Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 13b.

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Mi a jelent, hogy az embernek művelnie és őriznie kell az Édent?

Hogyan kell ápolnom az Istennel való kapcsolatomat?

Mit jelent enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról?

Lehet-e közösségem jóval és gonosszal egyaránt?

Ki szabhatja meg, hogy mi jó és mi gonosz?

Mit jelent a lelki halál?

––––––––––––––––––––––––––––

A cikket azoknak ajánlom, akik megbízható módon szeretnék felismerni a jó és gonosz ismerésének fájáról szóló isteni üzeneteket.

––––––––––––––––––––––––––––

Az előző cikkben már sorra vettük az Édenkertről szóló isteni üzeneteket. Ezután következik egy, a továbbiak szempontjából is nagyon fontos szövegegység a második teremtés-elbeszélésben:

„hogy művelje és őrizze azt.” (1M 2,15)

A teljes bibliai szöveg így hangzik: „És vette az ÚRISTEN az embert, és helyezte őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.” (1M 2,15) – Igazából ez a mondat még az Éden-kert jelenethez tartozik, meg az utána következők is, mégis – mint majd látni fogjuk – egy külön szövegegységet alkotnak. A 15. vers újdonsága az, hogy benne az ÚRISTEN az embernek feladatokat jelöl meg: „hogy művelje és őrizze azt.”  (1M 2,15)

A „művelje” azt jelenti, hogy az ÚRISTEN munkára teremtette az embert. Azért emelem ki ezt, mert közkézen forog egy olyan vélemény, mi szerint „a Biblia szerint a munka büntetésként szakadt a nyakunkba.” Honnan eredhet ez a téveszme? Valószínűleg a bűn büntetéséről szóló szövegből, amely a 3. fejezetben olvasható:

„Átkozott a talaj temiattad: fáradságos munkával élsz belőle életednek minden napján; ráadásul tövist és bogáncskórót terem neked, és a mező növényeit eszed; arcod verítékével eszel kenyeret, amíg visszatérsz a talajba, mert abból vétettél: mert por vagy, és visszatérsz a porba” (1M 3,17-19)

Ez, a Genezis harmadik fejezetében elhangzó büntetés azonban még távol van. A második fejezetben még szó sincsen büntetésről, hanem a „művelje és őrizze” embert formáló és fejlesztő feladatáról. Ebben a parancsban a „művelje” első hallásra is egyértelmű, érthető. De mit értsünk az „őrizze” kifejezésen? Vajon mitől vagy kitől kell őriznie a kertet az embernek? Hiszen még csak ő az egyetlen élőlény a világon![1]

Ismét szembe kell néznünk azzal, hogy nem helyszíni tudósítást olvasunk, hanem képekben gazdag történettel-tanítást. Ezt a korábbiakban már részletesen kifejtettem.[2] A megoldást úgy találjuk meg, ha észrevesszük, hogy az „őrizze” parancsban benne van a „vigyázzon rá” jelentés is. Márpedig vigyázni a kertre – ez magában foglalja azt, hogy értékelem a kertet, fejlesztem, figyelek rá, óvom minden veszélytől. Figyelem a működését, az igényeit és elhárítom mindazt, ami megzavarná a harmonikus működését. A figyelem nagyon értékes emberi tulajdonság és képesség is, amelyet – sajnos – leginkább akkor értékelünk igazán, amikor hiányzik. A figyelmetlen ember nagyon kellemetlen tud lenni. Mind a családjában, mind a munkahelyén, és mindenütt másutt is. Valamennyien tapasztaljuk, hogy milyen áldás egy figyelmes férj, feleség vagy gyermek a családban, és az élet minden területén. A bibliai szövegben pedig éppen arról olvasunk, hogy Isten figyelmes embert teremtett. Azt akarja hogy az ember ne csak dolgozzék, hanem figyeljen is. Nem csupán azért, mert ez jó, hanem azért is, mert Isten a saját képmására teremtette az embert. Ezt már tudjuk az első teremtés-elbeszélésből. A figyelem is isteni tulajdonság? – kérdezhetné valaki. De még mennyire! Honnan veszem? Nézzünk meg csak közelről egy virágot! Milyen figyelmesen teremtette meg azt is Isten! Milyen szép, vonzó, hiszen hívogatnia kell a méhecskéket és más rovarokat, akik a beporzást végzik, hogy legyen folytatása a virág életének. Illata van ugyanebből a célból. Méz-alapanyagok vannak benne, ami miatt jönnek a méhek, hogy ugyancsak megéljenek. Az már csak hab a tortán, hogy az ember szívében is gyönyörűséget kelt, ha csak ránéz. És sorolhatnám.

Istennek minden más teremtménye is hasonló gondossággal „készült”. Ma már sok mindent fölfedeztünk az atomok szerkezetéről. Ennek során is elámulhatunk azon a gondosságon, átgondoltságon, célszerűségen, tervszerűségen és még sok mindenen, amellyel Isten – minden részletre gondosan figyelve – alkotta meg az univerzumot és benne mindent. Ennek megfelelő figyelem illeti meg a teremtett világot.

A bibliai szöveg szerint az Éden-kertet kell művelnie és őriznie az embernek. Minek a szimbóluma az Éden-kert? Az Istennel való bensőséges életközösségnek a szimbóluma. Az Istennel való élő kapcsolatnak. Ezt kell művelnünk és őriznünk. A saját tapasztalatunkból is tudjuk, hogy a személyes kapcsolatok milyen sok művelést és figyelmet igényelnek. Kezdve a csecsemők gondozásától, akik elpusztulnának (sajnos sokszor el is pusztulnak!), ha az édesanya és az édesapa nem szán rájuk elegendő munkát, időt, energiát – és főként szeretetet. A családok széthullásának szomorú statisztikái mutatják, hogy főként ez utóbbi – a szerető gondoskodás – a családok több, mint 60 %-ában hiányzik a csecsemők és a családban felnövő gyermekek számára. Egyre többször mondják ki ma már, hogy a „szeretet-hiány” borzalmasabb betegség, mint a diftéria, a tüdőbaj, a tífusz vagy akár a lepra. Mert a felsorolt borzalmak „csak” a testet teszik tönkre, a szeretet-hiány viszont az egész embert károsítja, teszi csonkává, vagy akár életképtelenné.

És még csak a csecsemő-kor alapvető kapcsolat-igényeit érintettem. De ugyanez érvényes életünk mindegyik szakaszára is. Manapság is rengeteg a rendezni valónk ezen a téren. Éppen ezt teszi a bibliai szöveg, amikor elénk állítja Isten parancsát az Éden-kert jelenet végén: Műveld és őrizd!

Mivel pedig az Éden-kert az Istennel való bensőséges életközösség szimbóluma, ki kell térnem az Istennel való kapcsolatunk ápolására is. Az előbb felsorolt emberi kapcsolatok ugyanis látható személyekkel való kapcsolatok. Isten viszont láthatatlan. És ha már a látható személyekkel való alapvető kapcsolatokat is el tudjuk hanyagolni, mennyivel inkább fenyeget hasonló veszély a láthatatlan Istennel való kapcsolatunkat illetően! Az emberiség történelme tele van azokkal a borzalmakkal, tragédiákkal, nyomorúságokkal, amelyek a láthatatlan Istennel való kapcsolatunk elhanyagolásából fakadtak.

Hogyan tudunk figyelni, vigyázni a láthatatlan Istennel való kapcsolatunkra?

A Biblia több konkrétumot is a lelkünkre köt. Ír elsősorban magának a Bibliának a rendszeres, élettel teli olvasásáról, tanulmányozásáról.[3] Az „élettel telin” azt értem, hogy együtt kell olvasnunk a Bibliát magával Istennel. Tehát az Ő jelenlétében, egy Ővele való élő kapcsolatban. (Jn 15,1-15)  Ír arról is a Biblia, hogy Isten Igéjének az olvasása mindig imádkozással történjék, ami voltaképpen ugyanaz, mint amit az „élettel teli” kapcsolatról írtam. Bátorít a Biblia arra is, hogy Isten szándékait ne csupán felismerjem, hanem azonosuljak is vele,[4] és meg is tegyem.[5] Rengetegszer hív a Biblia bűnvallásra, bűnrendezésre, mert a bűn eltávolít Istentől, és megszakítja meg az Istennel való élő kapcsolatunkat.[6] Sokszor elhanyagoljuk azt, hogy hálát adjunk Istennek, mégpedig mindig és mindenért (Ef 5,15-21), sőt ujjongva dicsőítsük és magasztaljuk Őt.[7] Hangsúlyozza a Biblia azt is, hogy az Istennel való élő kapcsolatot képtelenek vagyunk magányosan, hívő emberek közössége nélkül tartósan megélni.[8] Éppen ezért szükségünk van rendszeres hívő közösségre, amelyben együtt is tehetjük mindazt, amit most hamarjában felsoroltam.

Alapvető igazságokat és isteni üzenetet fogalmaz meg tehát a vizsgált bibliai mondat: Isten munkára és figyelemre teremtette meg az embert, sőt ezt külön meg is parancsolta neki. Isten parancsa pedig mindig azt jelenti a Bibliában, hogy amit Isten megparancsol, az kell. Ha pedig nem teszem meg, akkor én fizetek rá, nem Ő.

A következő parancsok is sokat mondóak, amivel a bibliai szöveg folytatja:

„A kert minden fájáról bátran egyél!” (1M 2,16)

A teljes mondat így hangzik:

„És megparancsolta az ÚRISTEN az embernek, mondván: »A kert minden fájáról bátran egyél…!” (1M 2,16)

Talán mellbe vágja az Olvasót, hogy az ÚRISTEN ilyesmit parancsol: „bátran egyél!” Miért kell ezt parancsolni? – A kérdés jogos, és arra indít bennünket, hogy elmélyedjünk abban, mit is jelent Istennek a parancsolása. Hallottam már valakitől: „Istennek jól esik parancsolgatnia.” Rögtön tudtam, hogy nagyon keveset tud Istenről. Hiszen Isten a világ teremtője, tehát Övé az egész világ. Neki nincsen szüksége arra, hogy „parancsolgasson”. Ő parancsol. Ami annyit jelent, hogy „Tedd meg, hogy sikerüljön az életed! Ha nem teszed meg, akkor kárt szenvedsz. Akkor te szenvedsz kárt.” Úgy is mondhatnám: Isten azért parancsol meg valamit, hogy világossá tegye előttünk, arra szükségünk van. Az kell. Nekünk van rá szükségünk, nem Őneki. Nekünk sikerül az életünk, ha megtesszük, nekünk nem sikerül, ha nem tesszük meg. Ilyen egyszerű.

Ezt mutatja be a „Tóra dicsérete”,[9] a 119. Zsoltár.

97  „Mily nagyon szeretem tanításodat (Tórádat),

egész nap a szívemben forgatom!

98  Bölcsebbé tesz az én ellenségeimnél,

mert azonosulok a Te parancsaiddal.

99  Értelmesebb lettem minden tanítómnál,

mert bizonyságaiddal van tele a szívem.

100  Előbbre látok, mint az öregek,

mert a szívemben őrzöm döntéseidet.

101  Minden gonosz ösvénytől visszatartom lábam,

hogy megtartsam a Te igéidet,

102  Semmiképp sem térek el ítéleteidtől,

hiszen Te magad oktattál engemet!

103  Mily édes az ínyemnek a Te beszéded,

a méznél is édesebb ajkaimnak!

104  Határozataidtól értelmes lettem,

és így meggyűlöltem minden hamis ösvényt.” (Zs 119,97-104 - TB)

Lehet, hogy azt gondolja valaki: „Ez a zsoltár erősen túloz. Hogyan lehet ennyire lelkesedni azért, amit Isten megparancsol?” – Pedig nincsen semmi túlzás sem a „Tóra dicséretében”. Isten azt parancsolja meg nekünk, ami kell. Ami nélkül nem sikerülhet az életünk. Teljesen jogos tehát a Zsoltár lelkesedése, mert minden szava a megtapasztalt valóságot hirdeti.

Visszatérve az elemzett szöveghez: „A kert minden fájáról bátran egyél!” Még van benne elemezni való bőven. Először is az, hogy a héber szöveg különös nyomatékot használ, az ismétlést. A „bátran egyél!” nyers fordítása ugyanis: „enni egyél!” Ezt persze magyarul ilyen formában nem tudjuk visszaadni, és sok más nyelven sem, hanem valamilyen fokozást használnak a fordítások. Károli Gáspár a „szabadon egyél!” megoldást választotta, Káldi György megelégedett a sima „egyél!” felszólítással, az 1908-as Károli revízió hozza a „bátran egyél!” alakot. Sok fordítás „megengedő” alakot fordít: „ehetsz” [RK - KNB] vagy „szabadon ehetsz” [MBT] formában, de ez a megoldás kikerüli (talán az idézett közvélemény nyomásának engedve?) a parancsoló módot, amit nem tartok helyesnek. Mit hangsúlyoz „A kert minden fájáról bátran egyél!” mondat? Először is egy erőteljes bátorítást: „Minden a tiéd, egyik sem tilos, bátran egyél!” Ez az isteni parancs első jelentése. Ha azonban tovább olvassuk a szöveget, akkor érzékeljük, hogy előkészít egyúttal egy nyomatékos tiltást, amely azonban csak egyetlen fára vonatkozik:

„de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17)

Ezért tehát a nagy felszólítás: „Bátran egyél!” „A kert minden fájáról!” – „DE!” Ez a „de” következik utána, ezért a bátorító felszólítás ezt is előkészíti. Valóban átgondolt, sőt művészi kompozíciót olvasunk! Ennek a „DE!”-nek pedig alaposan utána kell járnunk, mert hihetetlenül gazdag és fontos üzeneteket hordoz.

„de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél!” (1M 2,17)

Erről a fáról egészen röviden már írtam az első teremtés-elbeszélés üzeneteinél. Ott egy jelenetet említettem:

Egy biblikus konferencián tette föl az egyik hallgató a kérdést: „Milyen fáról tiltotta meg Isten az embernek az Édenben, hogy arról egyék? Tényleg alma volt, nem inkább füge?” Az előadó nem lepődött meg a kérdésen, és szakszerűen válaszolt: „Kedvesem, a bibliai szövegben meg van nevezve a fa fajtája: a jó és gonosz ismerésének a fája.” A kérdező nem elégedett meg a válasszal, és újból kérdezte: „De milyen fajta fa volt az?” – Az előadó bírta idegekkel: „A jó és gonosz ismerésének a fája” annak a bizonyos fának a „fajtája” – mondta mosolyogva.

Érezhető ebből a jelenetből, hogy nagyon sok ember nem képekben gazdag történettel tanításként olvassa a bibliai jelenetet, hanem helyszíni tudósításként, és ennek megfelelően ragaszkodik hozzá, hogy valamilyen közismert gyümölcsfára gondoljon, amikor a jó és gonosz ismerésének a fájáról” hall. Általában almát gondolnak. Világhírű rajzolók, festők festettek már az Édenkertről festett képeiken csábítóan piros almákat meggyőző illusztráció gyanánt. Hiszen, ha helyszíni tudósításként olvasták a teremtés-elbeszéléseket, akkor meg kellett festeni a fát és a gyümölcsét is. A „jó és gonosz ismerésének a fája” azonban nem szerepel a botanika könyvekben, sem a zöldség-piacon. Nem is tudnák lefesteni. Mit fessenek tehát? Aligha volna odaillőbb, mint egy egészséges, piros alma. Meg a további bibliai szöveg is „lendületet adott” a jóízű alma lefestésére: „Az asszony látta, hogy a fáról enni jó lenne, hogy gyönyörűség a szemnek, és kívánatos a fa” (1M 3,6). Pedig a szöveg folytatása már visszatér a fa eredeti nevének megfelelő szimbolikus gyümölcshöz: „és kívánatos a fa, hogy okossá tegyen”, de ez a folytatás már kikerülhetett a „piros almát festő” művészek látóköréből. De, ha az olvasott név a fa „fajtája”, akkor teljesen jogos a kérdés:

Mit jelent a jó és gonosz ismerésének a fája?

És mit jelent enni róla? A választ – mint már annyiszor – most is több lépésben találjuk meg. Először is vegyük sorra a fa „jelzőit”! „a jó és gonosz ismerésének a fája”. Amikor a jelentését kutatom, természetesen a bibliai szövegekben keresem a szóba jöhető jelentéseket, fogalmakat.

Az „ismerni” igéről már olvastuk, hogy a héber bibliai szövegben három jelentést is hordoz: tud - tapasztal - közösségben van. Ennek megfelelően a fa megértéséhez először is tisztáznunk kell, mit jelent ismerni jót és gonoszt. Először felsorolom a válaszokat, azután mindegyiknek gondosan utána is járunk.

1. Tudni jót és gonoszt. Ennek több alfaját is sorra fogjuk venni. – 2. Tapasztalatból tudni, tehát ki is próbálni, mind a jót, mind a gonoszat. – 3. Közösségben lenni jóval és gonosszal. – 4. Megszabni, hogy mi jó és mi gonosz.

Elég sok és vaskos téma! Lássuk hát sorjában!

1. Tudni jót és gonoszt. – Ez a jelentés két felé ágazik: A. Tudok jóról és gonoszról.  – B. Meg tudom különböztetni egymástól a jót és a gonoszat. Vegyük először az elsőt:

A. Tudok jóról és gonoszról. – Úgy is fogalmazhatjuk: „tudok jót és gonoszt”. Mivel pedig a „jó és gonosz” együtt a „minden”,[10] ezt úgy is mondhatjuk: „tudok mindent”, „tudok minél többet”. Minél többet tudni, minden lehetőt tudni ősi, génjeinkbe rekesztett vágya minden embernek. Istentől való? Kétségtelenül. Az első teremtés-elbeszélésben ugyanis így szól Isten parancsa: „Hajtsátok uralmatok alá a földet!” (1M 1,28) Uralmunk alá pedig csak úgy hajthatjuk a földet, hogy a lehető legtöbbet tudunk meg mindenről, ami a földön van, amik fölött uralkodnunk kell.

Tiltja-e ezt Isten? Hogyan tiltaná, amikor megparancsolta, hogy tegyük?! De van egy formája ennek a minél többet tudásnak, amit tilt Isten. Két bibliai szöveg mutatja be ezt a „tiltott szegmenst”. Az egyik a második teremtés-elbeszélés folytatásában jelenik meg a kígyó szájából, amikor az asszony tiltakozását cáfolja, gátlástalan hazugsággal: „Dehogyis haltok meg! Csak tudja Isten, hogy amely napon esztek arról, megnyílik a szemetek, és olyanokká lesztek, mint Isten, jó és gonosz ismerői.” (1M 3,4-5) Az asszony szívében is megjelenik ez a tiltott szegmens: „kívánatos a fa, hogy okossá tegyen” (1M 3,6) – Ennek alapján Isten tilalmát így fogalmazhatjuk meg: Tilos minél többet tudni, ha abból a célból akarom, hogy mások fölé kerekedjem. Jelen esetben Isten fölé.

A másik bibliai szöveg a Korinthosziakhoz írott első levélben található. A Vizsolyi Biblia veretes fordításában olvasva:

„6  Ezeket pedig, Atyámfiai, néminemű példában szabtam én reám és Apollósra, ti érettetek, hogy a mi példánkban tanuljátok meg, hogy annak felette amint megíratott, nem jó bölcselkedni: hogy egyikőtök a másik helyébe, egymás ellen föl ne fuvalkodjatok. 7  Mert kicsoda szakaszt ki téged mások közül? Micsodád van pedig, amit nem vöttél volna? Hogy ha pedig vötted, mit kevélykedel, mintha nem vötted volna?” (1Kor 4,6-7 – VB)

A bibliai szakasz lényegét mai nyelven így fogalmazhatjuk meg: Nem szabad minél többet tudni abból a célból, hogy egy másik valaki (főként testvér) fölé kerekedjem. Az indoklásból világosodik ki ez a jelentés: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7 – MBT) A tudás ugyanis nem csupán a tudásra törekvő ember érdeme. Másoktól tanulja, meríti az ismereteket, végső soron pedig a mindent teremtő Istentől.  Jogos tehát a bibliai kérdés: „mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7 – MBT) Nem beszélve arról, hogy a földet az uralmunk alá hajtani csak egymással összefogva vagyunk képesek. Képtelenek leszünk erre, ha egymás fölé akarunk kerekedni, ahelyett, hogy összefognánk, vagy az egymással való értelmetlen vitatkozással fecséreljük el a jobb célra kapott erőnket és időnket.

Az ilyen fajta „minél többet tudást” tiltja tehát Isten, de azt a „minél többet tudni” vágyat, amely a föld fölötti uralom megszerzésére irányul, egyáltalában nem tiltja. Ellenkezőleg: megparancsolja az embernek: „Hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó mindenféle állaton!”[11]

Ez volt A tudni jót és gonoszt egyik ága. A másik „ágát” így fogalmazhatjuk:

B. Meg tudom különböztetni egymástól a jót és a gonoszat.  – Minden nevelésnek az egyik célja, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a jót és a gonoszat. Gyermekkoromban sokszor hallottam ezt a mondást: „Ne fogadj el édességet idegentől!” Mi van e mögött az oltalmazó felszólítás mögött? Nyilván az, hogy a gyermek jónak gondolja az édességet, de nem számol azzal, hogy ezzel egy idegen ember valami rosszba, sőt gonoszba akarja őt belecsalni. A kígyó is ezt tette az asszonnyal az előbb már idézett jelenetben, az 1M 3,1-6-ban. Pedig jól tudta az asszony is, meg a férfi is, hogy halálosan veszélyes enni arról a fáról. Csak hát „Az asszony látta, hogy a fáról enni jó lenne, hogy gyönyörűség a szemnek, és kívánatos a fa, hogy okossá tegyen”, és nem volt elég tapasztalata arról, hogy a jóval kecsegtető kígyó halálos veszedelembe csábítja. Az adott helyzetben nem tudta megkülönböztetni egymástól a jót és a gonoszat. A fa hívogatóan kívánatos „jóságát” a kígyó gonosz szándékától.

A Biblia „bölcsességnek” nevezi azt a jártasságot, képességet, amelyikkel fel tudja ismerni az ember a különbséget és jó és a gonosz között. A gyermekek nevelésében is ennek a bölcsességnek a megszerzésére bíztat igen sok bibliai szöveg,[12] és amíg nincsen meg ez a bölcsessége a fiatal embernek, addig tapasztalatlan gyermeknek tekinti.[13]

Érdekes, hogy a bibliai népek kultúrájában az idős kort azzal jellemezték, amit Barzillaj üzen Dávid királynak, amikor idős korában az udvarába hívja őt a király, hogy gondoskodjék róla: „Most nyolcvanesztendős vagyok, nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között, nem érzi szolgád annak az ízét, amit eszik és iszik, és nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában. Csak terhedre lenne a szolgád neked, uram, király!” (2S 19,36)[14] Az ember tehát fejletlen gyermekkorában és gyöngülő idős korában könnyen kerül olyan helyzetbe, amikor nem tudja megkülönböztetni egymástól a jót és a gonoszat.

Tiltja-e Isten „a jó és gonosz ismerésének” ezt a fajtáját, a jó és a gonosz megkülönböztetésének a képességét, tudását? Nyilvánvaló, hogy nem tiltja. De ez a jelentés is beletartozik „a jó és gonosz ismerésének” a „jelentés-kötegébe”.

A következő jelentés:

2. Tapasztalatból tudni, tehát ki is próbálni, mi jó és mi gonosz. – A jót kipróbálni, megtapasztalni Isten előtt kedves dolog. A gonoszat már nem. A „jó és gonosz ismerésének” ez a fajtája tehát ilyen értelemben tiltott dolog, de ez teljesen belekapcsolódik a következő, a 3. pontban tárgyalt jelentésbe:

3. Közösségben lenni jóval és gonosszal egyaránt. – Enni „a jó és gonosz ismerésének a fájáról”  jelenti azt is, hogy bensőséges közösséget vállalok jóval és gonosszal. Akár még úgy is, hogy jóval és gonosszal egyaránt. Úgy is mondhatom: ugyanolyan közösségben vagyok a jóval, mint a gonosszal. A bibliai szövegekben az „ismer” (JDAi) ige megába foglalja ezt a jelentést is. Tiltja-e ezt a viselkedést Isten? – Nyilvánvaló, hogy teljes mértékben tiltja. A jóval való közösséget kívánja, sőt parancsolja, a gonosszal való minden közösséget azonban tiltja, és óv tőle.[15] Különösen nagy gonoszság az – Isten szemében is –, ha „ugyanúgy” vagyok közösségben a jóval, mint a gonosszal. Ha ugyanolyan otthonos vagyok a jóban, mint a gonoszban. Sőt valójában nem lehetek ugyanúgy közösségben a jóval, mint a gonosszal. Hiszen a közösségvállalás azonosulást is jelent, ha pedig azonosultam a jóval, nem azonosulhatok a gonosszal és megfordítva. Urunk Jézus ezt úgy fogalmazza: „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Mt 6,24)

Végül vagy egy olyan jelentése is a „jó és gonosz ismerésének”, amelyre éppen a második teremtés-elbeszélés összefüggése mutat rá:

4. Megszabni, mi jó és mi gonosz. – Az 1M 3,22 alapján jutottam ehhez a jelentés-tartalomhoz. „Majd így szólt az ÚRISTEN: »Lám, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, hogy ismerjen jót és gonoszt.«” (1M 3,22) Ha az első három pontban említett jelentéseket sorra vesszük, egyikre sem érvényes az ÚRISTENNEK itt hallott megállapítása, hogy most már az ember is úgy ismer jót és gonoszt, mint az ÚRISTEN.

a. Isten ugyanis egészen más szinten tud jót és gonoszt, mint az ember. Egészen más szinten tesz különbséget jó és gonosz között, mint az ember. Ez a jelentés-tartalom tehát nem felel meg az 1M 3,22-nek.

b. Ugyanez áll a 2. pontban említett „tapasztalatból tudni, mi jó és mi gonosz” állításra is, hiszen ezen a téren sem mérhető össze az emberi és az isteni tapasztalat.

c. A 3. jelentés-tartalom az volt: „Közösségben lenni jóval és gonosszal egyaránt”. Mivel az ÚRISTEN semmilyen közösséget nem vállal a gonosszal, erről a jelentés-tartalomról sem szól az 1M 3,22. De akkor milyen jelentés-tartalomról szól?

A következőt is jelentheti „ismerni jót és gonoszt”: „Megszabni, mi jó és mi gonosz.” Vagy személyesebben fogalmazva: „Én szabom meg, mi jó és mi gonosz, nem törődve azzal, hogy Isten mit tart jónak vagy gonosznak.” Az 1M 3,22 összefüggésében erről van szó: az ember is, az ÚRISTEN is képes megszabni, hogy mi jó és mi gonosz.

Ennek egy frappáns példáját olvassuk Dániel könyvében. Nebukadneccar király készíttetett saját magáról egy hatalmas aranyszobrot, és megparancsolta minden alattvalójának, hogy a szobor elé járuljon, és boruljon le az aranyszobor előtt. Így kellett hódolniuk a király előtt. A király ezt tartotta jónak, és azt gonosznak, ha valaki nem engedelmeskedik az így kiadott királyi parancsnak. Vajon Isten mit tart jónak és mit gonosznak ebben az ügyben? A Tízparancsolatból (Tíz Igéből) is tudhatjuk Isten értékelését: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!” (2Móz 20,4-5)

Dániel könyve leírja annak a három hívő zsidó fiatalembernek az álláspontját, akik Isten parancsához igazodtak. Ennek megfelelően bátran szembeszálltak a király rendeletével: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk,…mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”  (Dán 3,17-18)

Mit szabott meg tehát jónak Isten? Azt, hogy nem csinálunk szobrot, még a királyról sem, hogy így imádjuk a királyt. Mit szabott meg jónak a bábeli király? – Pontosan az ellenkezőjét. Sőt halállal büntette azokat, akik nem engedelmeskedtek neki.

Vajon tiltja-e Isten „a jó és gonosz ismerésének” ezt a jelentés-tartalmát? Tiltja. Sőt a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy a jó és gonosz megszabásának joga egyedül Istent illeti meg (1M 3,22; 5M 28-29; Zs 35,24; 1Kor 4,4; stb.). Pozitívan így fogalmazhatjuk meg ezt a tiltást: „Csak Istennek van joga megszabni, hogy mi jó és mi gonosz. Az embernek tilos ettől a megszabástól eltérnie, és mást szabni meg jónak és mást gonosznak.” Rövidebben: Azt kell jónak tartanunk, amit Isten szabott meg jónak, és azt kell gonosznak tartanunk, amit Isten szabott meg gonosznak.

Elfogadta-e az ember Istennek a tilalmát? Amit szívesebben mondok úgy: őriző védelmét? Sajnos nem. (1M 3,22) Be is következett az a szankció, amit Isten a védelmező útmutatásában világosan és határozottan meg is fogalmazott: „A kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz ismerésének fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz.” (1M 2,16-17)

Négy jelentés-tartalmat vettünk sorra, amit tartalmaz „a jó és gonosz ismerése”. Láthatjuk tehát, hogy milyen gazdag jelentése van a „tilalom fájának”, amit a második teremtés-elbeszélés művészi kompozíciója így nevez: „a jó és gonosz ismerésének a fája”. És milyen sokrétű Isten oltalma, amellyel megparancsolja az embernek, hogy erről a fáról ne egyék. A bibliai tilalom különösen erélyes szankciót is említ. Mielőtt azonban erre rátérnék, foglalkoznunk kell még azzal, hogy

Mit jelent enni „a jó és gonosz ismerésének a fájáról”?

A fa jelentés-tartalmait már sorra vettük. De külön kell megvizsgálnunk azt is, hogy mit jelent enni erről a különös, sok tartalmat hordozó, és nyilvánvalóan szimbolikus fáról.

Először is hangsúlyoznom kell, hogy enni a Közel-Keleten egészen mást jelent, mint Európában vagy az Amerikai kontinensen. Enni a Közel-Keleten ünnepi esemény. Nem csupán „táplálkozás”, hanem sokkal inkább „ünnepi találkozás”, szinte családiasan mély „közösségvállalás”. Ennek megfelelően szertartásos ceremóniák sokaságával veszi ezt körül a Közel-keleti kultúra. Nem megyek bele ennek a részleteibe, de mondhatom, hogy ez önmagában egy külön, színekben pompázó világ. A számunkra most a „közösségvállalás” a legfontosabb mindabból, amit az „enni” kifejezés a bibliai szövegekben magában foglal. Ez pedig különösen kiemeli az előzőekben feltárt 3. jelentés-tartalmat: Enni a jó és a gonosz ismerésének a fájáról azt is jelenti, hogy közösségben lenni, közösséget vállalni jóval és gonosszal egyaránt. Ezzel pedig ismétléssel fokozott hangsúlyt kap a „közösségben lenni”, amelyet mind az „enni”, mind a „3. jelentés-tartalom” magában foglal. Ha tehát keressük, mit tilt különösen nagy hangsúllyal az isteni parancs, „ a jó és gonosz ismerésének fájáról, arról ne egyél!”, akkor a 3. jelentés-tartalom tilalma áll elsősorban előttünk: „Ne vállalj közösséget jóval és gonosszal!”, különösen „Ne egyaránt jóval és gonosszal!”

Mindezeket átgondolva megállapíthatjuk, hogy két tilalom kap igen nagy hangsúlyt a bibliai szövegben „a jó és gonosz ismerésének a fájával” kapcsolatban:

1. „Ne vállalj közösséget jóval és gonosszal egyaránt!” Vagyis „Ne tégy egyaránt jót és gonoszat!”

2. „Ne szabd meg másként, mi jó és mi gonosz, mint ahogyan azt Isten szabta meg!”

Ennek a nagy hangsúlynak, és a tilalomban foglalt viselkedés gonoszságának a tudatában nem szabad csodálkoznunk a következmény súlyosságán sem, amit az igevers vége mond ki:

„halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17)

A teljes mondat így hangzik:

„de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17)

Hatoljunk bele mélyebben ebbe a bibliai mondatba! Kezdjük a mondat végével!

A héber szöveg nyers fordítása így hangzik: „halni halsz”. Ez a héber „ismétlés-technika” már ismerős, az „enni egyél” (bátran egyél) elemzésénél találkoztunk vele. Hogyan lehet ezt magyarul visszaadni? Hiszen így nem beszélünk magyarul, és ez a helyzet a legtöbb más nyelvvel is. Ezért választottam a „halálnak halálával meghalsz” alakot, követve a régi magyar fordításokat.[16] Ennek az alaknak az előnye, hogy felhasználja a héber szövegben is jelenlévő ismétlést, sőt a kétszeresből háromszorosra bővíti, amivel félreérthetetlenül nagy nyomatékot ad.

Fenyegetés? – Nem. Következmény.

Szembe kell néznünk azonban azzal a kérdéssel, hogy „Vajon a halállal való fenyegetés illik-e a Szeretet-ÚRISTENHEZ?” – A válasz keresése során kétségtelenül le kell vetnünk bizonyos iszonyodást. Nem szívesen gondolunk a halálra, még kevésbé beszélünk róla. Annyira nem, hogy az elemzett tiltó mondatot önkéntelenül is „fenyegetésnek” minősítjük. Valójában azonban nem is az. Csupán a következmények kendőzetlen kimondása: „ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17) Nem tagadhatjuk, a következmény valóban véres valóság, a halál. De nincsen benne semmi túlzott fenyegetés. Csupán a tény kendőzetlen megnevezése.

Eszembe jut az a vasúti felüljáró, amelyen évek óta gyakran átmegyek. Már a lépcső aljánál ki van téve a figyelmeztető tábla: „Figyelem! Nagyfeszültségű vezeték! Az érintése halálos!” Pedig a felüljárón, ahol, ha csak 2-3 méter távolságra is, közel kerül az áthaladó ember a nagyfeszültségű vezetékhez, speciális hálók teszik elérhetetlenné, megérinthetetlenné a nagyfeszültségű vezetékeket. A közvélemény (vagy inkább nagyhangú közvélemény?) mégis megjelent a táblán, mert egy részét levakarták, a többi részét grafitival olvashatatlanná tették, hogy ne kelljen nézniük a reális életveszélyt említő figyelmeztető táblácskát.

Milyen halál?

A második teremtés-elbeszélést tovább olvasva, az 1M 3-ban úgy tűnik, hogy mégsem következett be az ígért halál. Hiszen a „tiltott evés” után az emberpár nem halt meg. Zavarta őket, hogy mezítelenek, ami az „evés előtt” nem zavarta őket, el is bújtak a közeledő ÚRISTEN elől, de nem haltak meg. Legalábbis „fizikai halállal” nem. Lehet másfajta halál is? Talán még létezik is? Létezik bizony! A Bibliát olvasó ember hamar felismeri, hogy a Biblia kétféle halálról beszél. Van a testi, vagy „fizikai” halál, amit mindenki ismer, és minden élő embernek a sorsa. De van „lelki halál” is. Mit jelent ez?

Lelki halál – azonnal

A lelki halált az 1M 3 fejti ki bővebben. Sőt az egész Biblia. Nem ezzel a szóval jelöli, de így nevezhetjük, ha a föltett kérdésre keressük a választ. Miről van szó? Arról, hogy a „tiltott evéssel” valami gyökeresen megváltozott az ember számára. Megszűnt. Mi szűnt meg? Az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösség. Ebben az életközösségben jó volt együtt lenni az ÚRISTENNEL. Állandó és gyönyörködtető volt a Vele való kapcsolat. Nem volt probléma a mezítelenséggel. Sem egymás előtt, sem az ÚRISTEN előtt.

Ennek lett most vége. Ez szűnt meg. Az ÚRISTENNEK keresnie kell az embert: „Hol vagy?” (1M 3,9) Az ember elbújt az ÚRISTEN elől: „Hallottam hangodat a kertben és megijedtem, mivel mezítelen vagyok, és elrejtőztem.” (1M 3,10) Még beszélnek egymással, de már minden megváltozott. Megtört a kölcsönös bizalom. Az ember nem hallgatott az ÚRISTEN komoly figyelmeztetésére. Sőt föllázadt az ÚRISTEN ellen. Olyan akart lenni, mint Ő. A kígyónak jobban hitt, mint a teremtő ÚRISTENNEK, aki művészi gonddal „megformálta” őt (1M 2,7), aki a saját Lelkét „lehelte az orrába”, hogy élete legyen (1M 2,7), aki az Édenbe helyezte napkelet felől (1M 2,8-15), aki hozzá illő segítőt adott melléje (1M 2,18-25). Ez a kapcsolat szűnt meg. Az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösség. Az ember valóban meghalt. Lelkileg. Az ÚRISTENNEL való kapcsolatában. – Nincs is jobb kifejezés erre, mint a lelki halál.

Ez a lelki halál a tilalmat megszegve azonnal bekövetkezett. Pontosan úgy, ahogyan az ÚRISTEN megmondta: „amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17) A bibliai szöveg így fogalmazza: „amely napon”. Úgy is mondhatjuk, a Márk evangélium kedvenc szavával: „azonnal”. [17] – Az 1M 3 végének elemzése során rá fogok mutatni, hogy a Közel-keleti ember stílusától távol álló olvasót meg is tévesztheti, hogy a lelki halál állapotát a második teremtés-elbeszélés, az 1M 3-ban hosszabban írja le: az ÚRISTEN kiűzi az emberpárt az Édenből, a kapuhoz kerubokat állít, és így tovább. Csak a lelki halál következményeit mutatja be „azonnal”, amiket már föntebb felsoroltam. Az 1M 3 vége csupán hangsúlyt ad annak, milyen nagy tragédia az ember lelki halála. Nem hangsúlyozza az azonnalt. – De a lelki halál azonnal bekövetkezik. Bekövetkezik ma is. Ezért nem írtam múlt időben, hogy „bekövetkezett”. Bekövetkezik minden bűnnel, minden Isten elleni lázadással, Isten mindenféle mellőzésével. Bekövetkezik újra meg újra. És ez az EMBER TRAGÉDIÁJA.

Testi halál – földi életünk végén

Azt is az 1M 3-ból tudjuk meg, a második teremtés-elbeszélésben, hogy a testi halál, a fizikai halál is a „tiltott evés”, az Isten elleni lázadás, Istennek a semmibe vétele miatt következik be. Ismét minden ember számára, aki „eszik a jó és a gonosz ismerésének a fájáról”. Márpedig minden ember eszik erről a fáról, akár tudja a nevét, akár nem. És ezért minden ember meghal a földi élete végén. Ez a „testi halál”.

A második teremtés-elbeszélés első részében azonban még csak a figyelmeztetést, a nagy nyomatékkal megfogalmazott figyelmeztetést olvastuk. Hátra van még egy nagyon pozitív közölni való. Isten nagyszerű elgondolásáról: hogyan gondolta el az embert. Tudniillik férfinek és nőnek, sőt házaspárnak. Ezt fogjuk elemezni a következő cikkben.

––––––––––––––––––––––––––––

Jegyzetek

[1] Már láttuk, hogy az ókorban a növényeket nem tartották élőlénynek az emberek.

[2] Lásd az első teremtés-elbeszélés üzeneteiről írott cikksorozatot, különösen annak a „Műfaji kérdések” c. fejezetét!

[3] „Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked.  Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5M 6,6-9; 11,8-20; stb) Vagy: „Boldog, akinek… az ÚR Tórája az ő gyönyörűsége, s az Ő Tóráját forgatja szívében nappal és éjjel.” (Zs 1,1-2) stb.

[4] „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes!” (Róm 1,2)

[5] „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10,37)  „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit?... Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2,14-17)

[6] Zs 32,1-5; 51; 1Jn 1,9; Jes 59,1-2; stb.

[7] Zs 91-100; 111-113; stb.

[8] „Ahogy a jó illatú kenet fölvidítja a szívet, úgy a jó barát édes szava is, melyek a szívéből jönnek.” (Péld 27,9 – TB)  „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt laknak a testvérek!… Csak oda küld áldást az ÚR, és életet örökkön örökké!”  (Zs 133,1-3 – TB)

[9] A „Tóra” (= tanítás, útmutatás, szabály, törvény) héber szó. Sajnos a LXX fordítás (i.e. 300-150-ig készült görög fordítás) túlnyomórészt „törvénynek” fordítja, és ennek nyomán a legtöbb, más nyelvű fordítás is, holott az alapjelentése a tanítás, útmutatás, útbaigazítás, és csak ezekből fakadóan a szabály, törvény.

[10] Lásd 1M 2,9.17; 3,5.22; 2S 13,22; 14,17; Jób 34,7-8; Zs 26,4-6; 101,7-8; Péld 5,21; 15,3; Préd 7,14; 12,13; Jes 5,20; 41,23; 45,7; Jer 16,17; Jer 42,6; Zof 1,12; Mt 12,34-35; 22,10; 2Kor 5,10; stb.

[11] Hozzá vehetjük érvelésünkhöz a Példabeszédek könyvének markáns parancsait, amelyekben Isten parancsait olvashatjuk arról, hogy tanuljunk meg minél többet, és így hajtsuk uralmunk alá a földet: Péld 1,4-6; 9,12; 10,1-2.8; 12,15-16; 13,1.14.20; 14,8.16; 15,20; 16,21-24; 19,20; 20,1.26; 21,11.20-23; 23,15-19; 24,5-7; 25,12; 27,11; 29,9-12.15; Préd 2,14.16; 4,13;

[12] Lásd 5M 1,39; Péld 1,4-6; Jes 7,15-16; Róm 9,11; Zsid 5,14; stb.

[13] Lásd Jes 7,15-16;

[14] Más kérdés, hogy valójában Barzillaj nagyon is bölcs volt, amikor visszautasította Dávid megtisztelő ajánlatát, hiszen a királyi udvar korántsem volt olyan „nyugalmas hely”, mint amilyennek Dávid állította. Hiszen éppen az Absolon lázadása nyomán került életveszélybe a király a saját udvarában, és éppen ebből mentette őt meg Barzillaj, amiért élete végéig hálás volt neki Dávid király.

[15] Lásd a Tíz Igét (Tízparancsolatot) (2M 20,2-17; 5M 5,6-21), a „nagy figyelmeztetést” (5M 29-30) stb.

[16] Lásd a Vizsolyi Biblia, az Aranyas Biblia és Káldi György fordításait. [VB - AB - Kd]

[17] Lásd Mk 1,28.20.21.42.43; stb.

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

·      Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993]  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

·      Gyökössy Endre [2000]  Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

·      Gyökössy Endre [2001]  Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

·      Haag, Herbert [1989]  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

·      Hamar István [22008]  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

·      Komesz Mátyás [2011] Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

·      Puskás Attila [2006]  A teremtés teológiája  Bp., Szent István Társulat, 342 o.

·      Raj Tamás [2003]  Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi  Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.

·      Rózsa Huba [2002]  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.

·      Tóth Kálmán Dr. [1972-2000]  Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000] Bp., Kálvin Kiadó - Arcanum

·      Wenham, Gordon J. [1987]  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary (WBC)  CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher

·      Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III.  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

·      Wolff, Hans Walter [2001]  Az Ószövetség antropológiája,  Bp., Harmat Kiadó, 317 o.

·      Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943]  Genesis - 1.  in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag