Ligetiné Mráz Eszter: A kontextus elemzés jelentőségének példái János evangéliuma isteni üzeneteinek feltárásában

A szerző a a fenti címmel írott szakdolgozatával elnyerte az Élő Víz Irodalmi Alapítvány Legjobb szakdolgozatok 2014 díját. A cikk részlet az alapos tudományos munkával megírt és a mély  isteni üzenetek feltárása iránti vággyal fűtött diplomamunkából.

4. Jézus és Nikodémus párbeszéde Jn 3,1-21

Ebben a fejezetben a következő témákkal szeretnék foglalkozni: farizeusok és a Szanhedrin Jézus idejében, az újjászületés szó kétféle jelentése az adott szakaszban, az újjászületés az Ószövetségben és a judaizmusban, az újjászületés a misztériumvallásokban, az újjászületés Jézus tanítása szerint, a bibliai szakasz üzenete, illetve Jézus messiás- és küldetéstudatának igazolása és az Isten országa kifejezés az evangéliumokban.

4.1 A farizeusok Jézus idejében

Jézus idejében a judaizmus legnagyobb és legbefolyásosabb vallási irányzata a farizeusok pártja volt. Nevük a héber perusim szóra vezethető vissza, ami elkülönülőket, elszigetelteket jelent. A farizeusok valóban elkülönültek a vallási tisztátalanságban élőktől és így igyekeztek betartani mind az írott, mind a szóbeli Törvény előírásait.[1] Csoportjuk a Makkabeusok kora után jött létre, Kr.e. 135-ben már jól szervezett közösségeik voltak. Az Ószövetség teljes kánonját elfogadták és igyekeztek a Tóra kijelentéseit az élet új viszonyaihoz és követelményeihez igazítani. Ennek érdekében az allegorikus írásmagyarázati módszert használták, ami lehetőséget adott arra, hogy rugalmasan alkalmazzák a Törvényt. Ők hozták létre a szóbeli Tórát, mely a bölcsek törvénymagyarázataiból állt, melyeket nemzedékről nemzedékre adtak tovább.[2] A farizeusok valójában ugyanolyan fontosságot tulajdonítottak a szóbeli Tórának, mint az írott Törvénynek és életük tartalmát ezeknek a törvényeknek a teljesítésében látták.[3] Hittek az angyalok és a szellemek létezésében, a lélek halhatatlanságában és a test feltámadásában. Rendszeresen imádkoztak és böjtöltek, fizették a tizedet, adakoztak, szigorúan megtartották a szombattal kapcsolatos törvényeket és szabályokat.[4] Jézus többször is felrótta nekik, hogy mindezt csupán képmutatásból, az emberek tiszteletének elnyerése miatt teszik és nem Isten iránti őszinte szeretetből. Persze ezt nem azt jelenti, hogy nem voltak közöttük olyanok, akik őszinte szívvel, alázattal éltek volna, mint például Nikodémus, aki komolyan érdeklődött Jézus iránt és az evangélium tanúsága szerint, később a tanítványává is lett. (Jn 7,50) A farizeusok csoportjának tagjai a társadalom minden rétegéből kikerülhettek, amennyiben jártasak voltak a Tórában és példamutató életet éltek. Ahhoz, hogy valaki farizeus lehessen nem volt szükség sem gazdagságra, sem előkelő származásra.[5] A Szanhedrinben a farizeusok pártja volt többségben, a kisebb létszámú szadduceusok mellett.[6]

4.2 A Szanhedrin Jézus idejében

A Szanhedrin a vének, a papok és a bölcsek tanácsa volt, mely döntéseket és törvényeket hozott társadalmi, állami és vallási kérdésekben.[7] A 3. században már biztosan létezett, bár a rabbik egészen Ezsdrásig és Nehémiásig vezetik vissza keletkezését. Neve a görög szünhedrion szóból ered, mely tanácsülést jelent.[8] A testületbe a legelőkelőbb családból származó papok, a szaducceusok és a nép különböző rétegeiből származó tudós férfiak, a farizeusok tartoztak. A Szanhedrin élén az elnök és helyettese állt. A testület a Templom Gazit csarnokában tartotta nyilvános üléseit, ahol a tagok félkör alakban ültek le, így mindenki jól láthatta a másikat. A felszólalások egyenként történtek, először a fiatalabbak, majd az idősebbek kaptak szót, így elkerülhető volt az, hogy az idősebbek véleménye befolyásolja a fiatalabbakat. A Szanhedrin legfontosabb feladatai közé tartozott a szökőévek meghatározása és kihirdetése, az újhold és az ünnepnapok folytatólagosságának biztosítása, a templomi istentiszteletek és szolgálatok felügyelete, illetve a Tóra nehezen érthető szakaszainak magyarázata és értelmezése.[9] Az újszövetség alapján Jézus idejében a Szanhedrin tagja lehetett Annás és Kajafás, Arimatiai József és Nikodémus. Jézus pere is a Szanhedrin előtt zajlott, mely vallási kérdésekben teljesen szabadon rendelkezhetett, Jézus idejében már a halálos ítéletet csak kimondhatta, végre nem hajthatta.[10] Ezért kellett a halálra ítélt Jézust átadniuk Pilátus helytartónak, aki végrehajtotta rajta a halálos ítéletet.

4.3 Az újjászületés szó kétféle jelentése a Jn 3,3-ban

Az igevers tanúsága szerint Jézus első válasza Nikodémusnak a következő volt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” A szövegben olvasható újonnan születik kifejezés a görög gennéthé anóthen szókapcsolat, mely két jelentést hordoz: időben újra megszületni, illetve felülről születni. Nikodémus kérdéséből kitűnik, hogy ő az első jelentésre gondolt, azonban Jézus további szavai alapján elmondhatjuk, hogy inkább a második jelentés a valószínűbb, illetve a két jelentés együtt hordozza a szó valódi tartalmát. Az anóthen szó ezen kívül további három helyen fordul elő János evangéliumában, mindegyik helyen a felülről értelemben használatos.[11]

4.4 Az újjászületés az Ószövetségben és a judaizmusban

Nikodémus és Jézus párbeszédét olvasva, első pillanatban úgy tűnhet, hogy a farizeus, aki Izrael tanítója volt, még soha nem hallotta az újjászületés kifejezést. A szöveg figyelmes olvasása során azonban láthatóvá válik, hogy Nikodémus valószínűleg ismerte ezt a kifejezést, csak azzal nem volt tisztában, hogy hogyan történhet ez meg az ő életében. Úgy tűnik, hogy sem az Ószövetség, sem a judaizmus számára nem volt ismeretlen az újjászületés fogalma.[12] Jézus az 5. versben arról beszél, hogy ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A víz és a lélek kifejezés gyakran előfordul az Ószövetségben. Az előbbi a megtisztulással hozható kapcsolatba, míg az utóbbi az újjáteremtéssel. Erről olvashatunk például Ezékiel 36, 25-27 verseiben. Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Ezekben a versekben a bűnből való megtisztulásról és a szív, a benső teljes átformálódásáról olvashatunk, melynek az eredménye egy Istennek tetsző, új élet. Az Ezekiel 11,19-20 versek is hasonló átélésről szólnak. Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. Arról beszélnek, hogy a kőszív teljesen átalakul, hússzív lesz belőle, új lelket kapnak, és így teljes mértékben követni fogják az Urat.[13] Ezek az igék biztosan nem voltak ismeretlenek Nikodémus számára, azonban Jézus mondott egy merőben új dolgot is: az újjászületés nélkül senki nem mehet be az Isten országába. A farizeusok úgy gondolták és azt tanították, hogy mindenki, aki zsidónak születik, automatikusan bejut majd Isten eljövendő országába és egy pogánynak előbb zsidó hitre kell térnie ahhoz, hogy részese legyen annak. Azok, akik istenfélő zsidóként éltek a földön, különleges helyet foglalnak majd el az eljövendő országban, de ahhoz, hogy valaki bejuthasson, elég zsidónak születnie.[14] A rabbik azt is tanították, hogy egy ember hat módon tapasztalhatja meg az újjászületést a földi, természetes életben:

●     amikor egy pogány zsidó hitre tér

●     amikor valakit királlyá koronáznak

●     a Bár Micváh szertartása alkalmával

●     házasságkötés által

●     rabbiként való beiktatás által

●     amikor valaki vezető lesz egy rabbinus iskolában, vagyis jövendő rabbikat kell kiképeznie és szolgálatba állítania.[15]

A rabbinusi tanítás szerint Nikodémusnak már nincs több lehetősége, hogy megtapasztalja az újjászületést. Jézus azonba