A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 10. A hetedik nap megszentelése

(befejezés)

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Mit jelent, hogy Isten megáldotta a hetedik napot?

Hogyan ismerhetjük el Isten teremtő szépségét a nyugalom napján?

Hogyan kapcsolódhatunk bele Isten teremtő munkájába?

Megpihent-e Isten a hetedik napon?

Isten áldása nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni?

Isten megszentelése nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni?

Isten szerint egy nap estétől estéig tart?

Hogyan járhat át bennünket mélyebben az Ige minden vasárnap?

Hogyan magasztalhatjuk szívvel-lélekkel az URAT vasárnap?

Hogyan lehetünk meghitten együtt családunkkal vasárnap?

Miért fontos, hogy ünnepélyesen is felolvassuk az első teremtés-elbeszélés himnuszát?

A cikket azoknak ajánlom, akik a teremtés-elbeszélésekben található isteni üzeneteket megbízható módon szeretnék felismerni.

Az első teremtés-elbeszélés himnuszának a csattanója a hetedik nap megszentelése. Az előző cikkünkben elemzett rész után az a mondat következik a bibliai szövegben: „Isten megáldotta a hetedik napot”. (1Móz 2,3)

„Isten megáldotta”

Az előzőekben már láttuk, mi mindent jelent, hogy Isten megáldotta teremtményeit. Most viszont azt szeretnénk megérteni, mit jelent a hetedik nap megáldása. Ezúttal is kiindulhatunk a már megfogalmazott definíciónkból: „Amikor Isten megáld valakit-valamit, az Istennek azt a pótolhatatlan tevékenységét jelenti, amellyel előreviszi teremtményeinek a boldogulását.” Vajon mi Istennek a pótolhatatlan tevékenysége a hetedik napot illetően?

A választ keresvén vizsgáljuk meg először a közvetlen szövegösszefüggést! Az egész mondat így hangzik: „és megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.” Indokolást is találunk tehát arra, hogy miért áldotta meg és szentelte meg Isten a hetedik napot: „mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.” Ebben az indokolásban két szó utal a teremtés elkészültére, profi voltára (megteremtett, létrejöjjön) és egy szó a megpihenésre, abbahagyásra, ha tetszik befejezésre (pihent meg). A teremtés kapja tehát a nagyobbik, sőt kétszeres hangsúlyt. Hordoz ez a kétszeres hangsúly isteni üzenetet? Igen! Ezért keresnünk kell ezt az isteni üzenetet, mert egyrészt első olvasásra nem tűnik a szemünk elé, ugyanakkor már láttuk, hogy a bibliai szöveg nagyon tudatosan megkomponált szöveg, minden mondat minden szava alaposan átgondolt megfogalmazás eredménye. Mind az emberi szerző, mind az ihlető Isten részéről.

Milyen tevékenységünket áldja meg Isten a teremtés befejezésével kapcsolatban? Két tevékenységet említ a bibliai szöveg. Mindkettő rászorul Isten áldására, pótolhatatlan segítségére. Az egyik, hogy elismerjük, hogy Isten teremtő munkája jó, szépséges, nagyszerű munka. A másik, hogy az Ő útmutatásai alapján belekapcsolódunk az Ő teremtő munkájába, és Ővele együtt építjük azt tovább. Nézzük meg mindkét tevékenységet kissé részletesebben!

Elismerjük

Mit jelent, hogy elismerjük Isten teremtő munkájának a nagyszerűségét? Semmiképpen sem valamiféle hízelgést, „jó pontok szerzését Istennél”. Csak a tárgyilagos, érdekektől mentes elismerésnek van létjogosultsága ebben a vonatkozásban. Miközben „uralmunk alá akarjuk hajtani a földet” (1Móz 1,28), elengedhetetlen, hogy minden lehető eszközzel előrehaladjunk a teremtett világ megismerésében. Mind természettudományos, mind esztétikai, mind etikai, mind minden más vonatkozásban. Ennek a megismerésnek a során pedig kikerülhetetlenül találkozunk a teremtett világ átgondolt, célszerű, nagyszerű mivoltával. Ha mindennek elfogulatlan szemlélői, sőt kutatói vagyunk, akkor döbbennünk rá igazán, milyen nagyszerű „munka” Isten teremtő műve. Ezt tanúsítja egyébként a különféle tudományok legtekintélyesebb tudósainak, művészeinek, szakembereinek a jelentős része.[1]

Elismerjük-e a látható világ átgondolt, célszerű, nagyszerű mivoltát? Elismerjük-e, hogy a látható világot Isten teremtette? Elismerjük-e, hogy ha a látható világ nagyszerű, akkor az azt teremtő Isten is nagyszerű valaki? A tárgyilagos vizsgálódás joggal teszi föl ezeket a kérdéseket, de a válasz minden egyes embernek a személyes válasza, sőt döntése. Márpedig minden ember nagyon jól tudja, hogy ha elismeri, hogy Isten létezik, sőt Ő teremtette a világot, akkor ez az elismerés egész életünknek a megváltoztatását is követeli. E miatt nagyon sok ember elhessegeti az imént felvázolt kérdéseket, sokszor feladva még az említett tudományok és művészetek tárgyilagos átgondolását. Pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy egész életét átalakítsa.

Mivel a magunk részérül már megtapasztaltuk, hogy a felsorolt kérdésekre meghozott igenlő válaszok nagyon életrevaló és pozitív egzisztenciához vezettek az életünkben, bátoríthatjuk a kedves Olvasót, hogy ne hessegesse el az említett kérdéseket, hanem tárgyilagos válaszaival együtt vállalja azt az egzisztenciát, életmódot is, amelyben közvetlenül is megtapasztalja Istennek azt az áldását, amellyel megáldotta nem csak az embereket, hanem a hetedik napot is. Ez az áldás segít neki utat találni, erőt ad a megvalósításban, és olyan személyes Isten-kapcsolattal ajándékozza meg, amelyiket korábban el sem tudott képzelni, de amire minden bizonnyal vágyott a szíve mélyén.

Belekapcsolódunk Isten teremtő munkájába

Valahol hallottam ezt a mondatot: „Isten olyan nagy úr, hogy még az ellenségei is neki dolgoznak.” – Elég provokatívnak tűnhet ez a mondás. Ha azonban néhány tényt átgondolunk, kiderül, hogy van benne valami. 1. Nem csak a 20. században, hanem előtte és utána is a természettudományok fejlődését igen nagy részben a haditechnika fejlesztése hajtotta előre. 2. Sok nagy természettudós a kutatásai és fölfedezései során döbbent rá, hogy „van Isten!”, és attól kezdve Istennel való kapcsolatban élt, és ért el világra szóló eredményeket. 3. Nagynevű tudósok, művészek és sportolók lettek káros szenvedélyek rabjai, és haltak meg úgy, hogy a haláluk nem illett a hírnevükhöz. – A tényeket a legtöbb Olvasónk tudná még folytatni bőven. Most azonban csak azt a következtetést szeretnénk levonni, hogy az emberiség és az emberi civilizáció fejlődésében, fejlesztésében Istenhez kapcsolódó és Istent mellőző személyek és erők egyaránt részt vettek, sőt igen sokszor olyanok hivatkoztak Istenre, akik a továbbiakban teljesen szembefordultak Vele.

Az elemzett bibliai szöveg arra hív, hogy Istennel együttműködve kapcsolódjunk bele a teremtett világ továbbépítésébe. A teremtő Isten szándékait felkutatva, azokkal azonosulva és az Ő áldását igényelve, kérve, felhasználva, megköszönve. Melyik hozzáállás vezet sikerre? Az Istenhez kapcsolódó, vagy az Istennel szembeforduló világ-építés?

A válasz keresése közben Bertrand Russelt, a világhírű tudóst idézem, aki működésének java részében nem ápolt személyes kapcsolatot Istennel, éppen ezért nem kis megdöbbenést okozott következő szavaival 1950-ben, a Columbia egyetemen összegyűlt népes hallgatóságának: „Ha megvan önökben a keresztény szeretet, akkor van értelme életüknek, van irányítója cselekedeteiknek, van oka bátorságuknak, és van komoly értelme az intellektuális becsületességnek.”[2] A Biblia nem áll meg egy önmagában álló „keresztény szeretetnél”, hanem tovább megy. Személyes kapcsolat lehetőségét kínálja fel Istennel, amikor Urunk Jézus kijelenti övéinek, hogy melyik világ-építés sikeres: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki megmarad énbennem, én meg őbenne, az hoz sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem vagytok képesek megtenni. Ha netán valaki nem marad meg énbennem, az kivettetik, mint a szőlővessző, és elszárad. Összegyűjtik, tűzre vetik és elég.” (Jn 15,5-6 a Tanulmányozó Biblia fordításában)

Megpihent Isten?

A vizsgált bibliai mondatnak a teremtést „kétszeresen” hangsúlyozó része után térjünk vissza a „csak egyszer hangsúlyozott” szóra, a pihenésre: „mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.”  (1Móz 2,2) Ha valaki helyszíni tudósításként olvassa a teremtés-elbeszélések „történeteit”, akkor talán megütközik, ha megkérdezzük: „Valóban megpihent Isten a teremtés nagy munkája után?” A kérdés azonban jogos. Próbáljunk meg rá hiteles választ adni!

Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, néhány bibliai szöveget, illetve jelenséget jobban szemügyre kell vennünk. Először is azt, hogy rengeteg olyan történet van a Bibliában, amely példázatként, más szóval tanító történetként jelenik meg. Ezekben a történetekben a Bibliát ihlető Isten történettel tanít minket. Ez a közel-keleti emberek számára a legkézenfekvőbb tanítási forma. A bibliai időkben is, ma is. Urunk Jézus is nagyon sokszor tanított történettel.[3] A következő cikkünkben fogjuk alaposan megtárgyalni, hogy milyen irodalmi műfajban készült az első teremtés-elbeszélés. Helyszíni tudósításban, vagy történettel-tanításban.

Fontos számba vennünk a következőt is: hogyan tudjuk igazolni, hogy egy, a Bibliából vett üzenet valóban isteni üzenet? Ez a kérdés nagyon fontos a számunkra, mert nap mint nap szembesülünk tévtanításokkal, a Bibliára hivatkozó hittestvéreink között is. Hogyan kerülhetjük el a Biblia téves értelmezését és az azokból fakadó olykor igen nagy károkat? Túl sokan hivatkoztak már Isten vezetésére helytelenül, és rohantak bele tragédiákba (öngyilkosságba, emberektől való romboló függésbe, családjuk elhanyagolásába). Urunk Jézus is figyelmeztet erre: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok! Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” A mondandója végén megismétli: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,15-20) Csakhogy mire a gyümölcsök megérnek, már nagyon sok kár keletkezett! Nem ismerhetjük fel korábban is a veszélyt?

Erről is szól Urunk Jézus, amikor számtalanszor hivatkozik – és nyomában a tanítványai is – „a törvényre és a prófétákra”[4], ami az Ő korában az akkori egész Bibliát, a héber Bibliát jelentette. A krisztusi hívők számára ehhez képest ma már egy még nagyobb Biblia van a segítségünkre, amelybe a hiteles újszövetségi iratok is belekerültek. Ezt mondjuk az EGÉSZ BIBLIÁNAK, az ó- és újszövetségi iratokat együttvéve. Ha tehát hallunk valakit, aki Isten üzenetét hirdeti, mindig megvizsgálhatjuk, sőt meg is kell vizsgálnunk, hogy az üzenet összhangban van-e az egész Bibliával. Nagy munka ez? Hallatlanul nagy munka, ha valaki akkor veszi először kezébe a Bibliát. De nem olyan nagy munka akkor, ha néhány feltétel teljesül a számomra: 1. Ha már legalább néhány éve alaposan tanulmányozom a Bibliát. 2. A gyümölcseiről helyesnek megismert közösségbe, gyülekezetbe járok, ahol minden kérdést föl szabad tenni a Bibliában található tanításokkal kapcsolatban, és ahol nem kapásból adnak megkérdőjelezhetetlen választ. Például ilyeneket: „Ne kételkedj, hanem higgy!” vagy „Ha én mondom, akkor az úgy van!” és ehhez hasonlókat. 3. Hanem komolyan veszik az érdeklődésemet, készséggel állnak mellém hiteles életű, „jó gyümölcsöket termő”, érett hitű, a Bibliát őszintén és tárgyilagosan ismerő testvérek, akik sokszor napokig is elgondolkodnak azon, hogy milyen válasz is található a kérdésemre az egész Bibliából. 4. Szakemberek, a bibliatudomány hiteles életű szakemberei szintén nagyon nagy segítséget tudnak adni, ha megfelelnek az előzőekben felsorolt 2. és 3. feltételnek. A 4. feltételt egy példával is illusztrálnám: Ha a fogam kilyukad, természetes, hogy fogorvoshoz fordulok, nem a zöldségeshez. Ha a Bibliával kapcsolatban van kérdésem, miért nem a szakemberhez fordulok? Hiszen még nagyobb a tét, mint a lyukas fogam esetén: az Istennel való helyes kapcsolatom forog kockán. A Bibliában jártas tudós, aki megfelel az említett feltételeknek, ne volna érdemes arra, hogy igénybe vegyük a segítségét? – Ha tehát ezek a felsorolt feltételek fennállnak, akkor nem túl nagy munka felismerni, hogy egy szokatlan, vagy merőben új tanítás összhangban van-e az egész Bibliával. Erre maga a teljes Szentírás is többször bíztat, sőt meg is parancsolja: „…mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (1Thessz 5,20-22)[5]

Ezen kitérő után tegyük föl újra a kérdést: Valóban megpihent Isten a teremtés nagy munkája után? – Urunk Jézusnak is föltették ezt a kérdést, amikor a 38 éve beteg embert meggyógyította isteni erejével szombaton, tehát a „hetedik napon”, az ÚR nyugalomnapján. János evangéliumában nem olvassuk ugyan a föltett kérdést, de a szituációból és Urunk Jézus válaszából egyértelműen következtethetünk rá. Urunk Jézus válasza így hangzott: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”  (Jn 5,17) A választ kiváltó kérdésről János evangéliuma csak ennyit ír: „A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt” (Jn 5,16), tudniillik a 38 éve beteg ember gyógyítását.[6] Miért kezdték üldözni Urunkat? Nyilvánvalóan a Mózes második könyvében olvasható Tíz Igére hivatkoztak:„Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent.” (2Móz 20,11) Urunk Jézus nyilván ilyenféle kérdésre válaszolt: „Hogyhogy nem pihensz a hetedik napon, amikor pedig Isten is megpihent?” Mesterünk válaszát már olvastuk. Ha pedig Isten „mind ez ideig munkálkodik”, ha Urunk Jézus is munkálkodik, még szombaton is, akkor nyilvánvaló, hogy nem Istennek van szüksége minden héten egy egész napra megpihenni, hanem nekünk, embereknek.

Ráadásul a Biblia Istent úgy mutatja be, mint aki korlátoktól mentes. Időtlen, szellemi lény. A János evangéliumának 4. fejezetében Urunk Jézus állítja ezt a samáriai asszonynak: „Az Isten Lélek…” (Jn 4,24) Nem helyhez kötve kell őt imádni, hanem a szellemi mivoltának megfelelően. A szellemi lény nincsen korlátozva sem térben, sem időben. Nem is fárad el, még a teremtés hatalmas „munkájában” sem. Miért olvassuk mégis a bibliai szövegben, hogy „megpihent”? A képekben gazdag történettel tanítás műfajában a bibliai szöveg így adja a lehető legnagyobb nyomatékot annak, hogy nekünk kell megpihennünk a heti intenzív munkánk után. [7] Mégpedig minden héten. Nem is csak félórára, hanem egy egész napra.

Vajon ezért áldotta meg és szentelte meg a teremtő Isten a hetedik napot, tehát a megnyugvás napját? Ezért. A bibliai szövegből ez következik. A kérdések sokasága merül fel bennünk ennek hallatán: 1. Vajon Isten áldása nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni? 2. Vajon Isten megszentelése nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni? 3. Vajon Isten áldása és megszentelése nélkül nem tudnánk kellő módon egész napra megpihenni? És még sorolhatnánk a kérdéseket. De válaszoljunk előbb az első kérdésekre!

1. Isten áldása nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni?

Másképpen fogalmazva: Istennek a pótolhatatlan segítsége kell ehhez? – Igen! Minden tapasztalatunk és minden, az előbbiekben felsorolt tény ezt mutatja. A hosszú bibliai mondatot alaposan szemügyre véve még további indokokat is találunk. És ez a harmadiknak sorolt kérdésünkre is választ ad: hogyan is kell kellő módon megpihennünk? Állítsuk még egyszer magunk elé a hosszú bibliai mondat indokolását!: „mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.”  A teremtés-himnusz utolsó mondataiban ismétlődnek a teremtést leíró szavak: „megteremtett”, „hogy létrejöjjön”, „Ez az ég és a föld eredete, midőn teremtettek.” Az „eredete” valamint a „teremtettek” hihetetlenül tömör kifejezései is a teremtésről szólnak. A legutolsóban, a „teremtettek” szóban a „divinum passivum”-ot (isteni szenvedő szerkezetet) így tehetjük érthetőbbé: „midőn azokat Isten megteremtette.”[8]  A két mondatban tehát négyszer fordul elő a teremtés akciójára utaló kifejezés. A bibliai szövegekben jártas olvasó már tudja, hogy az ilyenféle ismétlések igen nagy hangsúlyt, nyomatékot jelentenek a szent szövegekben. Mit kell felfognunk ennek a nagy nyomatéknak a láttán, hallatán?

Amikor hosszabban pihenünk, esetleg egy ájulásig mély alvás után, akkor mindig jár az eszünk valamin. Isten arra figyelmeztet minket ezzel a különlegesen nagy nyomatékkal, hogy a hetedik napon való pihenésünk során Isten teremtő munkájára emlékezzünk, ezen járjon az eszünk. Járhatna máson is? Hogyne! Természetszerűen jutnak eszünkbe egy hosszabb pihenés során ilyenek: hogyan sikerült az elmúlt hetünk? Milyen hibákat követtünk el? Ennek milyen következménye lesz vagy lehet? Mi következik az előttünk álló héten? És így tovább. Van mire gondolnunk egy kiadós pihenés során! Az évi szabadságunkat azért igyekszünk jelentős környezet-változással is összekapcsolni, hogy lehetőleg minél kevesebb jusson eszünkbe a félbehagyott munkánkról, feladatainkról, bántó vagy őrlő élményeinkből, a bennünket foglalkoztató kérdésekről, sőt lehetőleg mindenből. Ebben közmegegyezés van az emberek között: a gondok hátrahagyása nélkül nem lehet igazán pihenni.

Isten áldása ezúttal úgy érvényesülhet, hogy ne a felejtés kapja a fő hangsúlyt a megpihenésünkben, hanem az emlékezés. Emlékezzünk az Ő igazán hatalmas, szépséges, gondos, csodálatos teremtő munkájára. Hogy kellőképpen hangozzék, sőt harsogjon a fülünkbe, ismételten, a teljesség számaként hétszer szólván, hogy „látta Isten, hogy jó!” Más szóval: hogy Isten teremtő munkája jó és szép. Hogy Isten teremtményei jók és szépek. Hogy Isten nem „gonosz valaki, aki bajokat zúdít a nyakunkba”, hanem Isten szeretet, aki szeretetre teremtette a világot és benne az embert. És ha az Ő szeretetére valaki vagy valakik gyűlölettel, lázadással, szembeszegüléssel válaszoltak is, Ő teljesen beleadta, és ma is beleadja magát, hogy megoldást adjon: „úgy szerette a világot, hogy az egyetlenét adta oda, hogy aki elfogadja Őt, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Az „örökké éljen” pedig azt jelenti, hogy Urunk Jézussal, hogy Istennel, sőt Őbenne élünk. Isten pedig a jelen világkorszak végén újjá fog teremteni mindent, ahol „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4)

Nagy teljesítmény, ha erre tudunk figyelni? Ha ez visszhangzik a szívünkben, ha ezen járj az eszünk a megpihenés napján? Nagy teljesítmény! Óriási! Magunktól erre nem is volnánk képesek. Ehhez isteni erőre, hatásra van szükség. Sőt Isten személyes jelenlétére. Vagy ahogyan az elemzett bibliai szöveg írja: Isten áldására. Az Ő pótolhatatlan tevékenységére, amellyel előre viszi teremtményeinek a boldogulását.

Még egy emlékezni valóra hívja fel a figyelmünket Isten Igéje. A Mózes második könyvében olvasható Tíz ige a teremtés-elbeszélésre hivatkozik az ÚR nyugalomnapjáról szóló parancsban. (2Móz 20,8-11) A Mózes ötödik könyvében olvasható Tíz igében, az ÚR nyugalomnapjáról szóló parancsban viszont nem a teremtésre hivatkozik, hanem a következő indoklást, ill. emlékezni valót olvassuk: „Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját!” (5Móz 5,15) – Mire emlékezzünk tehát e szerint a bibliai parancs szerint? Isten szabadítására. Éppen a nyugalom napján? Igen! Emlékezzünk arra, hogy „kihozott a szolgaság házából Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral!”  Ismét meglephet minket Isten Igéje. Hallottam egy emberről, aki egy váratlan helyzetben csaknem belefúlt a tengerbe. Az utolsó pillanatban érte el őt egy sportember, és kimentette. A megmentett ember nagyon hálás volt megmentőjének. Attól kezdve minden évben küldött a sportembernek valamilyen apró ajándékot. Azért aprót, hogy el lehessen fogadni. Azért minden évben, mert az életét mentette meg. A szolgaságból kimentett emberek nem voltak ilyen hálásak a megmentőjüknek? Nem tartottak rendszeres ünnepet a kiszabadulásuk emlékére? De igen! Látni fogjuk mindjárt, hogy közvetlenül a szabadítás után igen! De a Tíz igének ez a változata nem erről szól. Csupán arról, emlékezzünk arra, hogy kihozott Istened, az ÚR a szolgaság házából. A rabságból a szabadságra. A nélküle való élet nyomoróságából az Ővele való életközösség nagyszerűségére.

Hogyan emlékeztek erre először Izrael fiai? Énekkel és tánccal. Átélték az „előttünk a tenger, mögöttünk a bosszútól lihegő fáraó hadserege” dermesztő rémületét, majd azt a hihetetlen csodát, hogy ők száraz lábbal tudtak átmenekülni a hadsereg elől, az őket üldöző katonák pedig a vízbe vesztek. A szabadulás öröme zengett az énekükben: „Énekelek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.” (2Móz 15,1-2) Azt is olvassuk a beszámolóban: „Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nénje, dobot vett a kezébe, és kivonultak utána az asszonyok mind, dobolva és körtáncot járva. Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!” (2Móz 15,20-21) Volt mit megköszönni? Volt. Az 5Móz 5-ben olvasható Tíz ige pedig el is rendeli, hogy minden héten, az ÚR nyugalomnapján erre emlékezzenek. Jó parancs ez? – teszem föl a talán nagyon pogányul hangzó kérdést. A válaszom: jó parancs, sőt isteni parancs. A lehető legjobb. Mert számol a megszabadult ember gyöngeségével, amely hamar el tudja felejteni a legnagyobb értékeket, a legnagyobb köszönnivalókat is. Gonoszságból? Nem kell ehhez gonoszság. Elég ehhez a hajszolt élet ellenállhatatlan sodrása. Mindenki átélhette már, aki látástól vakulásig dolgozik, hogy szeretne a családjában is jelen lenni szerettei között, de mindig elsodorja valami tennivaló ezeket a szent perceket. Ezért parancsolta meg Isten választott népének, a „szemefényének” (5Móz 32,10; Zs 17,8; Zak 2,12), hogy emlékezzék meg Isten szabadításáról minden héten, egy egész napot kiszakítva a hajszolt élet ellenállhatatlannak tűnő sodrásából. És nem csak megparancsolta, hanem meg is áldotta ezt a napot, vagyis a parancsának engedelmeskedni akaró ember törekvését, hogy igazi nyugalomnap legyen számára a hetedik nap, valóban az ÚR nyugalomnapja. Olyan nyugalomnap, amelyen emlékezik Isten nagyszerű teremtő munkájára, valamint Isten szabadítására. Valóban pótolhatatlan Istennek ez az áldó tevékenysége, mert csak ezzel az isteni segítséggel boldogulunk ezen a téren is.

Az újszövetségben élő, vagyis a krisztusi embereknek még több emlékezni valójuk van az ÚR nyugalomnapján. Még tovább gazdagodhatnak a nyugalomnapi megpihenésben. Megszívlelik ugyanis a Zsidókhoz írott levél felszólítását: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült!” (Zsid 12,2) Urunk Jézus a hét első (egyes) napján támadt föl. Ekkor lett teljes a halálon és Sátánon való győzelme. Ennek megfelelően az újszövetségi gyülekezetek kezdettől fogva minden hét első napján (magyar elnevezés szerint vasárnap) ünnepelték és ünneplik Urunk Jézus feltámadását, győzelmét. A hét első napján emlékeznek arra a Jézusra, aki mindent odaadott, hogy megmentsen minket elveszett állapotunkból. Aki minden bűnünket magára véve eltörölte megfizethetetlen bűn-adósságunkat a kereszthalállal. Aki legyőzte a Gonoszt és a halált, hiszen feltámadott  Aki kiárasztotta Szent Lelkét, hogy éljünk, és mindenkit tanítvánnyá téve, akit csak elérünk, ők is éljenek. Hogy így legyünk részesei az Ő dicsőséges visszajövetelének, amikor rendbe teszi a világot. Amikor majd minden Őbenne élőt részesít abban az ÚJ TEREMTÉSBEN, amelyben „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4) Az újszövetségben élő krisztusi ember is emlékezik tehát a szabadításra és a teremtésre, de már egy sokkal tágabb, az újszövetségi dimenzióban.

Van min járnia az eszünknek az újszövetségi megpihenés, nyugalom napján, vagyis vasárnap? – Van bőven. Sokkal több, mint Urunk Jézus eljövetele előtt volt Izraelnek, Isten választott népének. A korábbi emlékezni valók nem tűntek el, hanem hozzájuk jött a beteljesedés, Urunk Jézus fönséges győzelme a bűn, a gonoszság, a halál, Sátán fölött, és az eljövendő új teremtés reménykedő várása.

Ezen jár-e az eszünk? Adunk-e elegendő időt, hogy ne csak ezen járjon, hanem ezek a krisztusi gondolatok megújítsanak, felfrissítsenek, meggyógyítsanak az előző hét kemény munkája, harcai, sebesülései, csalódásai, padlóra kerülései után? Jogos és fontos kérdések ezek. Hogy jó választ tudjunk adni rá – ehhez kell Isten pótolhatatlan tevékenysége, amellyel előreviszi teremtményeinek a boldogulását, vagyis sikerre viszi az életünket: ISTEN ÁLDÁSA.

És még valami.

2. Isten megszentelése nélkül nem tudnánk egész napra megpihenni.

A kérdésből állítást formáltam. Mert Isten megszentelése elengedhetetlen ahhoz, hogy azon járjon az eszünk, amin kell – Istenünk jó és szépséges teremtő munkáján, az ÚRNAK (JHWH), Izrael Istenének hatalmas szabadításán, és Urunk Jézus diadalán, amellyel „Isten kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának királyságába.”  (Kol 1,13)

Mert mit is jelent, hogy „Isten megszentelte a hetedik napot, amelyen megpihent”? A „megszentelte” szónak a héberben (QDS) az első jelentése a „kivág, elkülönít”, amely a héber Bibliában a „megszentelte”  értelmet hordozza. A szó jelentését igazában akkor értjük helyesen, ha az első jelentésből indulunk ki. Ennek a jelentésnek megfelelően az 1Móz 2,3 kezdőmondata így hangzik: „és megáldotta Isten a hetedik napot, és elkülönítette azt” Mitől különítette el a hetedik napot? A többi hat naptól. Mi történik a több hat napon? „Hat napon át dolgozzál!” (2Móz 20,8-11; 5Móz 5,13-14) – parancsolja a Tíz Ige idevágó parancsa. A munka, a világ tovább építése a többi nap feladata. Mire különíti el Isten a hetedik napot? A megpihenésre. A megpihenésben pedig az emlékezésre, sőt a magasztalásra. Emlékezni a teremtésre, a szabadításra, Urunk Jézus feltámadására. Magasztalni és dicsőíteni teremtő, szabadító és újjá teremtő Istenünket.

Kell ehhez egy egész nap? Istenünk szerint kell. Ő nem parancsolgat, hanem parancsol. Ha valamit megparancsol, az kell. Aki vitatja, az megteheti, de ráfizet. Aki viszont engedelmeskedik, az a saját tapasztalatából is tudja, hogy egy olyan igazán megpihenésre, amely során az említett dolgokra hatékonyan emlékezünk és dicsőítünk, ahhoz legalább egy egész napra van szükségünk.

Nagy a „kísértés” arra, hogy ezzel kapcsolatban most gyakorlati tanácsokat soroljunk az elmondottakhoz. Sajnos meg kell fosztanunk a kedves Olvasót ezeknek a tanácsoknak a kifejtésétől, mert azok nem csak sok oldalt, hanem sok könyvet igényelnének. Néhány alapvető mozzanatra azonban rámutathatunk, amelyek mai életünkben a legfontosabbnak látszanak, és a bibliai szövegekből is következnek.

1. Estétől estéig

Az első teremtés-elbeszélés himnuszában hatszor hangzik el a formula: „és lett este és lett reggel”. Nem véletlenül. Vajon Isten szerint egy nap estétől estéig tart? Ez nem csupán kulturális specialitás? Lehet, hogy a közel-keleti népeknél ez praktikus, de nálunk más a helyzet? Egy ilyen rendszer bevezetése feje tetejére állítaná a mai életmódunkat? – A föltett kérdések jogosak. Alapos elemzésükre és végigtárgyalásukra nincsen helyünk ebben a cikkben. Tény, hogy érdemes tanulmányoznunk az ortodox zsidók és a hetednapot ünneplő ádventisták gyakorlatát, akik az ÚR nyugalomnapjának megtartásában minden bizonnyal előttünk járnak.[9] Az is biztos, hogy nagy elszántság kell belenyúlni megszokott életrendünkbe. Valóban sok megszokott dolgunkon változtatnunk kell ehhez. De föltehetjük a kérdést: a jelenlegi szokásaink hozzák-e azokat az eredményeket, gyümölcsöket, amelyeket a bibliai szöveg körvonalaz, és amelyeket Urunk Jézus életében látunk, aki estétől estéig tartotta meg a nyugalom napját, de nem bürokratikus merevséggel, hanem isteni nagyvonalúsággal, nem csak mondva, hanem téve is, hogy „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.”  (Mk 2,27)

2. Átjár bennünket az Ige

Az első zsoltárnak, a Zsoltároskönyv nyitányának az elejéből tudjuk: „Boldog, aki nem jár a gonoszok tanácsa szerint,… hanem JHWH Tórája az ő gyönyörűsége, s az Ő Tóráját forgatja szívében nappal és éjjel.” (Zs 1,1-2) Micsoda „JHWH Tórája”? – Istennek az útmutatása, tanítása, törvénye, Igéje. Ki a boldog? Akinek JHWH Tórája az ő gyönyörűsége. Annyira, hogy JHWH Tóráját forgatja a szívében nappal és éjjel. Mikor? – Nappal, amikor ébred, tisztálkodik, étkezik, dolgozik, szeretteivel foglalkozik stb.; és éjjel, amikor megpihen, hiszen amivel nappal foglalkoztunk, általában azon jár az eszünk éjszaka.

Csupán eszményi állapotot ír le a Zsolt 1,1-2? Igen is, meg nem is. Igen, eszményi állapotot ír le, amire törekszünk, de amit csak részben tudunk elérni. De milyen más (lesz) az életünk, ha nem csupán, mondjuk ötévente (vagy sohasem) sikerül legalább egy napon át JHWH Tóráját forgatnunk a szívünkben, hanem minden héten, éppen Isten nyugalomnapján! Isten Igéje ezt tanácsolja, ez a Tórája. Aki megteszi, az boldog ember.

3. Szívvel-lélekkel magasztalom az Urat

Talán kissé más szövegezéssel közismert a „Magnificat” („Magasztalja az én lelkem az Urat…”), Mária hálaéneke (Lk 1,46-55), amelyet akkor ad a szájára a Lukács evangéliuma, amikor várandós rokonát, Erzsébetet meglátogatva olyan fogadtatásban részesül az idős, a Szentlélekkel akkor beteljesedett kismama részéről: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme! Amint felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben. Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,42-45) Mária erre énekli a gyönyörű Isten-magasztalást, amikor már nem csak egyedül tudja, hogy a Szabadító (Jesuá = Jézus) édesanyja lesz, hanem idősebb rokona is.

Világos, hogy ehhez hasonló élmény ritkán adatik egy embernek. De Isten arra hív minket, hogy legalább hetente mi is, amikor emlékezünk Istenünknek a jó és szépséges teremtéséről, szabadításáról, valamint Urunk Jézus diadaláról a bűn, a halál, a Gonosz fölött, akkor engedjük meg magunknak, sőt szervezzük meg, hogy szívvel-lélekkel magasztaljuk az Urat. Ennek a természetes helye a gyülekezet. Nagy áldás (ami Istenünktől való), ha jó dicsőítő csapat segít ebben, de Istenünk akkor is megadja, ha nem olyan látványos a magasztalásunk. Nagy áldás, ha kézzel-lábbal, tánccal, hangszerekkel történik, de mindent el kell követnünk, hogy a szívvel-lélekkel semmiképpen se maradjon el.

4. Együtt lenni szeretteinkkel

Ennek az együttlétnek két dimenzióját kell megemlítenünk. Az egyik a hívő szeretteink gyülekezete. Isten Igéje és a mai tapasztalatunk is hangsúlyozza, hogy ez nélkülözhetetlen része a nyugalomnap megtartásának. Ugyanilyen fontos a család meghitt együttléte. Be kell vallanunk, hogy ennek a létfontosságú és soha nem pótolható együttlétnek az ápolására manapság sajnos, a legtöbb családban ritkán kerül sor. Isten Igéje erre nagyon erőteljes, kemény szavakat használ: „Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” (1Tim 5,8) Kár, hogy az itt szereplő „gondoskodást” sokan csak az anyagi ellátásra szűkítik, és nem kerül sor a család minden személyének legalapvetőbb létszükségletére, a személyes együttlétre, beszélgetésre, öröm-megosztásra, panaszkodásra, bűnvallásra, megerősítésre, és ki tudná még felsorolni azt, amit egy szóval is összefoglalhatunk: a szeretetre.  Pedig a szeretetnek ez a sokféle megnyilvánulása pótolhatatlan egy családban. Ha nem kerül rá sor, hiány keletkezik. Az elszalasztott alkalmak nem térnek vissza többé. Naponta szükségük van erre családtagjainknak. De ha rohanó életünkben még hetente egyszer sem tud megvalósulni, az felmérhetetlen károkat okoz.

1.10.3. „Ez az ég és a föld eredete, midőn teremtettek” (2,4a)

Ezzel a mondattal az első teremtés-elbeszélés zárómondatához érkeztünk. Egy alapvető kérdésre ad választ a teremtés-himnusz záróköve: Honnan van az ég és a föld, vagyis a látható világ? A válasz sommásan tömör: „teremtetett”. Vagy számunkra érthetőbb formában: „Isten teremtette.”  Ez a határozott, bibliai válasz, amit az első teremtés-tanítás többször ismételve, tehát igen nagy nyomatékkal hangsúlyoz.

Befejezésül hadd kérjünk valamit a kedves Olvasótól! Miután alaposan meghánytuk-vetettük a bibliai szöveget, számos isteni üzenetet tártunk fel, és igyekeztünk alaposan elmélyedni benne, itt az ideje, hogy hangozzék el a maga valóságában az átelemzett, Istentől ihletett Ige! Az a vágyunk, hogy a kedves Olvasó – még jobb, ha kis családi vagy más közösségben – ünnepélyesen felolvassa, vagy valakivel felolvastatja az első teremtés-elbeszélés himnuszát, az 1Móz 1,1-2,4a-val jelölhető igeszakaszt.

(Már csak zárójelben teszem hozzá mindehhez, hogy a korábbiakban többször is hivatkoztam arra, hogy egy külön fejezetben összefoglalom az első teremtés-tanítás himnuszának műfaji kérdéseit. Ez lesz olvasható a következő cikkünkben.)

Irodalomjegyzék

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

·      Barbour, Ian [2009]  A természettudomány és a vallás találkozása, Pozsony, Kalligram, 256 o.

·      Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993]  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

·      Gamow, George [1965]  A fizika története, Bp., Gondolat Kiadó, 346 o.

·      Gyökössy Endre [2000]  Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

·      Gyökössy Endre [2001]  Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

·      Haag, Herbert [1989]  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

·      Hamar István [2008]  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

·      Jáki Szaniszló [1992]  Csodák és fizika, Bp., Ecclesia Kiadó, 91 o.

·      Jáki Szaniszló [1992]  Krisztus, egyház, tudomány (összegyűjtött tanulmányok), Bp., Jel Kiadó, 174 o.

·      Komesz Mátyás [2011] Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

·      McGrath, Alister E. [2008]  Dawkins istene - Gének, mémek és az élet értelme, Bp., Pesti Kalligram, 220 o.

·      Polkinghorne, John [2008]  Egyetlen világunk - A tudomány és a teológia kölcsönhatásai, Bp., Kalligram, 136 o.

·      Rózsa Huba [2002]  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.

[1] Lásd Gamow, Sik Sándor: A mindennevű c. versét, továbbá George Gamow, Ian Barbour, John Polkinghorne, Vértes Gabriella - Fábián Tibor Károly, Jáki Szaniszló, E. Alister McGrath és mások műveiben. (A feltüntetett szerzők művei az irodalomjegyzékben szerepelnek.)

[2] Idézi Jáki Szaniszló a Krisztus, egyház, tudomány c. tanulmánykötetében a 2. oldalon.

[3] Nem is sorolhatom fel Urunk Jézus összes példázatát, de a Mt 13-ban, vagy a Lk 10-ben találhatóakat mindenképpen célszerű magunk elé állítanunk, hogy szembesüljünk velük.

[4] Lásd Mt 5,17; 7,12; 22,40; Lk 16,16; 24,44; Jn 1,45; Cs 13,15; 24,14; 28,23; Róm 3,21;

[5] Lásd 3Móz 13; 5Móz 17,4; 19,18; Ezsd 7,14; Jób 5,24; 12,11; 34,3; Préd 2,2; 7,23; Jer 6,27; Sir 3,40; Jn 7,27; Róm 1,20; 12,2; 1Kor 2,13-16; 5,12; 6,1-6; 10,15; 11,13.28; 12,10; 14,29; 2Kor 13,5; Gal 6,1-5; Fil 1,10; 1Th 5,20-22; 1Tim 3,10; 1Jn 4,1;

[6] Sokszor szembesülünk azzal, hogy a bibliai szövegek egyrészt igen tömören adják elő a leírt eseményeket, történeteket, másrészt tudatosan is törekszenek arra, hogy korábban megfogalmazott bibliai szövegeket leírt szövegben megfogalmazva ne cáfoljanak. Lásd a Mt 12,38-42 bibliai részlet magyarázatát például Jakubinyi György [1991] Máté evangliuma c. könyvének 153. oldalán.

[7] Lásd Komesz Mátyás [2010]  Írja-e a Biblia, hogy hogyan teremtette Isten a világot? Bp., PTF, belső használatra  – 28 o. A következő cikkünkben fogjuk a válaszunkkal kapcsolatos műfaji kérdéseket megtárgyalni

[8] A mai magyar fordítások sokat „birkóztak” ennek a divinum passivumnak az érthetőbbé tételével. Néhány példát érdemes szemügyre vennünk. A Magyar Biblia Társulat 1990-es fordítása egy eléggé leegyszerűsített megoldást ad: „Ez a menny és föld teremtésének a története.”  A Szent István Társulat ezzel nagyjából egykorú kiadása többet visszaad a héber szöveg mozgalmasságából: „Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.”  A Káldi Neovulgata Biblia is erre igyekszik megoldást találni: „Ez volt az ég és föld története a teremtésükben.”

[9] Lásd Csóka Efraim [2007] A sabbát megtartása ortodox zsidó közösségekben, Bp., PTF szakdolgozat