Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből  10b. – A hetedik nap megszentelése - 2.

A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 10. A hetedik nap megszentelése

(befejezés)

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Mit jelent, hogy Isten megáldotta a hetedik napot?

Hogyan ismerhetjük el Isten teremtő szépségét a nyugalom napján?

Hogyan kapcsolódhatunk bele Isten teremtő munkájába?

Megpihent-e Isten a hetedik napon?

Isten áldása nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni?

Isten megszentelése nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni?

Isten szerint egy nap estétől estéig tart?

Hogyan járhat át bennünket mélyebben az Ige minden vasárnap?

Hogyan magasztalhatjuk szívvel-lélekkel az URAT vasárnap?

Hogyan lehetünk meghitten együtt családunkkal vasárnap?

Miért fontos, hogy ünnepélyesen is felolvassuk az első teremtés-elbeszélés himnuszát?

 

A cikket azoknak ajánlom, akik a teremtés-elbeszélésekben található isteni üzeneteket megbízható módon szeretnék felismerni.

Az első teremtés-elbeszélés himnuszának a csattanója a hetedik nap megszentelése. Az előző cikkünkben elemzett rész után az a mondat következik a bibliai szövegben: „Isten megáldotta a hetedik napot”. (1Móz 2,3)

„Isten megáldotta”

Az előzőekben már láttuk, mi mindent jelent, hogy Isten megáldotta teremtményeit. Most viszont azt szeretnénk megérteni, mit jelent a hetedik nap megáldása. Ezúttal is kiindulhatunk a már megfogalmazott definíciónkból: „Amikor Isten megáld valakit-valamit, az Istennek azt a pótolhatatlan tevékenységét jelenti, amellyel előreviszi teremtményeinek a boldogulását.” Vajon mi Istennek a pótolhatatlan tevékenysége a hetedik napot illetően?

A választ keresvén vizsgáljuk meg először a közvetlen szövegösszefüggést! Az egész mondat így hangzik: „és megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.” Indokolást is találunk tehát arra, hogy miért áldotta meg és szentelte meg Isten a hetedik napot: „mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.” Ebben az indokolásban két szó utal a teremtés elkészültére, profi voltára (megteremtett, létrejöjjön) és egy szó a megpihenésre, abbahagyásra, ha tetszik befejezésre (pihent meg). A teremtés kapja tehát a nagyobbik, sőt kétszeres hangsúlyt. Hordoz ez a kétszeres hangsúly isteni üzenetet? Igen! Ezért keresnünk kell ezt az isteni üzenetet, mert egyrészt első olvasásra nem tűnik a szemünk elé, ugyanakkor már láttuk, hogy a bibliai szöveg nagyon tudatosan megkomponált szöveg, minden mondat minden szava alaposan átgondolt megfogalmazás eredménye. Mind az emberi szerző, mind az ihlető Isten részéről.

Milyen tevékenységünket áldja meg Isten a teremtés befejezésével kapcsolatban? Két tevékenységet említ a bibliai szöveg. Mindkettő rászorul Isten áldására, pótolhatatlan segítségére. Az egyik, hogy elismerjük, hogy Isten teremtő munkája jó, szépséges, nagyszerű munka. A másik, hogy az Ő útmutatásai alapján belekapcsolódunk az Ő teremtő munkájába, és Ővele együtt építjük azt tovább. Nézzük meg mindkét tevékenységet kissé részletesebben!

Elismerjük

Mit jelent, hogy elismerjük Isten teremtő munkájának a nagyszerűségét? Semmiképpen sem valamiféle hízelgést, „jó pontok szerzését Istennél”. Csak a tárgyilagos, érdekektől mentes elismerésnek van létjogosultsága ebben a vonatkozásban. Miközben „uralmunk alá akarjuk hajtani a földet” (1Móz 1,28), elengedhetetlen, hogy minden lehető eszközzel előrehaladjunk a teremtett világ megismerésében. Mind természettudományos, mind esztétikai, mind etikai, mind minden más vonatkozásban. Ennek a megismerésnek a során pedig kikerülhetetlenül találkozunk a teremtett világ átgondolt, célszerű, nagyszerű mivoltával. Ha mindennek elfogulatlan szemlélői, sőt kutatói vagyunk, akkor döbbennünk rá igazán, milyen nagyszerű „munka” Isten teremtő műve. Ezt tanúsítja egyébként a különféle tudományok legtekintélyesebb tudósainak, művészeinek, szakembereinek a jelentős része.[1]

Elismerjük-e a látható világ átgondolt, célszerű, nagyszerű mivoltát? Elismerjük-e, hogy a látható világot Isten teremtette? Elismerjük-e, hogy ha a látható világ nagyszerű, akkor az azt teremtő Isten is nagyszerű valaki? A tárgyilagos vizsgálódás joggal teszi föl ezeket a kérdéseket, de a válasz minden egyes embernek a személyes válasza, sőt döntése. Márpedig minden ember nagyon jól tudja, hogy ha elismeri, hogy Isten létezik, sőt Ő teremtette a világot, akkor ez az elismerés egész életünknek a megváltoztatását is követeli. E miatt nagyon sok ember elhessegeti az imént felvázolt kérdéseket, sokszor feladva még az említett tudományok és művészetek tárgyilagos átgondolását. Pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy egész életét átalakítsa.

Mivel a magunk részérül már megtapasztaltuk, hogy a felsorolt kérdésekre meghozott igenlő válaszok nagyon életrevaló és pozitív egzisztenciához vezettek az életünkben, bátoríthatjuk a kedves Olvasót, hogy ne hessegesse el az említett kérdéseket, hanem tárgyilagos válaszaival együtt vállalja azt az egzisztenciát, életmódot is, amelyben közvetlenül is megtapasztalja Istennek azt az áldását, amellyel megáldotta nem csak az embereket, hanem a hetedik napot is. Ez az áldás segít neki utat találni, erőt ad a megvalósításban, és olyan személyes Isten-kapcsolattal ajándékozza meg, amelyiket korábban el sem tudott képzelni, de amire minden bizonnyal vágyott a szíve mélyén.

Belekapcsolódunk Isten teremtő munkájába

Valahol hallottam ezt a mondatot: „Isten olyan nagy úr, hogy még az ellenségei is neki dolgoznak.” – Elég provokatívnak tűnhet ez a mondás. Ha azonban néhány tényt átgondolunk, kiderül, hogy van benne valami. 1. Nem csak a 20. században, hanem előtte és utána is a természettudományok fejlődését igen nagy részben a haditechnika fejlesztése hajtotta előre. 2. Sok nagy természettudós a kutatásai és fölfedezései során döbbent rá, hogy „van Isten!”, és attól kezdve Istennel való kapcsolatban élt, és ért el világra szóló eredményeket. 3. Nagynevű tudósok, művészek és sportolók lettek káros szenvedélyek rabjai, és haltak meg úgy, hogy a haláluk nem illett a hírnevükhöz. – A tényeket a legtöbb Olvasónk tudná még folytatni bőven. Most azonban csak azt a következtetést szeretnénk levonni, hogy az emberiség és az emberi civilizáció fejlődésében, fejlesztésében Istenhez kapcsolódó és Istent mellőző személyek és erők egyaránt részt vettek, sőt igen sokszor olyanok hivatkoztak Istenre, akik a továbbiakban teljesen szembefordultak Vele.

Az elemzett bibliai szöveg arra hív, hogy Istennel együttműködve kapcsolódjunk bele a teremtett világ továbbépítésébe. A teremtő Isten szándékait felkutatva, azokkal azonosulva és az Ő áldását igényelve, kérve, felhasználva, megköszönve. Melyik hozzáállás vezet sikerre? Az Istenhez kapcsolódó, vagy az Istennel szembeforduló világ-építés?

A válasz keresése közben Bertrand Russelt, a világhírű tudóst idézem, aki működésének java részében nem ápolt személyes kapcsolatot Istennel, éppen ezért nem kis megdöbbenést okozott következő szavaival 1950-ben, a Columbia egyetemen összegyűlt népes hallgatóságának: „Ha megvan önökben a keresztény szeretet, akkor van értelme életüknek, van irányítója cselekedeteiknek, van oka bátorságuknak, és van komoly értelme az intellektuális becsületességnek.”[2] A Biblia nem áll meg egy önmagában álló „keresztény szeretetnél”, hanem tovább megy. Személyes kapcsolat lehetőségét kínálja fel Istennel, amikor Urunk Jézus kijelenti övéinek, hogy melyik világ-építés sikeres: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki megmarad énbennem, én meg őbenne, az hoz sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem vagytok képesek megtenni. Ha netán valaki nem marad meg énbennem, az kivettetik, mint a szőlővessző, és elszárad. Összegyűjtik, tűzre vetik és elég.” (Jn 15,5-6 a Tanulmányozó Biblia fordításában)

Megpihent Isten?

A vizsgált bibliai mondatnak a teremtést „kétszeresen” hangsúlyozó része után térjünk vissza a „csak egyszer hangsúlyozott” szóra, a pihenésre: „mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.”  (1Móz 2,2) Ha valaki helyszíni tudósításként olvassa a teremtés-elbeszélések „történeteit”, akkor talán megütközik, ha megkérdezzük: „Valóban megpihent Isten a teremtés nagy munkája után?” A kérdés azonban jogos. Próbáljunk meg rá hiteles választ adni!

Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, néhány bibliai szöveget, illetve jelenséget jobban szemügyre kell vennünk. Először is azt, hogy rengeteg olyan történet van a Bibliában, amely példázatként, más szóval tanító történetként jelenik meg. Ezekben a történetekben a Bibliát ihlető Isten történettel tanít minket. Ez a közel-keleti emberek számára a legkézenfekvőbb tanítási forma. A bibliai időkben is, ma is. Urunk Jézus is nagyon sokszor tanított történettel.[3] A következő cikkünkben fogjuk alaposan megtárgyalni, hogy milyen irodalmi műfajban készült az első teremtés-elbeszélés. Helyszíni tudósításban, vagy történettel-tanításban.

Fontos számba vennünk a következőt is: hogyan tudjuk igazolni, hogy egy, a Bibliából vett üzenet valóban isteni üzenet? Ez a kérdés nagyon fontos a számunkra, mert nap mint nap szembesülünk tévtanításokkal, a Bibliára hivatkozó hittestvéreink között is. Hogyan kerülhetjük el a Biblia téves értelmezését és az azokból fakadó olykor igen nagy károkat? Túl sokan hivatkoztak már Isten vezetésére helytelenül, és rohantak bele tragédiákba (öngyilkosságba, emberektől való romboló függésbe, családjuk elhanyagolásába). Urunk Jézus is figyelmeztet erre: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok! Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” A mondandója végén megismétli: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,15-20) Csakhogy mire a gyümölcsök megérnek, már nagyon sok kár keletkezett! Nem ismerhetjük fel korábban is a veszélyt?

Erről is szól Urunk Jézus, amikor számtalanszor hivatkozik – és nyomában a tanítványai is – „a törvényre és a prófétákra”[4], ami az Ő korában az akkori egész Bibliát, a héber Bibliát jelentette. A krisztusi hívők számára ehhez képest ma már egy még nagyobb Biblia van a segítségünkre, amelybe a hiteles újszövetségi iratok is belekerültek. Ezt mondjuk az EGÉSZ BIBLIÁNAK, az ó- és újszövetségi iratokat együttvéve. Ha tehát hallunk valakit, aki Isten üzenetét hirdeti, mindig megvizsgálhatjuk, sőt meg is kell vizsgálnunk, hogy az üzenet összhangban van-e az egész Bibliával. Nagy munka ez? Hallatlanul nagy munka, ha valaki akkor veszi először kezébe a Bibliát. De nem olyan nagy munka akkor, ha néhány feltétel teljesül a számomra: 1. Ha már legalább néhány éve alaposan tanulmányozom a Bibliát. 2. A gyümölcseiről helyesnek megismert közösségbe, gyülekezetbe járok, ahol minden kérdést föl szabad tenni a Bibliában található tanításokkal kapcsolatban, és ahol nem kapásból adnak megkérdőjelezhetetlen választ. Például ilyeneket: „Ne kételkedj, hanem higgy!” vagy „Ha én mondom, akkor az úgy van!” és ehhez hasonlókat. 3. Hanem komolyan veszik az érdeklődésemet, készséggel állnak mellém hiteles életű, „jó gyümölcsöket termő”, érett hitű, a Bibliát őszintén és tárgyilagosan ismerő testvérek, akik sokszor napokig is elgondolkodnak azon, hogy milyen válasz is található a kérdésemre az egész Bibliából. 4. Szakemberek, a bibliatudomány hiteles életű szakemberei szintén nagyon nagy segítséget tudnak adni, ha megfelelnek az előzőekben felsorolt 2. és 3. feltételnek. A 4. feltételt egy példával is illusztrálnám: Ha a fogam kilyukad, természetes, hogy fogorvoshoz fordulok, nem a zöldségeshez. Ha a Bibliával kapcsolatban van kérdésem, miért nem a szakemberhez fordulok? Hiszen még nagyobb a tét, mint a lyukas fogam esetén: az Istennel való helyes kapcsolatom forog kockán. A Bibliában jártas tudós, aki megfelel az említett feltételeknek, ne volna érdemes arra, hogy igénybe vegyük a segítségét? – Ha tehát ezek a felsorolt feltételek fennállnak, akkor nem túl nagy munka felismerni, hogy egy szokatlan, vagy merőben új tanítás összhangban van-e az egész Bibliával. Erre maga a teljes Szentírás is többször bíztat, sőt meg is parancsolja: „…mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (1Thessz 5,20-22)[5]

Ezen kitérő után tegyük föl újra a kérdést: Valóban megpihent Isten a teremtés nagy munkája után? – Urunk Jézusnak is föltették ezt a kérdést, amikor a 38 éve beteg embert meggyógyította isteni erejével szombaton, tehát a „hetedik napon”, az ÚR nyugalomnapján. János evangéliumában nem olvassuk ugyan a föltett kérdést, de a szituációból és Urunk Jézus válaszából egyértelműen következtethetünk rá. Urunk Jézus válasza így hangzott: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”  (Jn 5,17) A választ kiváltó kérdésről János evangéliuma csak ennyit ír: „A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt” (Jn 5,16), tudniillik a 38 éve beteg ember gyógyítását.[6] Miért kezdték üldözni Urunkat? Nyilvánvalóan a Mózes második könyvében olvasható Tíz Igére hivatkoztak:„Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent.” (2Móz 20,11) Urunk Jézus nyilván ilyenféle kérdésre válaszolt: „Hogyhogy nem pihensz a hetedik napon, amikor pedig Isten is megpihent?” Mesterünk válaszát már olvastuk. Ha pedig Isten „mind ez ideig munkálkodik”, ha Urunk Jézus is munkálkodik, még szombaton is, akkor nyilvánvaló, hogy nem Istennek van szüksége minden héten egy egész napra megpihenni, hanem nekünk, embereknek.

Ráadásul a Biblia Istent úgy mutatja be, mint aki korlátoktól mentes. Időtlen, szellemi lény. A János evangéliumának 4. fejezetében Urunk Jézus állítja ezt a samáriai asszonynak: „Az Isten Lélek…” (Jn 4,24) Nem helyhez kötve kell őt imádni, hanem a szellemi mivoltának megfelelően. A szellemi lény nincsen korlátozva sem térben, sem időben. Nem is fárad el, még a teremtés hatalmas „munkájában” sem. Miért olvassuk mégis a bibliai szövegben, hogy „megpihent”? A képekben gazdag történettel tanítás műfajában a bibliai szöveg így adja a lehető legnagyobb nyomatékot annak, hogy nekünk kell megpihennünk a heti intenzív munkánk után. [7] Mégpedig minden héten. Nem is csak félórára, hanem egy egész napra.

Vajon ezért áldotta meg és szentelte meg a teremtő Isten a hetedik napot, tehát a megnyugvás napját? Ezért. A bibliai szövegből ez következik. A kérdések sokasága merül fel bennünk ennek hallatán: 1. Vajon Isten áldása nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni? 2. Vajon Isten megszentelése nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni? 3. Vajon Isten áldása és megszentelése nélkül nem tudnánk kellő módon egész napra megpihenni? És még sorolhatnánk a kérdéseket. De válaszoljunk előbb az első kérdésekre!

1. Isten áldása nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni?

Másképpen fogalmazva: Istennek a pótolhatatlan segítsége kell ehhez? – Igen! Minden tapasztalatunk és minden, az előbbiekben felsorolt tény ezt mutatja. A hosszú bibliai mondatot alaposan szemügyre véve még további indokokat is találunk. És ez a harmadiknak sorolt kérdésünkre is választ ad: hogyan is kell kellő módon megpihennünk? Állítsuk még egyszer magunk elé a hosszú bibliai mondat indokolását!: „mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.”  A teremtés-himnusz utolsó mondataiban ismétlődnek a teremtést leíró szavak: megteremtett, „hogy létrejöjjön, „Ez az ég és a föld eredete, midőn teremtettek.” Az „eredete” valamint a „teremtettek” hihetetlenül tömör kifejezései is a teremtésről szólnak. A legutolsóban, a „teremtettek” szóban a „divinum passivum”-ot (isteni szenvedő szerkezetet) így tehetjük érthetőbbé: „midőn azokat Isten megteremtette.”[8]  A két mondatban tehát négyszer fordul elő a teremtés akciójára utaló kifejezés. A bibliai szövegekben jártas olvasó már tudja, hogy az ilyenféle ismétlések igen nagy hangsúlyt, nyomatékot jelentenek a szent szövegekben. Mit kell felfognunk ennek a nagy nyomatéknak a láttán, hallatán?

Amikor hosszabban pihenünk, esetleg egy ájulásig mély alvás után, akkor mindig jár az eszünk valamin. Isten arra figyelmeztet minket ezzel a különlegesen nagy nyomatékkal, hogy a hetedik napon való pihenésünk során Isten teremtő munkájára emlékezzünk, ezen járjon az eszünk. Járhatna máson is? Hogyne! Természetszerűen jutnak eszünkbe egy hosszabb pihenés során ilyenek: hogyan sikerült az elmúlt hetünk? Milyen hibákat követtünk el? Ennek milyen következménye lesz vagy lehet? Mi következik az előttünk álló héten? És így tovább. Van mire gondolnunk egy kiadós pihenés során! Az évi szabadságunkat azért igyekszünk jelentős környezet-változással is összekapcsolni, hogy lehetőleg minél kevesebb jusson eszünkbe a félbehagyott munkánkról, feladatainkról, bántó vagy őrlő élményeinkből, a bennünket foglalkoztató kérdésekről, sőt lehetőleg mindenből. Ebben közmegegyezés van az emberek között: a gondok hátrahagyása nélkül nem lehet igazán pihenni.

Isten áldása ezúttal úgy érvényesülhet, hogy ne a felejtés kapja a fő hangsúlyt a megpihenésünkben, hanem az emlékezés. Emlékezzünk az Ő igazán hatalmas, szépséges, gondos, csodálatos teremtő munkájára. Hogy kellőképpen hangozzék, sőt harsogjon a fülünkbe, ismételten, a teljesség számaként hétszer szólván, hogy „látta Isten, hogy jó!” Más szóval: hogy Isten teremtő munkája jó és szép. Hogy Isten teremtményei jók és szépek. Hogy Isten nem „gonosz valaki, aki bajokat zúdít a nyakunkba”, hanem Isten szeretet, aki szeretetre teremtette a világot és benne az embert. És ha az Ő szeretetére valaki vagy valakik gyűlölettel, lázadással, szembeszegüléssel válaszoltak is, Ő teljesen beleadta, és ma is beleadja magát, hogy megoldást adjon: „úgy szerette a világot, hogy az egyetlenét adta oda, hogy aki elfogadja Őt, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Az „örökké éljen” pedig azt jelenti, hogy Urunk Jézussal, hogy Istennel, sőt Őbenne élünk. Isten pedig a jelen világkorszak végén újjá fog teremteni mindent, ahol „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4)

Nagy teljesítmény, ha erre tudunk figyelni? Ha ez visszhangzik a szívünkben, ha ezen járj az eszünk a megpihenés napján? Nagy teljesítmény! Óriási! Magunktól erre nem is volnánk képesek. Ehhez isteni erőre, hatásra van szükség. Sőt Isten személyes jelenlétére. Vagy ahogyan az elemzett bibliai szöveg írja: Isten áldására. Az Ő pótolhatatlan tevékenységére, amellyel előre viszi teremtményeinek a boldogulását.

Még egy emlékezni va