Beke László: A lelkipásztor szexuális kísértései

Közzététel dátuma: 2010.09.03. 19:08:42

A lelkipásztor „kirakatember”. Látszik is, de nézik is, ott is, ahol nem gondolná. Nem mindegy, hogy mit látnak rajta, tőle ...

Az egyik európai főváros nemzetközi repülőterén sétálgat egy ember. Látszólag céltalanul jön - megy, de a figyelmesebb szemlélő észreveheti, hogy az illető fokozatosan szűkülő köröket ír le az egyik újságosbódé körül. Amikor végre odaér, idegesen körülnéz, majd megáll a bódé egyik oldalán, ahol éppen a szexuális tartalmú kiadványok vannak, és elmélyült szemlélődésbe kezd. „Tanulmányaiban” egy vállára nehezedő kéz állítja meg: „Te mit csinálsz itt?”[1]

Érdemes megemlíteni, hogy a lebukott személy lelkipásztor volt. De nem ő az egyetlen, akinek az életében ilyen, vagy ennél jóval komolyabb események előfordulnak. Az utóbbi években sajnos keresztyén közösségeken belül is hallhattunk arról, hogy a lelkipásztorok élete kikezdhető ezen a területen is. Hogy régebben is voltak gondok e téren, csak súlyosbítja a kérdést. Dolgozatomban egyrészt szeretném feltárni az okokat, másrészt gyakorlati módon keresni a megoldásokat. Tarthatatlannak látom azt a kijelentést, amelyet mosolyogva szoktak idősebb szolgatársaink mondogatni (néha az az érzésem, hogy szinte elfogadva, tudomásul véve ennek igazságtartalmát), miszerint a lelkipásztornak négy nagy ellensége van: hírnév, ital, pénz, „szoknya”.[2] Nem hiszem, hogy bele kellene ebbe nyugodni! Ellenségünk lehet, de nem olyan, amely legyőzhetne, gátolhatna szolgálatunkban. Mindenképpen helyénvaló itt a Szentírás azon gondolata, miszerint: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különböző kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája álhatatosságot eredményez.” (Jakab l, l-2)[3]

Azért, hogy nehogy a nyitott kapuk döngetésének hibájába essek, egy kis felmérést végeztem a tekintetben, hogy gond-e ez a kísértés a ma élő lelkipásztorok számára.

A kérdéseket nem kizárólag a közösségünkhöz tartozó lelkipásztoroknak tettem fel, van néhány református és római katolikus is. A korosztályok tekintetében is igyekeztem a változatosságot tükrözni, illetve azt, hogy valaki házasságban vagy még azon kívül él. A megkérdezetteknek a következő kérdéseket tettem fel:

·       Házasságban él-e, ha igen, menyi ideje?

·       Milyen minőségű a házaséletük?

·       Vannak-e szexuális jellegű kísértései?

·       Melyek a leggyakoribb forrásai a kísértéseinek?

·       Feleségével megbeszélhetőek-e a nevezett problémák?

·       Hogyan küzd ellenük, ha már feltámadtak?

·       Hogyan küzd ellenük preventív módon?

A beérkezett válaszok alapján a következő összegzést lehetett összeállítani:

·       Kivétel nélkül, mindenkinek vannak, vagy voltak kísértései.

·       Kb. 50-50% - a elégedett, illetve talál bepótolni valót a házassága minőségében.

·       Kísértések leggyakrabban a lelkigondozás során, ill. a kihívó öltözködés miatt érik őket.

·       Mindenki a megelőzésben látja a megoldást (fokozott odafigyelés, imaélet, stb.)

·       Egyetértés volt abban, hogy a stabil, boldog házasság a legjobb megelőzés,

A válaszok összegzése számomra azt mutatja, hogy létező problémával van dolgunk. Sokféle oka lehet annak, amiért többségében letagadják, nem beszélnek róla sem a házastársukkal, sem pedig lelkigondozójukkal. (Meggyőződésem, hogy szüksége van rá a lelkipásztornak is!) Egy klasszikusnak nevezhető bibliai történet is azt mutatja, hogy az Isten hűséges, de nem mindig odafigyelő ugyanakkor „kellően” egoista embere megtámadhatóvá válik az érzékiség területén. (2 Sámuel 11, 12 fej.)[4]

 A hallgatás nem old meg semmit. A szexuális bűnökkel és kísértésekkel kapcsolatban is nagy a hallgatás. Igyekszünk ezek létezéséről nem tudomást venni, amikor pedig már megtörtént a baj, akkor értetlenül szörnyülködünk, szeretetlenül ítélkezünk ahelyett, hogy az igazi okokat megkeresnénk, becsületesen feltárnánk.

l. AZ ÁLTALÁNOSTÓL A SPECIÁLIS FELÉ

Nincs könnyű dolga annak, aki kimondottan a lelkipásztorok szexuális kísértéseiről kíván gondolatokat megfogalmazni. Ennek több oka lehet:

 Ezért azt a módszert választottam, hogy az általános igazságok felől közelitek a speciálisan a lelkipásztorok életében, szolgálatában egyéni jellegzetességeket mutató kísértések irányába.

 1. 1. Két ősi törvény

A szexuális jellegű kísértések mibenlétének megértéséhez szükséges, hogy a belőlük eredő bűnöket tiltó parancsokat megnézzük. Isten igéje leplezetlenül fogalmaz meg olyan gondolatokat, amelyekről mi úgy vélekedünk, hogy ezekről beszélni is szégyen. Pedig a hallgatásnak nagy ára van! A Dekalógusból két egymással szoros összefüggésben álló törvényt szeretnék közelebbről megvizsgálni, Hitelt érdemlő teológusok minden korban összefüggésbe hozták egymással a 7. és a 10. parancsolatot, nem véletlenül. Az egyik ugyanis magát a házasságtörést kívánja megakadályozni, ill. megfogalmazni Isten ezzel kapcsolatos egyet nem értését, a másik pedig csirájában akarja elfojtani az ember erre irányuló törekvését, amennyiben a bűn igazi okát a szív állapotában, a belőle fakadó kívánságok milyenségében látja.

1.1.1. A Tízparancsolat 7. parancsolata így szól: „Ne paráználkodj!” - azaz, ne törj házasságot (2Móz 20, 14). Az elsődleges jelentés mellett természetszerűen jelenik meg egy másik is, az, hogy a paráznaság Istentől való elszakadás, bálványozás is lehet, ami ugyancsak Isten ítéletét vonja maga után. A kifejezés összes származékával együtt a Bibliában 55 alkalommal szerepel. Az Újszövetségben ugyanennek a parancsnak az idézésével hat alkalommal találkozunk.[6]

A Szentírásban a 7. parancsolat megszegésének látványosan hosszú sorát látjuk. Ma is ez ellen az ige ellen vétünk a leggyakrabban. Leginkább itt érezhetjük vétkesnek magunkat. A mindennapi életünk szép számmal produkálja ennek bizonyító jeleit. A nemiség, szerelem, házasság, a család kérdésében szinte mindenkinek fáj valami. Fáj annak, aki még előtte van, fáj annak, aki nélkülözi, fáj annak, akinek már elege van belőle, és fáj annak, aki már túl van rajta.[7]

 A Dekalógus ezen parancsa korántsem a felszínen mozog. Nem egyszerűen egy tiltást akar megfogalmazni, és kötelezővé tenni, hanem a mélyebb lényeget akarja feltárni. Nem Isten egyik szeszélyét közvetíti, hanem az emberi együttélés, erkölcsiség, tiszta értékrendjébe vonja be az embert. Korunk sajnos egyre elfogadottabb morálja szerint a házasságtörés szinte elveszítette büntethető jelleget. Sőt, egyes körökben szalonképes lovagias üggyé változott, ahol az ember akkor válik igazán szalonképessé. ha olykor engedélyez magának egy-egy házasságtörést. Az, hogy az Ószövetség halállal sújtandó bűnnek nevezi, senkit nem érdeklő barbár szokás.[8] Ennek alapján a 7. parancsolat a következőket (is) jelenti:

 Az ember igazi szabadságának kiteljesedése nem a hőn áhított, korlátoktól mentes, szabados életben rejlik, hanem sokkal inkább ott, ahol a hűség alapján valósul meg. Rettenetes kor- (kór) képnek tartom azt, amit az egyik közkedvelt női magazinban olvastam a házassággal kapcsolatban: Házasságban, vagy szabadon.[9]

Valaki egyszer azt mondta, hogy azt Isten nem várhatja el az embertől, hogy ne fogalmazódjon meg benne kívánság egy csinos nő után, elégedjen meg azzal, ha nem tesz lépéseket annak megszerzésére, Pedig Isten tudja, hogy miért kéri ezt az embertől. Azért, mert a Neki engedelmeskedni akarónak az életéből el tudja tisztítani mindazt, ami a kívánságok közül ellenkezik akaratával.

Nem minden kívánság rossz. Az összes tettünk mögött, mint megfeszített rugó, ott feszül a kívánság, ami bizonyos cselekedetekre sarkall. Ha ott a szív mélyén olyan rugók feszülnek, amelyek a rossz irányba mozgatnak, akkor ezeknek is meg kell tisztulniuk. Nem a magunk erejéből fogunk ezektől megszabadulni, hanem Istennek van rá hatalma, hogy megtegye.

Nem vigasztalhat tehát bennünket az, hogy sokkal kevesebb bűnt követünk el tettlegesen, mint amennyi belül, kívánságként megjelenik. Ne éljük be azzal, hogy még nem feküdtünk le idegen nővel, ha már egyszer is gondoltunk arra, hogy de jó lenne. Ne a gátlások meg a büntetéstől való félelem tartson távol a bűntől, hanem a szív visszanyert belső tisztasága.

Jakab apostol levelében így fogalmazza meg a bűn kialakulását: „Mert mindenki a saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe, Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak l: 14-15). A Sátán mindig ezen a három pincelépcsőn akar levezetni a pusztulásba:

KÍVÁNSÁG, 

              BŰN,

                   HALÁL

 

Beke László 

A cikk elolvasását ajánljuk mindazoknak, akiket lelkigondozóként, segítőként érdekel a lelki szolgálatban állók pontosabb megértése és segítésének mikéntje.

A cikk a következő kérdésekre keresi a választ:

A kívánság gyökere az összehasonlítás. A Sátán ravaszul hívja fel a figyelmet a másik ember többletére és a magunk mínuszaira. Az ilyen összevetésekkel az a célja, hogy megakadályozzon a hálaadásban. Az, aki a „szomszéd kertje mindig zöldebb” pozíciójában van, képtelen lesz a hálaadásra, mert soha nem a saját birtokának értékeit látja, hanem csak annak hiányait. Aki képes hálát adni, az már nem is kívánja a felebarátét. Nemcsak a feleségét, szamarát, hanem semmijét, mert értékesnek látja mindazt, amit neki osztott ki Isten. A folytonos kívánás megbénítja, megmérgezi életünket, míg a helyes irányba terelt, megtisztított kívánság aktív mozgatónk a jóra. Nem hamis elégedettséget, vagy igénytelenséget jelent, hanem szívből jövő megbékélést, elégedettséget, józanságot jelent. Látom azt, ami másnak adatott, de látom az enyémet is, és még azt is, amit ezután kapok. „Nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel.”