Ungvári Csaba: “Mi tehát a helyzet?”

ApCsel 21,18-25

Amikor negatív szóbeszédet hallunk egymásról; munkatársról, kollégáról, a bizalmunkba fogadott szolgatársról kétségek alakulhatnak ki bennünk. Mielőtt lehorgonyoznánk az utánakérdezés nélküli csalódottság vagy ennek ellentéte, az információkra süket, naív bizalom mellett, érdemes tanulmányoznunk Pál és a jeruzsálemi vének jelzett szakaszban feljegyzett beszélgetését.

Pál apostol akkor találkozik az ősgyülekezet vezetőivel, amikor az őt üldöző, ellene merényletet tervező zsidók elől Jeruzsálembe “menekül”, többek között azért, hogy tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól. Ezt a zsidókeresztények és a jeruzsálemi zsidó közösség előtt is fontosnak tartotta megtenni. Az is elképzelhető, hogy legfőképpen a Krisztus-hívő zsidó testvérei előtt  akarta kimenteni magát, mivel a vele kapcsolatban kialakult kép már missziójának sikerét is fenyegette. A jelölt szakaszban lejegyzett párbeszédből, akár ez is kiolvasható. De nem csak ez. Pál ugyanis nem harcol a jeruzsálemiekkel, nem kezd Pál-pártot alapítani az első keresztény közösségben, hanem felkeresi az illetékeseket. Ezzel komoly áldozatot és kockázatot is vállal, amit a Szentlélek nagy nyomatékkal erősít meg “városról városra” (ApCsel 20,23). Ő azonban erre így válaszol: “De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20,24) A misszionárius Pál egyik nagy titka az lehetett, hogy neki nem volt mindegy, hogy mit mondanak róla a tekintélyesek. A másik, hogy eredményei kapcsán nem érzi feljogosítva magát arra, hogy megkérdőjelezze illetékességüket. Ezt akkor sem teszi, ha a jeruzsálemiek Páltól csekélyebb mértékben ismerték fel az evangélium egyetemes voltát. A harmadik titok pedig a hitelesség, a tisztázott közegben való munkálkodásért való áldozat meghozatalának a készsége lehetett. Tapasztalatom szerint ezt gyakran időpocsékolásnak és kevéssé hatékony eljárásnak tartják a keresztény vezetők.

A másik oldal, a jeruzsálemi vének viselkedése szintén érett és konstruktív. “Mi tehát a helyzet?” – szegezik Pálnak kétségeiket és kérdéseiket. Azt hallották, hogy Pál a zsidóságtól való elszakadást tanítja a zsinagógákban. Annak ellenére, hogy Pál válaszát nem olvassuk, a beszéd folytatásából ez mégis kikövetkeztethető. Mivel a judaizmus a tettek vallása, a zsidó hithűséget legerőteljesebben kifejező szertartáshoz, négy zsidókeresztény nazireusi fogadalmához való csatlakozásra kérik a pogányok apostolát, aki ennek teljesítésére rá is áll: “Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.” (ApCsel 21,23-24)

Mondhatnánk azt, hogy nem sokra ment Pál Jakabék tanácsával, hiszen fogságba került, sőt majdnem megölték. Ez a cikk nem hivatott további bizonyításra, így csak annyit jegyzek meg, hogy nem találjuk egyetlen szentírónál sem nyomát annak, hogy ez bármilyen tekintetben is hibás tanács lett volna.

A hitelességükben megkérdőjelezett keresztény szolgálók kapcsán, őket mentegető érvként hallom, hogy evangélista típus. Ezzel nem érthetünk egyet, mert egyre nagyobb szükség van olyan szolgálatokra, amelyek a fentebbiekben vázolt, a keresztény vezetői szolgálat hiteles hátterének –  mint a krisztusi mintájú missziónak – a biztosítására törekszenek például úgy, hogy beazonosítják a minőségi misszió sajátosságait, felhívják a figyelmet a hitelességre való törekvés fontosságára. Lapszámunk több cikke is tartalmaz közvetlen és közvetett módon is olyan tanulmányokat, bibliai és történelmi tanulságokat, amelyek segíthetik ennek megvalósulását, amit szívből kívánok is!