Nagy Kornél: Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet igehirdetéseinek elemzése (1991–1994)

Ajánló

E cikk a szerző 2015-ben írt, az Élő Víz Irodalmi alapítvány 1. díjat nyert szakdolgozatának rövidített változata.

A tanulmány témája az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben 1991–1994 között elhangzott csaknem háromszáz igehirdetés elemzése Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek személye és munkája hangsúlyozásának aspektusából, különös tekintettel a pünkösdi hitelvek megszólaltatására. E cikk a szerző 2015-ben írt, az Élő Víz Irodalmi Alapítvány pályázatán 1. díjat nyert szakdolgozatának rövidített változata. A konzulens dr. Tóth Bence volt. A munkát – belső konzulensként – a kezdeti időszakban Telegdi József segítette, majd Izsák Norbert kísérte figyelemmel.

Bevezetés

Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet szószékének elülső oldalán a következő bibliai idézet olvasható: „A te igéd igazság” (Jn 17,17).[1] Erről az Igazságról szól már 1934 óta e szószékről az éltető Ige, és ezen Igék egy részéről szeretnék dolgozatomban átfogó képet alkotni, továbbá a kiválasztott prédikációkat néhány speciális szemszögből is megvizsgálni.

A szakdolgozatom témája az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben 1991–1994 között elhangzott igehirdetések elemzése Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek személye és munkája hangsúlyozásának aspektusából, különös tekintettel a pünkösdi hitelvek megszólaltatására is.

A témaválasztás egyik oka, hogy a gyülekezetünk felhalmozott kazettatárának audioanyagát jómagam digitalizálhattam, és nagyon érdekesnek, sőt hasznosnak tartom ennek a nagy hanganyagnak a kutatását történelmi, illetve formai és tartalmi szempontból egyaránt. Továbbá abban a reményben választottam szakdolgozatom témájának ezt az óriási adatbázist[2] – azon belül is egy időszak igehirdetéseit –, hogy érdekes, hasznos információkat, következtetéseket tudjak kinyerni önmagam és mások számára bizonyos homiletikai aspektusok kutatásával. Végül, témaválasztásomat az is motiválta, hogy használható bázis vagy forrás készülhessen egy esetleges későbbi kutatáshoz, mivel ilyen elemző, feltáró munkáról nincs tudomásom gyülekezetünk prédikációit illetően.

Célom a gyülekezetben elhangzott igeszolgálatok – adott időszakon belüli – elemzése, azonban nem néhány vagy néhány tucat, hanem 270 prédikáció megvizsgálására vállalkoztam. A kiválasztott nagy mennyiségű hanganyag folyamatos meghallgatására éppen egy teljes hétre lenne szükség. A gyülekezetnek 1970 óta vagyok tagja, így jól emlékszem, hogy mindig gyakorlat volt nálunk az istentiszteleten folyó szolgálatok, prédikációk magnószalagra, magnókazettára, CD-re és a legújabb korban számítógép merevlemezére történő felvétele. A témánkat érintő szakasz a magnókazetták kora, amely hanghordozókra az 1970-es évektől 2006-ig készültek a felvételek gyülekezetünkben. Az előtte lévő orsós hanghordozók megsemmisültek, így csak az audiokazetták maradtak fenn, és sajnos a kazettákra vett felvételek mindegyike sem maradt meg a digitalizálás idejére.

Az elemzés konkrét célja, hogy megvizsgáljam a kiválasztott igehirdetéseket, különösen a krisztológiai és a pneumatológiai hangsúlyok aspektusából. Arra fókuszálok, hogy az igehirdetők mit mondanak Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek személyéről és munkájáról; figyelemmel kísérem azt is, hogy e szempontok milyen arányban jelennek meg az igehirdetésekben. Fontos szempontnak látom még az igehirdetések gyülekezetre tekintő, ekkléziológiai üzenetét is. Továbbá hasznosnak tűnt feltárni, hogy az igehirdetések milyen válaszokat adnak a kiválasztott időszak társadalmi problémáira, a gyülekezet belső nehézségeire.

A módszereket tekintve először elméleti oldalról közelítettem meg a kitűzött célokat, vagyis teológiai, főként homiletikai, néhány történelmi és technikai szakmunka, tudományos mű kutatásával, összevetésével. Ezután következett a prédikációk meghallgatása az előre meghatározott szempontokra figyelve (statisztikai adatgyűjtés) – e tevékenység igényelte a legtöbb időt és energiabefektetést. Az ennek eredményeként megszületett adatbázis adta az alapot az elemzésekhez, ábrák és grafikonok elkészítéséhez, a megfelelő konklúziók rögzítéséhez. E logika mentén épül föl a szakdolgozatom szerkezete is, az alábbiak szerint.

Az első fejezetben rövid áttekintést adtam az Agapé Pünkösdi Gyülekezetről, hogy lássuk, milyen emberi kontextusban hangoztak el a prédikációk. Egy rövid áttekintés után szóltam a gyülekezet megválasztott lelkipásztorairól, valamint hogy a szószéki szolgálatot végzők milyen minőségben, beosztásban hirdették Isten Igéjét.

Dolgozatom második fejezetében a technikai háttért mutattam be, ezen belül egyrészt a hangtechnikai, másrészt az informatikai oldalát ismertettem, illetve néhány hasznos gyakorlati tapasztalatról számoltam be.

A harmadik fejezetben először a praktikus homiletikába pillantottam be, azután az elvi homiletikában az Ige és a prédikátor személyének összefüggéseit kutattam néhány szaktekintély véleménye alapján, majd az igehirdetés elméleti oldalát vizsgáltam Jézus Krisztus és a Szentlélek, a pünkösd és a lelki ajándékok aspektusából.

A negyedik, fő fejezetben a kiválasztott időszak prédikációinak meghallgatása során összegyűlt információhalmaz feldolgozása következett. Az eredmények kiértékelése és a következtetések kifejtése külön meghatározott szempontok figyelembe vételével történt.

Végül a befejező szakaszban összegeztem a főbb tanulságokat, ismertettem a következtetéseimet és az elemzés eredményeit.

Az alábbiakban a dolgozat negyedik, fő fejezetét, a prédikációk feldolgozását, valamint a konklúziót olvashatjuk részletesen.

A prédikációk feldolgozása

Nehéz volt megbecsülni, hogy mi az az optimális prédikációszám, amely nem teljesíthetetlenül sok a szakdolgozat elkészítéséhez, de annyira nem is kevés, hogy gyakorlatilag használhatatlan eredmény szülessen, illetve semmitmondó elemzés készüljön. Törekedtem arra, hogy a merítés minél színesebb képet mutasson az igehirdetők számát, változatosságát illetően, így a feldolgozandó adatbázisnak az 1991–1994 évek prédikációit választottam, mert ezen négyéves összefüggő időszakból maradt fenn a legtöbb igehirdetés. Az AAA adatbázisban található 1067 igehirdetésből erre az időszakra 270 esik, mely 25%-ot képvisel. Ekkora adatmennyiségből már statisztikailag szignifikáns következtetéseket lehet levonni. A 270 prédikáció meghallgatása valamivel több mint másfél hónapot vett igénybe.

Itt szeretném megjegyezni azt is, hogy az esetek nagy részénél nem volt lehetséges a szó szerinti rögzítés az adattáblázatban, és az sem biztos, hogy sikerült másodperc pontossággal eldönteni, hogy melyik percben hangzott el Jézus Krisztus neve, azaz a száz százalékos pontosságú jegyzetelés ebben az értelemben nem kivitelezhető. Továbbá az emberi tényezőt, a hibázás lehetőségét is bele kell kalkulálnunk a kapott eredménybe.

Az elemzés elkészítéséhez szükséges volt a matematikai statisztika néhány eszközének igénybevétele. A grafikonok, táblázatok elkészítéséhez a Microsoft Excel táblázatkezelőt használtam, a hisztogramok[3] elkészítéséhez és a görbék illesztéséhez az Origin 6.0 adatfeldolgozó programot is igénybe vettem.

1. A prédikációk típusai és textusai

A prédikációk hallgatásakor állandó koncentrálást igényelt az, hogy meghatározhassam annak típusát és propozícióját. Jónéhány esetben előfordult, hogy számomra több egyenrangú, szinte azonos súlyú üzenet, tétel, fő gondolat hangzott el, és nem lehetett egyetlen központi gondolatot meghatározni. Voltak olyan szolgálatok is, amelyek típusát nem lehetett – az egyes típusok szakirodalomban felsorolt ismérvei alapján sem – egyértelműen megállapítani.

A megfigyelt négy éves időszak alatt 19 (15 ó- és 4 újszövetségi) könyvből nem történt alapige felolvasás. Prédikáció textusaként (ha az ismétlődéseket nem vesszük figyelembe) összesen 308 fejezetből olvastak az igehirdetők, illetve összesen 1754 verset (ha az ismétlődéseket szintén nem vesszük figyelembe), ami a Bibliában található összes versnek 5,6%-a.

1.1. A prédikációk típusai és propozíciói

Az igehirdetések típusait tekintve jól látszik (1. ábra), hogy a témaprédikációk voltak túlsúlyban az elemzett időszakban, azaz a prédikátorok szolgálataikban leginkább egy-egy konkrét témát jártak körül. Az elágaztató típus másik változatából, az elemző prédikációból már lényegesen kevesebb hangzott el, a homíliához hasonlóan egynegyed részt foglalnak el a meghallgatott igehirdetések egészéből. A konkrét bibliai történetet feldolgozó, úgynevezett történetprédikációk az összes igehirdetésnek mindössze 5%-át teszik ki. Az indefiníbilisként feltüntetett prédikációk típusa nem volt beazonosítható a meghatározott szempontokat figyelembe véve.

1. ábra

A prédikációk típus szerinti eloszlása

A prédikációk propozíciójának meghatározása jónéhány esetben igen könnyű volt, mert maga az igehirdető mondta azt ki, legtöbbször a szolgálata bevezető részében. Többségében viszont a prédikáció jelentős részét meg kellett hallgatni, s nemritkán csak a vége felé volt csak megfogalmazható a főtétel. Ezen tömör megfogalmazású központi gondolatok igen nagy változatosságot mutattak és nem voltak semmilyen jól definiálható és illusztrálható rendszerbe foglalhatók.

1.2. A prédikációk textusai

Tudjuk, hogy a Szentírás 66 könyvből áll, ebből az Ószövetség 39, az Újszövetség 27 könyv, vagyis arányuk: 59,1% : 40,9%. A Bibliában 1189 fejezet található, ebből 929 fejezet az Ószövetségben, 260 fejezet az Újszövetségben, azaz arányuk 78,1% : 21,9%. A kiértékeléskor mégis ellentétes arány jön ki, ugyanis az ószövetségi könyvekből 93, az újszövetségiekből pedig 215 különböző helyről történt alapige felolvasás (30,2% : 69,8%).

Ha az évek során alkalomról alkalomra ott ülünk a gyülekezetben és hallgatjuk a prédikációkat, egyszerűen nem érzékeljük ennek az aránynak az eltolódását az újszövetségi fejezetek irányába, de lehet, hogy azt sem, hogy a Biblia melyik feléből olvasnak az igehirdetők többször alapigét. Az újszövetségi textusok ószövetségiekhez viszonyított, bibliabeli számarányukból nem következő túlsúlyának talán az lehet a magyarázata, hogy az újszövetségi korban élünk, és elsősorban az evangélium hirdetése az elsődleges cél, melyet számunkra Jézus Krisztus megparancsolt, hogy tegyük. Ennek pedig a leghatékonyabb eszköze az evangéliumok minél többszöri olvasása.

Annak pedig, hogy nem érzékeljük, hogy a felolvasott textusok újszövetségiek vagy ószövetségiek, az lehet az oka, hogy a prédikációknak azonosak a hangsúlyai, bárhonnan is származzon az alapige. Bár a későbbiekben Jézus Krisztus és a Szentlélek kapcsolatát az igehirdetésekben részletesebben is megvizsgáljuk, most nézzük meg ezt a textussal való összefüggésben.

Lássuk a grafikon, a 2. ábra segítségével (ami valójában négy hisztogram adatait tartalmazza, csak a jobb láthatóság kedvéért az egyes adatpontokat nem a szokásos téglalapokkal ábrázoltam, hanem a téglalapok maximumait kötöttem össze egy folytonos vonallal), hogy hány prédikációban hangzott el Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek neve egyszer, kétszer, háromszor, stb., attól függően, hogy a textus újszövetségi vagy ószövetségi volt, figyelmen kívül hagyva azokat az eseteket, amikor mindkét helyről volt alapige:

2. ábra

Jézus Krisztus és a Szentlélek nevei említéseinek darabszáma az Ó- és az Újszövetségben

Azonban az ábra megtévesztő, lévén a felolvasott ószövetségi és újszövetségi textusok aránya 30,2% : 69,8%. Ha az ószövetségi adatokat leosztjuk 0,302-vel, az újszövetségieket pedig 0,698-cal, azt találjuk, hogy az alapige helyétől függetlenül közel azonos arányban kerül szóba Jézus Krisztus és a Szentlélek is:

3. ábra

Jézus Krisztus és a Szentlélek nevei említéseinek darabszáma az Ó- és az Újszövetségben,

az összes textus származási helyeinek arányával korrigálva

A Biblia felosztása azonban nemcsak könyvek, fejezetek és versszakok szerint lehetséges, hanem átfogóbb, nagyobb szakaszokra is tagolható. Ezek az Ószövetség esetében a következők: Mózes öt könyve, történeti könyvek, költői könyvek, prófétai könyvek.[4] Az alábbiakban a textusok megoszlását ennek alapján is megvizsgálom annyi módosítással, hogy a prófétai könyveket két részre osztom: nagy- és kisprófétai könyvekre (4. ábra).

4. ábra

Az ószövetségi textusok eloszlása

A Mózes öt könyvéből, vagyis a Tórából 19-szer olvastak fel textust, mely az összes ószövetségi alapigének a 20%-a. Itt megjegyzendő, hogy az igehelyek több mint fele Mózes első könyvéből származott, melyek lefedték a könyv összes jelentősebb történetét, míg Mózes harmadik könyvéből nem történt felolvasás.

A történeti könyvekből, melyek a Józsué könyvétől az Eszter könyvéig tartanak, 21 alapige-felolvasás történt. Ez 23%-a az Ószövetségből származóknak. E szakaszban négy olyan könyv volt, amelyikből senki sem olvasott: a Bírák, Ruth, a Krónikák első és Eszter könyve.

Az úgynevezett költői könyvekből, melyek Jób könyvétől az Énekek énekéig tartanak, 28 esetben hangzott fel a textus. A 30%-ot kitevő csoport alapigéinek túlnyomó többsége (22 a 28-ból) a Zsoltárok könyvéből származik. Jób könyvéből és az Énekek énekéből a vizsgált időszakban nem olvastak textust, a Példabeszédek és a Prédikátor könyvéből is csak kettőt-kettőt. Különösnek találom, hogy a Jób könyvéből négy év alatt senki sem vette prédikációjának alapigéjét, mert emlékeim szerint azóta már többször hallottam e könyvből igehirdetést.

Végül nézzük a prófétai könyvek kedveltségét. Innen 25-ször származik a textus, mely 27%-ot jelent. A nagyprófétákból 18 alapige felolvasás volt, a kisprófétákból 7. Az arányt tekintve 72%–28% a megoszlás. A nagypróféták közül a négy esztendő alatt Jeremiás siralmaiból és Ezékiel könyvéből nem olvastak textust, Jeremiásból és Dánielből is csak kettőt-kettőt, a döntő többség (14 textus), Ézsaiás könyvéből hangzott el. A kispróféták közül hatból olvastak, hatból nem.

Az Ószövetség négy csoportját tekintve egyik sem tűnik kiugrónak a többihez viszonyítva. Az egyes csoportokon belül azonban figyelemre méltó, hogy például a Pentateuchos esetében a Genesisből olvastak kiemelkedő számú alapigét, konkrétan 10-et a 19-ből, mely 53%-ot jelent. Ez esetben gondolhatunk arra, hogy az embert mindig érdekelte a világ, az emberiség keletkezése, de azok a különös események is, amelyek Izráelnek, Isten kiválasztott népének őstörténetét taglalják.

A költői könyvek csoportjában a Zsoltárok könyvének közkedveltsége is – igaz, hogy 150 fejezetből áll – szintén markánsan megmutatkozik az igehirdetők körében. Ennek oka lehet, hogy e könyvben nagyon kidomborodnak az ember belső és külső küzdelmeiről, valamint az Isten és ember közötti kapcsolatról szóló, ma is aktuális üzenetek.

A próféták csoportjában Ézsaiás könyvének kedveltsége látszik kiemelkedőnek. Ez persze nem meglepő, mert túlzás nélkül mondható, hogy e prófétai könyv tele van szebbnél szebb messiási és üdvtörténeti próféciákkal, melyek nemcsak a Jézus korában, hanem az utolsó időkben élőket is érintik. E csoportban még megemlítendő, hogy igen jelentős a kisprófétákból olvasott textusok száma ezen könyvek hosszához viszonyítva.

Az Újszövetség nagyobb léptékű felosztása a következő: történeti könyvek (evangéliumok, Apostolok Cselekedetei), levelek (Pál levelei, mások levelei) és az apokaliptikus könyv, a Jelenések könyve (5. ábra).[5]

5. ábra

Az újszövetségi textusok eloszlása

Az újszövetségi textusokat, talán mondhatom, hogy nem meglepő módon, az evangéliumi igehelyek dominálják, több mint 50%-os részaránnyal. Az első nagy csoportból, a történeti könyvekből összesen 128-szor olvastak alapigét az igehirdetők és a négy evangélium természetesen dominál az Apostolok Cselekedeteivel szemben, de ha az egyes evangéliumokkal összevetjük, akkor is a legkevesebb felolvasott textust tudhat magáénak a Cselekedetek könyve. Érdekesnek tűnhet még János evangéliumának első helye a textusválasztásban. (6. ábra)

6. ábra

Az újszövetségi történeti könyvekből felolvasott textusok darabszáma

Ha megnézzük a különbözőségeket a szinoptikusokhoz[6] viszonyítva, akkor láthatjuk például, hogy János nem írt le egy jézusi példázatot sem, a sok csodatétele közül is csak hetet, mégis mi van akkor ebben az evangéliumban, ami az igehirdetőket megragadta? Leginkább a sok párbeszéd, azok közül is például az, amit Nikodémussal vagy a samáriai asszonnyal folytatott; vagy azok a hosszú beszédek, amelyek nem csupán a tanítványoknak akkor, hanem a mi számunkra most is óriási jelentőséggel bírnak (pl. a Szentlélekről, a Pártfogóról szólóak); de ott van az abszolút különös és egyedülálló esemény, Lázár feltámasztása is. Továbbá vannak a szinoptikusokkal közös, megegyező részek, tartalmak, mégis több példa van rá, hogy az alapigét inkább János evangéliumából vették a prédikátorok, és nem a többi evangélium valamelyikéből. Az egyik ilyen az ötezrek megvendégelésének története, melyet mind a négy evangélista leír, mégis csak a János szerinti hangzott el (Jn 6,5–15).

A történeti könyvekhez sorolt Apostolok Cselekedeteiben számunkra jelentős események történtek (pünkösd, a samáriai, az efézusi vagy a Kornélius házában történt Szentlélek-kitöltetés), de igen fontosak az ősegyház életének tanulságai, vagy a Péter és Pál apostolokkal történt események. Ehhez képest kevésnek tűnik az 5%-os részarány.

A 13 páli levélből és a 8 mások által írt levélből felolvasott alapigék az 5. ábra szerint 39%‑át teszik ki az Újszövetségből felolvasott textusoknak, mely jó egyezést mutat a levelek szövegének 35%-os[7] újszövetségbeli részarányával.

Pál leveleinek a súlyát a gyülekezetről, annak életéről, a tagjainak életéről, hitéletéről szóló – Jézus Krisztus újraeljöveteléig aktuális – tanítások és üzenetek adják. A textusválasztás első helyére a Rómabeliekhez írt levél került 12, a második helyre a Korinthusiakhoz írt első levél 9, a harmadik helyen a Filippibeliekhez és a Zsidókhoz írt levelek állnak 8-8 felolvasással.

A János apostol által írt, és sok vitát kiváltó Jelenések könyve, főleg az apokaliptikus tartalma miatt, ellentmondásosan kezelt része a Szentírásnak. Ezért nem is csodálkoztam azon, hogy e kritikus szakaszokat mellőzték az igehirdetők, és szinte minden alapige – egy kivételével – az úgynevezett „hét gyülekezetnek” címzett részeiből lett felolvasva.

A textus hosszának kérdése látszólag nem tűnik fontos dolognak, hiszen legyen az egyetlen vers vagy egy egész fejezet, az mind Isten Igéje, mely „hasznos a tanításra, feddésre, megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,16). Témaprédikáció esetében például az igehirdetés hossza nem fog függni a textus hosszától, de homília esetében sem valószínű, hogy az igehirdető nagyon túllépné a gyülekezetben megszokott és elvárt időtartamot.

Ennek az elképzelésnek ellentmond a 7. ábra, ahol a prédikációk percben mért hosszát mutatom be egy hisztogramon. Azt láthatjuk, hogy a 25 és 45 perc közötti hosszúságú prédikációk száma között csak kis eltérés van, azonban a prédikációhosszak eloszlása lognormális eloszlást mutat, és különböző nyelvészeti publikációk is azt támasztják alá, hogy nyelvi egységek hosszeloszlása gyakran leírható lognormális eloszlással.[8] Ez esetünkben azt jelenti, hogy míg az átlagosnál sokkal rövidebb prédikációból kevés hangzott el, addig hosszú igehirdetésre lényegesen többször került sor.

7. ábra

A prédikációk hossz szerinti eloszlása

A túl rövid textusnak az a veszélye, hogy az igeverset, környezetéből kiragadva, csak a saját ötleteink, elgondolásaink megszólaltatásához használjuk. A túl hosszú alapige pedig unalmassá, terjengőssé teszi a prédikációt.[9] Az általános gyakorlat az, hogy Isten Igéjének alapigeként történő felolvasását állva hallgatjuk és kísérjük saját Bibliánkban, így az többek számára olyan próbatételt jelent, ami elvonja a figyelmet a felolvasott Igék tartalmától, lényegétől. Az alábbi, 8. ábrán láthatjuk, hogy az egyetlen kiszóró adat a 45 alkalommal előforduló egy igeverses textus. A leghosszabb, 26 versszakos igeszakasz felolvasása 5 perc 20 másodpercig tartott, a következő leghosszabb textus pedig, a 24 versszakos, 4 perc 10 másodpercig. Azt is megfigyelhetjük a hisztogram segítségével, hogy maximumát 4-5 vers környékén éri el a görbe. Tehát ez az a szám, ami nem csak elméleti megfontolásból mondható ideálisnak, hanem ezt alkalmazták is a prédikátorok.

8. ábra

A prédikációk darabszáma a textusaik hosszának függvényében

Ha elhagyjuk a kiszóró, egy vers hosszúságú textushoz tartozó oszlopot, a megmaradó adatokra egy lognormális görbét illeszthetünk. Korábbi nyelvészeti kutatásokban kimutatták,[10] hogy írott szövegben írott szövegekből vett idézetek hossza lognormális eloszlást követ. A 8. ábra alapján azt láthatjuk, hogy ugyanilyen az írott szövegből (a Szentírásból) vett idézetek (alapigék) hosszeloszlása egy „improvizált beszéd”, vagyis egy prédikáció esetében is.

A textusok vissza-visszatérése, ismétlődése is figyelmet érdemel. Vannak olyan igeversek, amelyeket nemcsak egy esetben, hanem többször is felolvastak alapigének. Ennek oka lehet ezen történetek közkedveltsége, ugyanis ezek többnyire példázatok vagy különös üzenetet hordozó szakaszok. Ugyanakkor azt sem zárhatjuk ki, sőt, elgondolkodtató lehet, ha a Szentlélek akarta, hogy ugyanaz a téma vagy üzenet ismét és ismét elhangozzék. Az alábbiakban láthatjuk a kétszer vagy többször szereplő textusok igeverseit, illetve igeszakaszait:

·        kétszer: 1Móz 12,1–3; 2Kir 5,1–17; Zsolt 130; Zsolt 143,5–10; Ézs 6,1–8; Ézs 9,7; Ézs 12,1–3; Ézs 54,17; Mt 6,9; Lk 4,17–20; Lk 13,23–25; Lk 15,11–12; Jn 3,16–18; Jn 12,12–19; ApCs 2,1–4; Róm 8,1–10; Róm 10,4–8; 1Kor 3,9; 2Kor 3,16–17; Gal 5,1; Fil 1,6; 1Thess 5,16–18; Tit 2,11; Zsid 12,18–24; 1Pét 4,7; 1Pét 5,10; 2Pét 3,10–12; 1Jn 3,2–3; Jel 3,20–22 [29/113][11]

·        háromszor: Mt 6,12–13; Mt 11,28–30; Mt 28,1–6; Mk 10,17.26–27; Jn 1,11–12; Jn 4,23; Jn 11,25–26; ApCs 2,42–47 [8/25]

·        négyszer: Mt 6,10–11; Lk 5,1–11; Jn 9,1–7 [3/20]

·        ötször: Jn 10,27 [1/1]

A fentiek közül csak az ötször és négyszer előforduló ismétlődésekre térnék ki. Az ötször felolvasott János evangéliuma 10. fejezetének 27-ik verse a jó pásztor példázatából való. Ezt az igeverset ugyanaz a presbiter olvasta fel mind az öt alkalommal, senki más nem olvasott alapigét ebből a részből. Egy esetben csak ezt az egy verset, egyszer a 11. és 28. verssel együtt, egyszer szintén a 11. valamint 28–30. versekkel, és kétszer a 22–30 szakaszban használta textusként. Ez utóbbi két szolgálat egy hónap (4 hét) különbséggel hangzott el 1992-ben, a másik három 1993-ban és 1994-ben. Az első alkalommal a propozíció a jó pásztorban való hitre és engedelmességre irányult, a második esetben arra, hogy a jó pásztor követése érdekében hárítsunk el minden akadályt. A harmadik szolgálatban szintén a jó pásztornak való engedelmesség volt a fő mondanivaló, és két esetben a jó pásztor, Jézus Krisztus hívásának meghallására szólított fel.

A négyszer szereplő igeversek közül a Máté evangéliuma 6. fejezetének 10. és 11. verse az Úr Jézustól tanult imádságból két vers, melyeket négy különböző gyülekezeti presbiter olvasott fel igehirdetése alapjaként. Azonban a 10. és a 11. verset két különböző személy önmagában alkalmazta textusként, míg másik három esetben másik két különböző személy, már összefüggő szakasz részeként olvasta fel a két szóban forgó versszakot, de egyikük két alkalommal is, másfél év eltéréssel.

A Lukács evangéliuma 5. fejezetének 1–11-ig terjedő igeszakasza a csodálatos halfogás és Péter emberhalásszá avanzsálásának történetéről szól. Ezt az igeszakaszt pontosan ilyen hosszúságban olvasta fel négy különböző személy, akik mind lelkipásztorok voltak. Közöttük volt a gyülekezet lelkipásztora, egy külföldi lelkipásztor és két belföldi, melyek közül az egyik a pünkösdi közösséghez, egy pedig más felekezethez tartozik. További érdekesség, hogy a külföldi és a belföldi, közösségünkhöz tartozó vendég lelkipásztor egymást követő vasárnap szolgáltak gyülekezetünkben ugyanezen textus alapján (1993.08.15-én és 22-én).

A János evangéliuma 9. fejezetének 1–7. versekig terjedő igeszakasza Jézusnak egy csodatételéről, a vakon született ember meggyógyításáról szól. Ezt a történetet mint textust a gyülekezet lelkipásztora és egy presbitere olvasta fel. Ez utóbbi háromszor, melyből két alkalommal a János evangéliuma 3. fejezetének 16–18-ig terjedő igeverseket is hozzáolvasta alapigének. Ő ugyanaz a presbiter, aki a jó pásztorról szóló verseket, pontosabban János evangéliuma 10. fejezetének 27-ik versét ötször olvasta fel. A János evangéliuma 9. fejezetének 1–7‑ig terjedő igeszakaszának ismétlődése a dolgozatomban megfigyelt négy évnek mindegyikében előfordult.

2. A prédikációkban megjelenő aktuális események

Időnként az igével szolgálókat is megérinti, és így befolyásolja is egy-egy nagyobb jelentőségű hír. A 21 prédikátortól származó 23, valamilyen aktualitásra utaló megjegyzés lényegében három, jól elkülöníthető csoportba osztható: külföldi vonatkozású, hazánk életével kapcsolatos és a közösségünket, gyülekezetünket érintő események, történések.

A tőlünk távol történt 1990–91-es közel-keleti események, az öbölháborúként elhíresült fegyveres konfliktus az egész világot erősen foglalkoztatta, így hazánkban is az onnan érkező hírek a címlapokra kerültek. Így nem olyan különös, hogy a prédikációkban két alkalommal is megemlítésre került. A II. öbölháború alig hogy elcsendesült, 1991-ben már Magyarország szomszédságában az akkori Jugoszláviát gyújtotta lángra a nacionalizmus romboló szelleme. Az értelmetlen gyilkolás borzalmának szele még inkább megviselte a magyar embereket és minket, Istenben hívő keresztyéneket, valamint a vendégként gyülekezetünkben szolgáló misszionáriusokat is, ezért érthető, hogy az igehirdetésekben hétszer is terítékre került a délszláv, vagy más néven balkáni háború. Az egyik prédikációban a szuperhatalom, a Szovjetunió felbomlása is szóba jött, mely világhatalmi következményekkel járt, ugyanis a kétpólusú világrend helyett a világ egypólusúvá vált.

Hazánkban a ’90-es évek elején a rendszerváltás első éveit éltük, melynek voltak igen keserű hozadékai is. Ezek például a prédikációkban megemlített jelentős áremelkedések, annak kihatásai, a magyar gazdaság nehézségei, melyből a nagymértékű munkanélküliség, elszegényedés fakadt. Egy alkalommal a bős–nagymarosi vízlépcső ügye is szóba jött, valamint II. János Pál pápának hazánkba érkezése, a szörnyű vasúti katasztrófa Szajolban és a rendszerváltást követő második szabad választás eredményeként felálló új kormány megalakulása.

Az egyik igehirdető megemlékezett gyülekezetünk fennállásának 60. évfordulójáról. 1994‑ben gyülekezetünk lelkipásztora, miután közösségünk elnökévé választották, lemondott vezetői tisztségéről, ezért az egyik prédikációban felhívás hangzott el új lelkipásztorért való imádkozásra. Szintén imakérés hangzott el, de a Pünkösdi Teológiai Főiskoláért, hogy minél több fiú, férfi jelentkezzen hallgatónak. A rendszerváltásnak hozománya volt a lelkiismereti- és vallásszabadságról szóló törvény megalkotása, így ennek köszönhetően az evangélium hirdetése szabadon gyakorolható lett az iskolák kapuin belül is. Végül elhangzott egy prófécia az igehirdetés keretében a leendő Omega Gyülekezettel kapcsolatosan, mely érintette közösségünk életét is.

3. Az evangélium megszólalása

Amióta Jézus bement a názáreti zsinagógába, ott felolvasta Ézsaiás próféta könyvéből a csodálatos programbeszédét, és amíg, mint Messiást, meg nem látjuk visszajönni az ég felhőiben, addig nekünk, tanítványainak a legfontosabb kötelességünk az evangélium hirdetése. Ebből a megfontolásból tettem kísérletet arra, hogy rálátást kapjunk arról, milyen mértékben szólalt meg az evangélium megtérésre szólító üzenete.

A felmérés szerint 189-szer – az igehirdetések 70%-ában – megszólalt valamilyen módon az evangélium a megtéretlenek számára, és 81-szer nem. Ez talán első hallásra rossz aránynak tűnik, de a prédikációk végighallgatása során azért megértőbbek lehetünk. Ugyanis igen sok olyan témát tárgyaltak az igeszólók, amelyek az Isten útján járó, megtért emberek életével, nehézségeivel, egymáshoz való viszonyukkal, az úrvacsora kérdésével, Isten iránti engedelmességgel, hálás élettel, lelki harcokkal, a mindennapi élet kudarcaival, áldásaival, és még hosszasan sorolhatnám, mi mindennel foglalkoztak. Ezen esetekben jól kivehető egyfajta belterjes gondolatvezetés, és az erre való fókuszálás, ezért aztán (sajnos) nem fért bele a témába a kifelé nyitás, a megtéretlenek megszólítása.

Ha összevetjük a textusválasztás bibliai helyét azzal, hogy megszólalt-e a megtéretlenek számára az evangélium, akkor a 9. ábrán látható eredményt kapjuk. Amikor ó- és újszövetségi textust is olvasott az igehirdető, akkor négy esetben (1,5%) nem történt ilyen megszólalás. Viszont az a 133 prédikáció, ahol újszövetségi volt a textus és megszólalt az evangélium, 49%-át teszi ki az összes meghallgatott szolgálatnak. Az ábrán nem szerepel, de 23 olyan igehirdetést találtam, amelyikben nem hangzott el a még nem hívő emberek megszólítása, bár a négy evangélium valamelyikéből olvasott alapigét az igehirdető. Érdemes még megemlíteni az „ötödik evangéliumnak” is nevezett Ézsaiás próféta könyvét. Abban a kilenc esetben, amikor innen történt textusfelolvasás újszövetségi igehely felolvasása nélkül, az evangélium is minden alkalommal megszólalt.

9. ábra

Az evangélium megszólalása a textus helye szerint

4. Krisztológiai hangsúlyok

Amikor meghatároztam dolgozatom főbb irányát, célkitűzését, akkor a pneumatológiai mellett szerepelt a krisztológiai hangsúlyok vizsgálata. A krisztológiai hangsúly egzakt mérése nyilvánvalóan nem lehetséges, de az általam választott módszerrel mégis megkísérlem legalább a súlyát érzékeltetni az igehirdetésekben. A módszer lényege, hogy Jézus Krisztus kiemelését, a róla szóló beszédet úgy mérem, hogy az adott percben elhangzik-e a neve. Ezt fogom a továbbiakban egy említés alatt érteni. Számunkra, Jézus Krisztus megváltottai, tanítványai számára nincs fontosabb, mint az Ő nevének magasba emelése, dicsőítése, megvallása és hirdetése. „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,46–47; lásd még Jn 16,23; 20,31; ApCs 4,29–30; 8,12; Fil 2,9–11). Egy említés természetesen jelentheti azt is, hogy az egy perc teljes ideje alatt róla beszélt az igeszóló, de azt is, hogy csak éppen utalt rá.

Ha összeadjuk, hogy az adott igehirdetés folyamán hány különböző percben hangzott el Jézus Krisztus neve legalább egyszer, azaz hány említés történt, akkor kapjuk meg az adott prédikációra vonatkozó összes említések számát. Ezt a számot leosztva a prédikációk hosszával, megkapjuk az említések gyakoriságát. Ezzel a módszerrel – szemben azzal, mintha egyesével összeadnánk, hányszor mondja ki az igehirdető Jézus neveinek és címeinek minden lehetséges szinonimáját és variációját –, pontosabb képet kaphatunk arról, hogy az igehirdetés teljes időtartama alatt mennyire egyenletesen fókuszált a prédikátor az Úrra.

Az összes említések számát a prédikációkban a 10. ábra mutatja. Láthatjuk, hogy Jézus Krisztus minden igeszolgálatban meg lett említve. Egyetlen említésre négy igehirdetésben került sor, melyek textusa egyöntetűen az Ószövetségből való. A propozíciók is azt mutatják, hogy ezek az igeszolgálatok alapvetően Istennel, az Atyával, a Szentháromság első személyével kapcsolatosak.

10. ábra

Jézus Krisztus említése a prédikációkban

A prédikációk darabszámának gyors növekedése a leggyakoribb, 10–11 említéshez tartozó 23 prédikációnál levő maximum előtt és lassú csökkenése a maximum után megmutatja, hogy a 10–11-nél jóval kevesebb említés ritka volt, de többen ennél sokkal nagyobb számban is megemlítették Jézus Krisztus nevét.

Ha az egy igehirdetésbeli összes említések számát elosztjuk a prédikáció percben mért hosszával, megkapjuk, hogy az igehirdető az igehirdetés hány százalékában említette meg Jézus Krisztust. Ezeket az adatokat láthatjuk a 11. ábra hisztogramján. Fentebb rámutattam, hogy ez az arány a számunkra hasznosabb mutató, mint az említések darabszáma, mivel a prédikációk vizsgálatakor a Krisztus-centrikusság meghatározása volt a fő célom. Tanulmányaim folyamán arra oktattak, hogy az igehirdetésnek mindig Jézus Krisztushoz kell eljutnia, még akkor is, ha alkalmasint a beszéd alaptémája vagy gerince nem is kapcsolható közvetlenül hozzá. Elemzésemben ennek megvalósulását is igyekeztem vizsgálni.

11. ábra

Jézus Krisztus említéseinek aránya a prédikációkban

A leggyakoribb említési arány 26-35% körül van, de előfordul 89%-os arány is: a gyülekezet egyik presbiterének 28 perces szolgálata során 25 említést rögzítettem. Ez azt jelenti, hogy 25 különböző percben hangzott el Jézus Krisztus neve, így talán nem állunk messze az igazságtól, ha óvatosan kijelentjük, hogy megközelítőleg 25 percet beszélt Jézus Krisztusról a 28 percből.

Úgy vélem, joggal gondolhatjuk, hogy abban a prédikációban jutott nagyon fontos szerep Jézus Krisztus személyének, amelyben a beszédnek legalább kétharmada vagy háromnegyede róla szólt. Ilyen volt a vizsgált prédikációk 10%-a. Amelyekben azonban a 10%-ot sem éri el ez az arány, ott felvetődhet a gondolat, hogy megvalósul-e Pál apostol célirányos törekvése, miszerint csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről akar tudni (1Kor 2,2). Ha csak ezt, a Korinthusiakhoz írt első levelét nézzük Pálnak, akkor sem mondhatjuk, hogy e törekvése folytán egyhangú vagy egysíkú lenne. Sőt, sok problémát és gyülekezeti témát tárgyal, mégis, „bármiről is szólt, mondanivalóját Jézus Krisztus, mégpedig a megfeszített határozta meg, ő volt a kiinduló és egyben tájékozódási pontja. Mondhatnánk így is: teológiai koordinációs rendszerének origója.”[12] Természetesen nem szükséges folyamatosan Jézus Krisztus nevét mondogatni a prédikációban, mint ahogy Pál sem tette ezt, mégis a Krisztus-centrikus igehirdetéshez a fentiekben jelzett minimális említési arány kevésnek tűnik.

Ha Jézus Krisztusról beszélünk, akkor vele kapcsolatban az egyik legfontosabb az üdvösség kérdése. Jézus Krisztusnak és az üdvösségnek kapcsolatát egyértelművé teszi számunkra a Biblia: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCs 4,12). Az üdvösségről, üdvözülésről, Jézus Krisztus üdvözítő kegyelméről összesen 22-szer beszéltek, tettek említést az igehirdetők.

Az üdvösség témaköréhez szorosan hozzátartozik Jézus Krisztus megváltói munkája. Ennek elemei: vállalta a küldetést (5 említés), megszületett emberként a földre (39 említés), elvégezte a szolgálatát itt a földön (18 említés), amit Ézsaiás próféta szavaival megfogalmazott: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét” (Lk 4,18–19), gyógyított (36 említés), vállalta a kereszthalált (37 említés), feltámadt (48 említés) és felment az Atyához a mennybe (16 említés).

Ma Jézus Krisztus visszajövetelét várjuk, ezért ez nagyon fontos kérdés számunkra. A prédikátorok erről 22-szer ejtettek szót. Urunk a János evangéliuma 14. fejezetének 6. versében önmagáról azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Érdeklődéssel kutattam, hogy ezt hányszor említették meg az igehirdetők: út – 19 említés; igazság – 12 említés; élet – 35 említés. Sok-sok érdekes, nagy jelentőségű szóra, kifejezésre is rákereshetnék, de még egyet fontosnak láttam kiemelni, ez pedig az a nagyon sokszor Jézus Krisztushoz fűződő szó az Újszövetségben: a kegyelem, ezt 36 alkalommal említették. „A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg” (Jn 1,17).

5. Pneumatológiai hangsúlyok

A Szentlélek munkájának és a pünkösdi hitelveknek a hangsúlyozása lényeges kérdés számunkra. Leginkább arra voltam kíváncsi, milyen képet mutat a gyülekezetünkben elhangzott prédikációk összessége pneumatológiai vonatkozásban és milyen módon domborodik ki pünkösdi mivoltunk a szószéken elhangzottak fényében. A krisztológiai hangsúlyok mérési, elemzési módszerére vonatkozó megállapításaim a pneumatológiai hangsúlyok esetére is igazak.

5.1. A Szentlélek személyének megjelenése a prédikációkban

A Szentlélek említéséről nem mondhatjuk el ugyanazt, mint Jézus Krisztus esetében, hogy minden prédikációban szó esett róla. Ez esetben 243 igehirdetésben legalább egyszer történt valamilyen nevesített említés a Szentlélekről, ez éppen 90%-ot jelent. Már a 12. ábrán látható említési darabszámot bemutató grafikonon is jól látszik, azon prédikációk darabszáma jóval kevesebb, amelyben a Szentlélek nevét gyakrabban kimondják az igehirdetők, mint azok, amelyekben kevesebbet foglalkoztak vele, akár csak az említés szintjén is.

12. ábra

A Szentlélek említése a prédikációkban

Ha – a krisztológiai hangsúlyok vizsgálatánál alkalmazottakhoz hasonlóan – az említések számát leosztjuk a prédikáció percben mért hosszával, megkapjuk, hogy az igehirdető az igehirdetés hány százalékában említette meg a Szentlélek nevét valamely változatában (13. ábra). Ezt felhasználva azt láthatjuk, hogy a leggyakoribb az 1‑5%-os említés, de előfordult egyszer 83%-os is. A krisztológiai hangsúlyokról szóló részben tettem említést egy kiugró értékkel kapcsolatosan, így ezt itt is megteszem. Az egyik gyülekezeti szolgálattevő a 29 perces szolgálata alatt 24-szer tett említést a Szentlélekről. Ez azt jelenti, hogy 24 különböző percben történt a rögzítés, ezért úgy vélem, nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy megközelítőleg 24 percet beszélt az igehirdető a Szentlélekről a 29 perc alatt.

13. ábra

A Szentlélek említéseinek aránya a prédikációkban

A prédikációk több mint felében (143 db) az igeszolgálat időtartamának kevesebb mint 10%-ában esik szó a Szentlélekről. A függvény, amit ráillesztettem, exponenciális, azaz exponenciálisan csökken a prédikációk darabszáma a Szentlélek százalékos említésének növekedtével! Ezek alapján kijelenthető, hogy a prédikációk nem mondhatók Szentlélek-centrikusnak. Továbbá az is látható, hogy a Szentlélekről szóló beszéd többnyire csak marginális szerepet tölt be az igehirdetésekben. Egy pünkösdi gyülekezetben enyhén szólva sem kielégítő, ha ilyen ritka a valóban a Szentlélekről, a lelki ajándékokról, a Szentlélek-keresztségről szóló prédikáció.

A Szentlélek, mint a Szentháromság harmadik személye jelen van a Bibliában az első fejezetétől egészen az utolsóig. A munkáját – a teremtéstől napjainkig – végigkísérhetjük az igehirdetésekben. Bár némely dolgot csupán egyszer vagy kétszer említenek is a prédikátorok, vannak, amiket igen sokszor. A Szentlélek munkájáról például 43-szor tesznek említést, ezenfelül hétszer hivatkoznak rá, mint az Ige ihletőjére; a megújító, újjászülő hatalmáról 31-szer beszélnek. A Lélek kiáradásáról 39-szer beszéltek, és 128-szor használták az igeszólók a tölt, kitölt, betölt stb. igen sok változatát. A Szentlélek-keresztségről 15 említés történt. Egy pünkösdi gyülekezetben nagyon fontos, hogy a Szentlélek megújító munkájáról, a Lélek kiáradásáról, kitöltetéséről, a hívőknek a Szentlélekkel való betöltekezéséről alkalomról alkalomra, visszatérően szó essék. A Lélek háttérbe szorítása, személyének, munkájának elhallgatása, negligálása megszomoríthatja őt.

Tudjuk a Szentírásból, hiszem, saját megtapasztalásainkból is és a prédikátorok szavaiból is, hogy a Szentlélek segítő (24 említés), pártfogó (1 említés), vezető (33 említés) és vigasztaló (3 említés). 26 esetben beszéltek az igehirdetők a Szentlélekért, illetve a Szentlélek általi imádkozásról. Nyilvánvaló, hogy ez két különböző dolog, de jelen esetben az imádkozásra fókuszálnék, mert a Szentlélekért történő imádkozás is igen fontos dolog, csakúgy, mint az Istenhez való imádkozás vagy az ő dicsőítése, magasztalása a Szentlélek által.

A Szentlélek kenetéről 19 említés történt összesen, ami igen fontos dolog a hívő ember életében. Ahogy az Ószövetségben igen szent volt a kenet, és Isten nagyon komolyan vette azt, úgy az Újszövetségben is a Szentlélek kenete igen szent az Úr szemében. Az Ószövetségben királyokat, papokat és prófétákat kentek fel (2Móz 30,30; 1Sám 16,12–13), a mai időkben pedig az Isten a Szentlélek kenetét, olaját adja, hogy királyi papok és próféták legyünk.

Bár az elemzett prédikációkban a Szentlélekkel kapcsolatosan mindössze kétszer hallhatjuk a csoda szót, de igen sokszor köthetjük e kifejezést az elmondottakhoz. Ilyen, amikor Ezékiel prófétálására a Lélek által megelevenedett száraz csontokról beszél valaki; vagy amikor Dávidról van szó, ahogy a Lélek által legyőzte Góliátot; vagy Illésről és Elizeusról hallhatunk, amint gyógyulások történtek a Lélek által, mindezt az Ószövetségből véve. De az Újszövetségből is több csodáról hallhatunk, amit az apostolok a Szentlélek által vittek végbe, ám maga a csoda szó nem hangzik el.

Pál apostol a korinthusi testvérektől kérdezi: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” (1Kor 3,16), vagy „nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma…?” (1Kor 6,19). Az igehirdetésekben 13-szor tettek említést erről a templomról az Ige szólói. Úgy gondolom, ezeknek az igéknek sokkal többször kellene elhangozniuk, hogy igazán tudatosítva legyen bennünk és soha ne feledkezzünk meg erről a fontos tényről.

5.2. A pünkösd napjának mint eseménynek megjelenése a prédikációkban

Kutatásom egyik kimondott-kimondatlan célja, hogy képet kaphassunk arról, miként köszön vissza az igehirdetésekben az Egyház születésének napja, az első pünkösd, amikor egyszerre 120-an töltekeztek be Isten Lelkével, amikor csodák és jelek történtek Jeruzsálem egyik épületének felházában, amikor tüzes lángnyelvek jelentek meg a Szentlélek-keresztséget nyert emberek fölött, amikor az odatóduló idegen nemzetiségű emberek Isten felséges dolgairól hallottak a saját nyelvükön, amikor a bezárkózó és zavarban lévő Péter egy csapásra bátorságot kapott, és bátor bizonyságtétele nyomán 3000-en tértek meg. Nekünk, pünkösdieknek, akik mint közösség, egyház, erről a napról neveztetünk és mindazt elhisszük, amit az imént felsoroltam, sőt saját életünkben is többé-kevésbé átélői voltunk, vagyunk eme különös és csodálatos történésnek, elegendő-e 52-szer kiejteni ezt a szót és minden esztendő pünkösd emléknapján a délelőtti, délutáni istentiszteleten, plusz még 16-szor erről prédikálni a négy év alatt?

Péter pünkösdi prédikációja elején visszautalt a jóeli próféciára, melyet két igehirdető is megemlített. Pünkösddel a Szentlélek korszaka indult el, erről három prédikáció is szól valamilyen megközelítésben. De a pünkösd sem csupán a Szentlélekről szólt, hanem Jézus Krisztusról is, Péter is az igehirdetésében főként róla beszélt. A pünkösdi eseményekkel összefüggésben legalább[13] öt esetben történt említés. Pünkösdről mint az Egyház születéséről, erről a sorsfordító eseményről három prédikációban emlékeztek meg. Azt, hogy a Szentlélek pünkösdi kiáradása nem csupán egy egyszeri esemény volt, hanem azóta már számtalan esetben átélhette Isten népe, arra 11 igeszolgálatban utaltak.

5.3. A Lélek gyümölcse és a lelki ajándékok megjelenése a prédikációkban

A pneumatológiai hangsúlyok tárgyalásánál szót kell ejtenünk a Lélek gyümölcséről. A Galatákhoz írt levél 5. fejezetének 22. és 23. verse szerint: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Mivel erről fentebb volt már szó, így csak azt vizsgálom, miként találkozhatunk ezzel a prédikációkban. Tizenkét igeszolgálatban beszéltek az igehirdetők a Lélek gyümölcséről összesen 28 említéssel. A 28 említésből 14-ben szerepel a szeretet, mely a legfőbb ismérve életünkben annak, hogy jó gyümölcsöt termünk, gyümölcsöző életet élünk. Ezt figyeli rajtunk, bennünk az Úr, és időről időre keresi – erről mindössze három említés történt. Hat alkalommal kaptak az igehirdetés hallgatói egyértelmű biztatást gyümölcs termésre, vagyis hogy gyümölcstermő életet éljenek.

A Szentlélek ajándékainak bibliai szempontjairól már szintén volt fentebb szó, így itt is csak arra szorítkozom, hogy az igehirdetésekben mit és milyen mértékben kaptak e területről a hallgatók. A Szentlélek ajándékairól 19 igehirdetés szólt, melyekben összesen 46 különböző említés történt. A nyelveken szólásról 14, a prófétálásról 8, a gyógyítás ajándékáról 6, a többiről pedig egy-két említés hangzott el a prédikációkban. A lelki ajándékok kívánására, használására ötször történt bátorítás, de volt negatív megszólalás, figyelmeztetés is: „nem beszélünk sokat a lelki ajándékokról”; „Isten nem örül, hogy kevesen élnek a lelki ajándékokkal”; „a magyar pünkösdi gyülekezetekben nem hallok a lelki ajándékokról”. Az ilyen jellegű figyelmeztetésekre, esetleg feddésekre időről időre szükség lehet az igehirdetésekben, azonban a prédikátornak „fokozatosan kell elvezetnie az embereket az egyetértéshez, együtt érezve velük azon nehézséget illetően, amit sokan tapasztalnak, amikor életük változtatására szoruló területeivel szembesülnek.”[14]

Némely igehirdetők beszéltek még más kegyelmi ajándékokról is: írásmagyarázás, szolgálat, tanító, intő (buzdító, bátorító), adakozó, elöljáró, könyörülő, gyámolok, kormányok (Róm 12,6–8).

6. A krisztológiai és a pneumatológiai aspektusok kapcsolata

Mivel a prédikációk meghallgatásakor a krisztológiai és a pneumatológiai szempontokat egyaránt figyeltem, így a kettő kapcsolatára is kiterjesztettem megfigyelésemet. Az olyan gondolatokat, mondatokat rögzítettem, amelyekben ezek között valamilyen módon összefüggés található és egyértelműen Jézus Krisztus és a Szentlélek kapcsolatáról van szó.

Olyan igehirdetés, amelyben a kapcsolat megfogható, összesen 81 darab volt (ez az összes igehirdetés 30%-a) és az említések száma összesen 137 darab. A 14. ábra mutatja, hogy a legtöbb prédikációban, 54-ben, egyszer, és előfordult egy esetben, hogy tízszer történt összekapcsolható említés Jézus Krisztusról és a Szentlélekről. Ez utóbbi pozitív esetet a gyülekezetünk egyik szolgálattevőjének az igeszolgálatához köthetjük.

14. ábra

Jézus Krisztus és a Szentlélek együttemlítései

Tudjuk, hogy a Szentháromság mindhárom személye egységben munkálkodik a világban. Amikor a Fiú mint Salvator, azaz Megváltó, eljött a földre, akkor a Szentlélek mint Sanctificator, azaz Megszentelőnek a közreműködéséről Jézus Krisztus életében sok helyen olvashatunk a Szentírásban (Mt 3,16; Lk 1,35; 4,1; 4,18). Ugyanakkor Jézus Krisztus is közreműködik a Szentlélek munkájában mint a Lélek küldője (Jn 14,15–17; 16,13–14; 20,22; ApCs 2,33; 9,17; Ef 1,13).

A prédikációk hallgatása során készített adattáblázat azon oszlopában, ahol Jézus Krisztus és a Szentlélek kapcsolatáról szóló említéseket lejegyeztem, az látszik, hogy azok igen színesek és sokoldalúan világítanak rá a lejegyzett gondolatok a két isteni személy viszonyára.

Az igehirdetők 26-szor szóltak arról, hogy Jézus Krisztus megígéri, illetve elküldi a Szentlelket, a Vigasztalót, a Pártfogót.[15] A Szentlélekre utaló Pártfogó nevet János evangélista négy esetben használja (14,16; 14,26; 15,26; 16,7). A 14. fejezet 16. versében Jézus Krisztus így fogalmaz: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek”, de mint Pártfogó, ott volt velük testben. Amikor feltámadása után elküldte az Atya ígéreteként nekik, nekünk a Szentlelket, ezzel itt is és a mennyben is lett Pártfogónk, mert „van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus” – írja János apostol (1Jn 2,1). Ezzel jelenleg is van pártfogónk, közbenjárónk az Atyánál a mennyben, Jézus Krisztus, és van pártfogónk itt a földi életünkben, az igazság Lelke, aki tanít minket, eszünkbe juttat mindent, amit Jézus Krisztus mondott (Jn 14,26), és elvezet minket a teljes igazságra (Jn 16,13).

Ötven olyan említés történt, amikor a Szentlélek tett valamit Jézus Krisztus életében, szolgálatában. Például ezeket jegyeztem le: „Jézus Krisztusra rászállt a Szentlélek”; „Jézus Krisztus a Szentlélek erejével ment a pusztába”; „az Úr a Szentlélek által támasztotta fel Jézus Krisztust”; „a Szentlélek soha nem önmagáról beszél, hanem Jézus Krisztust dicsőíti”; „a Szentlélek által erősödött meg Jézus Krisztus”; „a Szentlélek bizonyságot tesz Jézus Krisztusról”.[16] Az idézett szövegek jól mutatják, hogy a Szentlélek teljes mértékben támogatta, segítette Jézus Krisztust a földi életének minden területén és ennek a mi számunkra is bátorításul kell szolgálnia. Az a Szentlélek, akit Jézus Krisztus elküldött a mennybemenetele után, nekünk is mindenben segít, ezért joggal számíthatunk rá.

Van 14 olyan említés is, amikor olyan igékre utalnak az igehirdetők, amelyekben Jézus Krisztus a Szentlélekről beszél vagy rá utal. Például: „Jézus Krisztus a Szentlélekről mondta, hogy aki hisz őbenne, annak belsejéből élő víznek folyamai fognak ömleni”; „az Úrnak Lelke van én rajtam, kezdte Jézus Krisztus az olvasást”; „vegyetek Szentlelket!” Ezek az idézetek azt jelzik, hogy Jézus is fontosnak tartotta és tartja ma is a Szentlélekkel való betöltekezést.

A lejegyzett említések között 18 olyan is található, amelyben a Szentháromság mindhárom tagja szerepel. Olyan gondolatok hangzottak el, amelyek a Bibliából jól ismertek: „a Szentlélek kijelentette Péternek, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia”; „az Úr feltámasztotta Jézus Krisztust a Szentlélek által”; „az Isten szerelme kitöltetett Jézus Krisztusban a Szentlélek által”. Sokszor megpróbáljuk szétválasztani a Szentháromság munkáját, az isteni személyeket különálló, független egyéniségekként kezelni, azonban ezek az említések is rámutatnak arra, hogy minden munkájukat teljes egységben és akaratközösségben végzik.

Összesen 73 említés hangzott el, amikor Jézus Krisztus, a Szentlélek, illetve az ember vagy a gyülekezet valamilyen formában érintett volt. Ezekre is hozok néhány példát, melyek elhangzottak az igehirdetésekben: „a Szentlélek által képes vagy bátran Jézus Krisztusról bizonyságot tenni”; „a Szentlélek meggyőz minket Jézus Krisztus feltámadásának valóságáról”; „ha a Szentlélek betölt, szívesen beszélünk Jézus Krisztusról”; „a Szentlélek segítségül jön, hogy megértsük Jézus Krisztus halálát”; „a Szentlélek Jézus Krisztusra irányítja a figyelmünket”; „Jézus Krisztus visszajövetele előtt a Szentlélek által el akarja végezni az aratást”. Itt az igehirdetők nem csak a Szentlélekkel való személyes közösség fontosságát emelik ki, hanem kivetítik ezt a gyülekezetre is. Krisztus Teste számára, benne az egyes személyekkel, a Lélekkel való teljesség elengedhetetlenül fontos feltétel a misszióparancs (Mt 28,19–20) betöltéséhez.

Lehetne más példákkal is illusztrálni, de azt hiszem nem szükséges, hogy azok az igehirdetések, amelyek Jézus Krisztus és a Szentlélek kapcsolatáról szóltak, annak valóban sok aspektusát világították meg, melyek többségében az igehallgatók számára is aktuálisak és átélhetőek, átélendőek voltak. Horton azt írja, hogy a Szentlélek munkája az, hogy Jézus Krisztust Isten élő Igéjévé tegye számunkra.[17]

Végezetül, hadd zárjam – az egyik vizsgált igehirdetésben elhangzott – tanulságos gondolattal a szakdolgozat elemző részét, amelynek belátására adjon számunkra a mi Mennyei Atyánk bölcs szívet: „Jézus Krisztusnak szüksége volt arra, hogy a Szentlélekkel fel legyen kenve, nekünk is szükségünk van erre.”

Összegzés

Dolgozatomban az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben 1991–1994 között elhangzott 270 igehirdetést vizsgáltam több szempont alapján.

Elemzésemben először az igehirdetések textusait vizsgáltam, azok bibliai helyeinek eloszlását, azután azt is vizsgáltam, hogy az evangélium megszólal-e. Továbbá azt is elemzés tárgyává tettem, hogy Jézus Krisztus nevének említései mennyire gyakoriak a prédikációkban. Az egyik legfontosabb kutatási irány a Szentlélek súlyának kérdése és mértéke volt. Vizsgáltam, hogy – pünkösdi gyülekezet lévén – a prédikációkban ez miként köszön vissza. Végül arra is kerestem a választ, hogy Jézus Krisztus és a Szentlélek hogyan kapcsolódik össze, és egyáltalán milyen módon említették meg ezt a kapcsolatot az igehirdetésekben.

A prédikációk textusainak elemzésekor az első nem várt eredmény az volt, hogy a Szentírásban lényegesen kisebb részt kitevő Újszövetségből több mint kétszer annyi alkalommal olvastak alapigét, mint az Ószövetségből. Amikor korrigáltam Jézus Krisztus és a Szentlélek nevének összes említését azzal az aránnyal, hogy az összes textus hányad része származott az Ó-, illetve az Újszövetségből, akkor az eredmény azt mutatta, hogy a hangsúly nagyjából megegyezett az Ó- és az Újszövetségi textusokra alapuló prédikációkban. Az Ószövetségből a Zsoltárok könyvéből olvasott textusok kedveltsége emelkedett ki, az Újszövetségből pedig a János evangéliumából olvasottaké. A negatívnak minősíthető eredményt az adta, hogy amikor a négy evangélium valamelyikéből olvastak alapigét az igehirdetők, jelentős számban fordult elő, hogy a megtérésre hívó örömüzenet mégsem szólalt meg. Viszont, amikor Ézsaiás könyvéből olvasták a textust, akkor ezen esetek mindegyikében megszólalt az evangélium szava. A prédikációkban megjelenő aktualitásokra is koncentrálva az volt megállapítható, hogy alkalomadtán az idevonatkozó közlések is felhangoztak. Jézus Krisztusról – ha esetenként minimálisan is, de – minden szolgálatban ejtettek szót, általánosságban azért elmondható, hogy az egyes prédikációk időtartamának harmada róla szólt. A Szentlelket – pedig ő van itt velünk, ő lett elküldve Jézus Krisztus által – az igehirdetések 10%-ában meg sem említik, az igehirdetések felében pedig még 10%-ot sem beszélnek róla az Ige szólói. Jézus Krisztus és a Szentlélek kapcsolatát a prédikációk 30%-ban mutatták be, és a legtöbb ilyetén említés a gyülekezettel, valamint az egyes emberrel is összekapcsolható volt.

Amennyiben nem lennének azok a minimális számban előforduló, valóban pünkösdi tartalommal, üzenettel és lelkülettel bíró prédikációk, amelyek igen bátorítóak, perspektivikusak voltak a Szentlélek személyével, munkájával kapcsolatosan, akkor rendkívül szomorú eredményről beszélhetnénk. Azt elmondhatjuk, hogy még a Szentlélek-keresztség napjainkban való átélhetőségét tagadó testvérek is többnyire szívesen hallgatták volna az elemzett igehirdetéseket, hiszen Jézus Krisztusról megfelelően sokat beszéltek igeszólóink. Az is leszűrhető az eredményből, hogy a Szentlélekkel való betöltekezésre, a karizmák bennünk és általunk történő működésére, a Lélek gyümölcsének megtermésére nemigen buzdítunk. Ez figyelmeztetés lehet a pünkösdi igehirdetők számára ma is, hogy vizsgálják meg, a szolgálatukban mennyire központi személy a Szentlélek.

A feldolgozott témával kapcsolatosan meg lehetne fontolni egy másik időszak megvizsgálását is, hogy az itt kapott eredményhez képest van-e változás a krisztológiai és a pneumatológiai hangsúlyokban. Másik kutatási irányként meg lehetne ennek az időszaknak az igehirdetéseit egyéb aspektusokból is vizsgálni, mint például az egyes igehirdetők teológiai látásának eltérése gyülekezeten belül, vagy az igehirdetésekből leszűrhető felkészültségi, exegetikai, hermeneutikai jegyek kérdésköre.

A jövőt illetően bátran megfogalmazható, hogy a Magyar Pünkösdi Egyház, a főváros egyik legfrekventáltabb helyén működő pünkösdi gyülekezetének – az ebből fakadó felelősségének tudatában – erősíteni kell a Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdetését, valamint generális változásra van szükség a pünkösdi jelleg, a pünkösdi tűz megjelenítésében, különösen a prédikációkat, tanításokat illetően.

„Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.” (1Kor 2,4–5)

Felhasznált irodalom

• BibliaTéka, 2000, A bibliatudomány elektronikus könyvtára, Budapest, Arcanum Adatbázis Kft., CD-ROM

• Carson D. A.–Moo, Douglas J., 2007, Bevezetés az Újszövetségbe, Budapest, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány

• Cserháti Sándor dr., 2008, Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levele, Budapest, Luther Kiadó

• Horton, Stanley M., é. n., Mit tanít a Biblia a Szentlélekről?, Budapest, Evangéliumi Pünkösdi Közösség

• Leopold, Edda–Kindermann, Jörg, 2002, Text Categorization with Support Vector Machines. How to Represent Texts in Input Space?, in: Machine Learning, vol. 46, pp. 423–444.

• MacDonald, William, 2009, Ószövetségi kommentár, Budapest, Evangéliumi Kiadó

• MacDonald, William, 1999, Újszövetségi kommentár I., Budapest, Evangéliumi Kiadó

• Osborne, Grant R., 2001, A hermeneutika spirálisa – Részletes bevezetés a bibliamagyarázathoz, Budapest, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány

• Sobkowicz, Pawel, 2013, Lognormal distributions of user post lengths in Internet discussions – a consequence of the Weber–Fechner law?, in: EPJ Data Science, 2:2, pp. 1–20.

• Telegdi József, 2009, Homiletika, Budapest, Pünkösdi Teológiai Főiskola

• Vetier András, 1998, Szemléletes mérték- és valószínűségelmélet, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó

Megjegyzés

A prédikációk elemzésének alapjául szolgáló adattáblázat és a hozzá tartozó hanganyag elérhető a http://nagykornel.ptf.hu/ weboldalon.

Jegyzetek

[1] Szakdolgozatom egészében a BibliaTéka CD-ROM-on található, a Magyar Bibliatanács 1995-ben kiadott, revideált újfordítású Bibliájának szövegét használom.

[2] Agapé Audio Archívum (AAA)

[3] Vetier, 1998, 28‒29. o. ‒ „Ha a számegyenest intervallumokra osztjuk, és minden egyes intervallum fölé olyan téglalapot rajzolunk, melynek területe annyi (vagy azzal arányos), ahányad része az adatoknak a szóban forgó intervallumba esik, akkor az így kapott ábrát hisztogramnak hívjuk.”

[4] MacDonald, 2009, 15. o.

[5] MacDonald, 1999, 12. o.

[6] Carson‒Moo, 2007, 76. o. (A görög συνόψις-szünopszisz szóból származik, jelentése: együtt látni.)

[7] Carson‒Moo, 2007, 329. o.

[8] Leopold‒Kindermann, 2002, 433. o.

[9] Telegdi, 2009, 124‒125. o.

[10] Sobkowicz, 2013, 8. o. (A BBC honlapján található fórum hozzászólásaiban vizsgálták a más hozzászólásokból vett idézetek hosszeloszlását.)

[11] A szögletes zárójelben a többször előforduló textusok száma, majd az ezekben elhangzott igeversek száma szerepel / jellel elválasztva.

[12] Cserháti, 2008, 125. o.

[13] A legalább kifejezést azért használtam, mert az öt eset, amire utaltam, csak egy rövid mondat vagy mondatrész alapján igaz, de pünkösd kontextusában bizonyára sokkal több igehirdetés tért ki Jézus Krisztusra.

[14] Osborne, 2011, 410‒411. o.

[15] A Károli Gáspár fordításában: Vigasztaló, a szakdolgozatomban használt újfordítású Bibliában: Pártfogó.

[16] Az idézett kijelentéseket nem minden esetben sikerült szó szerinti, betű szerinti pontossággal rögzíteni.

[17] Horton, é. n., 186. o.