A Péld 10,22 igeversben álló bibliai közmondás igazi kihívás mind a bibliafordítóknak, mind a bibliaelemzőknek. Ennek a részleteibe, nem ritkán izgalmaiba hívom el a kedves Olvasót.Egy bibliai közmondás fordítása és értelmezése

Ma már rengeteg fordításhoz hozzáférhetünk a számítástechnika jóvoltából, így a szentírástudomány legkiválóbb szakemberei segíthetnek a helyes fordítás, ill. értelmezés megkeresésében.[1] 1990 óta foglalkozom a Vizsolyi Biblia 1908-as revíziójának a felújításával az eredeti nyelvű szövegek elemzése alapján. Tanulmányozó Bibliának (TB) neveztem el az ennek során létrejött fordítást és nyelvi elemzést. Mi a célom a Tanulmányozó Bibliával? Az, hogy egységes szentírástudományi és fordítási alapelvekre épülő hiteles fordításhoz jussak el, hogy mai magyar nyelvünkön, érthetően és dinamikusan mozdítsa meg a szívünket Isten áldott üzeneteivel. Tisztában vagyok vele, hogy ez minden bibliafordítás, ill. revízió célja. Mennyivel több akkor az esélyem az eddig elkészült magyar bibliafordításokhoz képest? Vagy mivel nem vagyok megelégedve a korábbi eredményeket illetően?

Ennek a részleteibe most nem megyek bele. Csupán két szempontot említek. Az egyik: nagyon fontosnak tartom, hogy közöljük a bibliaolvasókkal, mit nem sikerült lefordítani az eredeti nyelvű szövegekből, bár azokban benne van.

A másik szempont: közel húsz éves főiskolai bibliatanítási munkám során egyre mélyebben szembesültem azzal, hogy a bibliai közmondásokban (ilyen a szóban forgó Péld 10,22 is) milyen nagy a szerepe a gondolatpárhuzamok formavilágának. Az irodalmi elemzések ugyanis arra az eredményre jutottak, hogy a héber nyelvű bibliai közmondások alapvető irodalmi formája a gondolatpárhuzam.[2] Olyan formában is mondhatom, hogy a bibliai közmondások héber szövegében a két-három, olykor sok mondatból álló szövegben az egyes mondatok egymást is értelmezik.[3] Ez nagyon fontos gyakorlati következménnyel jár. Elmondhatjuk, hogy az ezekben a közmondásokban megfogalmazott isteni üzenet akkor tárul fel helyesen a számunkra, ha a gondolatpárhuzam teljes mértékben érvényesül mind a magyar fordításban, mind a bibliai magyarázatban, mivel a héber szöveg ebben az irodalmi formában készült.

Fájdalommal vagyok kénytelen megállapítani, hogy a bibliai közmondások gondolatpárhuzam formájának az érvényre juttatása még sok kívánnivalót hagy maga után Nem csak a magyar fordításokban. Kezdettől fogva nagy erőfeszítést és hozzáértést igényelt a hiteles bibliafordítások elkészítése, ill. a bibliai szövegek hiteles elemzése. Ezzel a kihívással néztek szembe az i.e. 3. századtól az alexandriai ógörög fordítás készítői (LXX, Septuaginta, „Hetvenes fordítás”), az i.sz. 2. század után a szír „egyszerű” fordítás (P = Pesitta) készítői, a latin nyelvű Vulgata fordítója, Jeromos (Hieronymus), aki az i.sz.  4-5. században dolgozott, és minden más akár ókori, akár későbbi bibliafordító is.[4] Mivel tudatosan szembenéztem és utána jártam a bibliai gondolatpárhuzamok természetének, alapjainak, üzenetgazdagító lehetőségeinek és fajtáinak is, bízom benne, hogy a Tanulmányozó Biblia (TB) elemzéseiben és fordítás-felújításában kevesebb kívánnivalót hagyok magam után, mint az erre kevésbé figyelő fordítások. Elsősorban azért, mert hatalmas géniuszok nyomában járhatok, és sokféle kor sokféle nyelven gondolkodó fordítóinak a szakértelmét, eredményeit vehetem igénybe. Hogy mennyire sikerült az igyekezetem, ezt egyedül az eredmények fogják megmutatni. Ezek közül egyet tárok most a kedves Olvasó elé.

Néhány tekintélyes magyar fordítás bemutatásával kezdem izgalmas utunkat. A Péld 10,22 igevers az IMIT fordításban így hangzik:[5]

Az Örökkévaló áldása – az gazdagít, / s mellette nem gyarapít a fáradalom. [6]

Szembetűnő, hogy a Vizsolyi Biblia szövege a második mondatban egészen másként értette a héber szöveget:

Az ÚRnak áldása gazdagít meg, / és azzal semmi bántást nem szerez az ÚR.[7]

Mi ennek az eltérésnek az oka? Hogy ennek utána járhassunk, be kell mutatnom a héber szöveget is, hiszen ennek az elemzése a hiteles fordítói munka első lépése. Hasznosnak tartom azok számára is hozzáférhetővé tenni a héber szöveget, akik nem ismerik a héber betűket, hogy láthassák az elemzésem konkrét indokait. Ezért magyar betűs átírást használok, amelynek módját és szabályait a cikkem végén egy táblázatban foglaltam össze. Tudom, hogy ezzel az eljárással a héber nyelv ismerete nem pótolható, mégis azt tapasztaltam, hogy – a tanítási praxisom tanulságai alapján – így is több hasznot meríthetnek belőle a héber betűket nem ismerő olvasók, mint amennyi újabb nehézséggel találkoznak.[8] A héber mondatpár tehát így hangzik (az első sorban csupa nagy betűvel vagy nagy betűvel kezdődő betűkombinációval írom a héber betűket, a kötőjel után pedig a fonetikus hangzást hozom kis betűkkel, a mai magyar fontetika szerint, az olvasóra bízva, hogy felolvasáskor a szavak utolsó szótagjára tegye a hangsúlyt, szemben a magyar nyelv él-hangsúlyos természetével):

BRKT JHWH HJA TAiSJR / WLA-JWSzmP AiCB AiMH.

- birkat JHWH hí taasír / wölo-jószif eceb immáh.

A héber szöveg nyers fordítását is bemutatom, jelezve, hogy egy-egy héber szó általában több jelentést is hordoz. Éppen ebből adódik a Vizsolyi Biblia és az IMIT közötti eltérés, amit már az imént bemutattam. A héber szöveg nyers fordítása így hangzik:

Az ÚR áldása az, ami gazdagít, /

(a) és nem ér föl vele (nem gyarapít vele) a fáradságos munka.

vagy:

(b) és nem szerez vele bántást.

Ilyen jelentős értelmi különbséget enged meg a héber szöveg? Igen. Két héber szó is ludas ebben, egy főnév és egy ige. Az ér föl-gyarapít-szerez jelentésű JSzmP-jászaf ige hifil imperfectum alakja, valamint az AiCB-eceb főnév, amelynek a jelentése még tágabb határok között mozog = 1) betegség-fájdalom – 2) beteggé tevő - fájdalmat okozó bántás - durvaság – 3) fáradozás - fáradságos-kemény munka. Három, egymástól jelentősen eltérő jelentés-csokor. Hogyan fogunk eligazodni e között a sok lehetőség között? Pláne, hogy a bibliai héber nyelv már évszázadok óta nem beszélt nyelv, és a bibliai szövegek jelentését illetően a héber írástudók szóbeli hagyományára vagyunk utalva, amelynek ugyan létezik több ókori szöveg-tanúja, de – természetszerűleg – valamennyi fordítás, ill. magyarázat. A fordítások között a legjelentősebb a már említett Hetvenes fordítás (LXX = Septuaginta), Pesitta, valamint a Vulgata. A magyarázatok közül a legjelentősebbek a Talmud (Babiloni és Jeruzsálemi változat), valamint az ókori egyházatyák prédikációi, írásai.

Ki győzi ezt a rengeteg forrást áttekinteni? – kérdezheti joggal a kedves Olvasó. A Szentírás tudósai, a bibliakutatók birkóznak ezzel a feladattal – adhatom meg a választ, de tisztában vagyok vele, hogy ezzel csak még tovább tágítottam a források tömegét. Hála Istennek, a bibliai szövegek legnagyobb részénél, és az életünket alapvetően meghatározó igeversek esetében NAGY AZ EGYEZÉS az említett források, fordítások és magyarázatok között. De nem hallgathatjuk el azt sem, hogy egyes igeversek esetén jelentős eltéréseket is tapasztalhatunk. Éppen ezzel találkozunk a Péld 10,22 igeversnél, amelynek a hiteles fordítása és üzenetei felől tájékozódunk a jelen cikkemben.

Van egy irodalmi eszköz a kezünkben, amely – szakszerűen használva – megbízhatóan tud segíteni ebben a tájékozódásban. A már említett gondolatpárhuzamra gondolok, amely a bibliai szövegek alapvető irodalmi műfaja vagy inkább formája, és a héber bibliai gondolkodás mondhatnánk alaptermészete.[9] A gondolatpárhuzam lényege, hogy a szóban forgó szöveg szavai vagy mondatai között a szerző valamilyen kapcsolatot, párhuzamot helyezett el, épített be, amely kapcsolat – a szerző szándéka szerint – tágítja a szavak vagy mondatok tartalmát, amely által a szavak vagy mondatok értelmezik is egymást.[10]

„Irodalmi eszköznek” neveztem a gondolatpárhuzamot, mivel már a nyelvi elemzés szakaszában igénybe vehetjük, és – amint látni fogjuk – annyira tárgyilagos elemei vannak, hogy az esetek túlnyomó többségében segítenek megtalálni egyrészt a fordítónak a szóba jöhető hiteles fordításhoz vagy fordításokhoz vezető utat, másrészt a magyarázónak a hiteles üzenetek felismerését.

Almási Tibor Hermeneutika c. tankönyve[11] alapján kezdtem kutatni a gondolatpárhuzamok természetét a bibliai szövegekben. A kapott legfontosabb eredményeket a 2011-ben megjelent kézikönyvemben rögzítettem.[12] Ezek, és a nyelvi elemzésekre is kitérő kommentárok alapján kezdem az útkeresést, hogy eljussak a vizsgált igevers hiteles fordításához és megbízható üzeneteihez.

Melyek a gondolatpárhuzam alapelemei a Péld 10,22-ben?

Az elindulást az alcímben föltett kérdéssel kell kezdenünk: Melyek a gondolatpárhuzam alapelemei a Péld 10,22-ben? Ezzel a kérdéssel a gondolatpárhuzam alapját, ill. irányát keressük.[13]

A gondolatpárhuzam alapja

A párhuzam alapja az, ami közös szó vagy gondolat mindkét mondatban. Ezúttal azonban ezt nem is olyan egyszerű megállapítani. Mivel az első mondattal nincs különösebb fordítási probléma, vegyük szemügyre ezt a mondatot: Az ÚR áldása az, ami gazdagít. A második mondat alapvetően két lehetőséget mutat:

és nem ér föl vele (nem gyarapít vele) a fáradságos munka. (a)

vagy:

és nem szerez vele bántást (az ÚR). (b)

Mi a közös a két mondatban, amit a párhuzam alapjának tekinthetünk? Az igevers két mondatában közös gondolat „az ÚR gazdagító áldása”. Ezt egyértelműen megállapíthatjuk, hiszen ezzel nem ér föl a fáradságos munka, ill. ezzel nem szerez bántást (az ÚR).

A gondolatpárhuzam jellege vagy iránya

A párhuzam irányát sem könnyű azonnal megállapítani ebben az igeversben, mivel a fentiekben bemutatott második mondat (a) változata ellentétes irányú az első mondattal, és így antitetikus párhuzamot javall, míg a (b) változat valójában azonos irányú az első mondattal, tehát szintetikus gondolatpárhuzamra mutat, bár az antitetikus irány sem kizárt. Hogy tisztázódjék számunkra a kérdéses jelleg vagy irány, bele kell fognunk a gondolatpárhuzam elemeinek (lényegében tehát a szavainak, kifejezéseinek) az elemzésébe a szóban forgó mondatokban.

A gondolatpárhuzam elemeinek elemzése

Az első mondat elemzése

Az elemzést a szöveg szavainak nyelvi elemzésével kezdem. Az első mondat héber szövegét és szavainak jelentését az alábbi táblázat-szerű formában foglaltam össze:

            (BRKT JHWH HJA TAiSJR - birkat JHWH hí taasír)

–> BRKH-böráká-fn.1.f.st.c. [BRK-1] = áldás – haszon-ajándék

–> JHWH = az ÚR, a mindenható és örökkévaló Isten neve, aki mindig velünk van.

–> HJA-hí-szem névmás.1/3.f.. = ő-az-valaki (mutató névmásként is)

–> AiSR-hif.impf.1/3.f. = (meg)gazdagodik - (meg)gazdagít - gazdaggá tesz

Az egyes kifejezéseket illetően a következőket tartom szükségesnek tudatosítani:

„Az ÚR áldása” (BRKT JHWH - birkat JHWH) kifejezéssel nincs különösebb értelmezési probléma.[14] Egy nyelvtani elemzés mégis haszonnal fog járni. A mondatból nyilvánvaló, hogy „az ÚR” a birtokos, és az „áldása” a birtok. Az első mondatból – pusztán nyelvtani, grammatikai alapon – kétféle kapcsolat is adódhat az „ÚR” és az „áldása” között.

(Ü1)[15] Az egyik, hogy „az ÚR áld meg”, tehát amikor mondattá formálom a birtokviszonyt, az ÚR (a birtokos) az alany. Ezt a birtokviszonyt „genitivus subjectivus” néven tartja számon a grammatika. Az igevers ekkor ezt üzeni, hogy az gazdagít minket igazán, amelyben az ÚR áldó munkájáé a főszerep. Egy kissé más üzenetet is hordoz az így értelmezett igevers. Azt, (Ü2) hogy amennyiben az ÚR áld meg minket, az gazdagít. Tegyük hozzá, igazán, isteni módon. Nem föltétlenül anyagilag, hanem mindenféle értelemben, tehát például a „mennyei kincsek” vonatkozásában is.[16]

(Ü3) A másik lehetőség, hogy „az URAT áldjuk”, tehát az ÚR (a birtokos) a cselekvés tárgya. Ennek a neve genitivus objectivus a grammatikában. Mind a két lehetőség benne van „az ÚR áldása” kifejezésben. Melyik az aktuális ebben az igeversben? A második mondat mindkét verziója arra irányít bennünket, hogy elsősorban „az ÚR áld meg” jelentés aktuális ebben a mondatban, hiszen az ÚR áldó tevékenysége gazdagít meg, ill. nem szerez bántást. Ugyanakkor kétségtelen, hogy gazdagít minket az is, ha az URAT áldjuk. Ezt látjuk a 2Krón 20 sokszor idézett jelenetében, ahol Izrael dicsőítő csapata – prófétai indításra – teljes szívvel-lélekkel dicsérte az URAT a túlerőben lévő ellenséges hadsereg előtt, és ennek hatására „az ÚR lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek.” (2Krón 20,22) Ebben a harci jelenetben a Péld 10,22 második mondata közül mindkét változat csak Izrael fiai számára volt aktuális: mind az (a), mind a (b) verzió. Izrael fiainak ugyanis nem kellett a harc „fáradságos munkáját” még vállalni sem (és nem ér föl vele a fáradságos munka), mert az ÚR szerzett nekik győzelmet az Ő isteni hatalmával és eszközeivel. Másrészt Izrael fiainak még a haja szála sem görbült meg, tehát „nem szerzett vele (nekik) bántást (az ÚR).”

Ennél békésebb kijelentés is bemutatja a Bibliában a Péld 10,22 első mondatának „genitivus objectivus” jelentését: „Te pedig szent vagy, ki lakozol az Izraelnek ditséreti között.” (Zsolt 22,4 VB-AB-K-KNB) Hiszen ha az ÚR jelen van (lakozol) az Őt dicsőítő Izrael fiai között, az feltétlenül gazdagító hatású (vö. 1Kir 9,3), amit nagyon sok, szívvel-lélekkel az URAT dicsőítő hívő testvéremmel együtt már számtalanszor átéltünk. Ez a tapasztalat is illik a Péld 10,22 második mondatának mindkét verziójához. Ugyanis a dicsőítésben kapott áldást úgy éljük át, hogy „nem ér föl vele”, tehát nincsen arányban az ember által a dicsőítésbe „befektetett” fáradsággal az Istentől kapott – ezúttal – lelki gazdagodás. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a lelki gazdagodással „nem szerez bántást (az ÚR).”[17]

A most bemutatott elemzésből tehát két Istentől kapott „üzenet-csokorhoz” jutottunk, amelyek mindegyike kifogástalan gondolatpárhuzamot eredményez.

A következő kifejezés „az, ami gazdagít” (HJA TAiSJR - hí taasír) fordításában csak „fokozati különbségeket” találtam a különböző fordításokban, de ezeket is érdemes szóvá tennem.

(Ü4) A „gazdagít” [AiSR-hif.impf.1/3.f] héber ige folyamatos alakja hangsúlyozza, hogy az ÚR áldása folyamatosan gazdagít [LXX-V-NV-IMIT], és nem „meggazdagít” [VB-AB-K-MBT-Kd-VER]. Hozzáteszem, hogy a „sikerteológia” számos vadhajtása nem veszi figyelembe ennek a nyelvtani ténynek a létét, sem a jelentésbeli hatását.

A „Gazdaggá csak az Úr áldása tehet” fordítás [RK] jelentős mértékben megváltoztatja a héber szöveg jelentését, és szembe megy a bibliai beszédmódnak egy jól megfigyelhető és igazolható természetével. Ugyanis a bibliai szövegek cselekvő igealakokat részesítenek előnyben a lehetőséget kifejező igealakokkal szemben. Esetünkben a „gazdaggá tesz” cselekvő alakja szerepel a héber szövegben, és nem a lehetőséget kifejező „gazdaggá tehet” alak. A lehetőséget kifejező segédige a héberben is megvan (JKL), és használja is a bibliai szöveg, ha ez a szándéka. (1Móz 13,6.16; stb)

Az előző bekezdésben említett genitivusok talán első pillanatra ijesztőnek ható neveit hadd fejezzem ki a „riasztónak ható” latin nyelvtani kifejezések nélkül is. Valóban gazdagít minket, ha az ÚR áldásait tapasztaljuk. De az is nagy mértékben gazdagít, ha mi áldjuk, dicsérjük az URAT, méghozzá szívvel-lélekkel, szinte önfeledt módon, amire a 20. század eleje óta a karizmatikus mozgalom hívta fel a keresztény világ figyelmét.[18]

Felfigyeltem a római Nova Vulgata fordításában egy többes számú alakra: „Benedictio Domini divites facit” vagyis „Az ÚR áldása gazdagokká tesz.” Nyelvi alapja nincs ennek a többes számú „gazdagokká” fordításnak, viszont a héber bibliai szövegekben gyakran találkozunk az ú.n. „fokozó többes számú” szavakkal (élet fája = éc chajjím, Isten = Elóhím stb.), amely kifejezések a többes számú alakkal fejezik ki a fokozást a héber szövegben, mivel a héber nyelvben nincsen melléknév fokozás. Amikor tehát az „élet” többes számban áll, ez a különlegesen nagyszerű, Istentől származó életet, tehát az Istennel való bensőséges életközösséget jelenti.[19] Amikor pedig a mindenkinél nagyszerűbb, tökéletesebb, végtelen, korlátlan, jóságos, szerető Istent említi, akkor ezt a sok jó tulajdonságot az Elóah istennév többes számú alakjával az Elóhímmal fejezi ki. (Lehetne ezt fordításban például a „fönséges Isten” alakban fordítani, de erre még nem találtam fordítási példákat.)

A második mondat elemzése

A második mondat héber szövege és szavainak szótári elemzése a következő:

(WLA-JWSzmP AiCB AiMH – wölo-jószif eceb immáh)

–> W+LA-lo-tagadószó = (és) nem

–> JSzmP-hif.impf.1/3.m. = hozzátesz-gyarapít-előrevisz-megtart-előfordul-fölér

            vele

–> AiCB-2-eceb-fn.1.m. [AiCB-2] = betegség-fájdalom – beteggé tevő - fájdalmat okozó bántás - durva – fáradozás - fáradságos-kemény munka

–> AiM-1-im [-] = -val,-vel; de lehet -hoz,-hez,-höz is

A második mondatban – mint már említettem – nem egyszerű megtalálni a Biblia szerzőjének szándéka szerinti fordítást, így alkalom nyílik rámutatni, hogy mi az alapja a két féle fordítás-csoport létrejöttének, és hogyan kaphat szerepet a gondolatpárhuzam ellenőrzése a megfelelő fordítás elfogadásában.

„A fáradságos munka” [AiCB-2-eceb-fn.1.m] héber szava a fenti szótári elemzés szerint igen sokféle fordítást tesz lehetővé. Tipikus példája ez annak, hogy nem kis feladat a szavak sokféle szótári jelentési lehetősége közül kiválasztani azt vagy azokat, amelyek az adott mondatban valóban aktuálisak. A bemutatott fordítások – mint már az előzőekben is láttuk – alapvetően kétféle fordítást választottak.

Az első verzió nyelvi elemzése

(Ü5) Az első csoport az „és nem ér föl vele a fáradságos munka.” vagy ehhez lényegében hasonló fordítás. A fordítások zöme, főleg a modern fordítások ezt választották. [pl. IMIT-SzIT-RK-MBT-Elb-JerB-EÜ-stb.] Meg kell jegyeznem, hogy a „nem ér föl vele a fáradságos munka” azért szerencsés fordítás, mert egyrészt helyesen emeli ki, hogy „Az ÚR áldása az, ami gazdagít”,ugyanakkor nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy az ÚR áldásához nekünk is hozzá kell tennünk a ránk eső részt. (Ü6) Ezt ugyanis az egész Biblia nem csak megemlíti, hanem hangsúlyozza és parancsolja, méghozzá két módon is:

a) Pozitív formában parancsolja a szorgalmas munkavégzést (2Th 3,6-13; stb.).

b) Negatív formában pedig elmarasztalja a restséget, lustaságot (Péld 6,6-11; 10.3-5.12.26-27; 12,11.22-27; 13,4.8.11; 15,19; 19,15.24; 20,4.13; 21,25; 22,13; 23,20-21; 24,30-34; 26,13-16; 28,19; 30,10-31; 2Th 3,6-13; stb.)

Ki kell mondanunk, hogy ezt a tartalmat, vagyis a fáradságos munka helyes értékelését lerombolják azok a fordítások, amelyek a „magunk fáradsága semmit sem tesz hozzá” vagy hasonló alakot választottak, amit a héber szöveg nem támaszt alá, és amely fordítás az egész Bibliával sincsen összhangban. [RK-SzIT megjegyzése-Elb-JerB-EÜ-stb] Ezt hangsúlyozza is Roland E. Murphy. amikor kommentárjában kiemeli az ÚR aktivitását a mi gazdagításunk folyamatában: „az ÚR a fő tényező, nem az emberi erőfeszítés. Lásd Zs 127,1-2.” Ez azonban nem azt jelenti, hogy az emberi erőfeszítés elhanyagolandó lenne, hiszen az egész Biblia hangsúlyozza, hogy az embernek szorgalmasnak és hatékonynak kell lennie a tevékenységében. (Pl. Péld 10,4; stb.) A bibliai szöveg „inkább arra indít, hogy vegyük számba az emberi korlátokat, és nagyobb szerepet szánjunk az ÚRNAK.”[20]

Az első verzió üzeneteiből

Milyen további isteni üzeneteket tartalmaz ez a verzió?

(Ü7) Az első mondat kiemeli (ezt sajnos nem mindig adják át a szokásos fordítások), hogy „az Úr áldása az, ami gazdagít”, ti. nem más gazdagít, pl. nem gazdagít a második mondatban említett „emberi fáradozás”, ami nem ér föl az ÚR áldásával. Szükséges is, hogy Isten figyelmeztesse az embereket és az övéit is, hogy a gazdagodás útján a fő szerep az ÚR áldásáé, még ha az ember közreműködése is elengedhetetlen (ez utóbbi nem ebből az igeversből következik, hanem számos fontos bibliai üzenetből), de az ember fáradozása semmiképpen sem ér föl az ÚR áldásával. Hiszen gyakorlatilag az emberek javarésze nem az ÚR áldásától várja vagy teszi függővé a gazdagodását, hanem a saját fáradozásával igyekszik elérni. Nem ritkán, sőt nagyon gyakran az ÚR által nem is megengedett eszközökkel, mint amilyen az elnyomás, csalás, rablás, gyilkolás és ehhez hasonlók.

A második verzió nyelvi elemzése

Meg kell vizsgálnunk azt a fordítási lehetőséget is, hogy „és azzal semmi bántást nem szerez az ÚR.” [VB-AB] Ez a verzió a fentiekben „a fáradságos munka” [AiCB-2-eceb-fn.1.m] héber szavát „bántásnak” fordítja, ugyanakkor tárgynak tekinti (bántást nem szerez), és – több fordításban is – alanyként újra kiteszi az URAT, ami már némi bővítés a héber szövegen, mert passzív értelmet ad az aktív alakú héber igének (divinum passivumnak tekinti), ami ebben az esetben önkényes választásnak tűnik, és amit nem tartok jogosnak.

A LXX fordítástól indulhat ez az értelmezés, bár ott még nem kifejezetten ez az értelme.

»Az ÚR áldása az igaz fején, az gazdagít,

/ nehogy fájdalom-bántás tétessék hozzá a szívben .«

 (eulogia küriou epi kefalén dikaiou auté ploutidzei

 kai ou mé trosztethé auté lüpé en kardia)

A LXX verzió mindig komolyan mérlegelendő, hiszen az i.e. 3. század héber hagyományát fordítja, ugyanakkor nem feltétlenül hiteles tanúja ennek a hagyománynak, tehát kritikával kezelendő. Ugyanakkor mellette szól az, hogy a V is átveszi (Hieronymus, Jeromos az i.sz. 4. században), bár ennek a bizonyító ereje vitatott a szerzők között.

A VB úgy érezte, hogy a magyarban a második mondatban is újra ki kell tennie az alanyt (az ÚR), amit a héber szöveg nem tartott szükségesnek. Ettől még lehet teljesen korrekt fordítás is, hiszen a két nyelv különbözősége olykor szükségessé tehet ilyen kiegészítéseket, csupán megemlítem ezt a változtatást. Még egy kiegészítést tartott szükségesnek a VB: „és ezzel semmi bántást nem szerez az ÚR.” Még talán ez is beleférhetne a nyelvek különbözőségébe, de már érezzük, hogy kezd túl sok lenni a kiegészítés.

Megfigyeltem, hogy az ún. „második verzió” az 1970-es évek óta készült fordításokban már ritkán jelenik meg, akkor is inkább „archaizáló” céllal, mint a KNB fordításban. Ennek az alapos áttekintésére most nem tértem ki.[21]

Ami az üzeneteket illeti, ebben a jelentés-csokorban az isteni üzenet egészen más, mint az előzőben, de nem mondhatjuk, hogy nem volna összhangban az egész Bibliával. Hátránya ennek az értelmezésnek, hogy nem elhanyagolható változtatást hajt végre a héber szövegen, ami kerülendő, mivel nem vagyunk fölhatalmazva arra, hogy a bibliai szövegen változtassunk, csak akkor, ha nyilvánvalóan másolási vagy egyéb hiba történt, ill. a gondolatpárhuzam nem helyesen érvényesül, ami azonban ennél jelentés-csokornál nem áll fenn. Éppen ezért azt kell mondanunk, ebben az igeversben mindkét jelentés-csokor gazdagít bennünket, ezért célszerű mindkettőt számba vennünk Isten áldott üzeneteként.

A második verzió üzeneteiből

Mi a gondolatpárhuzamban közölt isteni üzenet, ha ez a nyelvi megoldás, fordítás, értelmezés a helyes, amit „második verziónak” neveztem? Megpróbálom tömören összefoglalni.

Az igevers első mondatának üzenetét már említettem, de ismét leírom: Az ÚR áldása gazdagít (igazán), tesz gazdaggá (igazán). Tehát az ÚRÉ a főszerep a gazdagodásunkban. Mind anyagi, mind lelki téren.

(Ü8) Az ÚR gazdagító áldása nem okoz bántást, nem okoz nyomorúságot, fájdalmat másoknak azzal, hogy gazdagít valakit. Figyelemre méltó gondolat ez, hiszen mióta ember az ember, azóta általában egymás kárára gazdagodik, ha valakinek többje lesz, mindig vannak olyanok, akiknek e miatt lesz kevesebb.

Kit gazdagít az ÚR áldása? – Az igevers héber szövege nem szűkíti le a mondat értelmét valakire, tehát nem tüntet ki senkit. Szembetűnő, hogy a LXX görög fordítása kissé „igazít” a héber szövegen, és (nyers fordításban hozom a görög fordítás értelmét) az első mondatot a következő formában fordítja: Az ÚR áldása az igaz fején, az gazdagít. Milyen alapon teszik ezt a LXX fordítói? Nincs rá adatunk, de nyilvánvaló, hogy az írástudókból álló fordítók szükségesnek tartották teológiailag kiegészíteni a héber szöveget, amely ezt a feladatot az olvasókra, hallgatókra bízta.

De ha már fölvetettük a kérdést – a nyelvi elemzéstől kissé az értelmezés terére lépve, de a szöveg üzenetére összpontosítva –, mondhatjuk: azokat gazdagítja az ÚR áldása, akik együttműködnek Ővele. Ez a megállapítás azonban ebből az igeversből nem következik, csupán az egész Biblia tanításából, de még abból is csak nagy körültekintéssel következtethetünk rá. Miért? Az Ézs 55,8-9 jut eszembe:

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,8-9)

Az igeversből merített isteni üzenetek jegyzéke

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért összegyűjtöttem a Péld 10,22 igeversből merített, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó isteni üzeneteket, amelyekre a cikkben rámutattam:

(Ü1) Az gazdagít minket igazán, amelyben az ÚR áldó munkájáé a főszerep.

(Ü2) Amennyiben az ÚR áld meg minket, az gazdagít.

(Ü3) Gazdagít minket az is, ha az URAT áldjuk.

(Ü4) Az ÚR áldása folyamatosan gazdagít.

(Ü5) Az ÚR gazdagító áldásával nem ér föl a fáradságos munka.

(Ü6) Az ÚR gazdagító áldásához nekünk is hozzá kell tennünk a ránk eső részt.

(Ü7) Nem más gazdagít igazán, hanem csak az ÚR áldása. (Ez lényegében az Ü1)

(Ü8) Az ÚR gazdagító áldása nem okoz bántást, nyomorúságot, fájdalmat másoknak azzal, hogy gazdagít valakit.

A héber, ill. a görög szövegek átírási szabályai

A héber és görög nyelvű szavak bemutatásakor a mai magyar fonetikát  vettem igénybe. Hangsúlyozom, hogy ez az “átírás” nem szándékozza azt, hogy megfeleljen a tudományos életben alkalmazott nemzetközi “átírási rendszerek”-nek, mivel nem tudományos célja van, hanem pusztán annyi, hogy akinek nincs módja megtanulni a héber vagy görög nyelv írását, az “magyarul” is képet kaphasson a szavak kiejtéséről, valamint azokról a nyelvi “megoldásokról”, amelyek lefordíthatatlanul sajátságosak  a héber, ill. a görög nyelvben, és tükrözik is a bibliai írók gondolkodását.

A HÉBER ÁBC ÉS JELÖLÉSÜK:

A héber szavaknál először csupa nagybetűvel közlöm a héberben olvasható betűket, utána pedig kisbetűkkel a szavak fonetikus kiejtését - a mellékelt táblázatok szerint.

mássalhangzók:

   alef               - A- (torokhang)                           mem         - M-m

   beth              - B-b                                             nun           - N-n

   gimel            - G-g                                            szamek     - Szm-sz

   daleth           - D-d                                            ain            - Ai- (torokhang)

   hé                 - H-h                                            pé             - P-p/f (sokszor ejtik “f”-nek)

   vau               - V-v/ú (súrek)                             száde        - C-c

   zain               - Z-z                                             kof           - Q-q

   heth              - Ch-ch                                         res            - R-r

   thet               - Th-th                                          szín           - Szi-sz  (balra pont)

   jod                - J-j/í vagy é                                 sín            - S-s  (jobbra pont)

   kaf                - K-k                                            tau            - T-t

   lamed           - L-l                                                  

magánhangzók:

   patah            - a                                                 hatéf patah                     - a (svá kompozitum)

   patah furtivum (lopakodó patah)

    pl. RVCh-rúach (Ch alatt van, de

    “előtte” ejtjük, tehát nem -rúcha )

   szegol           - e                                                 hatéf szegol                   - e (svá kompozitum)

   ceré               - é                                                 ceré J-ben                       - é

   kámec           - á                                                 hatéf kámec                   - o (svá kompozitum)

                                                                             kámec chatúf                 - o/á

                                                                                (hangsúlytalan zárt / hangsúlyos v. nyitott

                                                                                  szótagban)

   hirek             - i                                                  hirek J-ben                       - í

   holem           - ó                                                 holem V-n                        - ó

   qibbuc          - u                                                 súrek (V-ban)                   - ú

   svá quiescens - semmi                                       svá mobile                      (töltő-hang)       - ö

     pl. ..BJV-..báv

További írásjelek:

   makkef (= kötőjel) - AT-HARC - ét-haárec

   meteg  (mellékhangsúly) - nem jelöltem.

   pausa  (mondatvég jele) - nem jelöltem.

   kötíb ( “írott rész”, lehet téves is ...)

     - qöré (lap szélén jelzi a helyes magánhangzókkal való olvasatot):  Q

       a vers-szám után jelölöm, még a pontosvessző előtt: 1Krón 11,17Q;

A héber igéket hét csoportba foglalhatjuk: qal = aktív cselekvő, nifal = passzív cselekvő, piél = intenzív-gyakorító cselekvő, pual = intenzív-gyakorító passzív, hifil = műveltető aktív, hofal = műveltető passzív, hitpael = kölcsönös igeforma.

Jó tudni, hogy a héber igeragozásban nincsen idő: csupán befejezett (perf.), folyamatos (imperfect.) és parancsoló (iussivus) állapot. A teljes mondat, esetleg a tágabb szövegösszefüggés alapján lehet megállapítani az időbeli viszonyokat.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A GÖRÖG ÁBC: