Bevezetés

Pünkösdi hívőként hiszek abban, hogy a csodák ma is léteznek, és a Bibliában olvasott csodák valóban megtörténtek. Számomra ezek nem zsidó mítoszok, nem legendák, nem költői túlzások, nem irodalmi fogások, nem egy tragikus halált halt zsidó vándortanító szürke élettörténetének kiszínezései, hanem Isten hatalmának megmutatkozása az ember számára. Ha hisszük, hogy a Biblia Isten ihletésére íródott, azzal is egyetértünk, hogy nem véletlenül kerültek bele a csodák a Szentírásba. Eltöprenghetünk, vajon miért tett Jézus csodákat és milyen céllal jegyezték le ezeket a szentírók?

Teológiai tanulmányaim során számos módon találkoztam a csodák témájával. Ahogy elmélyedtem az evangéliumok olvasásában, nagyon megérintett Jézus odafordulása a szenvedő, szükségben levő emberek felé. Szerettem volna jobban megismerni, megérteni a Megváltó földi élete során véghezvitt cselekedeteit.

Nagyon érdekesnek találom a témát, mert a legtöbb szakirodalom, teológiai témájú könyv a megváltástannal foglalkozik, Jézus tanításával, „Isten Országa” értelmezésével, üdvmunkájával. Kevésbé kerül elő a cselekvő, jeleket és csodákat tevő Jézus, pedig kortársai így is találkoztak vele. Nemcsak tanításának újszerűségével vonzotta magához a tömegeket, hanem könyörületes szívével, szükségeiket betöltő cselekedeteivel, valamint szavainak hitelességét igazoló természetfeletti jelekkel. Cselekedeteit, azok motivációját azonban sokan félreértették kortársai közül. Az eltelt évszázadok során Jézus csodáinak megítélése, értelmezése nagy változásokon ment keresztül. A történelmi áttekintés mellett fontos a jelen kort is vizsgálni – milyen jelentőséggel bírnak a ma embere, kereszténye, teológusa számára az evangéliumok csodaelbeszélései?

A XXI. századi ember kétirányú érdeklődése figyelhető meg a csodákkal kapcsolatosan. Egyrészt a materialista, ateista gondolkodás még mindig tartja magát, másrészt egy új, transzcendensre nyitott gondolkodású generáció nőtt fel. A csodák, természetfeletti jelenségek megtapasztalása iránti vágyakozás elég erőteljes. Ungot-berket bejárnak, és fűt-fát képesek megenni a csodás gyógyulásokért, virágzik a természetgyógyászat, a keleti misztika, alternatív gyógymódok, a kézrátétellel, ráolvasással gyógyító sámánok, parafenoménok, áltudományos hókuszpókuszok biznisze. Sőt a Jézus nevét harsogva, de az ő ismerete, a vele való kapcsolat nélkül gyógyítók és csodákat tevők is megjelentek a színen.

Ez adja a téma aktualitását. Keresztényként tudnunk kell, ki az valójában, aki a csodák mögött áll. Ki az a Jézus, aki az evangéliumokban csodatevő, gyógyítóként megjelenik, akinek élete, halála és feltámadása a legnagyobb csoda, és akinek nevében ma is, valódi csodák történnek az emberek életében? A csodatörténetekben részlegesen megjelenik Jézus önértelmezése is.

1. A csoda definíciója, csoportosítása, a csodaelbeszélések műfaja

1.1 A csoda meghatározása

Miben különböznek a csodák a mindennapok eseményeitől, történéseitől, a természet mindennapi folyamataitól? Hiszen azok szintén csodálatosak; a gyermekek formálódása az anyaméhben, a természet újjáéledése tavasszal, a víz körforgása, az anyagok kémiai átalakulása. Mindennapos megtapasztalásuk azonban megfoszt minket az ámulattól, egyszerűen megszokjuk őket. „Az, hogy az elültetett mag kikel, a Nap fölkel és lenyugszik a látóhatáron minden nap – ugyanannak a számunkra felmérhetetlen és befolyásolhatatlan erő működésének következménye, ami a vizet borrá változtatta, a háborgó tengert egyetlen szóval lecsendesítette, vagy a reménytelen beteget egyetlen pillanat alatt meggyógyította.”[1]

A csoda túlmutat önmagán: „Az Újszövetség szerint csoda az, amire az ember nem képes, ami e világ keretein belül teljesen lehetetlen, az, ami felülről való beavatkozás útján jön létre. A csoda az eljövendő aión (világkorszak) belenyúlása a jelenlegibe.”[2]

Lenkeyné definíciószerű megfogalmazása több oldalról világítja meg a csodákat: „Jézus földi munkásságának azt a részét, amely az Atya segítségül hívása alapján a Szentlélek erejével a maga korában rendkívüli, a válságos helyzetben lévő ember helyzetét megváltoztató, szabadító tettnek számított, meghaladta az emberi képességeket és lehetőségeket, ellentmond a természeti törvényszerűség ismert szabályainak, racionális úton nem követhető, egyrészt hitet ébreszt, másrészt megdöbbenést, ámulatot vált ki azokból, akik szűkebb vagy tágabb környezetének tagjaként az események tanúi, a széles körben elterjedt, közismert kifejezéssel csodának nevezzük.”[3]

Weissmahr a csodában Isten mentő szeretetének megnyilvánulását is látja. „A csoda egy nagymértékben rendkívüli, a világon belüli lehetségesre vonatkozó előzetes felfogásunkat megtapasztalható tényként adott volta miatt alapvető kritikának alávető, és egyben egzisztenciális jelentőséggel rendelkező esemény, mely által a transzcendens Isten a teremtménynek az új és előre nem látható valóság előidézésére képes erői által, azaz világimmanensen tevékenykedve meglepő módon evilági üdvösséget, illetve szorongatott helyzetből való menekülést ajándékoz az embernek, hogy ezáltal személyes és feltétlen üdvösségre irányuló szeretetét érzékelhető jel által nyilvánítsa ki a világban.”[4]

1.2 A csodaelbeszélések csoportosítása

1.2.1 Biblián kívüli csodaelbeszélések

Csodaelbeszélések az Újszövetség korában és az antik világban Jézuson kívül is léteztek. Kr. e. 3–1. század kivételével az ókori világ minden korszakából maradtak ránk csodatörténetek. Csodákat tulajdonítottak például Vespasianus római császárnak, Jarkasz hindu bölcsnek, vagy egy Tyanai Apolloniosz (Kr. u 3–97) nevű vándorló csodatevőnek, a Talmudban is szó esik csodatevő rabbikról.[5] A Kr. u. első évszázad nagyszámú karizmatikus csodatévő és csodadoktor fellépésének korszaka volt.[6] A csodatévő gyógyítók iránti érdeklődés megélénkülésében szerepet játszhatott az egyre nagyobb méreteket öltő, általános nyomor. Izraelben ehhez hozzájárult még a politikai alávetettség is. Aki akkoriban Jézus csodáiról hallott, az tudta, hogy másutt is vannak thaumaturgoszok, akik a híradások szerint gyógyítottak és más feltűnést keltő tetteket vittek véghez.

1.2.2 Csodaelbeszélések a Bibliában

Mind az Ó- mind az Újszövetségben olvasunk csodaleírásokat. Az ószövetségi Szentírás írói nem olyan zárt rendszerű tudományos világképpel rendelkeztek, mint mi.  Nem választották szét a természetest és a természetfelettit, hanem bizonyos eseményeket, jelnek tartottak, és ezek jelentését keresték. Ezért a mennydörgés, a csillagok útja, a születés egyformán csodának és jelnek számított számukra.[7] Az Ószövetség csodái főként a külső természetvilág területén történnek. A tenger kettéválik, az égitestek megállnak, a tüzes kemence elveszti emésztő erejét. A csodák igen gyakran negatív előjelűek, aminek egész tárházát találjuk a nép Egyiptomból való kivonulását megelőző, a fáraó népét sújtó tíz csapásban.[8] Az ószövetségi csodák teológiai jelentése így foglalható össze: Izrael Istene nem helyi istenség, hanem az egész föld Ura, aki akarata szerint kormányozza annak minden elemét; az élő és élettelen természetet, a történelmet, politikát, gazdasági életet.

Az Újszövetségben a legtöbb csoda főként az ember személyes világában történik. Bár a természet csodái az Újszövetségben is léteznek (pl. viharos tenger lecsendesítése[9]), de most személyesebben élik át a Jézust követő emberek. Az Ószövetségben is találunk személyes csodákat, gyógyulásokat, főként Illés és Elizeus próféta munkálkodása során – egy sareptai özvegyasszony olaja megszaporodik,[10] a szír Naámán leprából gyógyul meg[11] –, ám azok merőben más teológiai jelentéssel bírnak, mint az Úr Jézus csodái. A Názáreti Jézus – mondta Péter apostol – nem más, mint az a férfi, „akit Isten igazolt ellőttetek (ti: zsidók előtt) erőkkel [δυναμεις (dünameisz)], csodákkal [τερασι (teraszi)] és jelekkel [σημειος (szémeiosz)], amelyeket általa tett Isten közöttetek.” (ApCsel 2:22)[12]

Istennek a Bibliában leírt természetfölötti tettei mindig hatékonyak. Ő mindig véghezvitte azt, amit akart. Ha meg akart gyógyítani valakit, az illető teljesen meggyógyult. Nincs kivétel, nincs fél-siker. A csoda sosem pusztán látványosság, nem mások szórakoztatását szolgálja, hanem az a határozott célja, hogy Istent dicsőítse, és hozzá vezesse az embereket.[13]

1.3 A csodaelbeszélések műfaji kérdései

A csodatörténeteknek az evangéliumokon belül van egy sajátos műfaja, jellegzetes formával, struktúrával, felépítéssel, jellemző szavakkal, visszatérő elemekkel, szereplőkkel. A csodaelbeszéléseket meghatározott szabályok betartásához kötötték. E szabályok szellemében a történeteket előre adott keretekbe illesztették, s állandóan visszatérő, variálható motívumokkal töltötték fel.[14] Minden csodatörténetben találunk bevezetést, mely bemutatja a kiinduló helyzetet, körülményeket, a csodatevőt, a szenvedőt, és más személyeket, akik valamiképpen érdekeltek az eseményekben. A bevezetés után előterjesztés következik. A feszült helyzet, a csoda előkészületei, a szenvedő bajának bemutatása, segítségkérés. Majd a központi rész, maga a csodatétel, a gyógyulás, mely megállapítást, bizonyítást nyer. Végül a befejezés, a csoda hatása a jelenlevőkre (ámulat a követők vagy éppen felháborodás az ellenfelek részéről), a gyógyult elbocsátása („hited megtartott téged, menj el békességgel” vagy „többé ne vétkezzél”), esetenként titoktartás kérése.

A csodatörténetek főszereplői: a csodatevő és a szenvedő (beteg, megszállott, halott), de ezen kívül látjuk még a csodatevő kísérőit, tanítványait, a szenvedő rokonait, kísérőit, a jelenlevő tömeget, a kételkedő, elutasító ellenfeleket, esetenként gonosz szellemeket, démonokat.[15]

Gyakori elem a Jézusban működő erő nagyságának hangsúlyozása, mely részben a súlyos helyzet a válságos szituáció ismertetésével másrészt a válság megszüntetése módjának ecsetelésével történik. [16] A betegség tartóssága, hangsúlyos pl. a Mk 5:25-ben, ahol 12 éve, Jn 5:5-ben, ahol 38 éve szenvedett a betegségben a meggyógyított személy, a Jn 9:1-ben pedig azt olvassuk, születése óta vak volt az illető. Másik feszültség fokozó elem a betegség súlyos, reménytelen voltának (az orvosok vagy tanítványok próbálkozásának hiábavalósága a betegség megszűntetésére, lásd: vérfolyásos nő, epilepsziás fiú) és veszélyességének hangsúlyozása (senki és semmi nem tudta megfékezni a gadarai megszállottat),[17] a Jairus halott lánya esetében azt olvasunk a Mk 5:40-ben, hogy a siratók egyszerűen kinevették Jézust, annyira reménytelennek látták a helyzetet.

Jellemző a csodák szemtanúkra gyakorolt nagy hatásának leírása: csodálkozás, félelem, ijedtség, rémület, önkívületi állapot vesz rajtuk erőt, örömükben Isten dicsőítik. De előfordul negatív vélemény is.[18]

2. Jézus csodái és azok értelmezése

2.1 Újszövetségi szóhasználat a csodákra

A csodák leírásait vizsgálva Goppelt megállapítja, hogy az evangélisták az eredetiben soha nem használják a csoda θαυμά (thauma)[19] megnevezést, amikor Jézus természetfeletti cselekedeteiről írnak. Helyette inkább a σημειον (szémeion),[20] τέρας (terasz),[21]és δύναμις (dünamisz)[22] szavakat használják, melyek a Biblián kívüli görög szóhasználatban a figyelmeztető vagy bátorító isteni jelet, Isten rendkívüli tetteit jelentik. Például ennek megfelelően „τέρας” az a rendkívüli esemény, amely Istenre utal vissza. Fordítása röviden: csoda. A szinoptikusok Jézus csodáit az elbeszélésekben mindenütt δύναμις-nek, erő-megnyilvánulásnak nevezik, tehát úgy kell értelmeznünk azokat, mint Isten erejének megnyilatkozásait, mely a történelemben üdvöt munkál és üdvhöz vezet.[23]

2.2  Az evangéliumi csodák csoportosítása

2.2.1 Jézuson, Jézus által, Jézus nevében

Az Újszövetség csodái három csoportra oszthatók, nevezetesen egyrészt azokra, melyek Jézuson történnek és az Atyától, Istentől indulnak ki (bemerítésekor történt jelenségek; elváltozás, megdicsőülés 3 tanítvány előtt a hegyen; feltámadása után átmegy a falon…), másrészt azokra, amelyekben a csodák közvetlenül Jézus cselekvése által jönnek létre,[24] harmadsorban a Jézus nevében a tanítványok által véghezvitt csodákra.

A XX. század második felének teológiai műveiben, mind az újszövetségi teológiákban, és még inkább a rendszeres teológiákban a Jézus által véghezvitt csodáknak, jel-eseményeknek a szerzők, szerkesztők kevés helyet szenteltek, ami kétségtelen bizonyossága annak, hogy korunk emberének vallásos hitében – legalábbis a teológiai tudomány szintjén – a csodákra való építkezés egyáltalán nem jellemző.[25] Ennek oka talán az lehet, hogy történelmileg szeretjük megragadni – sőt ma egyre inkább pszichológiailag – Jézus személyét: ő, mint jótevő, mint egy tiszta ember, egy példakép, mint erkölcstanító jelenik meg sokszor a mai közgondolkodásban. Én most mégis ezekkel a Jézus által véghezvitt csodákkal foglalkozom, mert meggyőződésem, hogy az evangéliumi csodaelbeszélések középpontjában álló Krisztus cselekvése szorosan hozzátartozik a megváltás nagy csodájához.

2.2.2 A Jézus által véghezvitt csodák téma szerinti csoportosítása

Tarjányi Béla témájuk szerint a csodák következő csoportjait állapítja meg:

1.      gyógyítások

2.      halott-feltámasztások

3.      ördögűzések

4.      mentő csodák

5.      ajándékozó csodák

6.      szabály- vagy normacsodák[26]

Az evangéliumokban leggyakoribb a gyógyító csoda. A halottak feltámasztása formailag igen hasonló ehhez, Jézus erőátvitellel, érintéssel vagy szavával adja vissza az ember egészségét, fizikai életét. Az ördögűzésnél viszont hatalom-harc folyik a démoni erő és Jézus isteni ereje között. A megszállott ember teste képezi az összecsapás színterét, a démon védekező álláspontra helyezkedik, Jézus parancsszavára azonban engednie kell, el kell hagynia a megszállottat. Olykor engedményt kérnek (koncesszió) pl. a gadarai megszállott esetében a disznónyájba akarnak távozni.[27] A mentő csoda történeteiben a szenvedő alany életveszélyben van (a viharos tengeren) vagy fogságban. Ki van szolgáltatva az ellenséges erőknek. A csodatevő ebből a helyzetből szabadítja meg. Tettei arról tanúskodnak, hogy ura a természet erőinek: megfékezi a vihar erőit.[28] A szabály-csodák sajátos történetei a Bibliában mindig a zsidó vallás normáira vonatkoznak, ilyen például a szombati gyógyítások történetei:[29] A normacentrikus csodákban a régi vagy új törvények, szabályok, szent előírások bizonyítást, megerősítést nyernek. Céljuk annak bizonyítása, hogy a jelzett dolog Isten szándéka szerint való. Az ajándékozó csoda jellegzetessége, hogy a csodatevő saját jószántából kiváló minőségű, bőséges ételt, italt ad, melynek mennyisége konkrét számadatokkal vannak alátámasztva (kenyérszaporítás, a kánai víz borrá változása, csodálatos halfogások).[30]

2.2.3 Büntetőcsoda vagy önigazolás

Jézus elutasítja az öncélú, szenzáció számba menő csodát már a megkísértés alkalmával és a továbbiak során is, amint azt a Mt 6:5-ben, 8:11-ben és 12:38-ban látjuk.[31] Nem szabad, hogy elkerülje figyelmünket az a tény, hogy az evangéliumok csodaelbeszéléseiben Jézusnál hiányzik a büntető jellegű csoda is, ami az ószövetségi prófétáknál megvolt (az Elizeust csúfoló ifjakat feldühödött medvék tépik szét, a Mózes ellen lázadó Mirjam leprás lett) és később az apostolok között is előfordult (Ananiás és Zafira halála – mert hazudtak az apostoloknak és a Szentléleknek[32]). Az egyetlen büntetőcsoda a fügefa elátkozása lehetne.[33] Az ítéletnek ez az aktusa azonban inkább a tanítványoknak szóló példázatos cselekmény: egyrészt Isten gyümölcsöket vár tőlük, másrészt, ha mustármagnyi hitük van, ennél nagyobb dolgokat is tudnak cselekedni! A büntetőcsoda nem véletlenül hiányzik Jézus életéből, tevékenységéből. A zsidóság egyes vallási irányzatainak várakozásával ellentétben Jézus nem fizikai, katonai (és nem is lelki) erőszak, nem hatalom megnyilvánulás vagy jogi eljárás által állította fel Isten országát,[34] hanem feltétel nélküli szeretet megnyilvánulása által, mely kiterjed Isten ellenségeire is, az ő irgalmas megbocsátása révén. Ennek megfelelően mondja ki joggal Jézus a büntető csoda elutasítását, amikor Zebedeus fiai Illéshez hasonlóan tüzet akarnak kérni az égből.[35] Jézus a Lk 4:18–19-ben meghirdetett programbeszédében az Úr kedves esztendejét hirdeti, és (még) nem az ítélet napját – ahogyan az általa felolvasott ézsaiási ige folytatódott volna! Ő földi tartózkodásakor a beteget gyógyítani, a vakok szemét megnyitni, a foglyokat szabadítani, jót tenni, áldást osztani, áldássá lenni jött! Az ítélet napja még nem érkezett el…

2.3 Csodaelbeszélések értelmezései a szinoptikus evangéliumokban

2.3.1 Általános értelmezési keretek

Márknál a tenger lecsendesítéséről szóló elbeszélés ezzel a mondattal zárul: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” (Mk 4:41). Ez egy igen fontos kérdés témánk szempontjából. Mit mondanak a csodák Jézus személyéről? Az evangélisták a csodákról szóló híradások szerkesztői feldolgozása révén Jézus különböző vonásait, szándékait emelik ki. Általánosságban elmondható az evangéliumokról, hogy bennük a csodák úgy jelennek meg – többek közt –, mint Jézus istenségének, hatalmának bizonyítékai, mint messiási jelek.

Máté szerint Jézus a gyógyításokon keresztül úgy mutatja meg magát, mint Isten irgalmas szolgája, aki mások betegségét, nyomorúságát magára veszi. „Hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta” (Mt 8:17). Máténál Jézus csodái bizonyítékai a próféciák beteljesedésének – ő az, aki eljövendő! Máté evangéliumában az Ige – Jézus szava – dominál, előtérbe kerülnek a beszédkompozíciók, a csodák a szó mellé és alá rendelődnek… „Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, és gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt.”[36] Igehirdetői szolgálata mellett Jézus olyan tetteket hajtott végre, melyek tükrözték szavait. Nem tartozott kora vallási vagy politikai rendszeréhez, melynek az volt a legfőbb gondja, hogy biztosítsa a fennálló rend megmaradását. Ő túl tudott ezen nézni, és látta Isten országát, amely majd jobb rend lesz, és ennek az eljövendő kornak a fényében tudta megítélni korát. Fő mondanivalója a reménység és a bocsánat volt még a legszerencsétlenebbek és a legkétségbeesettebbek számára is, akikkel szíves örömest érintkezett.[37]

Márk Jézust, mint „isteni embert” ábrázolja. De Jézus csodái nem egyszerűen az isteni erőről adnak hírt, hanem a megígért Isten-királyság szabadító erejét hirdetik, mely a Sátán hatalmát megtöri. Márk rövidke evangéliumában feltűnően sok démonűzési történetet ír le, nála Jézus, mint a gonosz erejével leszámoló, győztes harcos jelenik meg. Az evangélista mitologikus alapozású történelemképében magától értetődően lesz hangsúlyossá Jézus démonűző tevékenysége.

Jézus méltóságát egyrészt az adja, hogy olyat visz véghez, ami egyedül az Atya hatáskörébe tartozik, amikor a tetőn leeresztett bénának azt mondja: „megbocsáttattak a bűneid”. (Mk 2:3–12) Szavainak igazságát, valóságát a gyógyulási csoda bizonyítja. Bűnöket bocsátani? Ezt nem várták el a zsidók még a Messiástól sem, annyira isteni privilégiumnak tartották. A felháborodás nem is marad el, istenkáromlással vádolják Jézust, mert Istennel tette egyenlővé magát – a látott csodás gyógyulás egyáltalán nem győzte meg őket.

2.3.2 Lukács – Elérkezett Isten Országa

Lukácsnál a csodaelbeszélések kettős funkciójúak, egyrészt a közösségen belül Jézus tekintélyére hívják fel a figyelmet, amivel a hit megerősödését akarják elérni, másrészt a kívülállókkal szemben pedig a missziós motívumot juttatják érvényre.[38] Izrael Istenének hűségéről szóló igazolásként szolgálnak azon kijelentések, hogy Jézus cselekedeteiben az Isten hatalma jelen van, és hogy Isten Jézus csodatetteiért dicsértetik. Emellett fontos a hit konstatálása („hited megtartott téged”) vagy a hitre való felszólítás. Lukács szerint azoknak, akik hisznek, Jézus úgy mutatkozik meg, mint szabadító.[39]

Jézus kortársai újra és újra meglepődtek és elámultak Jézus tekintélyén és hatalmán.[40] Fontos személyiségek jöttek oda hozzá és hajtottak térdet előtte, tanítványai habozás nélkül engedelmeskedtek hívó szavának.[41] Az, hogy mit állított Jézus magáról, a tanítványi körön kívül is tudott dolog volt. Még ellenségei is felfigyeltek arra a hatalomra, amellyel szólt és cselekedett. Többször is megkísérelték aláásni tekintélyét, de sikertelenül.[42]

Lukács, aki inkább történetíró volt, mint teológus, Istent egy olyan hatalmas Istennek mutatja be, aki képes megvalósítani szándékait, és azokat véghez is viszi Fia által az emberiség történelmében, ő ténylegesen elhozza királyságát. „Nem szabad tehát azt gondolnunk, hogy Jézus egy kiváló ember volt, aki jósága érdemeként nyerte el Isten különleges kegyét.”[43] Jézus Isten Fia volt, különleges hatalommal, különleges küldetéssel jött közénk. A korlátlan, szuverén Úr, akit senki nem korlátozhat be, önmagát határolja be – egy időre, a nagy feladatnak alárendelve magát. Ez a feladat pedig az ember megváltása.

Lukács az evangéliumában 26-szor utal az Isten országára – ő a Jézus által cselekedett csodákat az Isten országa eljövetelének bizonyítékaként tekinti. Az Isten országa[44] ott van, ahol ő a király, ott van, ahol az ő akarata érvényesül. Mi Isten akarata? Jézus tevékenységéből megtudjuk, mivel ő képviseli az Atya akaratát. A Lk 4:18-19-ben így idézi Ézs 61:1–2-t: „Az Úrnak lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a foglyokat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Tehát benne, az ő személyében „meglátogatta népét az Úr”.[45]

Lk 9:11 tudósítása szerint Jézus betegeiket meggyógyította és Isten országáról beszélt nekik. Mind a két cselekvése ugyanolyan hangsúlyos és fontos, a tanítás és a kegyelmes cselekedetek is, hiszen mint Pál később írja: „mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (1Kor 4:20). Amikor a farizeusok kérdőre vonják egy ördög által gyötört néma meggyógyítása, megszabadítása után, hogy milyen módon űzi ki a gonosz lelkeket, kinek a hatalma által, akkor ő fordított egyet a gondolatmenetükön: egy ország sem állhat meg, ha saját magával áll harcban, ha Sátán Sátánt űz, annak nincs értelme. Ha én a gonosz által gyógyítok és űzöm ki a démonokat, akkor vajon a ti fiaitok kinek a hatalma által teszik ugyanezt? Viszont ha én Isten ereje által teszem ezeket, akkor bizonnyal elérkezett hozzátok az Isten országa![46] Jézus számára hatalmának megnyilvánulásaiban az üdvösség teljességét jelentő istenuralmiság válik megtapasztalhatóvá, mivel a „βασιλεία” (baszileia) jelen megtapasztalhatóságában személyéhez kötődik, személye garantálja annak végérvényes, beteljesedett kinyilatkoztatását.[47]

Lukács evangéliumának Jézusa segítő-gyógyító működése révén, mint népe nagy jótevője és eszkatológikus prófétája jelenik meg. Pétert idézve így írja Lukács: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (ApCsel 10:38).

2.4 János evangéliuma, a „Jelek könyve”

János evangéliuma annak a meglátásnak ad hangot, hogy Jézus csodáit jelekként kell felfognunk. „Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek” (Jn 4:48).[48]

Jézus különleges kapcsolatban volt az Atyával, és a világba való küldetése az volt, hogy a fiúság áldásait kiterjessze azokra, akik hisznek benne. Egy alkalommal, amikor Jézus megmagyarázta, miért gyógyított szombaton, a következőket mondta: „…Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5:17). A zsidó hatóságokat tulajdonképpen az provokálta annyira, és ezért ölték végül meg őt, mert azt állította, hogy egyenlő Istennel és úgy lépett fel ebben a világban, mintha maga is Isten lenne. Jézus állításai még ma is épp ilyen megdöbbentő hatásúak. Arra kényszerítenek, hogy állást foglaljunk vele kapcsolatban és döntsük el, szerintünk tényleg jelen volt-e Isten az ő életében ilyen különleges módon vagy sem.[49]

2.4.1 Jézus csodáinak egyik célja az Atya bemutatása

Jézus szavaival, tetteivel, egész lényével azt mutatta be, milyen az Atya. Ezt az üzenetet sugározta: amilyen ő, olyan vagyok én is. Amit ő tesz, azt teszem én is,[50] sőt ha az ő fiai lesztek, ti is hasonlókat fogtok cselekedni![51] Ami meg is valósult az apostolok életében, és azóta két évezreden át kisebb-nagyobb gyakorisággal az Egyház életében, egyes hívők életében. Jézus csodái természetes szükségletet elégítenek ki természetfeletti módon, ez egy igen fontos funkciója. Ezzel mutatja be Isten jellemét. Ő irgalmas, szerető, gondoskodó, jószívű, segítőkész, aki érzékeny teremtményeinek problémáira, aki be akarja tölteni hiányosságaikat, szükségeiket.[52] Személyessé tette Istent, aki már nemcsak Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, hanem az ő „Abba”-juk, „édesatyjuk”.[53]

Jézus csodáival és tanításaival egy másfajta istenképet közvetített a zsidó nép felé, mint az akkori zsidó vallási vezetők. Ők a parancsolatokat kínos aprólékossággal igyekeztek betartani és betartatni, a törvényeskedés és képmutatás magasra emelkedett, a Felséges büntetésétől féltek. Ehelyett Jézus Atya-Istene irgalommal közeledik, és törődik a személyes problémákkal.[54]

2.5 Jézus a Messiás

A zsidó emberek elnyomásban éltek, a római birodalom uralkodott felettük, volt ugyan templomuk, folytak az istentiszteletek, áldozatokat mutattak be, de nem voltak szabadok, az ígéretből valami még hiányzott számukra. Felszakadt belőlük a kérdés: Hol a Messiás? Hol a Szabadító? Mikor érkezik már meg?[55] A Messiással együtt jólétet, igazságos országlást, függetlenséget, a kiválasztott nép felemelkedését is várták. Jézus tetteit látva felmerül a kérdés: lehetséges, hogy ő a Messiás? Ő enni ad, vigasztal, csodákat tesz, Isten hatalmával prédikál. Akik emberekben, hatalmukban, pénzükben, családjuk szellemi örökségében (Ábrahám fiai vagyunk), saját jócselekedeteikben, a törvény aprólékos megtartásában reménykedtek, azok üres kézzel és üres szívvel távoztak el tőle,[56] vagy szomorúan, mert többre értékelték azt, amit a kezükben tartottak, annál, amit Jézus cserébe adhatott volna.[57]

János híradása szerint Júdeában Jézus igencsak körülírta mondanivalóját (pl. Jn 7:28–44; 10:24–29). Az evangéliumban található „Én vagyok” kijelentések[58] többségének metaforikus jelentését a későbbi olvasók már tisztán látják, de akik először hallották, megzavarodtak tőle,[59] mivel vallási vezetők általában nem állítottak ilyeneket magukról. A János evangéliumában találhatjuk a legélesebb kifejezést is: „…Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8:58). A Jn 4:26-ban a samáriai asszonynak viszont egyértelműen kijelenti messiási voltát: „…Én vagyok az, aki veled beszélek.”

Jézus kortársai bőven megtapasztalták a csodát, de mégsem értették meg, hogy ez jel, sőt bizonyíték Messiás-voltára. A Lázár feltámasztásáról szóló történet végén a főpapok és a farizeusok nem tagadták, hogy hatalmas csoda történt, sőt elismerték, hogy „ez az ember sok jelet tesz”,[60] de ez nem vezette őket hitre, sőt inkább úgy döntöttek, hogy megölik Jézust és Lázárt.[61] Ennyire messze voltak a jel megértésétől.

 2.5.1 Jézus istenségének bizonyítékai a csodaelbeszélésekben

Jézus istenségének számtalan bizonyítékát találjuk a csodaelbeszélésekben: Ő ura a természetnek, hatalma van felette, tud parancsolni a tengernek, lecsillapítja a szelet,[62] jár a vízen,[63] egybegyűjti Péter hálójába a tenger halait.[64] Ő ura az anyagnak, ha akarja, megváltoztatja kémiai összetételüket (borrá változtatja a vizet),[65] vagy épp megsokasítja őket (a kenyeret és a halat).[66] Ő ura az időnek és a térnek – tudja, mi történt Lázárral, pedig több kilométernyi távolságban van tőle,[67] látta Nátánaelt is a fa alatt, mielőtt hozzá ment volna,[68] meggyógyítja a tőle távol levő beteget (a százados szolgáját, a kánaáni asszony lányát).[69] Ő ura a szombatnak, nem ő van a szombatért, hanem a szombat van őérte.[70]

Neki hatalma van a betegségek felett, mindenféle betegség felett, legyen az (egy ma már egyszerűnek tűnő) láz,[71] sorvadt végtagok,[72] 18 éve görbe hát,[73] megvakult szem,[74] süket fül és néma száj,[75] epilepszia, [76] lepra,[77] 38 éve béna test,[78] levágott fül.[79] Neki hatalma van a démonok felett, és azok el is ismerik őt maguk felett, sőt rettegnek tőle, és ki is jelentik, hogy ő Isten Fia.[80] Neki hatalma van a bűnöket megbocsátani – pedig azt senki más nem teheti, csak Isten.[81] Neki hatalma van a halál felett – és nem csak egyszer, véletlenül támaszt fel halottat, hanem sorozatosan.[82] Ezekkel a csodaelbeszélésekkel a szentírók a következő gondolatokat sugallják: Ki az, aki ennyi minden felett uralkodna? Ki az, aki ennyi jelet, csodát tehetne? Ki az, akiben ilyen hatalmas erők munkálkodhatnak? Ki az, aki meg tudja a bűnöst változtatni? Aki reményt adhat és örök életet? Csak egyvalaki. A Mindenható Isten! Jézus kijelentése Istenről egyértelmű: ő az én Atyám. Ez a kifejezés a zsidó felfogás szerint magában hordozta a további kijelentéseit: ő olyan, mint én, én olyan vagyok, mint ő, csak én ismerem őt igazán, és csak ő ismer engem teljesen, sőt, az Atya és én „egy(ek)” vagyunk, egységben vagyunk! Ő munkálkodik, ezért én is munkálkodom, mindig azt teszem, amit ő mond, amire elküldött. János evangéliuma tele van ezekkel a csodálatos kifejezésekkel.[83]

Mindemellett János valójában egy nagyon is emberi Jézust mutat be. A Jn 4:6 elmondja, hogy egy alkalommal az úttól elfáradva leült egy forrásnál. A következő versben a samáriai asszonyhoz intézett kérése mutatja, hogy ismerte a szomjúságot; a kereszten is szomjas volt,[84] emberi érzelmei voltak, szerette a barátait, sírt Lázár sírjánál,[85] könnyekre fakadt Jeruzsálem hitetlenségén, hogy nem ismerte fel Megváltóját.[86] János többször is úgy beszél Jézusról, mint emberről, például a Jn 4:29, 5:12, 7:46, 9:16, 11:47 versekben. Jézus maga is úgy beszél magáról, mint emberről: „ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszéltem nektek” (Jn 8:40 [Károli]). Ellenségei így nyilatkoznak: „nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat” (Jn 10:33). Tehát, mind önmaga, mind az emberek meg voltak győződve arról, hogy Jézus valóságos ember, mégis isteni erővel rendelkezett és cselekedett.

Az újszövetségi csodatörténetek Tarjányi szerint azt mutatják meg, hogy az emberi tehetetlenségben hogyan tör elő, hogyan jut napvilágra Isten életereje.[87] De az Újszövetség szereplői és Jézus kritikusan szemlélik a csodák hatását. Óva int a veszélytől, hogy benne olyan személyt lássunk, aki egyedül a csoda-éhséget csillapítja.[88] Minden bizonnyal ezért nem is tesz csodát az őt provokálók kedvéért.

3. Interjúk a csodák mai értelmezéséről

A következőkben teológusokkal, igehirdetőkkel készített interjúim eredményeit ismertetem. Kutatásom statisztikai értelemben – a felekezethez való tartozás kritériumát kivéve – reprezentatívnak tekinthető, és rám igen inspirálóan hatott.

A válaszadók meglátása és tapasztalata szerint napjaink „átlaghívői” a Jézusról szóló csodaelbeszélések valóságos megtörténtét vallják. Ezek a történetek felébresztik bennük a hitet és a vágyat arra, hogy Isten hasonló módon avatkozzon be életük nyomorúságába, szegénységükbe, beteg állapotukba. Jézusban a Megváltót, Gyógyítót, Üdvözítőt látják, aki személyesen törődik az emberrel, holisztikusan kezeli a problémákat, testet-lelket egyaránt gyógyít. Nem annyira teológiailag, hanem tapasztalatilag gondolnak ezekre a történetekre: mi az üzenete ma az én számomra. Megtörténhet-e velem is az, ami sok millió kereszténnyel a világ számos pontján? Sokszor összefüggésbe hozzák a hit kérdésével is: vajon elég-e a hitem hozzá? Ha elmarad a várt csoda, amiért imádkoztak, akkor az hitéleti törést okozhat nekik.

Kutatásom alapján a mai, magyar igehirdetési gyakorlatban igen változó képet mutat az evangéliumi csodaelbeszélések textusként való felhasználása. Van, ahol központi szerepet játszik, van, ahol alkalmanként előkerül, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy volt olyan válaszadóm, aki ennek hiányáról számolt be. Leggyakrabban vasárnapi istentiszteleteken és bibliaórákon van szó Jézus csodáiról. Gyermekek és fiatalok között gyakrabban felhasználják a csodaelbeszéléseket, mint felnőttek között.[89]

Azokban a gyülekezetekben, ahol előkerülnek az evangéliumi csodaelbeszélések, azoknak teológiai üzenete főleg az istenfiúság tényének bizonyítására irányul, János megfogalmazása áll közel hozzájuk, hogy ezek jelek voltak. Központi gondolatként gyakran fogalmazzák meg Jézusnak a szenvedők felé lehajló szeretetét. Istennél nincs lehetetlen, bármit megadhat, megtehet. Egyikük hangsúlyozta, nem szabad, hogy Jézus ima-automatává váljon számunkra: kérek és megkapom. Jézus sem gyógyított meg minden beteget, nem támasztott fel minden halottat. A hálaadás kérdése is szóba került a tíz leprás meggyógyítása kapcsán. Egyik interjúalanyom szerint az igehirdetők számára a csodatörténetek kényelmes, időtakarékos felkészülést biztosítanak a prédikációra, mivel a felolvasott történet újbóli, saját szavakkal való elismétlése lehetőséget ad a színesebb előadásra, mely bár ráirányítja a figyelmet Jézus hatalmára, isteni munkásságára, esetenként nélkülözi az aktualitást és applikációt.

Válaszadóim többsége szerint ma az apologetikában elég kevéssé lehet használni a jézusi csodaelbeszéléseket. Érdekes megfigyelés, hogy a spirituálisan nyitott, keleti misztikával vagy egyéb transzcendens jelenséggel foglalkozó személyekkel sokkal jobban lehet beszélgetni a témáról, mint ateistákkal. Egyetértés látszik abban válaszadóim között, hogy a hitet nem a csodák védik meg, nem a csodák igazolják. Attól, hogy van hit, nem mindig van csoda. A csodák hajszolása nem más, mint élménykeresztyénség. Gondot okoz az a vélemény, miszerint: „ha nincs csoda az életedben, akkor nem vagy eléggé jó hívő”. Református válaszadóm találkozott ezzel a gondolattal karizmatikus hátterű hívők irányából. Az evangéliumok tanúsága alapján követheti a hitet csoda, és a csodát hit, de nem törvényszerű minden esetben, ezért a csodákkal általában nem védjük hitünket a tévtanításokkal szemben, sem meggyőzni nem tudjuk a kételkedőket.

Amikor hitetlen emberek Jézus csodáival találkoznak, szemfényvesztésnek vagy hazugságnak nevezik, és ha ezzel vitáznunk, csak üres szócséplés lesz, hiszen nem tudjuk bebizonyítani, hogy azok tényleg megtörténtek. Jézus maga mondta, hogy még ha a halálból jönne is vissza valaki, akkor sem hinnének neki. Emiatt a megkérdezettek leginkább hívő közösségben tudják elképzelni textusként a csodaelbeszéléseket, evangélizációkon kevésbé tartják használhatónak.

Miért tett Jézus csodát? Mi volt az indítéka? És mi volt a célja? Erre a kérdésre is sokszínű válaszok érkeztek. Egyrészt ezzel tanítását akarta megerősíteni, Messiás voltát igazolni a próféciák beteljesítésével, másrészt az embereket Istenhez, az Atyához közelebb vezetni és világossá tenni számukra, hogy nincs más Úr rajta kívül. A legfontosabb cél, hogy az emberek ilyen módon is megismerjék Istent, aki agapé szeretettel szereti teremtményeit, és a vele való közösségbe kerüljenek, hogy örök életre jussanak. Jézus semmiképpen nem népszerűsíteni akarta magát, nem cirkuszt, látványosságot vagy szenzációt akart adni a tömegnek. Jézus azért tett csodát, mert az adott helyzetre nem létezett „természetes” megoldás. Ha egy szituáció kezelhető, megoldható volt transzcendencia nélkül, akkor Jézus azt természetes úton oldotta meg.

Miért vannak ezek a csodatörténetek leírva a Bibliában? Miért éppen ezek a csodák vannak feljegyezve? Egyes válaszadók az emberi oldalt emelik ki: mert ezek az események jelentették a legtöbbet a tanítványok, szentírók számára, mások az isteni oldalt tárják elénk: Istennek ez volt a szándéka. Jézus élete, az ő cselekedetei tanulságként és példaként állnak előttünk. Ő maga mondta követőinek, hogy nagyobbakat is fognak cselekedni.[90] Kell, hogy a hívőket kövessék a jelek: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” (Mk 16:17) A különböző felekezetű hitvallásokra térve nem ért meglepetésként, hogy azokban alig található állásfoglalás az evangéliumi csodákról, azok teológiai értékeléséről-értelmezéséről. Ez mindenképpen azt jelzi, a témával továbbiakban intenzívebben kell foglalkoznunk.

Összegzés

Ez a cikk csupán rövid kivonata dolgozatomnak, melyben igyekeztem felvázolni az evangéliumi csodaelbeszélések történelmi, vallási, irodalmi (műfaji) hátterét, és néhány jelentősebb teológiai értelmezést Jézus csodáinak témakörében a múltban és a jelenben. A biblia csodákról szóló történeteinek mindig határozott céljuk van, nem kérkedni akarnak. Mindig egy adott élethelyzetben következtek be. Vegyük például az 5000 embert, akiknek sürgősen ennivalóra volt szükségük, és ezt a csoda révén rögtön meg is kaphatták.[91] Kánában egy menyegzőn a bor fogyott ki, Jézus úgy gondoskodott erről a szükségletről, hogy borrá változtatta a vizet.[92] Jézus szeretetből és a szükségben levők iránti irgalomból tette csodáit. Ezek a csodák egyben kézzelfogható jelei is voltak annak, hogy Jézus a megígért Messiás, hiszen a Messiás személyét többek között a jeleknek és csodáknak kellett igazolniuk.

Ezeket a csodákat a kritikusok sem tagadták. Jézus élete és szolgálata során sosem kérdezték meg, hogy tett-e csodákat, mindig azt kérdezték tőle, hogyan tudta megtenni őket. Azt akarták megtudni tőle, honnan vette hozzájuk az erőt és a hatalmat.[93] Nem tudták letagadni, hogy Jézus csodákat tett, szó szerint emberek százai gyógyultak meg oly módon, melyre nem létezett természetes magyarázat. Csodáinak ténye nem volt vita tárgya. Pünkösd napján Péter nagy tömeg előtt mondta: „a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok…” (ApCsel 2:22) Az a tény, hogy nem fojtották bele Péterbe a szót, vagy nem mondtak neki ellent, bizonyítja, hogy a hallgatóság tagjai tudtak Jézus csodáiról.[94]

A jelek és csodák segítségével az evangélisták megpróbálták elmondani nekünk, hogy milyen volt Jézus hatása kortársaira, és kicsoda ő tulajdonképpen; így, ha megismertük Jézust, akkor az Atyát is ismerni fogjuk. A csodajelek megtanítottak bennünket arra, hogy elérkezett az új, messiási korszak; hogy Jézus szava gyógyulást, vigasztalást, örök életet ad; hogy Jézus a Mindenható Isten megváltó jelenléte, hogy ő egyben a Világ Világossága és az Élet is. Ő az Isteni hármasság második személye, aki kinyilatkoztatja az Atyát. Úgy vélem, Jézus csodáinak teológiai értelme tehát egyrészt az új istenkép közvetítése a szerető mennyei Atyáról, másrészt bizonyító jelek az ő isteni származásáról, istenségéről, mely igazolása küldetésének, céljának, amely feljogosítja (tudniillik a tökéletessége, bűntelensége, isteni hatalma), a nagy feladatának teljesítésére, ami az emberiség megváltása a bűntől, a kárhozattól, mégpedig hit által – a Benne való hit által. Mindezekkel elérkezett hozzánk az Isten országa, beteljesedtek a próféciák, Isten országa közöttünk van, bennünk van és hamarosan – az ő eljövetelekor – tökéletességgel kiteljesedik, és átveszi az uralmat mindenek felett minden kétséget kizáróan és véglegesen.

Gyakran halljuk, hogy a Biblia korában élő emberek primitívebb gondolkozásúak, babonásabbak és hiszékenyebbek voltak a mai embernél, így könnyű volt velük elhitetni, azokat a csodálatos történeteket, amelyeket a Bibliában olvashatunk. Azonban, ha jobban megfigyeljük ezeket a beszámolókat, láthatjuk, hogy Jézus csodatettei ugyanazt a meglepődést, határtalan örömöt, félelmet, esetenként kételkedést keltik a korabeli szemtanúkban, mint amivel a mai ember reagálna rájuk. Jézus kortársai kétségkívül tudták, hogy a vakon születettek nem kapják vissza egy csapásra a látásukat,[95] öt cipó és két hal nem elég 5000 ember jóllakatásához,[96] és az ember nem tud a vízen járni.[97] A kételkedő Tamás így szólt a húsvéti örömhírt hallva: „ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalába, nem hiszem” (Jn 20:25). Nem volt hajlandó elfogadni a feltámadás tényét, bár szemtanúktól hallotta, viszont rögtön megváltozott a véleménye, amikor szemtől szembe állt a feltámadt Krisztussal.[98] Az akkori idők emberei sem voltak kevésbé szkeptikusak, mint mi vagyunk manapság. Csak az elkerülhetetlen, félreérthetetlen, cáfolhatatlan tényeket voltak hajlandók elhinni.[99]

A vizsgálódásaim után megállapíthatom, hogy a csodaelbeszélések tanúsága szerint a csodák jelek voltak és Isten erejének megnyilvánulásai az első századi izraeli emberek számára, és ennek üzenete van ma, a mi számunkra is. Sokak megtapasztalása az, hogy Isten ereje Jézus Krisztus nevében a Szentlélek által ma is működik, legyőzve és határok közé szorítva a káosz erőit. Hit által és hitet ébresztve egyszerre. Felvetettem egy gondolatot: a hit előfeltétele vagy következménye volt-e a jézusi csodáknak? Az evangéliumokban mindkét változatra bőven találunk példát. A csodákban való hit visszanyúlik a Biblia legelső mondatára. „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” (1Móz 1:1) Ha ezt a verset szó szerint el lehet fogadni, tehát kezdetben egy végtelen és személyes Isten teremtette a világot, akkor a többi már igazán nem jelenthet problémát. Ha Isten ezt képes megtenni, akkor a szűztől való születés, a tenger lecsendesítése, a betegek meggyógyítása, a víz borrá változtatása, valamint a többi bibliai csoda nemcsak lehetséges, hanem el is várható.[100] – Mi lett volna, ha Jézus egyetlen csodát sem tesz, ha hagyja, hogy a százados szolgája meghaljon, a tanítványok belefulladjanak a háborgó tengerbe, az ördög tovább kínozza a gadarai férfit, a magára maradt naini özvegy vagy a vak Bartimeus reményvesztetten tengesse tovább az életét, miközben Jézusnak hatalmában állt mindezeket az élethelyzeteket egyetlen szavával megváltoztatni? Véleményem szerint hiteltelen lett volna az egész üzenete a kegyelmes, szerető szívű Istenről, és így értelmetlen lett volna az egész élete is.

Az egyháztörténelem tanúsága szerint az apostoli kor után is folytatódtak a Jézus nevében történt csodák. Pál, Péter, János, Fülöp és utódaik ugyanazokat, sőt Jézus szavaival élve még nagyobbakat is cselekedtek, mint Mesterük.[101] Különösen a XX. század pünkösdi-karizmatikus ébredésében figyelhetők meg ezek nagy számban. A csodák sora nem szűnt meg, Isten ma is cselekszik csodát, aminek én is számos esetben átélője lehettem. Kételkedők persze mindig akadnak…

Amikor az első felfedezők eljutottak Ausztráliába, találtak ott egy olyan állatot, amely a rendszertan minden ismert törvényét meghazudtolta, felfedeztek egy részben vízben élő, tojásokat rakó emlőst, amelynek, úszóhártyás lába és a kacsa csőrére emlékeztető ormánya volt. Az állatot kacsacsőrű emlősnek nevezték el. Hazatérve világgá kürtölték felfedezésüket. Beszámolójukat az emberek csalásnak minősítették, hiszen ilyen állat nem létezhet, ez nem illett bele a világról alkotott képükbe. Másodszor is elmentek Ausztráliába, és egy kacsacsőrű emlős lenyúzott bőrével tértek vissza, de még így sem hittek nekik.[102] – Az evangéliumi csodák sem illenek bele sokak világképébe. Keresztényként nem a csodák megtörténte a kérdéses számunkra, hanem az, hogy mit kezdünk velük, hogyan értelmezzük azokat, és hogyan válik gyülekezeti- és mindennapi életünk részévé.

Felhasznált irodalom

Bolyky János, 1998, Az újszövetségi írásmagyarázat elvei, módszerei és példái Budapest, Kálvin Kiadó

Benyik György, 2000, Előszó in Benyik György szerk. 2000 Csodaelbeszélések Szegedi Biblikus Konferencia 1988. Szeged, JATEPressz

Culver, Robert Duncan, 2010, Bibliai, történeti és rendszeres keresztyén teológia 1. kötet, Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány

Foster, Frank Hugh, 1908, The New Testament Miracles an Investigation of Their Function in The American Journal of Theology Vol 12. No 3. (Jul 1908) Chicago, The University of Chicago Press – Chicago Journals accessed 19.05.2014.  http://www.jstor.org/stable/3154591 (letöltés: 2014.10.22)

Gnilka, Joachim, 2000, Jézus, mint a csodás gyógyító. A történelem tanúságtétele in Benyik György szerk. 2000, Csodaelbeszélések Szegedi Biblikus Konferencia 1988. Szeged, JATEPressz

Goppelt, Leonhard, 1992, Az újszövetség teológiája, Budapest, Református Zsinati Iroda

Komesz Mátyás, 1994, Ki vagy te, Uram? Bibliaolvasókönyv 2. kötet, Budapest, Baptista Kiadó

Lenkeyné Semsey Klára, 1990, Jézus csodái és értelmezésük szempontjai in Theológiai Szemle 33. évf/4. szám 193-200. o.

McDowell, Josh, 2004, Bizonyítékok a keresztény hit mellett, Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány

McDowell, Josh–Stewart, Don, 2004, Válaszok a keresztény hitet vizsgáló nehéz kérdésekre, Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány

Morris, Leon, 2001, Az újszövetség teológiája, Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány

Nestle–Aland, 2006, Novum Testamentum Graece, (27 revidierte Auflage) Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart

Sztankóczy József, 2000, Az evangéliumi csodák helye korunk hitében in Benyik György szerk. 2000, Csodaelbeszélések Szegedi Biblikus Konferencia 1988. Szeged, JATEPressz

Tarjányi Béla, 1995, Evangéliummagyarázatok III., Budapest, http://www.ppek.hu/k331.htm letöltés: 2014.10.19.

Trench, R. C., 2006, Jegyzetek az Úr Jézus csodáihoz, h. n., Evangéliumi Kiadó

Untergassmair, F. G., 2000, „Meglátogatta népét az Isten” avagy Jézus csodatevő működése a naini ifjú feltámasztása (Luk 7:11-17) in Benyik György szerk. 2000, Csodaelbeszélések Szegedi Biblikus Konferencia 1988. Szeged, JATEPressz

Sz. n. Újszövetségi Fogalmi Szótár, é. n, Evangéliumi Kiadó, Budapest,

Varga Zsigmond, 1996, Görög–magyar szótár az Újszövetség irataikhoz, Budapest, Kálvin Kiadó

Weissmahr Béla, 2000, Filozófiai és fundamentális-teológiai megfontolások a csoda problémájához in Benyik György szerk. 2000, Csodaelbeszélések Szegedi Biblikus Konferencia 1988. Szeged, JATEPressz

Jegyzetek

[1] Trench, 2006, 9. o.

[2] Újszövetségi Fogalmi Szótár, é. n. 22. o.

[3] Lenkeyné, 1990, 193. o.

[4] Weissmahr, 2000, 185. o.

[5] Tarjányi, 1995, o. n. Gnilka említést tesz Hanina ben Doszáról (Kr. u. 70–100) és Eliezer ben Hürkanoszról (Kr. u. 90–130). Ennek a két tekintélyes rabbinak is tulajdonították csodákat Izraelben. Gnilka, 2000 in Benyik, 2000, 20. o.

[6] Gnilka in Benyik, 2000, 20. o.

[7] Benyik György, 2000, 5. o.

[8] 2Móz 7–12

[9] Mk 4:39

[10] 1Kir 17:10–16

[11] 2Kir 5

[12] Culver 2010, 391. o.

[13] Geislert idézi McDowell, 2004, 652–653. o.

[14] Gnilka, 2000, 21. o.

[15] Tarjányi, 1995, o. n. (pl. apa: Jairus, epilepsziás fiú; segítő barátok: tetőn leeresztett béna; bámészkodó tömeg: szombatnapi zsinagógai gyógyítások, jerikói vak)

[16] Lenkeyné, 1990, 19. o.

[17] Lenkeyné, 1990, 195. o.

[18] Lenkeyné, 1990, 196. o.

[19] Látvány, csoda, csodálatos dolog, csodálkozás, ámulat – Varga, 1996, 434. o.

[20] Jel, ismertető jel, intő jel, jelzés, természetfölötti, az emberi értelemmel nem megragadható esemény, jelenség, Istentől eredő jel, rendkívüli, feltűnő cselekedet - Varga, 1996, 863. o.

[21] Csoda, rendkívüli jelenség, többes számban (terata): csodajelek, rendkívüli megfoghatatlan jelek, nem hétköznapi és ésszel föl nem fogható jelenségek, amelyek azonban nem öncélúak, hanem utalnak valamire, pl. Isten hatalmára, országára – Varga, 1996, 930. o.

[22] Erő, képesség, hatalom, erő-megnyilvánulás, isteni erővel tett csoda, hatás, fizikai és szellemi erőforrás, Isten ereje – Varga, 1996, 242. o.

[23] Goppelt, 1992, 154–155. o.

[24] Sztankóczy, 2000, 157. o.

[25] Kivéve talán a katolikus teológiát, hiszen kutatási anyagaimban nagyrészt katolikus szerzők szerepelnek.

[26] Tarjányi, 1995, o. n.

[27] Bolyky, 1998, 125. o.

[28] Mk 4:35-41

[29] Meiser, 2000, 93. o.

[30] Tarjányi, 1995, o. n.

[31] Lenkeyné, 1990, 197. o.

[32] ApCsel 5:1-11

[33] Mk 11,12–13, 20-21; Mt 21,1–22

[34] „…Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?” (ApCsel 1:6 [Károli])

[35] Lk 9:51–56, 2Kir 1:10

[36] Mt 4:23, 9:35 (Szent István Társulat) – kiemelés tőlem.

[37] Pinnock, 1997, 96. o.

[38] Meiser, 2000, 92. o.

[39] Meiser, 2000, 93. o.

[40] Mt 7:28–29

[41] Mt 4:20, 22, Mt 9:9 stb.

[42] Mk11:28

[43] Morris, 2001, 207. o.

[44] Βασιλεια τού θεού (Baszileia tu Theu) = Isten királysága, országa, uralkodása

[45] Untergassmair, 2000, 163 és 168. o.

[46] Lukács 11:14–22 és Mt 12:24–29 szabadfordításban

[47] Gnilka, 2000, 29. o.

[48] Gnilka, 2000, 19. o.

[49] Pinnock, 1997, 97. o.

[50] Jn 5:19

[51] Jn 14:12–13

[52] Foster, 1908, 381. o.

[53] Ahogy a Mi Atyánk… kezdetű imádságban tanítja őket imádkozni.

[54] Komesz, 1994, 167–174. o.

[55] Ez a fokozott várakozás már Keresztelő János hallatlan népszerűségében is megnyilvánult.

[56] Jn 8:39–59

[57] Lk 18:22–23

[58] Élet kenyere, jó pásztor, szőlőtő stb. – Jn 6:35, 10:11, 15:1

[59] Jn 6:60, 10:19, 16:30-32

[60] Jn 11:47

[61] Jn 11:53, 12:10–11

[62] Mt 8:10–17, Mk 4:35–41, Lk 8:22–25

[63] Mt 14:22-33, Mk 6.45–52, Jn 6:15-21

[64] Lk 5:1–11

[65] Jn 2:1–11

[66] Mt 14:13–21, Mk 6:32–44, Lk 9:10–17, Jn 6:1–14, Mt 15:32–38, Mk 8:1–9

[67] Jn 11:1–15

[68] Jn 1:48–51

[69] Mt 8:5–13, Lk 7:1–10, Mt 15:21–28, Mk 7:24–30

[70] Mk 2:27

[71] Mt 8:14–15, Mk 1:29–30, Lk 4:38–39

[72] Mt 12:5–13, Mk 3:1–5, Lk 6:6–11

[73] Lk 13:10–17

[74] Mt 9:27–31, Mk 8:22–26, Jn 9:1–7, Mt 20:29–34, Mk 10:46–52, Lk 18:35–43

[75] Mt 12:22–32, Lk 11:14–23, Mt 9:32–34, Mk 7:31–37

[76] Mt 17:14–21, Mk 9:14–25, Lk 9:37–42

[77] Lk 17:11–19

[78] Jn 5:1–15

[79] Lk 22:49–51

[80] Lk 8:28

[81] Mt 9:2–7 valamint Mk 2:5–11 és Lk 5:19–24

[82] Pl. naini ifjú (Lk 7:11–15) és Lázár feltámasztása (Jn 11:14–45)

[83] „Én vagyok” - jelenti ki magáról a létigét, Isten titkos, JHWH-nevét, és az őt elfogni készülő katonák a földre zuhannak a kijelentés nagyságától Jn 18:5–8

[84] Jn 19:28

[85] Jn 11:35–36

[86] Lk 19:41

[87] Tarjányi, 1995, o. n.

[88] Tarjányi, 1995, o. n.

[89] Ennek tényét a pünkösdi hittan tanterve és tanmenete is megerősíti.

[90] Jn 14:12

[91] Lk 9:12–17

[92] Jn 2:1–11

[93] (Pl. Mt 21:23) McDowell–Stewart, 2004, 126. o.

[94] McDowell–Stewart, 2004, 127. o.

[95] Jn 9:32

[96] Jn 6:14

[97] Mt 14:26

[98] McDowell–Stewart, 2004, 130. o.

[99] McDowell–Stewart, 2004, 131. o.

[100] McDowell–Stewart, 2004, 133. o.

[101] Jn 14:12

[102] McDowell–Stewart, 2004, 128. o.