Rozgonyi Botond: Hitvallásunk 3. - Az Atyaisten

A Szentháromság Istenben való hitünk megvallása után a Szentháromság személyeiben való hitünket fogalmazza meg Hitvallásunk. Először is a Szentháromság első személyében, az Atyában való hitünket.

2.1 Az Atya Isten

„Hisszük, hogy az Atya forrása, oka és célja minden létezőnek, ő teremtett mindeneket.13 Fenntartja és kormányozza a világmindenséget. Igaz és szent, irgalmas és könyörületes, jóságos és gondviselő,14 imameghallgató.15 Ő a szeretet.16 Mindenható, mindenütt jelenvaló, mindentudó és bölcs.17

13 Elolvasandó: 1Móz 1. és 2. f. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van... ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette... (ApCs 17,24–26). Hisz atyád ő, ki teremtett, ő alkotott s erőssé tett (5Móz 32,6). Hiszen te vagy a mi atyánk... URam, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk (Ézs 63,16).

14 Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten (Zsolt 68,6). Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz (Zsolt 103,13). Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas (Lk 6,36).

15 Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked (Mt 6,6).

16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg... (2Thessz 2,16). Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet (1Ján 4,8). Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk (1Jn 3,1).

17 Istennél minden lehetséges (Mt 19,26). Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel (Zsolt 104,24). Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem (Zsolt 139,7–10). Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk (Zsid 4,13). Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért (Róm 8,27). Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai (Róm 11,33)! Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen (1Tim 1,17). Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt … dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat (Mt 5,16).

 

Az Atya képzete

Hiszünk Istenben, az Atyában. Az egyik legtermészetesebb, állandósult képzet Istennel kapcsolatban az ő atyai mivolta. A reneszánsz és barokk festők templomi freskóikon Istent gyakran ősz, idős öregemberként ábrázolták[i] – bár minden ilyen jellegű megjelenítés ellenkezik a Bibliával a második parancsolat értelme szerint.[ii] Sigmund Freud és C. G. Jung is nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy az ember istenképének kialakulására döntő befolyást gyakorol a gyerekkori apakép, az apával való kapcsolat.[iii] Az utóbbi időkben a keresztyén lelkigondozói irodalomban is egyre nagyobb hangsúly esik Isten atyai mivoltára,[iv] bár ez sok esetben inkább pszichológiai, mint teológiai forrásokra támaszkodik. A mi hitünk viszont nem az általános, sem a pszichológiai megállapításokon nyugszik, hanem a Szentíráson.

Isten mint Atya a Szentírásban

Sokszor hallani igehirdetésekben, hogy az Újszövetségben nóvumként jelenik meg Istennek szerető Atyaként való ábrázolása. Való igaz, hogy Jézus tanításában válik általánossá és nyer hangsúlyt ez a kép, de távolról sem állíthatjuk, hogy az Ószövetség számára ismeretlen lenne Isten mint Atya.

Isten Izrael atyja

Isten Izraelt gyermekének, fiának nevezi, önmagát pedig Izrael atyjának. Mikor Hóseás által korholja a hűtlen népet, ezekkel a szavakkal fordul hozzá: „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat.”[v] Mózest így küldi a fáraóhoz: „Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nekem! Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött fiadat.”[vi] Jeremiás által vigasztalón szól népéhez: „Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem.”[vii] Malakiásnál pedig rámutat az ellentmondásra, ami Izrael hite és cselekedete között feszül: „A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem?”[viii]

Izrael is megvallja, hogy Isten, az Úr az ő atyja: „Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. URam, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.”[ix] Mózes így énekel: „Hisz atyád ő, ki teremtett, ő alkotott erőssé tett.”[x]

Isten Jézus Krisztus Atyja

Jézus az evangéliumokban mintegy százhetvenszer nevezi Istent Atyjának. A tanítványoknak félreérthetetlenné teszi, hogy Isten az ő Atyja: „Jézus így válaszolt neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.”[xi] Ugyanilyen nyíltan, majdhogynem provokatívan szembesíti ezzel a neki ellenálló farizeusokat is, akik nagyon jól értették Jézus szavait: „Én és az Atya egy vagyunk. Ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében: ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem? A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.”[xii] Imádkozva rendszeresen így szólította Istent, amelyről mind a négy evangélista bizonyságot tesz: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.” „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” „Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged.”[xiii] Maga Isten kétszer is bizonyságot tesz Jézusról, hogy Ő az ő szeretett Fia, megkeresztelkedésekor: „És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”[xiv] és a megdicsőülés hegyén: „Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”[xv]

Isten a Jézus Krisztusban hívők Atyja

Jézus Krisztus tanít arra, hogy Istent Atyánknak szólítsuk: „Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.”[xvi] Pál világossá teszi, hogy a Szentlélek által tudjuk Isten így szólítani: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atya!”[xvii] Levelei köszöntőjében, az ún. apostoli salvéban rendszeresen visszatér: „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.”[xviii] De Atyának nevezi Istent Jakab apostol, mikor a nyelv bűneiről ír: „Ezzel áldjuk az Urat és Atyát...”[xix] valamint Péter, mikor figyelmeztet: „Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét.”[xx] és János is: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.”[xxi]

Lényegi különbség

Láthatjuk, hogy Isten Atyai mivolta háromszorosan is megjelenik a Szentírás lapjain. Megtaláljuk az Ó- és az Újszövetségben egyaránt. Mégsem felejtkezhetünk el arról, hogy e három atyaság között lényegi különbség van.

Izrael – hasonlat

Izraelre vonatkozólag Isten atyai képe az Ószövetségben csak hasonlat. „Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.”[xxii] „Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.”[xxiii] Izrael nem természetes nemzés vagy szülés útján fia Istennek, hanem a nép megalkotása, megteremtése által, ami az Egyiptomból való kihívás szabadító cselekedete által ment végbe.[xxiv] Az apai hasonlat mellett Ézsaiásnál az anya képe is megjelenik Istenre vonatkoztatva – szintén hasonlatként: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!”[xxv] Ennek ellenére néhány helyen átvitt értelemben mégis megjelenik a nemzés/szülés gondolata.[xxvi]

Jézus – egylényegűség

Jézus Krisztus és az Atya kapcsolata egészen sajátságos. Máté és Lukács leírása szerint Jézus természetes értelemben is Isten Fia. Jézus a Szentlélektől fogantatott, Máriát a Magasságos Isten ereje árnyékozta be, mikor a Szentlélek szállt rá.[xxvii] Ez az atya-fiúi kapcsolat azonban nem a testi fogantatásból ered, hanem a teremtés, az idő előtti örökkévalóságban az Atyával azonos lényegű Istenfiúságból.[xxviii] A Nicea-Konstantinápolyi hitvallás pontosan megfogalmazza ezt: … aki az Atyától született minden idő előtt … az Atyával egylényegű.[xxix] Az Atyának ez a cselekedete a Szentháromság befelé irányuló munkáinak (opera ad intra) része.

Krisztusban hívők – adopció

Számunkra, keresztyének számára nem úgy Atya Isten, mint Jézus számára. Mi lényegileg különbözünk Istentől. Mi Jézus befogadása által lettünk az Atya gyermekei. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.”[xxx] Isten Jézusban és Jézus által az Atyánk. Jézus az Atya egyszülöttje, mi pedig Jézus befogadása által születünk újjá avagy felülről a Szentlélektől.[xxxi] Mi befogadjuk Jézust, Isten pedig gyermekévé fogad bennünket.

Az Atya Isten munkája

Ahogy arról már korábban szó esett, az Atya szüli avagy nemzi a Fiút minden idők előtt, ami a Szentháromság befelé irányuló munkáinak része. Azonban az Atyának van kifelé irányuló munkája is. Ez elsősorban a teremtés.

Az Atya Isten a teremtő

Hisszük, hogy az Atya forrása, oka és célja minden létezőnek, ő teremtett mindeneket. A Biblia első lapjain rögtön olvashatunk a világ teremtéséről.[xxxii] Meggyőződésünk szerint a Szentírás egyszerűen azt a tényt közli velünk, hogy ezt a világot Isten alkotta.

A teremtés oka

A teremtés oka Isten szabad akarata. „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.”[xxxiii] Őt nem kényszerítette semmi, hogy megteremtse a világot. Bár felvetődhet a gondolat, hogy azért teremtette meg, mert dicsősége csak így tud megnyilvánulni, de ennek ellentmond Jézus főpapi imája: „és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.”[xxxiv] Isten dicsősége, annak megnyilvánulása nem függ a teremtett világ meglététől.

A teremtés célja

Erre nézve sem árul el sokat a Szentírás, de egy-két ige mégis segíthet az eligazodásban: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”[xxxv] Továbbá: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.”[xxxvi] Ebből láthatjuk, hogy már a teremtés előtt, a világ kezdete előtt arra rendelt Isten, hogy vele éljünk, hogy üdvösséget örököljünk. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a teremtés célja az ember Istennel való közössége és üdvössége.

A teremtés eszköze

Kérdezhetné valaki, hogy miként teremtette meg Isten a világot. A hogyan kérdésére csak annyit mond a Szentírás, hogy Isten szava alkotta. Ezt a titkot nem ismerhetjük meg, nem érthetjük meg természettudományos módszerekkel, csak hit által. „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.”[xxxvii] Isten teremtő módszereiről ennél többet, ennél mélyebbet egyelőre nem tudhatunk. A napjainkban széles körben elfogadott kiterjesztett evolúciós elmélet megkérdőjelezi a bibliai teremtéshit megbízhatóságát, hisz látszólag kizárja Istent a képből. Ez a gondolkodás nem tartható fent a teista evolucionisták szerint, akik az evolúció mechanizmusát úgy fogják fel, mint Isten eszközét a teremtés során.[xxxviii] Ez a nézet – bár szigorúan vett bibliai alapokon megkérdőjelezhető – abból a szempontból mégis figyelemre méltó, hogy filozófiai alapon bebizonyítja, az evolúció elmélete nem zárja ki Istent szükségszerűen a folyamatokból. Ezt a nézetet osztja újabban a római katolikus egyház és sok protestáns teológus is. Amit viszont biztosan hiszünk és vallunk, hogy Isten e világot igéje, beszéde által teremtette.[xxxix]

A teremtés ideje

Nemrég még sok tudós úgy gondolta, hogy az anyagi világ, az univerzum örök és állandó. Ma már egyre több fizikus tartja azt az elméletet, hogy az univerzumnak, benne az anyagnak, energiának, időnek volt kezdete, és lesz vége, amit számításokkal kimutatnak, és mérésekkel igazolják e számítások megbízhatóságát, helyességét. Ez az elmélet ősrobbanás-elméletként közismert (angolul Big Bang Theory), és jelenleg kb. 13,5–13,9 milliárd évvel ezelőttre becsüli az univerzum létrejöttét.[xl] Fundamentalista teológusok ezzel szemben ragaszkodnak a hatnapos teremtés hitéhez, hogy tudniillik az 1Móz 1-ben leírt napok a mainak megfelelő 24 órás napok. Ezzel az elmélettel „fiat[xli] kreacionizmus” vagy „fiatal föld elmélet” néven találkozhatunk. Eszerint a föld és az univerzum életkora nem lehet több, mint maximum tízezer év.[xlii] Egy másik elmélet, a „progresszív kreacionizmus” vagy „nap-korszak elmélet” viszont nem ilyen merev ebben a kérdésben, hanem úgy tartja, hogy az 1Mózes 1-ben említett napok meghatározatlan hosszúságú korszakokat jelentenek. Ezt sok evangéliumi gondolkodású teológus osztja.[xliii]

Hitvallásunk ebben a kérdésben nem dönt, hanem nyitva hagyja, hogy ki-ki a saját meggyőződése szerint választhasson, ha akar.

Az Atya Isten a gondviselő

Hisszük, hogy az Atya … fenntartja és kormányozza a világmindenséget. Isten nem csak megteremtette ezt a világot. Nem hagyta magára, bár látszólag minden beavatkozás nélkül működik e világ. A deista filozófia tartja azt, hogy Isten csak elindította a világot, s azontúl nem törődik vele. Ez a nézet tükröződik Madách híres idézetében: „Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen. / Évmilliókig eljár tengelyén, / Mig egy kerékfogát ujítni kell.”[xliv] Mi viszont a Szentírás alapján hisszük, hogy Isten gondoskodik teremtményeiről, fenntartja, megtartja ás kormányozza az egész világot. Az Atya ezen munkáját nevezzük gondviselésnek.

A gondviselés tárgya[xlv]

Először is, legáltalánosabban elmondhatjuk, hogy Isten gondot visel az egész teremtett világról. Ezt nevezzük általános gondviselésnek (providentia generalis). Ez egyrészt jelenti az egész mindenséget együttesen: „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget.”[xlvi] De nem csak összességében, hanem részleteiben is törődik minden teremtményével, még a legkisebbel, legjelentéktelenebbel is. „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül?”[xlvii]

Másodszor elmondhatjuk, hogy Isten különösképpen gondoskodik az emberről, méghozzá minden egyes emberről. Függetlenül attól, hogy jót cselekszik vagy gonoszt, hisz-e Istenben vagy sem, követi-e Jézust vagy ellenáll neki. „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”[xlviii] Ezt nevezzük különös gondviselésnek (providentia specialis).

Harmadszor elmondhatjuk, hogy Isten leginkább azokra vigyáz és azokról gondoskodik, akik az ő népéhez tartoznak. Ezt nevezzük legkülönösebb gondviselésnek (providentia specilissima). „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.”[xlix]

A gondviselés formái[l]

Isten különböző módokon visel gondot a teremtett világra. E