Dömötör Péter: A pietizmus szellemisége

Részlet az Élő Víz Irodalmi Alapítvány Legjobb szakdolgozatok-díj 2012 második helyezett munkájából.

Bevezető       

Szakdolgozatom címe „A pietizmus szellemisége”. Témám a pietizmusnak nevezett 17.-18. századi protestáns vallási mozgalom. Nevét a „kegyes/kegyeskedő” – eredetileg egyébként pejoratív – jelzőről kapta, mivel követői igen komolyan élték meg Istenbe vetett hitüket a hétköznapok forgatagában.

            Témaválasztásomat legfőképpen a mozgalomnak a mai, neoprotestáns irányzatokkal mutatott hasonlósága indokolta, ideértve a hazai pünkösdi közösségek gyakorlatát is. Reményem, hogy a mozgalom sikereinek és hibáinak feltárása sok építő tapasztalattal szolgálhat napjaink gondolkodó keresztényének.

            A dolgozatban rendre foglalkozom a pietizmus gyökereivel, a klasszikus pietizmus kialakulásával, a pietizmusnak oktatásra gyakorolt hatásával, majd a radikális és református pietizmussal. Végül pedig törekszem az irányzatok elfogulatlan kiértékelésére néhány rögzített szempont mentén. A most következő részlet a pietizmus gyakorlati hatásait - ezen belül leginkább az oktatásra gyakorolt erejét – illetve a mozgalom néhány radikális szálát követi nyomon.

Külön köszönettel tartozom Izsák Norbertnek, aki konzulensi segítségével nagymértékben hozzájárult e cseppet sem könnyű témában íródott dolgozat tető alá hozásához.

 

3. Gyakorlati pietizmus és oktatás

 

3.1 Francke, Halle

 

3.1.1 Az alapítás körülményei

            A pietizmus mozgalmát nem tudjuk elválasztani az oktatástól. Mint feltörekvő egyházjobbító mozgalom, nagy hasznát látta a fiatalok nevelésében rejlő lehetőségeknek. Egyszerűbb valakit már fiatalon az általunk helyesnek látott metódus szerint oktatni, mintsem hogy később kelljen átnevelni. Ezen kívül a keresztény hit elemeként értelmezett gyámolító-segítő szolgálatoknak is jelentős teret biztosított a rászorulók oktatása, vagy ennek támogatása.

Hermann Francke az oktatásban is jelentős szerepet vállalt hallei tevékenységével, most ezt kívánom vizsgálni. (Francke teológiai munkásságát, megtérés-élményét lásd a vonatkozó fejezetben)

Csepregi szerint a teológiai oktatás szükségességét már Spenernél is láthatjuk, ahol is programirata, a Pia Desideria 1675-ben ezt kifejtette. Francke-nak ezt az elképzelést sikerült keresztülvinnie Halléban.[1] Font alapján tisztáznunk kell, hogy Halle neve egy intézménykomplexumot jelöl, s így jelenti az egyetemet, a Francke-féle intézményeket, illetve a református közösséget is. [2]  Menjünk most kicsit vissza az időben, egész a kezdetekig.

Francke oktatási és nevelési jelentősége és „műve” nem csak az egyetemen teljesedett ki. A koldusok és adományra szorulók mellett kezdettől foglakozott gyermekekkel, és az árvaházzal, majd az abból kinövő intézményrendszerrel.[3] Hallében munkálkodva felismerte, hogy a lesüllyedt rétegek képtelenek akár tehetséges gyermekeiket is taníttatni. Így szegények számára gyűjtést szervezett, hogy iskolázni lehessen őket. Sajnálatos módon azt tapasztalta, hogy a gyermekek és szüleik a pénzt elteszik, ám iskolába nem járnak. Emiatt úgy döntött, iskolát alapít, majd árvaházat. Híres és gyakran emlegetett történetévé válik ez, és majdnem mindenhol elmondja, hogy gyűjtéskor „4 tallért és 16 garast” talált a perselyben. Úgy érezte, ezzel a „szép summával” iskolát kell alapítania a szegényeknek.

            Csepregi ezt úgy írja le, hogy eredetileg az árvaházat az elesettek felkarolására tervezeték, így főleg gyerekekkel foglalkozott volna, de az intézményesedés útján elindulva sorra nőttek ki belőle a különböző iskolák, könyvkereskedés, nyomda, patika és más kiegészítő üzemek.[4] Egy biztos: A nevelés, kegyesség és tisztesség gondolatát továbbvezetve a századfordulóra készen állt a francke-i tanintézmények egész rendszere.

Eközben a gyülekezet kis létszáma[5] ellenére a három Dóm-prédikátort is alkalmazásba helyeztek, miután a hallei német református gyülekezet 1692-ben kizárólagos használatra megkapta a hallei Dómot, amely a város legnagyobb temploma.[6]

A mű „kiteljesedéseképp” hallei egyetem 1694-ben hivatalosan megnyitotta kapuit. Eredetileg több eszmét – köztük a pietizmust is – képviselte. A tanároktól és a diákoktól nem kívántak konfesszionális esküt, ám az egyenjogúság azonban hamar eltűnt, és az 1720-as évektől pietista teológusok eszmerendszere lett a meghatározó,[7] ahogy klasszikus református kormányzás kiszorításáért küzdöttek.[8]

A rendszeresen érkező adományokból nagyszabású építkezések folytak, és a létesítmények egyre nőttek. Egy idő után már nem csak az eltartásra, hanem a gazdaságban való részvételre is elegendőek voltak. Ennek megfelelően a tőlük keletre fekvő országokkal kereskedelmi tevékenységet kezdtek, amelyet sok bírálójuk vetett szemükre, miszerint túlságosan üzleti szellemmel viseltettek. [9] 1698-ban a berlini önkormányzat az intézménykomplexumot az egyetem „annexum”-aként ismerte el, így az kikerült az helyi közigazgatás hatósugarából.[10]

3.1.2 Halle oktatási metódusa[11]

Francke kezdettől előadásokat és szemináriumokat tartott. Vallotta, hogy a teológiának, mint olyannak a gyakorlatra kell felkészítenie a hallgatót, így a lelkészi és tanítói munkára. Prédikációs és katechetikai gyakorlatokat szerveztek. Minthogy a tanítás és az élet egy teológus esetében nem elválasztható, szintén vallották, hogy a teológiai stúdium a „lélek képzése”. A teológus-hallgató tanulmányainak praxis pietatisra és a saját, szívbeli kegyességre kellett irányulnia. Az egyetemi ifjúság mindennapjainak nehézségeivel, az elkövethető hibákkal kitartással foglalkozott. Teológiájában a Szentírásnak van héja és magva, ez utóbbit kell bensőségesen megismerni, és ez a valódi feladat. Szükséges a Biblia szó szerinti értelmének történeti, logikai, filológiai vizsgálata.[12]

Halléban a teológusok így legfőképpen a praktikus, gyakorlati teológiában, bibliai filológiában és az exegézisben jeleskedtek. A klasszikus értelemben vett dogmatika és a polemika is háttérbe szorult. Francke is úgynevezett „paraenetikus” előadásokat tartott, ezek ébresztő, építő, moralizáló bibliamagyarázati alkalmak voltak, amelyek hetente kerültek megrendezésre. Ezek leginkább újtestamentumi szövegek, de főképpen Pál levelein alapultak. Különösen ügyeltek arra, hogy ezt az időpontot semmilyen más óra ne keresztezze a teológiai karon. Vallotta a kegyesség és a tudomány egységességét, de többre becsült – az ő szavaival élve -  egy szemernyi élő hitet egy mázsányi puszta történeti tudásnál, s egy csepp igaz szeretetet az összes tudomány egész tengerénél. Ez a gyakorlati hozzáállás egyedülállónak számított akkoriban, és jelentősen növelte az egyetem látogatottságát.[13]

 „A világ megváltoztatása az ember megváltoztatása révén” – ez a pietizmus alapgondolata, és ez Francke oktatásában is kiválóan tükröződött.[14] Mint Font is rámutat: az új terv már az egész világ megreformálása volt, szemben Spener kisebb pietizmus-programjával.[15]

3.1.3 Vélemények és kritikák

Csepregi szerint a szakirodalom nem véletlenül használja olyan nagy előszeretettel a pietizmus vonatkozásában az „Ausstrahlung”, azaz a „kisugárzás” kifejezést. Ez azon a véleményen alapszik, hogy a pietista eszmerendszer központosítottan, pl. Halléból „sugárzott ki” a világ különböző pontjaira. August Hermann Francke világjobbító törekvései megalapozzák ezt, így mindenképpen számolnunk kell a nézettel. A lényeg egy egységes, tagolt iskolarendszer felállítása volt,[16] és ez sikerült is.

Bár sok pozitív kritikát olvashatunk, nem mulaszthatjuk el figyelembe venni az intézményt bírálók véleményét sem. Font idézi Thomasius-t, aki szerint a diákok állandó ellenőrzés, megfélemlítés és büntetés alatt álltak, s vajmi keveset tanultak a reáliákból, leendő hivatásukra sokkal kevésbé készítette fel őket az iskola, mint azt a tanrend sejtetné. Átlagosan 50-80 diák volt, ebben rendszerint külföldiek is voltak. Továbbá a paedagogium volt preceptorai,[17] felügyelői a tanári és lelkészi állások betöltése során elsőbbséget élveztek, tábori lelkészi állásokban a Halléban végzett teológusok szintén. A paedagogium egykori hallgatói az állami hivatalokban számíthattak előnyre.[18] Így nyilván anyagi és egzisztenciális megfontolások is közrejátszhattak abban, hogy a hallgatók ezt az intézményt választották.

Font szerint sem biztos, hogy a nagy népszerűség Halle pietista irányát övezi, lehetséges, hogy inkább egy gyorsan híressé lett iskolavárossal illetve tudományos centrummal van dolgunk, és a hallgatók számára ez jelentette a vonzerőt, a lelki beállítottság csak másodlagos volt. Persze ezt így nem jelenthetjük ki, de bizonyos források ezt engedik sejtetni.[19] Mindazonáltal Csepregi kijelenti, hogy a pietizmust közvetítő egyetemek közül kétségkívül Halle volt a legfontosabb,[20] és ezen kijelentésével aligha tudunk vitába szállni.

3.2 Pietizmus és a Biblia

            A „bibliakereszténység” nem is annyira a reformáció, inkább a pietizmus eredménye. Az odáig tartó „kátékereszténységnek” Spener vetett véget, és a pietisták által indultak az első komoly bibliaterjesztő munkák. Spener a Pia Desideriaban hat javaslatot tett az egyházi élet reformjára, melyek közül az első ez volt:  „Gondoljunk arra, hogy Isten igéjét gazdagabban szólaltassuk meg közöttünk.”[21] Ez alatt azt értette, hogy a perikópák magyarázata helyett a Szentírásra kell koncentrálni, a szószék mellett egyénileg, és az istentiszteleten kívül külön „bibliaórán” is tanulmányozni kell az eredeti Igét.[22]

            Idézte Luther 1539-es sorait az összkiadás előszavából, miszerint inkább ne írta volna meg a könyveit, mert azt látja a történelem során, hogy az egyház által beengedett vagy írt könyvek a Bibliától eltérítik az embereket. „Szívesebben láttam volna, hogy könyveim egytől-egyig megíratlanul maradtak volna […] elborzaszt a történelmi példa […] a Szentíráson kívül és amellett tengersok könyvet és könyvtárat gyűjtöttek rakásra […] emiatt Isten igéjének tiszta ismeretét is végleg elvesztették, míg a Biblia a sutban porosodott...” Lutherrel egyetértett abban, hogy az összes könyv vagy írás célja valójában a Biblia teljes megértéséhez és olvasásához való elvezetés.[23]

            Így Spener körül Frankfurtban konventikulumok, „Collegia Pietatis”-ok szerveződtek, 1686-ban pedig Francke Lipcsében megalapította a Collegium Philobiblicumot. Elterjedt nézet volt Lipcsében, hogy az a pietista, aki a Bibliát tanulmányozza. A Collegium Philobiblicum által is támogatott görög nyelvű exegézis ébredéshez vezetett. Sajnos később, az 1689-es lipcsei pietista zavargások során Francke távozni kényszerült. Néhány évvel később Hallében fogjuk látni az itt megbukott teológiai képzés reformjának sikerét. Itt a bibliai képzés komoly hangsúlyt kapott, az első évben az Újszövetség görög szövegét kétszer, a héber Ószövetséget egyszer el kellett olvasniuk a hallgatóknak. Ezt a munkát segítendő 1702-ben kiadták az első hallei bibliát, amely John Feli 1675-ös, már nem a textus receptuszra[24] épülő forradalmi művének utánnyomása. Szintén megjelent a teljes német nyelvű Biblia is Francke gondozásában, Collegium Orientale Theologicumot alapítottak a keleti bibliafordítások és a kommentárok vizsgálatához, illetve szintén itt készültek különféle missziós bibliafordítások is. 1720-ban kiadták a héber Bibliát. Az ókori történelemben, bibliai földrajzban és kortörténetben szintén erősnek bizonyult a hallei egyetem.[25]

            A Biblia ilyen mértékű terjedése azonban kizárólag Hallére volt jellemző. Magyarországot tekintve láthatjuk, hogy a magyar viszonyok például nem tették lehetővé a gyors terjesztést, így a kátékereszténység-bibliakereszténység[26] szembenállása is csak körülbelül száz év fáziskéséssel jelentkezett. Magyarországon a 19 századtól kezdett rendeződni a Bibliák helyzete, a hiányt lassanként kezdték feltölteni, így egyre több ember végezhetett önálló Igetanulmányozást. Eleinte volt olyan gyülekezet, ahol a papnak egyáltalán nem volt Bibliája, csak egy kis füzetecskéje, a Biblia pedig akár 20 forintba is kerülhetett, ami akkor hatalmas pénz volt. A Biblia érkezésekor láthatjuk, hogy például Bárány György első gyülekezetében, Nagyvázsonyban bevezette a Spener által is ajánlott napi bibliai olvasmányokat: „...nyájam üdvéért Isten segítségével teljes erőmből munkálkodom, nemcsak prédikációkkal és, ami tudomásom szerint soha nem volt szokásban, napi kétszeri bibliaolvasással...”[27] Azok közül akik Halléban tanultak többen komolyan törekedtek a Biblia terjesztésére. A kátét egyszerűbb és olcsóbb volt kinyomtatni, de igyekeztek azokat bővíteni és átdolgozni. A Bibliakiadások is folyamatosan tökéletesedtek. Több magyar Újszövetség-fordításról is tudunk, így például a Torkos-féle, vagy a Bárány-féle. A Torkos-féle fordítás sikeréről írta Bárány 1747-ben Franckénak: „a mieink okádnak tőle, ellenségeink meg kacagnak rajta".[28] Ez jól tükrözi a magyar Bibliafordítások nehézségét, a feladat összetettségét. A problémát az anyagi helyzet csak tovább növelte, mégis, ennek ellenére számos anyag látott napvilágot a Dunántúlon,[29] és más országok hasonló helyzetben levő vidékein is.

3.3 Pietista kegyesség a hétköznapokban

 

            A pietizmus szellemiségének tárgyalása során nem mulaszthatjuk el megvizsgálni ezt a talán mindennél érdekesebb területet. Feljegyzéseink vannak arról, hogyan folyt az élet a mindennapok során a pietista családokban, milyen volt a pietista nevelés a szülők részéről, mit tartottak üdvösnek, s mit nem. Kiss Árpádnál olvashatunk részleteket Jakob Rambach: Gyermekeknek kézi könyvetskéjek c. művéből, amelynek kiadási ideje 1740-re tehető. Ez a mű inkább egy kis szabálykönyv volt fiatal pietistáknak, mintsem teológiai irodalom. Egészen egyszerű, gyakorlatias kegyességet vitt a hétköznapokba, és olvasása ennyi év múltán is tanulságos. Álljon itt néhány egyszerű, de nagyon érdekes gondolat a műből (a sorszámok a szabály könyvben való sorszámát jelölik):

46. A jövevényeket, szegényeket, nyavalyásokat ne tsúfoljad!

53. Ne légy szomorú és kedvetlen az embereknél, de barátságos és vidám.

59. Igyekezzél jámbor szelíd, igaz hamisság nélkül való életre…

61. Ne ítélj s ne motskolj senkit, a’ te jó akaratodnak titkát ki ne jelentsd, rágalmazó,

hízelkedő es susogó ne légy, hanem a te felebarátod felől szólj minden jót […][30]

            Olyan egyszerű és mégis fontos keresztényi alapelvek ezek, amelyeket gyakran elfelejtünk manapság egyházainkban. Látszik, hogy az akkori nevelők törekedtek a hétköznapi, gyakorlati élet megreformálására. Payr is rámutatott művében: az erkölcs és a nevelés terén a pietisták vették kezükbe újra azt a nagy feladatot, amelyet Luther már elkezdett. Nem más volt ez, mint a kegyes, istenfélő pedagógia. Ez pedig – főként – gyakorlatorientált.[31]

Még inkább előtűnik a gyakorlatiasság a következő gondolatokból:

            Reggel felkeléskor es azután

1. Magadtól ébredj!

2. Ágyazz meg!

3. Imádkozz!

4. Köszönj annak, akivel találkozol!

5. Öltözz fel rendesen!

6. A testvéreiddel való haszontalan tsatsogás helyett… jó gondolatikat vegyél

7–8. Mosdás, fogmosás – Szádnak es fogaidnak minden reggeli vízzel való

mosása és ujjaiddal való tisztogatása, azoknak megtartására szolgál.

9. Nem a szoba középen, hanem egy szegletben kell fésülködni!

11. Ne az utcán, hanem otthon egyel!

12. Szedd össze a könyveid és menj az Oskolába.[32]

            Mind-mind olyan utasítások, amelyek a hétköznapi élet egyszerűségét és szentségét szolgálták amellett, hogy gyakorlatias, helyes tanácsokat osztottak. Természetesen nem sajátíthatjuk ki ezeket a tanácsokat a pietizmus részére. Az említett könyvben még számos ilyen regula található, amelyekre most nem tudunk kitérni, de áttanulmányozásra szeretettel ajánlom.

            Még egy adalék a hétköznapokhoz: Mikonya említést tesz arról, hogy egy város életét hogyan formálta át a pietizmus. Egyrészt az iskolai rendszer élénkült fel, elterjedtek a könyvek, gyakorlatiasabb lett az oktatás. Másrészt biztonságos, átlátható városi jogrendszer jött létre. Harmadrészt a családon belüli kérdések megoldása is egyszerűsödött, a pietizmus választ adott arra a kérdésre is, hogy kinek mi a feladata a családban (ennél a pontnál az ember önkéntelenül is felszisszen, ámde tudjuk: a pietizmus nem állt meg a templomok küszöbénél).  A munkahelyek időbeosztását drasztikusan reformálta a mozgalom, minek nyomán hatékony időkezelés honosodott meg. És végül, de nem utolsó sorban: fejlődött a szociális ellátó-rendszer a társadalom lecsúszott elemeinek ellátására.[33]