Pál apostol akkor találkozik az ősgyülekezet vezetőivel, amikor az őt üldöző, ellene merényletet tervező zsidók elől Jeruzsálembe “menekül”, többek között azért, hogy tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól. Ezt a zsidókeresztények és a jeruzsálemi zsidó közösség előtt is fontosnak tartotta megtenni. Az is elképzelhető, hogy legfőképpen a Krisztus-hívő zsidó testvérei előtt akarta kimenteni magát, mivel a vele kapcsolatban kialakult kép már missziójának sikerét is fenyegette. A jelölt szakaszban lejegyzett párbeszédből, akár ez is kiolvasható. De nem csak ez. Pál ugyanis nem harcol a jeruzsálemiekkel, nem kezd Pál-pártot alapítani az első keresztény közösségben, hanem felkeresi az illetékeseket. Ezzel komoly áldozatot és kockázatot is vállal, amit a Szentlélek nagy nyomatékkal erősít meg “városról városra” (ApCsel 20,23). Ő azonban erre így válaszol: “De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20,24) A misszionárius Pál egyik nagy titka az lehetett, hogy neki nem volt mindegy, hogy mit mondanak róla a tekintélyesek. A másik, hogy eredményei kapcsán nem érzi feljogosítva magát arra, hogy megkérdőjelezze illetékességüket. Ezt akkor sem teszi, ha a jeruzsálemiek Páltól csekélyebb mértékben ismerték fel az evangélium egyetemes voltát. A harmadik titok pedig a hitelesség, a tisztázott közegben való munkálkodásért való áldozat meghozatalának a készsége lehetett. Tapasztalatom szerint ezt gyakran időpocsékolásnak és kevéssé hatékony eljárásnak tartják a keresztény vezetők.
A másik oldal, a jeruzsálemi vének viselkedése szintén érett és konstruktív. “Mi tehát a helyzet?” – szegezik Pálnak kétségeiket és kérdéseiket. Azt hallották, hogy Pál a zsidóságtól való elszakadást tanítja a zsinagógákban. Annak ellenére, hogy Pál válaszát nem olvassuk, a beszéd folytatásából ez mégis kikövetkeztethető. Mivel a judaizmus a tettek vallása, a zsidó hithűséget legerőteljesebben kifejező szertartáshoz, négy zsidókeresztény nazireusi fogadalmához való csatlakozásra kérik a pogányok apostolát, aki ennek teljesítésére rá is áll: “Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.” (ApCsel 21,23-24)
Mondhatnánk azt, hogy nem sokra ment Pál Jakabék tanácsával, hiszen fogságba került, sőt majdnem megölték. Ez a cikk nem hivatott további bizonyításra, így csak annyit jegyzek meg, hogy nem találjuk egyetlen szentírónál sem nyomát annak, hogy ez bármilyen tekintetben is hibás tanács lett volna.
A hitelességükben megkérdőjelezett keresztény szolgálók kapcsán, őket mentegető érvként hallom, hogy evangélista típus. Ezzel nem érthetünk egyet, mert egyre nagyobb szükség van olyan szolgálatokra, amelyek a fentebbiekben vázolt, a keresztény vezetői szolgálat hiteles hátterének – mint a krisztusi mintájú missziónak – a biztosítására törekszenek például úgy, hogy beazonosítják a minőségi misszió sajátosságait, felhívják a figyelmet a hitelességre való törekvés fontosságára. Lapszámunk több cikke is tartalmaz közvetlen és közvetett módon is olyan tanulmányokat, bibliai és történelmi tanulságokat, amelyek segíthetik ennek megvalósulását, amit szívből kívánok is!