Komesz Mátyás: A Péld 10,22 felújításának története és eredményei a Tanulmányozó Bibliában

A Péld 10,22 igeversben álló bibliai közmondás igazi kihívás mind a bibliafordítóknak, mind a bibliaelemzőknek. Ennek a részleteibe, nem ritkán izgalmaiba hívom el a kedves Olvasót.Egy bibliai közmondás fordítása és értelmezése

Ma már rengeteg fordításhoz hozzáférhetünk a számítástechnika jóvoltából, így a szentírástudomány legkiválóbb szakemberei segíthetnek a helyes fordítás, ill. értelmezés megkeresésében.[1] 1990 óta foglalkozom a Vizsolyi Biblia 1908-as revíziójának a felújításával az eredeti nyelvű szövegek elemzése alapján. Tanulmányozó Bibliának (TB) neveztem el az ennek során létrejött fordítást és nyelvi elemzést. Mi a célom a Tanulmányozó Bibliával? Az, hogy egységes szentírástudományi és fordítási alapelvekre épülő hiteles fordításhoz jussak el, hogy mai magyar nyelvünkön, érthetően és dinamikusan mozdítsa meg a szívünket Isten áldott üzeneteivel. Tisztában vagyok vele, hogy ez minden bibliafordítás, ill. revízió célja. Mennyivel több akkor az esélyem az eddig elkészült magyar bibliafordításokhoz képest? Vagy mivel nem vagyok megelégedve a korábbi eredményeket illetően?

Ennek a részleteibe most nem megyek bele. Csupán két szempontot említek. Az egyik: nagyon fontosnak tartom, hogy közöljük a bibliaolvasókkal, mit nem sikerült lefordítani az eredeti nyelvű szövegekből, bár azokban benne van.

A másik szempont: közel húsz éves főiskolai bibliatanítási munkám során egyre mélyebben szembesültem azzal, hogy a bibliai közmondásokban (ilyen a szóban forgó Péld 10,22 is) milyen nagy a szerepe a gondolatpárhuzamok formavilágának. Az irodalmi elemzések ugyanis arra az eredményre jutottak, hogy a héber nyelvű bibliai közmondások alapvető irodalmi formája a gondolatpárhuzam.[2] Olyan formában is mondhatom, hogy a bibliai közmondások héber szövegében a két-három, olykor sok mondatból álló szövegben az egyes mondatok egymást is értelmezik.[3] Ez nagyon fontos gyakorlati következménnyel jár. Elmondhatjuk, hogy az ezekben a közmondásokban megfogalmazott isteni üzenet akkor tárul fel helyesen a számunkra, ha a gondolatpárhuzam teljes mértékben érvényesül mind a magyar fordításban, mind a bibliai magyarázatban, mivel a héber szöveg ebben az irodalmi formában készült.

Fájdalommal vagyok kénytelen megállapítani, hogy a bibliai közmondások gondolatpárhuzam formájának az érvényre juttatása még sok kívánnivalót hagy maga után Nem csak a magyar fordításokban. Kezdettől fogva nagy erőfeszítést és hozzáértést igényelt a hiteles bibliafordítások elkészítése, ill. a bibliai szövegek hiteles elemzése. Ezzel a kihívással néztek szembe az i.e. 3. századtól az alexandriai ógörög fordítás készítői (LXX, Septuaginta, „Hetvenes fordítás”), az i.sz. 2. század után a szír „egyszerű” fordítás (P = Pesitta) készítői, a latin nyelvű Vulgata fordítója, Jeromos (Hieronymus), aki az i.sz.  4-5. században dolgozott, és minden más akár ókori, akár későbbi bibliafordító is.[4] Mivel tudatosan szembenéztem és utána jártam a bibliai gondolatpárhuzamok természetének, alapjainak, üzenetgazdagító lehetőségeinek és fajtáinak is, bízom benne, hogy a Tanulmányozó Biblia (TB) elemzéseiben és fordítás-felújításában kevesebb kívánnivalót hagyok magam után, mint az erre kevésbé figyelő fordítások. Elsősorban azért, mert hatalmas géniuszok nyomában járhatok, és sokféle kor sokféle nyelven gondolkodó fordítóinak a szakértelmét, eredményeit vehetem igénybe. Hogy mennyire sikerült az igyekezetem, ezt egyedül az eredmények fogják megmutatni. Ezek közül egyet tárok most a kedves Olvasó elé.

Néhány tekintélyes magyar fordítás bemutatásával kezdem izgalmas utunkat. A Péld 10,22 igevers az IMIT fordításban így hangzik:[5]

Az Örökkévaló áldása – az gazdagít, / s mellette nem gyarapít a fáradalom. [6]

Szembetűnő, hogy a Vizsolyi Biblia szövege a második mondatban egészen másként értette a héber szöveget:

Az ÚRnak áldása gazdagít meg, / és azzal semmi bántást nem szerez az ÚR.[7]

Mi ennek az eltérésnek az oka? Hogy ennek utána járhassunk, be kell mutatnom a héber szöveget is, hiszen ennek az elemzése a hiteles fordítói munka első lépése. Hasznosnak tartom azok számára is hozzáférhetővé tenni a héber szöveget, akik nem ismerik a héber betűket, hogy láthassák az elemzésem konkrét indokait. Ezért magyar betűs átírást használok, amelynek módját és szabályait a cikkem végén egy táblázatban foglaltam össze. Tudom, hogy ezzel az eljárással a héber nyelv ismerete nem pótolható, mégis azt tapasztaltam, hogy – a tanítási praxisom tanulságai alapján – így is több hasznot meríthetnek belőle a héber betűket nem ismerő olvasók, mint amennyi újabb nehézséggel találkoznak.[8] A héber mondatpár tehát így hangzik (az első sorban csupa nagy betűvel vagy nagy betűvel kezdődő betűkombinációval írom a héber betűket, a kötőjel után pedig a fonetikus hangzást hozom kis betűkkel, a mai magyar fontetika szerint, az olvasóra bízva, hogy felolvasáskor a szavak utolsó szótagjára tegye a hangsúlyt, szemben a magyar nyelv él-hangsúlyos természetével):

BRKT JHWH HJA TAiSJR / WLA-JWSzmP AiCB AiMH.

- birkat JHWH hí taasír / wölo-jószif eceb immáh.

A héber szöveg nyers fordítását is bemutatom, jelezve, hogy egy-egy héber szó általában több jelentést is hordoz. Éppen ebből adódik a Vizsolyi Biblia és az IMIT közötti eltérés, amit már az imént bemutattam. A héber szöveg nyers fordítása így hangzik:

Az ÚR áldása az, ami gazdagít, /

(a) és nem ér föl vele (nem gyarapít vele) a fáradságos munka.

vagy:

(b) és nem szerez vele bántást.

Ilyen jelentős értelmi különbséget enged meg a héber szöveg? Igen. Két héber szó is ludas ebben, egy főnév és egy ige. Az ér föl-gyarapít-szerez jelentésű JSzmP-jászaf ige hifil imperfectum alakja, valamint az AiCB-eceb főnév, amelynek a jelentése még tágabb határok között mozog = 1) betegség-fájdalom – 2) beteggé tevő - fájdalmat okozó bántás - durvaság – 3) fáradozás - fáradságos-kemény munka. Három, egymástól jelentősen eltérő jelentés-csokor. Hogyan fogunk eligazodni e között a sok lehetőség között? Pláne, hogy a bibliai héber nyelv már évszázadok óta nem beszélt nyelv, és a bibliai szövegek jelentését illetően a héber írástudók szóbeli hagyományára vagyunk utalva, amelynek ugyan létezik több ókori szöveg-tanúja, de – természetszerűleg – valamennyi fordítás, ill. magyarázat. A fordítások között a legjelentősebb a már említett Hetvenes fordítás (LXX = Septuaginta), Pesitta, valamint a Vulgata. A magyarázatok közül a legjelentősebbek a Talmud (Babiloni és Jeruzsálemi változat), valamint az ókori egyházatyák prédikációi, írásai.

Ki győzi ezt a rengeteg forrást áttekinteni? – kérdezheti joggal a kedves Olvasó. A Szentírás tudósai, a bibliakutatók birkóznak ezzel a feladattal – adhatom meg a választ, de tisztában vagyok vele, hogy ezzel csak még tovább tágítottam a források tömegét. Hála Istennek, a bibliai szövegek legnagyobb részénél, és az életünket alapvetően meghatározó igeversek esetében NAGY AZ EGYEZÉS az említett források, fordítások és magyarázatok között. De nem hallgathatjuk el azt sem, hogy egyes igeversek esetén jelentős eltéréseket is tapasztalhatunk. Éppen ezzel találkozunk a Péld 10,22 igeversnél, amelynek a hiteles fordítása és üzenetei felől tájékozódunk a jelen cikkemben.

Van egy irodalmi eszköz a kezünkben, amely – szakszerűen használva – megbízhatóan tud segíteni ebben a tájékozódásban. A már említett gondolatpárhuzamra gondolok, amely a bibliai szövegek alapvető irodalmi műfaja vagy inkább formája, és a héber bibliai gondolkodás mondhatnánk alaptermészete.[9] A gondolatpárhuzam lényege, hogy a szóban forgó szöveg szavai vagy mondatai között a szerző valamilyen kapcsolatot, párhuzamot helyezett el, épített be, amely kapcsolat – a szerző szándéka szerint – tágítja a szavak vagy mondatok tartalmát, amely által a szavak vagy mondatok értelmezik is egymást.[10]

„Irodalmi eszköznek” neveztem a gondolatpárhuzamot, mivel már a nyelvi elemzés szakaszában igénybe vehetjük, és – amint látni fogjuk – annyira tárgyilagos elemei vannak, hogy az esetek túlnyomó többségében segítenek megtalálni egyrészt a fordítónak a szóba jöhető hiteles fordításhoz vagy fordításokhoz vezető utat, másrészt a magyarázónak a hiteles üzenetek felismerését.

Almási Tibor Hermeneutika c. tankönyve[11] alapján kezdtem kutatni a gondolatpárhuzamok természetét a bibliai szövegekben. A kapott legfontosabb eredményeket a 2011-ben megjelent kézikönyvemben rögzítettem.[12] Ezek, és a nyelvi elemzésekre is kitérő kommentárok alapján kezdem az útkeresést, hogy eljussak a vizsgált igevers hiteles fordításához és megbízható üzeneteihez.

Melyek a gondolatpárhuzam alapelemei a Péld 10,22-ben?

Az elindulást az alcímben föltett kérdéssel kell kezdenünk: Melyek a gondolatpárhuzam alapelemei a Péld 10,22-ben? Ezzel a kérdéssel a gondolatpárhuzam alapját, ill. irányát keressük.[13]

A gondolatpárhuzam alapja

A párhuzam alapja az, ami közös szó vagy gondolat mindkét mondatban. Ezúttal azonban ezt nem is olyan egyszerű megállapítani. Mivel az első mondattal nincs különösebb fordítási probléma, vegyük szemügyre ezt a mondatot: Az ÚR áldása az, ami gazdagít. A második mondat alapvetően két lehetőséget mutat:

és nem ér föl vele (nem gyarapít vele) a fáradságos munka. (a)

vagy:

és nem szerez vele bántást (az ÚR). (b)

Mi a közös a két mondatban, amit a párhuzam alapjának tekinthetünk? Az igevers két mondatában közös gondolat „az ÚR gazdagító áldása”. Ezt egyértelműen megállapíthatjuk, hiszen ezzel nem ér föl a fáradságos munka, ill. ezzel nem szerez bántást (az ÚR).

A gondolatpárhuzam jellege vagy iránya

A párhuzam irányát sem könnyű azonnal megállapítani ebben az igeversben, mivel a fentiekben bemutatott második mondat (a) változata ellentétes irányú az első mondattal, és így antitetikus párhuzamot javall, míg a (b) változat valójában azonos irányú az első mondattal, tehát szintetikus gondolatpárhuzamra mutat, bár az antitetikus irány sem kizárt. Hogy tisztázódjék számunkra a kérdéses jelleg vagy irány, bele kell fognunk a gondolatpárhuzam elemeinek (lényegében tehát a szavainak, kifejezéseinek) az elemzésébe a szóban forgó mondatokban.

A gondolatpárhuzam elemeinek elemzése

Az első mondat elemzése

Az elemzést a szöveg szavainak nyelvi elemzésével kezdem. Az első mondat héber szövegét és szavainak jelentését az alábbi táblázat-szerű formában foglaltam össze:

            (BRKT JHWH HJA TAiSJR - birkat JHWH hí taasír)

–> BRKH-böráká-fn.1.f.st.c. [BRK-1] = áldás – haszon-ajándék

–> JHWH = az ÚR, a mindenható és örökkévaló Isten neve, aki mindig velünk van.

–> HJA-hí-szem névmás.1/3.f.. = ő-az-valaki (mutató névmásként is)

–> AiSR-hif.impf.1/3.f. = (meg)gazdagodik - (meg)gazdagít - gazdaggá tesz

Az egyes kifejezéseket illetően a következőket tartom szükségesnek tudatosítani:

„Az ÚR áldása” (BRKT JHWH - birkat JHWH) kifejezéssel nincs különösebb értelmezési probléma.[14] Egy nyelvtani elemzés mégis haszonnal fog járni. A mondatból nyilvánvaló, hogy „az ÚR” a birtokos, és az „áldása” a birtok. Az első mondatból – pusztán nyelvtani, grammatikai alapon – kétféle kapcsolat is adódhat az „ÚR” és az „áldása” között.

(Ü1)[15] Az egyik, hogy „az ÚR áld meg”, tehát amikor mondattá formálom a birtokviszonyt, az ÚR (a birtokos) az alany. Ezt a birtokviszonyt „genitivus subjectivus” néven tartja számon a grammatika. Az igevers ekkor ezt üzeni, hogy az gazdagít minket igazán, amelyben az ÚR áldó munkájáé a főszerep. Egy kissé más üzenetet is hordoz az így értelmezett igevers. Azt, (Ü2) hogy amennyiben az ÚR áld meg minket, az gazdagít. Tegyük hozzá, igazán, isteni módon. Nem föltétlenül anyagilag, hanem mindenféle értelemben, tehát például a „mennyei kincsek” vonatkozásában is.[16]

(Ü3) A másik lehetőség, hogy „az URAT áldjuk”, tehát az ÚR (a birtokos) a cselekvés tárgya. Ennek a neve genitivus objectivus a grammatikában. Mind a két lehetőség benne van „az ÚR áldása” kifejezésben. Melyik az aktuális ebben az igeversben? A második mondat mindkét verziója arra irányít bennünket, hogy elsősorban „az ÚR áld meg” jelentés aktuális ebben a mondatban, hiszen az ÚR áldó tevékenysége gazdagít meg, ill. nem szerez bántást. Ugyanakkor kétségtelen, hogy gazdagít minket az is, ha az URAT áldjuk. Ezt látjuk a 2Krón 20 sokszor idézett jelenetében, ahol Izrael dicsőítő csapata – prófétai indításra – teljes szívvel-lélekkel dicsérte az URAT a túlerőben lévő ellenséges hadsereg előtt, és ennek hatására „az ÚR lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek.” (2Krón 20,22) Ebben a harci jelenetben a Péld 10,22 második mondata közül mindkét változat csak Izrael fiai számára volt aktuális: mind az (a), mind a (b) verzió. Izrael fiainak ugyanis nem kellett a harc „fáradságos munkáját” még vállalni sem (és nem ér föl vele a fáradságos munka), mert az ÚR szerzett nekik győzelmet az Ő isteni hatalmával és eszközeivel. Másrészt Izrael fiainak még a haja szála sem görbült meg, tehát „nem szerzett vele (nekik) bántást (az ÚR).”

Ennél békésebb kijelentés is bemutatja a Bibliában a Péld 10,22 első mondatának „genitivus objectivus” jelentését: „Te pedig szent vagy, ki lakozol az Izraelnek ditséreti között.” (Zsolt 22,4 VB-AB-K-KNB) Hiszen ha az ÚR jelen van (lakozol) az Őt dicsőítő Izrael fiai között, az feltétlenül gazdagító hatású (vö. 1Kir 9,3), amit nagyon sok, szívvel-lélekkel az URAT dicsőítő hívő testvéremmel együtt már számtalanszor átéltünk. Ez a tapasztalat is illik a Péld 10,22 második mondatának mindkét verziójához. Ugyanis a dicsőítésben kapott áldást úgy éljük át, hogy „nem ér föl vele”, tehát nincsen arányban az ember által a dicsőítésbe „befektetett” fáradsággal az Istentől kapott – ezúttal – lelki gazdagodás. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a lelki gazdagodással „nem szerez bántást (az ÚR).”[17]

A most bemutatott elemzésből tehát két Istentől kapott „üzenet-csokorhoz” jutottunk, amelyek mindegyike kifogástalan gondolatpárhuzamot eredményez.

A következő kifejezés „az, ami gazdagít” (HJA TAiSJR - hí taasír) fordításában csak „fokozati különbségeket” találtam a különböző fordításokban, de ezeket is érdemes szóvá tennem.

(Ü4) A „gazdagít” [AiSR-hif.impf.1/3.f] héber ige folyamatos alakja hangsúlyozza, hogy az ÚR áldása folyamatosan gazdagít [LXX-V-NV-IMIT], és nem „meggazdagít” [VB-AB-K-MBT-Kd-VER]. Hozzáteszem, hogy a „sikerteológia” számos vadhajtása nem veszi figyelembe ennek a nyelvtani ténynek a létét, sem a jelentésbeli hatását.

A „Gazdaggá csak az Úr áldása tehet” fordítás [RK] jelentős mértékben megváltoztatja a héber szöveg jelentését, és szembe megy a bibliai beszédmódnak egy jól megfigyelhető és igazolható természetével. Ugyanis a bibliai szövegek cselekvő igealakokat részesítenek előnyben a lehetőséget kifejező igealakokkal szemben. Esetünkben a „gazdaggá tesz” cselekvő alakja szerepel a héber szövegben, és nem a lehetőséget kifejező „gazdaggá tehet” alak. A lehetőséget kifejező segédige a héberben is megvan (JKL), és használja is a bibliai szöveg, ha ez a szándéka. (1Móz 13,6.16; stb)

Az előző bekezdésben említett genitivusok talán első pillanatra ijesztőnek ható neveit hadd fejezzem ki a „riasztónak ható” latin nyelvtani kifejezések nélkül is. Valóban gazdagít minket, ha az ÚR áldásait tapasztaljuk. De az is nagy mértékben gazdagít, ha mi áldjuk, dicsérjük az URAT, méghozzá szívvel-lélekkel, szinte önfeledt módon, amire a 20. század eleje óta a karizmatikus mozgalom hívta fel a keresztény világ figyelmét.[18]

Felfigyeltem a római Nova Vulgata fordításában egy többes számú alakra: „Benedictio Domini divites facit” vagyis „Az ÚR áldása gazdagokká tesz.” Nyelvi alapja nincs ennek a többes számú