Dr. Pavel Hosek: Megtérés a vallástudomány szemszögéből

A cikk a 2013. november 4-én a Pünkösdi Teológiai Főiskola tudományos konferenciáján elhangzott előadás lejegyzett változata.

Ahogy próbáljuk megérteni a megtérés lényegét, rájövünk, hogy nagyon összetett jelenségről van szó, melynek igen sok vonatkozása van. A tapasztalati, valamint a személyes szempontok mellett érinteni fogom a megtérésnek azt az öt vonatkozását, amelyet Alan Kreider anabaptista egyháztörténész dolgozott ki írásaiban. A megtérést tehát tágabb kontextusban szeretném vizsgálni, természetesen nem elhanyagolva a tapasztalati és a személyes nézőpontokat sem, hiszen ezek a saját történetemnek is szerves részét képezik.

Ahogy növekedtem a hitben, egyre jobban érdekelt a teológia és a vallástudomány is. Ennek kíváncsiságom volt az egyik fő oka, ugyanis szerettem volna megérteni, mi is történt velem. Az is motivált, hogy felkészüljek a másokkal történő kommunikációra ezzel a témával kapcsolatban. Ideillőnek tartottam elmondani ezt a kis személyes történetet, de most nézzük meg, mit mondhatunk el a megtérésről vallástudományi szemszögből. Időnként kitérek majd a saját megtérésem történetére, valamint a gyermekeim megtérésére is utalni fogok. A feleségemmel és velem ellentétben ugyanis ők már keresztény családban nőttek fel. Ennek ellenére nagyon komoly kihívás volt Isten és az áldások irányába terelni és ösztönözni őket. Szándékosan beszélek két, egymástól egészen eltérő szituációról: személyemben egy teljesen világi háttérből jövő, a keresztény szubkultúrától távol álló egyén megtérése, a gyermekeim esetében pedig keresztény hitben élő családban nevelkedettek megtérése.

Térjünk itt ki Alan Kreidernek a megtérés komplexitására vonatkozó megfigyeléseire, és nézzük meg, szerinte hogyan változott ez az egyháztörténet utóbbi évszázadaiban. Tanulmányát azzal indítja, hogy megvizsgálja a Bibliában szereplő azon szavak („sub”, „metanolia”, „episztrofé”) jelentését, melyeket mi a „megtérés”-re használunk, e szavak jelentése ugyanis nem mindig egyértelmű. Közös bennük, hogy angolul mindegyiket lehet „change”-nek („változás”), „turn”-nek („fordulat”), esetleg „transformation”-nek („átalakulás”) fordítani. Minek a megváltozásáról van szó? Kreider öt vonatkozást említ: hit, cselekedet, hovatartozás, tapasztalati és liturgiai aspektus. Tehát ha összefüggéseiben akarjuk megérteni a megtérést, akkor meg kell vizsgálnunk, mit jelent megváltozni ezen öt területen. A liturgiai rész (pl. keresztség, első úrvacsora) tulajdonképpen megtérésünk csúcspontja. Valójában ez „csak” a szimbolikus megerősítése annak a változásnak, ami az ember szívében már végbement. A megtérés jelentésének tehát van racionális, kognitív, akarati, szociális, tapasztalati és liturgiai vonatkozása. Úgy gondolom, Kreider nagy segítséget nyújt abban, hogy a megtérés folyamatát ne elszigetelt, egyszeri eseményként értelmezzük, hanem olyan folyamatként, amelynek van előkészítő időszaka, és amelyet nagyon sok szemszögből lehet vizsgálni. Kreider arra emlékezteti az olvasókat, hogy az első gyülekezetekben az evangélium hirdetésére megtért embereknek hosszú tanulóidőn, katekhumenátuson kellett keresztülmenniük, mielőtt megkeresztelkedhettek. Ez tulajdonképpen a megtérés „rituális” megerősítésének (keresztség, első úrvacsora) volt az előkészületi időszaka, mely egy, három, de akár öt évig is eltarthatott. Természetesen ez nincs benne a Szentírásban, nem is irányadó számunkra, de mindenképpen hasznos megfigyelés az egyház történelméből, hiszen jól mutatja, milyen komolyan vették akkoriban az Istenhez való odafordulást. E hosszú idő során nemcsak kognitív síkon változott meg az emberek hite, hanem átformálódásuk nyilvánvaló volt megújult viselkedésük és életvitelük alapján.

Emellett az ember kapcsolatai is megváltoztak, hiszen ahogy fokozatosan új identitása lett a megtértnek, egyre jobban megtalálta helyét a hitközösségben, Krisztus testében is, sőt, beleszocializálódott új környezetébe. Ez is rendkívül fontos szempontja a megtérés hosszú folyamatának. Ennek megfelelően a megtérés ezen részét metaforikusan egy új családba történő befogadásként is értelmezhetjük. A megtérés tehát adoptáció is egyben, mely hasonlít a rabbinikus judaizmus szokásához. Ezt Ruth történetéből láthatjuk leginkább, aki egy izraelita család részévé lett, amikor ezt mondta: „Néped az én népem, és Istened az én Istenem.” Ezzel Naomi rokonává, egyben Ábrahám és Sára örökbefogadott gyermekévé is vált. A megtérés folyamatának ez rendkívül lényeges, sőt kritikus pontja, különösképpen a pietista háttérből származó evangelikál illetve pünkösdi körökben. Számunkra természetes a megtérés individualista, érzelmi átélése, ezért fontos hangsúlyoznunk a szociális területen történő változást.

A megtérést most azok szemszögéből fogom vizsgálni, akik még csak keresők, még nem tartoznak a gyülekezethez, még világiak, és azok szemszögéből is, akiket frissen megtértekként mi, érettebb keresztények a szárnyaink alá vettünk, hogy örökbe fogadottakként felneveljük őket. Keresztény gondolkodóként és a vallástudomány művelőjeként szeretnék most erről a témáról beszélni. E tudományág a vallás lélektani, szociológiai és összehasonlító vallástudományi szempontjait vizsgálja. Tulajdonképpen azt tanulmányozza és próbálja megérteni, hogy mi módon és milyen célra teremtett bennünket Isten. Meggyőződéses híve vagyok annak, hogy csak egyetlen igazság létezik, és hogy ez összeegyeztethetőbb azzal a speciális kijelentéssel is, amelyet a Bibliában találunk, valamint azzal az általános kijelentéssel is, amelyet az Isten által teremtett rend alázatos megfigyelésével és tanulmányozásával érthetünk meg. Példaként említem meg, hogy a vallástudomány és a valláspszichológia megjelenése óta a megtérés – különösképpen a drámai fordulattal járó megtérés, amely komoly irányváltást eredményez az ember életében – nagyon érdekes, kutatandó témakör azok számára, akik meg akarják érteni a vallás pszichológiáját.

William James vallástipológiáról szóló híres könyvében meglehetősen hosszú fejezetet szentel a megtérés típusainak. Írása hasznos volt számomra, amikor a saját, illetve gyermekeim megtérési történeteinek jellegzetességeit próbáltam felfedezni és megérteni. A szerző két különböző típusú megtérési történetet is elemez könyvében. Analízisében tulajdonképpen két teljesen különböző személyiséget, élettörténetet, embert és lehetőséget tár fel előttünk. Fő kérdése: Isten milyen módon munkálkodik teljesen más életkörülmények közt élő két emberben. James azt próbálta megfigyelni, vannak-e közös pontjai a két megtéréstörténetnek, és lehet-e valami olyat állítani ezek alapján, amely általánosan elmondható a megtérés folyamatáról. A szerző két csoportról beszél: a „beteg lelkekről”, mely csoportot én képviseltem, és az „egészséges lelkekről”, amelyre a lányom példa. A „beteg” szót nem pejoratív értelemben használja, hanem személyiségtípusként. Ez inkább introvertált, esetleg érzékeny, ami nem feltétlenül negatív tulajdonság, pusztán személyiségvonás. A hozzám hasonlóak esetében, akik a „beteg lelkek” kategóriájába tartoznak, akik életük korai szakaszában nehéz körülményekkel néztek szembe, sokkal valószínűbb a drámai megtérés, amikor megérinti őket az evangélium, és meghallják Isten hívását. A nehéz dolgokat elszenvedett, kilátástalan helyzetek sorát megélt emberek valamiért hajlamosabbak arra, hogy az evangélium megismerésével drámai módon jussanak hitre. Természetesen tudjuk, hogy a Szentlélek már a sötétségben élő emberek szívében is munkálkodik, és élethelyzeteiket felhasználja a robbanásszerű, szívből jövő megtéréshez.

Ami a másik kategóriát, az „egészséges lelkek” csoportját illeti, a lányomhoz hasonlóan ők viszonylagos harmóniában és jó családi környezetben nőnek fel. Ezek az emberek valószínűleg egészen más megtérésen fognak keresztülmenni. Sokan hívják az ilyeneket „Isten unokáinak”, akiknek a hitre jutásig nem a sötétségből és a világ bűneiből kell felküzdeniük magukat, hiszen keresztény családban növekednek fel. William James megfigyelései szerint az ebbe a csoportba tartozó embereknek olykor sokkal nehezebb megtérniük, hiszen ők nem találkoznak azzal a halállal és sötétséggel, amellyel szemben Jézus, a világ világossága a megváltást jelentené. Akik már egészen kis koruktól fogva hallják az evangéliumot, mint például a gyermekeim, azoknak nem annyira újszerű és izgalmas élmény Krisztusról és Isten szeretetéről hallani, hiszen ebben nőnek fel. Számukra néha már unalmas is ez a téma. Keresztény szülőként, ifjúsági vezetőként és lelkészként teljesen más feladatunk van ezekkel az emberekkel, mint azokkal, akik ki vannak éhezve Istenre és szükségük van arra, hogy eltalálja őket az evangélium.

A megtérés folyamatának közösségi, szociológiai összetevője rendkívül kritikus és fontos szempont azok számára, akik keresztény környezetben nevelkednek. Én 19 éves koromban hallottam először Krisztusról. A hozzám hasonlóakkal ellentétben azoknak, akik szüleik hitének „ölelésében” nőttek fel, valójában egy olyan dolgot kell magukévá tenniük, amiről már eddig is tudomásuk volt. Például két gyermekemet hoznám fel a négyből, akiknek nagyon nehéz volt megtérniük, mert nap mint nap hallhattak Istenről. 12-14 éves korukban nagyjából így vélekedtek erről a témáról: „Rendben, Isten létezik, és Krisztus meghalt a bűneinkért, ezt elhiszem. Na és?” Gondolkodásuk nagyon liberálissá és némileg langymeleggé vált. Ez hatalmas különbség volt ahhoz képest, ami 2-3 éve történt velük, amikor is sikerült igazán csatlakozniuk a gyülekezet ificsapatához. Ezen a napon igazán adoptálva lettek Krisztus és a gyülekezet nagycsaládjába, ezzel együtt pedig mindketten ráleltek önmagukra az ifjúsági csoportban. Megtérésük csúcspontja az volt, amikor elkezdték használni a „mi” személyes névmást, amin csoportjukat és a gyülekezetet értették. Ezt megelőzően csak harmadik személyben („ő”, „ők”) beszéltek a felekezetről, a gyülekezetről és tagjairól. Megtérésük nyári táborokban történt, ahol elkötelezett és Szentlélekkel teljes keresztény barátokra találtak. Teljes paradigmaváltáson mentek keresztül ebben az időszakban. Nem volt szükségük új tudásra, hiszen már ismerték az evangéliumot, ennek elemeit már csak újra kellett „konfigurálni”, rendezni a szívükben, új megvilágításba kellett ezeket helyezni. Tulajdonképpen megtalálták magukat Isten népének közösségében, és Isten megváltó munkájának abban a hatalmas történetében, ami Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, Mózessel és Dáviddal kezdődött el. Ők is csatlakoztak ehhez a nagycsaládhoz.

Alan Kreider is ezt érti a megtérés folyamatának kapcsolati összetevőjén, a közösséghez való tartozás aspektusán. Akadémiai művek, tananyagok, monográfiák olvasása és tanulmányozása közben nagy élmény volt számomra felfedezni azt, hogy Isten nagy történetének egyik kis epizódját a saját családomban a gyermekeim és a gyülekezet közössége életében láthatom végbemenni. Így magunk is részeseivé váltunk e nagy történetnek. A saját megtérésem esetében mindezt csak jóval az után értettem meg, hogy megtérésem már lezárult. Gyermekeim esetében ez pont fordítva történt. Ők rögtön észlelték új családjukba történő integrálásuk közben, hogy ezek „mi” vagyunk, ez most „rólunk szól”.

Gondolataimat C. S. Lewis csodálatos megtérési történetével zárnám. Ebben is találunk az előzőekben megismert tényezőt. Lewis már kamaszként falta a könyveket. Ekkortájt kezébe került egy könyv, amelyet egy keresztény lelkész írt. Érdekes módon, miközben George McDonald könyvét olvasta, furcsa, de jelentős dolog játszódott le benne, amelyet nem is tudott megérteni akkor és ott. Később elmondta, hogy e percekben tulajdonképpen a képzelete megtért és megkeresztelkedett Isten világával. Új gondolkodásmódja és akarata csak jóval később követte képzeletét. Vele is az történt, hogy olvasóként hirtelen benne találta magát a keresztény történetben. Átalakulást tapasztalt, mely után képzelete többé nem volt olyan, mint korábban. Ezután már csak idő kérdése volt, hogy személyiségének és egyéniségének többi eleme is kövesse képzeletét. Ezt figyeltem meg gyermekeim esetében is, akik hirtelen benne találták magukat a keresztény történetben és a Krisztust követők közösségében. Mielőtt mindez eljutott volna a tudatukig, saját maguk jöttek oda feleségemhez és hozzám, és ezt mondták: „Szeretnénk bemerítkezni.” A bemerítkezés tehát már csak a szimbolikus megerősítése volt annak az átalakulásnak, ami korábban végbement a szívükben. Életükben ezzel bezárult Kreider köre: megváltoztak hitükben, viselkedésükben, hovatartozásukban, új tapasztalataik lettek és mindezt liturgikus megerősítés pecsételte meg.

Fordította: Chmelik Áron

Szaknyelvi lektor: Dr. Czövek Tamás