Szabadság, egyenlőség, testvériség

Az egyházi státusz és az ezzel összefüggő kedvezmények, jogosultságok és finanszírozás szabályozásának változtatása körül jelentős „kisegyházi” mozgolódás kezdődött. A Bibliában foglalt isteni kijelentés fundamentumán szerveződő, a Szentlélek munkájára építő közösségek találtak egymásra. De vajon a szabadegyházi, karizmatikus teológiai építményhez illően, bibliateológiai alapon hogyan közelíthetjük meg a problémát?

Az 1848-as események kiáltványának címben foglalt szavai a francia forradalom jelmondatából származnak, ami eredetileg így hangzott: „Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy halál!”(1) Ez a politikai liberalizmus alaptézise és ezen filozófia mentén kerülhetett bejegyzésre a jelenleg nyilvántartott magyarországi egyházi státuszú vallási közösségek többsége is. Ennek a szabadságnak a fenntartása az újabb vallási közösségek azonos státuszban maradásának és továbbiak létesülésének is az alapja.(2) A Szentírásra épülő, teológiával foglalkozó lapként kötelességünk szemügyre vennünk a jól ismert kiáltványt teológiai szempontból is.

Jeles, tisztelt lelkipásztorok, Istennek emberei nyilatkoztak meg a készülő szabályozás vélhetően korlátozó, illetve bejegyzett közösségeket egyházi státuszuktól megfosztani készülő kérdéskörében. Miközben láttam a kisegyház-közi párbeszédben a reakciók egyes részleteit, azon gondolkodtam, hogy van-e összevethető ó- vagy újszövetségi történet, amely irányadó lehet a krisztusi, keresztény viselkedésünk, viszonyulásunk kérdésében. Ha vannak ilyenek, akkor azok milyen mértékig alkalmazhatóak, és vajon következtetéseink megállják-e helyüket egy szabályszerű exegézisből fakadó írásmagyarázatot követően is? A nehézséget egyrészt az okozza, hogy a mai társadalmi, vallási közeg eltér a bibliai korokétól, másrészt (leginkább) az, hogy a bibliai időkben (Ó- és Újszövetség) csak az ószövetségi zsidó vallás, mint teokratikus államszervezet működésével kapcsolatban olvasunk isteni kijelentéseket. Az újszövetségi ekklészia kapcsán a pásztori levelek utalnak intézményesülő, hierarchikus egyházszervezetre, de ezek sem foglalkoznak az államhatalommal való kapcsolattartással, csak azzal, hogy a hívők imádkozzanak értük.(3) Továbbá csendes lojalitásra(4) buzdítanak, és nem kezdeményeznek társadalmi szerkezetváltozásokat pl. a rabszolgaság kérdésében sem. Sőt ezeket helyben hagyják, így Pál visszaküldi Onézimoszt, a rabszolgát tulajdonosának, Filemonnak, aki a kolosséi gyülekezet összejöveteli helyének tulajdonosa lehetett. Egyetlen esetben nem köt azonban kompromisszumot az őskeresztény gyülekezet, hanem tudatosan és megvallottan engedetlenséget fogad: amikor a vallási vagy politikai hatalom korlátozni akarja az evangélium hirdetésében és az ebből fakadó életmód folytatásában.(5) 

Ma senkit sem akarnak korlátozni a vallásgyakorlásában, vagyis vallásszabadság van és lesz. A szabadság tehát garantált – egészen konkrét ígéret szerint – az egyházügyi törvény változása után is.(6)

A forradalmi jelmondat második jelszava az egyenlőség, ami biztos, hogy korlátozott mértékben valósul majd meg. A kisebb létszámú, újabb keresztény közösségek ennek csorbulásától tartanak. De van-e konkrét bibliai alapunk a vallási közösségek egyenlősége kérdésében való tájékozódáshoz? Ezzel kapcsolatos szentírási kijelentést vagy bibliai történetet nem ismerek. Azt tudjuk, hogy Izráel teokratikus berendezkedésű viszonyai közepette a bálványimádás tilos volt, amit ennek ellenére legendás királyuk, Salamon mégis megengedett (magának és feleségeinek). Arra azonban semmilyen jel sem utal az Újszövetségben, hogy a keresztényeknek követelniük kellett volna saját lakóhelyükön az idegen kultuszok betiltását, üldözését, mai kifejezéssel: diszkriminálását. Azt tudjuk, hogy a keresztény közösségekben, az Ekklésziában szigorú monoteizmus volt: más istenek tisztelete nem volt megengedett.(7) Arról sem tudunk, hogy az újszövetségi korban élő keresztények követelték volna maguknak a rokonvallás judaizmuséval azonos, religio licita(8) státuszt és a vele járó jogokat. A társadalomban való vallási egyenlőség, illetve diszkrimináció kérdésében tehát nincs az Újszövetségben a gyülekezetre érvényes konkrét iránymutatás, utalás. Az egyenlőség versenyhelyzetbe hozza a keresztényeket. Amennyiben az államhatalom egyértelmű, világos elkötelezettséget vállal a keresztény egyházak és értékrend mellett, akkor az “idegen” vallások nem kapnák meg a közjogi értelmű egyházi státuszt. Ennek azonban lehetnek konfliktusai, amikben Urunkhoz méltóan kellene eljárni, okulva a kereszténység nevében korábban elkövetett hibákból. 

„A testvéri szeretet legyen maradandó.”(9) A testvériség a bibliai kijelentés mentén leginkább értelmezhető, legelemibb követelmény. A keresztény gyülekezetek, felekezetek közötti kapcsolatokat a testvériség tekintetében fenyegeti leginkább veszély a jelenlegi törvényváltozás lehetséges következményei kapcsán. A testvériséget nem lehet áruba bocsátani, de elgondolkodtató az is, ha ennek ápolását csak egy mindnyájunkat fenyegető hatalmi intézkedés „hozza tűzbe”. A kegyességünkben (hitgyakorlatunkban) meg kell mutatnunk a „testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig a minden ember iránti szeretetet”.(10) A forradalmi jelmondatból a testvériség követelménye, amely Franciaország alkotmányába is bekerült, nekünk is krisztusi alapkötelességünk. Ezen méretik meg minden szándékunk, és a bibliateológia tudományának tárgykörébe is leginkább ez tartozik: miképpen és milyennek jelentette ki magát a Szeretet Istene a Bibliában lejegyzett történelmi eseményekben, prófétai megnyilatkozásokban? Ennek folytonos kutatása segít az eligazodásban a legfontosabb felekezetközi kérdésben: hogyan viszonyuljunk a másik gyülekezethez, annak vezetőihez és tagjaihoz? 

A fentiekből láthatjuk, hogy nem tudunk minden kérdésre válaszolni a bibliateológia eszközeivel, ezért elengedhetetlen, hogy politikai, egyháztörténeti és vallástörténeti kutatásokat is végezzünk például arról, hogy mi történik akkor, ha az államhatalom egyes vallásokat támogat, másokat pedig nem. Református és evangélikus testvéreink történelmi emlékezetében még él a protestáns gyászévtized. Ekkor, 1671–1681 között a római katolikus egyház volt a hatalom által deklaráltan az „igazi”, a református és a lutheránus felekezet viszont nem, így utóbbiak az ellenreformáció célpontjai lettek(11). A krisztianizálás és a valódi jézusi misszió közti különbségtétel tisztázhatja azt is, hogy a keresztény értékrendű Európa és a Krisztushoz tartozás nem ugyanaz. A 20. század missziótörténete(12) arról tanúskodik, hogy a politikai változások alapvetően befolyásolják a missziós lehetőségeket és korlátokat. 

Végül, összefoglalásképpen szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a bibliai korok világa és a jelenlegi demokratikus-liberális berendezkedésünkből fakadó körülmények között jelentős az eltérés, ezért is nincsenek minden részletre kiterjedő bibliateológiai válaszok. Jelenlegi helyzetünkben a liberalizmus alaptéziséből származó elemeket bibliateológiailag nem lehet – és nem is kell – levezetni. A legégetőbb társadalmi kérdésekre azonban a Szentírás gondos tanulmányozása és a más tudományterületeken való kutatás nyomán megtalálhatjuk a helyes választ. Lapunk több cikkével is a jelenlegi társadalmi és politikai kihívások vonatkozásában is segíteni szeretnénk az eligazodást.

“Ha nem lesz szabadság, egyenlőség (a testvériség rajtunk múlik), akkor meghalunk? Bár várjuk, hogy a törvényi szabályozás nem érint majd hátrányosan bennünket, de bármi is történik, nem halunk meg, mert az Úr által élünk, és élni is fogunk.”(13)

1 „Liberté, égalité, fraternité, ou la mort!”

2 Evangéliumi keresztény szempontból azonban fogas kérdés, hogy vajon ez csak a zsidó-keresztény kinyilatkoztatást valló, vagy a más tanításra épülő vallásokra is vonatkozzon?

3 Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt. (1Tim 2,1-3)

4 Pl.: Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. (Róm 13,1-2)5 Péter és az apostolok így válaszoltak: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” (ApCsel 5,29)

6 Elhangzott dr. Fedor Tibor (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály főosztályvezetője) előadásában 2010. november 11-én a PTF-en.

7 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! (1Kor 10,14)Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. (1Pt 4,3)

8 Engedélyezett vallás

9 Zsid 13,1

10 2Pt 1,5-7

11 Lásd lapunkban Hegedűs András A protestáns gyászévtized 1671-1681 című cikkét

12 Lásd lapunkban Nagy-Ajtai Ágnes A 20. század missziótörténete című cikkét

13 Idézet Rozgonyi Botondnak a cikk előzeteséhez fűzött megjegyzéséből. (2010.12.08.)