Rozgonyi Botond: Hitvallásunk 4. - A Fiú

A Szentháromság második személye, a Fiú, akit Úr Jézus Krisztusként ismertünk meg. Hitünk lényege, akiről neveztetik minden hívő keresztyén ember.[1] Hordozzuk nevét, de sokkal inkább elmondható, hogy Ő hordoz minket.

2.1 A Fiú

„Hisszük, hogy a láthatatlan Isten képe az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten egyszülött Fia.18 Örökkévaló Isten,19 aki az emberiség megváltása érdekében valóságos emberi testet öltött magára.20 A Szentlélek által fogantatott, és szűz Mária szülte.21 Emberként élt, a bűn valóságos kísértését megismerte, de bűntelen maradt.22 Tanítása, csodái, engedelmessége tanúsítják, hogy ő a megígért Messiás.23 Vállalta miattunk, értünk, helyettünk a bűnhődést24 és bűneinkért a kereszthalált.25 Megdicsőült testben támadt fel, és a menny dicsőségébe tért vissza. Az Atya jobbján ül, közbenjár és esedezik értünk, ajándékokat ad a gyülekezetnek, uralkodik minden teremtmény fölött.26 Hisszük, hogy újra eljön a gyülekezetért hatalommal és dicsőséggel, hogy megítélje a népeket.27 ”

18 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett (Kol 1,15–16). Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött (Jn 1,3). „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,16)

19 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1,1). [Krisztus,] aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké (Róm 9,5).

20 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve... (Gal 4,4).

21 „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. ... A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.” (Lk 1,30–35) „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Mt 1,20–21)

22 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt (Zsid 4,15).

23 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia (Jn 6,69 – Károli). Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia (Jn 20,31). Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az...” (Jn 4,25–26).

24 Vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen (Ézs 53,5).

25 Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (Fil 2,6–8). Üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük (Zsid 7,25).

26 „Meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül...” (Mt 26,64). Egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus (1Tim 2,5). Az Isten jobbján van, és esedezik is értünk (Róm 8,34). És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére... (Ef 4,11–12). Aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők (1Pt 3,22). ...feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. „Az ő lábai alá vetett mindent”, és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben (Ef 1,20–23).

27 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel (Mt 24,30). Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára (Mt 25,31). És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel (Mk 13,26). Az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival (2Thessz 1,7). Íme, eljött az Úr szent seregeivel... (Júd 14). És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura (Jel 19,11–16).

 

A Fiú személye

Isten egyszülött Fia

Hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia.

Közismert tény, hogy a keresztyén egyház egyik ősi jelképe a hal volt. Ugyanis a „Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó” hitvallás görög szavainak „Ἰησοῦς Χριστός, Θεοῦ Υἱός, Σωτήρ” (Jészusz Chrisztosz, Theu Hüjosz, Szótér) kezdőbetűit összeolvasva a görög hal, ΙΧΘΥΣ (ichthüsz) szót kapjuk. Bár Jézus – a szinoptikusok bizonyságtétele szerint – önmagát nem nevezte Isten Fiának,[2] de nem utasította vissza, mikor ezzel a címmel illették őt a tanítványok[3], a római százados[4], a démonok[5] és maga a Sátán is[6]. A Szanhedrin előtt mikor a főpap rákérdezett: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!”, Máté szerint – mintha hárítana – csak ennyit válaszol: „Te mondtad”[7]. Lukácsnál is hasonlóan visszautal a kérdezőkre: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.”[8] Mindez mégsem jelenti, hogy Jézus ne tartotta volna magát Isten Fiának. Márknál egész világosan jelenik ez meg Jézus válaszában, mikor nyíltan és egyenesen messiási és isteni önkijelentésként szól: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.”[9]

Örökkévaló Isten

Az Isten Fia kifejezés azt a jelentést hordozza, hogy Jézus Krisztus maga az örökkévaló, egy, igaz Isten. Ezért hisszük, hogy Jézus Krisztus örökkévaló Isten.

Fentebb említettem, hogy Jézus messiási és isteni önkijelentésként szólt a Márk evangéliuma szerinti beszámolóban. Ugyanis az egyszerű „én vagyok”, „ἐγώ εἰμι” (egó eimi) mondat a héberben (arámban) – nyelvtani szerkezeténél fogva – mélyebb jelentéssel is bír: אֲנִי הוּא (aní hú) = én [vagyok] Ő, mintha azt mondta volna Jézus: én vagyok az Isten! Ugyanez a helyzet, mikor a János evangéliumában Jézus Ábrahám napjáról beszél.[10] Nem véletlenül tartották halállal büntetendő istenkáromlásnak. János evangéliuma tanúsága szerint Jézus kortársai úgy értették Jézus szavait, hogy ő önmagát egyenlővé tette Istennel, azaz Istennek tartotta magát.[11]

Jézus istenségének bizonyítására a teológiában klasszikusan azt szokták hangsúlyozni, hogy isteni attribútumokkal rendelkezik. Mivel csak Isten örökkévaló, mindenható, mindentudó, mindenütt jelenvaló, így akiről elmondhatók ezek a tulajdonságok, az egyértelműen Istennek bizonyul. Jézus örökkévaló, hisz már a világ létele előtt dicsőségben volt az Atyánál.[12] Mindenható, hisz minden hatalom az övé.[13] Mindentudó, már e földön olyan dolgok ismeretében volt, amelyek közönséges ember számára lehetetlenek lettek volna. Pl. ismerte Nátánáelt, mielőtt találkozott volna vele,[14] a tanítványai felismerték, hogy mindent tud,[15] tudta, mi történik a távolban,[16] az eljövendő események sem voltak rejtve előle.[17] Mindenütt jelenvaló, hisz ott van mindenütt, ahol az ő nevében összegyülekeznek.[18]

Jézus istenségének felismerésére azonban az Újszövetség embere nem ilyen elvont kategóriákban gondolkodva jutott el. Jézus cselekedeteit látva lehetetlen volt, hogy ne ismerték volna fel benne az isteni személyt. Megbocsátotta a bűnöket, amihez egyedül Istennek van joga és hatalma.[19] Halottakat támasztott fel a halálból.[20] Erre ember képtelen lett volna. Jézus Krisztus Isten.

A láthatatlan Isten képe

Hisszük, hogy Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képe.

Istent soha senki nem látta. Nem szabad kiábrázolni őt. Nem hasonlíthatjuk semmilyen teremtményhez, sem égitesthez, sem természeti képződményhez, sem természeti jelenséghez, sem állathoz, sem növényhez, de még csak az emberi elme elképzeléséhez sem. Bár tudjuk, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette,[21] de ez nem jelenti azt, hogy Ő maga az emberre hasonlítana. Jézus nem azért képe a láthatatlan Istennek,[22] hogy elképzelhessük, hanem hogy megismerjük őt. „Aki látta a Fiút, látta az Atyát.”[23] „Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát.”[24] De nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy „az Isten Lélek”[25], ezért nem alakjában, formájában, megjelenési módjában képe Istennek Jézus, hanem istenségében.

Valóságos ember

Ahogy az Isten Fia kifejezés azt jelenti, hogy Jézus Krisztus igaz Isten, az Emberfia messiási cím egyik teológiai jelentősége, hogy Jézus Krisztus valóságos ember, a második Ádám.

Jézus kortársai számára magától értetődő volt ember volta, míg felfoghatatlan Isten volta. A későbbi századokban viszont éppen ellenkezőleg az kérdőjeleződött meg sokakban, hogy valóban hozzánk hasonló ember volt-e Jézus Krisztus. A Biblia tanúsága szerint igen. Ugyanolyan emberi teste volt, mint nekünk. Ugyanúgy született, mint minden ember.[26] Ugyanúgy növekedett, mint minden gyerek.[27] Ugyanúgy elfáradt,[28] megéhezett,[29] megszomjazott,[30] mint bármely földi halandó.

Valóságos ember volta azt is jelenti, hogy ugyanúgy megtapasztalta a kísértés erejét, mint bármelyikünk. Mikor Jézusra gondolunk, nem úgy kell tekintenünk rá, mint egy rendkívüli „szuper-ember”-re, akire nem hatott a kísértés. Ő ugyanolyan volt, mint mi, az első századok egyházatyái megfogalmazásában ὁμοουσιος (homoúsziosz), azonos lényegű, azaz semmi különbség nem volt közte és köztünk. Csak egy. Tudniillik Ő – bár ugyanolyan kísértést szenvedett, mint bármelyikünk – saját erejéből legyőzte azt, és bűntelen maradt.[31] Ezt azonban nem azért tette, hogy kérkedjék, vagy hogy megszégyenítsen bennünket, akik elbuktunk, hanem azért, hogy együtt érezzen velünk, és megsegítsen minket akármilyen kísértések között vergődünk is.[32]

Szentlélek által fogantatott, szűz Máriától született

Hisszük, hogy Jézus Krisztus a Szentlélektől fogantatott, és szűz Máriától született.

Jézus Krisztus valóságos ember, fogantatása, születése mégis különleges volt. Ézsaiás próféta évszázadokkal korábban megprófétálta Jézus születését, amely prófécia először saját korának, nevezetesen Áház királynak szólt, de végső és teljes beteljesedése Máté írása szerint Jézus születésében történt meg: Immánuel, velünk az Isten![33] Nem Szentlélek általi fogantatása által lett Jézus Isten Fia, hisz Ő öröktől fogva és örökké a Fiú Isten. Félreértés lenne azt gondolni, hogy a fogantatásakor a Szentlélek az Atya nemző ereje lett volna. Az örökkévaló Isten, az Atya akarata szerint a Fiúban a Szentlélek által felöltötte az emberséget. Jézus testet öltése a Szentháromság egy Isten akarata és cselekedete volt a mi megváltásunkra. Hisszük, hogy Jézus az Atya egyszülöttje,[34] Mária elsőszülöttje.[35]

A Fiú munkája

A megígért Messiás

Hisszük, hogy Jézus a választott népnek megígért Messiás, a Krisztus.

Jézus Krisztus a történelemben, az Isten által elkészített időben öltött testet, jött el közénk. Eljövetele nem előzmények nélküli. Már a Biblia első lapjain, a bűnesetet közvetlenül követően elhangzik az ígéret, amit protoevangéliumnak is nevez a teológia: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.”[36] A továbbiakban Isten újra és újra megerősíti ezt az ígéretet, és kiválaszt magának egy embert, akit néppé sokasít, hogy az legyen küldetése, hogy az ő utódai közül származzék az „asszony magva”, akiben áldást nyer a föld minden népe.[37] A zsidó nép küldetése, hogy közüle szülessék meg a megígért Messiás, aki elsősorban saját népéhez küldetett,[38] aztán a pogányokhoz.[39] Nem úgy tekintünk a zsidóságra, mint sokszor az intézményes kereszténység a történelem során, hogy a krisztusgyilkosnak kikiáltott zsidóság méltó az üldöztetésre. Elismerjük szolgálatukat, és tudjuk, hogy Jézus, a zsidó nép megígért Messiása, végül megismerteti magát népével, s így ők is részeseivé válnak annak az üdvösségnek, amit Jézus szerzett zsidóknak először, aztán a pogányoknak.[40] Bár a zsidó nép – mint nép – nem ismerte fel Jézusban a megígért Messiást, egészen a kezdetektől mind napjainkig sok zsidó ember fogadta el Jézust Messiásának. Szolgálatunknak tartjuk, hogy imádkozzunk a zsidó nép megtéréséért. Elhatárolódunk minden nyílt vagy rejtett antiszemitizmustól, és úgy tartjuk, Isten nem vetette el a zsidó népet, hanem most is saját népének tekinti.

Miattunk, értünk, helyettünk

Hisszük, hogy Jézus Krisztus életének, szolgálatának célja golgotai kereszthalála, mely által megváltott bennünket. Hisszük, hogy miattunk, értünk és helyettünk halt meg a kereszten.

Jézus kereszthalára úgy tekintünk, mint amit Isten elhatározott[41] már a világ teremtése előtt.[42] Jézus tudatosan és önként vállalta.[43] Nem a véletlenek szerencsétlen összjátéka, sem a meg nem értett forradalmár vagy vallási vezető tragédiája, sem a politikai manipulációk szövevényes összefonódásának tehetetlen áldozata okozta kereszthalálát. Nem a zsidó vallási vezetőket, sem a római helytartó felelősségét keressük, hanem tudjuk, Jézus miattunk halt meg. Bűneinkkel mi okoztuk Jézus halálát. A mi bűneinket vette magára, és a mi bűneink ítéletét hordozta el a keresztfán.[44] Jézus értünk halt meg. Jézus értünk adta halálra magát, hogy bűnbocsánatban részesüljünk, és örök életet kapjunk.[45] Jézus helyettünk halt meg. Mivel Jézus a mi bűneinket vitte fel testében a keresztfára,[46] halálát úgy kell tekintenünk, hogy helyettünk halt meg a bűneink büntetését hordozva, nekünk kellene bűneinkért elszenvednünk azt, hogy Isten elfordul tőlünk, s magunkra hagy bűneink büntetésében.[47]

Feltámadt

Hisszük, hogy Jézus harmadik napon feltámadt a halottak közül.

Megváltásunk nem lenne teljes, ha csak meghalt volna értünk Jézus, de nem támadt volna fel. Pál apostol szavaival ez esetben hiábavaló lenne a hitünk.[48] Jézus győzelme feltámadásával lett teljes. Halálával eltörölte bűneinket, feltámadásával megigazított, igazságát ajándékozta nekünk.[49] Halálával legyőzte a bűnt, feltámadásával legyőzte a bűn következményét, a halált.[50]

Hisszük, hogy Jézus testben támadt fel. Az inkarnáció, a testet öltés csodája nem csak egy időre szólt. Jézus emberi testben, megdicsőült, lelki testben[51] támadt fel. Földi teste nem lett az enyészeté.[52] A sír üres.[53] Jézus feltámadása a mi feltámadásunk záloga.[54]

A Fiú a mennyben

Mennybe ment

Hisszük, hogy a megdicsőült testben feltámadt Jézus felment a mennybe.

Jézus tanítványai szemeikkel látták, amint Jézus mennybe ment.[55] Mennybe menetelének látható volta jelzi, hogy visszajövetele is látható lesz.[56] Mennybe menetele Jézus megdicsőülését jelenti. Belépett a mennybe, és övé lett örökre az a dicsőség, mely öröktől fogva, mindig is az övé volt.[57]

A mennyben az Atya Isten jobbján ül.[58] Ez kiemelt hely, ami azt jelenti, hogy a mennyben Jézus a legfontosabb, legdicsőbb, leghatalmasabb. A mennyben is folytatja értünk végzett szolgálatát. Közben jár értünk, bűnös gyermekeiért.[59] Téves az az elképzelés, hogy Isten haragvó szemmel kutatja, mikor válik méltatlanná valamelyik gyermeke. Természetesen bűneink Isten haragját vonják maguk után, de Jézus elébe megy ennek, és közbenjáróként, pártfogóként, vigasztalóként, szószólóként áll az Atya előtt értünk. Jézusnak ez a szeretete, amely méltatlanságunk ellenére is árad ránk, bűnbánatra, megtérésre indít, s így nem maradunk meg bűneinkben, hanem megszentelődünk.

Jézus mennyei szolgálatának része az is, hogy ajándékokat ad a gyülekezetnek.[60] Legnagyobb ajándéka a Szentlélek, a Vigasztaló (Károli) vagy Pártfogó (új fordítás), akit megígért minden benne hívőnek. Ugyanakkor embereket is ad ajándékul, akik Krisztus teste építésében Isten eszközeiként szolgálnak a gyülekezetben apostolként, prófétaként, evangélistaként, pásztorként vagy tanítóként. De megjegyezhetjük itt, hogy nem csak ezek az úgy nevezett szolgálati ajándékok, hanem bármely Istentől jövő szolgálat Jézus ajándéka a gyülekezet részére.

A megdicsőült Jézus uralkodik a mennyben.[61] Az Atyával ül az uralom trónusán.[62] Sokan úgy vélik, hogy ez az uralom jelenleg nem terjed ki mindenre, hisz ez a föld a Sátán uralma alatt áll.[63] Ez a nézet tarthatatlan. Bármennyire is uralkodik a bűn, ez nem kisebbíti, nem korlátozza Jézus uralmát e földön. A Sátán csak addig mehet, és csak annyit tehet, ameddig és amennyit Jézus megenged neki. Így volt ez Jézus földi itt tartózkodása idején,[64] mennyivel inkább most, mikor már a menny dicsőségében uralkodik!

Újra eljön

Hisszük, hogy Jézus visszajön e földre.

Keresztény reménységünk és várakozásunk beteljesedése lesz az a nap, amikor Jézus visszajön a mennyből. Visszajövetelekor mindenki meg fogja látni őt, még az ellenségei is.[65] Az a nap a gyülekezetnek öröm és szabadulás lesz, amikor elragadja menyasszonyát az Úr, hogy örökké vele legyen.[66] Egyebeknek viszont az ítélet, amikor megítél minden népet, minden embert kicsinytől kezdve nagyig, s mindenki megkapja cselekedetei jutalmát.[67] Akik beírva találtattak az élet könyvébe, a megváltottak bemennek az örök életre, akik viszont nem, azok az örök kárhozatra.[68]

Néhány szó végezetül

Jézus Krisztus hitünk középpontja, lényege, alapja, sarokköve. Egy ilyen rövid tanulmányban csak röviden, vázlatosan térhettünk ki rá, mit is hiszünk hitvallásunk alapján Jézusról, az Isten Fiáról. Sajnos az egyháztörténet során sok téves nézet, hamis tanítás is felütötte fejét Jézussal kapcsolatban, amelyekre itt nem térhettünk ki. Ha Isten is megengedi, ezeket külön tanulmányban tekintjük majd át.

[1] Keresztyén, keresztény = krisztusi, Krisztushoz tartozó, a görög Χριστιανός szóból. „A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.” ApCsel 11,26

[2] János az általa írt evangéliumban néhány alkalommal Jézus szájába adja, hogy ő az Isten Fia (Jn 5,25; 10,36; 11,4), ami összhangban van János leveleivel, amelyekben hangsúlyt kap az apostol – és a korai egyház – hite és meggyőződése Jézus istenfiúságát illetően.

[3] Mt 14,33; 16,16; Jn 1,49