Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélés üzeneteiből  8. - Az ember teremtéséről - 3.

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

• Honnan van, hogy dönteni tudunk?

• Miért szeretjük a szépet?

• Halhatatlan az ember?

• Egymásra vagyunk utalva?

• Milyen méltóságot hordoz az ember?

• Mi minden kapcsolódik az emberméltósághoz?

A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 7.

 Az ember teremtéséről - d.

– A Biblia elrejtett kincsei...

Előző két cikkünkben sorra vettünk több olyan emberi tulajdonságot, amelyben fölismertük, hogy ezekben Istenre hasonlítunk. Annak megfelelően, hogy Isten a saját képmására teremtett minket. Rengeteg ilyen emberi tulajdonság van még hátra, ezért csak azokat tekintjük át, amelyek a legaktuálisabbnak vagy a legfontosabbnak látszanak.

h. Az ember önálló döntésre képes (akarati lény)

Mindenki egyetért avval, hogy az ember önálló döntésre képes. Van, aki henceg is vele: „Az teszem, amit akarok!” Érezzük, hogy ennek az állításnak ugyancsak nagy korlátai vannak. De mielőtt ebbe belemennénk, tekintsünk a mintára, Istenre. Mit ír a Biblia Isten akaratáról?

Elsősorban azt, hogy Isten jót akar. A 25. zsoltárban lelket melengető mondatok sorakoznak erről: „Jóságos és egyenes JHWH, azért hát útra igazítja a vétkezőket. A kicsinyeket vezetgeti ítélettel, a kicsinyeket tanítja meg az Ő útjára.” (Zs 25,8-9) Érdekes, hogy Isten akaratáról a leggyakrabban nem az „akar” szavaknál találunk kijelentéseket, hanem az Ő szentségével, jóságával, igazságos ítéletével, útjaival, nagyságával, hatalmas kezével stb. kapcsolatban: „Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!” (3M 19,2) „Én Uram, JHWH! Te már elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és hatalmas kezedet. Mert van-e olyan Isten a mennyben és a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te?” (5M 3,24)  „Kőszikla Ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Isten hűséges, nem hitszegő, igaz és egyenes Ő.” (5M 32,4) A zsoltárok magasztaló szavai ugyanerről szólnak:

„Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket.

Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt.  

Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.

Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet.

Az ÚR félelme tiszta, megmarad örökké.

Az ÚR döntései igazak, mindenben igazságosak,

kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is,

édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is.” (Zsolt 19,8-11)

De kimondottan Isten akaratáról is bőségesen olvashatunk bibliai mondatokat: „Ne azonosuljatok ezzel a világgal, hanem változzatok át gondolkodásotok megújulása által, hogy fölismerjétek, mi Istennek jó, kedves és célba vezető akarata!” (R 12,2) olvassuk a rómaiakhoz írott levélben. Urunk Jézus szavai is mélységeket tárnak elénk: „Én semmit sem tehetek magamtól, hanem úgy ítélek, ahogyan hallom, ezért az én ítéletem igazságos, mivel nem a saját akaratomat keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem!” (Jn 5,30) A kafarnaumi beszédben így fogalmazott: „Mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a saját akaratomat tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.” (Jn 6,38) Az írástudókkal vitázva ezt mondta: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7,16-17)  A vitát pedig így tette kedvessé sokak számára: „És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.” (Jn 8,29)

Amikor Isten szeretetéről olvasunk a Bibliában, ez is az Ő akaratáról szól: „…úgy szeretette Isten a világot, hogy az Ő Fiát, az egyszülöttet adta oda, hogy egyetlen Őbenne hívő el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.” (Jn 14,23)

Az első Péter levél mindezt a mi tennivalóink között említi: „Mivel tehát Krisztus testileg szenvedő volt, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy a testileg szenvedő már megszabadult a bűntől, hogy többé már ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint élje le a testben hátralevő időt.”  (1Pt 4,1-2) Az első János levél is a mi tennivalóinkról ír Isten akaratát parancsolatként említve: „ Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.  Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.” (1Jn 3,21-24)

Figyelemre méltó, hogy a Biblia elsősorban nem úgy ír Isten akaratáról, hogy „azt teszi, amit akar”, [1] hanem – amint már láttuk – úgy, hogy Ő szent, jóságos, szeret, parancsol, utat mutat, vezet, örömmel van velünk stb. A Biblia lapjairól magától értődő, hogy Istennek az útjai tökéletesek, kedvesek, célba vezetők, hogy Ővele lenni jó, Ővele együttműködni gyönyörűséges és így tovább. A második teremtés-elbeszélés ilyen szempontból is megér egy tanulmányt. Egyetlen egyszer sem fordul elő benne ilyen kifejezés Isten szájából: „én ezt akarom.” Hanem olvashatunk arról, hogy „megformálta az ÚRISTEN az embert, a földből való port, majd az orrába lehelte az élet leheletét, és élőlénnyé lett az ember.” (1M 2,7);  azután „kertet ültetett Isten Édenben, napkelet felől, és odahelyezte az embert, akit formált.” (1M 2,8); továbbá „és sarjasztott a földből az ÚRISTEN mindenféle fát, nézni kívánatost és enni jót, az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és gonosz ismerésének fáját.” (1M 2,9) Az Istennel való közösség gyönyörű képei után pedig arról olvasunk, hogy „És megparancsolta az ÚRISTEN az embernek, mondván: »A kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz ismerésének fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz.«„ (1M 2,16,17)

Mondhatná valaki, a „megparancsolta” még sokkal keményebb, mint az „én ezt akarom” mondat. Isten azonban jogosan parancsol, mert Ő teremtette meg a világot, tehát Ő tudja, mit hogyan kell tenni. Az életünk pedig nem sikerülhet, ha nem a világba teremtett és működő törvényeknek megfelelően éljük. A bibliai időkben ez a szemlélet a közel-keleti emberek közfelfogása volt. Persze akkor is sokan hagyták figyelmen kívül, éppen úgy, mint ma is. Legfeljebb annyi a különbség, hogy a média az isteni törvényekről ma már mélyen hallgat – tisztelet az ellenkező kivételeknek.

A második teremtés-elbeszélés további részeiben arról olvasunk, hogy az ÚRISTEN hozzáillő segítőt ad a férfi mellé, aki csontjából való csont és húsából való hús, akiért elhagyja a férfi az apját és anyját, és a feleségéhez ragaszkodik, és lesznek egy emberré, és nem szégyellik magukat egymás előtt. [2] (1M 2,18-25)  – A továbbiakban kiderül, hogy az ember nem akarja azt, amit Isten akar. Isten ugyanis az Ővele való bensőséges életközösséget akarja az embernek, ezt jelképezi a két fa a kert közepén, az élet fája és a jó és gonosz ismerés fája. Az egyikről parancsolja az embernek, hogy arról egyék, (az élet fájáról) a másikról parancsolja az embernek, hogy arról ne egyék. (A jó és gonosz ismerés fájáról, hiszen arról enni azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy Istentől függetlenül döntjük el, mi jó és mi gonosz; továbbá Istennel szembe fordulva vállalunk közösséget a gonosszal csakúgy, mint a jóval.) Az Istennel való szembefordulás következményeit is mesterien írja le a második teremtés-elbeszélés. Az első következmény a szégyen (ami a Bibliában a vereséggel egyenértékű), az elrejtőzés, a hazudozás, a felelősség másra hárítása. További következményeket hirdet Isten ítélete a kígyó, az asszony és az ember fölött. Az ítélet szavai nem felszólítások vagy „átkok”, hanem a tények fájdalmas megállapításai, amelyben mindjárt az első a kígyó kudarcát hirdeti, amely az asszony utódjának – Isten egyszülött Fiának – a győzelmét prófétálja, ami kezdettől reményt ad minden embernek. Ha az ezek után következő Kain és Lámek epizódot nem is részletezem, érezhetjük, felfoghatjuk, hogy a Biblia nem „elvont” módon ír Isten akaratáról, hanem kézzel fogható módon az Ő mentő szeretetéről.

Ennek megfelelően kell értenünk azt is, hogy az akarat, a döntés képessége hogyan jelenik meg Isten képmásában, az emberben. Alapvetően úgy, hogy az ember képes elfogadni Isten szeretetét. Képes elfogadni az Istennel való bensőséges közösséget. Képes megtenni, amit Isten parancsol neki, és képes elfogadni az Ő mentő szeretetét is, legkiválóbb módon Urunk Jézus megváltása által. Ugyanakkor az ember máig ható tragédiája, hogy gyakran az ellenkező módon viselkedik. A szeretetre gyakran nem szeretettel válaszol, és ezzel a feje tetejére áll a világ. Isten jóságos akarata azonban kezdettől számolt ezzel is. Urunk Jézusban „azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (1Jn 3,8) Ennek az érvényesítésébe pedig jól tesszük, ha mi is bekapcsolódunk azzal, hogy „tanítvánnyá tesszük az összes népet”. (Mt 28,19-20)

Úgy gondoljuk, hogy ilyen módon közelítjük meg valóban bibliai módon azt, hogyan hasonlít az ember Istenre abban, hogy önálló döntésre, akaratra képes.

i. Az ember szereti a szépet (esztétikus lény)

Kizártnak tartjuk, hogy léteznék olyan ember, aki nem szereti a szépet. Nagy különbség van persze abban, hogy ki mit tart szépnek. Az ízlések különbözőek – meg a pofonok is, teszi hozzá a közmondás.

Hogy Isten szereti a szépet, az talán nagyobb hangsúlyt kaphatna a keresztény igehirdetésekben. Pedig az első teremtés-elbeszélésben hétszer olvassuk, hogy „látta Isten, hogy… jó!” (1M 1,4…31) Mivel a héberben a jó (ThWB-thób) szó nem csak jót jelent, hanem szépet is, érdemes egyszer ezzel a „szép” jelentéssel is végigolvasni az első teremtés-elbeszélés himnuszát. Mindjárt a helyére kerülhet a gondolatvilágunkban, hogy Isten szereti a szépet. A 19  zsoltárt olvasva is ez a gondolat ragadja meg a szívünket. De elég egy megragadóan szép erdőben járni, vagy megcsodálni mondjuk a Déli-Bükk gyönyörű látványát a Tarkő csúcsáról, vagy akár egy kedves nefelejcs-bokrot tavaszi virágzáskor. Nem beszélve az élő szervezet csodáiról – mikroszkóp alatt –, vagy Einstein általános relativitás-elméletének a titkaiba belehatolni a csak magas szintű tudósok által követhető geometriában megfogalmazott differenciál-egyenletek segítségével. [3] Csodás szépségek, kimeríthetetlen források, lenyűgöző arányok, elragadó szépség. Mindezek Isten alkotásai, és ebből jogosan következtethetünk arra, hogy Isten szereti a szépet.

Ugyanígy az ember is. Nem csak fát vág a baltájával, hanem ki is faragja a balta nyelét. Kihímezi a ruháját, tollat tűz a fövegébe, matricát ragaszt a laptopjára, és naphosszat dúdol egy dallamot. Táncol, énekel, zenél, fest, épületeket emel, tájakat alakít és még csak néhányat említettem a rengeteg közül, amit tesz. Teszünk. Ki tudná mindezt felsorolni…?

Ahogyan Istennek „gyönyörűsége az emberekkel lenni” (Péld 8,31; Jes 62,4), ugyanúgy az embernek is „JHWH tórája az ő gyönyörűsége”. (Zs 1,2) Talán a mennyei Atya szavai fogalmazzák meg ezt a legszebben, amelyet Urunk Jézus bemerítkezésekor hallott a Jordánnál álló tömeg: „Ez az én szerelmes fiam, Őbenne gyönyörködöm.” (Mk 1,11)

j. Az ember halhatatlan életre teremtett lény (ens immortale)

Már láttuk, hogy Isten időtlen. Hogyan érvényesül Isten időtlensége az időben élő képmásában, az emberben? Nem könnyű kérdés. A héber (ószövetségi) Biblia alapján sem. Tagadhatatlan, hogy ezzel a feltámadás kérdése is fölmerül. Eléggé közismert Jób hitvallása, amely ebben az irányban mutat: „Mert én tudom, hogy él az én megtartóm, és végül megáll a por fölött, és ha ez az én bőröm lefoszlik is, saját testemből látom meg Istent. Én magam fogom meglátni Őt, az én szemeim látják meg, nem más!” (Jób 19,25-26) A Héber Egyetemen megvédett disszertációjának Grózinger Sándor a „Feltámadás a bibliai zsidóságban” címet adta, jelezve, hogy a hívő zsidók is így értették Jób hitvallását. [4]

Ugyanerre utal a 16. zsoltár, amelyet Péter apostol idéz pünkösdi beszédében Urunk Jézus feltámadását bizonyítva: „Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak.  Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni,  mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson.  Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” (Zs 16,8-11 a Cs 2,25-28-ban) Péter apostol ezzel a zsoltárszakasszal bizonyította Urunk Jézus feltámadását. Bizonyítása sok hívő zsidót meggyőzött, akik a pünkösd ünnepre jöttek Jeruzsálembe: „Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig.  De próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára;  ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást.”  (Cs 2,29-31)

Dániel könyvében is olvashatunk a feltámadásról szóló isteni üzenetet: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” (Dán 12,2) 

Ezek után nem bibliai előzmények nélkül hangzik el Urunk Jézus szájából az „örök életről” szóló kijelentés: „Ámen! Ámen! Mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem már átment a halálból az életbe.”  (Jn 5,24) Erről ugyan nem írja János evangéliuma, hogy „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja?” (Jn 6,60), de hihetetlenül meredek mondatok ezek. Ezt fokozta az idézett kafarnaumi beszéd (Jn 6), amelyben és amelyet követőn Urunk Jézus többször is szólt arról, hogy bennünk akar élni, és a szőlőtőről szóló példázatban ezt bővebben ki is fejtette. (Jn 15) De nem csak Urunk Jézus halála volt megdöbbentő a tizenkét apostol számára, hanem még inkább a feltámadása, amikor látva borzalmas kereszthalálát, vagy értesülve róla találkoztak az élő Jézussal, aki meggyőzően bizonyította nekik, hogy testileg is él. Megdöbbentő újdonság ez az egész emberiség életében, és az Urunk Jézussal élhető új élet forrása azoknak, akik boldogan elfogadták, hitelt adtak a bizonyítékoknak, és elkezdték a „megkezdett örök életet”. [5]

Mindezt átgondolva már lehet bizonyos fogalmunk, nem csupán sejtésünk arról, hogy az ember abban is képmása az időtlen Istennek, hogy örök életre elhívott valaki.

k. Az ember közösségre teremtett lény (ens sociale)

Korunk emberének egyik legnagyobb problémája az elmagányosodás. Erről nem csak tanulmányokat olvashatunk, hanem a jogalkotók törvényeket is hoznak a probléma enyhítésére. Az első teremtés-elbeszélés isteni üzenetet fogalmaz meg, amely ezzel kapcsolatban is kifejezi Isten akaratát. Vagyis azt, hogy Isten közösségre teremtette az embert. A Biblia abban nagyszerű, hogy két fajta közösségről ír: közösségről Istennel és közösségről másik emberekkel. A kettő alig választható szét a bibliai szövegekben, mi is csak a figyelmet hívjuk fel erre a két fajta közösségre.

Az ember teremtéséről szóló szakasz nagy nyomatékkal ír erről, ahogyan már korábban is láttuk: „Megteremtette hát Isten az embert a saját képmására, Isten képmására teremtette meg őt, férfivá és nővé teremtette meg őket.” (1M 1,27) A férfi és a nő együtt, egymást kiegészítve Isten képmása. Ez pedig azt jelenti, hogy az ember igazában férfi és nő közössége. Hozzá tehetjük: Istent tükröző közössége. A bibliai szöveg alapján ezt határozottan állíthatjuk. A második teremtés-elbeszélés is erőteljesen visszatér erre a témára. „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok néki segítőt, hozzá illőt.” (1M 2,18) Egy művészileg is felülmúlhatatlan történettel tanítja az elbeszélés, hogy milyen ez az emberhez illő segítő: „Bocsátott tehát az ÚRISTEN mély álmot az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, hússal töltötte ki annak a helyét, és az ÚRISTEN azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá építette, és odavitte az emberhez. Az ember akkor azt mondta: „Na ez már csont a csontomból, és hús a húsomból;  legyen a neve feleség, mert férfiből vétetett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és a feleségéhez ragaszkodik, és lesznek egy testté. Mindketten pedig mezítelenek voltak – az ember és az ő felesége –, de nem szégyellték magukat egymás előtt.” (1M 2,21-25)

Amikor majd ennek a szövegnek az elemzéséhez érünk, megcsodálhatjuk azokat a kincseket, amelyeket a bibliai szöveg tartalmaz. Most csak a közösségi vonásokat vázolhatjuk fel. Milyen az emberhez illő segítő? Annyira hozzá illő, hogy belőle való. Méghozzá a szíve közeléből. Ennek megfelelően vonzódnak egymáshoz, a szerelem hallatlanul erős kötelékével. Két ember, de igazából egy. „Csont a csontomból, hús a húsomból.” Ezért a kötelékért fellazíthatjuk az életben maradáshoz nélkülözhetetlennek látszó szülői kötelékeket. Olyan összhangban, harmóniában, amit a 25. vers ír le költői módon: „Mindketten pedig mezítelenek voltak – az ember és az ő felesége –, de nem szégyellték magukat egymás előtt.”  

Milyen prózai ezután a bibliai szöveg után, ha azt írjuk: az ember közösségre teremtett lény. De ilyen prózai formában is igaz. Mint azonban a szeretet-világban minden, ez is teljes együttműködést igényel az embertől. Felhasználhatja, fejlesztheti, szárnyalhat benne, élheti – de semmibe is veheti, torzíthatja, vonszolhatja és bele is halhat. A szeretet-világ már csak ilyen. Az emberiség történelme mutat példákat mindkettőre: az együttműködésre is, meg a tönkretételre is. Az evangélium nagy örömhíre, hogy Urunk Jézussal vállalkozhatunk a hatékony együttműködésre.

Ugyanis – visszatérve a két fajta közösség említéséhez – a házaspár emberi közössége az Istennel való közösségre épül. Ezt is a második teremtés-elbeszélés tanítja. (1M 2-4) A későbbi részletes elemzés eredményeit előre véve azt tudjuk meg ebből, hogy ha az embernek (akár a férfinek, akár a nőnek) az Istennel való bensőséges életközössége (amit az Éden-kert ábrázol) megszakad, akkor a „csont a csontomból, hús a húsomból” mély közössége az „asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és én ettem” vádponttá válik. Az asszony az Istennel való bensőséges életközösség felrúgásával kénytelen a férjével való meghitt közösség helyett a „ férjed után van vágyódásod, ő azonban uralkodni fog rajtad” szörnyű elmagányosodását vállalni, a közösség „tágításában” is azzal szembe nézni, hogy „Megsokasítván megsokasítom viselősséged fájdalmait, és fájdalommal szülsz fiakat.” (1M 3,12-16) A férfi is hasonlót él át, amikor felrúgta az Istennel való bensőséges életközösség lehetőségét, és kitiltatik az élet fájának közeléből. Azt a sorsot választja magának, amely Isten szájából mély szomorúsággal hangzik (vö. 1M 6,6): „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megmondtam, hogy ne egyél arról, átkozott a föld miattad: fáradságos munkával élsz belőle életednek minden napján; ráadásul tövist és bogáncskórót terem neked, és a mező növényeit eszed; arcod verítékével eszel kenyeret, amíg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy, és visszatérsz a porba.” (1M 3,17-19) – Mi más ez, mint az elmagányosodott élet taposómalma, amelyben kudarcot kudarcra halmoz az Istennek hátat fordított ember?

Van kiút a reménytelen kudarc-halom taposómalmából? Van: Urunk Jézus Krisztus. Közismert a mondása: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Vagy konkrétabban, a közösségre vonatkozóan: „Maradjatok meg énbennem, és én tibennetek!” (Jn 15,4) Hogy ez örömteli közösség, nem kétséges. A kereszthalálra készülve tudja mondani a Mester: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.  Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.”  (Jn 15,9-11) Az egymással való közösséget is megoldja Urunk Jézus? – „Főpapi imájában” ezért esedezik Atyjához: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy legyenek mindnyájan egy! Ahogyan te, Atyám, énbennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek egy ők is mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,20-21) – De mindez nem csak vágy és ígéret. A beteljesedésről is beszámol a Szentírás: „Íme! Istennek a sátora az emberekkel van, és ővelük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz ővelük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: „Íme! Újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” (Jel 21,3-5)

Mi mindenben hasonlítunk még Istenre? Mi mindent tartalmaz még az az isteni kijelentés, hogy „Isten az embert a saját képmására, Isten képmására teremtette meg” ? Az eddigiek alapján is sejthető, hogy még rengeteg mindent. Nem is tudjuk ezen a helyen befejezni, csak abbahagyni a témakör bemutatását. Egy képmás-vonásra azonban még mindenképpen ki kell térnünk:

m. Az ember méltósága

Az ember méltósága? Hallatlanul komplex témakör. A napokban volt nagy hír a médiában egy hírhedt terrorista vezér „likvidálása”. Még a mondattól is borsódzik a hátunk. Nem csupán azért, mert  a „likvidálás” a második világháború tömegmészárlásainak volt a szalonképes neve. Hanem az is borzasztó, amikor egy embert „likvidálnak”. Tehát az ember tárggyá válik, csupán számmal jelölt darabbá, elveszítve a személyességét, amely Isten akaratából sokkal nagyobb méltóságot képvisel, mint bármi más valami. Világos, hogy nem kevésbé szörnyű, ha valaki olyan életmódra tér, amelyben reális közveszélyt jelent. Már végrehajtott és még előkészületben lévő tömeggyilkosságokat. A Bibliában erről is olvashatunk parancsot, ami nem kevésbé hátborzongató: „Irtsd ki a gonoszt magad közül!” (5M 13,1-11; 17,2-7) [6]

Hogyan igazodunk el ezeket hallván az ember méltósága témakörben? Be kell látnunk, hogy nem egyszerű eset. Semmiképpen sem „egy mondatos téma”. Nem is vállalhatunk mást, mint hogy végig gondolunk néhány, a témához kapcsolódó bibliai gondolatot.

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (3M 19,18) – Isten világos akarata, hogy szeressük egymást. Minden ember szeressen minden másik embert. Ez alól sehol sem olvasunk kivételt. Láttuk már, hogy ebben benne van az is, hogy becsüljük, tiszteljük egymást. Nem csak, vagy elsősorban nem azért, mert ügyes, szép, megértő stb. Elsősorban azért, mert ember. Hozzá tehetjük: Isten teremtménye.  Ha jól értjük, hozzá tehetjük még, hogy Isten kedvence. [7] Mindenki, nem csak az ügyes, szép, megértő. stb.  Akiért meghalt Urunk Jézus.

De hol érvényesül ez a való világban? Mindenütt ennek kéne érvényesülnie. Istennek ez az akarata, szándéka, vágya. Kevésszer valósul meg? Nem olyan kevésszer. Csak, ha megvalósul, az általában nem hír. Arról hallgat a média, arról nem beszélnek a piacon sem a társaságban. Ilyenek vagyunk. Mondhatjuk tehát, hogy nagyon sokszor valósul meg Istennek ez a szándéka.

És ha nem tesszük? – Isten nagyon határozott szankciókat állít, ill. parancsol meg választott népének. Ilyeneket: „Öld meg! - Add vissza! - Fizesd meg!” stb. „Ókori kíméletlenség? A szemet-szemért borzalmas világa?” – Felületesség volna ilyen röviden kiértékelni. Inkább mutatja az emberméltóság kérdéskörének rendkívül összetett voltát. Kérdezhetnénk: „Ha megölik a gyilkost, ki védi az ő méltóságát?” „Nemde ilyen szankciókkal kipusztulna a világ?” „Nemde sokkal nagyvonalúbban kellene ezeket a kérdéseket kezelni?” és hasonlók. Csakhogy másik oldala is van a dolognak: Ki tartotta tiszteletben annak az embernek a méltóságát, akit megöltek? Akinek a becsületébe gázoltak? Akit semmibe vettek? Akitől elraboltak valamit? Mivel pedig ilyen tetteknek nap mint nap a tanúi vagyunk, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a feje tetejére állt a világ. Mitől? Attól, hogy mi, emberek ettünk „a jó és gonosz ismerésének a fájáról”. Már láttuk, hogy arról enni – többek között – annyit jelent, mint tervszerűen és gonoszul vagy csupán felelőtlenül, de mindenképpen a saját érdekeimnek megfelelően szabni meg, mi jó nekem és mi gonosz. Sőt közösséget vállalni jóval, gonosszal egyaránt. Ettől áll a feje tetejére a világ? – Ettől. Teljesen! És ennek áldozatul esik az ember méltósága is. Itt, a földön,  „a nap alatt”, (lásd Préd 1-12), és ha nem kiált megmentő után „a nap alatt”, akkor a halála és feltámadása után is. [8] Miért hagyja Isten, hogy ez megtörténjék? – Jó kérdés. Választ is találunk a Bibliában: mert szeretet-világban élünk. Isten szeretetből szeretetre teremtett minket. Ezt a választ a korábbiakban már fölvázoltuk, és a második teremtés-elbeszélés elemzése során majd alaposabban is kifejtjük. Annyit azonban már most hozzá kell tennünk, hogy Isten végül vissza fogja fordítani a feje tetejére állott világot a talpára. Legalábbis azok számára, akik készek elfogadni ezt a visszafordítást, sőt készek együttműködni Ővele ennek a kivitelezésében. Ebben is célszerű elmélyülnünk, de itt csak olvasnivalókra hívhatjuk föl a figyelmet. [9]

„…különbnek tartsátok egymást magatoknál!” (Fil 2,3) – Egymás megbecsülésének ez a Pál apostol által megfogalmazott bibliai normája már első olvasásra is megdöbbentő. Minél jobban a mélyére megyünk, annál inkább. Azonnal kifogások százai jutnak eszünkbe: „Egy nyolc gyerekes családanya tartsa különbnek magánál az utcasarkon a testét áruló prostituáltat?” – fakadhat föl bennünk a méltatlankodó kérdés. A Filippi levélből idézett mondat ugyan közvetlenül a gyülekezet hívő tagjaira vonatkozik. De még akkor sem érthető a levél szövegösszefüggése nélkül. A „különbnek tartsátok” oka nem az, hogy a másik ügyesebb, szebb, értékesebb, többet dolgozik, többet teljesít stb. Hanem? Hanem a Fil 2,5-ben olvasható mondat: „Ugyanaz a lelkület legyen tibennetek, amely Krisztus Jézusban megvolt! Ő ugyanis Isten formájában lévén nem tartotta Istennel való egyenlőségét zsákmánynak, amihez feltétlenül ragaszkodjék, hanem kiüresítette magát, fölvette a szolga alakját, és hasonló lett az emberekhez. És embernek találtatván megalázta magát mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,5-11) Mi volt a célja Urunk Jézusnak ezzel a kiüresítéssel? Érdekes, hogy az idézett „Krisztus-himnuszból” ez csak részben derül ki. A Biblia más részeiből azonban egyértelmű: hogy kifizesse értünk és helyettünk a mi megfizethetetlen adósságunkat Istennek (lásd Mt 18,23-35; stb.), és így megmentsen minket, hogy éljünk. (Lásd Jn 3,16; 2Kor 5,14-21; stb.) Rövidebben: Urunk Jézus célja, hogy életünk legyen. (lásd Jn 10,10; stb.) Ha ez a lelkület van meg mibennünk, akkor már egészen más a „különbnek tartsátok egymást magatoknál!” mondatnak a jelentése. Az említett nyolc gyerekes családanya azért tartja különbnek magánál az utcasarkon a testét áruló prostituáltat, mert az a szegény nő még nem fogadta be a szívébe Urunk Jézust. Ennek következtében elveszett ember, tehát sokkal különb megbecsülést és erőfeszítést igényel a már Krisztus kegyelméből újjászületett emberek részéről, mint az, aki Krisztus Urunkkal a szívében neveli nyolc gyermeket számláló családját. Nem a saját teljesítményét méri tehát össze a prostituált teljesítményével, hanem annak az elveszett állapotát, a hihetetlenül nagy hiányait, azzal a kegyelemmel, amelyet ő már elnyert. Feje tetejére fordult gondolkodás? Bizonyos értelemben igen. Krisztus Urunknak az a minden határon túl emelkedő mentő szeretete, amely előtt elnémulnak megdöbbenésükben még a szellem-világ legnagyobbjai is. (lásd 1Pt 1,12)

És ha nem így gondolkodunk? – Akkor óriási fejlődésen kell átmennünk ahhoz, hogy eljussunk „a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra”. (Ef 4,13)

Tiszteld atyádat és anyádat! (2M 20,12; 5M 5,16) – Ezt a parancsot már idéztük az előző cikkünkben Az ember tiszteletet igényel és érdemel c. alfejezetben. Az ember méltóságának átgondolásánál is szemünk előtt kell tartanunk ezt a parancsolatot. Hiszen igen nagy méltóság az, amikor az ember – a Teremtő Isten munkatársaként – vállalkozik az életadás fenséges küldetésére. Küldetésére, mert Isten parancsát teljesíti: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1M 1,28) Fenséges ez a küldetés, mert az ember méltósága Istentől való méltóság, és mindennél nagyobb feladat, amelyhez minden képességére, erejére, felkészültségére, ajándékára szüksége van. Valamennyien tudjuk, hogy a közvélemény nagy része nem így gondolkodik a szülői küldetésről. Ez azonban nem befolyásolja a tényt, hogy Isten így gondolkodik róla. Sőt azt akarja, hogy mi, emberek is így gondolkodjunk róla. Másképpen nem is leszünk „hosszú életűek a földön”, mármint az „élők földjén”, amely a „mennyei haza” előképének egyik neve a Bibliában. (Ez 32)

És ha nem tiszteljük a szüleinket? – A mai demográfiai helyzet Európában egészen másképpen teszi fel nekünk a kérdést: Hol vannak a gyermekeik fölnevelése során a családot tervező, alkotó, azt biztosító szülők? A kisiskolás gyermekek kb. 60 százaléka elvált szülők gyermeke. Isten Tíz Igéjének az érvénye nem változott. De mi lesz velünk, ha nincs, akikre alkalmazható lenne?

Ne hazudj! (5M 19,16,21) – Az ember méltóságát közelről érinti, hogy a beszéde igaz-e vagy hamis. Megfelel-e a valóságnak vagy sem. A hazudozó embernek nincsen becsülete a többi ember előtt. Még akkor sem, ha a kelleténél több ember vallja, hogy „hazugság nélkül nem lehet élni”, vagy „hazudj bátran, csak rá ne jöjjenek!”. A bibliai szövegek az őszinteséget tekintik isteni vonásnak, [10] tehát az Isten-képmás emberhez is ez való.

A Tíz Ige betűi csak a bíróság előtti hamis tanúságtétel tilalmát említik, de nagyon sok bibliai kijelentés állítja a hazugság gonoszságát, tilalmát. [11] Sőt Urunk Jézus az írástudókkal folytatott vitájában az ördögöt mutatja be úgy, mint aki „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban (valóságban), mert nincs benne igazság (valóság). Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44) [12]

És ha nem így gondoljuk? Akkor Urunk Jézus nagyon kemény szavai az említett vitából érvényesek miránk is: „Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni…aki hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44) – Igen kemény szavak! Ennek megfelelő kemény állásfoglalást igényelnek tőlünk az adott témában. Hozzátesszük, nem is tudunk ennek a normának megfelelni, ha nem fogadtuk el Urunk Jézust megváltónknak és urunknak, ha nem Ő él mibennünk, és ha nem Ő irányítja életünk minden lépését. (Lásd Jn 15; stb.)

Ne lopj! (2M 20,15; 5M 5,19) – Az ember méltóságán gondolkodva a Tízparancsolatnak (Tíz Ige) ez a passzusa is elevenbe vág. Ha valakit becsaptak, mi az első, ami kibuggyan a száján? „Hazug, tolvaj, csaló!” Ha pedig ilyesmi elhangzik, de nem lehet bizonyítani, becsületsértés címén jelentik föl a bíróságon. Valóban becsületbe vágó ügy. Az emberméltóságunkat sérti. A bibliai szövegek olyan gyakran kitérnek erre a témára, hogy nyilvánvaló, a sok csalás, lopás, rablás nem pusztán a mi korunk „vívmánya”. Egyidős baj ez az emberiséggel. Amióta szembefordultunk Istennel, egymást is megcsaljuk, meglopjuk, kiraboljuk. Ezen a téren is Urunk Jézus adja a megoldás reményét. Ha befogadjuk Őt a szívünkbe, felragyog rajtunk Krisztus arca, akihez semmi csalás, lopás, rablás vagy ezekhez hasonló nem férkőzhetett.

Irodalomjegyzék

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

• • Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993]  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó  – 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

  • Choo, Thomas [2011]  A menny valóság! Bp., Immanuel Alapítvány, 264 o. 

  • Feiner, Johannes - Löhrer, Magnus (szerk) [1970]  Mysterium Salutis I-III. Einsiedeln-Zürich-Köln, Benziger Verlag

  • Gál Ferenc [1967]  Az üdvtörténet misztériumai  Bp., Szent István Társulat, 238 o.

  • Garrigou-Lagrange, R.  [1940 körül]  A megkezdett örök élet

  • Grózinger Sándor [1999]  Feltámadás a bibliai zsidóságban (Kabbala könyvek 1.)  Bp., Makkabi, 49 o.

  • Gyökössy Endre [1994]  Őstörténet Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 128 o.

  • Gyökössy Endre:  Bandi bácsi a szeretetről, Bp., Szent Gellért Kiadó és Nyomda , 192 o.

  • Haag, Herbert [1989]  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat – 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

  • Hamar István [22008]  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft. – 116 o.

  • Komesz Mátyás [2011]: Az üzenetcentrikus írásmagyarázat alapelemei – segédlet (elektronikus állomány) Bp, PTF – 102 o.

  • McClung, Floyd Jr. [198x] Isten atyai szíve, Bp., Betlehem Kulturális Egyesület, 176 o.

  • Puskás Attila [2006]  A teremtés teológiája  Bp., Szent István Társulat – 342 o.

  • Raj Tamás [2003]  Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi  Bp., Makkabi Kiadó – 213 o.

  • Rózsa Huba [2002]  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat – 337 o.

  • Teremtéstörténetek [1994]  Populart füzetek - 1. Bp., Interpopulart Könyvkiadó

  • Tillich, Paul [1996, 22000]  Rendszeres teológia Bp., Osiris Kiadó, 688 o.

  • Wenham, Gordon J. (Cheltenham-ből, vlsz. anglikán szerző) [1987]  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary CD (WBC)  Dallas - Texas, Word Books Publisher

  • Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III.  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

  • Wolff, Hans Walter [2001]  Az Ószövetség antropológiája – Bp., Harmat – 317 o.

  • Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943]  Genesis - 1.  in: Zürcher Bibelkommentare Zürich, Theologischer Verlag

Jegyzetek

[1] Bár így is ír, de nem túl sokszor, lásd Jes 46,10;  Dán 4,32; Mt 20,15; Ef 1,11;

[2] Ezúttal szándékosan nem tettem a szöveget idéző jelbe, mert a szövegemhez alkalmazva idéztem a bibliai szöveget.

[3] Bólyai-Lobacsevszkij tér, a Minkowski féle négyes tér stb.

[4] Grózinger Sándor [1999]  Feltámadás a bibliai zsidóságban (Kabbala könyvek 1.)  Bp., Makkabi, 49 o.

[5] lásd Garrigou-La Grange [] A megkezdett örök élet c. remek kis könyvét.

[6] A MBT fordítása erre is „finomabb”, szalonképesebbnek szánt kifejezést használ: „takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!”  (5M 13,6; stb.)

[7] Lásd 5M 32,10; Zs 17,8; Péld 8,31; Jes 62,4; Zak 2,12; stb.

[8] Lásd Mt 25,31-46; stb.

[9] Gál Ferenc [1967]  Az üdvtörténet misztériumai  Bp., Szent István Társulat, 238 o. – Choo, Thomas [2011]  A menny valóság! Bp., Immanuel Alapítvány, 264 o. – Feiner, Johannes - Löhrer, Magnus (szerk) [1970]  Mysterium Salutis I-III. Einsiedeln-Zürich-Köln, Benziger Verlag stb.

[10] Lásd Zs 25,8; Mt 3,15; Mk 12,14; Jn 1,1-14;

[11] 5M 19,16,21; Péld 19,5.9; stb.

[12] Az idézett szövegben az „igazság” a görög „alétheia” fordítása, ami a „valóságot, igaziságot, őszinteséget, hűséget” jelenti.