Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 13a.
EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT
Mi a jelentése az Édenben ültetett kertnek?
Milyen tartalmat hordoznak a fa, a víz és a kert a közel-keleti ember számára?
Mennyire fontos számunkra az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösség?
Gyönyörködtet-e minket ez az Istennel való bensőséges életközösség?
Milyen sokféle és művészi fokozást használ a Jahwista forrás az elemzett szövegben?
Mit kell vizsgálnunk és mit nem az Édenből elágazó folyók tekintetében?
––––––––––––––––––––––––––––
A cikket azoknak ajánlom, akik megbízható módon szeretnék felismerni az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösségről szóló isteni üzeneteket.
––––––––––––––––––––––––––––
Az előző cikkben már megemlítettem, hogy Isten bensőséges életközösségre teremtett és teremt minket. Igen, a saját életébe von be, erre tett és tesz alkalmassá, erre hív minket. Tisztában vagyok vele, hogy ez felülmúlja minden várakozásunkat. Nem csak az átlagemberét, hanem a tudósokét is, nem beszélve a teológusokról. Nem kell különösebben erőlködnöm, hogy bizonygassam az ÚISTENNEK ezt a szándékát, mert annyira nyilvánvaló a bibliai szövegből. Más kérdés, hogy a bibliamagyarázók hosszú időn keresztül nem tették közkinccsé ezt az isteni üzenetet. Hogy miért nem, azt az egyháztörténelem van hivatva kikutatni és bemutatni. De ez nem változtat azon a tényen, hogy az Istennel való bensőséges életközösség meglepően nagyszerű lehetőség a számunkra. A képekben gazdag történettel tanítás a második teremtés-elbeszélés elején így beszél erről:
„És kertet ültetett az ÚRISTEN Édenben, napkelet felől, és oda helyezte az embert, akit formált” (1M 2,8 - TB)
„És kertet ültetett az ÚRISTEN Édenben” (1M 2,8a)
Ez a mondat a mi földrajzi viszonyaink között egy gazdag ember luxusát juttatja eszünkbe. „Milyen jó annak, akinek telik ilyesmire!” – állapítjuk meg, talán irigykedve, de egyébként nem találunk benne semmi különöset. Nem így a közel-keleti emberek! Nekik a „kert” az élettér legkívánatosabb formája. Nem luxus, hanem mindenkinek való, sőt nélkülözhetetlen környezet. Miért? – Azért, mert a napi 16 órás napsütésben egy fa árnyéka is valóságos felüdülés, nem hogy egy kerté. Ahol egy évben csak egyszer, tavasszal hullik eső, és olykor, de nem minden évben ősszel is. Ezen kívül sehol és semmi csapadék, ami felüdítené a napsütésben járó, dolgozó, esetleg pihenő, kitikkadt embert.
Az idézett bibliai mondatban pedig arról olvasunk, hogy „az ÚRISTEN (JHWH Isten) ültetett kertet.” (1M 2,8a) Egy embernek ez túl nagy vállalkozás lenne. Kellene hozzá legalább egy forrás, amely élő vízzel látná el az elültetett fákat, növényeket. Forrást fakasztani pedig ember nem képes. Az vagy van, vagy nincs. A bibliai szövegben viszont azt olvassuk, hogy „Folyóvíz jött ki pedig Édenből a kert megöntözésére, és onnan elágazott és négy ágra szakadt” (1M 2,10) Istennek ugyanis nem gond forrást fakasztani, erről eleget olvashatunk a Kivonulás történeteiben. Itt meg nem is forrásból fakadó vízzel látja el a frissen ültetett kertjét, hanem olyan folyóval, amely négy ágra szakad, és amely ágak a Közel-keleten ismert legnagyobb folyók vízhozamát jelentik; olyanokét, mint a Tigris, a Nílus vagy az Eufrátesz. Az ÚRISTENNEK van vize bőven. Hogy elevenen tartsa a kertjét, amelyet ültetett.
Ezzel mély értelmű képek sorozatát érintettük, mindjárt a második teremtés-elbeszélés elején. Vegyük sorra őket, mert a közel-keleti ember számára ezeket a képeket aligha kell magyarázni, de nekünk, a mérsékelt égöv alatt élőknek nagyon is. Nem beszélve Grönland lakóiról vagy a sarkvidéki eszkimókról.
Kezdjük a vízzel, amelynek képi jelentését korábban már kifejtettem,[1] de röviden most is összefoglalom. A forrásvizet vagy folyóvizet a bibliai szövegek „élő víznek” nevezik, és ezzel már rá is mutattak a víz mögött húzódó szimbolikus jelentésre: a víz az élet szimbóluma a Közel-keleten. Hiszen a mediterrán, és még inkább az egyenlítői klíma alatt élőknek nagyon közvetlen tapasztalatuk van arról, hogy víz nélkül nincsen élet. Sem a létfontosságú ivóvíz nélkül, (az iváshoz kell élő, tehát friss víz) sem a tisztálkodáshoz elengedhetetlen mosóvíz nélkül. Sem a növények, sem az állatok, sem az ember nem képes víz nélkül élni. Minél több a víz, annál szebben virulnak a növények, annál frissebbek az állatok, annál elevenebb az ember. Isten közelségében pedig – a bibliai idők embere számára – rengeteg víz van, ahogy az elemzett mondatban is olvastuk: „folyóvíz”. Az Istennel közösségben élő, „igaznak” nevezett embert az 1. zsoltár a „folyóvíz mellé ültetett fához” hasonlítja. (Zs 1,3) Tehát a bibliai szövegekben a víz nagyon sokszor szimbolizálja az életet, a bőséges folyóvíz pedig az isteni életet, az Istennel való bensőséges életközösséget, tehát Isten személyes jelenlétét. Ilyen értelemben olvassuk János evangéliumában Urunk Jézus szavait:
„Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, annak a belsejéből – ahogyan az Írás mondja – élő víznek folyamai fognak kiáradni. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit majd venni fognak az Őbenne hívők ” (Jn 7,37-39 - TB)
A kertről már írtam, de még van bőven mit hozzátennem. A fával kezdeném. A fa is az élet szimbóluma. Hamarosan, néhány verssel később találkozunk két külön megnevezett fával, „az élet fájával” valamint „a jó és gonosz ismerésének a fájával”. Az első, az „élet fája” már a nevében hordja ezt a szimbolikus jelentést, de a héber kifejezésben még ennél több is el van rejtve. Erre még visszatérünk. Maradjunk egyenlőre csak a fánál! Miért lehet a fa az élet találó szimbóluma? Elsősorban azért, mert ahol fa van, ott víz is van. A fa is kiszárad víz nélkül. A sok fa, vagyis az erdő, viszont képes megtartani még az igen ritkán hulló csapadékvizet is. Ezzel a termőtalajt is a helyén tartja, még az Izrael területének nagy részét kitevő hegyes-dombos vidékeken is. A fa tehát nem csak igényli, de meg is tartja az életet jelentő vizet. Nem véletlen, hogyan pusztultak le a júdeai hegyi sivatag kezdetben gazdag erdei. Ennek bizony az ott élő, vagy arra harcoló emberek voltak az okai. Ha ellenség közeledett, és nem voltak felkészülve a fogadásukra, előfordult, hogy a védtelen lakók gyújtották fel a közeledő ellenség előtt az erdőt, hogy visszatartsák őket. Ha viszont a támadók vereséget szenvedtek, menekülve ők gyújtották fel bosszúból a maguk mögött hagyott erdőt, hogy az ott élők minél hamarabb tönkre menjenek, elpusztuljanak.
A fa árnyékot is vet. Az árnyék nagy kincs a Közel-kelet napsütötte tájain, mint ahogy ezt már jeleztem. Sőt életszükséglet. Akkoriban nem volt más UV sugárzás elleni védelem, csak az árnyék. Ezért is nagy áldás az árnyékot adó fa, pláne a kert vagy az erdő.
A második teremtés-elbeszélés elején olvasott mondatok tehát, a „kertet ültetett Isten” és a „Folyóvíz jött ki pedig Édenből a kert megöntözésére”, azt jelentik a számunkra, hogy ebben a folyóvízzel táplált kertben élet van.
És itt térek vissza az „élet fájához”. (1M 2,9) A héber szövegben az „élet” (ChJJM-chajjím) többes számban áll. Már kifejtettem,[2] hogy ez a többes szám a fokozás eszköze a bibliai héber nyelvben. Hogyan értsük ezt? Úgy, hogy Istennek az életéről van itt szó. Aki eszik az „élet fájáról”, az Istennek az életében részesül. Több igevers is bizonyítja ezt a héber Bibliában,[3] és ezt a jelentést hordozzák – a szövegösszefüggés alapján – az újszövetségi előfordulások is (Jel 22,2.14). (Igaz, a görögben már nem adható vissza a héber nyelvben használt „fokozó többes szám”.) Mivel pedig a második teremtés-elbeszélés elején azt olvassuk, hogy az ÚRISTEN „sarjasztott a földből mindenféle fát, nézni kívánatost és enni jót, az élet fáját is a kert közepén” (1M 2,9), ebből az is következik, hogy a kert, amelyet az ÚRISTEN „ültetett Édenben, napkelet felől”, valóban ez „élet netovábbja”, pontosabban az Istennel való bensőséges életközösség színtere.
Ezt az értelmet erősítik további képek, amelyeket még nem vettünk szemügyre. Az első az „Édenben”. Mit jelent az „Éden” szó? A „csodálatos kertet”, a „gyönyörűségek kertjét”. Nem csak a héber nyelvben, hanem az egész Közel-kelet gondolatvilágában. Az óperzsa nyelvben kimutatható „pairi deaza” alakból származik a héber Biblia görög fordításában (LXX) a „paradeiszosz” szó, amelyet a Káldi fordítás a „gyönyörűség paradicsomának” fordított, így került a magyar köztudatba a „paradicsomkert” mindmáig élő alakja. Az említett elnevezések jelzik ennek az Édennek vagy a gyönyörűség paradicsomának a jelentését: a lehető legjobb hely a világon. Mitől olyan jó hely ez a kert? Attól, hogy benne Istennel vagyunk bensőséges életközösségben.
A bibliai szöveg egy értelmezőt is fűz az „Édenben” szóhoz: „napkelet felől”. Ha mi, nyugati emberek fogalmaztuk volna ezt a bibliai szöveget, azt írtuk volna: „Édenben, nyugat felől”. Hiszen a számunkra – különösen a szovjet időkben – a „nyugat” jelentette azt, amit a közel-keleti emberek számára a bibliai időkben a „napkelet felől” jelentett. A „kínai selyem”, az „indiai ékszerek, kincsek, fűszerek” keletről érkeztek a közel-keleti térségbe. Ez a kifejezés tehát még tovább emelte az „Éden”, a „gyönyörűség kertje” kívánatosságát, az Istennel való bensőséges életközösség nagyszerűségét. A bibliai szöveg sokat sejtetően fűzi hozzá ezekhez a kifejezésekhez a mondat-sor utolsó mondatát: „és oda helyezte az embert, akit formált.” (1M 2,8b) Már kifejtettem az előző cikkemben, hogy a „formált” állítmányt igazában az „akit művészi formába öntött” alakban kell megfogalmaznunk, hogy kifejezzük a héber szöveg igazi jelentését. Az ÚRISTEN „profi munkája, teremtménye”ugyanis az ember. A professzionálisan ültetett kert pedig Édenben, napkelet felől az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösségnek a képe a Bibliát író emberi szerző és közel-keleti kortársai számára.
„és sarjasztott a földből JHWH Isten mindenféle fát…” (1M 2,9)
A bibliai szöveg következő mondatai a kert további jellemzésével foglalkoznak, még kívánatosabbá téve azt:
„és sarjasztott a földből az ÚRISTEN mindenféle fát, nézni kívánatost és enni jót,
az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és gonosz ismerésének fáját.” (1M 2,9)
Az előző vers „és kertet ültetett az ÚRISTEN” kezdőmondatára „rímel” a 9. vers „és sarjasztott a földből az ÚRISTEN mindenféle fát” kezdőmondata. (Ismét megcsodálhatjuk a Jahwista forrás művészi kompozícióját.) A kert, a fák jelentéstartalmát már megbeszéltük: az Istennel való bensőséges életközösség ismétléssel is nyomatékosított, élettől duzzadó képei ezek. Külön nyomatékot jelent „a mindenféle fa” bősége, sokasága. „Az élet fája is a kert közepén” pedig az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösségnek a kiemelt szimbóluma. Ezt fokozza „a kert közepén” értelmező. Annál is inkább, mert ez az értelmező visszatér az 1M 3-ban, amikor az asszony – beszédbe elegyedvén a kígyóval – a „tilalom fájáról”, „a jó és gonosz ismerésének fájáról” mondja, hogy „a kert közepén” áll. Ennek az értelmezőnek a szerepére nem nehéz rájönnünk: azt hangsúlyozza, hogy a két fa rendkívül fontos, központi jelentőségű az ember életében, akit „az ÚRISTEN művészi formába öntött, és a kertbe helyezett.” Az „élet fájáról” már leírtam, miért ilyen központi jelentőségű az életünkben. A „jó és gonosz ismerésének a fájának” az értelméről, jelentéséről és jelentőségéről a következő cikkben fogunk elmélyedni.
„Folyóvíz jött ki pedig Édenből a kert megöntözésére…” (1M 2,10)
Előbb azonban még olvassuk el a kert nagyszerűségét hangsúlyozó további, képekben gazdag szöveget, hogy kerek képet kapjunk Édenről.
„Folyóvíz jött ki pedig Édenből a kert megöntözésére, és onnan elágazott és négy ágra szakadt” (1M 2,10)
Említettem már, hogy ez a folyó Isten teremtő munkájának az eredménye, hiszen csak Ő tud forrást fakasztani ott, ahol akar, hát még „folyóvizet”. A „kert megöntözésére” kifejezés azt sejteti, hogy a szöveg emberi írója jól ismerte az „öntözés-technikát”, amivel a csapadékban szegény földeken kellőképpen lehet öntözni a veteményeket, és ennek következtében azok pompás termést, gyümölcsöt hoznak. Hiszen a napsütésben van részük bőven, s ha a talaj is megfelelően gondozott, virul a vetemény.
Kissé szokatlan az igevers folytatása: „és onnan elágazott és négy ágra szakadt.” (1M 2,10) Miért szokatlan? Azért, mert a folyamok csak a tengerbe torkolló szakaszban szoktak annyira lelassulni, hogy négy vagy több ágra szakadnak, korábban nem. Sőt a folyóvizek növekedésének a „normál” sorrendje a forrás, patak, folyó, folyam, tenger. Itt meg ennek az ellenkezőjéről olvasunk. Mi lehet ennek a jelentősége ezen a bibliai helyen? Nyilvánvalóan az, hogy az Édent öntöző folyó hallatlanul bőséges folyóvíz. Mivel pedig már láttuk, hogy ez Istennek az életét szimbolizálja, teljes mértékben jogos, hogy „az Édenből kijövő folyóvíz” olyan bőséges víz, hogy „négy ágra szakad.” De még nincsen vége a fokozásnak.
„az elsőnek Pisón volt a neve…” (1M 2,11-14)
Ezek után olvashatjuk a négy folyóvíz-ág neveit. „Az elsőnek Pison volt a neve,” (1M 2,11) folytatja a bibliai szöveg. Tudunk-e valamit a közel-keleti térségben ilyen nevű folyóról? Még azt is olvassuk róla, hogy „ez az, amelyik megkerüli Havila egész földjét, ahol arany van.” (1M 2,11) Sem Havila aranyban gazdag földjének, sem a Pison nevű folyamnak mindmáig nem akadtak nyomára a kutatók. De a narratíva, a történettel tanítás műfaját fölismerve ebből semmi probléma nem adódik, hiszen a négy nagy folyó, amire „az Édenből kijövő folyóvíz” ágazott el, csupán ennek a folyóvíznek a bőségét van hivatva kiemelni.[4] Ez a bőség pedig az Istennel való bensőséges életközösség gazdagságát szimbolizálja. Az „ahol arany van, és ennek a földnek az aranya nagyon jó” (1M 2,11-12) értelmezés is ugyanebben az irányban mutat, és az isteni életközösség gazdagságát van hivatva jelezni. A fokozásnak pedig még nincs is vége, hiszen így folytatja a bibliai szöveg: „sőt van ott illatos gyanta és ónixkő is.” (1M 2,12) Arany Jánosnál olvasunk hasonló értelmű fokozást a Walesi bárdok-ban: van itt minden, ami szem-szájnak ingere”. Valóban, az Istennel való bensőséges életközösség olyan gazdag valami, amit – a bőséges folyóvíz mellett – csak a „nagyon jó arany, az illatos gyanta és az ónixkő” tud valamiképpen érzékeltetni.[5]
A következő folyóról már valamivel többet tudhatunk meg a bibliai szövegből: „A második folyó neve Gihón, ez az, amelyik megkerüli Kús egész földjét.” (1M 2,13) „Kús földjét” ugyanis a bibliai könyvek Egyiptom vagy Etiópia jelölésére alkalmazzák,[6] ennek alapján pedig ez a folyó a Nílus lehet. Mivel a Nílus a bővizű folyó netovábbja a választott nép fiai számára, ennek a folyónak a szerepeltetése itt teljesen helyénvaló.
A harmadik és negyedik folyó azonosítása a legmegbízhatóbb a bibliai szövegből: „A harmadik folyó neve Hiddekel, ez az, amelyik végigfolyik Assúr keleti földjén. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.” (1M 2,14) Assúr folyója ugyanis nyilvánvalóan a Tigris, a negyedik folyó neve pedig ma is az Eufrátesz. Más kérdés, hogy ez a két folyó a földrajzi adatok szerint nem egy folyóból ágazik el, hanem a Perzsa öbölbe torkollásuk előtt egybe folynak és egy folyóvá válnak. Mivel azonban itt nem földrajzi leírást, hanem isteni üzenetet közvetítő narratívát olvasunk, semmi problémánk nem lehet a képi szemléltetés különös eszközeivel. Ezek a folyók ugyanis azt jelzik, hogy milyen bőséges élő víz fakad Édenből, az Istennel való bensőséges életközösséget szimbolizáló kertből. És ezt a funkciót mindhárom azonosítható folyó tökéletesen ellátja. Ezzel az Édenkert jellemzését be is fejezi a bibliai szöveg.
Ezután következik egy, a továbbiak szempontjából is nagyon fontos szövegegység a második teremtés-elbeszélésben, amit a következő cikkben fogunk alaposan megvizsgálni.
Néhány, a témához kapcsolódó könyv:
· Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993] Keresztyén Bibliai Lexikon I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]
· Czövek Tamás [2007] Teremtés és misszió – Isten győzelme a káosz felett, Bp., Kálvin Kiadó, 142 o.
· Gyökössy Endre [2000] Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.
· Gyökössy Endre [2001] Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.
· Haag, Herbert [1989] Bibliai Lexikon, Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]
· Hamar István [22008] Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.
· Komesz Mátyás [2011] Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.
· Puskás Attila [2006] A teremtés teológiája Bp., Szent István Társulat, 342 o.
· Raj Tamás [2003] Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.
· Rózsa Huba [2002] A Genesis könyve I. – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.
· Tóth Kálmán Dr. [1972-2000] Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000] Bp., Kálvin Kiadó - Arcanum
· Wenham, Gordon J. [1987] Genesis Commentary – PTF in: World Biblical Commentary (WBC) CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher
· Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III. Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag
· Wolff, Hans Walter [2001] Az Ószövetség antropológiája, Bp., Harmat Kiadó, 317 o.
· Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943] Genesis - 1. in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag
––––––––––––––––––––––––––––
KIEMELÉSEK = Mely szövegek kerülnek "OLDALT a szövegbe ágyazva", hogy ezzel a kiemeléssel segítsük az Olvasót.
Oldalanként adom meg alábbiakban a lényeges mondatokat. Kérem a Tördelőt, hogy ezeket helyezze el a lapnak megfelelően. (alatta, fölötte vízszintes vonallal határolva, ahogyan ez a folyóiratunkban szokás.)
1.o. az Istennel való bensőséges életközösség meglepően nagyszerű lehetőség a számunkra.
2.o. Az ÚRISTENNEK van vize bőven. Hogy elevenen tartsa a kertjét, amelyet ültetett.
3.o. a víz az élet szimbóluma a Közel-keleten. Hiszen a mediterrán, és még inkább az egyenlítői klíma alatt élőknek nagyon közvetlen tapasztalatuk van arról, hogy víz nélkül nincsen élet.
4. o. Akkoriban nem volt más UV sugárzás elleni védelem, csak az árnyék. Ezért is nagy áldás az árnyékot adó fa, pláne a kert vagy az erdő.
5. o. a kert, amelyet az ÚRISTEN „ültetett Édenben, napkelet felől”, valóban ez „élet netovábbja”, pontosabban az Istennel való bensőséges életközösség színtere.
6. o. A „kert megöntözésére” kifejezés azt sejteti, hogy a szöveg emberi írója jól ismerte az „öntözés-technikát”
7. o. a négy nagy folyó, amire „az Édenből kijövő folyóvíz” ágazott el, csupán ennek a folyóvíznek a bőségét van hivatva kiemelni.[7] Ez a bőség pedig az Istennel való bensőséges életközösség gazdagságát szimbolizálja.
8. o. Mivel azonban itt nem földrajzi leírást, hanem isteni üzenetet közvetítő narratívát olvasunk, semmi problémánk nem lehet a képi szemléltetés különös eszközeivel. Ezek a folyók ugyanis azt jelzik, hogy milyen bőséges élő víz fakad Édenből, az Istennel való bensőséges életközösséget szimbolizáló kertből.
––––––––––––––––––––––––––––
KÉPEK FELIRATAI
1. kép felirata = Kertet ültetett az ÚRISTEN Édenben
2. kép felirata = Az élet fáját a kert közepén
3. kép felirata = A jó és gonosz ismerésének a fáját
4. kép felirata = A víz az élet szimbóluma
[1] az első teremtés-elbeszélés 2. napjára besorolt boltozat megteremtése kapcsán
[2] Az „és orrába lehelte az élet leheletét” kifejezésnél is többes számban áll az „élet” (NSMT ChJJM - nismat chajjím), jelezve, hogy az isteni életről van szó.
[3] Lásd 1M 3,22-24; Péld 3,16-18; 11,30; 13,12-14; 15,4; stb.
[4] Teljesen hiábavaló tehát ezen folyóvizek kikutatásával fölfedezni az Éden földrajzi helyét. Narratíváról, történettel tanításról van ugyanis szó, amelyben a hatalmas folyamok említése azt hangsúlyozza, hogy az Istennel való bensőséges életközösség mennyire kimondhatatlanul gazdag ajándék az emberiség számára. Ennek ellenére sokan megpróbálkoztak már, és próbálkoznak ma is a földrajzi azonosítással.
[5] Figyelemre méltó a Haag-lexikon megállapítása, miszerint Palesztinában egyetlen drágakő v. féldrágakő sem fordul elő a természetben. Viszont az ásatások során sok drágakő (féldrágakő) felszínre került. Mivel a legtöbb drágakövet a vaskori rétegben találták Palesztina déli részén, így föltehető, hogy Egyiptomból, vagy máshonnan vásárolták. (Lásd Haag lexikon a drágakövek címszó alatt.)
[6] Lásd 1M 10,6-8; 4M 12,1; 1Krón 1,8-10 (1M 10,6-8); 2Krón 12,3; Jób 28,19; Zs 87,4; Jer 46,9; Náh 3,9; stb.
[7] Teljesen hiábavaló tehát ezen folyóvizek kikutatásával fáradozni, hogy fölfedezzük az Éden földrajzi helyét. Lásd a 4. lábjegyzetet!