A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 12. A második teremtés-elbeszélés kezdete

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Miért ennyire más a második teremtés-elbeszélés, mint az első?

Mi a második teremtés-elbeszélés hangsúlyos témája?

Hogy fejezi ki a teremtés előtti állapotot a második teremtés-elbeszélés?

Mi mindent jelent, hogy „megformálta JHWH Isten az embert, a talajból való port”?

Mi mindent jelent, hogy „orrába lehelte az élet leheletét”?

––––––––––––––––––––––––––––

A cikket azoknak ajánlom, akik megbízható módon szeretnék felismerni a teremtés-elbeszélésekben található isteni üzeneteket.

––––––––––––––––––––––––––––

„Azon a napon, midőn JHWH Isten földet és eget alkotott…” (1M 2,4b-5)

A második teremtés-elbeszélés (1M 2,4b-4,26) ezekkel a szavakkal kezdődik:

„Azon a napon, midőn JHWH Isten földet és eget alkotott,

még semmiféle mezei fű nem volt a földön,

még semmiféle mezei növény nem hajtott ki,

mert JHWH Isten még nem bocsátott esőt a földre,

és ember sem volt, aki a földet művelje;” (1M 2,4b-5)

Amikor az első teremtés-elbeszélés után ezekhez a mondatokhoz érünk, úgy érezzük, mintha egy másik könyvet vettünk volna a kezünkbe. Egészen más hangvétel, egészen más stílus. Valóban! Az istennév is más: ÚRISTEN, vagy ha pontosabban fordítjuk a héber szöveget: JHWH Isten. A stílus is más. Az első teremtés-elbeszélés minden szavát gondosan megválogató, szinte mérnöki, vagy inkább papi fogalmazása után mintha a hajnali rétre lépnénk ki: laza mondatfűzés, hétköznapi kifejezések, természetesen egyszerű mondatok. Semmi kétség, egy másik elbeszélés kezdődik az idézett mondatokkal: a második teremtés-elbeszélés. A bibliakutatók – évszázadok eredményeit összefoglalva – úgy mondják: Az első teremtés-elbeszélés a Papi írói kör munkája (P), a második pedig a Jahwista forrásé (J). Nemcsak az első mondatok egészen más fogalmazása miatt, hanem az egész Bibliára kiterjedő gondos elemzések alapján is.

Miről olvasunk az idézett első mondatokban? A teremtés előtti állapotról. Az első teremtés-elbeszélés így írt erről: „A föld sivár pusztaság volt, sötétség volt az őstengernek még a felszínén is, de Isten Lelke már ott lebegett a vizek fölött.” (1M 1,2 – TB) Gondos, általánosságban is helytálló, elméleti mélységű szavak. Szinte tankönyvi gondossággal. A Jahwista szerző a hétköznapi ember természetességével, lazaságával fogalmaz: „Azon a napon, midőn JHWH Isten földet és eget alkotott, még semmiféle mezei fű nem volt a földön…” (1M 2,4b-5 – TB)

Nem foglalkozik a Papi forrás gondosan elrendezett napjaival sem, hanem csupán „Azon a napon”-t ír. Az első elbeszélésben a látható világ neve: „eget és a földet” (1M 1,1), ezúttal „földet és eget”. Az első elbeszélésben a „teremtett”, a másodikban az „alkotott” igét találjuk. Az első elbeszélés „Kezdetben megteremtette Isten” ünnepélyes, szinte mennyei hangvételével szemben ezúttal egy szinte föld-szagú mondattal indul az elbeszélés: „Azon a napon, midőn JHWH Isten földet és eget alkotott…” (1M 2,4b)

Ha belehelyezkedünk a közel-keleti ember mediterrán éghajlatába, nem is csodálhatjuk, hogy a teremtés előtti állapotot a sivatag képeivel érzékelteti: „még semmiféle mezei fű nem volt a földön, még semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert JHWH Isten még nem bocsátott esőt a földre”. A terméketlen, élettelen sivatag képei ezek, hiszen a napi 16 órás, szinte merőlegesen tűző napsütésben, víz nélkül nyoma sincs az életnek ezen a vidéken. Ezért híres az izraeli öntözés-technika, amely hallatlan ötletességgel vizet juttat a növénytermesztéshez. Mert ha jó a talaj, és van elegendő víz, akkor a bőséges napsütésben csodás a vegetáció. De ha nincsen víz, minden élet fölperzselődik.

Ki adhat esőt, vizet? Elsősorban Isten. A Jahwista szerző fogalmazásában JHWH Isten. Ő azonban még nem bocsátott esőt a földre. Ez a teremtés előtti állapot az ókori gondolkodás szerint. Amit pedig még hozzá tesz a bibliai szöveg a teremtés előtti állapot minősítésére: „és ember sem volt, aki a földet művelje”. 

Ez a mondat külön figyelmet érdemel. A második teremtés-elbeszélés fő témájára mutat rá, az emberre. Hiszen az 1M 2-4 fő témája az ember. Nyomatékkal ír az ember JHWH Istennel való bensőséges kapcsolatáról, azután arról, hogy Isten az embert házaspárnak gondolja el, végül arról is, hogy a JHWH Istennel való bensőséges kapcsolatunk egy időre – sajnos – megszakadt, és így az ember élete hihetetlenül eldurvult. Mindezek a képekben gazdag történettel tanítás sokat mondó műfajában. Ebben a műfajban rokon az első teremtés-elbeszéléssel, és abban is, hogy mindkét teremtés-elbeszélésben Isten az embert házaspárnak gondolja el.[1]

"...de folyó jött fel a földből, és megnedvesítette a talaj egész felszínét." (1M 2,6)

Az első konkrét isteni akció a második teremtés-elbeszélésben: „folyó jött fel a földből”. Aki járt már Izraelben, tudja, hogy ez milyen szenzációs esemény. A folyó Izrael területének javarészén szenzáció, szinte az álomvilágba tartozó ritkaság. Ha tehát „folyó jött fel a földből”, az valóban csak Isten teremtő erejéből lehetséges. Édes hazánkban, ahol évente gyakran esik eső, és országunkat behálózzák a patakok, folyók és folyamok, ez a mondat nem hozza az olvasott isteni teremtő akció szenzációját. Az izraeli fül számára azonban igen. Ott folyónak feljönnie a földből Isten nélkül elképzelhetetlen.

A folyó ráadásul a közel-keleti ember képvilágában az élet szimbóluma. Az igaz embert a zsoltár „a folyóvíz mellé ültetett fának” nevezi. (Zs 1,3; stb.) A sivatagi forróságban a forrás, pláne a folyó jelenti az életben maradás lehetőségét, a folyóvíz mellé ültetett fa pedig a hűsítő árnyékot, amelyben feléledhet a sivatag eltikkadt vándora. A „folyó jött fel a földből” bibliai mondat tehát az élet megjelenéséről énekel a második teremtés-elbeszélés elején.

A mondat folytatása azonban váratlan fordulatot vesz: „és megnedvesítette a talaj egész felszínét.” – Miért váratlan fordulat ez? Azért, mert nem a növények fölfrissítéséről szól, hanem bevezeti egy egészen különleges élőlény megteremtését:

„És megformálta JHWH Isten az embert” (1M 2,7a)

Azért nedvesítette meg a földből jövő folyó a talaj egész felszínét, hogy megformálja „JHWH Isten az embert”. Ebben a jelenetben a bibliai szöveg fazekasmesterként vagy inkább iparművészként állítja elénk JHWH Istent, aki a megnedvesített földből „megformálta az embert”. Az egész igevers így hangzik:

„És megformálta JHWH Isten az embert, a talajból való port,

majd az orrába lehelte az élet leheletét,

és élőlénnyé lett az ember.” (1M 2,7)

Milyen üzeneteket találunk ebben a mondatban?

1. Istennek nagyon fontos az ember.

Istennek annyira fontos az ember, hogy a földből folyót hozott fel, és a talaj egész felszínét megnedvesítette őérette. Ismétlem, ilyesmi a mediterrán vidéken élő közel-keleti ember számára csak Istentől telik ki. Csak Ő képes erre, mert az átlag napi 16 órás napsütésben, ahol évente maximum kétszer, de inkább csak egyszer esik néhány napig vagy legfeljebb egy hétig eső, ilyesmi lehetetlen volna. Csak Ő képes megnedvesíteni a földet, és élettel tölteni meg a sivatag homokját. És csak Ő képes ebből a megnedvesített homokból talajt teremteni, a talajból pedig megformálni az embert. Ez a gondolatsor az északabbra élő emberek számára nem olyan különös, mint a Biblia megírásának mediterrán vidékein. Ha pedig az ember számára mindezt megteszi, ezt a csak Tőle kitelő szenzációt, akkor ez azt is jelenti, hogy Isten számára hallatlanul fontos az ember.

A mindennapi élet bajaiban az átlagember elég nehezen hiszi el, hogy Isten számára ő fontos valaki. Éppen ezért hangsúlyozza a Jahwista forrásban megfogalmazott bibliai szöveg, hogy Isten számára nagyon fontos az ember. Az a teremtménye, akinek a kedvéért folyót hoz fel a földből, akiért megnedvesíti a talaj egész felszínét, és akit megformál.

De ezt a fontos üzenetet nem csak a második teremtés-elbeszélés írja, mondhatnám zengi, hanem az egész Biblia. Az első teremtés-elbeszélésben olvastuk, hogy „Isten a saját képmására teremtette meg az embert”. (1M 1,26-27 – TB) Mi más ez, mint annak a kifejezése, hogy milyen fontosak vagyunk Istennek. Ugyanitt olvastuk, hogy ez a képmás-vonás először is azt jelenti, hogy „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet! Hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó mindenféle állaton!” (1M 1,28 – TB) – Nem fontos az ember Istennek? Hogyne volna fontos! Akit a saját képmására teremtett, akit ilyen feladatokkal bízott meg, az nagyon fontos valaki a teremtő Isten számára.

A 8. zsoltár ugyanerről énekel elragadtatott szavakkal:

„Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla,

vagy az ember fia, hogy gondod van rá?

Csak rövid időre tetted őt kisebbé az angyaloknál,

dicsőséggel és tisztességgel koronáztad,

úrrá tetted kezeid munkáin,

és mindent lábai alá vetettél.” (Zs 8,5-7 – TB)

Még sorolhatnék rengeteg bibliai szöveget, amelyek ugyanezt hirdetik.[2] Koronaképpen Urunk Jézus szavait idézem: „Mert úgy szeretette Isten a világot, hogy az Egyetlen Fiát adta oda, hogy aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

2. Isten művészi gonddal formálta meg az embert

Van egy nagyon fontos szó is az „És megformálta JHWH Isten az embert” mondatban. (1M 2,7) Az itt használt „megformálta” szó „művészi formába öntötte” alakban is fordítható, és ez megállásra késztet. Isten alkotása mindig komplett, befejezett, tökéletes, profi munka. Az „És megformálta” igealak perfectum alakja is ezt fejezi ki,[3] de különösen, ha a „művészi formába öntötte” jelentésre nézünk. Ha pedig átvizsgáljuk a Biblia szövegeit, akkor megállapíthatjuk, hogy ez összhangban van az egész Bibliával, hiszen az egész Biblia Isten munkájának a tökéletességét hirdeti.[4]

Miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert – éppen hívő körökben – nem ritka az a szemlélet, amelyik lebecsüli az ember teremtett voltának a nagyszerűségét, és inkább valamiféle kisebbrendűségi érzést sugall az emberek számára. A Rómaiakhoz írott levél 7. fejezetének egy mondatára épül ez a szemlélet: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó…” (Róm 7,18). Sokan még – ismét kiragadva a mondatokat a szövegösszefüggéséből – hozzáteszik: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róm 7,24) Pedig ezek a mondatok csupán arra valók, hogy bemutassák, milyen nagy Isten kegyelme a bűntől ilyen nyomorulttá vált emberrel szemben Urunk Jézus megváltása által. Annyira, hogy  a Római levél így folytatja az idézett sötét mondatokat: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak…” (Róm 8,1 skk) Az említett kisebbségi érzésben szenvedő hívő testvérek talán nem olvassák hozzá a hetedik fejezethez a nyolcadikat is, amelyikből az idézett elkeserítő mondatok folytatását olvashatjuk, és a saját szótárukban csupán annyit ismételgetnek: „Nincsen énbennem semmi jó! Nyomorult ember vagyok. Halálra ítélt szörnyeteg.” Ezzel a téveszmével szemben szeretném hangsúlyozni, hogy a Biblia nem erről ír. A Rómaiakhoz írott levél sem áll meg a negatívumok hangoztatásánál, mint a kisebbségi érzésben megrekedt téveszme, hanem rámutat, hogy „az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” (Róm 8,2) Ez pedig a második teremtés-elbeszélés idézett formájának felel meg: „És művészi formába

öntötte JHWH Isten az embert.” (1M 2,7 – magyarázó fordításban)[5] Tagadhatatlan, hogy az Isten ellen fellázadt ember sok kárt okozott saját magában azzal, hogy nem szeretettel válaszolt az őt szeretetből szeretetre teremtő Istennek. De éppen Isten mentő szeretete Urunk Jézus megváltásával azt vitte végbe, amit a Róm 8 fogalmaz meg ujjongó szavakkal: „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.” (Róm 8,11)

„…az embert, a talajból való port” (1M 2,7a)

A bibliai mondat egésze így hangzik: „És megformálta JHWH Isten az embert, a talajból való port,…” A legtöbb magyar fordítás sajnos a héber szöveget pontosan visszaadó „talajból való port”[6] alak helyett „a föld porából” fordítást hozza. [VB-AB-K-MBT-RK-Kd-KNB] Pedig a „talajból való port” alak nem csupán pontos fordítás, hanem jól adja vissza a második teremtés-elbeszélés tudatosan megszerkesztett kompozícióját is. Hiszen ebben a bibliai részben az ember folyamatosan és „poén-szerűen” „porként” szerepel. A kígyó fölött hirdetett ítéletben azt olvassuk: „hasadon jársz és port eszel.” (1M 3,14) Az ember ítéletének a végén pedig ezt olvassuk: „mert por vagy, és visszatérsz a porba.”  (1M 3,19) A kígyónak az 1M 3,14-ban elhangzó „hasadon jársz és port eszel” büntetése büntetés az ember számára is, ahogyan az első Péter-levél írja a kígyóról, aki a Gonoszt, Sátánt, az ördögöt szimbolizálja a második teremtés-elbeszélésben: „ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.” (1Pt 5,8) A „port eszel” kifejezés így párhuzamos az oroszlán képével, aki el akarja nyelni az embert. Az 1M 3,19-ben megfogalmazott sor: „mert por vagy, és visszatérsz a porba”, nem is kíván magyarázatot, mert a bűnnel bekövetkező lelki és testi halál szemléletes és nyilvánvaló kifejezése.

Mély kapcsolat van a talaj és az ember között

A föld, a talaj rendkívül gazdag valami. „Minden élő a földből van” – tartja a szólás. Az első teremtés-elbeszélés „És szólt Isten: »Hajtson a föld zöldellő füvet, maghozó növényt!«”, majd „Hajtott tehát a föld zöldellő füvet, maghozó növényt…” (1M 1,11-12) mondatai is kiemelik ezt a mély összefüggést a talaj és az élővilág között, teremtés-elbeszélés az emberre is kiterjeszt: „És megformálta JHWH Isten az embert, a talajból való port,…” (1M 2,7) Érdemes fölfigyelnünk erre a mozzanatra, amit az ókori természet-megfigyelés más fölismert, és amit a 21. századra a természettudományok részletesen is kidolgoztak. Nem csupán az eredet oldaláról, de a felelősség szempontjából is. Hiszen a talaj gondozást kíván, mégpedig természetes, környezetbarát gondozást, nem pedig felelőtlen, csupán a több termést szem előtt tartó kemizálást. Mindez ma már közismert téma, amit a zöld mozgalmak is egyre hangosabban igyekeznek helyes mederbe terelni az élővilág egészsége érdekében.

„por”– az ember múlandó, halandó lény

Amikor „pornak” mondja az embert a bibliai szöveg, akkor az ember múlandó voltát fejezi ki szemléletes, képi formában. „A talajból való port” mondat nem a művészien megformált teremtményt, Istennek a képmását fokozza le, hanem az önmagát kevélyen nagyra tartó ember elé tart kijózanító tükröt. Mint már láttuk, a továbbiakban még visszatér ez az „állandó jelző”. A bűneset utáni, a kígyó és az ember fölött ítéletben egyaránt. (1M 3,14.19) Nem véletlenül. Ezúttal is nagy gonddal és művészi módon fogalmaz a bibliai szöveg, és a kompozíció lényeges eleme, hogy az ember „talajból való por.” Újból hangsúlyozom, ez nem az ember lefokozása, hiszen Isten képmása, „nagyon jó” teremtménye, sőt művészi alkotása. De a helyére teszi az Istennel szemben is könnyen fellázadó, vagy Istent teljesen mellőzni képes, Őt figyelmen kívül hagyó ember kevélységét, fölényes büszkeségét.

„…majd az orrába lehelte az élet leheletét…” (1M 2,7b)

A művészi megformálás után valami egészen különleges teremtés-akcióról tájékoztat a bibliai szöveg: „majd az orrába lehelte az élet leheletét.” (1M 2,7b) Mi ebben az egészen különleges? Több gondolat is. Lássuk ezeket sorjában!

1. Isten élő, életadó Isten

 Az első különlegesség az, hogy az élet Istennek a sajátja, a legszemélyesebb tulajdona.[7] Isten eleven Isten, élettől duzzadó, dinamikus valaki. Nem hangsúlyozhatom eléggé ezt a vonását, hiszen az emberiség jelentős része csupán szlogennek, templomi tartozéknak vagy ijesztő mesealaknak tekinti Őt. A Biblia Istene azonban aktív, élettel teli, sőt életadó személy,

az élet forrása, célja és beteljesítője. Az Igéről, Isten Fiáról írja a János-prológus költői szövege: „Őbenne élet volt, és ez az élet az emberek világossága.” (Jn 1,4) Urunk Jézus a saját küldetéséről mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10) Az élet beteljesedéséről pedig ezt olvassuk az Efezusiakhoz írott levél egyik emelkedett hangú himnuszában:

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,

akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:

adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint,

hogy hatalmasan megerősödjék bennetek

a belső ember az Ő Lelke által;

hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által,

a szeretetben meggyökerezve és megalapozva

képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt:

mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység,

és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét,

hogy teljességre jussatok,

Istennek a  mindent átfogó teljességéig.”

 (Ef 3,14-19)

Ünnepélyesen megfogalmazott, megható esemény, hogy Isten ebben az életben, az Ő életében, a teljességben részesít minket a második teremtés-elbeszélés nagyszerű mondata szerint is: „és az orrába lehelte az élet leheletét.” (1M 2,7b)

2. Isten bőkezű Isten

Az „orrába lehelte” kifejezésben benne van az is, hogy Isten bőségesen adja a saját életét az embernek. Ezt már az előző bibliai idézetek is érzékeltették. De abból is következik, hogy Isten szeretet, aki mindenét kiárasztja és megosztja azokkal, akikkel csak lehet.[8] Az emberrel pedig lehet, hiszen az ember szeretetre képes és szomjas lény, amint azt már az első teremtés-elbeszélés elemzése során is kifejtettem. [9]

3. Isten bensőséges életközösséget épít ki velünk

Annyira meglepő az ebben a címben írt állítás, hogy sokan ki sem hallják az elemzett bibliai mondatból (és az orrába lehelte az élet leheletét.) ezt a lélegzetelállító tényt: Isten bensőséges életközösséget épít ki velünk. Éppen ezért alaposabban is szeretném körbejárni a témát.

a. Isten gyönyörködik bennünk

Lássuk először, honnan veszem ezt a bensőséges életközösségről szóló gondolatot! Meglepő volt számomra, amikor először olvastam a Bibliában arról, hogy Isten gyönyörködik az emberben. „Micsoda? Tetszünk Istennek?! Gyönyörködik bennünk?!” Ilyenformán kiáltottam föl meglepetésemben, és módfelett elcsodálkoztam. Amikor azonban túljutottam ezen a meglepetésen, és kutatni kezdtem az ezt üzenő bibliai szövegeket, egészen elámultam. Rájöttem, hogy ez nem csak valamiféle „elszólás” a Bibliában, hanem tele van vele a szent szöveg. Néhányat idézek is ezen a helyen, és az alábbi jegyzetben közzé teszem a legszebb „előfordulásokat”. Dávid ihletett szavaival kezdem:

„Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom.

Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.”

(2S 22,19-20; Zs 18,19-20)

A zsoltáros meg így énekel:

„Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik.

Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.”

(Zs 147,10-11)

Egy másik zsoltár hasonlót fogalmaz:

„Mert gyönyörködik népében az ÚR, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.”

(Zs 149,4)

A prófétáknál is ugyanerről olvashatunk:

„Mert szent hegyemen, Izráel magas hegyén - így szól az én Uram, az ÚR -, ott fog tisztelni engem Izráel egész háza, mindnyájan azon a földön. Ott gyönyörködöm majd bennük, és oda hozatom veletek felajánlásaitokat, az első termés áldozatát, és mindazt, amit nekem szenteltek. Gyönyörködöm bennetek, mint a kedves illatú áldozatban, amikor kivezetlek a népek közül, és összegyűjtelek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és a népek szeme láttára bebizonyítom rajtatok, hogy szent vagyok.”

(Ez 20,40-41)

Urunk Jézus bemerítkezésekor és a színeváltozásakor is a mennyei Atya hangját hallották az esemény tanúi:

„Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17; Mk 1,11; Lk 3,22; Mt 17,5; 2Pt 1,17)

Szívből ajánlom kedves Olvasómnak, hogy olvassa el még a jegyzetben jelölt igehelyeket is, hogy megteljék az ő szíve is Isten szívének bőséges gyönyörködéseivel.[10]

b. Isten vágyakozik utánunk

Már kevesebb igehely mondja kifejezetten, hogy Isten vágyakozik utánunk. Talán túlságosan félreérthető vagy éppen hihetetlen lenne? Nem tudom. De néhány igeszakaszból kiderül, hogy vágyakozik utánunk..

Urunk Jézus mondta tanítványainak az Utolsó Vacsorán: „Vágyva vágytam megenni veletek ezt a páskát, mielőtt szenvedek.” (Lk 22,15) Ugyancsak Jézus szavait jegyezte fel János evangéliuma. Ebben a beszédben a „maradjatok meg énbennem” ismételten elhangzó felszólítása fejezi Urunk Jézus, tehát Isten utánunk való vágyakozását:

1 „Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlősgazda…  4 Maradjatok meg énbennem, és én tibennetek! Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt önmagától, úgy ti sem, ha nem maradtok meg énbennem.  5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad, és én őbenne, az hoz sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem vagytok képesek megtenni…  7 Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.  8 Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.  9 Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.  10 Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám paparancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.  11 Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek, és így örömötöket Isten tegye teljessé.” (Jn 15,1…11 – TB)

Mindkét igehelyből azt hallom ki, hogy Isten szeretete olyan mértéket öltött, hogy vágyakozik utánunk. Akinek hihetetlennek tűnik, annak ajánlani tudom, hogy mérlegelje Istennek az emberek iránti felfoghatatlan szeretetét, amelyről a Jn 3,16-ban, a Jn 10,10-ben, a Kol 2,14-ban vagy a Róm 5,8-ban olvashat megdöbbentő információkat.

c. Isten valóban bensőséges életközösséget tesz lehetővé számunkra Ővele

Ezek után talán már nem is csodálkozunk azon, hogy az elemzett „és orrába lehelte az élet leheletét” mondat valóban azt is jelenti, hogy Isten bensőséges életközösséget hoz létre mivelünk, tesz lehetővé a számunkra Ővele, bensőséges életközösségre hív minket. Hiszen a saját leheletét osztja meg velünk. A leheletével kelt életre minket. Mint az elsősegélyt nyújtó a lélegzetét vesztett sérültet. A felsorolt három mondatocska kellően kifejezi, milyen nehéz ezt a hallatlanul nagy „dolgot” megfogalmaznunk. Az emberi szó valóban elakad, ahol Isten „direktre kapcsol.” Márpedig direktre kapcsol. A legnagyobbal ajándékoz meg minket a teremtés hajnalán: Önmagával. Össze kell szednünk tehát magunkat, hogy megértsük, miről is van szó, elfogadjuk ezt a hihetetlenül nagy ajándékot, és ne csupán éljünk vele, hanem mindent meg is mozgassunk, ami rajtunk áll, hogy senki keresztül ne húzza ezt a fantasztikusan nagy lehetőségünket.

Miért? Talán veszélyeztetheti bármi vagy bárki is Istennek ezt a nagyszerű tervét? Nem Ő-e a mindenható Isten? Ki szólhatna bele Istennek az elgondolásaiba? – Első pillanatra jogos kérdésnek tűnnek ezek. De ha körülnézünk a való világban, vagy számba vesszük az Isten elgondolta „szeretet-világ” természetét, akkor több veszélyeztetéssel is találkozni fogunk. 1. Mi magunk, akik nem ismerjük fel, vagy nem vesszük figyelembe ezt a nagyszerű lehetőséget. Magyarországon manapság 100 ember közül 98 nem él ezzel a lehetőséggel. Sajnos ez a statisztikai adat csaknem az egész emberiség esetében is hasonló. 2. A szeretet ugyanis csak önkéntes lehet. Ennek érdekében Isten szabad döntésre tett képessé minket. Ennek pedig a jelenlegi eredménye a „100-ból 98 nem” siralmas adat. 3. Az 1M 3-ban olvashatunk egy személyről (akit abban a bibliai szövegben a kígyó szimbolizál), aki nem kezdő abban, hogy elvetemült ellenségként tönkretegye minden olyan próbálkozásunkat, amelyben elfogadnánk Istennek ezt a hihetetlenül nagy és értékes ajándékát.

Tovább nem is írok erről, mert a második teremtés-elbeszélés elemzése során lesz még erre lehetőségünk, mivel az elbeszélés erről is alaposan tájékoztat minket. De ennyit most is szükséges volt elmondani Istennek erről a hihetetlenül értékes ajándékáról, valamint a megvalósulását gátló vagy gátolni akaró tényezőkről. Talán azért is rejtette el ezt az elemzett mondatban (és orrába lehelte az élet leheletét), hogy semmiképpen se kényszerítsen minket az önkéntes viszont szeretetre. Mindig elcsodálkozom Istennek ezen a következetességén, amellyel dolgait végbeviszi.

d. Isten élete hihetetlenül nagy valami

Az alcím megfogalmazásáért azonnal elnézést kell kérnem a kedves Olvasótól. Azért, hogy Istennek az életét „valaminek” neveztem, vagy inkább dadogtam. Mégis leírtam ezt a „dehonesztáló” mondatot, mert ez a gyarló megfogalmazás kikerülhetetlen, ha Isten legbenső dolgairól írunk vagy beszélünk. Az emberi és az isteni közötti óriási különbség miatt van ez így.[11] Külön is ki kell emelnem a címben eldadogott mondanivalót, mert a bibliai szöveg héber alakja úgy utal erre, hogy azt lefordítani nem lehet. Ugyanis az „élet leheletét” (NSMT ChJJM - nismat chajjím) kifejezésben az „élet” (ChJJM-chajjím) többes számban áll. Már említettem az első teremtés-elbeszélés elemzése során, hogy a héber nyelv a fokozást másképpen oldja meg, mint más nyelvek. A héberben ugyanis nincsen melléknév-fokozás. Amikor tehát fokozni akar a héber szerző, akkor vagy többes számba teszi a főnevet, vagy ismétli a szóban forgó kifejezést. Ezúttal a többes számot választotta az Istentől ihletett emberi szerző. Mit akar fokozni az „élettel” kapcsolatban? Azt fejezi ki ily módon, hogy Isten a saját életének a leheletét leheli az ember orrába. Nem csupán emberi életet, hanem isteni életet. A Bibliában ez a fokozás-típus következetesen általános.[12] Amikor Isten életét említi a szent szöveg, mindig többes számot használ. A héber olvasó ezt azonnal értheti, nekünk azonban, akik fordításban olvassuk, külön tájékoztatást kell róla kapnunk. Ezt teszem meg most, a szöveg elemzésénél. Ha a fordításban pl. „életeket” fordítanánk, nem tudna vele mit kezdeni az olvasó. Ezért a fordítások sem angolul, sem németül, sem latinul, sem magyarul nem fordítják többes számban, hanem egyes számban. Rá kell tehát külön mutatnom, hogy ezúttal az „isteni többes

szám” szerepel a héber szövegben, amely Istennek azt a hallatlanul „nagy”, isteni életét jelzi, amely emberi formában kifejezhetetlen.

Hozzá kell tennem, ennek a figyelembe vételével merészeltem megfogalmazni az előző pontokban kifejtett fantasztikumokat is, és ezért vagyok biztos benne, hogy a leírt állítások az egész Biblia fényében teljesen helytállnak.

4. Isten a szellemi dimenzióval ruház fel minket

Még egy igen fontos tartalmat hordoz az elemzett „és orrába lehelte az élet leheletét” bibliai mondat. A Jahwista szerző spontán stílusában kapunk kijelentést arról, hogy Isten megajándékozott minket a szellemi élet létsíkjával, dimenziójával. Mivel az 1M 1,26-27 elemzése során már alaposan bemutattuk ezt az isteni üzenetet, most ezért csak utalok rá. A bibliai szöveg is ezt teszi, hiszen a mondat elsősorban azt tanítja, hogy „élőlénnyé lett az ember.” (1M 2,7c) Viszont JHWH Isten lehelete nem csak Isten élő, hanem szellemi mivoltára is utal. Az egész Biblia pedig egyértelműen igazolja Isten szellemi mivoltát,[13] amelyben bennünket, embereket is részesít kimondhatatlan szeretetében.

„…és élőlénnyé lett az ember.” (1M 2,7c)

Sokat mondó tanítás az is, hogy az ember élete Isten életéből, leheletéből forrásozik. Sok ember tragédiája, hogy nem számol ezzel az alapvető bibliai igazsággal. Pedig egyáltalán nem lefokozó állítás ez az ember számára. Sokkal inkább fölemelő. Hiszen állandóan emlékeztethet bennünket arra, hogy a világ legfontosabb és szeretettel teljes személyiségével vagyunk nem csak élő, hanem ok-okozati kapcsolatban is. Istennel, sőt Istenben élni pedig óriási kiváltság, és mindenképpen nagyszerű dolog.

Ezt bontja ki a bibliai szöveg folytatása, amelyet majd a következő cikkben fogunk nyomon követni.

Jegyzetek

[1] Lásd az 1M 1,26-27 bibliai szakaszt!

[2] Csak ízelítőképpen utalok néhány igére: 1M 8,1; 19,29; 30,22; 2M 3,16; 4M 10,9-10; 5M 9,7; Bír 16,28; 1S 1,11.19; 15,2; stb. 

[3] Az itt álló héber ige „qal imperfectum consecutivum” állapota perfectum jelentés hordoz, amit nyelvtanilag helyesen adunk vissza a „megformálta” formában, de az ebben rejlő „komplett, befejezett, tökéletes, profi” cselekvést a magyar szó talán kevésbé sugallja, mint a héber igealak. De ott is, itt is érdemes megállnunk és ráébrednünk, hogy ez valóban isteni munka.

[4] Lásd *****

[5] Ismét utalnék a Zsolt 8 korábban idézett szövegére, továbbá az előző jegyzetben felsorolt igehelyekre.

[6] Héberül AiPR MN-HADMH - áfár min-háadámá

[7] Lásd Jób 27,3; 33,4; Sir 4,20; Jn 1,1-5; stb.

[8]  Lásd Jn 3,16; 10,10; 1Jn 4,8-16; stb.

[9]  Az 1M 1,26-28 elemzése kapcsán.

[10] Isten gyönyörködik az emberben: 2S 22,19-20; Zs 18,19-20 1Krón 29,17;  Zs147,10-11; 149,4; Péld 8,27-31; Én 1,15-16; 5,2; 6,1-4.11; 7,7.13; Jes 11,1-13; 42,1; 62,4; Ez 20,40-41; Ám 5,20-23; Hagg 1,8; Mt 3,17; (Mk 1,11; Lk 3,22) Mt 17,5; (2Pt 1,17) Zsid 10,38; 13,16;

[11] Lásd Ézs 55,8-9; stb.

[12] Lásd 1M 2,7.9; 3,22.24; 5M 4,4; 5,26; 1S 17,26.36; 2Kir 19,4,16; Jób 27,3; 33,4; Péld ,18.22; 4,22.23; 11,19.30; 13,14; 14,30; 15,4.24.31; 18,21; 21,21; Sir 4,20; Jes 37,17; Jer 10,10; 23,36; stb.

[13] Lásd 1M 1,2 (E); 41,38 (E); 4M 24,2; 1S 10,6 (J).10 (E); 11,6; 16,13-14; 19,20.23; 23,2; 1Kir 18,12; 22,24; 2Kir 2,16; [2Krón 18,23]  2Krón 15,1; 20,14; 24,20; Jób 33,4 (E); Jes 11,2 (J); 61,1 (J); Ez 11,5.24; Mik 2,7; Mt 12,28; Lk 4,18-19; Jn 4,21-24; Cs 1,8; 8,39; 13,1-4; R 1,4; 8,1-17.26-27; 1Kor 2,6-15; 3,16; 6,11; 7,40; 12,1-13; 2Kor 3,1-18; 1Pt 4,14; Jel 1,4; 4,5; 5,6; 

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

·      Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993]  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

·      Czövek Tamás [2007]  Teremtés és misszió – Isten győzelme a káosz felett,  Bp., Kálvin Kiadó, 142 o.

·      Gyökössy Endre [2000]  Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

·      Gyökössy Endre [2001]  Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

·      Haag, Herbert [1989]  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

·      Hamar István [22008]  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

·      Komesz Mátyás [2011] Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

·      Puskás Attila [2006]  A teremtés teológiája  Bp., Szent István Társulat, 342 o.

·      Raj Tamás [2003]  Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi  Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.

·      Rózsa Huba [2002]  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.

·      Tóth Kálmán Dr. [1972-2000]  Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000] Bp., Kálvin Kiadó - Arcanum

·      Wenham, Gordon J. [1987]  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary (WBC)  CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher

·      Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III.  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

·      Wolff, Hans Walter [2001]  Az Ószövetség antropológiája,  Bp., Harmat Kiadó, 317 o.

·      Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943]  Genesis - 1.  in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag