Missziós kerekasztal 2012.04.20. - 2. rész
2012. április 20-án intézményünk missziói elkötelezettségének jegyében első alkalommal szervezte meg a keresztény misszió néhány magyarországi képviselőjének meghívásával kerekasztal beszélgetését. A résztvevők a köetkezők voltak: Dani Eszter, (Magyar Református Egyház), Czövek Tamás, (Pünkösdi Teológiai Főiskola), Deák László (Magyar Evangélikus Egyház), Izsák Norbert,(Pünkösdi Teológiai Főiskola), Kozma Imre (Magyar Katolikus Egyház, Máltai Szeretetszolgálat), Papp János (Magyarországi Baptista Egyház), Pásztor Zoltán (Magyarországi Metodista Egyház), Pintér Imre (Magyar Pünkösdi Egyház).
Izsák Norbert: Egy-egy témát, kérdést szeretnék feldobni a második körben, és aki érintve érzi magát, vagy szeretne hozzászólni, röviden tegye meg. Közös gondolkodásba, útkeresésbe vonnám be a jelenlevőket.
A nulladik kérdés a Reménység Fesztivált érinti. Ez mennyiben más missziós tevékenység, mint a klasszikus, 50 évvel ezelőtti Billy Graham-féle evangelizációs hadjárat? Kinek szól inkább? Az egyházi tagok elkötelezettségét erősíti, vagy tényleg nagyon sok nem hívő ember bemerészkedik erre a fesztiválra? Mit remélhetünk?
Papp János: A kerítésnek nem csak oszlopai, hanem keresztgerendái is vannak, nem csupán vak-, siket- és egyéni misszió van, hanem vannak olyan tömegrendezvények, melyekre szükség van, hogy a társadalom iránymutatást kapjon. Ezek az egyes egyházak lehetőségeit túlhaladják, de a társadalomnak szüksége van rájuk. Az egyházaknak is szükségük van arra, hogy tanulják, szokják a mennyországot, mert ott együtt leszünk. Nincs különbség az egykori Billy Graham evangélizációk és a mostani Reménység Fesztivál között abban, hogy tévhit uralkodik felőlük, amit szeretnék eloszlatni. Billy Grahamet kérdezték egykor, hogy miért tart tömegevangelizációkat. Azt válaszolta, soha nem tartott. Mindig is tömeges egyéni evangelizációt tartott. Szeretnénk mi is hangsúlyozni, hogy ez csak így működhet, hogy ha sok hívő ember meg akarja osztani a hitét, és meghívja a barátait. Ez az evangelizáció eszköz, ahogy említettem: a kerítésnek oszlopai és keresztgerendái is vannak.
Kozma Imre: Azt gondolom, szükségünk van tömegélményre is. A katolikus egyházban pejoratív értelemben használják a népegyház fogalmát. Én azt gondolom, bátorítást jelenthet a tömegélmény. Az is igaz, amit Zoltán testvérem előbb mondott, hogy a misszió lélektől lélekig hat, de a tömeges jelenlét és megvallás bátorít bizonytalan embereket, amikor látják a tömegeket. Mert egyedül vívja mindenki a maga harcát, de akkor látja, hogy nincs egyedül.
Pásztor Zoltán: Én pesszimista voltam a tömegevangelizációval kapcsolatban, mert van egy-két rossz élményünk, de ahogy most részt veszünk ebben a szervezésben, látom, hogy fontos. Egyrészt a keresztény közösségek szempontjából, mert összetartozás-élményt ad. Másrészt az, hogy együtt vagyunk az Arénában, vonzó dolog, ide érdemes meghívni másokat. Ezenkívül ez nem csak az a pár nap, amíg a fesztivál tart, hanem folyamat. Van lelkigondozói felkészítő képzés, és akik átadták az életüket Krisztusnak, lesz lehetőségük bekapcsolódni a gyülekezetek életébe. Ez a távlati program. A cél, hogy minél többen részt vegyünk benne, így a felekezeti különbségek is elhalványodnak, és marad az alap.
Deák László: Én Orosházán láttam a ProChrist evangelizáción, hogy ennek milyen hatása van a gyülekezetre. Azelőtt nehezen tudtunk elindulni új utakon a gyülekezetben, de a szervezés után elindítottuk a reménység-istentiszteleteket, ami keresztény könnyűzenés istentisztelet. Összeállt egy csapat, akik saját dalokat szabadabban adtak elő. 70-80 alkalom volt, mert igény volt rá. Én annak örülnék, ha a Reménység Fesztivál kapcsán a gyülekezetek meg tudnának újulni gondolkozásukban. Kérdésem: a fiatalok között tapasztalom, hogy Isten Igéje állandó, a kor, amiben hangzik, viszont változik. Az énekek kiválasztásánál ezért azt látom, hogy ami engem egykor megszólított, ma már nem. A kérdésem, hogy ezen a fesztiválon mennyire sikerül eltalálni, hogy megszólítsa az embereket.
P. J.: Minden korosztályt szeretnénk megszólítani, ebből fakadóan különböző stílusokat szólaltatunk meg, és szeretnénk, ha szoknák egymást is a generációk. Ezért minden este lesz különböző stílusú zene, de a különböző napoknak is lesz tematikája. Pénteken inkább a felnőtteknek, szombaton a fiataloknak, vasárnap pedig a családoknak szóló este lesz. De arra törekedtünk, hogy minden este minden korosztályt a zene nyelvén is megszólítsunk.
Pintér Imre: A magam részéről azt tapasztaltam a tavalyi nagy evangelizációs alkalmon, amelyen főszervező voltam, hogy a saját gyülekezetemet nem tudtam megmozgatni, ezért nekünk nem sok hozadéka volt a rendezvények, mindenki másnak viszont igen. Ez olyan, mint mikor a cipőügynököt Afrikába küldik, és megállapítja, hogy itt senki nem visel cipőt, haza kell mennie. Egy másik ügynök pedig azt mondja, hogy küldjenek utána Afrikába sok cipőt, mert itt senki nem visel cipőt. Ugyanabból a tényből kiindulva más-más következtetést vontak le. A Billy Graham Társaság evangelizációja után Észtországban bizonyságként mondták el, hogy az egyik kis vidéki gyülekezet, ahol 25-en vannak, buszokkal 100 főt küldött a nagy alkalomra, akik mind megtértek, így megsokszorozódott a gyülekezet létszáma. Az eredmény attól függ, hogy mit kezdünk a lehetőséggel.
I.N: A hagyományos tömegrendezvényeken konfrontációs jellegű evangelizáció történik, leegyszerűsítve: az emberek figyelmét felhívják arra, hogy bűnösök, és meg kell térniük, ha üdvözülni szeretnének. De elképzelhető-e, hogy a hitre jutásban egyre nagyobb szerepe van a lelkigondozói beszélgetésnek, amikor nem konfrontálni akarom az illetőt, hogy megtérjen, hanem megérteni szeretném, és azonosulni a helyzetével. Ehhez hogyan viszonyultok?
D.L: Néhány éve Szeverényi János kiadott egy könyvet, aminek a címe: Megtérsz vagy meghalsz. Óriási felháborodás lett belőle, pedig szerintem ez az evangélium alapja, de nem mindegy, hogyan közvetítjük ezt valakinek. De hogy elvigyük, az a mi felelősségünk, és az Isten szeretetével kell megérinteni. A lelkipásztori munka viszont nagyon finom, meg kel ismernie azt, akihez szól, nem lehet egy sablonnal téríteni.
K.I: Azt gondolom, hogy a gyógyítás a találkozás jegyében történik. A misszionálás a találkozás műfaja. Mi adósai vagyunk egymásnak, ha arra gondolunk, mire való az élet. Ez a világ, amiben élünk, idióták gyülekezete. Ezen magának élő embert értek, mert a görög erre használta ezt a szót. Ennek ellentéte a közösség, vagyis az ember nem élhet önmagának. Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak. A mai világ négy neuralgikus pontja: az egészségügy, az oktatásügy, az egyházak ügye és a politika, A világszervezet szerint mire vágyik minden ember? Testi, szellemi, lelki, közösségi jó életre. A 4 neuralgikus pont a misszionálás szempontjából rendkívüli. Mert mikor tud gyógyítani az orvos? Ha találkozik a beteggel. Mikor beszélünk oktatásról? Ha a magiszter segíti a többi embert a tudás gyarapításában. Az egyházban a pap ismeretéről bizonyságot tesz, és leveszi a bűnök, rossz döntések terhét (gyónás). Ha ezt nem tesszük, akkor az az ember összeroskad a terhe alatt. A negyedik a politika, ahol a miniszter feladata a szolgálat: szolgálni a közösséget. Erre gondolok, mikor az életünk értelméről beszéltem. Tartozom az életemmel a másik embernek. Egy ember csak akkor jó, ha mással jót tesz. Egyre jobb lesz, ha egyre több jót tesz a társaival. Mikor jöhet létre az igazi találkozás? Ha rádöbben valaki és tapasztalja, hogy fontos a másik embernek.
P.I: Buszon vagy a templom padjaiban is megfigyelhető, hogy amíg lehet, egyesével ülnek az emberek, mert nem akarunk kapcsolatot teremteni egymással. Nem vagyunk kíváncsiak a másik terhére. Jézus példája más, amit a samáriai asszonynál is látunk. A nő nem akart találkozni senkivel, de Jézus feltörte a külső tüskés héjt, ami ma minden embert körülvesz, és megszólította. Azt gondolom, túlságosan jólneveltek vagyunk, hogy a másik embert nem szólítjuk meg, nem akarjuk zavarni. Ezt a külső héjt kell feltörni, mikor személyesen evangelizálunk.
I.N: Megkerültétek a kérdést, hogy lehet-e úgy téríteni, hogy nem akarunk téríteni. Nem ez a kifejezett célunk. A nyugati civilizációban agonizál az egyház, nem találja a helyét, pedig lenne mit tenni, hogy a fásultságból felébredjen Európa. Elég-e csak a módszereinken változtatni (pl. elektromos gitárt venni), hogy releváns legyen az üzenetünk, vagy az üzenetet is meg kell változtatni. Itt nem az evangélium központi üzenetére gondolok, hanem magára a csomagra, amit továbbadunk.
P.J : A fesztiválon elindítjuk a „hozz egy barátot” programot, ahol tudatosan használjuk azt a kifejezést, hogy barát. Mert ha valaki az evangélium üzenetét hallja, távolodni akar tőle. Olyan poszt-posztmodern társadalomban élünk, ahol az emberek nem szeretnek döntést hozni, hanem szeretnének ellavírozni az életben, miközben küszködnek a közösséghiánnyal, a koordináta-rendszer hiányával, hogy hogyan is éljék az életüket. Nem az a kérdés, hogy elhagyható-e a konfrontáció. Nem hagyató el az igazság és hamisság konfrontációja. Az a kérdés, hogyan jutunk el ide. És ki az, aki áthidalja azokat a távolságokat, amik az egyes ember, az igazság és annak hirdetői között vannak. Ez nem az elektromos gitár dolga, hanem a miénk. Az európai ember gondolkodását deformálta az a világ, amiben élünk. Az a képességünk kopott meg, hogy benne éljünk az evangéliumban, és Krisztus általunk meg tudja közelíteni a barátunkat. A Szentlélek által találjuk meg azokat az eszközöket, szavakat, amiken keresztül barátaivá válunk azoknak, akik körülöttünk élnek.
Nekem kiskoromban azt mondták, hogy csak keresztényekkel barátkozhatok. Azon gondolkoztam, hogy lesznek a nem hívő osztálytársaim hívőkké, ha nem lehetnek barátaim, ha nem töltök velük időt. Ha időt töltök velük, megtaláljuk a módját annak, hogy lépésről lépésre közel vigyük őket Krisztushoz, és ott leszünk, mikor eljön a konfrontatív időszak, mikor döntést kell hozniuk. Ezzel kapcsolatban furcsa félreértések és gátlások vannak a hívő közösségekben.
P.Z: Jézus sokféle módon érte el az embereket, mi is, itt jelenlévők különböző módon tértünk meg. Sokféle út van, ez abból is látszik, hogy mindannyian más-más missziói utat jártunk be, más stratégiát képviselünk.
Dani Eszter: Idézném Lesslie Newbigint, a XX. század végének egyik nagy missziológusát, aki azt mondta (és ez volt missziós stratégiája is): Úgy élj, hogy kérdezzenek, és a kérdésre az evangélium legyen a válasz. A Reménység Fesztivállal kapcsolatban az a kérdés, hogy e rendezvénynek egyházunk missziójában hol a helye. Mi egyáltalán az egyház missziója? Jézus nem egy elvet, filozófiát hagyott hátra, hanem egy közösséget, amelyik belelép Istennek már jelenlévő valóságába, megízleli a bűnbocsánatot, a Szentlélek kiáradását, az új élet erejét és örömét. Ebben a közösségben Isten országának új normái szerint kezd élni abban a világban, ami úgy szocializálódott, ahogy a kultúra meghatározta. Az a közösség, amit Jézus kiválaszt, Isten népének történetébe lép bele. Ezért mi útkereszteződésben állunk. A saját kultúránknak és Isten országának az útkereszteződésében. Úgy gondolom, az egyháznak és a gyülekezetnek a célja és elhívása, hogy Isten országának a jele legyen ott, ahol él, azzal, hogy Isten dicsőségére él, azzal, hogy ízleli azokat a erőket, örömöket, amiket Isten országa adott: a szeretet, megbocsátást, közösséget. Kilép az idióta-önző valóságból, és közösségben kezd élni, mert Isten erre hívott bennünket. Így maga a gyülekezet léte lesz missziói. Ha az a kérdés, hogy gyülekezetet építsek vagy missziót folytassak, a kettő ugyanaz. Mert ha gyülekezetet építek, annak missziói hatása van. Ezen belül vannak missziók, amiknek egyik megnyilvánulási formája ez a Reménység Fesztivál. Ez nagyon szűk sáv, mert a bűnesetben az Isten teremtette tökéletes világ deformálódott. Isten viszont a megváltásban helyreállítja, amit az ember az élet minden területén elrontott. Ennek egyik leglényegesebb következménye, hogy az Isten és az ember kapcsolata helyreáll. Ebben egy mozzanat lehet, hogy közvetlenül hirdetem az evangéliumot egy nagy rendezvényen.
Ha azt gondoljuk, hogy egyházunk elsődleges missziói megnyilvánulása a Reménység Fesztivál, akkor ezzel nem tudok azonosulni. Ha azt mondjuk, hogy egyházunk missziója ennél sokkal mélyebb, gazdagabb és valóságosabb, és ennek egyik megnyilvánulása ez a fesztivál, akkor azt mondom, álljunk mögé.
Czövek Tamás: Hadd idézzek egy másik missziológust. David Bosch híres könyvében felvázolja a keresztény egyháztörténelmet, és hat történelmi paradigmát állapít meg. Ebből a harmadiknak, a középkori paradigmának a lényege, ami a Lukács 14, 23-mal foglalható össze: „Ezt mondta az Úr a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit.” A középkori egyház missziói öntudata így foglalható össze: “kényszeríts bejönni mindenkit”. A reformációval semmi nem változott. Örülök, hogy számtalan szempontból közelítjük meg a misszió kérdését, és sok élmény is elhangzott. De ha két mondatban kellene megfogalmazni, mi a misszió lényege, mit mondanátok?
P.I: Jézus két alkalommal mondja: menjetek el, és tegyetek tanítványokká minden népet. A tanítvánnyá tétel az egyik kérdés. A másik pedig: “Ahogy az Atya küldött, én is úgy küldelek titeket - és ezt mondván rájuk lehelt-, vegyetek Szentlelket. Akinek a bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak, akikéit megtartjátok, megtartatnak.” Természetfeletti dolgot kell közvetíteni azoknak az embereknek, akik elszakadtak az isteni életformától.
P.J: Ha röviden kellene megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy Jézus Krisztus rajtunk keresztül folytatja a munkáját ebben a világban. Mert hiszem, hogy a misszió elsősorban nem az, amit mi csinálunk, hanem amit Isten csinál általunk. Nem emberi produktumra kell gondolkodni, mikor misszióról van szó. Isten, a misszió Istene dolgozott, dolgozik és dolgozni fog a világban, és bennünket használ.
Emellett hiszen, hogy Istennek az a terve, hogy az egész világ hallja az evangéliumot, az egész emberiség, a különböző népcsoportok, kultúrák az egyházon, a gyülekezeten keresztül, Isten az egész embert meg akarja érinteni. Isten nem az agyunkra vagy a szívünkre vagy a talpunkra tart csupán igényt, hanem az egész emberre.
D.E: Két ige fontos ebben az összefüggésben. Az elsőt már más is említette: “Ahogyan elküldött engem az Atya, én is úgy küldelek titeket.” Itt a hangsúlyt az “ahogyan”-ra fektetném. Olvashatjuk a Filippi 2-ben, hogy Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, megüresítette magát, szolgává lett, engedelmeskedett a halálig. A másik ige: “Vesztek erőt, mikor eljön rátok a Szentlélek, és tanúim lesztek.” A tanúságtétel nélkülözhetetlen ebben a deformálódott és romlott világban. Isten országa gyógyít, úgyhogy az ő jelenlétében élhetünk.
K.I: Az ókori és középkori ember a misszió értelmét az üdvösséggel magyarázta. Azért mentek el Európából, hogy minden ember üdvözüljön. Azt gondolom, a misszió lényege: Krisztus jelenléte általunk. A jelenléthez hozzátartozik, hogy Krisztus értünk szegénnyé lett. Akarjuk-e a szegény Krisztust követni? Ezen érdemes gondolkodni.
Egy Máltai konferenciánkon az volt a mottónk: embereket elvezetni a szegénységre. Ijesztő volt az emberek számára, mikor mondtam, hogy szegénnyé szeretnénk tenni benneteket. De ha Jézus értünk szegénnyé lett, ez kívánatos életforma. Az én számomra a szegény Krisztus követése nem olyan nehéz, mert egyedül vagyok. Szegénynek lenni jó, szabaddá, függetlenné tesz, nem a javakban való bővölködéstől függ az életem. Csak különbséget kell tennünk szegénység és nyomor, jólét és jól lét között.
Thomas Glaser itt volt Magyarországon, mikor az Európai Unióba beléptünk. Előadásának címe az volt: Jövőnk a jólét. Megkérdeztem tőle, mit ért ezen. Nem tudott rá válaszolni. Elmondtam neki: a jólét a gondtalan anyagi helyzet. A jól lét pedig, amire mindenki vágyik, a testi, szellemi, lelki, közösségi jó közérzet. Mit jelent a szegénység? Minden erőmet, adottságomat bevetve elő tudom teremteni azt, amire a mindennapokban szükségem van. Ne keverjük össze a nyomorral, ami kilátástalanság.
Nekünk új válaszunk van a misszióra: Jézus jelenléte általunk. Ha ő jelen van, akkor misszionálunk, ha nincs, akkor bármilyen fesztivált szervezünk vagy bármit prédikálunk, nincs misszió. Mikor Dorogra kerültem (mert nem engedtek ki tanulni külföldre), 5 misén 57 ember volt. Naiv misszionárius voltam és elhatároztam, hogy mindenkinek köszönök. Fél év múlva nem tudtam végigmenni az utcán, mert az 500 méteres út 2 órába tellett. Egy év múlva több ezer embert ismertem személyesen. Ezzel, hogy köszöntem az utcán, 450 gyerek járt a misére.
P.I: A misszió egy mondat a