Bizonyítékot keresve
Ungvári Csaba
A prófétát, az Isten nevében cselekvő és megszólaló személyt nem hitelesíti a mögötte álló hívő tömeg nagysága, az általa történt csodatettek sokasága és még hitvallásának hibátlan volta sem. Jézus drámai jelenetet vetít előre, amikor az ő nevében tevékenykedő és megszólaló misszionáriusok, evangélisták, igehirdetők, lelkipásztorok, egyházvezetők védőbeszédéből idéz: „Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát?” Az Ítélet Krisztusának válasza a tragikus végállomást jelenti számukra: „Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”
Szeretném azt gondolni, hogy ez rólam, a velem szolgálóról, az általam ismert személyről nem szólhat, de mégis… A hívő ember szeretne magabiztosan állni abban, amiben szolgál; ez lehetséges is, ha újra és újra van bizonyítéka arra, hogy természetében hordozza a krisztusi magot, azokat a gyümölcstermő ígéreteket, amelyekkel Isten ereje ajándékozta meg azért, hogy „isteni természet részesévé” legyen (2Pt 1,3-4). Ennek a természetnek a bizonyítékai újra és újra felbukkannak, és visszajelzést nyernek a hívő ember saját környezetében.
A gyümölcstermést genetikájában hordozó mag hozama nem az Istennel való kapcsolat hangoztatásától hiteles, hanem magát a hozamot és annak mértékét a kapcsolat tényleges intenzitása határozza meg, amelyet a szüntelen hálaadásban és a gondviselő, bűnbocsátó Istenre való rászorultságának folytonos kifejezésében él meg az ember Alkotójával.
Ez sohasem dicsekvés tárgya, nem önigazolásra való, hanem ez az az ismeretség, amit az utolsó ítéletben hiányol az előtte nagy ívű tetteikkel kérkedők életéből a Bíró.
Kétségtelen, hogy Európában, Magyarországon az evangélium ügye komoly kihívásokkal néz szembe, amiben jelenleg úgy tűnik, hogy vesztésre áll. Ez eredhet az intézményesülésből fakadó közösségi meghidegülésből, valamint az államtól való függés miatti egzisztenciális kiszolgáltatottság okán keletkezett, elhívásunkat torzító pályamódosulásokból, továbbá a megfeszített és feltámadott Krisztusról szóló elkötelezett, inspirált igehirdetések gyérüléséből. A Krisztus-központú tanítás és az ő megismertetésére irányuló tevékenység a „missziós nyüzsgéssel” és „önigazoló kezdeményezésekkel” nem pótolható.
Az Isten Szellemétől származó lényeglátás, az így újra felfedezett egyszerű igazságok melletti elkötelezettség köré épülő aktivitás döntő az evangélium ránk bízott ügyének és a személyes szolgálatnak a sikerében is. Ennek bizonyítékai örökkévalóak.
„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,15-23)