Sitku Tibor: Íszá vagy Jézus: az iszlám képe Krisztusról és ennek következményei
Ajánló: kivonat a Legjobb szakdolgozatok-díj 2012-ben első helyezést elért diplomamunkájából.
Az iszlám az öt legnagyobb világvallás egyike. Egy 2005-ben megjelent vallástudományi könyv adatai szerint az iszlámnak 1 033 453 000 követője van, ez pedig akkor is komoly számnak tekinthető, ha hozzávetőleges becslésről van szó.[1] Mindehhez még hozzátehetjük, hogy egyes források szerint ez a világ jelenleg legdinamikusabban fejlődő vallása, melynek oka egyrészt az iszlám országokban jelentkező jelentős népszaporulat, másrészt az áttérők számának növekedése.[2] Minden okunk megvan, hogy foglalkozzunk az iszlámmal!
Ebben a tanulmányban azt a kérdést szeretném közelebbről megvizsgálni, hogy az iszlám Jézus Krisztusról alkotott képe mennyiben felel meg annak, amit a keresztény kijelentés alapján tudhatunk. Kétségtelen tény, melyet a későbbiekben látni fogunk, hogy a Megváltó személye gondolatokra indítja muszlim felebarátainkat. Aki pedig Jézusról gondolkodik, azzal lehet „közös útszakaszokat”, kapcsolódási pontokat találni, ahol eszmecserét folytathatunk.
Jézus iszlámban betöltött szerepének vizsgálatakor közelebbről megismerjük a muszlim hit Krisztusról alkotott képét, mely többnyire a Korán témába vágó szakaszaira és az iszlám hagyományaira támaszkodik.
Röviden az iszlámról
Az iszlám vallás a 7. században alakult ki Arábiában, Mohamed próféta fellépése nyomán, aki ifjú éveiben a Mekka közelében emelkedő Hirá hegyre vonult el elmélkedni, és keresni az isteni igazságot. Tudnunk kell, hogy ekkor Arábiában a politeizmus volt az elfogadott, Mohamed azonban Hirá barlangjában kijelentést kapott az egyetlen igaz Istenről. A legenda szerint „egy fantasztikus lény, Gibraíl” (vagy Gábriel) arkangyal jelent meg előtte és ráparancsolt: „Hirdess!”. A próféta visszakérdezett, hogy mit hirdessen, mire az angyal azt válaszolta: „Hirdess Urad nevében, aki teremtett, vérrögből teremtette az embert. Hirdess!” (Korán 96:1-3). Ez volt az Allahtól kapott első üzenet, melyet a többivel együtt aztán a Koránban gyűjtött össze. Mindez 610-ben történt.[3]
Az iszlám hit az ún. Ábrahám-vallások egyike, azaz saját gyökereit éppúgy Ábrahámhoz köti, mint a judaizmus és a kereszténység. Az iszlám kifejezés olyan emberre vonatkozik, aki teljesen aláveti magát, átadja életét Isten akaratának. Őket nevezzük muszlimoknak.[4]
Isten neve arabul Allah, aki az iszlám monoteista világképe szerint az egyetlen Isten. Allah egyedülvalósága (al-tavhíd) adta meg az alapot a hit kibontakoztatásához. Mivel az egész teremtett világ Allahtól ered, így az ember is Allah teremtménye, aki halála után visszatér hozzá. Egy muszlim az Allah-hoz való viszonyát igen szorosnak képzeli el, ahogy ők fogalmaznak: „közelebb vagyunk hozzá, mint a nyaki ütőere”.[5]
A Vallástörténeti Kislexikon szavaival élve, az iszlám hitben „öt fő kötelesség” létezik, melyeket a hit öt pillérének is neveznek. Ezek sorrendben a hitvallás, a napi ötszöri, meghatározott módon történő imádság, a jótékonykodás, a Ramadán havi böjt és a zarándoklat.[6] Ezeket egy komoly hívő feltétlenül gyakorolja.
Az iszlám – hasonlóan a kereszténységhez – kinyilatkoztatott vallás. Ami a keresztényeknek a Biblia, az bizonyos értelemben a muszlimoknak a Korán.[7] A muszlimok szerint a Korán az egyetlen kinyilatkoztatott könyv. Míg a Biblia számtalan emberi szerző nevéhez köthető, addig a Korán egyedüli szerzője – legalábbis muzulmán vélemények szerint - Mohamed, aki 610 és 632 között írta meg művét.[8] A Korán szövegét tulajdonképpen Mohamed halála után állították össze, ennek munkájában három kalifa vett részt. Szerkezetileg 114 fejezetből, úgynevezett szúrákból áll. Terjedelmét tekintve sokkal rövidebb a Bibliánál. Az első szúrát, az al-fatiha-t leszámítva – mely áldáson kívül mást nem tartalmaz – a többi hosszúsági sorrendben követi egymást: a leghosszabb szúra a második, ezután folyamatosan haladunk a rövidebbek felé. Minden szúra Allah nevének segítségül hívásával kezdődik, a Basmala („Allah nevében”) kifejezéssel. A szúrák versekből állnak (melyeket ájáknak[9] neveznek), ráadásul külön nevük is van. A Korán „égi mivolta” miatt szent, öröktől fogva létező, préegzisztens kinyilatkoztatás. Ebből pedig az következik, hogy lényegében tilos arab nyelvről más nyelvre fordítani. A fordítást minden esetben lehetetlennek ítélik a nyelv isteni és varázslatos szépsége miatt.
Különösen érdekes lehet egy keresztény számára, hogy a Korán olvasásakor a szövegben „megjelenik a Biblia” bizonyos formában. Ez kétféleképpen történik.
Egyfelől egyfajta „válogatásról” beszélhetünk: bár Mohamed elsősorban a Pentateuchost ismerte, azon belül pedig legjobban a Genezis Könyvét, de a történeti könyvek hagyományairól is tudott. Így említi Dávid és Góliát történetét (Korán 2:250), ismerte Dávidot és Salamont (Korán 34:10-12), viszont nem ismerte a Prófétákat és a bölcsességi könyveket. Noét, Ábrahámot, Mózest mindenesetre említi. Ugyancsak tud a zsidó nép egyiptomi rabságból történt szabadulásáról és József történetéről is. A Korán 17:55 alapján úgy tűnik, hogy Mohamed Dávidot tartotta a Zsoltárok könyve szerzőjének: „És Dávidnak adtuk a Zabúrt”[10]. Mohamed az Íráson, a Könyvön belül megkülönbözteti a Tórát és az Evangéliumot is. Utóbbiból a szinoptikusokra összpontosítja a figyelmét. Természetesen Jézus Krisztus személye is szóba kerül, mellyel a most következőkben fogunk foglalkozni.
Jézus az iszlámban
Az iszlám vallás alapvető jellemzőinek áttekintése után elérkeztünk tulajdonképpeni témánkhoz, mely Jézus Krisztus személyét, illetve cselekedeteit érinti. Keresztényként alapvető kérdés számunkra, hogy kicsoda Jézus. Trivialitásként kezeljük, hogy a Megváltó sokkal több embernél, ugyanakkor elismerjük valóságos emberi mivoltát is. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a kereszténység igazsága két dologban, Jézus személyében és művében gyökerezik. Amikor a Koránt és az azon kívüli, különféle arab forrásokat megvizsgáljuk, koncepciónk erre a két területre, azaz Krisztus személyére és tetteire összpontosít.
Jézus személye és munkája a Koránban
A Korán szövegében három szúra – a harmadik, az ötödik és a tizenkilencedik – visel olyan címeket, melyek Jézussal kapcsolatosak, és tizenöt szúra 93 ájája tesz róla említést. Jézus pontos arab neve Íszá, melyet magyarázat nélkül, saját értelmében használják. Általánosan elfogadott az a vélemény, miszerint az Íszá kifejezés a szír Yeshü-ből származik, ami ugyanakkor a héber Jeshuából eredeztethető.[11] Látnunk kell, hogy Krisztust a Korán szövege sokkal több elismerő címmel illeti, mint bárki mást korábban. Ezek a címek igen változatosak: Jézus, Messiás, Mária fia, Hírnök, Próféta, Szolga, Isten Lelke és Igéje (Szava). Úgy vélem, Jézus személyének iszlám felfogásáról teljesebb képet kaphatunk, ha elnevezései közül megnézzük a legfontosabbakat!
● Mária fia
Az előbb felsorolt nevek közül a leggyakoribb az, amikor Jézus Mária fiaként szerepel. Fontos megemlíteni, hogy a muszlimok elfogadják a Jézus inkarnációjáról és a szűztől való születésről szóló bibliai beszámolót, de máshogyan értelmezik azt, mint a keresztények. A Korán a születéstörténet ismertetése után ugyanis rögtön megjegyzi: „Nem illik Allahhoz, hogy fiat vegyen magához. Magasztos Ő! Ha Ő elrendel egy dolgot, csak azt mondja neki: „Legyél!”, és az lesz.” (Korán 19:35). A „Mária fia” elnevezés egyébként önmagában üzenetértékű. Az arab nyelvben általában az apa nevét adják meg családnévként, nem pedig az anyáét. A „Jézus, Mária fia” kifejezés azt hangsúlyozza, hogy Jézusnak nem volt apja, akire hivatkozni lehetne, hanem Allah teremtette.[12] A teremtés a magyarázat szerint úgy történt, hogy Gábriel angyal Allah engedelmével mintegy belelehelte Jézust Mária méhébe.[13] Gnilka ezen a ponton megjegyzi, hogy Ádám teremtése még nagyobb is az iszlám felfogása szerint Jézusénál, hiszen Ádámnak nem csak apja, de anyja sem volt.[14] A Korán egyik ájája, a 4:171 arra ösztönzi a keresztényeket (akiket a szokásos „Könyv Népe” kifejezéssel illet), hogy ne lépjék túl a határokat vallásukban és Mária fiát csupán küldöttnek nevezzék! Jézus tehát egyszerűen Mária fia, akit Allah teremtett meg, de semmiképpen nem egyenlő Istennel, ahogy azt a kereszténység tanítja.
● a Messiás, Isten Igéje
A Korán tizenegy alkalommal nevezi Jézust Messiásnak, azaz Krisztusnak.[15] Ezen felül háromszor szerepel Jézus Krisztus néven. Nem tudjuk pontosan, hogy a Krisztus kifejezést messiási címként, vagy inkább csak tulajdonnévként használják. Ehhez hasonlóan rejtélyes a „Jézus, mint Isten Igéje” vagy „Allah Szava” elnevezés is. Muszlim kommentátorok szerint az Isten Szava kifejezést a Korán egészen máshogyan alkalmazza, mint amire keresztényként gondolnánk. Számunkra arról a kijelentésről, hogy Jézus Isten Igéje, leginkább János evangéliumának prológusa juthat eszünkbe: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1:1). A bibliai szövegből kiderül, hogy az Ige egyenlő Istennel, aki Jézus személyében belépett ebbe a világba. A Korán „Allah Szava” kifejezése azonban csak annyit jelent, hogy a muszlimok szerint Allah Jézust a szavával teremtette meg – ahogy azt korábban már láthattuk.
● Próféta
A Jézus iránti tiszteletet jól kifejezi az a tény, hogy Jézust prófétának tekintik, az utolsó előttinek, aki megelőzte Mohamed megjelenését. Ezen a ponton azonban érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy az iszlám vallás szemléletében mit jelent prófétának lenni, mert a hasonlóságok mellett komoly eltérések is mutatkoznak a kereszténység prófétasággal kapcsolatos elképzeléseihez képest. A Korán az iszlám hagyománynak megfelelően összesen 28 személyt nevez prófétának (dőlt betűvel emeltem ki azokat, akik nem szerepelnek a Bibliában): Ádám, Idrísz, Noé, Húd, Szali, Ábrahám, Lót, Izmáel, Izsák, Jákob, József, Jób, Su'ajb, Mózes, Áron, Dávid, Salamon, Jónás, Illés, Elizeus, Dzúl Kifl, Zakariás, János, Jézus, Ezsdrás, Luqmán, Dzúl Qarnajn (Nagy Sándor), Mohamed. A listából kiderül, hogy Jézus csupán egy a próféták sorában.[16] A próféták halandó emberek, akiket Allah kiválasztott, hogy üzenetét közölje velük.[17] Fontos jellegzetesség, hogy a muszlimok nézete szerint a próféta eleve tökéletes jellemű, alkalmas ember, aki bűntelen, modellértékű, és Isten győzelemre vezeti.[18] Nyilvánvaló, hogy utóbbi tulajdonságait tekintve a bibliai próféták jelentősen eltérnek az iszlám prófétáitól. Bár a prófétákra használt jellegzetes kifejezés, a héber nabi szó jelentése („akit elhívtak”) ugyancsak emlékeztet a muszlim hitben is elhívottnak, kiválasztottnak tartott prófétákra, a Szentírásban a prófétaság és a próféciák maguk is sokkal árnyaltabban kezelendők. Tudjuk, hogy a próféták nem voltak tökéletesek és hibátlanok (gondolhatunk például Jónás személyére), a legelső időszakban a prófétai szerepet pedig nem különlegesen elhívott kiválasztottak, hanem a lévita papok látták el. Mindezen felül maga a zsidó prófécia nem egy mennyei könyv szövegének átadását és leírását takarta, hanem Isten üzenetének hirdetését. Hozzátehetjük, hogy tágabb értelemben akár olyan dolgokat is prófétainak nevezhetünk, mint a Vörös-tengeri átkelés, a pusztai rézkígyó, de a szent sátor és a papság számtalan előírása is.[19] A Szentírás sok esetben botladozó, sőt elbukó, vagyis közel sem hibátlan prófétái megütközést váltottak ki a muszlimokból. Mivel meggyőződésük szerint a próféta nem lehet ilyen, ezért a Biblia által mutatott próféta-karaktert elutasítják: s többek között ez magyarázza idegenkedésüket Jézus Krisztus szégyenletes kínhalálával kapcsolatban. Allah prófétája ugyanis nemcsak tökéletes, hanem sosem szégyenül meg és nem veszít.[20] Ha valakivel mégis ilyesmi történik, az értelemszerűen nem lehet Allah kiválasztottja.
Az előzőeket összegezve azt láthatjuk, hogy Jézus a muszlim felfogás szerint egy prófétai vonalba tartozó, tiszteletre méltó, alkalmas ember, aki azonban születését leszámítva csupán egy próféta a többi között és semmiképpen sem kezelendő kiemelten.
Az eddigieket átgondolva Jézus személyét illetően azt láthatjuk, hogy mindazok a kifejezések, melyek nekünk keresztényként ismerősen hangzanak, nem helyezhetőek el a bibliai értelmezési keretben. Bár Jézus szűztől született és Mária fiának nevezi a Korán, ez mindösszesen arra utal, hogy nem Isten Fia, és Ádámhoz hasonlóan teremtett lény. Jézus Allah Szava, ami ugyancsak születése körülményeivel kapcsolatos kifejezés, Messiásként való megjelölése pedig nem a szentírási értelemben kezelendő. Végül prófétai szerepe sem felel meg a biblikus formának, hanem pusztán egy az iszlám prófétáinak sorában. Mindezen felül maga a prófétai szerepkör sem ugyanazt takarja, mint amit a Bibliában megszokhattunk.
Vizsgálatunk ezen szakaszának eredménye az, hogy az iszlám által bemutatott Íszá, azaz a muszlim Jézus-személyiség nem felel meg a kereszténységben szereplő, szentírási Krisztusnak. Bár a kifejezések használata megtévesztő, azt láttuk, hogy azokat egészen más értelemben alkalmazza a Korán. Jézus semmiképpen sem isteni attribútumokkal rendelkező személy, hanem csupán egy a próféták sorában, aki különleges módon született.
Az előzőekben tárgyaltak szerint logikusan arra gondolhatunk, hogy amennyiben Íszá nem egyenlő Istennel, ez a tény szolgálatára és tanításaira is rányomja a bélyegét. Ennek ellenére azonban azt láthatjuk, hogy a Korán nem feltétlenül véli hiteltelennek azokat a csodálatos tetteket, melyeket Jézus az evangélium szerint végrehajtott, sőt meg is erősíti ezeket. Ugyanakkor Jézus tetteiről és tanításairól elég kevés utalást találunk a szövegben.[21]
Jézus a betegek gyógyítója volt – ezt a tényt maga a Korán is megerősíti.[22] Csodás tetteket vitt véghez, melyek már kisgyermek korától fogva végigkísérték életét. Érdemes megemlíteni, hogy Jézus csodálatos cselekedeteinek és tanításainak illusztrálása kapcs