Tari Zoltán: Kultúra, szubkultúra, inkulturáció
A keresztények feladata, hogy megnyerjék a világot Krisztusnak. Ehhez azonban ismerniük kell a világot, melyben munkálkodnak. A szolgálattevők kultúrához való viszonya nagyban meghatározza lehetőségeiket az emberek elérésében. Ráadásul a kezükben levő evangéliumi üzenet eleve kulturálisan meghatározott közegben került lejegyzésre, melyet mindig saját kulturális szûrőjén át értelmezhetnek. Nem beszélhetünk tehát kultúrától független kereszténységről, hacsak nem saját, kulturálisan semlegesnek hitt gyülekezeti kultúráról, mely azonban egy kisebbség kultúrája, tehát szubkultúra. A kereszténység jelenléte a világban már önmagában olyan ellentmondást hordoz, melynek megértése nem kis erőfeszítést jelent még a keresztények számára is. Először is mit jelent ez, a hívő embereket körülvevő világ, és annak egyik fontos alapeleme a kultúra? Hogyan viszonyulhatunk hozzá? Milyen találkozási pontokat határozhatunk meg a kereszténység és környezete között?
A kultúra és az evangélium találkozását korábbi szakdolgozati kutatásomban Kelet-Ázsia országai és különösen Korea tekintetében vizsgáltam.
1. Kultúra
Kiinduló fogalmunk a kultúra és a vele kapcsolatba kerülő evangélium. A kultúra sokféle meghatározásai közül a legtöbb a vallást a kultúra egyik elemeként jelöli meg. A keresztény vallás ráadásul multikulturális rendszer a szociológusok szerint, vagyis elismeri a kulturális sokszínûséget és a különböző kultúrák békés egymás mellett élését. Az egyház mindig benne él egy adott kultúrában, és mint közösségnek megvan a saját kultúrája is. A kultúra fogalmának egy kitûnő és egyszerû megfogalmazását adja Vitányi Iván. Ebben a definícióban négy elemet tüntet fel, melynek alanya az emberi közösség, állítmánya az emberek tárgyi tevékenysége, tárgya a tevékenység által létrejött anyagi és szellemi tárgyak összessége valamint a csoportosulások és intézmények, és mindezek rendszert alkotnak. Ez az átfogó rendszer a társadalom, kultúra vagy civilizáció néven ismert. (Vitányi [é. n.] 720. o.) Az emberek által létrehozott szellemi tárgyak kategóriába sorolja a mûvészet és tudományok mellett a vallást is.
2. Szubkultúra
Az egyháztörténelemben fellelhetünk egy olyan jelenséget, mely jól szemlélteti a keresztények visszatérő problémáját az emberi kultúrához és a világhoz fűződő viszonyukban. Ezt a jelenséget „Sion-város szindróma”-ként nevezném el a következő két példa alapján. A reformáció idején kialakult anabaptista ág vezetői Münster városát szemelték ki tanaik kihirdetésének bemutató eszközéül. Hatalmukba kerítették a városi tanácsot, száműzték azokat a városból, akik nem voltak hajlandóak újrakeresztelkedni, bevezették a vagyonközösséget és a többnejűséget, valamint királyt választottak maguk közül „Sion új városának” irányítására. (Chadwick [1998] 182. o.) A másik példánk John Alexander Dowie életrajzából látható, aki sikeres gyógyító szolgálatának hatására Chicago közelében felépítette Sion városát, ahová nem lehetett bevinni alkoholt, dohányárút és disznóhúst, mivel keresztény kommunaként működtette. Önmagát városának főpapjává neveztette ki. (Liardon [1996] 29-32. o.) Mindkét esetnek súlyos kudarc lett a vége. A keresztények kivonulása a világból és teljes elzárkózása olyan belterjes kapcsolatrendszert és gondolkodást szül, mely ellehetetleníti a hívők alapvető küldetését.
3. Inkulturáció
A jelenkori missziológiai kutatások a keresztény misszió kétezer éves tevékenységét vizsgálva az evangélium és a kultúra találkozásának megvalósulását az inkulturáció fogalmával illették.
Az inkulturáció a kontextuális teológia[1] egyik fontos modellje, ahogy ezt David J. Bosch bemutatja kutatásában:
“A keresztény hit csakis úgy létezhet, hogy le van fordítva valamilyen kultúra nyelvére…Az ősegyház, amely a zsidó és a pogány világot egyaránt átfogta, egy kultúraközi légkörben született, a fordítás égisze alatt.” (Bosch [2005] 409. o.)
A cikk ezekre a kérdésekre keresi a választ:
Mi a hívő embereket körülvevő világ és kultúra lényege?
Hogyan viszonyulhatunk e kultúrához?
Milyen találkozási pontokat határozhatunk meg a kereszténység és környezete között?
A cikk elolvasását ajánljuk mindazoknak, akik a keresztény misszió nehézségeit kihívásnak tekintik, és érdeklik őket azok mélyebb okai.
Ezekből következik, hogy a kereszténység lényege, hogy minél jobban be tudjon épülni egy kultúrába az adott környezetnek, vagyis a kontextusnak megfelelően. A keresztény hit üzenete azok életében valósult meg, akik értelmezték az üzenetet, vagyis lefordították a saját kultúrájuk nyelvére. Ezért ez az üzenet mindenképpen történeti módon, ott és akkor vált az életük részévé, vagyis kontextuálisan történt, mivel be tudott épülni az adott kultúrába. Ehhez szükség volt azokra a közvetítőkre, akik segítették az evangéliumnak ezt a fordítását, értelmezését.
Több mint négy éve dolgozom együtt koreai misszionáriusokkal, akik a nagy múltú európai keresztény kultúrával szembetalálkozva először meglepődnek a hatalmas bazilikák, templomok láttán, majd elcsodálkoznak azon, hogy milyen kevés ember aktív tagja ezeknek az egykor jól működő közösségeknek. Számukra az egyházi tagság szorgalmas, odaszánt emberek tömegét jelenti, akik idejük és pénzük legjavát Istennek adják. Számukra nem kérdéses a tized adakozás tanítása, teljesen természetesen szánják oda a szülők gyermekeiket lelki munkásnak, szívesen adják oda Istennek napjuk hajnali óráit imádkozásra, vagy a munka utáni idejüket valamilyen gyülekezeti aktivitásra. Ezt a lelkesedésüket nagyban meghatározza kulturális hátterük is. A kelet-ázsiai emberek szorgalma és lelkesedése köztudott és a konfuciánus háttérből táplálkozik, mely az utóbbi időben a gazdasági fejlődésüknek ugyancsak a motorjává vált. Ahogy a gazdaságban, úgy a misszióban is mindig gyors, látványos eredményeket várnak el. Számomra odaszántságuk a misszióban rendkívül példaértékű, azonban elvárásaiknak európaiként nehezen tudok megfelelni. A folyamatosan kevés alvás és túlhajtott munkatempó hosszú távon számomra teljesíthetetlen. Ennek megértéséhez időre van szükségük: a helyi kultúra megismerése, elsajátítása hosszú folyamat eredménye.
Szükséges tehát megvizsgálni az adott környezetet, ami jelenthet szövegkörnyezetet, kulturális környezetet, stb… Ezáltal elkerülhetővé válhat a szektás gondolkodásmódot erősítő egyoldalú igazságok kiragadása, a misszióban pedig a kulturális felsőbbrendûség és egy olyan törvénykezésen alapuló szubkultúra kialakítása, mely lehetetlenné teszi az idegenek felé való nyitást.