Nagy-Ajtai Ágnes:  JENNIE EVANS MOORE, MRS. WILLIAM J. SEYMOUR (1874-1936)

AJÁNLÓ             

A cikk elolvasását azoknak ajánljuk, akiket érdekel a nők gyülekezeti szerepvállalásának története

ERRE KERESSÜK A VÁLASZT

Milyen szerepet játszott Jennie Evans Moore a pünkösdi mozgalom történetében?

Hogyan alakította Jennie életét a pünkösdi mozgalomhoz való csatlakozása?

Legújabb sorozatunkban a pünkösdi mozgalom kiemelkedő nőalakjait kívánjuk bemutatni. Különösen a mozgalom korai szakaszában sok nő szolgált aktívan a pünkösdi gyülekezetekben, csoportokban, ám róluk és működésükről vajmi keveset tudunk, és sokszor a forrásaink is igen szűkszavúak rájuk vonatkozóan. Elsőként William Seymour felesége, Jennie Evans Moore életét mutatjuk be. Ő volt az első nő, aki – a források szerint – nyelveken szólt és énekelt 1906 áprilisában Los Angelesben. A kialakuló misszió első vezetői közé választották, meghatározó szerepet játszott a mozgalom zenei életében, majd William Seymour hűséges felesége lett, miközben továbbra is elkötelezett szolgálattevő maradt.

KORAI ÉVEK ÉS AZ ELSŐ PÜNKÖSDI ÉLMÉNYEK

Gyermek- és ifjúkoráról nagyon, az ébredés utáni éveiről viszonylag keveset tudunk. 1874. márc. 10-én született a texasi Austinban. Szülei Jackson és Eliza Moore voltak. Szolgálólányként és szakácsként dolgozott a North Bonnie Bray utcai összejöveteli hely szomszédságában, egy befolyásos fehér családnál. A nők közül elsőként szólalt nyelveken (1906. április 9-én), valamint zongorán is szépen játszott, bár korábban sose tanulta ezt.

1906 legelején, még egy a Lee-házban tartott összejövetelen, látomása volt Jennie-nek: kártyákat látott, mindegyiken kétnyelvű felirat. Összesen hat nyelvet ismert fel, bár korábban nem tanulta ezeket: francia, spanyol, latin, görög, héber és hindusztáni. Akkor nem mérte fel a jelentőségét ennek a képnek, csak néhány héttel később, amikor Isten jelenlétében leesett a földre, és nyelveken kezdett szólni. Visszaemlékezésében olyannak írta le az eseményt, „mintha egy edény összetört volna bennem, és víz hullámzott volna át a lényemen” – amikor a szájához ért, mind a hat, a kártyákon látott nyelven beszélt, és mindegyikhez mondott magyarázatot is. (Martin [2006] 143. o.)

Néhány nappal azután, hogy betöltekezett Szentlélekkel, április 13-án – ez éppen Nagypéntek volt – Jennie Moore-nak egy üzleti vacsorán kellett felszolgálnia. Evés közben megszólította a háziasszony, és mivel annyira túláradóan telve volt a Szentlélek örömével, nem angolul, hanem az ismeretlen nyelven válaszolt. A vacsora résztvevői azt gondolták, hogy elvesztette az eszét, és azonnal pihenni küldték. Jennie szabadkozott, hogy nem fáradt, de végül belátta, hogy nem tudja megértetni velük, mi történt vele, így engedelmesen visszavonult.

Három nappal később, Húsvét vasárnap elment a gyülekezetébe (First New Testament Church). Az igehirdetés után elmondta az átélését, és nyelveken is szólt a gyülekezetben. A fogadtatás vegyes volt, néhányan kimenekültek a teremből, mások hangosan magasztalták Istent. A gyülekezet vezetője, Joseph Smale jól kezelte a helyzetet, maga is tanított a nyelveken szólásról még korábban. A jelenlevők közül néhányan csatlakoztak Jennie-hez, amikor legközelebb (már az Azusa utcában tartott) imaösszejövetelre ment.

A MISSZIÓ VEZETŐI KÖZÖTT

Az Azusa utcai ébredés megindulása után néhány hét alatt tapasztalt lelkimunkások gyűltek Seymour köré, például Glenn A. Cook, G. W. Evans, Hiram Smith, Clara Lum, Florence Crawford. A frissen Szentlélek-keresztséget nyertek közül Jennie Evans Moore, Sister Prince, Mrs. May Evans, Mrs. Phoebe Sargent és Thomas Junk csatlakozott hozzájuk. Ez a kis csoport vezette a misszió életét, és jól láthatóan magas volt a nők aránya közöttük.

Misszionáriusokat és evangélistákat küldtek ki, szociális jellegű missziót folytattak Los Angelesben, és általában gondoskodtak a misszió szükségeiről. Koordinálták a munkát, bátorították a szolgálókat, fogadták a meghívásokat és összejöveteleket szerveztek, lefektették az alapját a közösséggé szerveződésnek. A vezetői csoport tagjai hamarosan szétszéledtek „a szélrózsa minden irányában”, és különböző városok frissen alakult pünkösdi gyülekezeteinek pásztorai lettek.

Jennie Evans Moore elsősorban zenei téren szolgált, többnyire ő vezette az éneklést. A gyülekezet kedvenc dalai a „Véred alatt” és „A Vigasztaló eljött” kezdetűek voltak. Másik fő feladata a Los Angelesben, illetve Dél-Kalifornia egyéb területein folytatott evangelizációs munka volt, amit Phoebe Sargenttel együtt végeztek.

Egy kortárs beszámolója szerint az Azusa utcai istentiszteletek egyik markáns kísérőjelensége „a valaha hallott legcsodálatosabb éneklés” volt. Néhány nő ismeretlen nyelveken énekelt, „elbűvölően és gyengéd szeretettel telve”. „Miss Moore vezette ezt az éneklést, aki nem tudott énekelni azelőtt, hogy a Szentlélek betöltötte volna.” Jennie Moore maga így számolt be erről az eseményről: „A Szentlélek erejével több nyelven is énekeltem, de sem a zenének, sem a szavaknak nem értettem a jelentését. A Lélek odavezetett a zongorához, abban a helyiségben, ahol az alkalmat tartottuk, és a vezetése alatt zongoráztam és énekeltem, bár ezt korábban nem tanultam.” Ez a jelenség akkoriban nem volt egyedülálló, és jóllehet nem kizárólag afroamerikai nők szolgáltak így, mégis, többségében ők énekeltek nyelveken. A „nyelveken éneklés” az istentisztelet külön részét képezte, olykor fél óráig  is eltartott. „Talán semmi nem tett nagyobb hatást az emberekre, mint ez a fajta éneklés” – emlékszik vissza egy résztvevő – „megismételhetetlen és természetfeletti volt, Isten jelenlétének egy különleges bizonyítéka.” (Robeck [2006] 149-151. o.)

HÁZASSÁGKÖTÉSÜK KÉRDÉSEKET VETETT FEL

William J. Seymour a Charles Parham-féle bibliaiskolában hallott először a pünkösdi tanításról 1905 őszén. Úgy tudni, ekkor már három és fél éve rendszeresen napi öt órán át imádkozott, majd a Szentlélek újabb kijelentése nyomán („jobb dolgok is vannak a szellemi életben, de azokat hittel és imádsággal lehet előhívni”) napi hét órára emelte a napi imaadagját, újabb két éven át – míg „ki nem töltetett ránk a keresztség”. (Lovett [2007] 17. o.) Ez Los Angeles North Bonnie Bray nevű utcájában történt, egy házi imaösszejövetel alkalmával, 1906. április 9-én. Épp átellenben azzal a házzal, ahol Jennie dolgozott.

Isten Lelkének a jelenléte annyira erőteljes volt ezeken az alkalmakon, hogy a házba belépve már érezni lehetett; a jelenlevők nyelveken szóltak, énekeltek, a földre zuhantak – és a számuk egyre gyarapodott. Egy ilyen istentiszteleten találkozott egymással William Seymour és Jennie Evans Moore.

Amikor a családi házat kinőtte a csoport, és átköltöztek az Azusa utcai terembe, William Seymourt más gondolatok is foglalkoztatták. Nősülni szeretett volna, de az Azusa utcában néhány hívő fölöttébb különös véleményt vallott a házasságról. Clara Lum, az Apostoli Hit nevű újság egyik munkatársa, és a körülötte lévő csoport úgy gondolta, hogy az utolsó napokban – Krisztus közeli visszatérése miatt – szégyen megházasodni.

Seymour választása végül Jennie Evans Moore-ra esett, aki már évek óta megbízható társa volt a szolgálatban. A lány ismert volt szépségéről, zenei tehetségéről és szellemi érzékenységéről. Nagyon szelíd nő volt, s élete végéig hűségesen kitartott Seymour oldalán. Ő érezte előbb, hogy kettőjük házassága az Úr akarata.

Egyszerű esküvőt tartottak 1908. május 13-án, Los Angelesben. Régi barátjuk Edward S. Lee adta őket össze (aki az első helyszínt biztosította az imaösszejöveteleknek), tanújuk másik régi barátjuk, Richard Asberry volt (az ő otthonában gyűltek össze 1906 tavaszán). Seymour 38, Jennie Moore 34 éves volt ekkor. Később örökbe fogadtak egy kislányt, és az Azusa utcai misszió épületének második emeletén éltek egy apró lakásban, és szolgálatukat is innen kiindulva folytatták.

Esküvőjük alkalmával megjelent egy cikk az Apostoli Hit hasábjain „Házasságot kötni nem bűn” címmel. A vélemények megoszlottak ebben a kérdésben, ez tetten érhető abban is, hogy több munkatárs is elhagyta emiatt a missziót. (Martin [2006] 278. o.) Például a már említett Clara Lum, aki távozásakor magával vitte az Apostoli Hit címjegyzékét. Seymournak többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült visszakapnia a címlistát. Ez az etikátlan tett megfosztotta a lehetőségtől, hogy világszerte elérje az embereket kiadványával. Az ellopott jegyzék több mint ötvenezer nevet tartalmazott.

A SZOLGÁLAT ÉVEI

A „hőskorszak” eltelte után a Seymour házaspár egyik fő feladata és nehézsége a mozgalom ébredési jellegének fenntartása lett. 1911-re az Azusa utcai misszió létszáma megcsappant, főként afroamerikaiak látogatták. Az 1910-es évek végén újra világi munkát kellett keresnie Jennie Seymournak, mert a misszió látogatottsága annyira lecsökkent, hogy a támogatásból nem tudták fedezni a költségeiket.

1912-ben A. A. Boddy meglátogatta a Seymour-házaspárt. Szokásához híven Jennie vezette az éneklést, és minden dal után mondott néhány buzdító mondatot. Az imaközösséget is ő vezette, és a feljegyzések szerint „úgy imádkozott, mint aki ismeri Istent”.

1914-ben a gyülekezet elöljárói közé választották. William Seymour 1922-ben szívrohamot kapott, de halála előtt még feleségére bízta a gyülekezetet, aki aztán tovább pásztorolta a közösséget. Nyolc évig zavartalanul folyt tovább a gyülekezeti élet.

1930-ban R. C. Griffith is ellátogatott a gyülekezetbe, és olyan hatást test a testvérekre az imájával, hogy újabb szolgálatra invitálták. Hamarosan kész tények elé állította Mrs. Seymourt: állítása szerint megbeszélték a közösséggel, és a többség is úgy kívánja, hogy adja át a pásztori szolgálatot neki, Griffith-nek. A küzdelem olyan hőfokot ért el, hogy egy alkalommal a rendőrségnek is be kellett avatkozni. Végül anyagi problémák merültek fel, az épület kezelését átvette a város, majd hamarosan lebontották.

Jennie Seymour saját házában folytatta az összejöveteleket, amíg tehette, de a bank 1936. január 13-án az Azusa utcai telekkel együtt a Seymour-otthont is lefoglalta. Jennie hamarosan súlyosan megbetegedett, és kórházba került. Küzdelmes és szolgálatban eltöltött életét 1936. július 2-án fejezte be, férjéhez hasonlóan szívrohamban hunyt el.

Lektorálta: Izsák Norbert

Képaláírás: Az Azusa utcai misszió vezetői 1907-ben. Az álló sorban balról a harmadik Jennie Moore, az ülő sorban balról a harmadik William Seymour. (A sarokban a kép tulajdonosa, Rachel Siselove misszionáriusnő).