Hecker Róbert: A keresztény tapasztalat csodája

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(1. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Jézus Krisztus munkásságának, hatásának titkát régóta boncolgatják. Vannak, akik szerint  Ő a szeretet vallásának megalapítója. Mások úgy vélik: Jézus Krisztus tanítványainak elkötelezett missziós közösséggé formálása által ért el maradandó változást a világban, - hiszen így biztosította az evangélium világméretű terjedését. Sokan vannak azok a magyarázók is, akik szerint a titok nyitja nem annyira Jézus Krisztus személyében, hanem sokkal inkább az  Ő mondanivalóját és tetteit megelevenítő Szentlélek munkálkodásában keresendő Į Egy biztos: Jézus Krisztus titkának megfejtése máig az emberiség legfontosabb feladata ! Aki ezt a titkot megérti, annak életében a pokol erői által leküzdhetetlen mennyei erőforrások buzognak föl. (Lásd Máté 16,13-20)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: vajon ezt a titkot elsősorban az értelmünk, vagy az érzelmeink, netán az akaratunk segítségül hívása által tudjuk megfejteni ? János apostol látása szerint Krisztus titka valójában a hívő ember tapasztalatai által bomlik ki, válik világossá, és érthetővé. Nem az tehát a fő kérdés, hogy Krisztust vajon elsősorban érteni, érezni, vagy akarni kell-é, hanem ez: van-e Róla, Vele, személyes, élményed, tapasztalatod ? (Lásd I.János 1,1-2)

 

A téma összefoglalása:

Az a levél, amelyet most elkezdünk együtt tanulmányozni, minden porcikájában erről a csodáról, a Krisztust hús-vér módon, valóságosan megjelenítő keresztény tapasztalatról szól. Óriási, felszabadító erőt közvetítő lényeglátást és bűn alóli teljes felszabadulást munkáló, sorsfordító valóságról van szó ! János apostol levelének kulcsüzenetét éppen ezért ebben a kérdésben foglalhatnánk össze: látod-e az Urat ? (Lásd János 20,19-23)

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(2. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a halott vallásos okoskodások börtönéből kiszabaduló, valóságosan megtapasztalható Krisztus-hit csodájáról volt szó. Ez a tapasztalat szabadít ki bennünket félelmeink és szorongásaink börtönéből, hogy hitelesen képviselhessük a szabadítás csodáját. (Lásd János 4,39-42)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: hol, milyen közegben bontakozik ki, illetve erősödik meg ez az újfajta, a hétköznapok megszokott, öröm nélküli taposómalmától olyannyira különböző életérzés ? A most sorra kerülő igeszakasz erre a kérdésre ad választ. (Lásd I.János 1,3-4)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a valóságos, hús-vér Krisztust csak a közösség örömét közvetítő erőtérben lehet megtapasztalni. Ahogyan a mágneses erőtér is igazán a fémből készült tárgyak tulajdonságainak megváltozásában érzékelhető úgy az Isten Országának erőtere is csak a gyülekezetben fejti ki áldásos hatását, ott, ahol úgyszintén törekszenek a közösség építésére. (Lásd Zsidók 10,24-25)

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(3. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén közösségnek a valóságos Krisztust megjelenítő légköréről volt szó. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez az ígéret csak ott válik valósággá, ahol a közösség építésének kihívását is komolyan veszik, mert ahogyan a ház sem épül föl csupán azért, mert az építkezéshez szükséges köveket összehordták, ugyanúgy a közösség sem épül magától, - vagyis az őt alkotó emberek aktív közreműködése nélkül. (Lásd I.Péter 2,3-10)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: mi ennek a közösségépítésnek a biblikus, Krisztus akaratát visszatükröző tartalma ? Hiszen vannak pl. olyanok, akik szerint ez elsősorban a közösségi tagok szükségleteire fogékony szociális érzékenységet jelenti, mások a tiszta tanítást értik alatta, vagy az egységes vélemény kialakítását tekintik a közösségépítés leghangsúlyosabb elemének. A most sorra kerülő igeszakasz erre a kérdésre ad választ. (Lásd I.János 1,5-6)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a valóságos, hús-vér Krisztust az Ige tanítása szerint abban a keresztyén közösségben lehet megtapasztalni, ahol a képmutatás hazugságával tudatosan szembefordulnak. Nem a „tökéletes gyülekezet” megvalósítása hát a cél, hanem egy olyan közösségé, amelyben a nyílt, egyenes, mindenféle hátsó szándékoktól és titkolódzástól mentes testvéri kapcsolatok a meghatározók. Mindez azért is fontos, mert Krisztus éppen azt tanítja nékünk, hogy nem attól kell félnünk, amit mások rólunk mondanak, hanem a hazugság testet-lelket megölő lelkületétől. (Lásd Máté 10,24-28)    

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(4. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a közösségépítés meghatározó tartalmáról, az őszinteség légköréről volt szó. Megérthettük azt, hogy a biblikus értelemben vett közösségépítés során nem a bűnöket, gyengeségeket eltussoló képmutatás, hanem az azokat őszintén fölvállaló nyíltság erősödik meg. (Lásd János 21,15-19)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: mi ennek a fajta nyíltságnak a következménye ? Netán az, hogy „ami a szívemen, az a számon”? Bizonyosan nem erről van szó, hiszen egy olyan közösség, mely tagjait arra ösztönzi, hogy az egyedül rájuk és Istenükre tartozó dolgokat is nyilvánosságra hozzák, bizonyosan rossz, az egyes embert leuraló úton jár. Éppen ezért olyan fontos mostani igeszakaszunk, mely a nyíltság bibliai célját, értelmét mutatja be. (Lásd 1János 1,7-10)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a biblikus értelemben vett nyíltság valódi célja a bűnbocsánatra szorultságunk kendőzetlen fölvállalása. Ebből következik a keresztyén közösség valóságos összetartó ereje, ami nem más, mint a Krisztustól elnyert bűnbocsánat mindenki számára hozzáférhető élménye. A közösségépítés tehát azt jelenti, hogy életünk értékeit kivétel nélkül a bűnbocsánat kegyelméből vezetjük le, és egymást is erre a szemléletváltásra ösztönözzük. Így lesz Krisztus szabadító ereje mindannyiunk számára megtapasztalható valósággá. (Efezus 5,6-17)

 

  

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(5. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat erőteréről, a közösségépítésről volt szó. Nyilvánvalóvá vált: ez az erőtér elengedhetetlen, hiszen ahogyan légüres térben sem lehet levegőt venni, vagy víz nélküli medencében úszni, úgy a keresztyénségünk sem működhet a közösségen kívül. Nem működhet, mivel ebben a tevékenységben valójában annak a fölülről való késztetésnek engedünk, mely önzésünk kiszolgálása helyett felebarátunk felé fordít. Az ő javának keresése által fedezzük föl hitünk igazi kincseit. (Lásd 1Péter 4,7-11)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: „akkor hát ki üdvözülhet?” Hiszen az Istennel és a felebaráttal fölvállalt közösség építése az ember számára olyannyira nehéz feladat, hogy annak véghezvitelétől valósággal visszaretten. Jézus Krisztus válasza ma is időszerű: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lukács 18,26) Mostani igeszakaszunk éppen ennek a fölülről való, a lehetetlent lehetővé tévő közbeavatkozásnak a lényegét mutatja be. (Lásd 1.János 2,1-1)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a közösségépítés munkájába belefáradt, saját erőtlensége terhei alatt nyögő embernek nem másra van szüksége, mint az értünk és az egész világért folyamatosan közbenjáró Jézus Krisztusra. Ő az, Aki bűntörlő vére által lehetővé teszi, hogy közénk, Teremtőnk és a teremtett világ közé ne tudjon senki falat húzni. Így érthetjük meg, hogy Istennek szeretete éppen abban mutatkozik meg a legjobban, amikor a kiengesztelődés munkálása által az ember és Teremtője, valamint az ember és felebarátja között feszülő kiengesztelhetetlenséget föloldja. (Lásd Róma 8,31-39)

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(6. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat próbakövéről, a kiengesztelődésről volt szó. Nyilvánvalóvá vált: Ha Jézus Krisztus golgotai váltságműve nélkül ezt a világot semmi sem menthetné meg az egymás ellen acsarkodó gonosz indulatok gyilkos következményeitől. Ő az a kozmikus méretű villámhárító, aki az ember bűnössége, és a Mennyei Atya szentsége közötti iszonyú feszültséget önmaga föláldozása által levezette, lehetővé téve a Teremtő és teremtménye újbóli egymásra találását. Jézus Krisztus ezt az engesztelő szolgálatát mindmáig végzi, ugyanakkor látnunk kell: Ő közvetlenül nem avatkozik bele az emberi igazságtalanságok szövevényes láncolatába. (Lásd Lukács 12,13-14)

 

A téma kibontása:

Éppen ezért jogosan merül föl a kérdés: hogyan élhetjük át, tapasztalhatjuk hát meg Jézus Krisztus engesztelő szolgálatának valóságát ? Ha nem azt jelenti mindez, hogy Ő igazságot szolgáltat nékünk a hatalmaskodó főnök, a gonoszkodó szomszéd, az igazságtalanul osztályzó tanár, stb esetében, akkor valójában miben áll a lényege ? Hiszen a mi számunkra ebben lenne mérhető, megfogható Jézus Krisztus engesztelő, közbenjáró szolgálatának a hatékonysága… A Biblia viszont egészen mást hangsúlyoz, amiről éppen a mostani igeszakaszunk beszél. (Lásd 1János 2,3-5)

 

A téma összefoglalása:

Igen, az engesztelés szolgálata során kikerülhetetlen kérdéssé válik az igazság és hamisság közötti különbségtétel. Így értjük meg azt, hogy a bennünket körülvevő, sokszor igencsak nyomasztó konfliktusok célja a saját felszínességem béklyóinak levetése. A Szentlélek egyértelmű, tiszta mozgatórugókkal, a gondolatok, szavak, és cselekedet egyöntetűségével kíván megajándékozni… Hogy célhoz érjen bennünk az Égi Szeretet. (Lásd Máté 21,28-31) 

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(7. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalatot elmélyítő golgotai váltságműről volt szó. Megérthettük: Jézus Krisztusnak váltsághalála, - mely bennünket a Mennyei Atyával engesztel ki -, azt is lehetővé teszi, hogy szembenézzünk az igazsággal. Ez a szembenézés azért lesz mindenki számára megvalósítható, mert senkinek sem kell már attól félnie, hogy a Mennyei Atya a fejéhez verné őszintén fölvállalt „majdnem-igazságai” hazugságát. Teremtőnk szándéka sokkal inkább az, hogy megtanítson bennünket az igazságban való járásra, tőlünk pedig csak annyit kér: nevelő, a szeretet igazságát velünk megtapasztaltató munkájának ne álljunk ellent. (Lásd Lukács 15,20-32)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: Mi a biztosíték arra nézve, hogy saját hamisságunkkal szembesülve nem fogunk gyógyíthatatlan sérüléseket szerezni, vagy olyan megrázó élményeket, melyektől legszívesebben megkímélnénk magunkat ? Hiszen az ember azért idegenkedik ösztönösen a színvallástól, mert a megszégyenülésen túl attól is tart: mi lesz vele, ha eddigi életfolytatásának tarthatatlansága tovább már nem titkolható ? Hogyan lenne akkor ereje arra, hogy a megszokott-belévésődött rossz mintákat, viselkedési módokat levetkőzze, és helyettük újakat, jókat tegyen magáévá ? Mostani igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1János 2,5/b-8)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a jó kimenetel, a hazugságok útvesztőiből kitörő alapvető változások garanciája az, hogy „a sötétség múlik, és már fénylik az igaz világosság”. Olyan ez, mint amikor felkél a Nap: az éjszaka árnyai jelen vannak ugyan még, de feltartóztathatatlanul kibontakozik, eluralkodik a tájon a világosságot, életet, örömet hozó, áldott napsugár. Így akar a mi életünkben is kibontakozni Krisztus szeretetének napsugara ! Éppen ezért nem új vallási felfedezésekre, hanem a régi, jól bevált útra van szükség, mely csak akkor hoz felüdülést, ha azt teljes szívből valósítjuk meg ! (Lásd Márk 12,28-34)

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(8. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalatot megalapozó ígéretről gondolkodhattunk. Ez az ígéret a szántóvető ember ígérete, aki azzal a bizonyossággal veti el a magot, hogy az ki fog kelni, szárba szökken, és bőséges termést hoz. Ez a bizonyossága nem saját képességei miatt alakul ki benne, hanem a Mennyei Atya által megalkotott természet rendjére alapoz. Ugyanilyen, magától értetődő rendje van Isten Országának is: aki annak erőterében él, az olyan tapasztalatokat szerez, melyek egyre inkább elmélyítik benne a fölülről való jó kibontakozásának, győzelmének belső bizonyosságát. (Lásd Márk 4,26-29)

 

A téma kibontása:

Ez a bizonyosság azonban nem valamiféle hurrá-optimizmus, és nem eredhet megalapozatlan illúziókból. A hétköznapok ütközeteiben, kihívásai közepette sokszor mégis úgy tűnik: mintha a szeretet magvetése mégsem kelne ki. Éppen ezért jogos a kérdés: vajon nem vall túlzott magabiztosságra azt feltételezni, hogy a hívő emberben Krisztus szeretete folyamatosan növekszik ? Nem valamiféle bújtatott hívő gőgről van ebben az esetben szó ? A most sorra kerülő igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1János 2,9-10)

 

A téma összefoglalása:

Istennek Igéjét tanulmányozva ismét csak rádöbbenhetünk arra: mennyire más a Szentháromság-Isten gondolatmenete, mint a miénk. A természetes ember három kategóriában gondolkodik: szeretett, gyűlölt, és számára közömbös embertársakra osztja környezetét. Az Ige a közömbösséget a gyűlölettel teszi egyenértékűvé (Lásd Példabeszédek 13,24). A szeretetben való növekedésünk tehát azt jelenti, hogy egyre inkább elszakadunk a közömbösség csapdahelyzetéből, mert tudjuk: a szeretet világosságában való járás csodálatos, fölbecsülhetetlen kincs. (Lásd János 12,34-36)

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(9. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat által kibontakozó tisztánlátás ajándékáról volt szó. Ez a tisztánlátás szétoszlatja a kétes, homályos értékítéletet, és fölszabadít a saját fogyatékosságoktól való örömteli megszabadulásra. (Lásd Máté 5,29-30)

 

A téma kibontása:

Ez, a magyarázkodás kényszerétől mentes tisztánlátás ugyanakkor az első pillanatban örömtelen önostorozásnak tűnik. Jogosan merül hát föl a kérdés: valóban a középkori szerzeteseket jellemző kíméletlen vezeklés irányába kellene elmozdulnunk akkor, amikor elszakadunk a középutas megoldásoktól ? Másként megfogalmazva a kérdést: a hitélet tisztasága, egyenessége kikerülhetetlen módon keménységgel, és számonkéréssel párosul ? A most sorra kerülő igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1.János 2,11-14)

 

A téma összefoglalása:

Igen, az üdvbizonyosság valóságos megtapasztalása által értjük meg: nincs nagyobb kincs annál, mint amikor életünknek célja van, amikor nem vakítja el szemünket szeretetlenségünk sötétje. Ha tehát engedünk Isten Szentlelkének, és az elvégezheti bennünk tisztogató munkáját, akkor nem egyre karcosabb-érdesebb, hanem örömtelibb lesz az életünk ! Üdvösségünk bizonyossága hitéletünk különböző korszakaiban más-más hangsúlyokkal bír, de folyamatosan az Égi Jeruzsálem felé mutat ! (Lásd Zsidók 10,19-25)

 

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(10. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat alapélményéről, a céltudatosságról volt szó. Megérthettük azt, hogy Krisztus szeretete nélkül az ember mindig kiszolgáltatott marad: ilyenkor saját érzelmeibe a legváratlanabb pillanatokban sötét indulatok költöznek, ő maga pedig tehetetlen bábként sodródva válik a gyűlölet eszközévé. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy milyen nagy összeszedettséggel, céltudatos előre jutással ajándékoz meg bennünket az, amikor Jézus Krisztus bűnbocsátó szeretetét elfogadjuk: ekkor már nem vagyunk adósa senkinek, és terveink, elképzeléseink kezdőpontjába is egyre inkább az Atya akarata kerül. (Lásd Jeremiás 1,17-19)

 

A téma kibontása:

Már Jeremiás próféta elhivatásának történetéből kitűnik: az Ige a céltudatosság alatt mást ért, mint a bennünket körülvevő világ. Környezetünkben olyan emberek jellemzőjeként használják ezt a kifejezést, akik makacsul, szívósan kitartanak elképzeléseik mellett addig, ameddig azok meg nem valósulnak. Ők azok, akik a fölmerülő akadályok láttán sem adják föl, hanem véghezviszik, amit elterveztek. (Ilyen ember volt például Vásárhelyi Pál is, aki a Tisza szabályzásának hajtómotorja volt.) Ugyanakkor épp az előbbi példa mutatja, hogy ezek a nagy áldozatokat, emberi feszültségeket gerjesztő célok az idő múlásával megkérdőjeleződnek, vagy erősen módosulnak. (Ma már az árvizek egyik kiváltó okaként tartják számon az egyenes folyású, ártér nélküli folyómedret.) Jogos tehát a kérdés: ki mutat nékünk olyan célokat, melyekért valóban érdemes küzdeni ? A most sorra kerülő igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1János 2,15-17)

 

A téma összefoglalása:

A most tanulmányozott igeszakaszunk tehát két utat tár elénk. Vannak olyan célok, melyek a mulandó