Ungvári Csaba: A hazug szavakba vetett bizalom

„Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma van itt!” (Jer 7,4)

Az utóbbi időben sokat foglalkozom Jósiás és Jeremiás életével, tetteivel. Jeremiás Jósiás idejében kezdi szolgálatát, szemlélője és vélhetően részese is a templom újjáépítésének, a Tóra érvénybeléptetésének, majd a Jósiás által elrendelt csodálatos páska-ünnepnek is. Életük, szolgálatuk olyan személyes tanulságokat tartalmaz, amely a teológiát művelő, a Bibliát megnyitó szolgálónak is bátorítás és figyelmeztetés is egyben.

 A tanulságos események közül most a jósiási páskát említem meg, amely a zsidó vallási kultusz újraéledésének mérföldkövévé lett. Jósiás ugyanis elrendelte, hogy az ünnepet szabályszerűen, a Tórában leírt rendelésnek megfelelően végezzék el a papok. Ezzel indult újra a Salamon idején elkezdődött templomi áldozati istentiszteleteknek és a mózesi törvényekben elrendelt ünnepeknek az évenként ismétlődő sora (2Krón 35,1-6). A nagyhatalmak nyomása alatt szenvedő zsidókban ismét felébredt – immár a renovált templomban – Jahve tiszteletének és a megtalált Tóra megismerésének a vágya. Az állandó szorongattatásban élő választott nép a helyes identitás nélkülözhetetlen forrására talált rá ismét. Az ünnepi áldozatok már-már túlzó mértékkel, szinte hihetetlen mennyiségben kerültek bemutatásra: 37.600 juh és kecske, 3.800 szarvasmarha (2Krón 35,7 kk). Egy anátóti pap is ott lehetett valamelyik oltárnál, aki ekkor már öt éve prófétai üzeneteket is adott át. Ezekben szívszerinti istentiszteletre és Jahve-követésre buzdított, például így: „Ezt mondja az ÚR: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön.” A nép, amelyik a Tóra megtalálásakor a törvényadó Úrral találkozott, most a páska által a szabadító, megváltó Isten történelmi tetteiről emlékezhetett meg. 

A korszakhatárt jelentő „gigapáskát” követően azonban nem fordulnak egyértelműen jobbra a dolgok. Az egykor Istenhez visszatérő Jósiás nem hallotta meg az ÚR szavát, amikor Nékó át akar vonulni országán, így álruhában hal meg a csatában. A templomi istentisztelet megújult formája mellett a hétköznapok úgy folytak tovább, ahogy eddig, vagy még rosszabbul: „Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el.” (Jer 7,9-10) Régi életmódunk megváltoztatása nélkül az istentisztelet hazugság. Így nem ok nélkül szólít fel Pál apostol éppen a páska-eseményre hivatkozva a megszentelődésre: „Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott.” (1Kor 5,7)

Lapunkban a pünkösdi identitásról, egy pünkösdi hithősről és egy karizmatikus körökben vitával övezett jelenség biblikus, teológiai megközelítéséről, az eksztázisról is írunk. Cikkeink egyfajta önértékelési lehetőséget is jelentenek mindannyiunk számára. Vajon a pünkösdi ébredés mivé vált napjainkra? A mi megáldoztatott húsvéti bárányunkkal való szövetségünk komolyságát nem a látványos ünnepek, a jól szervezett istentiszteletek, hanem mindennapi erkölcsünk, szavainkban és tetteinkben továbbadott konkrét, Lélektől ihletett üzeneteink mutatják.