Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből  10a. – A hetedik nap megszentelése - 1.

A teremtés-elbeszélések üzeneteiből - 10. A hetedik nap megszentelése

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

 

A cikket azoknak ajánlom, akik a teremtés-elbeszélésekben található isteni üzeneteket megbízható módon szeretnék felismerni.

 

Az első teremtés-elbeszélés himnuszának a végéhez értünk, a csattanója következik: a hetedik nap megszentelése. Miért „csattanó” ez? Azért, mert az első teremtés-elbeszélés himnusza arra vezet bennünket, hogy – a Biblia szerint – az egész teremtés célja Isten fönségének, dicsőségének a bemutatása. De haladjunk sorjában, mondatról mondatra!

1.10. A hetedik nap megszentelése

Különös tény, hogy a hetedik nap megszentelését igen sokszor kellett újra megparancsolnia Istennek a választott népe számára.[1] Miért? Mert elsőre azt gondolnánk: ki ne örülne annak, ha van egy „szabad napja”? Miért kell ezt megparancsolni? Ráadásul újra meg újra?

Ha a magunk életére gondolunk, könnyen találunk választ erre a kérdésre: „Nincs rá időnk.” Ki ne tudná, hogy állandó hajszoltságban élünk. És ebben a hajszoltságban nem azt szervezzük meg nagy elszántsággal és lelkierővel, hogy legyen rendszeres pihenésünk, elcsöndesedésünk Istennel, beszélgetéseink a párunkkal, családunkkal, hanem azzal próbálkozunk, hogy utolérjük magunkat. Ebből két baj is származik. Az egyik az, hogy nem sikerül utolérnünk magunkat. Akárhogy is igyekszünk, nem sikerül, és így újabb és újabb kudarcokat élünk át. A másik baj az, hogy teljesen kimerülünk, a rendszeresen ismétlődő kudarcok lelkileg is tönkretesznek, és csak hajszolódunk és hajszolódunk tovább.

Így lehetett ez az ókorban, a választott nép életében is. Állandó hajszoltságban éltek. Arra kell gondolnom, hogy Isten éppen ezért rendelte el a hetedik napon a nyugalom napját (Sabbát, az ÚR napja, JHWH napja), hogy segítsen az agyonhajszolt népének megállni, megpihenni, és Ővele is egy napra elcsöndesedni. Kissé megdöbbenve gondolok arra, hogy JHWH is hasonló kudarcot élt át, mint mi manapság, amikor nem sikerül megszentelnünk JHWH napját. A dolog pikantériáját még fokozza, hogy az 5M-ben olvasható szöveg még utal is arra, hogy milyen forradalmi tett volt Isten részéről, hogy a rabszolgaságból kivezetett népének egy NYUGALOM NAPJÁT biztosított: „Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5M 5,15) A rabszolga sorban nem volt pihenőnap, a kiszabadulás után azonban megparancsolja Isten, hogy legyen. Azt várhatnánk, és joggal, hogy a nép ujjongani fog, és két kézzel ragadja meg a lehetőséget. Megdöbbentő, hogy nem ez történt? Megdöbbentő. És mégis így lett. Az akkori kor hajszolt embere is – úgy látszik – utol akarta érni önmagát, és saját magát hajszolta bele a hajszolódás ördögi taposó malmába.

Innen van az, hogy az imént az első lábjegyzetben említett sok újra-parancsolás ellenére mégis sokszor olvasunk arról is, hogy Izrael fiai nem tartották meg a nyugalom, a megpihenés napját.[2] Nem véletlen tehát, hogy az első teremtés-himnusz csattanója a hetedik nap megtartása, megáldása és megszentelése, valamint a megpihenés. Így szerkeszti meg ezt – Isten ihletésére – a bibliai szerző, hogy a 2M 20,8-11-ben található Tíz Igébe belefogalmazhassa azt, ami az 5M 5,12-15-ben még nem volt benne: „Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját.” (2M 20,11) Ez az indoklás meg is ismétlődik a Tórában, a 2M 31,17-ben. Tanulságos mindezt végiggondolni. Elsősorban azért, hogy mi ne essünk bele a hajszolódás ördögi körébe, taposómalmába, hanem áldott, megelégedett, Istennek tetsző életet éljünk.

1.10.1. „Elkészült tehát az ég és a föld...” (2,1)

A teremtés-himnusz fönséges szavakkal kezdi a hetedik nap megszenteléséről szóló részt: „Elkészült tehát az ég és a föld és azoknak minden serege.” (1M 2,1) A sok „és úgy is lett” mondat után most egy egészen új szó áll: „Elkészült.” Ahogy már eddig is láttuk, hogy amit Isten elkezd, azt be is fejezi, aminek nekilát, az el is készül. Nagy dolog ez. Azért írtuk már többször, hogy Isten teremtő munkája igazi profi munka. Nem dilettáns próbálkozás, ami csak huszadjára sikerül, hanem elsőre megvan, és minden jó benne, minden rész és részlet a helyén van, teljesen egész: kész! Az „Elkészült tehát az ég és a föld” mondat voltaképpen megismétlése az előző mondatnak, az 1,31-nek: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, nagyon jó.” (Ebben is megcsodálom az Istentől ihletett emberi szerző művészi és tökéletes szerkesztését.)

Nem véletlen, hogy többször ismétlődik az Isten munkájára való utalás. A 2. vers így kezdődik: „És amikor befejezte Isten a hetedik napon az Ő munkáját, amelyet alkotott,…” – Az első vers „Elkészült” szavára rímel a második vers „befejezte” szava. A mondat vége ismét a teremtésre utal: „az Ő munkáját, amelyet alkotott” . A vers vége újra ezt említi: „minden munkája után, amelyet alkotott.”  A 3. vers három kifejezéssel is utal a teremtés nagy munkájára: „azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.” Végül a 4. vers első mondata, amely az egész első teremtés-elbeszélés zárómondata (lásd a korábban a SZEREKEZETRŐL írtakat!) a „teremttettek” „divinum passivumával” (isteni szenvedő szerkezet) zárul: „Ez az ég és a föld eredete, midőn teremttettek.”[3]  Ez összesen nyolc utalás, ha tetszik ismétlés = hihetetlenül nagy hangsúly. – Mit nyomatékoz ez a számunkra? Azt, hogy Isten teremtő munkája óriási. Ebből következően Isten, a mi teremtőnk óriási, fönséges, hatalmas, végtelen, szellemi, szuper.

Már a címmondatnál elmondtuk, de most újra tudatosítom, hogy „az ég és a föld” kifejezés azt hangsúlyozza, hogy a teremtés-himnusz a látható világ teremtéséről tanít. Ezért helytelen lenne „a menny és a föld” fordítás, bár sok magyar fordítás belecsúszott ebbe a hibába.

Mit jelent az „és azoknak minden serege” kifejezés? Nyilván „az ég és a föld minden seregéről” van szó, de miért használja vajon a bibliai szöveg a „serege” (CBA-cábá = [had]sereg) szót? – Már hozzászoktunk, hogy a bibliai szöveg megfogalmazásai nem csak Istentől ihletettek, hanem emberileg is nagyon gondosan, tudatosan átgondolt megfogalmazások. Jogos tehát keresnünk a megfogalmazás szándékát. A „sereg” (CBA-cábá) szó – amely leginkább hadsereget vagy sokaságot jelent – gyakorta fordul elő egy jellegzetes szókapcsolatban, többes számban: „Seregek URA” (JHWH CBAWT - JHWH cöbáót). Ez a kifejezés JHWH fönségét, hatalmát, isteni erejét hangsúlyozza. Olyan valakit jelöl, akinek hatalmas, jól fölszerelt és készséges, ütőképes hadserege van. A győzelmes hadvezér képe ez a Bibliában.

Az „Elkészült tehát az ég és a föld és azoknak minden serege” mondatban – az előzőek alapján – arra gondolhatunk, hogy a megteremtett látható világ minden résztvevője, „serege” olyan Istennek a kezében, mint egy hadsereg minden egyes katonája a győzelmes hadvezér kezében, mindezt „isteni szintre” fölemelve és elgondolva. Tehát a sereg minden tagja a helyén van, tudja a dolgát, és pontosan végrehajt minden rendelkezést, parancsot, sőt annyira azonosult a hadvezér szándékaival, hogy már a szándékait is kitalálja, a váratlan helyzetekben pedig kérdezetlenül is annak megfelelően cselekszik. – Ez az értelmezés teljesen megfelel az előző mondat „nagyon jó” formulájának, amely ismétlődően hangsúlyozza, hogy Isten kezéből egy JÓ VILÁG került ki. Honnan vannak hát a bajok? Erre a kérdésre nem az a helyes válasz, hogy „Istentől”, mert az Ő kezéből egy remek világ került ki. A bajok okát tehát másutt kell keresnünk. A második teremtés-elbeszélés tárja elénk, hogy  a bajok oka az Isten elleni föllázadás, a bűn. Amit azért engedett meg Isten, mert szeretetből szeretetre teremtette a világot. Ez nem egy mondatos téma, ezért akkor fogjuk majd bemutatni, ha odaérünk a bibliai szöveg elemzésében.

Az „Elkészült tehát az ég és a föld és azoknak minden serege” mondatot olvasva még egy megjegyzést kell tennünk. Sokan értelmezték ezt már úgy, hogy „a teremtéssel kész a világ, azóta csak a már meglévő dolgok léteznek; maximum annyi „fejlődés” képzelhető el, hogy a teremtmények – a bűn lázadása után – visszafejlődtek, és egyre rosszabb és rosszabb lett minden.” Honnan ered ez a tévhit? Valószínűleg a bibliai héber nyelv felületes ismeretéből. Az „Elkészült” (KLH-pual imperfectum. W consecutivum után) ugyanis egy olyan imperfectum (folyamatos) igealakban áll, amelyet az előtte álló kötőszó (W = és, amit nem is fordítottunk) következtében perfectumnak (befejezettnek) kell értenünk. A bibliai héberben pedig a befejezett alak nem múlt idő, hanem a cselekvés befejezettségét, tökéletességét, esetleg (a teremtés során sokszor) profi voltát jelenti, vagy arra utal. Nem azt hangsúlyozza tehát, hogy az esemény már elmúlt, hanem az esemény befejezett, komplett voltát köti a lelkünkre. Ezt teszi Urunk Jézus is, midőn szombaton meggyógyított egyetlen szavával egy 38 éve béna embert, és hozzá teszi: „Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) Isten jelenben élő valaki, aki számára a múlt olyan, mint a jelen vagy a jövő. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy Isten időtlen.[4]  Vagyis az „Elkészült” nem időbeli kijelentés arról, hogy „elkészült és azóta nincs tovább”, hanem közli, hogy Isten profi munkát végez, ráadásul fejlődő világot teremtett.

A fejlődő világ teremtéséről korábban már részletesebben írtunk. Ezt hangsúlyozza az első teremtés-elbeszélés, amikor a növények teremtése kapcsán ismétlődően megjelennek a „maghozó növényt, amely magot hoz”, a „gyümölcsfát, amely gyümölcsöt terem, amely magot hoz a földre” mondatok, nagy nyomatékot adva a növényvilág fejlődésének. Az állatvilág és az ember teremtése kapcsán hasonlóan sokszor ismétlődnek a „szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a vizeket, a földet!” parancsok, ugyancsak a fejlődést hangsúlyozva. Gyermekeink fejlődését egyre felkészültebb tervek alapján próbáljuk segíteni, és az egyéni megszentelődésünk folyamatát is fejlődésként jelöli meg a Biblia. Nem beszélve a természettudományok és a technika fejlődéséről, amely folyamat az utóbbi két évszázadban beláthatatlan méreteket öltött. Fejlődik tehát a teremtett világ, és állandóan tovább épül máig, sőt mindaddig amíg be nem fejeződik a látható világ, amikor további és beláthatatlanul nagy fejlődésnek nézünk elébe. Mert „akkor” majd így szól a teremtő Isten: „Íme, újjáteremtek mindent.”  (Jel 21,5)

A második vers első fele megismétli a tárgyalt mondat lényegét, hangsúlyozva annak fontosságát: „És amikor befejezte Isten a hetedik napon az Ő munkáját, amelyet alkotott.”  A következő mondat viszi tovább a teremtés-himnusz mondanivalóját:

1.10.2. „megpihent a hetedik napon…” (2,2-3)

Az egész mondat így hangzik: „megpihent a hetedik napon minden munkája után, amelyet alkotott, és megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon a napon pihent meg minden munkája után, amelyet megteremtett, hogy létrejöjjön.” (1M 2,2-3) A hetedik nap, a sabbát (szombat) tartalmának vagy tennivalóinak a tanításához értünk az első teremtés-elbeszélésben. Az előzőekben, „A hetedik nap megszentelése” cím után már több mindent érintettünk a sabbát tartalmából. Vegyük most ezeket sorra részletesebben!

„megpihent”

Az első, amit a bibliai szöveg említ, a „megpihent”. Ismét a perfectum igealakkal találkozunk, amely – mint már bemutattuk – elsősorban nem időt jelöl, hanem a teljes, a befejezett, a profi pihenést. A munkapszichológia és hasonló tudományok komoly teret szentelnek a munka és pihenés kapcsolatának. De a mindennapos élettapasztalatból is következik, hogy nincsen hatékony munka pihenés nélkül, sem egészséges pihenés hatékony munka nélkül. Az egészséges pihenés életszükséglet és nem lustaság. Akkor is, ha eleget hallhattuk már a hajszoltságban élők furcsa hitvallását: „Aki alszik, nem él.”  Borzalmas tévedés ez a közmondás. A túlhajszolt ember téves konfessziója. A Biblia olyan fontosnak tartja a rendszeres pihenést, hogy az első teremtés-elbeszélés „történetében”, történettel tanításában Isten megpihenését hangsúlyozza, vagyis azt, hogy életünk ősforrása és célja is „megpihent” a hetedik napon. Urunk Jézus a már idézett Jn 5,17-ben cáfolja Isten megpihenésének a „helyszíni tudósítás” jellegét a teremtés-himnusz finisében, éppen, amikor a szombati pihenés megszegésével vádolják: „Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” De adhatott volna-e az első teremtés-elbeszélés nagyobb hangsúlyt a rendszeres pihenés hangsúlyozásának, mint hogy magát Istent állítja elénk, amint megpihent.

Tudjuk jól, hogy Isten nem fáradt el a teremtés munkájában. Az anyagtalan, korlátlan szellemi lény csak akarta, és lett a látható világ. Nincs semmi alapunk arra gondolni, hogy kutatóintézetek ezreit kell Istennek koordinálnia a tervezett látható világ esettanulmányainak az elkészítése érdekében. Isten csak gondolta, és meglett. A szavával teremtett. „Az Igéje által, és Őreá nézve” (Kol 1,15). Nem nemzéssel, harccal vagy fáradságos munkával, mint a korabeli pogány teremtéstörténetekben szereplő „istenek”. Éppen ezzel magaslik a bibliai szöveg a korabeli teremtés-elbeszélések fölé. A fönséges, a szellemi, a puszta szavával teremtő Isten nem fáradt el. A teremtésben sem. Nem is kellett megpihennie. De a rendszeres pihenés fontossága miatt írja le így a bibliai szöveg a sabbát pihenés-tartalmának a fontosságát, hogy magát Istent mutatja be úgy, mint aki „megpihent”.

Hogyan kell helyesen pihennünk?

Ennek a kérdésnek is érdemes időt szentelnünk. Az említett tudományok ma már kidolgozott és rendszeres eredményekkel segítenek megtalálni a helyes válaszokat, amelyek kimondva vagy kimondatlanul, de lényegében a Bibliából, a természettudományokból és a mai élet elemzéséből állnak elénk. Ezek közül csak egy jellemzőt és két feltételt említünk.

A helyes pihenés fontos jellemzője a rendszeresség. A Biblia is ezt ajánlja, sőt parancsolja: „Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!  De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja.” (2M 20,9-10) Gondolom, csak egy betűrágónak jutna eszébe azon „szőrözni”, hogy itt „csak a hetedik nap megpihenéséről” van szó. Nem kell hozzá nagy ész, hogy észrevegyük, minden nap, sőt a hatékony munkában eltöltött nap közben is elemi szükség, hogy rendszeresen megpihenjünk. Munka közben kisebb, de hatékony szünetekkel, éjszaka pedig idejében elkezdett, nyugalomban végbevitt alvással, és az így végigdolgozott hét után egy egész napos hatékony pihenéssel. Az ideggyógyintézetek nagy száma és telítettsége többek között azt is mutatja, hogy ezen a téren még alig jutottunk tovább, mint a legalább háromezer évvel ezelőtti bibliai népek. Az ő idejükben még nem voltak pszichiátriák. Részben talán azért sem, mert aki nem tudott rendszeresen és hatékonyan pihenni, az egyszerűen belehalt a munkájába, a csatákba vagy egyáltalán az életébe.

Külön kiemelném az éjszakai alvás jelentőségét. A bibliai szöveg itt is fontos üzenetet hordoz. Hatszor olvassuk az első teremtés-elbeszélés himnuszában: „és lett este és lett reggel…”. A diákjaimnak szoktam ehhez hozzáfűzni: „Mikor kezdődik a nap? A válasz: este. Este kell idejében lefeküdnöd, hogy reggelig jól kipihend, jól kialudd magad!” Miért nehéz este idejében lefeküdni? Azoknak, akik fizikai munkában dolgoznak látástól vakulásig, nem nehéz. Egyszerűen a sötétedés után vacsoráznak és beesnek az ágyba. A szellemi munka nem hat ilyen kényszerítő erővel. Egy „jó program”, egy jó beszélgetés stb. könnyen belevisz az éjszakába. Csakhogy másnap „másnapos” lesz a dolgozó. Nem az italtól, hanem az éjszakába nyúló programoktól. Idejében észre kell vennünk ezt az egyszerű törvényszerűséget, és erős kézzel megállítanunk az éjszakába nyúló programokat. Havonta egy kivétel még erősítheti a szabályt. De gyakoribb kilengés, pláne a rendszeres éjszakázás megbosszulja magát, ha rendszeres kialvatlansághoz vezet. Mindezt az átlagos életvitelű emberekről írtam. A három műszakban dolgozók, az éjszakai ügyeletet ellátók saját menetrendet kell válasszanak, de a rendszeres kialvatlanság az ő esetükben is tragédiához vezet. És ezzel nem túloztam. Ma már mindenki számára az élet szolgáltat elég bizonyítékot ahhoz, hogy ne kelljen további érvekre fecsérelnem az időt.

A helyes pihenés fontos feltétele a lélek nyugalma. Úgy is mondhatnám, a nyugodt lelkiismeret. Ez elengedhetetlen feltétel. Az első zsoltár második verse fantasztikusan megfogalmazott jó tanácsot ad: „JHWH Tórája az ő gyönyörűsége, az Ő Tóráját forgatja szívében nappal és éjjel.” (Zs 1,2) Akinek ez az életeleme (a zsoltár szerint az „igaz embernek”), az egészséges lelkű, és mélyen alszik. Egyrészt azért, mert tud gyönyörködni. Manapság olyan sok a keserű ember. Különösen édes hazánkban divat ez. Isten nélkül persze minden ok megvan a keserűségre. Annak viszont, aki Istenben él, állandóan elérhető dolog a gyönyörűség. Istennek a Tóráját, Igéjét forgathatja szívében nappal és éjjel. A zsoltárból azt is látjuk, hogy nem éjjel kell kezdeni a Tórának a szívben forgatását. Hanem nappal. Mert „amin jár az eszed nappal, arról álmodsz éjjel”, mondja a pszichológiai „ököl-szabály”. Más szavakkal: ha nappal rendezett az életed, és akad benne Istenből merített gyönyörűség, akkor nyugodt álmod lesz éjjel, vagyis mély és pihentető alvásod.

A helyes pihenés fontos feltétele az is, hogy közösen történjék. Egyedül lehetetlen pihenni egy családban. Aki már megpróbált egy éjszakai műszak után otthon aludni, az tudja, hogy a lehetetlent képzelte el magának. Ennek megfelelően az egy napos pihenés csak együtt, az egész közösség számára összehangolva valósulhat meg. Mint ahogyan a Tóra is „szent gyülekezést” ír elő a sabbát megünneplésére, amelyben az egész közösség együtt dicséri Istent, hallgatja a tanítást és megpihen. Egyedül, a többi hozzánk tartozó nélkül mindezek nem végbevihetők.

Korántsem teljes a felsorolás. De nem is túl kevés. Mert a rendszeresség, a lélek nyugalma és a közös pihenés  mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy a pihenésünk megfeleljen az isteni normának. Éjszaka is, napközben is és a hét kitüntetett JHWH napján is, amely számunkra már nem a hetedik, hanem az első, vagy a teremtés-himnusz szavával: egy(es) nap. (1M 1,5)

Első (egyes) nap, vagy hetedik nap?

Ehhez pedig volna még egy kis mondandóm. Első (egyes) nap vagy a hetedik nap? Mindkét „szerkezet” figyelemre méltó. Azért szeretnénk ezt is átgondolni, mert mindkettőt fontos életté váltanunk. Nem az ószövetségi és újszövetségi gyakorlat különbözőségét akarom feltárni, hanem a kétféle szerkezet belső logikáját és – ha tetszik – pszichológiáját.

Ha számomra JHWH napja az első nap, az több mindent is jelent. Először is azt, hogy a legfontosabb a napok között. Miért? Mert JHWH napja. Az örökkévaló és mindenható Istené, aki gyönyörködik bennünk, (5M 32,10; Zs 17,8; Péld 8,31; Jes 62,4; Zak 2,12;) és aki valójában maga a mi GYÖNYÖRŰSÉGÜNK. (Zs 1,2; 19,9)

Azután azt is jelenti az első nap, hogy ezzel kezdődik a hetünk, hogy ez a többi napnak, tehát az egész hétnek nem csak a kezdete, hanem a forrása is. Más szóval: egész héten JHWH napjából élünk. A Tőle kapott élményekből, az Őnála átélt gyönyörűségekből, az Ő útmutatásaiból, terveiből, terveinek megfelelően.

Már utaltunk rá a cikksorozat elején, hogy JHWH napja azért is első nap, mivel a hét első napján támadt fel Urunk Jézus a halálból az örök életre.

Mit jelent JHWH napja, mint a hetedik nap? Azt mindenképpen, hogy az örökkévaló és mindenható Isten a hetünk csúcspontja. Őhozzá igyekszünk, az Ő küzdelmeit vállaljuk, az Ő győzelmében részesülünk. Óriási muníció, hogy hetenként célba érhetünk. Nem is akárhol, hanem Istennél, aki Szeretet.

Fontos a jelentősége annak, hogy JHWH napja a hetedik nap az első teremtés-elbeszélés himnuszában, mert mutatja, hogy a teremtésre adott méltó emberi válasz az, ha dicsőítjük, magasztaljuk a fönséges és tökéletes, profi munkát végzett Teremtőt.

Nagy kincs az is, hogy várva várhatjuk a hetedik napot, amikor majd Őhozzá érhetünk, amikor Őnála megpihenhetünk. „Kicsiben” ezt élhetjük át minden egyes nap estéjén, de igazában a hetedik napon, mert az egész napi dicsőítés az mégis csak más! Be kell vallanunk, hogy szükségünk van az ünnepi napokra. JHWH napja a leggyakoribb ünnepi nap. Minden héten átélhető, és át is kell élnünk. Mert minden pillanatban Urunk Jézusban élünk, Urunk Jézus él bennünk.

Nekünk, embereknek pedig szükségünk van arra is, hogy ebben egy egész nap hosszában elmélyüljünk. A mindennapi nagyszerűségnek így lesz kezdete és célja az ünnepi nap átélése.

A következő cikkünkben azzal folytatjuk, hogy „Isten megáldotta a hetedik napot”.

Irodalomjegyzék

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

 

 

 Jegyzetek

[1] Lásd a Tíz igében, a Tízparancsolatban: 2M 20,8-11; 5M 5,12-15; és még sok helyen (n betűvel jelöltem, ahol arról értesülünk, hogy Izrael fiai nem tartották meg a hetedik nap megszentelésének a parancsát): 2M 16,22-30; 31,12-17; 35,2-3; 3M 16,31; 19,3.30; 23,3.11 (a szombat utáni napon mutassa be aratásotok első kévéjét, a zsengét!); 24,5-8; 26,2; 4M 15,32-41; 28,9-10; 1Krón 9,32 [3M 24,5-8]; 23,31; 2Krón 2,4; 8,13; Neh 9,14; 10,31-33; 13,15-22 (n); Jes 56,1-7; 58,13-14 (az ÚR szent és dicsőséges napja, a gyönyörűség napja); 66,23; Jer 17,12-27; Ez 20,20-26; 22,8.26 (n); 23,38 (n); 44,24; 45,17; 46,1-5.12; Ám 8,5 (n);

[2] 2M 16,27-29 (a mannával kapcsolatban nem tartották meg a sz-ot); 2M 31,14-17 (az itt említett halál szankció mutatja, hogy ennek a Tórának nem volt könnyű érvényt szerezni...!!); Neh 13,15-22; (lásd 1M 1,1-2,3; és a 2M 20,9-11; összehangolását, ami ezzel a visszaéléssel lehet kapcsolatban...!!); Zs 89,31-33 (ált.); Jer 17,19-27 (az itt említett isteni szankció is arra utal, hogy sokan és sokszor nem tartották a szombatot); Ez 20,12-24; 22,8.26; 23,38; Ám 8,5; Zof 3,4 (ált.); stb.

[3] Ezt a divinum passivumot így oldhatjuk föl magyarul: „Ez az ég és a föld eredete, midőn Isten megteremtette azokat.”

[4] Ennek a kifejtésére itt most nincsen lehetőségünk, csak utalok néhány bibliai szövegre. Isten úgy mutatkozik be Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok.” (2M 3,14) A Jelenések könyvében így olvassuk Isten mondását: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.” (Jel 1,8) Urunk Jézus is számtalanszor használta a „vagyok” kifejezést, talán a legmegdöbbentőbb módon a farizeusokkal és írástudókkal folytatott vitájában: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” (Jn 8,58) A zsidókhoz írott levél Urunk Jézusról állítja az időtlenséget: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) – Ezek és még sok más ige alaposabb átgondolásából adódik az, hogy Isten időtlen, jelenben élő valaki. Hozzá teszem, ennek az elgondolása még csak-csak megy az embernek, de ezt elképzelni képtelen vagyunk.