Dr. Németh Tamás: Kálvin a Szentlélekről

A szerző a Pápai Református Teológiai Akadémia docense. A cikk a Pünkösdi Teológiai Főiskolán a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében 2014. november 7-én megrendezett konferenciai előadás lejegyzett változata.

1. A pneumatológia trinitástani aspektusa

Yves Congar dominikánus szerzetes a Szentlélekről szóló munkájában így ír a reformáció pneumatológiájáról: „Luther világosan beszél arról, hogy mi a Szentlélek szerepe. A Szentlélek az evangéliumhoz, a hithez és Krisztushoz tartozik.”[1] Értette ezen azt, hogy azokat, akik az Igét hallgatják és elfogadják, beépülnek az egyház közösségébe, ahol azok vannak, akiket a Szentlélek hit által megszentel. Krisztus az üdvösség forrása, de annak érdekében, hogy ez az életünkben megmutatkozzék, szükség van a Lélek megújító munkájának jeleire.

Congar szerint a fentiek, amelyeket Luther csak felvillantott Mária hálaénekének elemzése kapcsán (Lk 1,46-55), Kálvinnál rendszeres formát öltött. Kálvin ugyanis azt tanítja, hogy a Szentlélek inspirálta írott Igét a Szentlélek világosítja meg, hogy megértsük, majd a Lélek munkálja azt is, hogy megszentelt életet élhessünk. Kálvin elsősorban nem arról beszél, hogy a Szentírásban mi része az apostoli hagyománynak, vagy mi az ami Krisztusra mutat (was Christum treibet) hanem arról, hogy a Szentlélek belső bizonyságtétele (Testimonium Spiritus Sancti internum) alapján lesz az Írás Isten beszéde, élő Igéje (viva vox Dei). „Isten kettős, külső és belső munkája úgy nyilvánul meg, hogy belső munkája a Szentlélek bizonyságtétele”. aki a mi lelkünkkel együtt arról tesz bizonyságot, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,14), a külső pedig az inspirált Ige által és a sákramentumokon keresztül lesz nyilvánvalóvá.[2] Kálvin pneumatológiája és ekleziológiája feltétlen összefüggésben áll egymással. A Lélek által újjászült keresztyén emberek a gyülekezetben egyetlen testté forrnak össze.

            Kálvin az Institutio harmadik könyvének első fejezetcímében összefoglalja mindazt, amit a Szentlélek állandó, de nem mindig látható jelenlétéről vall: „Ami Krisztusról mondatott, nekünk hasznunkra válik a Szentlélek titkos működése folytán (arcana Spiritus efficacia)”.[3] Az egész harmadik könyvet annak szenteli, hogy kutassa, milyen módon részesülünk Krisztus kegyelmében, ennek milyen gyümölcsei és hatásai vannak, tehát mi a szoteriológia, a megváltás tanítása, mi a hit és miért hiszünk, mi az újjászületés, miért kell küzdenünk a bűneikkel, hogy keresztyén módon éljünk. Melyek a megigazult élet bizonyosságai, mi a keresztyén szabadság, hogyan lehet megmaradni a szenvedések próbája alatt. Ebben a könyvben beszél Kálvin az imádságról és a kiválasztásról is, valamint arról, hogy milyen reménységgel várjuk Krisztus visszajövetelét. [4] A Szentlélek munkája nélkül az egész krisztológia gyümölcstelen spekuláció maradna.[5] Viszont azzal, hogy az Atya kibocsátotta Lelkét a Fiúra, a Fiú Lelke pedig újjáteremtő erővel munkálkodott a tanítványok között, az első keresztyének Krisztus jelenlétét a rájuk kiáradt Szentlélek által élték át, mondhatjuk, jogos az, hogy Kálvinnál a pneumatológia tudatosan krisztológiai formát ölt.

            Amit Krisztusról tudhatunk, mind a Szentlélek titkos működése folytán (arcana operatione Spiritus) válik hasznunkra. Azt jelenti ez, hogy a Lélek nélkül nem beszélhetünk üdvösségről, sem keresztyén életről. „A Lélek tapasztalása feltétele minden hittapasztalatnak, mivel a hittapasztalat egyúttal a Lélek tapasztalása.”[6] A megigazulás és megszentelődés bázisa tehát a Lélek titkos munkája. Sokszor a mai teológia alábecsüli Kálvin pneumatológiáját, amely szentháromságtanába ágyazódik be. Ennek ellenére időről-időre felbukkannak elemzések róla. S. van der Linde munkáját említeném elsőként (1944),[7] amelyet Werner Krusche alapos elemzése követ 1957.ből,[8] aki kritikát fogalmaz meg arról, hogy Kálvin a Szentlélekről nem eléggé konkrétan beszél, inkább személytelen erőnek gondolhatnánk, mint a Szentháromság személyének. Hasonlóan alapos, bár kevésbé kritikus Békési Andor tanulmánya,[9] amely 1985-ben jelent meg. Érdekes összefoglalás A. Baars Kálvin szentháromságtanáról írt disszertációja 2004-ből[10] és Myiung-sun Moon disszertációja a Lélek gyülekezetet építő munkájáról, amit az Istitutio első és végső kiadásának elemzésével dolgozott fel 2007-ben,[11] valamint M. Beintker, münsteri professzor elemző előadása, amely 2008-ban Apeldoornban hangzott el.

Mivel Kálvin teológiai alapelve az, hogy „egyedül maga Isten az alkalmas tanú önmaga mellett, aki nem ismerhető meg másként, hanem csakis önmaga által.”[12] Ebből az következik, hogy „nem gondolhatunk felőle semmit, hanem csak amennyire Igéje világít előttünk s nem is beszélhetünk mást, mint amit ugyanebből az Igéből merítettünk”. A bibliai kijelentés szentháromságtana, bár ezt Kálvin így nem fejti ki, öt nagy periódusra osztható. Az első a teremtés előtti, amikor a háromságban Isten teljes egysége hangsúlyos, s a Szentháromság teljes titok. A második a teremtés, amelyben bár együtt munkálkodik a Lélek és a Fiú (Gen 1,1; Jn 1,2,10), mégis az Atya munkáját ismerjük meg, és általa az Atya jelentetett ki az embereknek. A harmadik a Fiú megváltó munkája, amikor eljött az „idő teljessége” (Gal 4,4; Zsid 1,1), és kibocsátotta Isten az Ő Fiát, az Ige testté lett. A negyedik az, amiben most élünk, amikor az Atya és a Fiú elküldi a Szentlelket, aki megismerteti velünk az Atya teremtő és gondviselő munkáját, eszünkbe juttatja mindazt, amit Jézus mondott, megvilágosítja lelkünket, hogy megértsük az írásokat, újjászül és megszentel, gazdagon adja ajándékait és gyümölcsét, építi az anyaszentegyházat.

A Szentlélek nem önmagáról beszél, hanem az Atyát és a Fiút ismerteti meg, az Atyát és a Fiút dicsőíti. Ez a munkája addig tart, amíg Krisztus visszajön ítélni élőket és holtakat. Amikor pedig minden Krisztus lába alá vetteik, ez az ötödik, átadja az országot az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenekben, tehát az az állapot álljon elő, ami a teremtés előtt volt, azzal a különbséggel, hogy lehull a lepel minden titokról, ami eddig a Szentháromság körül volt. A Szentháromság ebben a negyedik szakaszban előttünk még mindig titok, de a kijelentés alapján mégis megragadható. Anélkül, hogy szentháromságtani kérdésekben elmélyednénk, annyit szögezzünk le, hogy Kálvin a Szentháromság bibliai tartalmának megfogalmazására törekedett, nem látta értelmét annak, hogy szavakon vitatkozzon, jóllehet hangsúlyozta, hogy az óegyházi hitvallások szóhasználata eltér a Biblia szóhasználatától, de mivel tartalmában mégis azonos a kijelentéssel, számára elfogadható. Kálvin a Szentháromságról is gyakorlati tapasztalatból, a Szentlélek munkája alapján szól, „mert a kegyes lélek akkor látja Istent közvetlen közelből s érinti majdnem a kezével, midőn érzi, hogy Isten őt megeleveníti, megvilágosítja, megtartja, megigazítja és megszenteli”.[13] Ezáltal hit és a megszentelődés is összekapcsolódik. A megszentelő Lélek (Spiritus sanctificationis) munkálja azt, hogy elszakadjunk a bűnös világtól, és adja meg a reménységet az üdvösségünk felől is, amely mint a mennyei élet gyökere és magja már bennünk van.[14] Kálvin a 2Kor 1,22-t idézi: „pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe”.

2. Az írás a tan

Kálvin amikor a Bibliát magyarázta, mindig kitért a Szentlélek által megvilágosított tanításra, tudatosan törekedve arra, hogy a magyarázata teológiai tisztázódáshoz vezessen, amikor pedig a keresztyén vallás sarkalatos tanításait fejtegette, óvakodott attól, hogy a Szentírás talajáról, amely a Szentlélek munkája által nyerte el belső lényegét, elrugaszkodva fejtsen ki teológiai érvelést. Jóllehet Bucerrel együtt azt vallotta, hogy a Szentléleknek lehetnek és vannak is a Szentírás igéin kívül más eszközei is, amelyek az általános kegyelem hatókörében munkálkodnak. Ámde a teremtésben meglévő jó rend meglátása, az emberi tudományok teljesítményei, a művészetek az ember romlott állapota miatt nem juttathatnak el bennünket valóságos istenismeretre, ezért „csakis egyedül a Szentírás maradt az istenismeret biztos útja. Ezen az úton még botladozva járni is jobb, mint más utakon tévelyegni.”[15] Kálvin az Ézsaiás könyvének magyarázatakor fejtegeti azt, hogy a próféták, a tanítás bizonyságtevői, csodákon keresztül is a prófétai igehirdetés igaz voltát és biztos beteljesedését mutatták meg Istennek ereje által. Ennek másik oldala pedig az, hogy a Szentlélek a „kiválasztottak szívében (in cordibus electorum) az égi tanítást (doctrinae coelestis), amelyet a prófétai szó elmondott, pecsételi meg.”[16] Peter Opitz rámutat arra, hogy Kálvin korában a via moderna katolikus teológusainak Augustinus nyomán haladó csoportja egyetértett abban, hogy „a Lélek az, aki a szöveg valóságát nyilvánvalóvá teszi”.[17] Ez a lelki értelmezés természetesen nem azt jelenti, hogy Kálvin egy magasabb értelmezési síkon látja a szöveg igazi jelentését, s valami újmódi allegorikus magyarázat lehetőségét vezetné be, hanem azt, hogy senki sem juthat el „mennyei tanításra” úgy, hogy nem a Szentírás volt tanítómestere a Lélek által.[18] „Ennélfogva az Írás mellett szóló legfőbb bizonyíték Isten személye, aki abban megszólal. (...) A beszélő Istennek világos jegyei láthatók az Írásban, melyek nyílván mutatják, hogy annak tanítása égi eredetű.”[19] Az Írás tekintélyének és szavahihetőségének Kálvin számára nem kortörténeti, régészeti bizonyítékok a kritériumai, nem is a tanító egyház tekintélye, hanem az, hogy benne Isten szólal meg. A doctrina coelestis a Szentírás isteni diktátummal adott tartalmát jelenti. Ezt nem úgy értette, hogy a Szentírás minden mondata doctrina coelestis, hanem úgy, hogy a doctrina coelestis jelenlétének jele és pecsétje maga az Írás (obsignatio caelestis doctrinae). A doctrina és a doctrina coelestis is megkülönböztetendő olyan értelemben, hogy a doctrina magában foglalja a prófétai és apostoli tanítást, a szerző saját gondolataival együtt, míg a mennyei tanításba ez már nem keveredik bele. Viszont a „mennyei tanítás” Kálvinnál „nem válaszható el a Szentírástól. Mi emberek csak a Szentíráson keresztül juthatunk el a mennyei tanításhoz, a doctrina coelestis-hez”.[20] W. H. Neuser abban látja az igehirdetés fontosságát Kálvinnál, hogy nála a Szentírás tanítása „üdvös tanítás” (heilsame Lehre).[21] Az igehirdető feladata tehát nem kisebb, mint az, hogy prédikálja a mennyei tanítást (caelestie doctrinae praedicatio), hogy az élő ige az élet igéjévé lehessen.[22] Természetesen a sákramentumok jelentőségének is ez ad alapot a gyülekezet életében.

            Annak ellenére, hogy Kálvin a maga helyén nem idegenkedett a tudományos fejtegetésektől, sem a filozófia eredményeitől, egész életében ragaszkodott ahhoz, hogy a teológia mondanivalója ne keveredjék a filozófiával, se ne függjön emberi tanítás bizonyító erejétől. Ahol a kifejező erő csődöt mond, vagy a Szentírás nem ad világos útmutatást, ott Kálvin inkább titokról beszél mintsem megtoldja az ismereteit filozófiával, vagy fantáziával, vagy az aktuális tudományok bizonyítékaival. Ebben találhatjuk meg az okát annak, hogy a Szentháromságról néha túlzottan óvatosan, sokak számára gyanúsan óvatosan fogalmaz, vagy a kettős predestináció emberek számára kikutathatatlan voltát hangsúlyozza.

            Kálvin kritériumai egy dogmával szemben: hogy a próféták és apostolok tanításán épüljön fel; a Szentlélektől ihletett teljes Írás kijelentésébe ellenmondás nélkül integrált legyen; s a többi hitvallásbeli tétellel összhangban maradjon. Meg kell jegyeznünk, hogy Kálvin számára fontos a logikus kifejtés is. Jogászi igénye megkívánja, hogy a következtetések logikusan következzenek abból az alapból, amelyből kiindulnak, s ezt a kapcsolatot később se veszítsék el.

3. A Szentlélek ahogyan személyes hitéletünkben tapasztaljuk

A Szentlélek vezet el bennünket hit által az evangélium világosságába, mert Ő a doctor internus, a belső tanítómester. A Lélek munkája által bizonyosodunk meg belsőleg az üdvösségünkről.[23] Nélküle vakok volnánk, de Ő éles lelki látást ad nekünk (mentis nostrae acies). Kálvin hangsúlyozza, hogy teremtmények lettünk az Atya szeretetéből, de újjászületettek egyedük csak Krisztusban és a Szentlélek munkája által vagyunk. A keresztyén élet realitása a Szentlélek munkájának függvénye. Mert a Szentlélek munkája alapján tapasztaljuk az Atya és a Fiú tetteit. A Szentháromságot is a Lélek által látjuk egynek. De a Szentlélek nyitja meg a kapukat a másik ember felé, nyitja meg az evangélium útját, tehát a Szentlélek jelenléte által mondhatjuk, hogy Isten jelenvaló közöttünk. Azzal, hogy a Lélek Isten jelenléte számunkra, mondhatjuk, hogy a Lélek maga a jelenvaló Isten. A gondviselés is pneumatikusan hat, mert a Szentlélek „effector providentiae”, a gondviselés megvalósítója, aki mint „virtus generalis”, általánosan ható isteni erő, az egész teremtettséget egybefogja, s már azelőtt, hogy elindult volna az élet a földön, jelen volt. Azonban Kálvin nem személytelen, hanem személyes erőről, s a gondviselés személyes tapasztalásáról is beszél, amelyben az Atya szeretetét a Lélek által átéljük.

            Arra a kérdésre is felelnünk kell, hogy Kálvin szerint a mi lelkünknek és a Szentléleknek milyen kapcsolata van. A teremtéskor Isten Lelke (ruah) cselekszik és adja az élet leheletét az embernek

            Láthatjuk, hogy Kálvin Lutherhez hasonlóan „kettős lélekről” beszél (duplex spiritus, quem Deus donat hominibus: animans et sanctificans), amit Isten ad az embereknek. Az első a spiritus animans, amely élőlénnyé, halandó teremtménnyé teszi az embert, a míg a keresztyén ember a megszentelő lélek ajándékának birtokosa (habent spiritum sanctificantem). Kálvin számára a Szentlélek nem jelent mást mint a cselekvő Istent, aki vagy rejtetten vagy nyíltan , de mindig cselekszik. Az Atya a „principium agendi”, a cselekvés eredője, minden dolog forrása és kútfője (fons et scaturigo)[24] A Fiúnak tulajdonítjuk a bölcsesség és tanács és a dolgok végrehatásában való sáfárkodást (dispensatio in rebus agendis), a Szentléleknek pedig a cselekvés erejét és hatékonyságát (virtus et efficacia assignatur actionis), tehát a Szentlélek azt teszi, amit az Atya és a Fiú tesz, nem hoz sajátosan újat.[25] Kálvin éppen abban látja a Szentlélek sajátosságát, mondja W. Krusche, hogy nem a sajátjából vesz, hanem „megvalósítja az Atya és a Fiú tetteit”.[26] Azzal ugyanis, hogy a Lélek Isten jelenléte számunkra, bizonysága annak, hogy a Szentlélek maga a jelenvaló Isten, aki „célba juttatja az Atyának és a Fiúnak munkáját”.[27] A pünkösdi történet magyarázatában Kálvin kiemeli azt is, hogy „az ajándéknak láthatónak kellett lenni, hogy a tanítványokat a testi érzékelés inkább feltüzelje. Mert amilyen lusták vagyunk az Isten ajándékainak megítélésére, – hacsak minden érzékszervünket fel nem ébreszti – annak ereje észrevétlen marad és elenyészik”.[28] Az újjászületett ember pneumatikus ember, a keresztyén közösség pneumatikus közösség, mert benne Isten Szentlelke munkálkodik, „mert a „mi üdvösségünk szerzése az Atya Isten szeretetén, anyaga a Fiúnak engedelmességén, eszköze a Szentlélek megvilágosításán, azaz a hiten alapszik, célja pedig az Isten véghetetlen jóságának dicsősége”.[29] Ennek természetesen az ellentéte is megvan, ahol megszomorítják, megtagadják Isten Szentlelkét, onnan nemcsak a lelki ajándékok vonulnak vissza, hanem minden, ami az Atyától és a Fiútól származik. Ott élet helyett az elvettetés jelei mutatkoznak.[30]

            Kálvin Isten Szentlelkét látja munkálkodni a teremtésben, az általános kegyelem (gratia universalis) által létrejövő teremtésbeli és társadalmi rendben, nála a szent és profán azért nem válik el élesen, mert minden igazság, szépség és jó megjelenését „donis Dei”-nek, Isten ajándékának tekinti, amelynek forrása a Lélek (unicum veritas fontem). Abban van más rendje a pneumatikus közösségnek, a keresztyén gyülekezetnek, hogy ott tudatosul a Szentlélek állandó jelenléte, a tagok a kapott ajándékaikat akarják is a közösség javára fordítani, vele Isten nevét dicsőíteni. Ezért a lelki ajándékokkal, kegyelmi ajándékokkal megáldott ember Kálvin szemében nem különleges, hanem feladattal megbízott ember, akin az Úr számon is kéri azt, amit rábízott (ld. Talentumok példázata), akire többet bízott, azon többet is fog számon kérni. Itt emeli ki Kálvin a Szentlélek szabadságát. Ott és olyan ajándékokat ad, ahol Ő jónak látja, s ezt mi csak kérhetjük, de nem várhatjuk el (a szél fú, ahová akar). A kérésein sem jók akkor, ha csak önmagunktól vannak. A Szentlélek segítségül van abban, hogy jót és jól kérjünk, kéréseinkkel igazodjunk Isten akaratához. Kálvin a sákramentumokról szólva is kiemeli a Szentlélek szabad jelenlétét. A sákramentumok, nemhogy a cselekményben nem hatnak maguktól, de a Szentlélek bizonyságtevő jelenléte (testimonium Spiritus sancti) nélkül üres és értéktelen, de „hatalmas erővel töltött, ha a Lélek belső munkája és ereje megnyilvánul benne.[31]

            Kálvin ezzel leleplezi azt a mágikus félreértését a sákramentumoknak, amit a középkori egyház annyira komolyan vett, másrészt teret engedve a hit által munkálkodó Szentléleknek, tagadja a sákramentumok megüresítését is, helyette egy nagy titokról, misztikumról tesz bizonyságot, a Krisztussal való titokzatos egységről (unio mystica cum Christo), amely a Szentlélek által lehetséges.[32]

             Összefoglalva Kálvin tanítását a Szentlélekről azt kell mondanunk, hogy krisztológiai és szoteriológiai koncentráció jellemzi. Arra a kérdésre válaszol, mondja M.Beintker, hogyan lehet és van közel hozzánk Krisztus, hogyan jutunk el a teremtő Lélek (creator Spitirus) által Isten megváltó, megigazító kegyelmének ismeretére. A Lélek továbbá az, aki a teremtett világot megőrzi attól, hogy a gonosz kaotikus zűrzavarába hulljon. Végül Kálvin pneumatológiája pünkösdi gyökerű. Pünkösd után a gonosztól elvakult és elerőtlenedett világot a Szentlélek világosságában szemléljük. Isten nagyon közel van hozzánk, sokkal közelebb, mint sokszor gondoljuk, velünk és bennünk van az Ő Lelke által, s akarata szerint adja ajándékait, amint akarja, s amint szükségünk van rá.

Felhasznált irodalom

• Baars, A.: Om Gods verhevenheid en Zijn nabijheid. De Drie-eenheid bij Calvijn. Kampen, 2004.

• Beintker, M.: Calvins Zheologie des Heiligen Geistes. http://WWW.reformiert-info.de/2435-0-56-3.html

• Békési A.: Kálvin a Szentlélekről. Budapest, 1985.

• Congar, Y.: Der Heilige h. Herder, Freiburg-Basel-Wien, 1982.

• Fejes S.: Kálvin a megszentelődésről. Budapest, 1985.

• Gánóczy S – Scheld, S.: Kálvin hermeneutikája. Budapest, 1997.

• Kálvin J.: A keresztyén vallás rendszere. Pápa, 1909

• Kálvin J.: Tanítás a keresztyén vallásra. Budapest, 1991.

• Kálvin J.: János evangéliuma magyarázata. I-II, Budapest, 2011.

• Kálvin János magyarázata Máté, Márk és Lukács összhangba hozott evangéliumához. Budapest, 1942.

• Kálvin János magyarázata az Apostolok cselekedeteihez I. Székelyudvarhely, 1941.

• Kálvin J.: A Zsidókhoz írt levél magyarázata. Budapest, 1965.

• Krusche W.: Das Wirken den Heiligen Geistes nach Calvin. Berlin, 1957.

• Linde, van der S.: De Leere van den Heiligen Geest bij Calvijn. Wageningen, 1944.

• Myiunk-Sun Moon: Das Wirken des Heiligen Geistes zu Stiftung der Gemeinschaft mit Jesus Christus. Heidelberg, 2007.

• Neuser, W.: Calvinus Sacrae Scripturae Professor. Michigan, 1990.

• Niesel, W.: Kálvin theologiája. Debrecen, 1943.

• Opitz, P.: Calvins theologische Hermeneutik. Neukirchen, 1994.

• Spijker, W. van’t: A Szentlélekről szóló tanytás Bucernél és Kálvinnál. Theologiai Szemle, 1986.6.

Jegyzetek

[1] Yves Congar: Der Heilige Geist. Herder, Freiburg – Basel – Wien, 1982, 131.

[2] Congar, I.m. 133.

[3] Kálvin J. Institutio, III.1. Az újan megjelent fordítás így mondja: Amit Krisztusról mondottunk, a Lélek titkos működése folytán válik javunkra.

[4] Kálvin J.: Institutio, I.13.21.

[5] Kálvin J.: Institutio III.1.3.

[6] Michael Beintker: Calvins Theologie des Heiligen Geistes. http://WWW. Reformiert-info.de/2435-0-56-3.html

[7] S,van der Linde: De Leere van den Heiligen Geest bij Calvijn. Wageningen, 1944.

[8] Werner Krusche: Das Wirken des Heiligen Geistes nach Calvin. Berlin, 1957.

[9] Békési Andor: Kálvin a Szentlélekről. Budapest, 1985.

[10] A.Baars: Om Gods verhevenheid en Zijn nabijheid. De Drie-eenheid bij Calvijn. Kampen, 2004.

[11] Myunk-Sun Moon: Das Wirken des Heiligen Geistes zu Stiftung der Gemeinschaft mit Jesus Christus. Heidelberg, 2007.

[12] Kálvin J.: Institutito. I.13,21.

[13] Kálvin J.: Institutio, I.13.13.

[14] Vö. Institutio III.1.2.

[15] Gánóczy – Scheld: Kálvin hermeneutikája. 56. Vö. Locher, G,W.: Testimonium internum,Calvin Lehre von Heiligen Geist und das hermeneutische Problem. 14.

[16] B.Wagner-Peterson: Doctrinae scholae vitae. 253.

[17] P. Opitz: „Asperge me Domine hyssopo et mundabor. Sadolet és Kálvin 51. zsoltár magyarázatának összehasonlítása. 298.

[18] Kálvin J. Institutio I.6.3. nec quenquam posse vel minimum gustum rectae sanaeque doctrinae percipere, nisi qui Scripturae fuerit discipulus.

[19] Kálvin J.: Institutio I.7.4. manifesta signa loquentis Dei conspici in Scriptura, ex quibus pateat caelestemesse eius doctrinam.

[20] W-H. Neuser: Calvins Verständnis der Heiligen Schrift. 55. in. Calvinus Sacrae Scripturae Professor.

[21] Kálvin J.: Institutio IV. 1-3.

[22] Kálvin J.: Institutio  IV. 1.5.

[23] Kálvin J.: i.m. II.1.4.

[24] Kálvin J.: Institutio, I.13.18.

[25] Kálvin J.: Institutio, I.13.18.

[26] W. Krusche: Das Wirken des Heiligen Geistes nach Calvin, 11.

[27] Vö. Kálvin J.: Institutio III.1.3.

[28] Kálvin J.: Magyarázata az Apostolok cselekedeteihez, I. 34.

[29] Kálvin J.: Institutio III.14.21.

[30] Vö. Kálvin J.:Magyarázata az Apostolok cselekedeteihez, I. 134.

[31] Kálvin J.: Institutio, IV.14.9.

[32] Kálvin J.: Institutio, IV.14.10.