Dr. Illyés Szabolcs: Szervezeti kommunikáció: intézmény mint élő organizmus

A cikk elolvasását ajánljuk mindazoknak, akik a szervezetük működését szeretnék értelmezni és hatékonyabbá tenni.

A cikk arra keresi a választ, hogy egy kommunikációs elmélet hogyan hasznosítható a gyülekezet, felekezet életében.

Illyés Szabolcs

Szervezeti kommunikáció: intézmény mint élő organizmus

A Karl Weick kutatásai és munkája nyomán formálódó információs elmélet alkalmazhatósága

A személyek közötti interakciók hatékonyságának fokozásában a kommunikációs elméletek hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Ez azonban gyakran nem teljesen egyértelmű, ha egyes intézmények, szervezetek működését vizsgáljuk. A legtöbb közösség, intézmény, vállalkozás, stb. úgy tűnik, hogy a kommunikációs hatások változásai ellenére is jól működik, illetve ha működési válságba kerül, a legtöbb kívülálló elsőként nem kommunikációs gondokra gyanakszik.

Karl Weick kutatásai megpróbálják hangsúlyozni: az egyes szervezetek működése, azaz a változások eredményeképp bekövetkező (pozitív vagy negatív) fejlődése mögött kommunikációs dinamizmusok hálózatainak tevékenysége áll. Ennek feltérképezésével akár egyházi dimenziókat tekintve is árnyaltabbá válhat egy-egy probléma, kihívás vagy válsághelyzet elemzése.

 Bizonytalanság és többértelműség

 Weick az egyes intézmények tagjai közötti kommunikációs rendszerek működésének modellezését vállalta Sensemaking in Organizations című dolgozatában (Weick 1995). Úgy véli, a kommunikációs folyamatokon belül a sokszor zavarónak ható bizonytalansági tényező és a többértelműség által előálló konfúzió egymással felcserélhető fogalmak. A szervezésre magára azért van szükség, hogy a bizonyosság működőképességhez szükséges szintje előálljon. Mindemellett a működő szervezetek automatikusan próbálják a többértelmű információkat is egyértelművé tenni a mind hatékonyabb funkcionalitás érdekében.

Ezzel együtt úgy gondolja: a bizonytalanság egyfajta információhiány, hiszen a bizonytalanságot átélők igyekeznek mind több adatot begyűjteni, ám az információ egyfajta túlcsordulásából automatikusan következik a félreérthetőség mind nagyobb bizonyossággal bekövetkező lehetősége is. Többértelműség esetén ugyanis beszűkül a rendszerek információ-felvétel iránti igénye, megkezdődik a belső feldolgozás, értékelés-elemzés. Ez a folyamat már elképzelhetetlen személyes érintkezések, személyek közötti, aktív kommunikáció nélkül. ez az információcsere mindig értelmezés-centrikus. (Weick 1995:17-62)

Weick értelmezését Em Griffin applikációja teszi még érthetőbbé, aki úgy látja: a kommunikációelemző modelljében az egyes intézményeken belüli komplexitás és sokértelműség összhangba kell, hogy kerüljön a felvett adatok értelmezési lehetőségének diverzitásával. Ez nem mást jelent, mint hogy a kommunikációs folyamat résztvevői egyszerűen rákényszerülnek a személyek közötti kapcsolatok hálózatának rendszerezésére. Ez a dimenzió jóval túllép a mechanikus értelmezéseken, elsősorban az élő organizmusok belső kommunikációs rendszereinek működéséhez hasonló. (Griffin 2003:242-245)

 Változás, kommunikáció, fejlődés

 Weick Robert Quinnel közösen végzett kutatásai még tovább árnyalják a biológiai modell képét. Modelljét továbbvizsgálva Weick számára ugyanis nyilvánvalóvá vált: a szervezeten belüli kommunikációs struktúrák nem az intakt, steril adatáramlás, hanem az organizációt érintő külső és belső változások tekintetében értelmezhetőek. Tézise Dunphy alapvető paradigmájára épít: a szervezeti változásokra nem lenne szükség, ha a dolgozók életükben nem az első helyekre tennék a munkahelyet. A tervezett változások folyamatos meghiúsulása esetén jön létre az igény a folyamatosan alkalmazkodó szervezetek iránt (Dunphy 1996). Ez az alkalmazkodási folyamat lesz a későbbiekben a kommunikációs mechanizmusok kiindulópontja. (Weick & Quinn 1999: 361)

A szervezeti változás legtöbbször rutinszerűen történik: előbb a hiányfaktor megjelenése, majd a változásra vonatkozó terv, végül a végrehajtás a transzformációk szokásos menete. (Czarniawska & Joerges 1996:20) A változásokkal kapcsolatos elemzés ebben az esetben elkerülhetetlen: szintenként értelmezhető, melyek közül a legáltalánosabb jelenségek az idő dimenziójában különíthetőek el. Az értékelésekhez Huber tipológiáját hívják segítségül, aki szerint a megvizsgálandó referencia-szervezetek szükségszerűen magukba kell, hogy foglalják a változás egyes elemei között fennálló különbségeket, a szervezet funkcióit, azt, hogy kik a tagjai és vezetői, hogy milyen formában működik, valamint, hogy ki osztja szét az erőforrásokat (Huber 1993:216). A változás eredménye ezek tükrében minden esetben fejlődés, Porras és Robertson konklúziója szerint szervezetfejlesztés, ami kommunikációs szempontból is lényegileg egy olyan változás, ami leírható viselkedéstudományi alapokon nyugvó elméletek révén. Ezzel együtt kijelenthető, hogy a humán kommunikációs folyamatokon alapuló szervezetek változási faktora sajátos, önálló viselkedési sémákkal is modellezhető organizációra mutat (Porras & Robertson 1992:723).

A szervezetfejlődés kommunikációs sémájának megértéséhez Weick szerint szükség van a fejlődés ívének leírására: ehhez Lewin elméletét veszi igénybe (Lewin 1951), aki a változások három szakaszát különítette el: feloldás, változás, és „újrafagyasztás”. Ez mindmáig az organikus kommunikáció fejlesztésének általános receptje. Hendry alkalmazott teóriája (Hendry 1996)  szerint az említett változások létrehozásának kezelése, valamint a gondolat, hogy a változás egy három lépésből álló folyamat, amely szükségszerűen kezdődik és a folyamat befagyasztásával végződik, azonban nem vezet túl messzire rendszerelemzések, jelen esetben az organizációs szisztéma használható modellezésének szintjén.

Ebben a kontextusban könnyen értelmezhető Schein kognitív elemző szándéka, miszerint egyszerűen nem érthető meg egy olyan rendszer, amit nem próbálnak megváltoztatni (Schein 1996:34). A változás iróniájáról írott művében tisztázza: egy rendszer helyzete nem írható le mindaddig, míg meg nem változik. Az értelmezést Greiner elmélete árnyalhatja, aki szerint az egyes intézmények organikus változása, növekedése és radikális megváltozása közötti különbség a ritmusok változásában rejlik (Greiner 1972) az időtényezőt a konvergencia jelöli ki, amely eltérést mutat a külső jelenségektől. Weick rámutat: a témába vágó kutatások módszere az elmúlt 20 évében elméleti síkon ugyan gazdagodott, de mára már nincs folyamatos vita, az értelmezési háló nem fejlődik. Ám a legutóbbi, organikus szerveződés változásának témájában végzett kísérlet eredményeképp Van de Ven és Poole egy négyosztatú tipológiát alakítottak ki (Van de Ven & Poole 1995):

Életciklus elmélet: egy eseményváltozás sorozata induláskor, nő, „megérik”, megszűnik, és újrakezdődik. Ez egy generatív mechanizmus, más néven immanens program-szabályzás.

Teleologikus elmélet, ez esetben a szervezetfejlődést egy esemény sorozatát elképzelni: ami meghatározott célok, végcélok, kölcsönhatás és generatív mechanizmusa.

Dialektikus elmélet: az események sorozata ebben az esetben tézis, antitézis, szintézis.

Az evolúciós elmélet esemény sorozata variáció, kiválasztás, megtartás, és újra a variáció.

A kihívás ez esetben abban áll, hogy észrevegyük: a változás folyamataiban miképpen lehet nyertes az organizáció egésze. A szervezet annak érdekében, hogy ezek elszigetelt újítások fog utazni, és kell tekinteni, mint vonatkozó szélesebb körű alkalmazásában kéznél. A legújabb kutatások alapján – ironikus módon, hogy a változások érthetővé váljanak – állandó tényezőként kell számolni szervezeti tehetetlenséggel, az információs állandók változatlanságával és az ezekből fakadó, kölcsönös függőségekkel. A szervezetek változásának pályája a legritkább esetben lineáris, gyakrabban spirállal vagy végtelenített, önmagukba vissza-visszatérő formákkal modellezhető. (Weick & Quinn 1999: 381)

 Az elmélet alkalmazhatósága bibliai kontextusban

 Az organikus fejlődési és kommunikációs modell nem áll távol a keresztény egyházzal kapcsolatos értelmezési dimenzióktól, sőt biblikus alapokkal is rendelkezik (1 Kor 12,12-27):

Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: »Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része«, vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: »Nem vagyok szem, nem vagyok a test része», vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem!«, sem a fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem!« Sőt azok, amelyek a test gyöngébb tagjainak látszanak, sokkal inkább szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül. Amelyek tisztességtelen tagjaink, azoknak nagyobb tisztességük van, tisztességes tagjainknak viszont nincs erre szükségük. De Isten azért alkotta úgy a testet, hogy amelyik tagnak nem volt, annak nagyobb tisztességet adott, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem a tagok egymásért kölcsönösen szorgoskodjanak. Ha tehát az egyik tag szenved, vele együtt szenved valamennyi tag; vagy ha az egyik tag tiszteletben részesül, együtt örvendezik vele valamennyi tag. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.[1]

Ennek megfelelően megfontolandó a megismert fejlődési és kommunikációs modell gyakorlati alkalmazása az egyes egyházi közösségi, gyülekezeti konfliktusok, válságperiódusok kezelése kapcsán. A kommunikációs organizmusként értékelt gyülekezeti dimenzió értelmezése nem egyszer paradigmatikus változást igényel a közösség szervezői részéről, ám elengedhetetlenül fontos a korszerű kommunikációs követelmények megvalósításához. A test-modell egyben sajátos információáramlási keretet is ad a gondolkodásmódunk megváltoztatásához: egy élő szervezetben az információ akadozása az adott sejtstruktúra bénulásához, elhalásához vezet (lásd: Sclerosis Multiplex ’SM’, lepra, stb.). Ennek megfelelően a változási folyamatokban érintett közösségtagokra különös felelősség hárul az organikus információs modell alkalmazása révén!

Irodalom:

Czarniawska B., Joerges B.: Travels of ideas. 1996, 13–48.

Dunphy D.: Organizational change in corporate setting. Hum. Relat. 49, 1996, 541–52.

Greiner L.: Evolution and revolution as organizations grow. Harv. Bus. Rev. 50(4), 1972, 37–46.

Griffin, Em: Bevezetés a Kommmunikációelméletbe, Harmat, Budapest, 2003.

Hendry C.: Understanding and creating whole organizational change through learning theory. Hum. Relat. 49, 1996, 621–41.

Huber G.P., Glick W.H, szerk.: Organizational change and redesign. New York, Oxford Univ. Press, 1993.

Lewin K.: Field theory in social science. New York:Harper & Row, 1951.

Porras J.I., Robertson P.J.: Organizational development: theory, practice, research. Handbook of organizational psychology, szerk. M.D. Dunnette, L.M. Hough, Palo Alto, CA:Consult. Psychol. Press. 2nd ed., 1992.

Schein E.H.: Kurt Lewin’s change theory in the field and in the classroom: notes toward a model of managed learning. Syst. Pract. 9, 1996, 27–47.

Van de Ven A.H., Poole M.S.: Explaining development and change in organizations. Acad. Manage. Rev. 20, 1995, 510–40.

Weick, Karl E. and Quinn, Robert E.: Organizational Change and Development. Annu. Rev. Psychol. 1999. University of Michigan Business School, University of Michigan, 1999. 361-386.

Weick, Karl: Sensemaking in Organisations,Sage, Tahousand Oaks, 1995. 17-62.

[1] Káld.Neovul.Sz.Jeromos, 2003.