EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Mi lett az emberrel, akit becsapott a kígyó?

Melyek a szégyen bibliai dimenziói?

Hogyan tudjuk feldolgozni a szégyenünket?

Van-e határa a kígyó arcátlanságának?

Nincs esélyünk a kígyóval szemben?

Utólag már tanulságokat sem meríthetünk?

Megátkoz vagy vérző szívvel megállapít a jó Isten?

Van-e megoldásunk a halálra?

Minden tettünkért felelősek vagyunk?

Mit kell tennünk, ha vétkeztünk?

Vissza juthatunk-e az Istennel való bensőséges életközösségbe?

A bűnbeesés elbeszélésében ott tartunk, hogy az asszony evett a jó és gonosz ismerésének a fájáról. Sőt „adott a vele lévő férjének, és ő is evett. És megnyílt mindkettőjük szeme, és felismerték, hogy mezítelenek – fügefa levelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak.” (1M 3,6-7 - TB)

A bibliai elbeszélés szenzációsan tömör. Ezért mondatonként keresem meg az összefüggéseket, valamint az azokból következő isteni üzeneteket.

 a) „És megnyílt mindkettőjük szeme”

Mire volt kívánatos a fa? – „Hogy okossá tegyen.” Mi lett az evésből? „És megnyílt mindkettőjük szeme, és felismerték”– Beteljesült hát a kívánság? Semmiképpen sem! Mit ismertek fel? „hogy mezítelenek.” Micsoda csalódás?! Okosság ez? Dehogy okosság! Oda a nyugalmuk, a békességük! A 2. fejezet végén még semmi baj nem volt a mezítelenségükkel. (Művészi kompozíciót olvasunk!): „És mindketten mezítelenek voltak– az ember és az ő felesége –, de nem szégyellték magukat egymás előtt.” (1M 2,25) Most meg már okosak? Dehogy! Szégyellik magukat. Ami eddig semmi gondot nem okozott, azt most „ádámkosztümmel kell takargatniuk”. Igazi fusi-öltözettel, hogy nyilvánvalóvá legyen a szégyenkezésük.

A szégyenkezésnél meg kell állnunk egy pillanatra. A Bibliában a szégyenkezés nem csupán „arcunk pirulása”, bár ezt a kifejezést is sokszor használja a Biblia.[1] Sokkal inkább a teljes vereség kifejezője. A 25. zsoltár magyarázza meg ezt egy sokat mondó gondolatpárhuzammal: „Ne engedd, hogy megszégyenüljek, ne engedd, hogy ujjongjanak fölöttem ellenségeim!” (Zs 25,2 - TB) Mit jelent itt „megszégyenülni”? Azt, hogy legyőztek az ellenségeim, a porban heverek, fejemen az ellenség vezérének a lába és ujjonganak fölöttem. Ez a totális vereség képe. Mutatja, hogy a halálos ellenségem legyőzött és megölt. Méghozzá nyilvánosan, mindenki szeme láttára. Nem „szégyenkezve elsomfordálok” a titkos kudarc színhelyéről, hanem a széles csatamezőn levágták a fejemet, és számomra mindennek vége!

A bűnbeesés-elbeszélésben is ezt jelenti. Ettem a jó és gonosz ismerésének a fájáról, és bekövetkezett, amit Isten előre megmondott: „amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1M 2,17 - TB) Ott a holttestem a csatamezőn, a győztes ellenség pedig (jelen esetben a kígyó) ujjong fölöttem.[2]

Nyilvánvaló, hogy nem ezt akartam. Nem ezt ígérte a kígyó! Ha csalódott vagyok, jogos a csalódásom. Csúnyán becsaptak! Hozzájön ehhez a csalódáshoz, hogy kapcsoltam: ezt előre megmondta Isten. Nem okolhatok senki mást, csak magamat. Meg persze egymást! Hiszen ez is a bűn következménye, hogy a szövetségesek (az ember és az asszony) egymást okolják. Csúnya dolog, de látjuk, hogy bekövetkezik.

Olvassuk tovább az elbeszélést, mert mindezt költői erővel szépen sorra is veszi:

„Amikor azonban meghallották az ÚRISTEN hangját, ki az alkony hűvösén sétált a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRISTEN elől a kert fái között. Akkor szólította az ÚRISTEN az embert, és mondta neki: »Hol vagy?« Az ember  mondta: „Hallottam hangodat a kertben és megijedtem, mivel mezítelen vagyok, és elrejtőztem.” (1M 3,8-10 - TB)

b) „Elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRISTEN elől”

Nem tudom, ki próbálta meg már ezt a bújócskát Istennel? „Isten most nem figyel ide!” – adta Gárdonyi Géza a bort ivó török katonák szájába a sokak által használt „bújócska” szavait.[3] Szánalmas játék ez a mindentudó, mindenható, állandó jelenben élő, korlátlan Istennel, aki előtt nincs, mert nem is lehet titok. De nem is kell rejtőzni előle, hiszen ez az ÚRISTEN maga a szeretet, és mélyen fáj neki az ember bűne, mélyen bánkódik miatta. (Lásd 1M 6,6-8)

Ilyen okos lett hát az ember? Sajnos igen, mert evett a jó és gonosz ismerésének a fájáról. Az pedig nem az „olyan lesztek mint Isten, jó és gonosz ismerői” megkívánt állapotához vezet, hanem az infantilis, gyermeteg bújócskához.

c) Az ÚRISTEN „nyomozónak” is kiváló.

Az ezután következő bibliai mondatok egy professzionális kihallgatás formájában mutatják be az ember árulásait.

„Ő így szólt: »Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Ugye ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél?«” (1M 3,11 - TB)

Láthatjuk, hogy semmi értelme sem volt elrejtőzni az ÚRISTEN elől. Sőt! Az elbújás maga volt a lebukás. Az ÚRISTEN kérdése azonnal célba talál. Telitalálat. Hibátlan logika. Az ember számára talán az a legfájdalmasabb, hogy ezt már ő is végiggondolta. Talán már az evés előtt is, de akkor elhessegette lelkiismerete szavát, annyira nagy volt a kígyó álnok és hazug csábítása. Amikor azonban felismerték, hogy mezítelenek, a lelkiismerete már vádolta, sőt kínzóan marcangolta. Hiszen még csak az első gonosz tette van mögötte, még „nem varrt gatyát a lelkiismeretéből az ördög”, ahogyan a népi mondás fogalmazza. Van-e válasza az ÚRISTEN színtiszta logikájára?

Sajnos van. Idáig őszinte volt. Őszintén válaszolt az ÚRISTEN logikus kérdéseire. Most azonban már a második gonosz tett következik:

Az ember ezt mondta: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és én ettem.” (1M 3,12 - TB)

Ebben a mondásban több gonosz tettet is találunk.

Az első: „Az asszony a hibás!” – Ez éppen olyan infantilis, gyermeteg menekülés, mint a „bújócska” az ÚRISTEN elől. „Nem én vagyok a hibás! Nem tettem semmi rosszat! Az asszony a hibás, ki más lehetne?”

A második: „Meg Te vagy a hibás, ÚRISTEN! Mert Te adtad mellém ezt az asszonyt, aki bajba kevert!” – A Teremtő Isten hibáztatása azóta „közhely”. Azok is élnek vele, akiknek semmi közük az ÚRISTENHEZ: „Isten a hibás!” – hangzik úton, útfélen.

Mindig beleborzongok, hogyan merjük mi, porszemnyi (bár fölbecsülhetetlen értékű) teremtményei így vádolni a szeretetből szeretetre teremtő Istent. Hogyan juthat ilyen egyáltalán az eszünkbe?! Ekkora gorombaság, otrombaság, értelmetlenül átlátszó vádaskodás? Nincsen magyarázat a hogyanra, túlságosan gyakori és egyértelmű a tény.

A harmadik: Nyoma sincsen az ember válaszában annak, ami a leglogikusabb válasz lenne: „Bocs, hibáztam!” E helyett az infantilis, gyermeteg reakció. A csínytevő apróságok szótárából hallott idézetek. Pedig a hibátlan isteni logikára a bocsánatkérés volna az igazán logikus válasz. Isten maga is ezt a választ javasolja, tanácsolja hibázó, bűnöző, vétkező teremtményeinek. Mai szóval ilyen formán: „Valld meg a gonoszságodat, és én megmentelek!” Ezt a választ több bibliai helyről gyűjthetjük össze.

A zsoltár-író „tanító énekben” tesz tanúságot arról, hogy csak a bűnvallás oldja meg a vétkezés-problémáját:

„Boldog, akinek bűnét megbocsátotta, és vétkét eltakarta Isten!

Boldog, akinek az ÚR bűnt nem tulajdonít, kinek lelkében álnokság nincsen.

Amíg csak hallgattam,

kínban sorvadoztak csontjaim,

és jajgatnom kellett napestig,

mert éjjel-nappal nyomott a kezed,

s kiszáradt a bensőm, mint tikkasztó hőségben.

De mikor bevallottam neked vétkemet,

és nem takargattam tovább bűnömet;

amikor azt mondtam: „Bevallom az én hamisságomat az ÚRNAK!”

– akkor Te elvetted énrólam bűneimnek terhét...!!” (Zs 32,1-5 - TB – kiemelés tőlem.)

Dávid már „tapasztalt bűnözőként” tanulta meg az ÚRISTEN által javasolt módot, mert a Betsabé-Uriás kaland bűne után így imádkozik:

„Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt.” (Zs 51,6 - TB)

Az Újszövetségben pedig a szeretett tanítvány így bíztat valamennyiünket a bűnvallásra, mint egyetlen megoldásra vétkezés idején: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő (Krisztus Urunk) hűséges és igaz, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól.” (1Jn 1,9 - TB)

De az Édenkert jelenetben még csak az infantilis, gyermeteg reakcióra telik: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és én ettem.” (1M 3,12 - TB)

d) Ragadós a „Nem én vagyok a bűnös!” vétek.

A bibliai szövegben tovább folyik az ÚRISTEN „kihallgatása”:

„az ÚRISTEN így szólt az asszonyhoz: »Mit tettél?«” – Nincs hangfelvételünk az Éden-kert jelenetről. Ezért többféle módon is hallhatjuk az ÚRISTEN hangját. A „félelmesnek gondolt Isten” szájából sokan a „diadalmas nyomozó” szigorát hallják a kérdésben. A „Megvagy bűnös, valld be, nincs kifogás!” keménységét. Én inkább a fájdalmas együttérzés hangszínét hallom: „Ugye, megmondtam előre, drága leányom! De kár, hogy inkább hittél a kígyónak, mint nekem! Vérzik a szívem, mert a tény az tény, és most rád szakad a baj, amit előre megmondtam. Pedig azért mondtam, hogy ne menj bele ebbe a kelepcébe!”

Igazolni is tudom ezt a „hangszínt”. A vízözön-elbeszélés elején ezt olvassuk az ÚRISTEN érzéseiről:

„Az ÚR pedig látta, hogy megnövekedett az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolatának szándéka szüntelenül csak gonosz. Megbánta azért az ÚR, hogy megalkotta az embert a földön, és bánkódott a szívében. És így szólt az Úr: »Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a föld színéről, embert, állatot, csúszó-mászókat, az ég madarait, mert bánom, hogy azokat megteremtettem.«” (1M 6,5-7 - TB – kiemelés tőlem.)

Mi más ez, mint az együtt érző szív mélységes fájdalma teremtményeinek értelmetlen, hiábavaló, fölösleges és szánalmas gonoszsága fölött? „Mennyivel többre teremtettem őket?! Az odaadó szeretet szépségére?! Milyen csodálatos életet gondoltam el róluk? – E helyett bemocskolódtak, és a szánalmas önzés undorító szennyébe süllyedtek!”

Háromszor olvasunk Isten mérhetetlen fájdalmáról: „megbánta”, „bánkódott a szívében”, „bánom”. Az ismétlés hallatlanul erőteljes bibliai nyomatéka hangsúlyozza, hogy nagyon fáj a teremtő ÚRISTENNEK, hogy a szeretetre teremtett ember gyönyörű képessége devalválódott, és szánalmas önzéssé silányult.

Ezt hallom ki az Éden-kerti „kihallgatás” kikerülhetetlen kérdésében is, amit az asszonyhoz intézett a vérző szívű szeretet-Isten. Az asszony azonban abszolúte nincsen egy hullámhosszon a szeretetből szeretetre teremtő ÚRISTENNEL. Válasza az ember imént hallott szánalmas válaszát majmolja: „A kígyó rászedett, és én ettem.” (1M 3,12 - TB) Bűnvallásról, bűnbeismerésről szó sincsen, hanem csak a felelősség másra hárításáról: „A kígyó a hibás, ki más lehetne?”

Ezt a fajta választ már kiértékeltem.

e) A gonoszság fokozódik

Kiemelem azonban, hogy a gonoszságnak van egy természete, amire a bibliai szöveg itt is rámutat: FOKOZÓDIK. Az előzőekben is tetten érhettük már ezt a tulajdonságát.

A kígyónál kezdődött. Egy féligazsággal kezdte aljas manőverét az asszony ellen, hogy az szóba álljon vele, utána meg már totális hazugsággal folytatta, a szeretet-Istent is megvádolva. Fokozódik a gonoszság.

Az asszony belement a csapdába, bevette a kígyó „etetését”, és fellázadt Isten ellen. Utána pedig „adott a vele lévő férjének, és ő is evett.” Ebben is a gonoszság fokozódását láthatjuk.

A „kihallgatáskor” ugyanez válik világossá. Az ember első válasza őszinte: „elbújtam”. A következő válaszában már kettős váddal vétkezik: : „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és én ettem.” Amikor pedig az asszonyt kérdezi az ÚRISTEN, az asszony rátesz egy lapáttal: „A kígyó rászedett, és én ettem.” – Ismét fokozódik a gonoszság.

Az Őstörténet egészében ugyanezzel szembesülünk. A 3. fejezet gonoszság-fokozódását már megtárgyaltuk. Az ember és az asszony fellázadt Isten ellen, és kilépett az Istennel való bensőséges életközösségből. (Szándékosan nem Ádámot és Évát írok, nehogy megkísértsen bennünket, hogy „helyszíni tudósításnak” gondoljuk a bibliai leírást!) Ez még „csak” az Isten elleni lázadás. Gyermekük, Kain már – az Istentől elszakadt állapotban születve – a testvérére támad, és meggyilkolja. Kain utódai közül Lámek már a „hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres Lámekért!” „erőszak-konfessziót” hirdeti, majd következik, hogy már mindenki belegabalyodott a gonoszságba, csak Noé talált kegyelmet Istennél, és a vízözön – egyenlőre – véget vet az emberi gonoszságnak; de csak egy időre. Bábelnél odáig fokozódik az önző gonoszság, hogy  már nem is értik meg egymást az emberek. (A nyelvzavart másképpen szokták értelmezni, de az igazi lényeg ebben van.)

Fokozódhat még a gonoszság? Igen! Isten Fia emberré lesz Urunk Jézusban, hogy megmentsen minket, mi pedig keresztre feszítjük – gonosz vallási és politikai céloktól vezettetve – Isten megtestesült Fiát. Van még tovább? Van, de nem folytatom. Hanem arra mutatok rá, amit Urunk Jézus tanít, és Pál apostol fogalmaz meg: „amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem.” (Róm 5,20-21 – RK-KNB-BD) Isten ugyanis „javíthatatlanul jó Isten”. Szeretete végtelen, kegyelme nagy. Őrajta nem tudunk kifogni. A végső szava is benne van a Bibliában: „Íme! Újjáalkotok mindent.”[4] (Jel 21,5 - BD) – Ezért érdemes élnünk. Mégpedig igazából csak Istenben. Urunk Jézus által.

Erről szólnak a bűnbeesés-elbeszélés következő mondatai is.

f) „Akkor így szólt az ÚRISTEN a kígyóhoz:…

A kihallgatás során most a kígyó következik. Őtőle már nem kérdez az ÚRISTEN, hanem ítéletet hirdet:

»Mivel ezt tetted, átkozott vagy minden állat és mezei vad között: a hasadon jársz és port eszel életednek minden napján. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között, Ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.« (1M 3,14-15 - TB)

Az ítélet második fele az, ami a gonoszság fokozódásáról szól. Ellenségeskedést hirdet ki: ez az ÚRISTEN ítélete. Büntetés ez? Az alábbiakból majd kiderül. De nem egy mondatos témáról van szó.

Az ellenségeskedés először is a gonoszság fokozódását jelenti. Az ember idáig nem tudott ellenségről. Nem tudott a kígyóról sem. Nem is ismerte föl, hogy ellenség a számára, pedig gondolhatta volna, hiszen befeketítette előtte Isten tündöklően szép arcát.

Most már észrevette, hogy mezítelen, és az ÚRISTEN ítéletében azt is hallotta, hogy ellenségeskedés lesz őközte és a kígyó között.

Az ellenségeskedés nem jó dolog. Valamennyien békességre törekszünk egymással. Legalább is a jó szándékú emberek. Most pedig, miután az ember evett „a jó és gonosz ismerésének a fájáról”, megtapasztalta, és ítéletként is hallja, hogy a békességnek vége, ezután az ellenségeskedés következik. Baj ez? – Óriási baj. És rengeteg áldozatot követel.

A mondatsor vége mutatja a legnagyobb áldozatot: »Ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.« (1M 3,15 - TB) Ki ez az utód, az asszony utódja? Ezt már csak az újszövetségi írásokból tudjuk meg: Isten megtestesült Fia, Urunk Jézus Krisztus. Ő tapossa szét a kígyó fejét? – Ő. Mégpedig a kereszthalálával és a feltámadásával. És mit jelent a „te meg széttaposod a sarkát.”? A kereszthalál borzalmát. Isten előtt hogyan lehet ez csupán a „sarkának a széttaposása”? – Éppen a feltámadás miatt. De benne van a kereszthalál borzalmas haláltusája is.

Fokozódik a gonoszság? – De még mennyire! A szeretetre teremtett ember kereszten kivégzi, meggyilkolja a szeretetből szeretetre teremtő Istennek az egyetlen Fiát. Ennél nagyobb gonoszság már el sem képzelhető. És ezt a borzalmat maga az ÚRISTEN mondja ki ítéletként a kígyó fölött? – Igen. Bevallom, ezt én sem értem igazán. Isten határtalan szeretetének a mélységes titka, misztériuma ez.[5] De éppen ez mutatja meg a szeretet-Isten minden határt felülmúló szeretetét, amellyel megment minket a lelki halálból. Abból, hogy visszautasítottuk Istennek azt a határtalan ajándékát, hogy Őbenne élhetünk, Ő meg mibennünk. Ezt a visszautasítást orvosolni lehet, ha befogadjuk a szívünkbe Urunk Jézust, aki miattunk, helyettünk és értünk halt meg a kereszten.

De térjünk vissza a kígyó fölött kimondott ítélethez!

g) »Mivel ezt tetted, átkozott vagy minden állat és mezei vad között: a hasadon jársz és port eszel életednek minden napján.« (1M 3,14 - TB)

A tetteknek mindig megvan a következményük. A kígyó tettének is.

1) Az első következménye: „átkozott vagy”. Jellegzetes bibliai kifejezés. Legegyszerűbben kifejezve azt jelenti: Véged van. Hangsúlyozom, „átkozott vagy” áll a bibliai szövegben. Annak ellenére, hogy több magyar fordítás „átkozott légy” alakot fordít. Elvileg a héber szöveget így is lehetne fordítani, de az i.e. 300 körül készült alexandriai görög fordítás (LXX, a hetvenes fordítás) egyértelművé teszi, hogy ezt a héber hívők „átkozott vagy” jelentéssel értették. Ezt csak azért emelem ki, mert az ÚRISTEN nem „átkozódó istenség”, mint sokan (az említett téves fordítás alapján) hiszik vagy gondolják. A szeretet-Isten fájdalmas szava hangzik itt is: „Sajnos átkozott vagy! Vérzik a szívem, hogy ezt kell mondanom, de ez a valóság!”[6]

2) A második következmény „a hasadon jársz és port eszel életednek minden napján.” (1M 3,14 - TB) A „hasadon jársz” a megaláztatás erőteljes kifejezése. Nem csak héberül, hanem minden nyelvben. A kígyó gondolhatta, hogy győzött az ember fölött, és egy kicsit talán Isten fölött is, legalább is jó erős borsot tört az orra alá. Ezzel szemben egészen más történt. A kígyó veszített. Ő szenvedett totális vereséget. A „hasán jár, és port eszik.” Ráadásul végleg, teljesen: „életének minden napján.” – A bibliai képvilág alapján még egy jelentést, üzenetet is hordoz a „port eszel” kifejezés. A második teremtés-elbeszélésben az „ember” szinonimája a „por”. Ezt megértve a „port eszel” azt is jelenti, hogy „embert eszel”. Ezt erősíti meg az 1Pt 5,8: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” Az első Péter-levél mindjárt rá is mutat, hogy mit kell tennünk, hogy ne okozzon kárt mibennünk a „port evő” kígyó, az ordító oroszlánként körben járó ördög: „Álljatok neki ellen!”

3) A harmadik következményt már érintettük, de vegyük csak végig alaposan a bibliai szöveget, hogy minden isteni üzenetet felismerjünk belőle: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között”. (1M 3,15a-b - TB) – Az „asszony” itt a bűnös embert jelenti, de minden utódjával együtt. Ez figyelmeztet arra is, hogy milyen felelősséget hordozunk a tetteinkben: gyermekeink és unokáink is isszák annak a levét, amit mi hibáztunk, vétkeztünk. Ezúttal az ellenségeskedés ez az örökség, amit az utódainkra is hagyunk.

Ki a „kígyó utódja”? Ez nem derül ki a szövegből. Hajlok arra, hogy itt a frappáns megfogalmazás miatt kerül „képzavarba” a bibliai szöveg, mert a „kígyó utódjáról” sehol másutt nem olvasunk a Bibliában. Vagyis magát a kígyót jelenti, egy kissé nyomatékozva is a kígyó mivoltát. [7]

Az „asszony utódjáról” már leírtam, hogy – az újszövetségi iratokból tudunk erre következtetni – Urunk Jézus Krisztust jelenti, aki valóban „széttaposta a kígyó fejét”, és akinek „a lábát széttaposta a kígyó”.

Ez az ítélet tehát prófécia Urunk Jézus megváltó kereszthaláláról és feltámadásáról. Éppen ezért mondjuk mi, hívő krisztusi emberek az 1M 3,14-15 igeszakaszt „proto evangéliumnak”, „első evangéliumnak”, amivel az ÚRISTEN már a héber Biblia elején kijelenti a bűnbe esett ember megváltását.

Az ÚRISTEN az ítélet kimondását a kígyóval kezdte. Ezután folytatja az ítéletet a vétkező asszonyon. De ezt már csak a követező cikkben részletezem.

Néhány bibliafordítás jelölése:

AB - Aranyas Biblia - Tótfalusi Kis Miklós javított és gyönyörű Károli (Vizsolyi Biblia) kiadása Amszterdamban kinyomtatva 1685-ben.

BD - Békés Gellért és Dalos Patrik újszövetség-fordítása (1951., 1996-ban Békés Gellért által kiadva 15., átdolgozott kiadás)

KNB - Káldi-Neovulgata-Biblia: revideált Káldi-Biblia a Neovulgata alapján (Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp, 1997)

MBT - Magyar Bibliatársulat (1973, 1990) –> PR - Protestáns új revideált (1990) [120911-től használom]

MBT 2014 - Magyar Bibliatársulat (az előző kiadások revíziója 2014-ben)

RK - új rkat. teljes Szentírás (1976)

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

●     Bartha Tibor Dr. (szerk.) ,1993,  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM

●     Boda László, 2006,  A Sátán – A nagy Kísértő a teológia, az élet és az irodalom szembesítésében, Bp.: Szent István Társulat – 113 o.

●       Bolyki László, 2013, Kegyelem és kalmárszellem – Kereszténység, spiritualitás, lélektan, Bp., Álomgyár Kiadó, 286 o.

●     Campbell, R.K., 1998,  A Sátán – Az ellenség taktikája, Bp., Evangéliumi Kiadó

●     Gyökössy Endre ,2000,  Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

●     Gyökössy Endre ,2001,  Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

●     Haag, Herbert ,1989,  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM

●     Hamar István ,22008,  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

●     Komesz Mátyás ,2011, Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

●     Kraus, Naftali ,1990,  Az ősi forrás,  A heti szidrák - Az atyák bölcs tanításai (Ősi forrás - 1.), Bp.:  Fórum Rt. Könyvkiadó, 576 o.

●     Prince, Derek, 1998,  Démonológia, Bp., Hit Gyülekezete,

●     Puskás Attila ,2006,  A teremtés teológiája  Bp., Szent István Társulat, 342 o.

●     Raj Tamás ,2003,  Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi  Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.

●     Rózsa Huba ,2002,  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.

●     Savelle, Jerry, 2009,  Pusztulás és helyreállítás - Hogyan álljunk talpra életünk legborzasztóbb eseményei után? Bp., Új Spirit Könyvek, 132 o.

●     Tóth Kálmán Dr. ,1972-2000,  Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM ,2000, Bp., Kálvin Kiadó - Arcanum

●     Wenham, Gordon J. ,1987,  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary (WBC)  CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher

●     Westermann, Claus ,1974. 21976, Genesis (Biblische Kommentar) I-III.  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

●     Wolff, Hans Walter ,2001,  Az Ószövetség antropológiája,  Bp., Harmat Kiadó, 317 o.

●     Zimmerli, Walther ,51991, 31967, 11943,  Genesis - 1.  in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag

Jegyzetek

[1] Lásd Ezsd 9,6; Jób 19,3; Zs 34,6; 35,4.26; 40,15; 83,18; Jes 1,29; 23,4; 54,4; Jer 6,19; 8,12; 31,19; Ez 16,63; 36,32; 43,10-11; Dán 9,7-8; stb.

[2] A szégyenről még érdemes elolvasni Bolyki László gondolatait a Kegyelem és kalmárszellem c. remek könyvében. (Bolyki, 2014, 151-217. o.)

[3] Egri csillagok ki tudja, hányadik oldalain.

[4] A MBT 2014-ben: „Íme, újjáteremtek mindent.”

[5] Lásd Ef 3,4-21;  Kol 1,25-28; stb.

[6] Ugyanez érvényes az 1M 3,17-ben az „átkozott a talaj temiattad” kifejezésre is.

[7] Hasonlóan ahhoz, hogy a „hazugság atyja” kifejezés (Jn 8,44) azt jelenti, hogy maga a megtestesült hazugság.