Hecker Róbert: A megtérés újrafelfedezése

Hecker Róbert:

A MEGTÉRÉS ÚJRAFELFEDEZÉSE

 

(Az Apostoli Hitvallás alapján)

 

Az „Apostoli Hitvallás” szövege

„Hiszek egy Istenben,

 mindenható Atyában,

mennynek és földnek teremtőjében.

És Jézus Krisztusban,

 az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,

aki fogantatott Szentlélektől,

született Szűz Máriától,

szenvedett Poncius Pilátus alatt,

megfeszítették, meghalt és eltemették.

Alászállt a poklokra,

harmadnapon feltámadt a halottak közül,

fölment a mennybe,

 ott ül a mindenható Atya Isten jobbján,

onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben,

Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,

a szentek közösségét,

a testnek föltámadását,

a bűnök bocsánatát,

és az örök életet. Ámen

Használati utasítás:

 

      Ez a vitaanyag sokféle módon hasznosítható. Olvasható először is egyéni épülésképpen. Ha valaki ilyen szándékkal nyúl hozzá, akkor mindezt nem csupán keresztyénként, hanem olyan személyként is teheti, aki éppen most ismerkedik a hit alapvető értékeivel. Ez a mű tudniillik bevallottan nem dogmatika-könyv, hanem arra törekszik, hogy a személyes Krisztus-hit szépségét, testet-lelket megvidámító, üdvözítő ízét mindenkivel megízleltesse… Még az un. „rutinos hívőkkel” is ! Ezért úgyszintén ajánlom mindazoknak figyelmébe ezt az anyagot, akik a régóta ismert, jól megszokott, talán imitt-amott már meg is unt keresztyén életgyakorlatot szeretnék friss, életszagú Krisztus-élményekkel kitölteni… Akár így, akár úgy lenne is, egy mindenképpen bizonyos: az egyéni tanulmányozás során az egyes anyagrészekben megfogalmazott kérdések az önvizsgálat, a Szentháromság-Isten előtti elcsendesedés „mankói”: érdemes hát őket lelkiismeretesen megválaszolni, elgondolkodva, alaposan megfontolva a válaszokat !

      Tapasztalatom szerint ugyanakkor a közösségi tanulmányozás, az úgynevezett házi bibliakörök számára is jól hasznosítható, beszélgetést indító megfogalmazást tartalmaznak a következő oldalak. Szövege tehát egyfajta sűrítmény, mely –akár a leveskocka a forró vízben- a csoportbeszélgetés során oldódik föl, bomlik ki. A benne foglalt mondanivaló akkor lesz mindenki számára jól hozzáférhető, ha a következő módon dolgozzuk föl azt:

·      A beszélgetés vezetője a bibliakör előtt, otthonában olvassa át, és értelmezze a soron következő szakaszt, így fölkészülve arra.

·      A beszélgetés résztvevői a tárgyalt szakaszból felváltva olvassanak egy-egy bekezdést, és együtt keressék ki a kiírt bibliai szakaszokat. Ezek után a beszélgetés vezetője fűzzön magyarázatot a hallottakhoz.  A csoporttagok rendelkezzenek saját munkafüzettel, hozzanak magukkal Bibliát és írószerszámot  ! (A szöveg tördelése során kifejezetten ügyeltem arra, hogy jegyzetelésre, a felvetett kérdések megválaszolására a munkafüzetben legyen elég hely.)

·      Az egyes fejezeteken belül minden ponthoz kapcsolódik egy un. elgondolkodtató kérdés. Ezt a kérdést a csoporttagok közösen válaszolják meg, hogy ilyenformán személyessé válhasson mindaz, amiről addig szó volt.

 

Az a vágyam, és imatémám, hogy ez a vitaanyag – felekezeti hovatartozástól függetlenül - hozzájárulhasson a gyülekezetek megerősödéséhez, missziós megújulásához. Egyházaink ősi tapasztalata szerint mindehhez a házi bibliakörök (más néven kisközösségek) újraéledésén keresztül vezet az út !! 

1. anyagrész

A hitvallás szerepe, feladata korunkban.

Az „Apostoli Hitvallás” története

 

 

1. 1: A hit megvallása

Anyagrészünket a „hitvallás”-szó magyarázatával kezdem. Az egyházi szóhasználaton kívül manapság ezt a kifejezést leggyakrabban a gazdasági életben használják: cégfilozófiát értenek alatta. (Pl.: „Cégünk hitvallása: Nálunk a vásárló kívánsága parancs !”) A szó eredeti jelentéséhez akkor jutunk közelebb, ha fölfigyelünk arra, hogy ez a szó két alkotóelemből áll: előtagja a „hit”, második tagja pedig a „vallás” szó. Utóbbi itt rövidített forma, hiszen a „vallástétel”-kifejezést rejti. Ez utóbbi régies kifejezés, ma inkább a „vallomástétel” formában ismert. Ilyen formában inkább negatív, terhelő tartalma van, hiszen aki „vallomást tesz”, annak valamilyen tényleges vád kapcsán kell bűnét „bevallania”.

 

Csakhogy a „vallástétel”-kifejezés eredetileg nem ilyen, negatív töltésű szó volt.  (Erre utal még egy máig fönnmaradt szókapcsolat, amikor azt mondjuk: „szerelmet vall”.) Sokkal inkább az igazság megvallását, vagyis nyílt fölvállalását jelentette akkor is, ha annak akár veszélyes következményei voltak. Ezért vallástévők a keresztyén vértanúk, hiszen az ő számukra még saját életük sem annyira értékes, mint a Jézus Krisztusban elnyert hit ajándéka. Az ő nyomdokaikban jár minden olyan keresztyén, aki saját meggyőződését, hitét környezete megvetése, ellenállása dacára is vállalja. Ez a látásunk Istennek Igéjén alapszik, mely számunkra a következő útmutatást adja: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róma 10,9k)

   

 

 

1. 2: A felekezeti sajátosságok

A Krisztusba vetett hit bátor fölvállalásáról van tehát szó. Ez a hit nem valamelyik felekezeté, hanem minden keresztyén közös kincse. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ezt a közös kincset mindenkinek ugyanolyan módon kell kamatoztatnia! Nagyon sokfajta „befektetési lehetőség”, vagyis magyarázat, értelmezés lehetséges. Úgy kell ezt elképzelnünk, mint amikor egyfajta alapra nagyon sokfajta felépítmény helyezhető el. A tervezőasztal mellett ülő mérnök számára éppen ezért nem a föld alatt lévő alap, hanem a fölötte látható épület szerkezete, stílusa, funkciója az igazi feladat. Nos, így képzelhetjük el a különféle keresztény felekezetek viszonyát a hitük megalapozójához, Jézus Krisztushoz. A különféle felekezetek egészen különféle módon értelmezik Jézus Krisztus tanításait. Van azonban egy olyan közös alap, mely minden krisztusi –merthogy a keresztyén szó eredetileg ezt jelenti- felekezetben megegyező. Ezt a közös bázist egyházunk „Missziós célkitűzés”-e a következőképpen fogalmazza meg:  „A hit alapélménye az újjászületés csodája. Ez a megszentelődés egész életen át tartó folyamatában  tapasztalattá erősödik, és közösséget teremt a hívők között.” Tanulmányaink során ezzel a központi keresztény tanítással foglalkozunk.

 

Azért is fontos ez, mert bizony nagyon sokan hivatkoznak Jézus Krisztusra anélkül, hogy igazán engednének Néki. Ennek következménye az, hogy újjászületés alatt sokan például csupán valamiféle felüdülést értenek. („Egy frissítő reggeli úszás után”, vagy „egy újabb szerelem hatására”… „valósággal újjászülettem” – mondják.) Furcsa, káros, sokszor egyenesen veszedelmes tanításokat jelennek meg: olyan „istenhez vezető” utakat hirdetnek, melyekben a megtérés alapélménye hiányosan, vagy egyáltalán nincs jelen ! De nem csupán ezen a ponton hangoztatnak sokan romboló hatású tévtanításokat, hanem a megszentelődés összefüggésében is !  Azt tanítják, hogy a megszentelődés valamiféle egyéni „szuperkereszténység”, melynek lényege az elkülönülés a hétköznapok „bűnös fertőjétől”.  Ennek az igen káros felfogásnak képi kiábrázolódásai azok a fajta szentképek, melyek a hit magasabb lépcsőin álló Krisztus-követőket glóriás, átszellemült arccal, égbe révedő tekintettel, és egyedül ábrázolják… Pedig a megszentelődés lényege éppen az a képesség, mely a bűnei miatt Teremtőjétől és embertársaitól elidegenedett, magányos embert újból képessé teszi a közösség építésére !

 

Éppen ezért jó, ha tisztában vagyunk azzal: mi nevezhető keresztyén gyökerű fölfogásnak, és mi nem. Csak tiszta forrásból szabad merítenünk! Ilyen tiszta forrás számunkra az Apostoli Hitvallás, melynek közösségi feldolgozását szolgálja ez a munkafüzet. A tisztátalan, zavaros eredetű fölfogásoktól való elzárkózás pedig nem szűklátókörűség, vagy türelmetlenség ! Ugyanúgy, ahogy testünk egészsége érdekében is tartózkodnunk kell a fertőzést okozó kóroktól, lelkünk egészségét is védenünk kell a káros, romboló erejű nézetektől.

 

1. 3: Az „Apostoli Hitvallás” létrejötte: 

Ez a két kifejezés két fontos jellemzőt fogalmaz meg. Először is azt, hogy a szöveg apostoli eredetű, vagyis egyes mondatai az egyes apostolok gondolataira vezethetőek vissza. Ezeket a gondolatokat a gyülekezeti gyakorlat később egyre inkább összefűzte, egységes egészként látta. Így jött létre az Apostoli Hitvallás szövege, melynek legelső írásos formája a 8. századból való. Őse az a hitvallás, mely a 3. században, a római gyülekezetben született. Ezt a szöveget azokkal ismertették meg, akik a keresztyén gyülekezet tagjai kívántak lenni. A szöveg magyarázása, tanítása azt a célt is szolgálta, hogy a hit dolgaiban még járatlan testvéreket megóvja a tévtanításoktól.

 

 

Elgondolkodtató kérdések: 

1./ Tudnál-e életedből arra példát mondani, amikor meggyőződésedet a többséggel szemben is föl merted vállalni?

2./ Tudnál-e olyan magyar vallási közösségeket megnevezni, melyek nem keresztény gyökerűek? Indokold válaszodat!

3./ Olvasd el I.Péter 3,18kk, és Efezus 4,8kk verseit! Szerinted hol szerepelnek az itt olvasott gondolatok az Apostoli Hitvallás szövegében?

 

 

2. anyagrész

A hit és bizalom viszonya, az Apostoli Hitvallás 

értelmezésének metodista hagyománya

 

 

2. 1: Képzelőerő, vagy bizonyosság

Mostani anyagrészünkkel elkezdjük az Apostoli Hitvallás szövegének részletes magyarázatát. Első szava, a „hiszek”, -melyről közismert nevét, a „Hiszekegy”-et is kapta. Ennek a szónak értelmezése lesz mostani anyagrészünk feladata.

 

Milyen fajta hitről van itt szó? Talán arról, melyet ilyen szófordulattal fejezhetnénk ki: „elképzelhető, hogy létezik…”? Ha ezt a felfogást értenénk alatta, akkor a hit nem lenne más, mint a képzelőerőnk tevékenysége. Ezért mondják sokan: „elképzelhető, hogy Isten létezik”. Vagyis mindenben hihetek, amit fantáziám, - vagy éppen a számítógépek alkotta un. virtuális világ[1] - segítségével magam elé tudok képzelni… A Biblia hite azonban nem a képzelőerőmre, hanem a Szentháromság-Istenbe vetett bizalmamra alapoz! (Lásd I. Királyok 18,21-39) Hogy miért van ez így? Hadd hozzak szemléltetésül egy példát: Hogyan vélekedik az a feleség férjéről, aki szerint elképzelhető, hogy férje szereti őt? Ez a megfogalmazás csak azt árulja el mindannyiunk számára, hogy a feleség úgy véli: férje szeretetében nem lehet biztos. (Lehet, hogy szereti, lehet hogy nem.) Vajon mire elég egy ilyen, felszínes kapcsolat? Teherbírónak, védelmet nyújtónak semmiképpen sem nevezhető! Ha azonban egy feleség így fogalmaz: „megbízom a férjemben”, akkor ezzel azt is kifejezi, hogy hisz férje feltétlen szeretetében. Erre a föltétlen bizalomra van szükségünk akkor, amikor a Szentháromság-Istenbe vetett hitről beszélünk, mert az élet viharaiban csak ez a fajta hit képes bennünket megtartani.

 

 

2.2: A megtérés szükségessége

Óhatatlanul fölvetődik a kérdés: Hogyan lehet megbízni abban, Akit fizikai érzékszerveinkkel nem tudunk fölfogni? Hiszen Drága Megváltónk már régen nem látható hús-vér alakban, akkor hogyan bízhatnánk meg Benne? Ezt a látszólagos ellentmondást fejezi ki az a szólás: „hiszem, ha látom”. Erre hivatkozva utasítják el sokan a hit csodáját, mondván: „Isten nem látható, ezért nem is hiszek Benne.”

 

Az Apostoli Hitvallás szövegének megismerése során majd rá fogunk jönni arra, hogy bizony fizikai érzékszerveink is képesek a Szentháromság-Isten valóságának érzékelésére… Csak először be kell őket állítanunk arra a hullámhosszra, melyen Ő sugároz! (Mint ahogyan a rádiót is először pontosan be kell hangolnunk arra az adóra, melyet fogni akarunk!) Ez az áthangolódás a megtérés csodája által valósul meg, mely nélkül senki nem képes fölvenni a kapcsolatot Jézus Krisztussal. A kereszténységbe tehát nem lehet beleszületni, belenevelődni, annak lényegét, a személyes Isten-kapcsolatot ezen az úton nem lehet átélni! Ezért kikerülhetetlen a megtérés mindannyiunk számára, és egyben sürgető szükségszerűség is!

 

 

2.3: A metodista hagyomány:

„Ahány ház, annyi szokás”. Ez a közmondás nagyon szemléletesen foglalja össze azt, amit a felekezeti sajátosságokról az 1.2. anyagrészben tanultunk. Itt az ideje tehát annak, hogy „saját házunk”, vagyis a metodista felekezet sajátosságai közül a leghangsúlyosabbat közelebbről szemügyre vegyük. Mindezt azért is meg kell tennünk, mert a megtérés szükségességéről imént olvasottakkal kapcsolatos. Metodista egyházunk eredetileg az anglikán egyházban egyre inkább eluralkodó, kiüresedő vallásosság kritikájaként, hitmegújító mozgalmaként indult. Létrejötte és világméretű elterjedése szorosan kapcsolódik John Wesley (1703-1791) anglikán lelkész munkásságához. Ez a hitmegújító mozgalom az amerikai függetlenségi háború idején (1776-1782) az USA államává szerveződő, korábbi brit gyarmatokon önálló egyházzá vált. (Az USA létrejöttével az anglikán egyház –királypárti, a „lázadókat” elítélő magatartása miatt- időlegesen visszavonta onnan lelkészeit. Az addig az egyház keretein belül működő metodista közösségek így kénytelenek voltak –saját fönnmaradásuk érdekében- önálló egyházzá szerveződni.) A metodista közösség azóta világegyházzá vált, kb. 70 millió taggal. Magyarországon kicsiny, kb. 2 000 embert magában foglaló közösség, mely 1898 óta létezik. Tanításában a megtérés, valamint az azt követő megszentelődés szükségessége továbbra is központi szerepet kap. Egyházunk sajátosságának, - más szóval hagyományának - fényében természetes, hogy az Apostoli Hitvallás szövegét is így értelmezzük. A magyarázó szöveg fölépítése metodista egyházunk első, 1743-ban John Wesley által már nyomtatásban is közölt, „Általános Szabályok” című tanítását követi. Wesley ott a keresztyénség alapjairól három kérdéskör köré csoportosítottan beszél: „A rossz, amit kerülnünk kell; a jó, amit tennünk kell; amire még ügyelnünk kell.” Ezeket az ősi kérdésköröket vitaanyagunk a következő hármas tagolásban adja vissza: Mire tanít a világ? Mit tanít a Biblia? Mit tegyünk?  

 

 

Elgondolkodtató kérdések:

1./ Olvasd el a Zsidókhoz írt levél 10,35-11,2 verseit! Válaszold meg ennek alapján a következő kérdést: Mi az, aminek megvalósulásában hittel reménykedsz annak ellenére, hogy most még semmi valószínűsége nincsen?

2./ Ismerős-e számodra a megtérés élménye? Mi róla a véleményed?

3./ Járj utána annak, hogy saját gyülekezeted alakulásánál, milyen szerepet töltött be a megtérés és megszentelődés üzenetének újrafelfedezése ?

 

 

 3.anyagrész

Az egyistenhit szerepe, feladata

 

 

3.1: A sokistenhit kialakulása

„Hiszek egy Istenben…” Hittankönyvünk második szakasza az un. „egyistenhit” –idegen szóval: monoteizmus- titkát boncolgatja. Teszi ezt azért, mert a megtérés kapuja csak az egyistenhit kulcsával nyitható. Ennek a fogalomnak megértése csak akkor lehetséges, ha vallástörténeti gyökereihez nyúlunk vissza.

 

Az emberiség létrejötte, a vallás megjelenése hamarosan átláthatatlanul szövevényes istenvilágot eredményezett. Minden nagyobb lakóhelynek, népnek, jelentősebb foglalkozásnak és társadalmi rétegnek saját, „különbejáratu” istene volt. Ezek az istenek a különféle kultúrkörök egymásra hatása révén nagyobb csoportokba tömörültek. Az emberek együtt kezdték emlegetni őket, kapcsolatukat fölé-alárendeltségi viszonyokba rendezték. (Legjobb, általánosan ismert példa erre a görög istenek világának kialakulása.) Hamarosan fölmerült a „ki a nagyobb, hatalmasabb” kérdése. Az egyszerű vallásos ember szerette volna tudni: Kihez forduljon, ha gondjaiban megbízható segítségre van szüksége? Ennek a kérdésnek megválaszolása háromféle módon történt:

 

1.      Az istenvilág értékelése egyfajta specializálódási folyamatot indított be. Ennek következtében a különféle tevékenységi körökhöz, foglalkozásokhoz különféle istenek társultak. Így lett például a háború istene Mars, a szerelemé Ámor, a kereskedőké és utazóké Hermész, stb. Ennek következtében a segítséget kérő igyekezett ahhoz az istenhez fordulni, aki annak a tevékenységi körnek védelmét látta el, melyet ő éppen akkor gyakorolt. (Ez a gondolatkör volt az őse a védőszentekhez intézett imádságok gyakorlatának.)

2.      Sokan azt tartották, hogy annak a népnek istenéhez kell fordulni, mely éppen a leghatalmasabb. Ez a fölfogás az illető ország katonai és gazdasági erejéből következtetett istenének hatalmára. Ha tehát pl. a babiloni seregek legyőzték az egyiptomiakat, akkor ez az így gondolkodók számára ezt jelentette: „A babiloniak Istárja legyőzte az egyiptomiak Réjét, ezért mostantól Istárt kell imádni.”

3.      Mások a behelyettesítés módszerét követve próbáltak erre a kérdésre válaszolni. A legjobb példa erre a rómaiak vallásának alakulása. Ők például annyira átvették a görög istenvilág alakjait, hogy saját isteneik nevét kiegészítették a görögökével. Így a különféle istenek valójában egymás rokonai, sőt megfelelői lettek. Ez a gondolat később odáig jutott, hogy minden istent egymással egyenlővé, és egyenértékűvé tettek. Ennek a fölfogásnak legismertebb összefoglalása a következő szállóige: „Egy az isten.” Akik ezt hangsúlyozzák, azok szerint teljesen mindegy, hogy ki hogyan nevezi, illetve hogyan tiszteli őt. A lényeg az lenne, hogy az istenséget mindenki saját fölfogása szerint fogja megtalálni, de mégis ugyanazzal fog találkozni, hiszen különböző néven nevezve ugyanazt az istent imádjuk.

 

 

3.2: A sokistenhit bibliai kritikája

A Biblia ezeket a gondolatokat összefoglaló módon bálványimádásnak nevezi, és a leghatározottabban tiltja azok követését. (Gondoljunk például a Tízparancsolat bevezető szakaszára, mely így fogalmaz: „Én az Úr vagyok a te Istened. Ne legyenek idegen isteneid énelőttem.” II. Mózes 20,2) De mit jelent a „bálványimádás” szó , és mi az előbbi határozott tiltás magyarázata? Jeremiás könyvének 10. fejezetéből az első 16 vers világos választ ad:

 

1)      A bálványimádás lényege az, hogy az ember saját elképzeléseitől, kezének alkotásaitól remél védelmet. Várat épít, melynek vastag falai mögé elbújhat… és isteneket gondol ki magának, akikhez a baj idején odafuthat. Modern korunk istenei –a sztárok és élsportolók, stb.- ugyanezt a funkciót töltik be. Emberek milliói igazodnak hozzájuk, öltözködnek úgy, ahogy ők, visítoznak a koncertjeiken, próbálnak ugyanolyan világbajnokok lenni, mint példaképeik… Mert azt remélik: példaképeik –akikben tulajdon vágyaik megtestesülését látják- nékik is erőt adnak a kibontakozáshoz.

2)      Csakhogy ezektől az erőtlen emberi alkotásoktól hiába várunk segítséget. Olyanok, mint az istenszobrok, melyekről Jeremiás azt mondja: „…szégyent vall bálványával minden ötvös, mert csalódik öntvényében: nincsen abban lélek! Hitvány és nevetséges dolgok azok, semmivé lesznek a megtorlás idején…” (Jeremiás 10,14k) Napjaink gyakorlatára lefordítva ez azt jelenti: erőtlen emberektől –legyenek akármilyen népszerűek- soha semmiféle segítséget, támaszt nem várhatunk. Egyedül a Szentháromság-Isten az, aki támaszunk és védelmünk lehet, mert: „Nincs Hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy Te, s hatalmad által nagy a Te neved…nincs Hozzád hasonló…” (Jeremiás 10,6k)

3)      Az egyistenhit lényege tehát az a belső fölismerés, mely visszatart bennünket attól, hogy életünk gondjait az erőtlen emberek segítségével próbáljuk megoldani. Ezért neveztük az egyistenhitet anyagrészünk elején a megtérés kulcsának, hiszen csak az tudja Jézus Krisztust Urának és Megváltójának elfogadni, Aki nem a „száz közül egy” megoldásként tekint Reá! Aki Jézus Krisztus egyedülálló hatalmáról meg van győződve, minden más, emberi okoskodást kizáró útmutatását pedig a legfontosabbnak tartja –egyedül az talál rá a megtérés csodájára.

 

3.3: Az egyistenhit gyakorlata

De hogyan kezdődik el ez a felfedezőút, és miről ismerszik meg? Azért is fontos kérdés mindez, mert a megtérés csodájával ismerkedve sokszor bizony őszintén be kell vallanunk: számunkra eddig még ismeretlen területen járunk. Nem hagyatkozhatunk hát valamiféle „hívő rutinra”, hanem, -akárcsak a nagy földrajzi felfedezések korabeli utazóinak-, nekünk is az új vidékek minél teljesebb föltérképezésére kell törekednünk. A „föltérképezés” során fontos segédeszközökre van szükség: aki már látott földmérőket munka közben, tudja, hogy speciális távcsövük, (a teleodolit) nélkül bizony nem sokra mennének. Hát ilyen „mennyei távcső” számunkra Istennek Igéje a megtérés fölfedezése, összefüggéseinek föltérképezése során.

Így volt ez már az ősgyülekezetben is. A következő igeszakaszok világosan tanúsítják ezt: ApCsel 2,42.46k; Róma 10,13-17; I.Korinthus 14,26. Annyira magától értetődő volt számukra az Ige magyarázata, a vele való foglalatosság, hogy nyugodtan elmondhatjuk: az őskeresztyének élete valóban a Biblia körül forgott. Mindez elsősorban nem azt jelentette, hogy kívülről tudtak számos igehelyet, hanem sokkal inkább azt, hogy állandó párbeszédben álltak az Igével ! Életük minden egyes eseményét az Ige „távcsövén” át szemlélték, mert tudták: ma Jézus