Pusztai Krisztina: Friedrich Nietzsche gondolatisága

1. Életrajzi adatok

Friedrich Nitzsche 1844-ben Röckenben, Németországban született. 5 évesen veszti el édesapját. A bonni és lipcsei egyetemen teológiát és klasszika-filológiát hallgatott. Wagnerhez és Schopenhauerhez barátság fűzi. Még a diploma megszerzése előtt Baselben professzori címet kap. A porosz-francia háborúban ápoló, de megbetegszik, ami élete végéig kíséri, egyre súlyosbodó mértékben. 1879-ben emiatt kényszerül egyetemi oktatói katedrájának feladására is, ezután szanatóriumokban kezelteti magát. Állapota egyre súlyosbodik: elméje 1888-ban már teljesen elborul, 1899-ban lebénul, anyja és nővére ápolja. 1900-ban hal meg Weimarban. 

2. Nietzsche életműve

Friedrich Nitzsche életművét rövid, de igen intenzív alkotói periódus jellemzi. Főbb művei: A tragédia születése (1872), Korszerűtlen elmélkedések (1873 – 1876), A vidám tudomány (1881 – 1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883 – 1891), Az Antikrisztus (1888), Hatalomra törő akarat (1884 – 1888), Ecce homo (1888). A morál genealógiájához (1887). A szó hagyományosan vett értelmében nem lehet egyértelműen filozófusnak mondani: műveit a nyelvi játékok, az irodalmi stílusjegyek központi szerepe jellemzi. Fő műve az Im-ígyen szóla Zarathusta is egy gyönyörű stílusú, evangélium-parafrázisként íródott ritmikus próza. 

3. Az esszé célkitűzése

Tanulmányomban Nietzsche művei közül a jegyzetei alapján, halála után posztumusz kiadásban megjelent Hatalomra törő akarat címűre szeretnék részletesebben kitérni. Ezt, a Nitzsche teleírt füzeteiből összeállított válogatást először nővére adatta ki, majd Alfred Bäumler(1930) és Karl Schlechta (1956) elrendezésében is megjelent. Bäumler főleg a náci ideák alátámasztására merített belőle, s kiadásában saját megjegyzései is szerepeltek. Mivel a különböző kiadások fejezet-felosztásai sem egységesek, ezért itt tartom fontosnak megemlíteni, hogy ismertetésemben az 1968-as kiadású, Walter Kaufmann által szerkesztett és fordított, angol nyelvű művet veszem alapul. A mű kritikai elemzése során azokra a tévhitekre is kitérek majd, melyek Nietzschenek a nácizmushoz fűződő viszonyáról terjedtek el, és értékelésében mind e mai napig meghatározó szerepet játszanak.  

4. A mű központi gondolata

A hatalom akarása: ez a Hatalomra törő akarat című mű centrális témája. A gondolat bemutatásakor Nietzsche kereszténység-kritikájának ismertetésére szorítkozom, mely A magasabb értékek kritikája című 1. részben: a vallás kritikája alfejezetben található. Szerinte a keresztény ember naiv és visszafejlődött ember, mivel az átlagosnál nagyobb erejű és hatalmú embertársát így minősíti: „erre saját erejéből nem képes, így kell lennie egy Istennek, aki ezt a hatalmat néki adja. Nietzsche szerint ez a vélekedés hasadt személyiséget hoz létre, hiszen az ember saját kvalitásait másnak tulajdonítja: egy Istennek, aki benne, általa munkálkodik.”1  Ezt a kettősséget Nietzsche így határozza meg: „az átlagos ember nem más, mint gyenge lény. Az un. Übermensch, –  az angol szövegben superhuman – ezzel szemben a külső, független, isteni, megváltói teljhatalommal fölruházott személy.”2

Nietzsche szerint minden változás valamilyen hatás következménye, minden hatás pedig az akarat hatása, azaz minden az akaraton múlik.  Nietzsche tovább pontosítva okfejtését azt állítja, hogy amennyiben valaki külső erő segítségével gyakorol hatást, az már korlátozza a szabad akaratot. Sőt,  Nietzsche odáig elmegy, hogy szerinte „az is a szabad akarat korlátozása, ha az ember a tetteiért a dicsőséget Istennek adja, s nem önmagát tekinti mindenek eredőjének.”3 Nietzsche önbecsapásnak tartja azt, amikor a hívők megtiszteltetésként élik meg, hogy Isten közvetítői lehetnek. Szerinte „mindez valójában az emberi büszkeség legmagasabb foka, hiszen éppen arra büszkék, hogy az istenség rajtuk keresztül munkálkodik, és eszközként használja őket.”   

Nietzsche a kereszténység létrejöttét vizsgálva foglalkozik Jézus Krisztus személyiségével. Életművének értelmezését a következő kérdéssel vezeti be: mit is tagadott meg Krisztus? Szerinte mindent, amit ma (ill. akkor) kereszténységnek hívnak.4  „–  Az egyház pontosan ellene van annak, amit Jézus prédikált – és, amiért harcolni tanította a tanítványokat.” Konkrétan nem foglal állást arról, hogy kinek tartja Jézust, de mivel Isten létét tagadja, nem mondja őt sem Isten Fiának. (Human, All to human című művében Jézust a „legnemesebb emberi lénynek” tekinti. A kereszténységben aztán Nietzsche véleménye szerint sok dolog felcserélődött: „a dogmák, formák sok esetben előtérbe kerültek a jézusi életúttal szemben.”5 Nietzsche szerinte mindez azért történt így, mivel „Pál apostol félreértelmezte Jézus tanításait, ill. az ő missziója lenne a felelős azért, hogy elterjedt a meghaló és feltámadó isten képzete. Nietzsche szerint ezt Pál az akkori pogány kultuszokból vette át. (Elsősorban a Mithrasz kultuszból.)”5 

  

Nietzsche erőteljesen támadja a papságot, „mint olyanokat, akik hitetéssel magukhoz ragadják a hatalmat, s doktrínáikkal uralkodnak a népen”.6 „Magukat tartják a legmagasabb szinten lévő ember típusnak.”7 „A papság felsőbbrendűnek akarja tudni magát: a szent hazugság eredete a hatalom akarása.”8 Megfogalmazását olvasva az a benyomásom, hogy kritikája leginkább a katolicizmus ellen irányul, merthogy  a fejezet a kereszténységről szól és az egyház szót annak alternatívájaként használja. És  mivel az egyház szót nyomatékosan használja a művében, s az átlag ember is az egyházon a katolikus egyházat érti, nem pedig az egyetemes egyházat, mint Krisztus testét, a hívők seregét vagy egyéb felekezetet. Ám  az Im-ígyen szóla Zarathustra c. művében már egyértelműen a Lutheránus vezető egyházra utal.9 (A papság alatt viszont nem csupán a keresztény papokat érti, a vallást minden formájában elveti. A zsidóságon belül is a prófétai-papi korszakot nehezteli.)  Úgy írja, hogy „a hitegetéshez nagyfokú színészi képesség kell, s véleménye szerint ez a papság lényegi tulajdonsága.”10 Nietzsche „a papságot illető kritikájával odáig megy, hogy a dogmákat a saját maguk java miatt hozták létre.”9  Ezért várják el az emberektől, hogy higgyenek a Biblia istenében, és ezért állítják, hogy a „bibliai alapelvek szerint élő ember a legmagasabb rendű lény”10, –  érvel Nietzsche.  „Tanításuknak a papok, –  Nietzsche véleménye szerint –  a büntetés kilátásba helyezése révén adnak súlyt, ez szerinte a túlvilági életről szóló dogmák indoka.”11 A hagyományos jellegű filozófia művelői Nietzsche szerint a papság funkcióját fejlesztik tovább, hiszen „ők is az élet értelmének kutatását állítják fejtegetéseik középpontjába.”12 

Nietzsche szerint „a kereszténység létrejöttét nagyban elősegítette a pogány vallások és a természethit erkölcstelensége. A kereszténység ezek meggyengítését és moralizálását tűzte ki célul, az antikvitás emberének megváltoztatását.13 Ugyanakkor szerinte ennek a keresztény korszaknak a létjogosultsága is lejárt. Nitzsche szállóigévé vált vallás-értelmezése így szól „Isten halott! És mi öltük meg őt!” (Vidám tudomány: 18. aforizma) Mivel az emberiség hozta létre, így az emberiség is öli meg Istent azzal, ha már nem hisz benne. Nitzsche ezt a fejlődést pozitív előjelűnek tartja, hiszen a kereszténység értékrendjének eltűnése véleménye szerint egy új rend létrehozását eredményezi.

Nietzsche a közhiedelemmel ellentétben nem az árja faj felsőbbrendűségének a hirdetője.14 Éppen ellenkezőleg: véleménye szerint „az árják befolyása révén vált korrupttá a világ”.15 A korrupció felfogása Nitzsche véleménye szerint vallási eredetű: „forrásaként az árja vallási iratot, a Manu könyvét jelöli meg.” Nitzsche szerint a korrupció szemlélete a következő módon terjedt el: „az árják átadták a nézetüket a babilóniaiaknak, ők a zsidóknak, ill. az árják a németeknek, és az egész indoeurópai kultúrának.”16 Nietzsche javára írandó filoszemita eszmeisége: nem a judaizmus eszméjét vetette el, hanem az „általa dekadensnek értékelt európai kultúrát, ami a kereszténység kultúrájával egyenlő”. Nietzsche a judaizmust nem ítéli el; a rabbik által képviselt papi réteg, illetve annak szentség-értelmezése áll kritikájának homlokterében. Nietzsche moralitásuk és kulturális értékeik tekintetében elismeréssel illeti a zsidóságot. A német népet antiszemitának tartja: Azt írja, hogy „soha nem találkozott olyan német emberrel, aki szerette a zsidókat. A zsidókat tiszta fajnak tekintette, akiknek véleménye szerint helye van abban az új kasztban, akikre Európa kormányozását bízná”.17 Nietzsche tehát sokkal inkább a 19. sz. nacionalista eszmék ellenlábasának tekinthető, mintsem antiszemita eszmék atyjának.  

De hogyan is lett tehát az képzet akkor, hogy Nietzsche ideáiból fejlődtek ki a náci ideák? Valójában az a germán ideológia már létrejött Nietzsche munkássága előtt. Lukács György a következőt fogalmazta meg Az ész trónfosztása c. művében: „Hitler [...] volt a kivégzője Nietzsche szellemi végrendeletének és a Nietzsche -től eredő és utána jövő filozófiai fejlődésnek.”18 Santaniello is kifejti írásában, hogy Nietzsche testvére, Elisabeth később direkt módosította vagy megsemmisített olyan dokumentumokat, amik az ő ideológiájukat negatívan véleményezte. „Másrészt Nietzsche széles körben olvasott volt az ő idejében. A nácik azonban ezt a népszerűséget akarták vissza fojtani. Ezért is emeltek ki fogalmakat Nietzschétől és helyezték más környezetbe. Ezzel elhitetve az emberekben, hogy Nietzsche is anti-szemita volt, ami miatt az emberek féltek a műveit elolvasni”.19 Vegyük például a blond beast fogalmát. Ez a náci ideológiában a tiszta árja faj felsőbbrendűségének és létrehozásának kifejezője lett. Míg „Nietzsche a kifejezést akkor használta, mikor a középkori birodalomra és keresztény egyházra utalt.”20  „Összesen ötször jelenik meg a műveiben (háromszor a Genealógia első szekciójában, egyszer a másodikban és egyszer a Virradatban).”21

A kereszténységet és az iszlámot romlottságában hasonlónak és egy gyökerűnek látja.22 Másrészt Nietzsche sok hasonlóságot vél fölfedezni a buddhizmus és a kereszténység között is: mindkettőt „nihilista vallásnak nevezi, melyek természetüknél fogva elutasítják az addigi értékeket, valamint összegyűjtik a dekadens elemeket, azokat akik gyengék, kiközösítettek, üres életűek.”23 Nitzsche meg is különbözteti a buddhizmust a kereszténységtől annyiban, hogy szerinte a buddhizmus az, mely nem állítja szembe az embereket egymással, s nem kiközösítő. Állítása szerint a keresztények „a szeretet nevében csupán fanatizmusukat gyakorolják”,24 és így a szeretetben és a fanatizmusban egyszerre van jelen a jó és rossz, valamint a halhatatlanság.

Összefoglalva: Nietzsche valláskritikája az egyéni felelősség kikerülését diagnosztizálja. Véleménye szerint a vallási felfogás az egyént háttérbe helyezi, a hangsúly, és a hatalom nem az ő kezében van, hanem átruházódik a természetfelettire, ill. egy papi rétegre, akik meghatározzák az élet szabályait.

  

5. A mű evangéliumi kritikája

Nitzsche valláskritikájának vizsgálatakor több olyan elemre nem térek ki, melyek a teológia-, illetve dogmatörténet alaposabb ismerete révén egyértelmű cáfolatot nyernek. (Ilyen például a Nitzsche által tévesen Pál apostolnak tulajdonított Mithrasz-kultusz alkalmazás, vagy a kereszténységnek nihilista felfogású vallásként való nietzschei jellemzése.) Alapvetésként azt az evangéliumi Isten-képet szeretném megfogalmazni, mely hitet tesz amellett, hogy a Szentháromság-Isten nem rajtunk kívül álló, személytelen hatalom, AKI tőlünk függetlenül akarna cselekedni. Ő részt akar venni az életünkben azáltal, hogy Szentlelke által eggyé válik az emberi személyiséggel.25 Ebből következően a személyiség fejlődése ebben az egyre bensőségesebb közösségben teljesedik ki. Ezt a törvényszerűséget írja le Pál apostol többek között a Kol 2,18-19 verseiben a következő módon: „Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel.” Pál apostol itt a test működését veszi kiinduló alapul: amiképpen a test koordinációját is az agy végzi, úgy az igazi fejlődést is csak Isten viheti végbe. Az emberi önállósági törekvések, –  melyeket Pál apostol leírása az emberi önmegjobbítás, ismerethalmozás illetve ezoterikus jellegű praktikák gyakorlása révén nevesít – olyan zsákutcát jelentenek, mintha a szervezet egyes tagjai az agyműködéstől függetlenül kívánnák szerepüket betölteni. Az ember önállósága a Biblia alapján abban áll, hogy saját döntése révén fogadja el Isten segítségét. Jel 3,20: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” –  Az embernek kell az ajtót megnyitnia Isten előtt és közösségre lépnie vele. (A Közel-Keleten a közös étkezés magában hordozta, hogy az asztalközösségben lévők egymás barátai.) A Szentháromság-Isten tehát nem hatalmaskodik az ember fölött, nem erőlteti rá magát senkire.  A kegyelem mozzanata az, melyet Nietzsche filozófiai rendszere teljesen figyelmen kívül hagy. 

Nitzsche valláskritikájának központi eleme a vallásnak, mint az emberi öntömjénezésnek a leleplezése. Az evangéliumi tanítás azonban ellenkező előjelű: az alázatosok dicsőségéről beszél, arról, hogy aki megalázza magát és valóban teret enged a Szentléleknek, az lesz formálható, hasznos eszköz, azzal szívesen munkálkodik együtt Isten.26 Ebből következően a nagy tettek megvalósítása esetén sem leszünk magunkra büszkék, hiszen a Szentháromság-Istennel való közösségben, az Ő ereje és útmutatásai alapján hajtottuk azokat végre. (Mert nem adatott nekünk más dicsőség, csak arcunk pirulása.) A Nietzsche által a hit motiváló erejének tartott öntömjénezés büszkesége tehát olyan gyökér, amely nem tud az Isten szerinti élet kősziklájába belekapaszkodni. Jézus Krisztus ezért jellemzi önmaga szolgálatát is a következő -képpen: „Az Embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”27 Ennek a jézusi kijelentésnek a lényege véleményem szerint a következő: tiszta szívvel élni csak úgy lehet, ha minden felsőbbrendűségi érzést félretéve szolgálunk embertársainknak. Jézus Krisztus is ezt tette: Ő Isten, aki felette áll mindennek, s mégis aláveti magát annak, hogy szolgáljon. Ezen az úton jár Isten gyermeke akkor, ha az örökösi pozícióit nem arra használja, hogy lenézze a nem hívőket, hanem Krisztussal azonosulva szolgál nékik. Mindezt azért teszi, hogy Isten munkájának részeseként az örökséget – a Szentháromság-Istennel való közösség ajándékát – megossza másokkal is.28 

Nietzsche valláskritikai gondolatmenetének legmerészebb-meghökkentőbb eleme az istent teremtő és elpusztító emberről szól. Az „Isten halott! És mi öltük meg őt” –  mondat valóban érvényes azokra az istenségre, melyeket az emberi képzelet, elme alkotott meg. Ezekkel a Szentháromság-Isten azért száll szembe, mert ember alkotta vallásokként démonikus eredetű tanításoknak nyitnak kaput. A szabadításról szóló evangélium hirdetése az ilyen emberi elképzeléseken nyugvó vallási fölfogásokat leplezi le. Pál apostol missziós útjai során is így fordul a pogány vallások követőihez: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni”.29 Pálék odaérkezésével „járt le” a tudatlanságnak az ideje: most már Isten tanítókat küld hozzájuk, és az evangélium hirdetése által föl is hívja a figyelmüket, hogy higgyenek Jézus Krisztusban és térjenek meg. A Szentháromság-Isten tehát akkor is létezik, ha senki nem hisz benne, örök, s nem született és nem is hal meg. Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.”30 A Szentháromság-Isten tehát nem a világ a része, nem a világ alkotta meg, nincs a természetben, s mégis mindenütt jelen van. Ő teremtette a látható, és a láthatatlan világot is. Rá nem hat ki, hogy hiszünk-e benne vagy sem (csak bántja és szomorúsággal tölti el), de bennünket, személyes sorsunk alakulását ez alapvetően meghatározza!

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a legfontosabb összefüggést Nietzsche nem ismeri föl: Jézus nem vallást alapítani jött a földre, hanem azért, hogy helyettünk átvállalja az ítéletet és megmutassa, hogy a Mennyei Atya milyen mérhetetlenül szereti az embereket! Jézus Krisztus küldetése a Vele kialakított, minél teljesebb közösség lehetőségének fölkínálásában állt. Azt akarta, hogy tanítványai valóságosan megismerjék Őt, majd ezt a személyes tapasztalatot tovább adják azoknak, akik ugyan nem szemtanúk, de a Szent Lélek által ugyanúgy találkozhatnak a feltámadott Krisztussal, mint ők. 

Jegyzetek

1 Nietzsche: The Will to Power p. 86-87. (saját fordítás mindenhol)

2 Nietzsche: The Will to Power p. 87.

3 Nietzsche: The Will to Power p. 98.

4 Nietzsche: The Will to Power p. 101.

5 Nietzsche: Human, All to human. University of Nebraska Press, 1984. p. 475.

6 Nietzsche: The Will to Power p. 90.

7 Nietzsche: The Will to Power p. 88.

8 Nietzsche: The Will to Power p. 92.

9 W. Santaniello tanulmánya  p. 28.

10 Nietzsche: The Will to Power p. 88.

11 Nietzsche: The Will to Power p. 90.

12 Nietzsche: The Will to Power p. 89.

13 Nietzsche: The Will to Power p. 94-95.

14 Ebben a szakaszban főleg Weaver Santaniello tanulmányára támaszkodom. Lásd Irodalomjegyzék 2.) (p. 43.)

15 W. Santaniello tanulmánya  p. 40. (Nietzsche: Daybreak, 1982.) és Nietzsche: The Will to Power p. 92.

16 Steven E. Ascheim tanulmánya (lsd. Irodalomjegyzék 2.) p. 9.

17 W. Santaniello tanulmánya p. 38. (Nietzsche: Beyond Good and Evil, 1886.)

18 Steven E. Ascheim tanulmánya p. 4.

19 W. Santaniello tanulmánya p. 42.

20 W. Santaniello tanulmánya  p. 33.

21 W. Santaniello tanulmánya  p. 50.

22 Nietzsche: The Will to Power p. 93.

23 Nietzsche: The Will to Power p. 95.

24 Nietzsche: The Will to Power p. 96.

25 Jn 14,20 „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.”

26 Jk 4,6 De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.”

27 Máté 20,26-28

28 ApCsel 26,18 „Azért küldelek el[...] hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.” és 1Pt 3,15 „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet”

29 ApCsel 12,16

30 Kol 1,16-17

Irodalomjegyzék