó ún. strukturális modellt (Szőnyi, 1993), melynek alárendelte a tudatos és tudattalan rendszerek működését (Rapaport, 1971). A tudatos és tudattalan rendszerek leírásával Freud szembe fordult a korábbi felfogással, mely szerint minden lelki folyamat tudatos is egyben (Hermann, 1963 ).

2.1. A lélek topográfiás modellje

  A freudi elmélet értelmében a pszichés működés és a viselkedés döntő meghatározói tudattalanok, a topográfiai modell ebből a felismerésből kiindulva a pszichés apparátus három olyan minőségileg és funkcionálisan eltérő tartományát írja le, melyekhez eltérő működésmódok tartoznak: a tudatos, tudatelőttes (vagy tudatképes) valamint a tudattalan tartományait (Szőnyi, 1993).                                                        

 A tudatos fogalmát Freud hétköznapi értelemben használja: azt a lelki területet érti alatta, melynek adott pillanatban-tudatában van az egyén. Az emberek általában képesek szavakba önteni a tudatos élményeiket és ezekről logikus módon gondolkodni.  A tudatelőttes tartománya könnyen tudatba emelhető tartalmakat hordoz, mely tartalmak elsősorban gondolkodási folyamatokhoz, szóbeli emlékezet- és beszédmaradványokhoz kapcsolódnak. Például ha felidézünk egy film címet, akkor ezt a tudatelőttesből emeljük a tudatba.                                                                                                                              

A tudattalan kifejezést Freud fenntartotta arra a lelki területre, amely közvetlenül nem hozzáférhető a tudatosság számára (Charles-Michael 201.old.). A pszichés apparátus tudattalan tartománya részben örökletes, részben valaha tudatos, de időközben elfojtott tartalmakat foglal magában, mely tartalmak nem vagy csak nehezen emelhetők a tudatba (Hermann, 1963). Működését ösztönök és vágyak vezérlik, egymásnak ellentmondó tartalmak is megférnek benne, az időbeli tájékozódás nem érinti (Freud, 1923).                                                                                                                                                                      Freud gyakran hasonlította az emberi lelket a jéghegyhez. A jéghegy csúcsa felel meg a tudatosnak, jóval nagyobb víz alatti része pedig annak, ami a tudaton kívül esik. A víz alatti terület egy része, amely még látszik a vízen keresztül, a tudatelőttes. Freud úgy gondolta, hogy a személyiség igazán fontos működései a tudattalanban zajlanak. A tudatos és a tudatelőttes között a lelki tartalmak könnyen mozognak oda-vissza. Mindkét részből lecsúszhatnak tartalmak a tudattalanba. Ami azonban tudattalanná vált, akaratlagosan nem tudatosítható, mert bizonyos pszichés erők gondoskodnak arról, hogy rejtve maradjanak.(Charles-Michael 201.old).

2.2. A személyiség strukturális modellje

Freud kidolgozta a személyiség strukturális modelljét is, amely kiegészíti a lélek topográfiai modeljét. Freud úgy vélte, hogy a személyiség három összetevőből áll, amelyek kölcsönhatása eredményezi a komplex emberi viselkedést. Ezek az összetevők nem a test fizikai jelenségei, hanem a személyiség működésének három vetületét jelölik. Az összetevőket ösztönénnek, énnek és felettes énnek nevezzük.(Charles-Michael 202.old).                                                                                                             

Az ösztönén (id) a személyiség ősi része, az egyetlen, amely születéstől fogva adott. Az ösztönén a személyiség összes öröklött, ösztönös és primitív aspektusát magába foglalja. Az ösztönén teljes egészében tudattalan és szorosan kapcsolódik ösztönös biológiai folyamatokhoz, amelyekből energiáját nyeri. Freud valójában úgy hitte, hogy az összes lelki energia az ösztönénből származik, ennél fogva az ösztönén a személyiség motorja. Az ösztönén úgynevezett örömelvnek megfelelően működik. Az örömelv szerint a szükségleteknek azonnal ki kell elégülniük, de semmilyen módon nem korlátozza a kielégülés módját. Ha az embert teljesen az örömelv irányítaná, nagyon gyorsan bajba kerülnének. Számolnunk kell a bennünket körülvevő bonyolult és fenyegető világgal.                                         

Én (ego) Mivel az ösztönén nem képes megküzdeni az objektív valósággal, a pszichés funkciók másik készlete is kifejlődik, amelyet énnek vagy egónak nevezünk.(Charles-Michael 203.old).                                                                                                                                                     Fő feladata, hogy az ösztönén érdekében a külvilág és az ösztönén között közvetítsen, arra törekszik, hogy a valóság-elvet érvényesítse az öröm-elvvel szemben (Freud, 1923). A valóságelv szerint a viselkedésnek a külső világ állapotát kell szem előtt tartania, s nem pusztán a belső szükségleteket és vágyakat. Az én feladata rövidtávon az, hogy megakadályozza az ösztönén működésbe lépését, vagyis kontroll alatt tartsa mindaddig, amíg a szükségletek reális és racionális úton nem lesznek kielégíthetők.(Charles-Michael 205.old).                                                                           

Felettes én (szuper ego) a felettes én a szülői és társadalmi értékeket foglalja magába. Az dönti el, hogy mi a helyes vagy helytelen. Tökéletességre törekszik, nem pedig életvezetésre. A felettes én értékrendje a szülők értékeitől függ. A gyermek, hogy elnyerje szülei szeretetét és törődését, lassan elfogadja azt, amit szülei helyesnek gondolnak. A gyermek elkerüli mindazt, amit a szülők rossznak gondolnak, hogy ne érje fájdalom, büntetés és visszautasítás.                                                                                        

A szuperegónak három, egymással összefüggő feladata van:

·         először arra törekszik, hogy teljességgel legátolja az ösztönén azon impulzusait, amelyeket a társadalom-szülők rosszallnak

·         másodszor megpróbálja rávenni az ént, hogy morális, ne pedig racionális megfontolások alapján cselekedjen

·         harmadszor igyekszik a személyt az abszolút tökéletesség felé irányítani, úgy gondolatban, mint szóban és tettben (Charles-Michael 205.old).

Ha a felettes én egyszer kialakul, akkor az énnek nehéz dolga van. Az egónak együttesen kell kezelnie az ösztönén szükségletei, a felettes én morális utasításait és a valóság korlátozó erőit. Az, akinek túlságosan erős az énje, szélsőségesen racionális és hatékony lehet, de valószínűleg ugyanannyira unalmas, hideg és távolságtartó is.

 Freud a pszichoanalízis a személyiség működésében és fejlődésében a szexualitásnak kiemelkedő jelentőséget tulajdonít. A szexuális részösztönök fejlődése a pszichoanalitikus elmélet felfogásában több szakaszban megy végbe (Freud, 1932b), s a személyiség szerkezetének kialakulása és fejlődése is a szexuális ösztön energiájának, a libidónak az áramlásához kötődik (Vikár Gy. 2000).  A libidó az örömszerző kielégülés érdekében „tárgyat” keres, és amikor azt egy szerethető személyben megtalálja (ilyenek kezdetben a szülők), akkor azt „megszállja”, ha pedig a libidóját valamely okból vissza kell vonnia a szeretett tárgyról, akkor az elveszett tárgyat önmagába építi fel oly módon, hogy vele azonosulva átveszi az illető tulajdonságait, szokásait, normáit. Freud szerint a libidó a közepe a személyiség struktúrának, egy olyan energia központ, ami az egész motort hajtja-mozgatja, és az egész személyiséget meghatározza. A felettes én kilapulásának döntő korszaka arra az időre tehető, amikor törvényszerűen vissza kell vonnia a libidót a szeretet elsődleges tárgyáról, a szülőről.(Oláh és Bugán 365.old.).

3.    Freud személyiség struktúrája

A kiindulópont a hisztériás betegségek kezelése. Freud fölismerte, hogy ez a lelki jelenség, mind az egészséges, mind pedig a beteg személyiség sajátossága, és ennek kapcsán kezdte el vizsgálni a szenvedélyeknek az indulatkitöréseknek az okát. Nagy szerepe van az emlékezetnek is, ami a korai gyermekévekben alakul ki, és döntő módon meghatározza az ember személyiségét, törekvéseinek útvonalát. Sokszor a cselekedeteink során úgy tűnik, mintha valamire emlékeznénk, és ennek kapcsán valósítanánk ezt meg, újból és újból meghatározva döntéseinket, elképzeléseinket.                                         

Freud elkezdi vizsgálni az álmokat is, mivel magában hordozza a hisztériás betegségeket és az emlékezetet is. Az „Álomfejtés” című művében mutatja be az álmot, mint jelenséget, és ezzel kapcsolatosan fogalmazódik meg benne a személyiségstruktúrája. Az elménk az álom során értékeli azokat a képeket, amelyek egész nap történtek velünk, és ezeket az információkat képek sűríti össze. Az álom egy olyan létfontosságú funkció, amelyek az információ rendezéséről és tárolásáról szól. Az álmok teljesen autonóm módon működnek és független módon jönnek elő.                                                   

Az álom az ösztönkésztetés (Trieb) hatására jön elő. Freud szerint kell, hogy legyen egy erő, ami erősebb nálam, fölöttem van, szerinte az ösztönkésztetések a maguggal hozott célok végrehajtására törekszenek. „A Trib-állapotok mindaddig fennállnak, ameddig olyan cselekvés nem következik be, csökkenti a feszültséget. Ha az ösztönkésztetés nem juthat kifejezésre, nyomás úgy fokozódik, mint a gőznyomás a kazánban. Eszerint a Trieb kifejezésre jutásának akadályozása csak tovább növeli a kielégülés felé ható nyomást.(Charles-Michael207.old).

Az ember alapvető meghatározottsága, mint ösztönkésztetés: az agresszió, amit kölcsönösen egy olyan rendszerbe ágyazzuk bele, ahol ezek az agressziók semlegesítik egymást. Az ember azokat az ösztönkésztetéseket, amelyeket komolyan vesz azoknak képes nemes választ adni, de ezzel hazudik is egyben önmagának. A tudattalanból törnek fel a késztetések és határozzák meg az ember teljesítményét, mint kulturális, történelmi és művészeti szinten is. Az ösztönkésztetések kapcsán Freud egy olyan rendszert épített fel, amely megvizsgálja, hogy ezek a működési zavarok miért betegítik meg az embert? Vannak depressziós és neurotikus tünetek. A kiindulópont a neurotikus tünet együttes és a traumatikus eszményekre vezethető vissza. Freud szerint két irányultsága van:

·         előrevivő-mozgósító jellegű

·         visszafogó-cselekvőképtelenné tevő

Itt az evangélium szerint a megkötözöttségről van szó. Fontos, hogy keresztényként ezt fölismerjük, szembenézzünk vele, hiszen egy szabadító Istenünk van, aki képes ezt megtenni.                                                               A kényszeres cselekedet mindig az ismétlődésnek a kifejeződése, az önkínzás megvalósulásában érhető tetten. Valaminek az ismétlődésének az átélése fájdalmat okoz, de mégis megcsinálom, és párhuzamos kapcsolatban jelenik meg, ahhoz képest, ahogyan először jelentkezett. Ez tehát az ismétlődési kényszer.

 A  pszichoanalitikus elmélet továbbá kulcsfontosságú szerepet tulajdonít a pszichés zavarok során az én által alkalmazott védekező mechanizmusoknak, melyek segítségével a biológiai forrásból eredő ösztönkésztetések fenyegetése valamint az ebből fakadó szorongás ellen védekezik az én (Freud A., 1966; Vikár Gy 2000). Két kategóriája van:

·         gátlások

·         fóbiák

A mozgósító és bénító jellegű traumák ugyan úgy működnek, mert kiindulópontként a fixáció jelenik meg. Fixációk: Freud úgy vélte, bizonyos problémák az egyes szakaszokban feltartóztathatják (fixálhatják) a személyiség fejlődését. Az emberben van egy természetes gátlás, ami egy sérülés nyomán fóbiává fixálódhat. Minden fóbiának van egy öngerjesztő folyamata, ami sokszor negatív hajtóerejű, és sokszor nem áll meg az eredeti szinten, hanem tovább mélyül és erősödik.

Freud szerint a traumák mögött megjelenhetnek a kényszeres cselekedetek is, amelyek önállóságra törekszenek. A kényszer nem függ semmitől, nincs korrekciós lehetősége és az a sajátossága, hogy nem tartozik az ember tudata alá.                                                                                                                         Freud úgy gondolja, hogy a legjelentősebb traumaképző erő az a gyermekkor 0-5 éves korig átélt élményanyag adja, amiatt, hogy rejtett módon jelentkezik. Az ember emlékszik valamilyen módon, de nem tudatosul ez az emlék.

3.1. Szorongás

Az id, az ego és a szuperego szembenállása szorongást vált ki az emberből, ha valamilyen tiltott cselekvés megtételére érez késztetést. E szorongás kiküszöbölésére vagy csökkentésére a szervezetkülönböző elhárító mechanizmusokat vet be. Ezek közös jellemzője, hogy nem oldják meg a stresszhelyzetet, csak annak érzékelését változtatják meg, tehát önbecsapásról van szó. Freud szerint a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmus az elfojtás. Lényege, hogy a személy a számára fájdalmas, félelmetes, vagy bűntudatot kiváltó emlékeket kiszorítja a tudatából a tudatalattiba. Élettani hatását fontos megemlíteni még az elfojtásnak: az elfojtó típusú emberek általában könnyebben betegednek meg, mint azok a személyeknél, akik kibeszélik magukból az őket ért traumákat.

4.    Pszichoanalízis

A pszichoanalitikus pszichoterápia célja, hogy pszichés zavarok tüneteinek eredetét és a patogén képzetek pszichikus összefüggéseit feltárja, s hogy ezeket eltávolítsa, és ily módon a tünet, mint megoldási kompromisszumképződmény fölöslegessé váljék (Szőnyi, 1993). Ez a módszer azon az alapfeltevésen nyugszik, hogy a tünetek oka bizonyos lelki folyamatoknak a tudattalanba való kiszorulása, s ebből következően a gyógyulás e tudattalan folyamatok tudatosításától várható (Freud, 1904).                                                                                                                                                       A korrekciós folyamat során az emlékezés az ismétlés és az átdolgozás folyamatai játszanak kiemelkedő szerepet. A páciens az elfelejtett és elfojtott tartalmakra tudatosan nem emlékszik, de cselekvéseiben és tüneteiben kifejezi ezeket; nem tudatos emlékként, hanem cselekményként ismétli meg ezeket, anélkül, hogy ennek tudatában lenne - voltaképpen ezen a módon emlékezik (Freud, 1914).

 Ezzel összefüggésben a pszichoanalitikus pszichoterápiás folyamat kulcsfontosságú jelensége a terápiás kapcsolatban megvalósuló indulatáttétel. Az indulatáttétel Freud szerint minden emberi kapcsolatban megfigyelhető jelenség, mely voltaképpen maga is egyfajta az ismétlési kényszer hatására megvalósuló emlékezés, melynek során a személy korábbi kapcsolatait és az arra vonatkozó tudattalan vágyait és indulatait ismétli meg. A pszichoterápiás kapcsolat specifikuma, hogy az analitikus helyzetben az indulatáttétel nyomán áttételi neurózis alakul ki, melynek terápiás feldolgozása a korrekciós folyamat szerves részét képezi (Thomä és Kächele, 1987). Az indulatáttétel folyamatában ugyanis az ismétlési kényszer teljességgel kibontakozhat, s ily módon az áttétel segítségével a tünetek új értelmezést nyerhetnek, s a hátterükben álló elhárított tudattalan vágyak, késztetések és indulatok tudatosíthatóvá válhatnak (Freud, 1914).                                                                                       

A pszichoanalitikus terápia folyamatában a páciens részéről törvényszerűen ellenállás mutatkozik a tudattalan tartalmak tudatosításával szemben, s minél nagyobb mértékű ez az ellenállás, annál bővebben jut az emlékezés cselekvésben kifejezésre. A pszichoanalitikus terápia feladata ezzel összefüggésben e cselekvés tudatos emlékezésbe való fordítása, ehhez pedig az ezzel szemben megvalósuló ellenállás átdolgozása szükséges. Az átdolgozás folyamatában a páciens megismeri azokat az ösztönkésztetéseket, melyek ellenállását táplálják; s ha ennek során megvalósul az elfojtás által kirekesztett indulatmennyiség lereagálása, végbemegy az a strukturális változás, mely végső soron a gyógyulást eredményezi (Freud, 1914).

A pszichoanalitikus pszichoterápia szerves részét képezi továbbá az álmok analízise és feldolgozása is, hiszen az álom bár a normális lelki élet teljesítménye, felépítésében és működésében azonban rendkívül hasonít a neurotikus tünetekhez (Freud, 1923). Freud meglátása szerint az álmok - a neurotikus tünetekhez hasonlóan - vágyteljesítő funkcióval bírnak, valamilyen tudattalan késztetést fejeznek ki burkolt, torzított formában.

Összegzés

Freud a pszichoanalitikus elmélet kidolgozása során rendkívül összetett és átfogó elméletet alkotott nem csupán a pszichés zavarok kialakulására és gyógyítására vonatkozóan, hanem az egészséges pszichés működés értelmezésére is. A pszichoanalitikus személyiség- és terápia elmélet maga is sokat változott és fejlődött az idők folyamán, új szemléletű iskolák és irányzatok alakultak ki az eredeti freudi tanokkal szembeszállva, illetve azt kiegészítve. A pszichoanalízis fontos szerepet játszik a többi "nagy" pszichoterápiás iskola kialakulásában is: hiszen azok is valamiképpen a pszichoanalízishez "képest" kerültek kidolgozásra.                                                                                                              

Sajnos sok keresztény ember életében a pszichológia váltotta fel a keresztény etikát, és a magatartás mércéje lett. A hit hanyatlásakor és az abszolút erkölcsi törvények megszűnése idején szinte észrevétlenül általánosan elfogadott pótlékká vált. Ugyanakkor a pszichológia magatartásunk értelmezője is lett. Így mondják: csak a pszichológia képes rejtett motivációinkat megsejteni és szakszerűen értelmezni. Azonban Jézus Krisztus kereszthalála miatt senkinek sem kell az öröklött vagy szerzett állapotban maradnia. A hamis magatartást nem az úgynevezett ösztönén elfojtása okozza, hanem az Istennel és Igéjével szembeni engedetlenség, és az "elfojtott" lelkiismeret, s ezért mindenki teljes mértékben felelős. Az elfojtott ösztönkésztetések következménye Freud szerint egy belső kényszerként érzékelhető ösztönduzzadás, vagyis az ösztönök kénytelenek erőszakkal kitörni, ami "neurózist" okoz. Ez az elmélet teljesen idegen a Bibliától, amely megparancsolja: "Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul." (Kol 3,5-14; Ef 4,22-24), és "Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak" (Róma 6,12-14). A belső embernek azonban nincs olyan aspektusa, mely Isten érdeklődési, uralmi és hatáskörén kívül esne, s így nincs olyan szabad terület az emberben, melyet a tudomány, illetve a pszichoterápia magának fenntarthatna vagy meghódíthatna. Mert Isten így szól: "Minden LÉLEK az enyém" (Ez 18,4; Jób 12,10; vö. Mt 11,28kk). A megtért ember már kibékült a múltjával, tehát nincsenek elfojtott krízisek, már képes megbocsájtani önmagának. Sajnos egy elnémult világban élünk, ahol senki nem akar magáról beszélni, mert fél az ember önmagától . Ezért nekünk keresztényeknek kell bizonyságot tennünk Jézus Krisztusról, aki újból és újból megbocsát. A megszentelődés folyamatában a tudattalan hatása csökken, az ösztönkésztetések pedig egyre inkább Isteni eredetűek lesznek, jóra fognak ösztönözni. Legyünk minden ember segítségére, akár keresztény akár nem hívő, hogy van bűnbocsánat mindenki számára.

Irodalomjegyzék

• Oláh Atilla és Bugán Antal, Fejezetek a pszichológia alapterületeiből, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2001

• Charles S. Carver-Michael F. Scheie, Személyiség- Pszichológia, Osiris Kiadó, budapest,1998

• Freud, S. (1904): A pszichoterápiáról; in: Buda, B. (szerk.): Pszichoterápia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1981; 39 - 48. old.

• Freud, S. (1923): Az ősvalami és az én; in: Buda, B. (szerk.): A pszichoanalízis és modern irányzatai, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1971; 139 - 161. old.

• Freud, S. (1914): Emlékezés, ismétlés, átdolgozás; in: Buda, B. (szerk.): Pszichoterápia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1981; 49 - 56. old.

• Szőnyi, G. (1993): Pszichoanalízis; in: Psychiatria Hungarica, VIII. évf. 3. sz. 125 - 132. old.

• Vikár, Gy. (2000): Pszichoanalízis; in: Szőnyi, G. - Füredi, J. (szerk.): A pszichoterápia tankönyve, Medicina Könyvkiadó, Budapest; 197 - 221. old.

• Rapaport, D. (1971): A pszichoanalitikus elmélet szerkezete; in: Buda, B. (szerk.): A pszichoanalízis és modern irányzatai, Gondolat Könyvkiadó, Budapest; 269 - 294. old.

• Laplanche, J. - Pontalis, J. B. (1994): A pszichoanalízis szótára; Akadémiai Kiadó, Budapest

• Hermann, I. (1963): A pszichoanalízis, mint módszer; Gondolat Kiadó, Budapest, 1988