Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 20. – Az ember (férfi) fölötti ítélet
Tartalom
1. Az ember fölötti ítélet (1Móz 3,17-19)
1.1. Az ember bűnének a pontosítása (1Móz 3,17a-c)
1.2. „átkozott a talaj temiattad” (1Móz 3,17d)
1.2.0. Néhány fontos megjegyzés
1.2.1. fáradságos munka: „fájdalommal eszed” (1Móz 3,17e)
1.3. Evés-mozzanatok a héber Biblia-balladában
1.4. „visszatérsz a talajba” (1Móz 3,19b-c)
EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT
Mi volt pontosabban az ember (férfi) bűne?
Mit jelent enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról?
Mit jelent, hogy Isten szeretet-világot teremtett?
Milyen következményei vannak bűnös döntéseinknek?
A munka Isten eredeti jó világában is fájdalommal jár?
Miben áll a bibliai elbeszélés ballada-szerű tömörsége?
Miféle hazugságok vannak a kígyó csábításában?
Hányféleképpen halunk meg az Isten elleni lázadás következtében?
AJÁNLÁS
A cikket továbbra is azoknak ajánlom, akik isteni üzeneteket szeretnének meríteni a bűnbeesés elbeszéléséből.
1. Az ember (férfi) fölötti ítélet (1Móz 3,17-19)
Tetteinknek következményei vannak. Minél súlyosabbak a tettek, annál súlyosabbak a következmények. Nem volna helyes azt mondani, bár sokszor hallani: „Milyen felelőtlenek a mai fiatalok!” Hiszen a bűnbeesés-elbeszélés tanító története éppen azt mutatja be, hogy kezdettől fogva előfordult a felelőtlen döntés az életünkben.
Aki helyszíni tudósításként olvassa a bűnbeesés-elbeszélést, még azt is mondaná, hogy „a legöregebb ember és asszony (ti. Ádám és Éva) vérlázítóan felelőtlen volt.” Nem szépít ezen, hogy ma már tudjuk,[1] a bűnbeesés-elbeszélés, sőt az 1Móz első négy fejezete nem helyszíni tudósítást ad a világ teremtéséről és az emberiség kezdetéről, hanem történettel tanítással tanít arról, hogy Isten szeretetből szeretetre teremtette meg a világot, de az ember durva „nem szeretemmel” válaszolt Isten túláradó szeretetére.[2] Ennek a következményeit vettem sorra előző cikkemben a kígyót és az asszonyt illetően. A bűnbeesés-elbeszélés (1Móz 3,1-24) Istentől ihletett művészi mondatokkal állítja elénk a borzasztó, joggal mondhatom, tragikus következményeket. Most következik az ember, pontosabban a férfi fölött elhangzó ítélet.
1.1. Az ember bűnének a pontosítása (1Móz 3,17a-c)
Nem győzöm csodálni a bibliai szöveg művészi kompozícióját. A kígyó fölötti ítélet kérdezés nélkül, de indokoló bevezetéssel hangzott el: „Mivel ezt tetted, átkozott vagy…” (1Móz 3,14)[3]. Az asszony fölötti ítélet előzetes kérdezés után, de indokolás nélkül szól: „Megsokasítván megsokasítom viselősséged fájdalmait…” (1Móz 3,16) Az ember (férfi) fölötti ítélet előzetes kérdezés után, és alapos indokolással kezdődik: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megmondtam, hogy ne egyél arról, átkozott a talaj temiattad…” (1Móz 3,17)
Érdemes sorra vennünk az alapos indokolás mozzanatait. Az ÚRISTEN „pontosítja” az ember számára, hogy mi is volt az a felelőtlen gonoszság, amivel az ÚRISTEN odaadó szeretetére durva „nem szeretemmel” válaszolt. A bibliai szöveg szemléletes és költői formája balladaszerűen tömör. Ezért érdemes megállnunk az egyes mondatoknál, és kiásnunk annak mélybe nyúló tartalmát.
1.1.1. „Mivel hallgattál feleséged szavára” (17b)
Az első mondat félreérthető lenne, ha kiragadnánk a szöveg összefüggéséből. Sajnos hallottam már erre hivatkozni olyan embereket, akik jól ismerhették a szóban forgó szöveget, de a szövegösszefüggésből kiragadva, ráadásul szinte kocsmai stílusban mondták egymásnak: „Benne van a Bibliában, hogy ne hallgass a feleséged szavára.” Bevallom, sportot csinálok abból, hogy bibliai szöveget ne keverjek viccekbe vagy tréfás anekdotázásba. Annál jobban fáj, ha ilyenféle „bibliamagyarázatok” hangzanak el. Hiszen ezek teljesen megváltoztathatják a bibliai szöveg eredeti értelmét és üzenetét.
A „mivel hallgattál feleséged szavára” mellékmondat ugyanis csupán arra utal, hogy az asszony szóba állt a kígyóval, rendesen elcsábult, „látta, hogy a fáról enni jó lenne, hogy gyönyörűség a szemnek, és kívánatos a fa, hogy okossá tegyen”, és ezután „szakított a gyümölcséből és evett, azután adott a vele lévő férjének, és ő is evett”. (1Móz 3,6) Sőt, még azt is jelenti ez, hogy az ember (férfi) többre becsülte a felesége szavát annál, mint amit az ÚRISTEN mondott neki, hogy „a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1Móz 2,17) – Nem mindegy hát, hogy kire hallgatunk. Ez mindenképpen isteni üzenet ebből a bibliai mondatból. Óriási téma ez! Könyvtárnyi irodalma van.[4] De most nem állhatunk meg ennél, hanem haladjunk tovább az „indokolás” második mondatához.
1.1.2. „és ettél arról a fáról, amelyről megmondtam, hogy ne egyél arról” (17c)
Nagyon zavar az is, amikor mély hitű testvérektől hallom, hogy a bűnbeesés-elbeszélés üzenetét leegyszerűsítve, a szövegösszefüggéséből kiragadva így fogalmaznak: „Az ÚRISTEN megtiltotta Ádámnak és Évának, hogy egyenek a fáról, különben meghalnak. Engedetlenek voltak, ettek, és ettől szakadt ránk minden baj.” A legtöbben még hozzá is fűzik: „Istennek minden apró dologban engedelmeskednünk kell, különben ránk szakadnak a bajok.”
Igyekszem röviden sorra venni, hogy mi a bajom az idézett leegyszerűsített magyarázattal.
1) Egyik előző cikkemben már részletesen kifejtettem, hogy mit jelent enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról.[5] Ebből világos előttünk, hogy hallatlanul nagy, tudatos, elvetemült gonoszságról van szó.
2) Ennek megfelelően itt nem valami „apró engedetlenséggel”, hanem az idézett és az előzőekben kifejtett nagy, tudatos, elvetemült gonoszsággal találkozunk.
3) Fontos az is, hogy nem helyszíni tudósítást olvasunk, hanem egy balladaszerűen tömör történettel tanítást, amely költői, szemléletes és kézzelfogható formában közvetíti számunkra Istennek hallatlanul fontos és életbevágó üzeneteit.[6]
4) A balladaszerűen tömör költői szöveg minden kifejezése mély tartalmat hordozhat, ezért alaposan a mélyére kell hatolnunk a szereplő kifejezéseknek, hogy hiánytalanul felfogjuk az általuk közvetített isteni üzeneteket.
Röviden, de nem leegyszerűsítve, ismét összefoglalom, mit jelent, hogy az ember – a felesége szavára hallgatva – evett „arról a fáról, amelyről megmondtam, hogy ne egyél arról”. (1Móz 3,17c)
Előre bocsátom, hogy az „enni”, még inkább az „együtt enni” nem csupán táplálkozást jelent a bibliai szövegekben, hanem közösségvállalást is.[7] Az „enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról” pedig a következőket jelenti:[8] (Külön jelzem, hogy a bemutatott jelentések közül melyiket tiltja Isten és melyiket nem.)
1. Az első nagy jelentéscsoport: Tudni jót és gonoszt. – Ez a jelentés kétfelé ágazik:
1.a. Tudok jóról és gonoszról = mindent szeretnék tudni.
1.b. Meg tudom különböztetni egymástól a jót és a gonoszat. Ezt nevezi a Biblia érettségnek és bölcsességnek.
Ezek közül tilos a mindent szeretnék tudni, de csak akkor, ha azért szeretnék mindent tudni, vagy legalább is a lehető legtöbbet, hogy ezzel mások fölé kerekedjem.
2. A második nagy jelentéscsoport: közösséget vállalok jóval és gonosszal egyaránt. Első hallásra érezzük, hogy ez valami igen aljas gonoszság. Valami olyasmi, mint amikor betörök a bankba, és közben imádkozom, hogy ne lépjen működésbe a riasztóberendezés. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki közösséget vállal a gonosszal, az máris nem vállalt közösséget a jóval. Persze, képmutató módon színlelheti, hogy a „jók közé tartozik”, mint Urunk Jézus kortársai közül is sokan, akiket a „képmutató írástudók és farizeusok” néven szoktunk emlegetni.[9] Nyilvánvaló, hogy a „közösséget vállalni jóval és gonosszal egyaránt” Isten szerint határozottan tilos.
3. A harmadik nagy jelentéscsoport: én döntöm el, mi jó és mi gonosz, nem törődve azzal, hogy Isten mit tart jónak, ill. gonosznak. Másként fogalmazva: nem fogadom el, hogy Isten mit tart jónak és mit gonosznak, hanem én döntöm el, hogy mi jó és mi gonosz. Úgy is mondhatnám: függetlenítem magamat Istentől. Nyilvánvaló, hogy ez a magatartás is tilos Isten részéről. Hiszen ő teremtett minket, ezért ő tudja igazán, hogy számunkra mi jó és mi gonosz.
Az Úristen az ember (férfi) fölött kimondott ítélet „indokolásában” tehát ismét világossá teszi, hogy nagyon alávaló és súlyos gonoszság miatt következik az ítélet:
1.2. „átkozott a talaj temiattad” (1Móz 3,17d)
Ennek megfelelően az ember fölött kimondott ítélet első mondata igazán megdöbbentő. Azonnal fölvetődhet azonban egy kérdés is a kedves Olvasóban: „Az ember vétkezett, és a talaj kapja az átkot?” A kérdés jogos. Mint minden mondatot ebben a tömör, balladaszerű történettel tanításban, ezt a mondatot is alaposan át kell gondolnunk.
Kérdezhetné a kedves Olvasó, miért talajt írok a fordításban, hiszen a legtöbb magyar kiadású Biblia „átkozott a föld temiattad” szöveget fordít? Azért, mert a héber szövegben más szó áll akkor, amikor a második teremtés-elbeszélésben talajt (adámá) fordítok, és más, amikor földet (erec). Márpedig a héber szöveg úgy építkezik a második teremtés-elbeszélésben, hogy következetesen megkülönbözteti a talajt, ill. a földet. Talajt ír, amikor az ember és a talaj kapcsolat fontos (hiszen az ember a „talajból való por”), és földet, amikor ez a kapcsolat nem lényeges. Mikor szerepel a talaj? Mind az ember művészi megformálásakor, mind pedig az ember (férfi) fölötti ítélet kimondásakor.
A megformálásakor: „folyó jött fel a földből, és megnedvesítette a talaj egész felszínét. És művészi módon megformálta az ÚRISTEN az embert, a talajból való port.” (1Móz 2,6-7)
Az ítélet kimondásakor pedig: „átkozott a talaj temiattad.” (1Móz 3,17)
Ezzel a különbségtétellel, tehát egy „nyelvi eszközzel” is kiemeli a héber szöveg, hogy mély összefüggés, összetartozás van az ember és a talaj között, mint ezt a korábbi cikkemben már bemutattam. A héber talaj (adámá) és az ember (ádám) szavak ugyanis azonos gyökből származó rokon szavak, csupán a végződésükben térnek el egymástól. Ezt az összetartozást hangsúlyozza az ember fölötti ítélet is.
Egy további „logikai szálat” is találunk, amelyet már nem „nyelvi eszközzel” hangsúlyoz a bibliai szöveg. Az első teremtés-elbeszélésben Isten az egész földet az emberre bízta: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá…” (1Móz 1,28) Ezt a küldetést, és a vele járó felelősséget is érinti az ember bűne? Vagyis az, hogy az ember és a felesége evett a jó és gonosz ismerésének a fájáról? – Igen! A bibliai szöveg ítélet-szavaiból ez egyértelmű. És ez mindnyájunkat komolyan figyelmeztet arra, hogy a tetteinknek következményei vannak. Olyan következmények, amelyek a dolgok természeténél fogva, kíméletlenül bekövetkeznek. Nem is kell hozzá isteni beavatkozás.[10]
Térjünk vissza a vizsgált mondathoz! Miben áll ez az ítélet: „Átkozott a talaj temiattad.” (1Móz 3,17d) Mit is jelent az „átkozott”? Korábban, a kígyó fölötti ítélet elemzésénél már láttuk az átkozott állapot lényegét: „Aki vagy ami átkozott, az nélkülözi Istennek azt a pótolhatatlan tevékenységét, amely előre vinné az illető életét és működését.”[11] Ezúttal is ezt jelenti.
Ismét kiemelem, hogy az „átkozott a talaj temiattad” mondat kijelentő módban áll, nem felszólító módban, mint azt sok kiadás – sajnos – hibásan fordítja „átkozott legyen a talaj temiattad” formában.[12] Két dolog miatt is problematikus ez a fordítási hiba. Egyrészt már láttuk, hogy az „átkozott állapot” a tilos evés után automatikusan, természetszerűen bekövetkezik. Azonnal „megnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek”, azonnal elrejtőztek a közeledő Úristen elől, azonnal bekövetkezett a „lelki halál”, vagyis azonnal szertefoszlott az Úristennel való bensőséges életközösség. Ezzel nem volna összhangban, hogy ezeknek bekövetkezéséhez – a hibás fordítások szerint – külön kellene „az Úristennek megátkoznia” a lázadót. Másrészt az Úristen nem „átkozódó Isten”, hanem szeretet-Isten, aki „fájdalmas együttérzéssel” hirdet ítéletet.[13] Az egész Biblia ezt hirdeti, és ezt jelenti ki az „átkozott a talaj temiattad” mondat kijelentő módja is.