A tükör

A Pünkösdi Teológiai Főiskola egyedülálló kutatási programot indított el. A pünkösdi identitás sajátosságait szeretné felmérni. Lapunkban többek között erről is részletesen beszámolunk. Egyfajta tükör lesz vezetőknek, teológusoknak, lelkipásztoroknak az elért eredményekről, a javítanivalókról és arról is, hogy a közösségünkről, gyülekezetünkről prezentált kép milyen mértékben egyezik a tükörben láthatóval.

Jakab levele Isten igéjét nevezi tükörnek, olyan eszköznek, amely megmutatja az elé járulónak a róla szóló valóságot. A legtöbbször a Biblia kapcsán arra gondolunk, hogy az Istent és a vele kapcsolatos igazságokat mutatja meg számunkra. A tükör a jakabi összefüggésben nem a mennyei valóság visszatükröződését hangsúlyozza, hanem arra utal, hogy az igét hallgatva magamat látom meg. Az néz szembe velem, aki valójában vagyok és nem az, akinek látatlanban tartom önmagam. Az alkatukhoz és korukhoz nem illő öltözékben tetszelgőkkel kapcsolatban szoktuk feltenni az ironikusan költői kérdést: „ez nem szokott tükörbe nézni?” Természetesen tudjuk, hogy szokott, sőt, talán többet is, mint más, de vélhetően azt a képet látja maga előtt, amit szeretne, amiről valaki meggyőzte és nem a valóságot. Ezért alakítja majd kinézetét előnytelen, mások számára visszetatsző ruhákba. Tükrünk az, amibe nézünk, vagyis amit hallgatunk, ez esetben Isten beszéde. Tükörben látott arcunk bennünk való leképződése pedig meghatározza majd ebből következő tetteinket is. Gondolkodási, döntéshozatali struktúránk pedig rögzült értékrendünk és igényeink szerint képezi le a tükörben látottakat, az Isten beszédéből kapott üzeneteket. Az eredmény pedig mások számára vonzó vagy taszítóvá tesz bennünket.

A tükörben látottak az elváltozásokat, az esztétikát rontó dolgokat korrigáló tettekre indítják az embert, de arra is, hogy elégedjen meg azzal, amit lát és ne ágáljon a megváltoztathatatlan ellen. Isten beszéde cselekvő hálára, kimondott bűnbánatra és folyamatos megszentelődésre indítja azt az embert, „aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jak 1,25) Ez érvényes egyéni és közösségi életünkre is.

Isten igéjének hallgatása tükörbetekintés, ami hálaadásra, korrigálásra és bűnbánatra sarkall. „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat!”(Jak 1,22) Az üres vallásosság a következmény nélküli igehallgatás, az önző érdekekből fakadó alkalmazás pedig képmutatás. Az önmagunkról szóló igazság igénylése és az abból kiinduló cselekedetek megmentenek az önbecsapástól.

Kívánságom, hogy lapunk adjon kedvet az Olvasónak a tükörbenézésre és motivációt a cselekvésre.