Bevezetés

Pünkösdi hívőként hiszek abban, hogy a csodák ma is léteznek, és a Bibliában olvasott csodák valóban megtörténtek. Számomra ezek nem zsidó mítoszok, nem legendák, nem költői túlzások, nem irodalmi fogások, nem egy tragikus halált halt zsidó vándortanító szürke élettörténetének kiszínezései, hanem Isten hatalmának megmutatkozása az ember számára. Ha hisszük, hogy a Biblia Isten ihletésére íródott, azzal is egyetértünk, hogy nem véletlenül kerültek bele a csodák a Szentírásba. Eltöprenghetünk, vajon miért tett Jézus csodákat és milyen céllal jegyezték le ezeket a szentírók?

Teológiai tanulmányaim során számos módon találkoztam a csodák témájával. Ahogy elmélyedtem az evangéliumok olvasásában, nagyon megérintett Jézus odafordulása a szenvedő, szükségben levő emberek felé. Szerettem volna jobban megismerni, megérteni a Megváltó földi élete során véghezvitt cselekedeteit.

Nagyon érdekesnek találom a témát, mert a legtöbb szakirodalom, teológiai témájú könyv a megváltástannal foglalkozik, Jézus tanításával, „Isten Országa” értelmezésével, üdvmunkájával. Kevésbé kerül elő a cselekvő, jeleket és csodákat tevő Jézus, pedig kortársai így is találkoztak vele. Nemcsak tanításának újszerűségével vonzotta magához a tömegeket, hanem könyörületes szívével, szükségeiket betöltő cselekedeteivel, valamint szavainak hitelességét igazoló természetfeletti jelekkel. Cselekedeteit, azok motivációját azonban sokan félreértették kortársai közül. Az eltelt évszázadok során Jézus csodáinak megítélése, értelmezése nagy változásokon ment keresztül. A történelmi áttekintés mellett fontos a jelen kort is vizsgálni – milyen jelentőséggel bírnak a ma embere, kereszténye, teológusa számára az evangéliumok csodaelbeszélései?

A XXI. századi ember kétirányú érdeklődése figyelhető meg a csodákkal kapcsolatosan. Egyrészt a materialista, ateista gondolkodás még mindig tartja magát, másrészt egy új, transzcendensre nyitott gondolkodású generáció nőtt fel. A csodák, természetfeletti jelenségek megtapasztalása iránti vágyakozás elég erőteljes. Ungot-berket bejárnak, és fűt-fát képesek megenni a csodás gyógyulásokért, virágzik a természetgyógyászat, a keleti misztika, alternatív gyógymódok, a kézrátétellel, ráolvasással gyógyító sámánok, parafenoménok, áltudományos hókuszpókuszok biznisze. Sőt a Jézus nevét harsogva, de az ő ismerete, a vele való kapcsolat nélkül gyógyítók és csodákat tevők is megjelentek a színen.

Ez adja a téma aktualitását. Keresztényként tudnunk kell, ki az valójában, aki a csodák mögött áll. Ki az a Jézus, aki az evangéliumokban csodatevő, gyógyítóként megjelenik, akinek élete, halála és feltámadása a legnagyobb csoda, és akinek nevében ma is, valódi csodák történnek az emberek életében? A csodatörténetekben részlegesen megjelenik Jézus önértelmezése is.

1. A csoda definíciója, csoportosítása, a csodaelbeszélések műfaja

1.1 A csoda meghatározása

Miben különböznek a csodák a mindennapok eseményeitől, történéseitől, a természet mindennapi folyamataitól? Hiszen azok szintén csodálatosak; a gyermekek formálódása az anyaméhben, a természet újjáéledése tavasszal, a víz körforgása, az anyagok kémiai átalakulása. Mindennapos megtapasztalásuk azonban megfoszt minket az ámulattól, egyszerűen megszokjuk őket. „Az, hogy az elültetett mag kikel, a Nap fölkel és lenyugszik a látóhatáron minden nap – ugyanannak a számunkra felmérhetetlen és befolyásolhatatlan erő működésének következménye, ami a vizet borrá változtatta, a háborgó tengert egyetlen szóval lecsendesítette, vagy a reménytelen beteget egyetlen pillanat alatt meggyógyította.”[1]

A csoda túlmutat önmagán: „Az Újszövetség szerint csoda az, amire az ember nem képes, ami e világ keretein belül teljesen lehetetlen, az, ami felülről való beavatkozás útján jön létre. A csoda az eljövendő aión (világkorszak) belenyúlása a jelenlegibe.”[2]

Lenkeyné definíciószerű megfogalmazása több oldalról világítja meg a csodákat: „Jézus földi munkásságának azt a részét, amely az Atya segítségül hívása alapján a Szentlélek erejével a maga korában rendkívüli, a válságos helyzetben lévő ember helyzetét megváltoztató, szabadító tettnek számított, meghaladta az emberi képességeket és lehetőségeket, ellentmond a természeti törvényszerűség ismert szabályainak, racionális úton nem követhető, egyrészt hitet ébreszt, másrészt megdöbbenést, ámulatot vált ki azokból, akik szűkebb vagy tágabb környezetének tagjaként az események tanúi, a széles körben elterjedt, közismert kifejezéssel csodának nevezzük.”[3]

Weissmahr a csodában Isten mentő szeretetének megnyilvánulását is látja. „A csoda egy nagymértékben rendkívüli, a világon belüli lehetségesre vonatkozó előzetes felfogásunkat megtapasztalható tényként adott volta miatt alapvető kritikának alávető, és egyben egzisztenciális jelentőséggel rendelkező esemény, mely által a transzcendens Isten a teremtménynek az új és előre nem látható valóság előidézésére képes erői által, azaz világimmanensen tevékenykedve meglepő módon evilági üdvösséget, illetve szorongatott helyzetből való menekülést ajándékoz az embernek, hogy ezáltal személyes és feltétlen üdvösségre irányuló szeretetét érzékelhető jel által nyilvánítsa ki a világban.”[4]

1.2 A csodaelbeszélések csoportosítása

1.2.1 Biblián kívüli csodaelbeszélések

Csodaelbeszélések az Újszövetség korában és az antik világban Jézuson kívül is léteztek. Kr. e. 3–1. század kivételével az ókori világ minden korszakából maradtak ránk csodatörténetek. Csodákat tulajdonítottak például Vespasianus római császárnak, Jarkasz hindu bölcsnek, vagy egy Tyanai Apolloniosz (Kr. u 3–97) nevű vándorló csodatevőnek, a Talmudban is szó esik csodatevő rabbikról.[5] A Kr. u. első évszázad nagyszámú karizmatikus csodatévő és csodadoktor fellépésének korszaka volt.[6] A csodatévő gyógyítók iránti érdeklődés megélénkülésében szerepet játszhatott az egyre nagyobb méreteket öltő, általános nyomor. Izraelben ehhez hozzájárult még a politikai alávetettség is. Aki akkoriban Jézus csodáiról hallott, az tudta, hogy másutt is vannak thaumaturgoszok, akik a híradások szerint gyógyítottak és más feltűnést keltő tetteket vittek véghez.

1.2.2 Csodaelbeszélések a Bibliában

Mind az Ó- mind az Újszövetségben olvasunk csodaleírásokat. Az ószövetségi Szentírás írói nem olyan zárt rendszerű tudományos világképpel rendelkeztek, mint mi.  Nem választották szét a természetest és a természetfelettit, hanem bizonyos eseményeket, jelnek tartottak, és ezek jelentését keresték. Ezért a mennydörgés, a csillagok útja, a születés egyformán csodának és jelnek számított számukra.[7] Az Ószövetség csodái főként a külső természetvilág területén történnek. A tenger kettéválik, az égitestek megállnak, a tüzes kemence elveszti emésztő erejét. A csodák igen gyakran negatív előjelűek, aminek egész tárházát találjuk a nép Egyiptomból való kivonulását megelőző, a fáraó népét sújtó tíz csapásban.[8] Az ószövetségi csodák teológiai jelentése így foglalható össze: Izrael Istene nem helyi istenség, hanem az egész föld Ura, aki akarata szerint kormányozza annak minden elemét; az élő és élettelen természetet, a történelmet, politikát, gazdasági életet.

Az Újszövetségben a legtöbb csoda főként az ember személyes világában történik. Bár a természet csodái az Újszövetségben is léteznek (pl. viharos tenger lecsendesítése[9]), de most személyesebben élik át a Jézust követő emberek. Az Ószövetségben is találunk személyes csodákat, gyógyulásokat, főként Illés és Elizeus próféta munkálkodása során – egy sareptai özvegyasszony olaja megszaporodik,[10] a szír Naámán leprából gyógyul meg[11] –, ám azok merőben más teológiai jelentéssel bírnak, mint az Úr Jézus csodái. A Názáreti Jézus – mondta Péter apostol – nem más, mint az a férfi, „akit Isten igazolt ellőttetek (ti: zsidók előtt) erőkkel [δυναμεις (dünameisz)], csodákkal [τερασι (teraszi)] és jelekkel [σημειος (szémeiosz)], amelyeket általa tett Isten közöttetek.” (ApCsel 2:22)[12]

Istennek a Bibliában leírt természetfölötti tettei mindig hatékonyak. Ő mindig véghezvitte azt, amit akart. Ha meg akart gyógyítani valakit, az illető teljesen meggyógyult. Nincs kivétel, nincs fél-siker. A csoda sosem pusztán látványosság, nem mások szórakoztatását szolgálja, hanem az a határozott célja, hogy Istent dicsőítse, és hozzá vezesse az embereket.[13]

1.3 A csodaelbeszélések műfaji kérdései

A csodatörténeteknek az evangéliumokon belül van egy sajátos műfaja, jellegzetes formával, struktúrával, felépítéssel, jellemző szavakkal, visszatérő elemekkel, szereplőkkel. A csodaelbeszéléseket meghatározott szabályok betartásához kötötték. E szabályok szellemében a történeteket előre adott keretekbe illesztették, s állandóan visszatérő, variálható motívumokkal töltötték fel.[14] Minden csodatörténetben találunk bevezetést, mely bemutatja a kiinduló helyzetet, körülményeket, a csodatevőt, a szenvedőt, és más személyeket, akik valamiképpen érdekeltek az eseményekben. A bevezetés után előterjesztés következik. A feszült helyzet, a csoda előkészületei, a szenvedő bajának bemutatása, segítségkérés. Majd a központi rész, maga a csodatétel, a gyógyulás, mely megállapítást, bizonyítást nyer. Végül a befejezés, a csoda hatása a jelenlevőkre (ámulat a követők vagy éppen felháborodás az ellenfelek részéről), a gyógyult elbocsátása („hited megtartott téged, menj el békességgel” vagy „többé ne vétkezzél”), esetenként titoktartás kérése.

A csodatörténetek főszereplői: a csodatevő és a szenvedő (beteg, megszállott, halott), de ezen kívül látjuk még a csodatevő kísérőit, tanítványait, a szenvedő rokonait, kísérőit, a jelenlevő tömeget, a kételkedő, elutasító ellenfeleket, esetenként gonosz szellemeket, démonokat.[15]

Gyakori elem a Jézusban működő erő nagyságának hangsúlyozása, mely részben a súlyos helyzet a válságos szituáció ismertetésével másrészt a válság megszüntetése módjának ecsetelésével történik. [16] A betegség tartóssága, hangsúlyos pl. a Mk 5:25-ben, ahol 12 éve, Jn 5:5-ben, ahol 38 éve szenvedett a betegségben a meggyógyított személy, a Jn 9:1-ben pedig azt olvassuk, születése óta vak volt az illető. Másik feszültség fokozó elem a betegség súlyos, reménytelen voltának (az orvosok vagy tanítványok próbálkozásának hiábavalósága a betegség megszűntetésére, lásd: vérfolyásos nő, epilepsziás fiú) és veszélyességének hangsúlyozása (senki és semmi nem tudta megfékezni a gadarai megszállottat),[17] a Jairus halott lánya esetében azt olvasunk a Mk 5:40-ben, hogy a siratók egyszerűen kinevették Jézust, annyira reménytelennek látták a helyzetet.

Jellemző a csodák szemtanúkra gyakorolt nagy hatásának leírása: csodálkozás, félelem, ijedtség, rémület, önkívületi állapot vesz rajtuk erőt, örömükben Isten dicsőítik. De előfordul negatív vélemény is.[18]

2. Jézus csodái és azok értelmezése

2.1 Újszövetségi szóhasználat a csodákra

A csodák leírásait vizsgálva Goppelt megállapítja, hogy az evangélisták az eredetiben soha nem használják a csoda θαυμά (thauma)[19] megnevezést, amikor Jézus természetfeletti cselekedeteiről írnak. Helyette inkább a σημειον (szémeion),[20] τέρας (terasz),[21]és δύναμις (dünamisz)[22] szavakat használják, melyek a Biblián kívüli görög szóhasználatban a figyelmeztető vagy bátorító isteni jelet, Isten rendkívüli tetteit jelentik. Például ennek megfelelően „τέρας” az a rendkívüli esemény, amely Istenre utal vissza. Fordítása röviden: csoda. A szinoptikusok Jézus csodáit az elbeszélésekben mindenütt δύναμις-nek, erő-megnyilvánulásnak nevezik, tehát úgy kell értelmeznünk azokat, mint Isten erejének megnyilatkozásait, mely a történelemben üdvöt munkál és üdvhöz vezet.[23]

2.2  Az evangéliumi csodák csoportosítása