Nagy-Ajtai Ágnes: A THISTLETHWAITE-NŐVÉREK

SARAH ELEANOR THISTLETHWAITE PARHAM (1877-1937) és

LILIAN THEODORA THISTLETHWAITE (1873-1939)

AJÁNLÓ

Sarah Parham élete alig vázolható önmagában, annyira összefonódik férje, Charles Fox Parham életével. Jól mutatja, hogy az általa írt könyvek mind a férjéről szólnak (Charles F. Parham kései igehirdetései, 1941; Charles F. Parham, az Apostoli Hit Mozgalom alapítójának élete, 1930). Lilian nem ment férjhez, a Parham-házaspárral együtt szolgált.

Lilian 1873-ban, húga, Nellie (ahogy férje szólította) 1877. november 29-én született Medinában (New York állam). Szüleik Anthony and Anna Maria (Baker) Thistlethwaite. Ennél többet nem is tudunk a családról. Baker nagypapa hatása egyesek szerint kimutatható Charles Parham teológiai gondolkodásában, mivel sokat beszélgettek, esküvőjüket is a nagypapánál tartották.

Parhamék, Sarah nővérével, Liliannel együtt különleges keveréket alkottak, a lányok kvéker családból származtak, Parham metodista teológiát tanult és a szentségi mozgalomban szolgált. A kvéker, metodista és szentségi hatások így a pünkösdi ébredésben is jelentősek, bár ezt gyakran figyelmen kívül hagyjuk.

A SZOLGÁLAT KEZDETEI

Parham első evangelizációs prédikációját 18 éves korában a Kansas állambeli Pleasant Valley School House-ban tartotta, Tonganoxie mellett. Nem ismert senkit a településen, mégis engedélyt kért, hogy az iskolában összejöveteleket szervezhessen. Felment a közeli hegyre, kinyújtotta a kezét, és megáldotta az ott élőket, hogy mind találkozzanak az élő Istennel.

Az első alkalmakon kevesen válaszoltak a hívásra, de hamarosan sokan megtértek a város lakosai közül. A Thistlethwaite család már az első prédikációnál jelen volt, és sürgősen írtak a lányuknak, Sarah-nak, aki Kansas City-ben járt iskolába. A lány hazatért, és következő vasárnapra Parham már ő is hallhatta az ifjú szónokot a közösségben.

A finomlelkű Sarah Thistlethwaite-et nagyon megérintette a prédikáció, amely különbséget tett „úgynevezett” keresztények (akik divatos gyülekezetbe járnak, és próbálnak erkölcsös életet élni) és azok között, akiket valóban megérintett Krisztus megszentelő ereje. Parham az 1Kor 2,1-5 igeversek alapján beszélt, mindenféle vázlat nélkül, és Sarah úgy érezte, a szívéig hatolnak szavai. Felismerte, hogy milyen távol állt Jézus igazi követésétől, és megszületett benne a döntés, hogy ezen változtat. Egész életét az Úrnak szentelte.

Parham tanárként tevékenykedett a következő két évben, és vasárnaponként istentiszteletet tartott egy linwoodi (Kansas állam) gyülekezetben, ahova a Thistlethwaite család rendszeresen eljárt. Sőt, a két fiatal szorosabb barátságot kötött egymással. Parham egyre megbecsültebb tagja lett a közösségnek, már az előléptetést is felajánlották neki, de ő nem akart elköteleződni egy felekezet mellett sem.

„A pásztorság korlátai és a beszűkült gyülekezeti közeg miatt gyakran kerültem konfliktusba a gyülekezet vezetőivel, aminek szakítás lett a vége, így örökre hátrahagytam a felekezetiséget, bár ez üldözést jelentett a közösség részéről, akik úgy gondolták, hogy sem ebben, sem az eljövendő világban nem érdemel a lelkem megnyugvást. Ó, mennyire szűklátókörűek tudnak lenni, akik az Úrénak vallják magukat!”[1] Távozása után Mr. és Mrs. Tuttle fogadta házába, akik saját fiukként tekintettek rá, és nyugodt körülményeket biztosítottak neki, amíg Isten vezetését kereste a továbbiakra nézve. Ez idő alatt Parham megbizonyosodott róla, hogy Isten felekezetközi szolgálatra hívja, és összejöveteleket tartott iskolákban, gyülekezetekben, csarnokokban, ahol az ébredés jelei mutatkoztak.

Ekkor kérte meg Sarah kezét. Elmondta azt is, hogy az élete teljesen Istené, ezért nem tud világi kényelmet és otthont kínálni, de boldog lenne, ha Sarah-val oszthatná meg ezt az életet. Hat hónappal később, 1896. december 31-én házasodtak össze, 1897 szeptemberében megszületett első gyermekük, Claude. Hamarosan apa és fia egyaránt nagyon megbetegedett, és egyre romlott az állapotuk. Egy nap Parhamet egy beteghez hívták imádkozni, amikor Isten hangját hallotta, hogy magáért imádkozzon, saját gyógyulásáért. Abban a pillanatban teljesen meggyógyult, és hazarohant, hogy minden gyógyszert kidobjon. A kis Claude egészsége is rövidesen helyreállt. Charles Parham ekkor találkozott először a gyógyulásért mondott ima erejével.

A TOPEKAI BIBLIAISKOLA ÉS A PÜNKÖSDI ÉBREDÉS

Egy barátja sírja mellett mondta ki, hogy „ha belehalok is, a gyógyulás evangéliumát fogom hirdetni.” Ottawa-ba költöztek, és megnyitották otthonukat a betegek előtt, akik folyamatosan jöttek, és az ima hatására gyógyultan távoztak.

1898-ban költözött az immár négytagú család Topekába (Esther Marie 1898. november 29-én született), ahol megnyitották a Bethel Divine Healing Home-ot (Bétel, Isten gyógyításának háza) azok számára, akik Istentől várták a gyógyulásukat. Az elnevezés Sarah ötlete volt. Lilian ekkor már együtt szolgált a házaspárral.

Az épület földszintjén berendeztek egy imatermet, egy nyilvános olvasószobát és egy nyomdát, a második szinten 14 lakószobát. Minden nap hirdették Isten igéjét, és személyesen imádkoztak azokkal, akik kérték. Speciális képzéseket is szerveztek azok számára, akik evangelizációs munkára készültek, és foglalkoztak árvákkal, valamint munkanélküliekkel. Kiadtak egy lapot „Apostoli Hit” címmel, amelyet a nővérek szerkesztettek.

1900-ban megszületett harmadik gyermekük, Charles, aki rövidesen, 1901. március 16-án meghalt. A család fájdalmát növelte, hogy sokan megbotránkoztak rajtuk. Hiszen annyi ember gyógyult meg az imáikra, a saját gyermekük gyógyulására nem volt elég a hitük?

De ez a megpróbáltatás nem törte meg a szolgálatukat, 1903 őszén költözött a család Galenába (Kansas állam), ahol egy kétezer fős sátorban folytatták az összejöveteleket, ami hamarosan kicsinek bizonyult. Hatalmas tömegek özönlöttek Galenába, rengetegen tértek meg, és sok százan gyógyultak meg. Amikor eladták a topekai épületet egy Mr. Croft nevű embernek, az teljesen át akarta alakítani. Sarah Parham leírja, hogy férje figyelmeztette a férfit: „Isten jelenléte szentelte meg ezt az épületet, akik istentelen célokra akarják használni, nem lesznek sikeresek.”[2]

1905-ben költöztek Houstonba (Texas állam), ahol megalakították a bibliaiskolát, amelyen keresztül William Seymour kapcsolatba került az új pünkösddel. 1906. június 1-jén megszületett az utolsó gyermekük, Robert Lee, és a család visszaköltözött Kansas államba. Összesen négy gyermekük élte meg a felnőttkort, Claude Wallace (1897-1941), Phillipp (1902-1963), Wilfred Charles (1904-0948), és Robert Lee (1906-1944).

1906 októberében Seymour hívására Parham Los Angelesbe ment, hogy tisztázzák a nézeteltérésüket. Ez a szándék meghiúsult, Seymour kizárta Parhamet az Azusa utcai misszióból. Parham visszatért a családjához. Bérelt újra egy sátrat, és ugyanolyan csodás összejöveteleket tartott, mint korábban. A következő útja Kanadába vitte, a családját nem vitte magával. Egy napon Mrs. Parham kapott egy levelet, amelyben botrányos tettekkel vádolták meg a férjét. Őt magát pedig arra kényszerítették, hogy a gyermekeivel elköltözzön a városból.

A vádak később hamisnak bizonyultak, de mégis hozzájárultak ahhoz, hogy Parham hitelességét, és így szolgálatát rombolják. A család nagyon megsínylette a rágalmazást. Országos lapok szalagcímei harsogták, hogy Parham szodomita – ezt a vádat később visszavonták.

Parham 1929. január 29-én halt meg. Özvegye később több könyvet is összeállított férje életéről és szolgálatáról. Lilian egy darabig az Apostoli Hit misszió főtitkáraként tevékenykedett, és számos gyülekezet megalapításában közreműködött a középnyugati régióban.

BESZÁMOLÓ A TOPEKAI ÉBREDÉSRŐL

Lilian néhány nappal Agnes Ozman után részesült a nyelveken szólás ajándékában 1901-ben. Egy tetőtéri helyiséget neveztek ki a Szentlélek-keresztségre várakozók számára, itt volt Lilian is. Később könyvet írt a topekai időről „A késői eső csodálatos története” címmel. Ebben így emlékszik vissza azokra az időkre: „Nem kerestem a ’nyelveket’, mégis tudtam, Istentől kapott bizonyossággal, hogy ami történik velem, az a Szentlélekbe való bemeríttetés. Imádkoztunk magunkért és egymásért. Soha még csak hasonlót sem éreztem addig. Ahogy a papírt elemészti a tűz, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az érzéseimet. Aztán egy üzenetet kaptam a Szentlélektől a bensőmben: ’Dicsérd az Urat a keresztségért, amit hitben kaptál, mikor rád helyezte a kezét.’ Hatalmas öröm szállt rám, és csak mondogattam: ’Dicsérlek, Uram!’ A nyelvem megbénult, és csak nevettem, és nevettem, szívből, áradóan. Nem tudtam többé gondolkodni, de a szám megtelt ismeretlen szavakkal. Próbáltam abbahagyni a nevetést, vagy angolul folytatni a dicséretet, de nem sikerült, ezért engedtem, hogy a dicséret az új nyelven folyjon belőlem... Ó, milyen hatalmasan jelent meg Krisztus közöttünk! Akkor észrevettem, hogy nem voltam egyedül, a többiek is idegen nyelveken magasztalták Istent. Azt hiszem, hogy Mrs. Parham szólt a legtökéletesebben. Mindjárt mondta a magyarázatot is, egy csodálatos zsoltárban dicsőítve Krisztust... Egyszerre elkezdtünk énekelni, mindenki azon a nyelven, amit kapott. Nem lehet leírni az Úr dicsőségének szentségét, ahogy ott volt közöttünk.”[3]

Jegyzetek

[1] http://www.revival-library.org/pensketches/am_pentecostals/parham.html

[2] Martin (1997) 117. o.

[3] Martin (1997) 61. o.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1.  Burgess, Stanley M. (2003) The new international dictionary of pentecostal and charismatic movements. Zondervan, Grand Rapids

2.       Synan, Vinson (2001) Century Of The Holy Spirit 100 Years Of Pentecostal And Charismatic Renewal, 1901-2001. Thomas Nelson Inc., Nashville

3.  The Topeka Outpouring of 1901. Compiled and edited by Larry E. Martin (1997) Christian Life Books, Joplin

4.   www.revival-library.org

5.   www.icwhp.org

6.  www.originalapostolicfaith.org