Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 13b.

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Mi a jelent, hogy az embernek művelnie és őriznie kell az Édent?

Hogyan kell ápolnom az Istennel való kapcsolatomat?

Mit jelent enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról?

Lehet-e közösségem jóval és gonosszal egyaránt?

Ki szabhatja meg, hogy mi jó és mi gonosz?

Mit jelent a lelki halál?

––––––––––––––––––––––––––––

A cikket azoknak ajánlom, akik megbízható módon szeretnék felismerni a jó és gonosz ismerésének fájáról szóló isteni üzeneteket.

––––––––––––––––––––––––––––

Az előző cikkben már sorra vettük az Édenkertről szóló isteni üzeneteket. Ezután következik egy, a továbbiak szempontjából is nagyon fontos szövegegység a második teremtés-elbeszélésben:

„hogy művelje és őrizze azt.” (1M 2,15)

A teljes bibliai szöveg így hangzik: „És vette az ÚRISTEN az embert, és helyezte őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.” (1M 2,15) – Igazából ez a mondat még az Éden-kert jelenethez tartozik, meg az utána következők is, mégis – mint majd látni fogjuk – egy külön szövegegységet alkotnak. A 15. vers újdonsága az, hogy benne az ÚRISTEN az embernek feladatokat jelöl meg: „hogy művelje és őrizze azt.”  (1M 2,15)

A „művelje” azt jelenti, hogy az ÚRISTEN munkára teremtette az embert. Azért emelem ki ezt, mert közkézen forog egy olyan vélemény, mi szerint „a Biblia szerint a munka büntetésként szakadt a nyakunkba.” Honnan eredhet ez a téveszme? Valószínűleg a bűn büntetéséről szóló szövegből, amely a 3. fejezetben olvasható:

„Átkozott a talaj temiattad: fáradságos munkával élsz belőle életednek minden napján; ráadásul tövist és bogáncskórót terem neked, és a mező növényeit eszed; arcod verítékével eszel kenyeret, amíg visszatérsz a talajba, mert abból vétettél: mert por vagy, és visszatérsz a porba” (1M 3,17-19)

Ez, a Genezis harmadik fejezetében elhangzó büntetés azonban még távol van. A második fejezetben még szó sincsen büntetésről, hanem a „művelje és őrizze” embert formáló és fejlesztő feladatáról. Ebben a parancsban a „művelje” első hallásra is egyértelmű, érthető. De mit értsünk az „őrizze” kifejezésen? Vajon mitől vagy kitől kell őriznie a kertet az embernek? Hiszen még csak ő az egyetlen élőlény a világon![1]

Ismét szembe kell néznünk azzal, hogy nem helyszíni tudósítást olvasunk, hanem képekben gazdag történettel-tanítást. Ezt a korábbiakban már részletesen kifejtettem.[2] A megoldást úgy találjuk meg, ha észrevesszük, hogy az „őrizze” parancsban benne van a „vigyázzon rá” jelentés is. Márpedig vigyázni a kertre – ez magában foglalja azt, hogy értékelem a kertet, fejlesztem, figyelek rá, óvom minden veszélytől. Figyelem a működését, az igényeit és elhárítom mindazt, ami megzavarná a harmonikus működését. A figyelem nagyon értékes emberi tulajdonság és képesség is, amelyet – sajnos – leginkább akkor értékelünk igazán, amikor hiányzik. A figyelmetlen ember nagyon kellemetlen tud lenni. Mind a családjában, mind a munkahelyén, és mindenütt másutt is. Valamennyien tapasztaljuk, hogy milyen áldás egy figyelmes férj, feleség vagy gyermek a családban, és az élet minden területén. A bibliai szövegben pedig éppen arról olvasunk, hogy Isten figyelmes embert teremtett. Azt akarja hogy az ember ne csak dolgozzék, hanem figyeljen is. Nem csupán azért, mert ez jó, hanem azért is, mert Isten a saját képmására teremtette az embert. Ezt már tudjuk az első teremtés-elbeszélésből. A figyelem is isteni tulajdonság? – kérdezhetné valaki. De még mennyire! Honnan veszem? Nézzünk meg csak közelről egy virágot! Milyen figyelmesen teremtette meg azt is Isten! Milyen szép, vonzó, hiszen hívogatnia kell a méhecskéket és más rovarokat, akik a beporzást végzik, hogy legyen folytatása a virág életének. Illata van ugyanebből a célból. Méz-alapanyagok vannak benne, ami miatt jönnek a méhek, hogy ugyancsak megéljenek. Az már csak hab a tortán, hogy az ember szívében is gyönyörűséget kelt, ha csak ránéz. És sorolhatnám.

Istennek minden más teremtménye is hasonló gondossággal „készült”. Ma már sok mindent fölfedeztünk az atomok szerkezetéről. Ennek során is elámulhatunk azon a gondosságon, átgondoltságon, célszerűségen, tervszerűségen és még sok mindenen, amellyel Isten – minden részletre gondosan figyelve – alkotta meg az univerzumot és benne mindent. Ennek megfelelő figyelem illeti meg a teremtett világot.

A bibliai szöveg szerint az Éden-kertet kell művelnie és őriznie az embernek. Minek a szimbóluma az Éden-kert? Az Istennel való bensőséges életközösségnek a szimbóluma. Az Istennel való élő kapcsolatnak. Ezt kell művelnünk és őriznünk. A saját tapasztalatunkból is tudjuk, hogy a személyes kapcsolatok milyen sok művelést és figyelmet igényelnek. Kezdve a csecsemők gondozásától, akik elpusztulnának (sajnos sokszor el is pusztulnak!), ha az édesanya és az édesapa nem szán rájuk elegendő munkát, időt, energiát – és főként szeretetet. A családok széthullásának szomorú statisztikái mutatják, hogy főként ez utóbbi – a szerető gondoskodás – a családok több, mint 60 %-ában hiányzik a csecsemők és a családban felnövő gyermekek számára. Egyre többször mondják ki ma már, hogy a „szeretet-hiány” borzalmasabb betegség, mint a diftéria, a tüdőbaj, a tífusz vagy akár a lepra. Mert a felsorolt borzalmak „csak” a testet teszik tönkre, a szeretet-hiány viszont az egész embert károsítja, teszi csonkává, vagy akár életképtelenné.

És még csak a csecsemő-kor alapvető kapcsolat-igényeit érintettem. De ugyanez érvényes életünk mindegyik szakaszára is. Manapság is rengeteg a rendezni valónk ezen a téren. Éppen ezt teszi a bibliai szöveg, amikor elénk állítja Isten parancsát az Éden-kert jelenet végén: Műveld és őrizd!

Mivel pedig az Éden-kert az Istennel való bensőséges életközösség szimbóluma, ki kell térnem az Istennel való kapcsolatunk ápolására is. Az előbb felsorolt emberi kapcsolatok ugyanis látható személyekkel való kapcsolatok. Isten viszont láthatatlan. És ha már a látható személyekkel való alapvető kapcsolatokat is el tudjuk hanyagolni, mennyivel inkább fenyeget hasonló veszély a láthatatlan Istennel való kapcsolatunkat illetően! Az emberiség történelme tele van azokkal a borzalmakkal, tragédiákkal, nyomorúságokkal, amelyek a láthatatlan Istennel való kapcsolatunk elhanyagolásából fakadtak.

Hogyan tudunk figyelni, vigyázni a láthatatlan Istennel való kapcsolatunkra?

A Biblia több konkrétumot is a lelkünkre köt. Ír elsősorban magának a Bibliának a rendszeres, élettel teli olvasásáról, tanulmányozásáról.[3] Az „élettel telin” azt értem, hogy együtt kell olvasnunk a Bibliát magával Istennel. Tehát az Ő jelenlétében, egy Ővele való élő kapcsolatban. (Jn 15,1-15)  Ír arról is a Biblia, hogy Isten Igéjének az olvasása mindig imádkozással történjék, ami voltaképpen ugyanaz, mint amit az „élettel teli” kapcsolatról írtam. Bátorít a Biblia arra is, hogy Isten szándékait ne csupán felismerjem, hanem azonosuljak is vele,[4] és meg is tegyem.[5] Rengetegszer hív a Biblia bűnvallásra, bűnrendezésre, mert a bűn eltávolít Istentől, és megszakítja meg az Istennel való élő kapcsolatunkat.[6] Sokszor elhanyagoljuk azt, hogy hálát adjunk Istennek, mégpedig mindig és mindenért (Ef 5,15-21), sőt ujjongva dicsőítsük és magasztaljuk Őt.[7] Hangsúlyozza a Biblia azt is, hogy az Istennel való élő kapcsolatot képtelenek vagyunk magányosan, hívő emberek közössége nélkül tartósan megélni.[8] Éppen ezért szükségünk van rendszeres hívő közösségre, amelyben együtt is tehetjük mindazt, amit most hamarjában felsoroltam.

Alapvető igazságokat és isteni üzenetet fogalmaz meg tehát a vizsgált bibliai mondat: Isten munkára és figyelemre teremtette meg az embert, sőt ezt külön meg is parancsolta neki. Isten parancsa pedig mindig azt jelenti a Bibliában, hogy amit Isten megparancsol, az kell. Ha pedig nem teszem meg, akkor én fizetek rá, nem Ő.

A következő parancsok is sokat mondóak, amivel a bibliai szöveg folytatja:

„A kert minden fájáról bátran egyél!” (1M 2,16)

A teljes mondat így hangzik:

„És megparancsolta az ÚRISTEN az embernek, mondván: »A kert minden fájáról bátran egyél…!” (1M 2,16)

Talán mellbe vágja az Olvasót, hogy az ÚRISTEN ilyesmit parancsol: „bátran egyél!” Miért kell ezt parancsolni? – A kérdés jogos, és arra indít bennünket, hogy elmélyedjünk abban, mit is jelent Istennek a parancsolása. Hallottam már valakitől: „Istennek jól esik parancsolgatnia.” Rögtön tudtam, hogy nagyon keveset tud Istenről. Hiszen Isten a világ teremtője, tehát Övé az egész világ. Neki nincsen szüksége arra, hogy „parancsolgasson”. Ő parancsol. Ami annyit jelent, hogy „Tedd meg, hogy sikerüljön az életed! Ha nem teszed meg, akkor kárt szenvedsz. Akkor te szenvedsz kárt.” Úgy is mondhatnám: Isten azért parancsol meg valamit, hogy világossá tegye előttünk, arra szükségünk van. Az kell. Nekünk van rá szükségünk, nem Őneki. Nekünk sikerül az életünk, ha megtesszük, nekünk nem sikerül, ha nem tesszük meg. Ilyen egyszerű.

Ezt mutatja be a „Tóra dicsérete”,[9] a 119. Zsoltár.

97  „Mily nagyon szeretem tanításodat (Tórádat),

egész nap a szívemben forgatom!

98  Bölcsebbé tesz az én ellenségeimnél,

mert azonosulok a Te parancsaiddal.

99  Értelmesebb lettem minden tanítómnál,

mert bizonyságaiddal van tele a szívem.

100  Előbbre látok, mint az öregek,

mert a szívemben őrzöm döntéseidet.

101  Minden gonosz ösvénytől visszatartom lábam,

hogy megtartsam a Te igéidet,

102  Semmiképp sem térek el ítéleteidtől,

hiszen Te magad oktattál engemet!

103  Mily édes az ínyemnek a Te beszéded,

a méznél is édesebb ajkaimnak!

104  Határozataidtól értelmes lettem,

és így meggyűlöltem minden hamis ösvényt.” (Zs 119,97-104 - TB)

Lehet, hogy azt gondolja valaki: „Ez a zsoltár erősen túloz. Hogyan lehet ennyire lelkesedni azért, amit Isten megparancsol?” – Pedig nincsen semmi túlzás sem a „Tóra dicséretében”. Isten azt parancsolja meg nekünk, ami kell. Ami nélkül nem sikerülhet az életünk. Teljesen jogos tehát a Zsoltár lelkesedése, mert minden szava a megtapasztalt valóságot hirdeti.

Visszatérve az elemzett szöveghez: „A kert minden fájáról bátran egyél!” Még van benne elemezni való bőven. Először is az, hogy a héber szöveg különös nyomatékot használ, az ismétlést. A „bátran egyél!” nyers fordítása ugyanis: „enni egyél!” Ezt persze magyarul ilyen formában nem tudjuk visszaadni, és sok más nyelven sem, hanem valamilyen fokozást használnak a fordítások. Károli Gáspár a „szabadon egyél!” megoldást választotta, Káldi György megelégedett a sima „egyél!” felszólítással, az 1908-as Károli revízió hozza a „bátran egyél!” alakot. Sok fordítás „megengedő” alakot fordít: „ehetsz” [RK - KNB] vagy „szabadon ehetsz” [MBT] formában, de ez a megoldás kikerüli (talán az idézett közvélemény nyomásának engedve?) a parancsoló módot, amit nem tartok helyesnek. Mit hangsúlyoz „A kert minden fájáról bátran egyél!” mondat? Először is egy erőteljes bátorítást: „Minden a tiéd, egyik sem tilos, bátran egyél!” Ez az isteni parancs első jelentése. Ha azonban tovább olvassuk a szöveget, akkor érzékeljük, hogy előkészít egyúttal egy nyomatékos tiltást, amely azonban csak egyetlen fára vonatkozik:

„de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17)

Ezért tehát a nagy felszólítás: „Bátran egyél!” „A kert minden fájáról!”„DE!” Ez a „de” következik utána, ezért a bátorító felszólítás ezt is előkészíti. Valóban átgondolt, sőt művészi kompozíciót olvasunk! Ennek a „DE!”-nek pedig alaposan utána kell járnunk, mert hihetetlenül gazdag és fontos üzeneteket hordoz.

„de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél!” (1M 2,17)

Erről a fáról egészen röviden már írtam az első teremtés-elbeszélés üzeneteinél. Ott egy jelenetet említettem:

Egy biblikus konferencián tette föl az egyik hallgató a kérdést: „Milyen fáról tiltotta meg Isten az embernek az Édenben, hogy arról egyék? Tényleg alma volt, nem inkább füge?” Az előadó nem lepődött meg a kérdésen, és szakszerűen válaszolt: „Kedvesem, a bibliai szövegben meg van nevezve a fa fajtája: a jó és gonosz ismerésének a fája.” A kérdező nem elégedett meg a válasszal, és újból kérdezte: „De milyen fajta fa volt az?” – Az előadó bírta idegekkel: „A jó és gonosz ismerésének a fája” annak a bizonyos fának a „fajtája” – mondta mosolyogva.

Érezhető ebből a jelenetből, hogy nagyon sok ember nem képekben gazdag történettel tanításként olvassa a bibliai jelenetet, hanem helyszíni tudósításként, és ennek megfelelően ragaszkodik hozzá, hogy valamilyen közismert gyümölcsfára gondoljon, amikor a jó és gonosz ismerésének a fájáról” hall. Általában almát gondolnak. Világhírű rajzolók, festők festettek már az Édenkertről festett képeiken csábítóan piros almákat meggyőző illusztráció gyanánt. Hiszen, ha helyszíni tudósításként olvasták a teremtés-elbeszéléseket, akkor meg kellett festeni a fát és a gyümölcsét is. A „jó és gonosz ismerésének a fája” azonban nem szerepel a botanika könyvekben, sem a zöldség-piacon. Nem is tudnák lefesteni. Mit fessenek tehát? Aligha volna odaillőbb, mint egy egészséges, piros alma. Meg a további bibliai szöveg is „lendületet adott” a jóízű alma lefestésére: „Az asszony látta, hogy a fáról enni jó lenne, hogy gyönyörűség a szemnek, és kívánatos a fa” (1M 3,6). Pedig a szöveg folytatása már visszatér a fa eredeti nevének megfelelő szimbolikus gyümölcshöz: „és kívánatos a fa, hogy okossá tegyen, de ez a folytatás már kikerülhetett a „piros almát festő” művészek látóköréből. De, ha az olvasott név a fa „fajtája”, akkor teljesen jogos a kérdés:

Mit jelent a jó és gonosz ismerésének a fája?

És mit jelent enni róla? A választ – mint már annyiszor – most is több lépésben találjuk meg. Először is vegyük sorra a fa „jelzőit”! „a jó és gonosz ismerésének a fája”. Amikor a jelentését kutatom, természetesen a bibliai szövegekben keresem a szóba jöhető jelentéseket, fogalmakat.

Az „ismerni” igéről már olvastuk, hogy a héber bibliai szövegben három jelentést is hordoz: tud - tapasztal - közösségben van. Ennek megfelelően a fa megértéséhez először is tisztáznunk kell, mit jelent ismerni jót és gonoszt. Először felsorolom a válaszokat, azután mindegyiknek gondosan utána is járunk.

1. </