Teológus portré - Dr. Czövek Tamás

Eleven teológia a gyülekezet szolgálatában

Az interjút Tari Zoltán készítette

„Ami nagy hatással volt rám, hogy a teológia az nem egy száraz tudomány, amit teológusok végeznek azért, hogy megéljenek belőle, hanem olyan tudomány, aminek köze van a társadalomhoz, a mai emberhez, és a gyülekezethez, az Egyházhoz. ...és ezt nekünk is így kellene végeznünk” – osztja meg velünk szemléletformáló nyugati élményeit Czövek Tamás, a Gazdagréti Református Gyülekezet kisegítő lelkésze, a Wesley Lelkészképző Főiskola és a Pünkösdi Teológiai Főiskola főiskolai docens oktatója docensként.

1965-ben született Budapesten. 1986 és 1991 között a Budapesti Református Teológián tanult, majd 1991-től 1993-ig Németországban, Tübingenben és Heidelbergben folytatott teológiai tanulmányokat, elsősorban ószövetségi és újszövetségi írásmagyarázatot. 1993-ban avatták református lelkésszé, majd 1993 és 1996 közt a Budapest Kálvin téri református gyülekezetben beosztott lelkészként szolgált.

Az 1996-97-es tanévben az atlantai Columbia Theological Seminary-n magiszteri fokozatot szerzett Ószövetségből. 1998-ban kezdte meg doktori tanulmányait az angliai Oxford Centre for Mission Studies-ban. Doktori dolgozatában Izráel első három királyát vizsgálta meg a karizmatikus vezetés szemszögéből. 2002 februárjában védte meg disszertációját és szerezte meg diplomáját a Wales-i egyetemen.

2002 ősze óta a Wesley János Lelkészképző Főiskolán tanít Ószövetséget. 2003 óta kisegítő beosztott lelkészként szolgál a Budapest-Gazdagréti gyülekezetben. 2012-től a Pünkösdi Teológiai Főiskolán az MA képzésért felelős, főiskolai docens fokozatban. Nős, négy gyermeke van.

Hogyan fedezted fel az elhívásodat?

Vallásos családban nőttem fel. Édesapám református lelkész volt, és a keresztény hitnek megfelelően neveltek szüleim. Az olyan fogalmak, mint a Biblia, imádság, Isten, Jézus, megváltás magától értetődőek voltak a családunkban. Amikor 12-13 éves lettem és középiskolát is kellett választani, elkezdett foglalkoztatni a hogyan tovább gondolata. 13 évesen hallottam meg először Isten szavát, hogy lelkész legyek, tehát teológiát tanuljak. Azóta ugyan sok minden átértékelődött, módosult, ez az elhívás soha nem kérdőjeleződött meg bennem. Ekkor még személyesen nem ismertem Jézust. Tizenévesen sok mindennel szembe kellett néznem – elég viharos kamaszkorom volt – sok kérdésem és kétségem is volt. Ezek közepette ébredtem rá arra, hogy szükségem van személyes kapcsolatra Istennel, és hogy ez hogyan lehetséges. Egy nyári tábor után – érdekes módon ez nem volt túl látványos – magamban imádkoztam és megvallottam bűneimet Istennek, és ekkor, 17 évesen tértem meg, amikor az életemet, a múltamat és jövőmet egyaránt Jézus kezébe tettem.

Említetted, hogy változott az elhívásod az idők során. Miben látod ezt a változást?

Édesapám példája, az ő lelkészi munkája szerepet játszott abban, hogy én is erre a pályára akartam lépni. Mindmáig meghatározó példa számomra az ő személyisége, annak ellenére, hogy már nem él. Annyiban módosult talán az elhívásom, hogy akkoriban a korom miatt, vagy talán a lehetőségek miatt is – ez a 70-es években volt – másban nem lehetett gondolkodni, mint gyülekezeti lelkészségben. Tehát ha valaki teológiát tanult, az azért tanult, hogy gyülekezeti lelkész legyen. És, bár én gyülekezetben szolgáltam és szolgálok, különböző okok folytán a mostani elhívásomat inkább az oktatásban, tanításban látom, mint a gyülekezeti lelkészi munkában.

Hogyan kezdődött a Szentírástudományról való érdeklődésed?

Ez félig-meddig tudatos volt és félig-meddig az eseményeknek, körülményeknek köszönhető. Annyiban tudatos, hogy ráébredtem, hogy amennyiben a protestáns kereszténységben valamilyen normatívat akarunk állítani, akkor annak a Biblia alapján kell történnie. Ezért foglalkoztatott kezdettől fogva az, hogy akár az Ó-, akár az Újszövetség mit mond, hogyan mondja azt, és hogyan lesz az normatív. Egyáltalán hogyan lehet tanulmányozni a Bibliát. A másik, ami talán a személyes adottságomból fakad, hogy én inkább elemző, mint szisztematizáló alkat vagyok, ami eleve meghatározza, hogy biblikummal foglalkozzak. A körülményeket említve én az Újszövetséget is nagyon szeretem, ennek ellenére az ószövetségi oktatás a Ráday utcában, a református teológián jobban megfogott, mint az újszövetségi. Illetve, amikor én elkezdetem tanulni az ELTE-n hebraisztikát, akkor az növelte ezt az érdeklődést.

Ki segített téged erre a pályára való beilleszkedésben?

Olyan, akitől személyes tanácsot kaptam volna, sokáig nem volt. Talán a témavezetőm volt ilyen a doktori disszertációm írása alatt. Személyes példák azonban, akik szakmai tevékenységükkel és példájukkal előttem álltak, a tanáraim voltak. Érdekes módon az egyik tübingeni tanárommal, Ottfried Hofius-szal, aki újszövetséges volt, viszonylag jó barátságba is kerültem. Az ő példája, nyitottsága, szakmai igényessége nagy hatással volt rám. Egy eléggé sajátságos színt képviselt Németországban a teológiai oktatásban. A másik személy, aki nagy hatással volt rám, Walter Brueggemann volt a Columbián, ahol az MA képzésemet szereztem meg. Ahogy ő a teológiát az élethez, a mai társadalomhoz, a mai kérdésekhez tudta kapcsolni, az mindenképpen követendő volt.

Milyen meghatározó élményeid vannak a tengerentúli, illetve nyugati tanulmányidról?

Kultúrsokk volt mindenképpen számomra, amikor 1996-ban először jutottam ki Amerikába. Az amerikai élet, politika, társadalom, életmód rendkívül újszerűen hatott rám. Számos élményem, nagyon érdekes tapasztalatom és felfedezésem volt. Egy csomó olyan teológiai kérdéssel és módszerrel ott ismerkedtem meg, (előtte Németországban és utána Angliában is) amik már régóta az asztalon vannak, és mégis érdekes módon ott hallottam ezekről a kérdésekről, felvetésekről, módszerekről először. Ami nagy hatással volt még rám, hogy a teológia az nem egy száraz tudomány, amit teológusok végeznek azért, hogy megéljenek belőle, hanem olyan tudomány, aminek köze van a társadalomhoz, a mai emberhez, és a gyülekezethez, az Egyházhoz. És ezt nekünk is így kellene végeznünk.

Milyen érdekességeket tapasztaltál, milyen különbséget érzékeltél az amerikai teológián?

Egy presbiteriánus szeminárium volt, ahol én tanultam, és a presbiteriánus egyház az egyike azoknak a történelmi egyházaknak Amerikában, amelyeknek a látogatottságuk csökken. Amit ott tanultam, az mégis nagyon eleven és életszerű volt. Nagy kérdés a számomra, hogy miért veszítenek a tagságukból, ha ilyen kitűnő oktatási intézménnyel rendelkeznek. Erre azt szokták mondani, hogy azért mert liberálisak. Engem ez nagyon meglep, mert ezt nem tapasztaltam. Eleve ez a liberális-konzervatív megosztottság – ez ottani felismerésem volt – egy meglehetősen mesterséges dichotómia. Maga, az egyik tanárom, Brueggemann is magát radikálisnak jellemezte. Mind a liberálisokat, mind a konzervatívokat joggal bírálta időnként, különböző okokból. Amit fontosnak tartott, és ami számomra mindmáig követendő, hogy a kereszténység, a Biblia, üzenete az radikális. Jézus követése és Istennek való engedelmesség olyan döntés, amely radikális szemléletbeli, értékrendbeli és életmódbeli változást feltételez. Ebben az ő megközelítése és tanítása nagyon nagy segítség volt.

Hogyan élted meg a rendszerváltást?

1989-ben én harmadéves teológus voltam, 1991-ben végeztem, és arra emlékszem, hogy ez minket a református teológián meglehetősen váratlanul ért. A neveltetésem vagy a kegyességi elvárások azt követelték, hogy ne ártsuk bele magunkat semmilyen politikai rendezvénybe, és mindenféle felvonulástól tartózkodjunk – ezt mondták is. Abban az időben egy eléggé apolitikus magatartás jellemzett engem. Annak ellenére idegenkedtem a politikától, hogy édesapám nagy ellenzéki volt és az állam feketelistáján szerepelt. Abban az értelemben mindmáig apolitikus vagyok, hogy nem tudtam azonosulni egyetlen párttal vagy politikai irányzattal sem. Azt csak az utóbbi években fedeztem fel, hogy akár így, akár úgy, a politikával foglalkozunk, tehát mindenképpen beleártjuk magunkat és álláspontot veszünk fel. Keresztényként valamilyen magatartást ki kell alakítanunk. Mostanában engem egyfajta prófétai-ellenzéki magatartás foglalkoztat, amely éppen ezért nem tud azonosulni egyik rendszerrel sem.

Mit értesz ez utóbbi magatartás alatt?

Erről már írtam egy-két cikkemben is. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy szerintem a kereszténységnek a nagy hibája az, amikor azonosul valamelyik politikai irányzattal. Behódol neki vagy azt látja, hogy ő lehet egy irányzat szekértolója, netalán az ő szekerét tolja egy párt vagy kormányzat. A politika mindig hajlamos volt kihasználni az ideológiákat, így a kereszténységet is, és hogyha ez megtörténik, az mindig kompromisszummal jár – az egyháztörténet ezt tanítja nekünk – és azzal, hogy elveszíthetjük azt az engedelmes hűséget, amire Krisztus elhívott bennünket.

1993-ban szenteltek lelkésszé. Hogyan élted meg az utóbbi 18 évet a szolgálatban?

Amikor ordináltak, éppen a Kálvin téren voltam beosztott lelkész. Három évig szolgáltam ebben a gyülekezetben. Visszatekintve ez egy nagyon nehéz, de nagyon áldott időszak volt, amire szívesen gondolok vissza. Az ottani kapcsolataimnak nagy része mindmáid megmaradt. Ez volt az az időszak, amikor röviddel a házasságkötésünk után az első két lányunk született, és különböző életszakaszokon mentünk át. Ezután a következő hat év ösztöndíjas tanulmányokkal folyt. A mesteri és doktori fokozatokat szereztem meg ekkor külföldön. 2002-től tanítok. A külföldi tanulmányi időket nagyon szerettem. Abban az értelemben elég nehéz időszakok voltak, hogy a családdal együtt olyan helyzetekben kellett helytállni, amikor az egész család kisegítő feladatokat látott el. A feleségem háttér munkát végzett, és ezért nagyon hálás vagyok neki. A gyerekek és a háztartási feladatok nagyrészt rá hárultak ekkor. Az elmúlt tíz éves oktatási működésem alatt az a lehetőségem is megadatott, hogy cikkeket és könyveket írjak. A tanítást és az írást is szeretem és fontosnak tartom. Mindezt annak a szellemében, hogy a munkámat nem magamnak csinálom, hanem ezeknek egyházi, gyülekezeti jelentőségük van. Nem gyülekezeti lelkészként szolgálok, annak ellenére, hogy rendszeresen prédikálok és gyülekezeti csoportokat, szolgálatokat vezetek. A megélhetés szempontjából és az identitásom szempontjából is az elsődleges munkám a tanítás.

Milyen tapasztalataid vannak a Wesley Lelkészképző Főiskolán való oktatásod nyomán?

A Wesley egy eléggé érdekes, eklektikus hely abban az értelemben, hogy rengeteg féle oktató van ott, és gyakorlatilag mindenki azt oktathatja és úgy, ahogyan szeretné. Ebben az értelemben nagyon szabad kezet kapunk. Érdekes látni azt, hogy egy felekezeti vagy hitvallásos elkötelezettség nélküli főiskola milyen hallgatókat vonz, és a hallgatók milyen igényekkel vagy hozzáállással tanulnak ott. Ebből a szempontból érdekes lesz itt a pünkösdi teológián is egy teljesen más tapasztalatot szerezni, mert itt nyilván hitvallásos hozzáállással jönnek a diákok, mivel ez a főiskola elvárása is. Mind a kettőnek meg van az előnye. Ami a Wesleynek az előnye, ami vonzza a diákokat, az a nyitottság és ez a fajta liberalizmus, ami pontosan ebből az említett el nem köteleződésből származik.

Miben látod hazánkban az elmúlt két évtized problémáinak a gyökerét?

Amit én nagyon fájlalok, az az országnak a megosztottsága mind politikailag, társadalmilag és világnézetileg. Ez bizonyos mértékben az egyházakra is jellemző. Amíg én külföldön sokkal nagyobb nyitottságot tapasztaltam az egyházakon belül és más felekezetek, vallások iránt, addig ez nálunk nem nagyon jelenik meg. Meg vannak az előítéleteink és ezeket nem vagyunk hajlandók felülvizsgálni. A politikai erők nagyon megosztottak, egymást ellenségnek tekintik, és ellenségképeket gyártanak. Nem gondolom, hogy ez az egész országnak a jövőjét segíti. A divatos szlogennel élve: „az árkokat be kellene temetni”. Mindezt úgy, hogy a múlttal is szembenézünk. Jelenleg nem azt látom, hogy ez a kettő egyidejűleg történne.

A Gazdagréti Református Gyülekezetben szolgálsz. Miért szokták karizmatikus közösségként emlegetni a gyülekezeteteket?

Először is mi nem úgy tekintünk magunkra, nem úgy definiáljuk magunkat, mint karizmatikus közösség. Fontos számunkra mindaz, amit a Biblia tanít a Szentlélek személyéről és munkájáról. Ugyanakkor nem tanítunk második áldást, nem hisszük, hogy a Szentlélekkel való beteljesedés feltétlenül nyelveken szólással jár együtt. A „karizmatikus” címke részben arra vezethető vissza, hogy az Alfa kurzus nálunk elég hangsúlyos és ez a gyülekezet evangelizációjának egyik fő eszköze. Akiknek ez a kurzus nem tetszik, azok nem fognak rokonszenvezni a gyülekezettel sem. Maga a liturgia sem hagyományos abban az értelemben, hogy sokkal kötetlenebb formájú. A gyülekezetünk által gyakorolt dicsőítés is sokak szemében azt jelenti, hogy karizmatikusok vagyunk.  Lehetőség van olyan szolgálatoknak, ajándékoknak a használatára, amely hagyományos gyülekezetekben nem működnek. Jelentős szerepe van az imaszolgálatnak és a házi csoportoknak, mely a közösséget összetartja. Ezek miatt szoktam én hallani, hogy furcsán néznek ránk.

Hogyan látod a főiskola szerepét és a saját szerepedet az oktatásban?

Aminek nagyon örülök a PTF-en, és amiért én nagy jövőt látok mind a főiskola, mind a saját működésem előtt, az az, hogy a misszió, illetve a missziológia rendkívül hangsúlyos, és az MA képzés egyik alapja, meghatározó szempontja is. Ez azért fontos, mert, ahogy én a Bibliát olvasom, a bibliai iratok némi túlzással talán, de többségében missziológiai szempontból íródtak. Abból a látószögből, hogy mi mint Isten népe, Istent követők, neki engedelmeskedők, az ő népéhez tartozók hogyan tudjuk betölteni rendeltetésünket és elhívásunkat. Az a félelmem, hogy ez általában kimarad a teológiai oktatásból, ahogyan például a református teológiában sem elég hangsúlyos ez a megközelítés. Ha ennek csupán leíró szerep jut a teológiai oktatásban, különösen a biblikumoknál, akkor az egyház és annak vezetői nem kapják meg azt a segítséget, amit a lelkészképzésnek és teológiai oktatásnak biztosítani kellene.