Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből  9.

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT    

• Mit jelent, hogy Isten megáld?

• Mi van a "szaporodjatok és sokasodjatok!" parancs mögött?

• El tudja-e tartani a föld az egyre szaporodó élővilágot?

• Mivel jár uralkodni a föld fölött?

• Isten vegetáriánusnak teremtette az embert?

• Az történik-e, amit Isten akar?

• Honnan vannak a bajok, ha Isten nagyon jó világot teremtett?

Előző cikkeinkben sorra vettünk több olyan emberi tulajdonságot, amelyekben Istenre hasonlítunk, mivel Isten a saját képmására teremtett minket. Csak abbahagyni tudtuk ezeknek az áttekintését, olyan sok mindent lenne érdemes átgondolni. Most tovább lépünk, és folytatjuk az első teremtés-elbeszélés szövegének elemzését, amely során befejeződik az ember teremtéséről szóló szakasz.

D. …megáldotta őket…

Korábban, az állatok teremtésekor olvastuk, hogy Isten "megáldotta őket".  Ott jeleztük, hogy ez a mondat az ember teremtésénél is megjelenik, és ott fogjuk részletesebben megtárgyalni. Föltettük a kérdést: Mit jelent Istennek az áldása általában? A megáld (BRK-bárak) ige több jelentést is hordoz a Bibliában, mint a legtöbb bibliai szó. Jelentheti azt, hogy 1. Isten áld meg valakit-valamit. Ezt fogjuk a továbbiakban kifejteni. A  megáld jelentheti azt is, hogy  2. egy ember megáldja a gyermekét, mintegy Istentől kérve számára a sikeres életet. A  megáld végül jelentheti azt is, hogy  3. egy ember (vagy esetleg más lény) áld valakit-valamit, olyan értelemben, hogy dicsőíti, magasztalja azt a valakit-valamit. Az elemzett bibliai szövegben csak az elsőként jelzett jelentés aktuális, most tehát csak ennek az átgondolására vállalkozunk.

Amikor Isten áld meg valakit-valamit, az Istennek azt a pótolhatatlan tevékenységét jelenti, amellyel előreviszi teremtményeinek a boldogulását. A közvetlen szövegösszefüggés több példát is kínál számunkra az első teremtés-tanítás szövegében. Az állatok teremtésénél azt olvastuk: "Szaporodjatok, sokasodjatok! Töltsétek be a tenger vizeit!" (1M 1,22)  Az ember teremtésénél hasonlóan kezdődik a szöveg, de olyannal folytatódik, amely már csak az emberre aktuális: "Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet! Hajtsátok uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó mindenféle állaton!" (1M 1,28) Lássuk részletesebben a szövegben szereplő mozzanatokat!

a. Szaporodjatok és sokasodjatok…!

Mind az állatokkal, mind az emberrel kapcsolatban elhangzik ez az áldás-formula vagy akár “parancs", amely az eddigiek során már többször a szemünk elé került. Mind a fejlődő világ felismerésekor, mind az emberméltósággal kapcsolatban.

Az állatoknak szóló "szaporodjatok és sokasodjatok" isteni parancsot nézve megállapíthatjuk, hogy az állatok szaporodása automatikus rendszerek, – ha tetszik – programok útján valósul meg. De sok különbség is található ezek között az "automatikus rendszerek" között.

Egyszerűnek látszik az osztódásos szaporodás, amelyet minden kertészkedő ember megtapasztal, ha ásójával – legtöbbször akaratlanul – kettévág egy gilisztát. Jó esetben a kettévágott giliszta mindkét fele tovább él, és így nem csak az osztódásos szaporodásnak lehettünk a tanúi, hanem mindjárt megcsodálhatjuk az élő világban beleteremtett "túlélési mechanizmusok" életet óvó programját is.

Az állatvilágban túlnyomó részt a "sejt egyesülésre" épülő szaporodás a jellemző, amelynek igen sok fajtája van. A párkapcsolatok jellege alapján megfigyelhetünk a. "falka-jellegű" párkapcsolatokat, amelyben mondjuk egy tenyészbika látja el a fajfenntartás folyamatában a megtermékenyítő funkciót, és már alig vállal szerepet a magzat kihordásában, világra jövetelében, fölnevelésében. b. A "kakukk-tojásra" gondolva közismert az a "pár-kapcsolat", amelyben kakukk "anya" gondoskodása csupán addig tart, amíg egy másik madárfaj fészkébe juttatja el a tojását, és a kikelő "csibét" egy más fajú anyaállat fogja kikelteni, fölnevelni és szárnyra bocsátani – sajnos általában a saját fiókáinak a pusztulása árán. c. Találunk olyan párokat is az állatok között, amelyek "monogám" kapcsolatban gondoskodnak a következő generáció életre indításáról, vagyis a hím és a nőstény állat életre szóló "hűséggel" kitart egymás mellett a fiókák fölnevelését illetően is, vagy legalábbis egy-egy generáció "kiröppenéséig". És ezzel még korántsem merítettük ki a programok sokféleségét, de számunkra már ennyi is mutatja, hogy az állatok szaporodását Isten nagyon változatos variációkban alkotta meg, éppen ezért óvakodnunk kell az egyoldalú általánosításoktól.

Az embert illetően még sokoldalúbb közelítésre van szükség, hogy helyesen mérjük föl a "szaporodjatok és sokasodjatok" isteni parancsot.

Mivel a szóbanforgó isteni parancs közelről érinti az ember szexualitását, el kell döntenünk, hogy ezen a helyen tárgyaljuk-e az ember szexuális életét illető isteni szándékokat, útmutatásokat, törvényeket, vagy maradjunk pusztán a szaporodás témájánál, és csak később térjünk rá a házasság, szerelem, szexualitás kérdéseire, amikor a bibliai szöveg is kimondottan erről tanít. Hosszan mérlegelve a föltett kérdést, a mellett döntöttünk, hogy a bibliai szöveghez igazodunk, és most csak a szaporodás kérdését tárgyaljuk. Az ember szexuális életét illető kérdéseket majd a második teremtés-elbeszélés "Nem jó az embernek egyedül lennie" (1M 2,18) mondata kapcsán foglaljuk össze. A téma amúgy is olyan óriási, hogy ott is csak a bibliai szövegből közvetlenül adódó következtetések bemutatására tudunk vállalkozni.

Az emberek szaporodását tárgyalva ismét szembe kell néznünk azzal, hogy sokféle félreértés következhet abból, ha valaki az első két teremtés-elbeszélést "helyszíni tudósításként" olvassa. Ha ugyanis valaki ragaszkodik a "helyszíni tudósítás" műfajához, az kikerülhetetlenül szembe találkozik például azzal a kérdéssel, "Honnan vett Kain feleséget?" Ugyanígy Sét, és így tovább. Ezzel kapcsolatban születtek olyan elméletek, hogy "az első emberek idején még nem volt káros a vérfertőző kapcsolat, konkrétan a testvér-házasság." és ehhez hasonlók.(1) Ezzel a véleménnyel azért nem szállok vitába, mert az 1M 2-4-ben olvasható teremtés-elbeszélések, majd az azt követő nemzetségtáblák nem "helyszíni tudósítások" arról, hogy hogyan teremtette Isten a világot, hanem történettel tanítanak arról, hogy Isten teremtette a világot, hogy minden a látható világban Isten teremtménye, és a teremtő Isten az Ővele való bensőséges életközösségre hívta az embert. Ily módon – a történettel tanítás műfaját felismerve – föl sem vetődnek olyan kérdések, hogy honnan vett magának Kain, Sét és a többiek feleséget, és ehhez hasonlók. Előre bocsátjuk, hogy a műfaji kérdéseket később, A teremtés-elbeszélések műfajáról c. fejezetben fogjuk kifejteni, ill. igazolni. Addig is kérjük a kedves Olvasó szíves türelmét.

Az 1M 1,26-28-ban olvasott rész az embert monogám párkapcsolatban mutatja be. Ezt erősíti meg az 1M 2,18-25-ben olvasható bibliai szöveg, amelyre Urunk Jézus is hivatkozik, amikor a feleség elbocsátásáról kérdezik a kortársai. (Lásd Mt 19) Figyelmet érdemel Urunk Jézus ott olvasható megállapítása: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt." (Mt 19,8) Ennek a megállapításnak megfelelően rá szeretnénk mutatni, hogy a második teremtés-elbeszélés (1M 2-4) a bűn egyik következményeként említi a monogám párkapcsolattól való eltérést, devianciát, amikor az 1M 4-ben ezt olvassuk: "Lámek két feleséget vett magának." (1M 4,19)

Hogyan jelenik meg Isten áldása a "Szaporodjatok és sokasodjatok!" parancs kapcsán? – Több síkon is.

Először is abban, hogy Isten alkotta meg a szaporodás biológiáját, programjait, törvényeit, továbbá a biológián messze túlmutató ökológiai, demográfiai, humanológiai, etikai, teológiai törvényeket, ill. azok következményeit is. Mindezekkel egy egész sor tudomány foglalkozik, és sok közülük ma még meglehetősen gyermekcipőben jár az eredményeit illetően.

Másodszor abban is megjelenik Isten áldása, hogy Ő személyes jelenlétével is kíséri ennek a "parancsnak" a kibontakozását, oltalmazását, védelmét. Nem véletlen, hogy mind az állatok, mind az ember születését kezdettől fogva "vallásos" szertartásokkal vették körül az emberi közösségek, továbbá, hogy máig úgy mondjuk magyar nyelvünkben, hogy az újszülött gyermek "Isten áldása", a várandós kismama "áldott állapotban van", amit a 127. zsoltár így fogalmaz meg: "Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, / az anyaméh gyümölcse jutalom." (Zs 127,3)

Abban is megjelenik Isten áldása, ha az ember-gyerek stabil, szeretettel átitatott, monogám házasság oltalmában, légkörében nő fel. Ennek fontosságát valamennyien tapasztaljuk, különösen, amikor manapság fájdalommal szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a mai általános iskolások kb. 60 %-a elvált szülők gyermeke. Valóban Isten áldása, ha nem elvált, de még csak nem is veszekedő pár-kapcsolat szolgál a gyermekek fölcseperedésénak hátteréül, hanem az Isten jelenlétével megáldott, szeretettel teljes monogám házasság.

Fontos kérdés a "Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet!" parancs kapcsán az is: vajon hány állat és főként hány ember fér el a földön? Másképpen fogalmazva: hányan tudunk megélni a földön? Sokan vetették már a teremtő Isten szemére, hogy "nem gondolt az emberiség mai állapotára". Válaszul Gyökössy Endre sorait idézem: "Manapság sok szó esik az emberiség gyors szaporodásáról, és arról, hogy Madách szavaival élve, több lesz az eszkimó, mint a fóka. Ám nemcsak a finn Nobel-díjas Virtanen beszélt a zöld-silókról, amelyek még húszmilliárd embert is el tudnának látni élelemmel, hanem a világszerte ismert Erich Hoffmann professzor elmélete is, amely szerint a mélytengerek halállománya még teljességgel kihasználatlan és szinte kimeríthetetlen tartalékát képezik a világ éléskamrájának. Ott valóban – a Biblia szavaival élve – "nyüzsögnek" a vízben élő lények. A Teremtő nemcsak Ádámra, hanem egyre gyorsabb ütemben szaporodó utódaira is gondolt, amikor ezt a hallatlan tartalékot is megteremtette, amelyet csak az utóbbi évtizedekben fedeztünk fel. Tehát akkor, amikor szükségessé kezd válni. Milyen különös gondviselése ez is a Teremtőnek!" (Gyökössy [2000] 54. o.)

b. Hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok…!

Ez a mondat is az Istentől jövő áldásnak a része, de ez már csak az ember teremtésénél fordul elő a bibliai szövegben. Vajon miért? Joggal következtethetünk arra, hogy mivel csak az ember Isten képmása a bibliai leírásban. Tehát olyan valaki, aki valóban képes uralkodni. Ez a mozzanat több szempontból is figyelemre méltó.

Először is azért, mert az embernek uralkodnia kell az állatok fölött. Ez pedig erőteljes kritika a korabeli állat-bálványok kultusza fölött. Az egyiptomi "Ápisz bika", a mezopotámiai "Behemót", "Ráháb" és társaik állat formájú "istenek", amelyeknek rettenetes kultuszokban szolgáltak a teremtés-elbeszélés írójának kortársai, nem riadva vissza az állat-bálványoknak bemutatott ember-áldozattól sem.

A másik szempont: a teremtés-elbeszélés Istentől ihletett szövege rámutat, hogy Isten az embert teremtette meg arra, hogy uralkodjék a földön. Kik fölött? A bibliai szövegekben nem olvasunk korlátozásról. Tehát az embernek uralkodnia kell az élettelen világ, az élő világ, sőt az ember-világ fölött is. Olvashattunk már olyan igemagyarázatot, amelyik arra tette a hangsúlyt, hogy "Isten az embert az állatok urává teremtette, de az emberek urává nem." Ezt a nézetet a bibliai szövegek nem támasztják alá. De ismét tudatosítanunk kell az "uralkodik" szó teljes bibliai jelentését, tehát a már korábban bemutatott ismer - utat mutat - útbaigazít - vezet - védelmez - felelősen gondoskodik jelentés-együttest.(2) Erre azért hívjuk fel a figyelmet, mert mihelyt nem az "önkényesen uraskodó despota" jut eszünkbe az uralkodik szó hallatán, hanem az alárendelteket jól ismerő, nekik utat mutató, őket útbaigazító és sikerre vezető, védelmező, róluk felelősen gondoskodó uralkodót, azonnal más színben tárul elénk Isten teremtés-munkájának valóban isteni elgondolása. Mindezt már bővebben kifejtettük Az ember Isten képmása: uralkodik c. alfejezetben, így most tovább haladhatunk a bibliai szöveg elemzésében, amely éppen az uralkodik szó felelősen gondoskodik mozzanatát állítja elénk keleties szemléletességgel, ezúttal Isten uralmáról olvasva.

c. …ez legyen nektek ételül!

Az 1M 1,29-ben ezt olvassuk: "És szólt Isten: »Íme! Nektek adtam minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amely bőséggel terem maghozó gyümölcsöt: ez legyen nektek ételül.«" – Hogy helyesen értsük a bibliai szöveget, először tudatosítanunk kell az ókori természettudományos világkép néhány vonását, amelyben a bibliai szöveg emberi írója gondolkodott és írt.

Az élőlény (NPS ChJH - nefes chajjá) fogalmába az ókorban azok a lények tartoztak, amelyek lélegeztek. A héber NPS-nefes szó ugyanis első jelentésében torkot jelent, a lélegzés és a táplálkozás szervét. A nefes chajjá pedig természetszerűleg azokat a lényeket, amelyek lélegeznek. Nem számított tehát élőlénynek a növényvilág, amelynek a lélegzéséről az ókori ember még alig tudott.

A bibliai szövegekben más közelítést is fontos figyelembe vennünk az élettel kapcsolatban. Közismert az a bibliai megállapítás, hogy "a testnek élete a vérben van". (3M 17,11-14) (3) Ez a gondolat átjárja az egész bibliai gondolkodást, még az újszövetségi időkben is.(4)

Mindkét elgondolásból következik, hogy az 1M 1,29-ben található élelem olyan, amelynek elfogyasztásához nem kell vért ontani, életet kioltani, hanem csupán növényeket learatni, gyümölcsöt szedni, esetleg sütni-főzni stb. Ebből az is következik, hogy nem a "vegetáriánus konyha" receptjéről olvasunk ezen az igehelyen, hanem már itt is hangsúlyt kap az élet védelmének az egész Biblián végigvonuló követelménye. Ezt a Tóra további részeiben gondos előírások biztosítják, amelyet a közvélemény – meglehetősen egyoldalúan – a "kóser konyha" néven tart számon, holott valamennyi ilyen étel-törvény az élet védelmét hangsúlyozza, a mindennapi étkezéskor is felhívván a figyelmet az élet nagyfokú tiszteletére. Mindez teljes összhangban van az első fejezet utolsó mondatával: "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, nagyon jó."  (1M 1,31)

d. A föld minden állatának…adok ételül.

Az előző pontban már fölvázoltuk, hogy milyen világképben gondolkodott a Biblia emberi írója az életről és az élőlényekről. Ennek megfelelően már alig szorul magyarázatra az 1M 1,30. verse: "A föld minden állatának pedig és az ég minden madarának és minden földön csúszó-mászónak, amelyben élet van, minden zöldellő, friss növényt adok ételül." (1M 1,30) Néhány dolgot mégis kiemelnék, hogy még jobban feltáruljon előttünk ezekből a szavakból is Isten áldott üzenete.

Az egyik: Isten közli az emberrel az elgondolását, a világba teremtett törvényeit. Azzal az emberrel, akit a saját képmására teremtett. Abból a célból is, hogy uralkodjék a föld felett.

A másik: Ez a közlés parancs is. Azt jelenti: ennek a törvénynek megfelelően járj el!

A harmadik: Ezzel a mondattal Isten munkatársának hívja az embert, akivel közli az élővilág táplálásának isteni elgondolását.

A negyedik: Ezek az igeversek a mai ökológiai gondolkodás és gondoskodás alapjai is. A természettudományok látókörébe csak akkor kerültek ezek az ökológiai szempontok, amikor már a krízis időszakába kerültünk. A túlzott széndioxid-kibocsátásra, az erdők és egyes állatfajok túlzott kiirtására, a víz és egész környezetünk ipari méretű szennyezésére és hasonlókra gondolunk. Megnyugtató látni, hogy a Bibliát ihlető Isten már sokkal korábban felhívta rájuk a figyelmet, amikor még messze voltunk a ma világszerte tapasztalható krízistől. Mi ebben az üzenet? Az, hogy Istenünk féltőn szerető, gondoskodó, felettébb körültekintő Isten, aki idejekorán felhívja a figyelmünket olyan dolgokra is, amelyek aktualitására csak később döbbenünk rá. Ráadásul nem is marad meg a puszta útbaigazításnál, a figyelmeztetésnél, hanem a krízisek idején segít is. Nem csupán a világba beprogramozott törvényszerűségek fölismerésében, hanem a krízisek megfelelő kezelésében is. Ilyen értelemben is munkatársainak tekint bennünket, akiknek megparancsolta, hogy "hajtsátok uralmatok alá a földet!" (1M 1,28)

e. És úgy is lett.

Különös módon zárulnak az emberhez intézett tájékoztatások, parancsok, amelyeket az előzőekben gondoltunk át. Ezek ugyanis nem "teremtő akciók", hanem "csupán" kijelentések, mégis azzal zárja őket a bibliai szöveg: "És úgy is lett." (1M 1,30) Vajon miért?

Ismét csak következtetni tudunk, méghozzá a szövegösszefüggés alapján. Több következményre is eljuthatunk.

Az első: Istennek a tárgyalt kijelentése fennáll, érvényes. "Úgy is lett." Függetlenül attól, hogy az ember elfogadja-e, teljesíti-e az Istentől kapott kijelentést, parancsot vagy sem.

A második: Isten teremtő Isten. Olyan értelemben is, hogy nem csupán megalkotja a törvényt, kijelenti a rendelkezését, hanem Ő maga is részt vesz a megvalósításában, a végrehajtásában is. Több bibliai szöveg aláhúzza ezt a következtetést. Jób könyvében azt olvassuk Istenről: "amit megkíván lelke, azt meg is teszi. Bizony végbe viszi, ami felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van Őnála. " (Jób 23,13-14 – Károli ford.) Jesája könyvéből Izrael megváltásáról olvassuk: "Örüljetek egek, mert az ÚR végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdő és benne minden fa; mert megváltotta az ÚR Jákobot, és Izráelben megdicsőíti magát. " (Jes 44,23 – Károli for.) Jeremiás könyvében is hasonlót olvasunk Istenről, még ha ezúttal a gonoszok megbüntetéséről van is szó: "Nem szűnik meg az ÚR felgerjedt haragja, míg végbe nem viszi, és míg meg nem valósítja az Ő szívének gondolatait. Az utolsó napokban értitek meg e dolgot. " (Jer 30,24 – Károli ford.) Urunk Jézus szavai is ezt húzzák alá, amelyet akkor mondott mennyei Atyjáról, amikor a 38 éve béna embert szombaton gyógyította meg egyetlen szavával: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”  (Jn 5,17)  A 33. zsoltár szavai erőteljesen foglalják össze mindezt: "Féljen az ÚRTÓL az egész föld, rettegjen Tőle a világ minden lakója, mert amit Ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott. " (Zs 33,8-9) A Jelenések könyvének fönséges szavai ugyan az üdvösség történetének beteljesedéséről szólnak, de Isten törvényeinek a beteljesedésére is igazak: "És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen." (Jel 21,6) (5)

f. És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, nagyon jó.

Az ember teremtése és megáldása után különös ünnepélyességgel szólal meg az első teremtés-elbeszélés himnuszában hetedszer a "jó-mondás": "És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, nagyon jó." (1M 1,31) Különös ünnepélyességgel, mert eddig csak az "és látta Isten, hogy… jó." formában olvastuk. Mire következtethetünk ebből? – Ezúttal is több mindenre.

Először is arra, hogy az ember Istennek jó, jól sikerült teremtménye. Hangsúlyozni kell ezt? De még mennyire! Minden kor minden embere rengetegszer mondta ki fájdalmas tapasztalatát, és ezt halljuk állandóan ma is: "Rettenetesek az emberek!" A Biblia szerint Isten kezéből a "JÓ EMBER" került ki. Hogyan lett a jó emberből gonosz ember? Azt majd a második teremtés-elbeszélés írja le, tanítja meg.

Arra is következtethetünk az itt olvasható "nagyon jó" kifejezésből, hogy az ember Istennek a látható világban található legnagyszerűbb teremtménye. Ismét csak függetlenül attól, hogy hogyan vélekednek erről a "mai" emberek.

Végül az a következmény is helytálló, hogy az első teremtés-elbeszélés himnuszának a végéhez értünk, már csak a csattanója következik. Ezt fogjuk átgondolni a következő cikkünkben.

Jegyzetek

1 Nagyon sok értelmező, kommentátor föl sem teszi, vagy föl sem meri tenni ezt a kérdést (még Wenham sem…!!). Mindez ideig nem tudtam eldönteni, hogy miért nem.

2 Lásd az 1.3. és 1.5. pontokban leírtakat!

3  Lásd még a 1M 9,4; 3M 3,17; 7,25-27; 17,1-16; 19,26;  5M 12,15-28; 15,23; stb. valamint a 1S 14,32-34; Ez 39,17-20; Cs 15,20.29; 21,25; stb. igehelyeket. – Hozzá kell tennünk, hogy a megfogalmazás a Károli fordítás 1908-as recenziójából való. A Magyar Biblia Társulat 1990-es fordításában a "a test lelke a vérben van" szöveget olvashatjuk, amely fordítás ezen a helyen ragaszkodik a NPS-nefes = torok - élet, lény - lélek jelentésű héber szó "lélek" fordításához. 

4  Lásd a Cs 15,20.29; 21,25; igehelyeken található szövegeket, tovább Tóth Kálmán magyarázatait az 1M 1,26-31-hez és 9,1-7-hez a Jubileumi kommentárban. 

5  A "megtörtént" a görög szövegben "meglett", amit a Károli fordítás ad vissza pontosabban: "És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. " 

Irodalomjegyzék

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

• • Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993]  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó  – 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

  • Gyökössy Endre [2000]  Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

  • Gyökössy Endre [2001]  Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

  • Haag, Herbert [1989]  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat – 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

  • Hamar István [22008]  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft. – 116 o.

  • Komesz Mátyás [2011]: Az üzenetcentrikus bibliaelemzés – segédlet (elektronikus állomány) Bp, PTF – 152 o.

  • Puskás Attila [2006]  A teremtés teológiája  Bp., Szent István Társulat – 342 o.

  • Raj Tamás [2003]  Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi  Bp., Makkabi Kiadó – 213 o.

  • Rózsa Huba [2002]  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat – 337 o.

  • Teremtéstörténetek [1994]  Populart füzetek - 1. Bp., Interpopulart Könyvkiadó

  • Tóth Kálmán Dr. [1972-2000]  Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000] Bp., Kálvin Kiadó - Arcanum

  • Wenham, Gordon J. [1987]  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary CD (WBC)  Dallas - Texas, Word Books Publisher

  • Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III.  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

  • Wolff, Hans Walter [2001]  Az Ószövetség antropológiája – Bp., Harmat – 317 o.

  • Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943]  Genesis - 1.  in: Zürcher Bibelkommentare Zürich, Theologischer Verlag