Chernel András: "EZ AZ, amiről Jóel prófétált" 2.

A Cselekedetek könyvében előforduló „pünkösdi” tapasztalatok teológiai kontinuitása

Ajánlás

Azoknak ajánlom cikksorozatunkat, akik szeretnének elmélyülni a Szent

Szellem munkájának tanulmányozásában, ill. az erről szóló karizmatikus bibliai

tanításban, és erővel kívánják szolgálni Jézus URunkat.

Első cikkünkben rámutattunk a Szentírás normatív tekintélyére, majd

néhány újszövetségi példa alapján röviden szóltunk a Szent Szellemmel

való betöltekezés jelentőségéről.

Jelen tanulmányban felsoroljuk és megvizsgáljuk a Szent Szellemmel

való betöltekezések terminológiáit, valamint az ApCs-ben leírt

betöltekezések sajátos helyzeteit („sitz im Leben), amelyek teológiai

konzekvenciái – hitünk szerint – kötelezően érvényesek a mai

karizmatikus szolgálatokra is. Vizsgálódásunk során kitekintünk az ApCs

és az apostoli levelek összefüggéseire is.

1. A Szentlélek-keresztség fogalma

A Szentlélek-keresztség kifejezés – mint főnév vagy főnévi kompozíció – nincs benne a

magyar bibliafordításokban, azonban maga az elnevezés a Károli-fordításra vezethető vissza;

mégpedig arra, amit a görög szöveg szerint Bemerítő János és Jézus Krisztus mond (igei

formában): „…Ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.” (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16;

Jn 1,33) „…Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva” (ApCs 1,5); az

ÚRnak e szavait idézi Péter apostol is az ApCs 11,16 szerint, amikor is a pogány Kornéliusz

házánál történteket a Szent Szellemmel való betöltekezéssel azonosítja: „Megemlékezém

pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban

Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.” (Szöveghűbben: „ti azonban Szent Szellembe

fogtok bemeríttetni” [fut. passz.] – με ς δ βαπτισθ σεσθε ν πνε ματι γ.

A Szentlélek-keresztség kifejezés használata azért honosodott meg, mert a „keresztelés,

megkereszteltetés” fogalma a magyar egyház középkori terminológiája által bekerült

a köztudatba, és ezzel többé-kevésbé átjött az evangélikál szókincsbe is. Amikor tehát

Szentlélek-keresztséget mondunk, ezen – pünkösdi-karizmatikus körökben – a Szent

Szellembe való bemerítést értjük; ez utóbbi kifejezés-kompozíció görög megfelelője

egyébként legalább hatszor szerepel az Újszövetségben.

Bemerítő János próféciáját tehát helyesebb lenne így fordítani: „…Ő majd Szent Szellembe

és tűzbe fog bemeríteni titeket” [fut. activ. ind.] – …α τ ς μ ς βαπτ σει ν πνε ματι γ

κα πυρ . (Mt 3,11) Az utóbbi idézetben előforduló baptiszei (βαπτ σει) alapszava

a baptidzó (βαπτ ζω), melynek jelentése: bemerít, alámerít, elmerít. Urunk Jézus pedig így

mondta: „János ugyan vízbe merített, ti azonban nem sok nap múlva Szent Szellembe fogtok

bemeríttetni” – με ς δ ν πνε ματι βαπτισθ σεσθε γ . (ApCs 1,5)

1.1. Biblikus kifejezés a Szentlélek-keresztség fogalma?

A fenti igék alapján annyiban „biblikus” a Szentlélek-keresztség fogalma, mint

amennyiben „biblikus” a vízkeresztségé. Természetesen a vízkeresztség helyett a „bemerítés”,

a Szentlélek-keresztség helyett pedig a „Szentlélekbe merítés” vagy ezek szinonimáinak

használata a helyesebb.

A keresztelés (meghintés, leöntés) fogalmán túl arra is gondoljunk, hogy a vízbemerítéskor

nem csupán egy meghintett felület érintkezik a vízzel, hanem az ember egész teste elmerül

abban. A jánosi próféciában a Szent Szellembe bemerítés – a vízbe merítés analógiájára – a

Szent Szellemben való totális elmerülést fejezi ki.

Hitvallásunk így határozza meg a „Szentlélek-keresztséget”, értve ezen a

Szentlélekbe merítést:

„Hisszük, hogy a Szentlélek-keresztség (Szentlélekbe merítés) megtörténtekor

a Szentlélek lényével teljesen körülöleli a hívő embert, ugyanakkor teljesen betölti

önmagával, és uralma alá vonja az előtte kitárulkozó ember szívét. Ez a tapasztalat

mély, belső tartalommal bír, és külső jelekben is megnyilvánul. Új időszakot nyit meg

a hívő ember életében, miként az újjászületés és bemerítkezés is. Az újjászületés és a

Szentlélekbe merítés két, egymástól különböző esemény.”

2. A Szent Szellembe merítés szinonimái

Szükséges, hogy a bibliai fogalmakon azt értsük, amit az Ige akar mondani nekünk,

mert ha az egyes fogalmakon mást értünk, akkor más eredményre is jutunk. Ezért van az,

hogy a pünkösdi-karizmatikus és a nem karizmatikus felfogás (és tanítás) eltér egymástól.

Ha teológiai látásunkat a Szent Szellembe merítés szubjektív manifesztációiról alkotott

vélemények egyfajta nem karizmatikus irányba determinálják, akkor eleve dogmatikai

prekoncepcióval közelíthetünk a kérdéshez.

Helyesebb, ha úgy teszünk, mint a becsületes régész, aki a „leletekről” elmondja mindazt,

amit a hozzá kapcsolódó tudományos bizonyítékok megengednek, - esetünkben az Ige

exegetikai és hermeneutikai módszereit alkalmazva. Ezen kívül az is fontos, hogy minden

hívő, aki Szent Szellemmel betöltekezett, számot tudjon adni nemcsak tapasztalatáról, hanem

annak igei megalapozottságáról is.

2.1. A pünkösdi megtapasztalás megismétlődik?

Van olyan nézet, mely szerint a pünkösdi esemény többé nem ismétlődik meg,

mert a pünkösdi megvalósulás után az ige már nem deklarálja az eseményeket „Szent

Szellembe merítésnek”. Ezért fontosnak tartjuk megvizsgálni, a Szent Szellem első

pünkösd utáni „eljöveteleinek” előfordulásait, valamint „vételének” leggyakrabban használt

kifejezéseit, hogy ebben a kérdésben tájékozottabbak legyünk. A Bibliából kimutatható, hogy

a Szent Szellembe merítés ismétlődik, és ezek az ismétlődések több alternatív fogalommal,

konzekvensen, teológiai kontinuitásban visszautalnak az első pünkösdre.

A megszokott „Szentlélek-keresztség” vagy „Szent Szellembe merítés” fogalmakon túl azt

is látnunk kell, hogy ezt a szellemi eseményt az Újszövetség féltucatnyi, teológiai tartalmában

szinonim terminológiával hozza számunkra is valós közelségbe. Így a Szent Szellembe

merítés fogalmát választékosan fejezik ki az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei, de

a terminológia egy része megtalálható a levelekben is; itt a keletkezési idő és a körülmények

figyelembevételével ugyanazt az eseményt kell értenünk rajta, mint amelyet az ApCs

történéseiben eredetileg is értettek.

2.2. A Messiás megígérte: „eljön reátok a Szent Szellem”

A Mt 3,16-ban és az evangéliumokban több helyen is olvassuk, hogy a Messiásra alászáll

és megérkezik erkhomai ) Istennek Szelleme. (Erkhomai [ἐρχομαι], jelentése: jön, eljön,

megérkezik.) A környezetében addig csak emberként ismert Názáreti Jézusra eljött a Szent

Szellem és azzal Felkentté, Krisztussá, Messiássá tette. Megváltói munkáját a Szent Szellem

felkenetésével végezte, s mennybemenetele előtt megerősítette tanítványainak adott korábbi

ígéretét, hogy a Szent Szellem rájuk is el fog jönni, mert: „…venni fogtok [λήμψεσθε – a

lambanóból] erőt, minekutána rátok tör [ἐπελθόντος] a Szent Szellem.” (ApCs 1,8) (Az

epelthontosz [ἐπελθόντος] alapszava az eperkhomai [ἐπέρχομαι], melynek jelentése:

megjön, megérkezik, megrohan, rátör.) Pünkösd napján ezt tapasztalták meg a tanítványok és

mindazok akik a felházban voltak. A tömeg előtt erre mutatott rá Péter: „EZ AZ, amiről Jóel

prófétált.”

2.3. Az első pünkösd terminológiája: megtölt, betölt, teletölt

Pünkösdről így értesülünk: „…megtelítődtek [ πλ σθησαν] mindnyájan Szent

Szellemmel.” (ApCs 2,4) (Az eplészthészan [ πλ σθησαν] alapszava a pléthó

[πλ θω], »pimplémi« [π μπλημι], melynek jelentésárnyalatai: megtölt, betölt, teletölt,

jóllakat. A szó aor. passz. ind.-ban áll: megtelítődik, tele van.) Azt fejezi ki, hogy a felházban

az emberek szívükben, egész lényükben megtelítődtek, az az telve lettek Szent Szellemmel.

Egyébként figyelemre méltó, hogy ugyanezt a szót találjuk Bemerítő János anyjának, atyjának

és magának Jánosnak anyja méhétől történő Szent Szellemmel való megtelítődésére is,

pünkösd előtt…

Pál betöltekezése esetében is ez a szó áll, amikor az „exinkvizítor” megtér, megmosódik

Jézus vérében, s megérkezik hozzá Anániás, aki kezét rávetve így szól: „Saul, atyámfia, az

Úr küldött engem, …hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedj, teletöltődj [πλησθ ς] Szent

Szellemmel.” (ApCs 9,17) (πλησθ ς πνε ματος γ ου; a plészthész [πλησθ ς] alapszava:

pléthó [πλ θω], a jelentése aor. passzív igealakban: megtöltődj, teletöltődj])

Ez a szó nem csupán a test külső felszíni körbeáradását jelezné elmerüléskor, hanem a

belső teljes megtelítődést (is). Ez történt a tarzusi Saullal…

Az ÚR ezt mondja a farizeusoknak: „Ti farizeusok, jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét

megtisztítjátok; de a belsőtök rakva ragadománnyal és gonoszsággal.” (Lk 11,39) Valójában

ennek antitétikus paralelje az, amikor a Szent Szellem a Krisztus-hívőt kívülről is körbeöleli,

és belülről is teljesen megtelíti önmagával.

2.4. Felöltöztök erővel, hatalommal

Lukács evangéliumában így olvassuk az ÚR szavait: „Én elküldöm tireátok az én

Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok

mennyei erővel.” (24,49) A mondat második felét így is fordíthatnánk (kissé magyartalanul

hangzik, de közelebb visz az eredeti szöveg megértéséhez): „…ti pedig maradjatok

Jeruzsálem városában, amíg nem öltözitek fel a magasságból [érkező] erőt, hatalmat.”

( νδ σησθε ξ ψους δ ναμιν – felöltözitek a magasságból az erőt (hatalmat); az

endüszészthe [ νδ σησθε] alapszava az endüó [ νδ ω], melynek jelentése: felöltözik,

felölt magára.)

Amikor eljött a pünkösd ünnepe, attól kezdve az apostolok viselkedése és cselekvésük

egész sora azt tükrözi, hogy valóban „felöltözték”, magukra öltötték a magasságból számukra

adatott erőt, hatalmat.

2.5. Szent Szellemmel teljes

Az apostolok a munka növekedése folytán szükségét látták, hogy diakónusokat

válasszanak az asztal körüli szolgálatokra. Ezért hét olyan férfit választottak az atyafiak

közül, akik – többek között – Szent Szellemmel teljesek voltak. (ApCs 6,5 – a plérész

[πλ ρης] jelentése: tele, teljes, megtelt.)

Az alábbi „pünkösdi-karizmatikus” kérdést őszintén kell mindenkinek megválaszolnia:

Miből állapították meg az apostolok, hogy a kiválasztott atyafiak Szent Szellemmel teljesek

voltak? Hogyan tettek különbséget a megtért, újjászületett, bemerítkezett (de még be nem

teljesedett) atyafi, és a között az atyafi között, aki ezek mellett még Szent Szellemmel is teljes

volt? Volt valami jele ennek? Természetesen több is, melyeket egy következő tanulmányban

szeretnénk taglalni. Itt jegyzem meg, hogy a klasszikus pünkösdi kérdéssel kapcsolatban

egyetértek D. J. du Plessis megállapításával: „A nyelveken szólás inkább következménye,

mint megnyilvánulása a Szentlélek-keresztségnek: Nem kell nyelveken szólnod, amikor rád

száll a Szentlélek, de hidd el, hogy fogsz!”

Ilyen, hittel és Szent Szellemmel teljes diakónus volt Filep, akinek prédikálására, valamint

az azt kísérő jelekre és csodákra a samáriaiak elfogadták Isten Igéjét, megtértek, az Ige

fürdője által újjá is születtek, de még nem nyertek „Szentlélek-keresztséget” (ApCs 8,16). Sok

ember él így ma is…

A samáriai esetből az is kiderül, hogy az újjászületés, a vízbemerítés, valamint a

Szent Szellemmel betöltekezés eseménye teológiailag is, de az ApCs eseményeiben is

megkülönböztethetők egymástól (vö. még ApCs 2,41; 8,16; 10,47; 19,5-6.), és nem azonosak

egymással. Sem az újjászületéssel, sem a bemerítkezéssel nem adatik egyidejűleg a Szent

Szellemmel való betöltekezés, csak kivételes esetben.

Péter apostol igehirdetésében is ezt a sorrendet látjuk: Térjetek meg, keresztelkedjetek

meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és (majd) elnyeritek

[λ μψεσθε] a Szent Szellem ajándékát. (ApCs 2,38) (Az itt található lémpszeszthe

[λ μψεσθε] alapszava: lambanó [λαμβ νω]; l. lejjebb.) A szó jövő időben, futurumban áll,

ezért helyesen így kell fordítani: „…és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát.” (Csia-

ford.)

2.6. Ad, átad, részesít

János evangéliuma szerint így mondja az ÚR: „És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót

ad [fog adni] néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” (14,16) ( λλον παρ κλητον

δ σει μ ν – „más Pártfogót fog adni nektek”; a dószei [δ σει] alapszava a didómi

[δ δωμι], melynek jelentése: ad, átad, ajándékoz, részesít [fut. act.]) Az átad, adatik

kifejezéssel többször is fogunk még találkozni az ApCs-ben a Szent Szellembe merítés

kapcsán. (Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel

inkább ád ([δ σει] dószei, didómi) a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle

kérik. Lk 11,13)

Amikor a samáriaiaknak „adatik” a Pártfogó, akkor egy varázsló is észleli ennek

történéseit: „…látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek…”

(ApCs 8,18) (δίδοται τὸ πνεῦμα τὸ ἅγιον; a didotai [δίδοται] alapszava a didómi

[δίδωμι, praes. passzív indikativus]) A varázsló azt észlelte, hogy akkor, amikor a

Szent Szellem adatik, egy láthatatlan, de érzékelhető hatalom jelenik meg az emberek

életében. A varázsló ezt konstatálva kérte: „Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire

vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.” (ApCs 8,19) (λαμβ ν πνε μα γιον; a lambanó

[λαμβ νω] jelentése: megkap, megfog, megnyer)

Péter az első apostoli „zsinaton” a pogányok között történteket így jelenti be: „…Isten

bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket.” (ApCs 15,8 és 11,17) (δο ς τ

πνε μα τ γιον – adta nekik a Szent Szellemet)

Timóteus a második misszióúton Lisztrában csatlakozott Pálhoz Kr. u. 49–51 között.

A 2Tim levél 64 körül íródik. Pál közelgő halála előtt azzal biztatja a félénk Timóteust,

hogy „nem félelemnek Szellemét adta [ δωκεν] nekünk az Isten, hanem erőnek és

szeretetnek és józanságnak Szellemét.” (2Tim 1,7) (edóken [ δωκεν] – didómi [δ δωμι]

) A 2Tim-hoz képest 14 évvel korábban, de évtizedekkel az első pünkösd után Timóteusnak

is adatott, ő pedig vette a Szent Szellemet. Erre kell visszaemlékeznie, mert akkor sokkal

bátrabb volt.

A János 3,16 szerint Isten annyira szerette, szereti a világot, hogy az ő Fiát adta [ δωκεν]

érte, s ahogy a Fiát adta, hogy kegyelmet kérjenek tőle, ugyanúgy adta Szellemét is

azoknak, akik tőle kérik. (edóken [ δωκεν] – didómi [δ δωμι]) (Vö. Lk 11,13; Zs 51,12-14.)

2.7. Kiönt, kinöntetik, kiáraszt, kiárasztatik

Az Atya Ígéretének elküldésére, a Szent Szellembe való bemerítésre mutat rá Péter

apostol, amikor így szól: „Ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: …kitöltök az én

Szellememből [ κχε π το πνε ματ ς μου] minden halandóra… szolgáimra és az én

szolgálóleányaimra is kitöltök [ κχε ] azokban a napokban.” (ApCs 2,16-18) (Az alapszó:

ekkheó [ κχ ω], ekkhünó [ κχ νω], melynek jelentése: kiönt, kitölt, kiáraszt, szétszór.) A

pünkösdi esemény nem csupán egy meghintés vagy érintés volt, hanem a Szent Szellemnek az

egekből való ráárasztása az emberekre.

Cézáreában az ApCs 10,45 szerint a „kitöltetés” történésén ekképpen álmélkodtak el a

zsidó hívők és a hat zsidó férfi, aki Péterrel volt, „…a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek

ajándéka”. (Az ekkekhütai [ κκ χυται] alapszavai: ekkheó [ κχ ω], ekkhünó [ κχ νω].

Ezek perf. passzív jelentései: kiárasztatott, kitöltetett.)

Így a Szent Szellembe merítés, a megtelítődés, beteljesedés újabb kifejezője a kiárasztás,

az eláradás, mely hasonló módon utal a Szent Szellemnek az ember teljes fizikai és szellemi

lényét megtelítő, a valóját elárasztó megjelenésére, abból a célból, hogy véghezvigye bennünk

és általunk azt, amit Isten felőlünk eltervezett.

2.8. Kiárasztás Titusra

Pál ezt írja tanítványának, Titusnak Krétába: „Nem az igazságnak cselekedeteiből,

amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek

fürdője és a Szent Lélek megújítása által.” (Tit 3,5) (Az itt álló palingenesia [παλιγγενεσ α]

a genesis = születés, eredet szó és a palin = ismét, újra jelentésű előtag kompozituma.) Az

újjászületés azonban nem azonos a Szent Szellemmel való betöltekezéssel.

Tehát Isten irgalma tart meg minket először: az újjászületés fürdője által (dia lutru

palingenesias – δι λουτρο παλινγενεσ ας), mely fürdőről tudjuk, hogy az Ige általi

fürdő (Ef 5,26). És az ő irgalma tart meg másodszor: a Szent Szellem megújítása által

(anakainószeósz pneumatosz hagiu – νακαιν σεως πνε ματος γ ου; az alapszó:

anakainószisz [ νακα νωσις], a jelentése: megújulás) A Szent Szelem újít meg, de ez sem

azonos a Szent Szellemmel való betöltekezéssel.

„Akit kitöltött [ἐξέχεεν] ránk bőséggel Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által.” (Tit 3,6)

(ekkheó [ κχ ω], jelentése: kiönt, kitölt, kiáraszt) Az itt előforduló „akit kitöltött [ ξ χεεν]

ránk” kifejezés utal a kitöltésre, a Szent Szellembe való bemerítésre, betöltekezésre.

A pogánykeresztény Titus nem volt jelen az első pünkösdi kitöltetésnél, de Pál sem. Pálról

olvassuk az ApCs 9,17-ben, hogy beteljesedett (teletöltődött – πλ θω) Szent Szellemmel, de

Titusról is megállapíthatjuk, hogy betöltekezett, mert Pál apostol többes számban – a Péter

által az ApCs 2,33-ban használt terminológiával – írja neki, hogy „kitöltött reánk bőséggel”

(Tit 3,6). Pál apostol ezzel az első pünkösdi történés megismétlődését mintegy „nyugtázza”

saját magán, Tituson és a krétai gyülekezeten (a Kr. u. 61–67 között írt levelében). A

későbbiekben még látni fogjuk, hogy a levelek „pünkösdi tanításai” nem annyira térnek el az

ApCs-ben foglaltaktól, mint ahogyan azt nem pünkösdi körökben állítják.

2.9. Ráesik, ráhull, rárohan – „ugyanúgy” mint kezdetben

A pogány Kornéliuszról és háza népéről ezt olvassuk az ApCs 10,44-ben: „…leszálla

[ π πεσεν] a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják e beszédet.” ( π πεσεν τ πνε ματ

γιον; az epepeszen [ π πεσεν] alapszava az epipiptó [ πιπ πτω], melynek

jelentése: ráesik, ráhull, ráborul, rárohan, meglep. Péter apostolnak a pogány százados

házában - tilalom ellenére tett - látogatása magyarázatra szorult az apostolok és a zsidó atya

fiak előtt, amit a következő módon indokolt: „Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla

[ π πεσεν] a Szent Lélek őreájok, miképpen mireánk is kezdetben.” (ApCs 11,15)

Ezzel a szóval indul a János szerinti evangélium, de ezzel indul a Septuagintában a

Genezis 1,1 is: en arkhé [ἐν ἀρχῇ], „kezdetben”. E kifejezés az említett két helyen (Jn és

Gen) a világ teremtése kezdetére mutat, itt azonban a Szent Szellemmel való betöltekezés

kezdetére utal, s közvetve az egyház születésére is. Péter pedig rámutat, hogy Kornéliusz

házában is ugyanúgy [ὥσπερ] szállt le a jelenlévőkre Szent Szellem, mint „kezdetben” a

jeruzsálemi első pünkösdkor!

Időben korábban, a samáriaiak esetében szintén az epipiptó kifejezéssel

találkozunk: „Mert még senkire azok közül nem szállott rá [ πιπεπτωκ ς], csak meg voltak

keresztelve az Úr Jézus nevére.” (ApCs 8,16) (epipiptókosz [ πιπεπτωκ ς], az alapszó:

epipiptó [ πιπ πτω])

Ennek a szónak jelentéstartamára való tekintettel érdemes megemlíteni a tékozló fiú

Atyját, amikor oda futott fiához; „nyakába esék, επεπεσεν és megcsókolgatá őt.” (Lk

15,20) (epepeszen [ π πεσεν] – επιπιπτω epipiptó [ πιπ πτω]) Megfogalmazási

lehetőségek: nyakába hullott, nyakába borult, vagy más szavakkal: magához ölelte, kifejezte

szeretetét. Ez felemelő kép. A Szent Szellem vágyakozik ránk (Jak 4,5), és ha igényeljük,

áldásként „lecsap” ránk, ránk hullik, magába ölel, belénk költözik – ugyanúgy, mint

kezdetben, az első pünkösdkor.

Az ApCs további híradásaiban még – az események időrendjét tekintve – évtizedekkel

később is találkozunk folyamatos ismétlődésekkel, s ugyanazt láthatjuk, amit „kezdetben” az

első pünkösdnél. Ezért semmi okunk és lehetőségünk nincs arra, hogy bármilyen dogmatikai

prekoncepcióból fakadóan a Szentírást felülírjuk.

2.10. Egy dinamikus kifejezés: megkap, megfog, megnyer, elvesz, elfogad

Cézáreában - és számos más helyen - megtaláljuk azt a fontos kifejezést amely a Szent

Szellembe merítés történését írja le: „Vajon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek be ne

merítkezzenek, kik vették [ λαβον] a Szent Lelket, miképpen mi is?” (ApCs 10,47) Az elabon

[ λαβον] alapszava a lambanó [λαμβ νω], a jelentése: megkap, megfog, megnyer, elvesz,

elfogad. A későbbiekben erre a szóra gyakori előfordulásai miatt még visszatérünk.

2.11. Cézáreai verifikáció

A cézáreai események leírásában talált szinonim kifejezések esetén megfigyelhető, hogy

a különböző kifejezések ugyanarra az eseményre, a Szent Szellem kitöltetésére vonatkoznak.

Az ApCs 10,44-47-ben, a 11,15-16-ban mind a „vették a Szent Szellemet” (elabon [ λαβον]

– lambanó [λαμβ νω]), mind a „leszálla a Szent Lélek” (epepeszen [ π πεσεν]), mind

pedig a „kitöltetett a Szent Lélek ajándéka” (ekkekhütai [ κκ χυται]) meghatározásokat

(lásd fentebb) egyértelműen, adekvát módon a Szent Szellembe való bemerítésként

verifikálja! (Megjegyezzük, hogy az ilyen tartalmú igehelyek felsorolása nem teljes.)

Lukács, így örökíti meg Péter apostol szavait: „…a Szent Szellem ugyanúgy [ σπερ –

hószper] szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben. Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára,

hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok meríttetni.”

(ApCs 11,15-16) ( με ς δ βαπτισθ σεσθε ν πνε ματι γ.) Ez a megállapítás,

hogy Cézáreában ugyanúgy történt a Szent Szellembe merítés – mint kezdetben pünkösdkor

az apostolok esetében –, nem pusztán pünkösdi dogmatika, hanem a Szentírás önmaga

értelmezése (Scriptura Sacra sui ipsius interpres).

A Cézáreában történtekben azt is látnunk kell, hogy a vízbe bemerítés nem kötődik a

Szent Szellemmel való betöltekezéshez, mert akár meg is előzheti azt (48. vers).

3. A „lambanó” kifejezés nyomában

Eddig is többször találkoztunk a lambanó [λαμβ νω] igével, melynek jelentése már

ismerős: megkap, megfog, megnyer, elvesz, elfogad. Megígértük, hogy a későbbiekben

erre visszatérünk. Úgy tűnik ez a kifejezés az ÚR Jézus szolgálatától, majd feltámadásának

estéjétől az első század végéig János evangéliumának keletkezéséig átíveli az apostolok,

s az ősegyház korát. Ez a szó, a leggyakrabban előforduló szó a Szent Szellemmel való

betöltekezésre,

A lambanó ige mindkét oldalról, az adás és az átvevés, - az adományozó és az átvevő

oldaláról is - tudatos aktivitást fejez ki. Isten (Krisztus) az aki ad, az elfogadó - átvevő a hívő

ember, az „ajándék, az adomány”: a Szent Szellem.

Amiképpen mindkét oldalról aktívak a Luk. 11,10-ben található képek; - „Mert a ki kér, mind

kap [λαμβάνει] lambanó; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”, - úgy aktív

Isten részéről a Szent Szellem átadása, az ember részéről pedig a Szent Szellem megfogása,

megnyerése. Lk 11,13) Amikor megkaptuk, – így tanít az ÚR; „nálunk lakik és bennünk

marad”. (Jn 14,17)

3.1. Jézus és János evangélista is használja a „lambanó” igét

Urunk Jézus feltámadása estéjén közölte tanítványaival: „Ahogyan engem elküldött az

Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva, rájuk lehelt, és így folytatta: »Vegyetek Szent

Szellemet!«” (Jn 20,22) (labete pneuma hagion [λ βετε πνε μα γιον]; labete [λ βετε] –

lambanó [λαμβ νω]: megkap, megfog, megnyer, elvesz; a szó itt aktív imperativusban áll.)

A feltámadott ÚR felszólítja tanítványait: „Vegyétek, fogadjátok a Szent Szellemet!” …és

ha az ÚR mondta, vehették is. Mivel ez az esemény pünkösd előtt történt, ezért az, hogy a

tanítványok hogyan is vették a Szent Szellemet, külön tanulmányt kívánna. Az mindenképpen

nyilvánvaló, hogy a felszólítás a Szent Szellemet „vevők” tudatos aktivitását, szellemi

cselekvését is magában foglalja.

Korábban, amikor a lombsátrak ünnepe utolsó nagy napján elhangzik az ÚR felszólító

kiáltása, mintegy magyarázatként ezt mondja róla János: „Ezt pedig a Szellemről mondta, akit

azoknak kell kapni [λαμβάνειν], akik benne hisznek….” (Jn 7,39) (a lambanein – λαμβ νειν

alapszava: lambanó – λαμβ νω)

János az evangéliumot – s benne az előbb idézett mondatokat – Efézusban az első

század végén, a kilencvenes években foglalta írásba, és tudjuk, hogy a Messiás Szent

Szellemmel kapcsolatos tanításának veretes teológiai aspektusát is ő adja, s az is látható, hogy

nyelvezetében, szóhasználatában alaposan megfontolt és kiforrott.

János az első század végén a Szent Szellemmel való betöltekezés szükségességét és

megtörténtének módját e szó jelentéstartalmának időben visszafelé íveltetésével lépteti az

események sorába, egészen az ÚR Jézusig (Jn 20,22 és 7,39). A Szent Szellem kiáradását

jelölő történeti ív János írásától, az első század végétől időben nemcsak visszafelé, hanem

előre is hajlik, s Péter ihletett szavai által ránk is kiterjeszti a Szent Szellemmel való

betöltekezés valóságát: „…és majd elnyeritek (lémpszeszthe – λ μψεσθε; alapszava:

lambanó – λαμβ νω) a Szent Szellem ajándékát. (Csia) „Mert néktek lett az ígéret… és

mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCs

2,38-39)

3.2. Péter a „megkapták - lambanó” szóval indokol pünkösdkor

A nagyünnepi tömeg Péter apostol pünkösdi prédikációjából felismerte, hogy a Messiást

feszítették keresztre, majd szívükben megkeseredve rémülten kérdezték: „Mit tegyünk,

atyámfiai, férfiak?” Péter válaszában (ApCs 2,38) a Szent Szellembe való bemerítés

kifejezésének fontos terminológiáját találjuk: „…veszitek, megkapjátok a Szentlélek

ajándékát.” (λ μψεσθε τ ν δωρε ν το γ ου πνε ματος; a lémpszeszthe [λ μψεσθε]

alapszava: lambanó [λαμβ νω])

Bár a lelki ajándékokat a Szent Szellem osztogatja, amint akarja, itt az ajándék (dórea

[δωρεά], melynek jelentése: ajándék, hagyaték) azonban nem lelki ajándék vagy karizma,

hanem maga a Szent Szellem személye, az ajándékozó pedig az Atya Isten.

Péter a dórea szóval adja tudtára Samáriában a gonosz varázslónak is, hogy nem kaphat

ajándékot, az az Szent Szellemet: „A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad,

hogy az Istennek ajándéka (τὴν δωρεὰν τοῦ θεοῦ) pénzen megvehető.” (ApCs 8,20)

3.3. Szent Szellemet „kapnak” Samáriában is

Péter és János lemennek Samáriába, könyörögést tartanak a megtértekért abból a célból

(ApCs 8,15), hogy ők is vegyenek Szent Lelket (a labószin [λάβωσιν] alapszava: lambanó

[λαμβάνω]. Azért tartották szükségesnek az odaszánt imádkozást, mert még senkire

azok közül nem „hullott rá” a Szentlélek [ἐπιπεπτωκός], csak be voltak merítve az Úr

Jézus nevére. (8,16) Az epipeptókosz [ἐπιπεπτωκός] alapszava az epipiptó [ἐπιπίπτω],

melynek jelentése: ráesik, ráhull, ráborul, rárohan, meglep. És úgy történt, amint kérték, mert

imádkozás alatt a kezüket reájuk vetették, és azok megkapták (elambanon), megnyerték a

Szent Szellemet. (8,17) (elambanon [ἐλάμβανον], alapszó: lambanó [λαμβάνω])

Azt láthatjuk, hogy ez a kifejezés az eddigi elmerülésen, a külső felszíni körbeáradáson,

a belső teljes megtelítődésen túl, a betöltekező aktivitását is feltételezi a Szent Szellem

elfogadásában, átvételében, amiből látható az is, hogy a Szent Szellem nem tudtukon kívül

érkezett. Ezt jól megfigyelhetjük a galaták esetében is.

3.4. Galáciában is „megkapták” a Szent Szellemet

A galáciai gyülekezetet az első misszióútja során, 44–47 között alapította Pál, a levelet

pedig 48–49 körül írta, körülbelül hat évvel korábban, mint ahogy Efézusba bemerített volna

volna.

Levelét így a néhány éve megtért galatáknak írja, akik a Szent Szellemet is vették, de

judaista behatásra testi erőfeszítést, törvényi „jó cselekedetet” (körülmetélkedést) is feltételül

kívántak szabni az üdvösség eléréséhez. Miután az értelmetlen és a Krisztus kegyelmét

csorbító törekvés miatt balgáknak (ἀνόητος - anoétosz), nem gondolkodóknak minősíti

őket, eszmélésük felélesztésére egy apostoli kérdést intéz hozzájuk a 3,2-ben: „a törvény

cselekedeteiből kaptátok-é (ἐλάβετε – elabete, λαμβάνω – lambanó) a Lelket, avagy a hit

hallásából?” A választ egyértelműen így kellett megfogalmazniuk: hit által kaptuk a Szent

Szellemet.

Pál a Szent Szellem vételére irányítja a figyelmet, mint aki bizonyos abban, hogy e

tapasztalatra jól emlékeznek a galaták, ugyanis amikor hit által megkapták, ők is aktívak

voltak a Szent Szellem elfogadásában és elvételében, hiszen nem tudtukon kívül érkezett

hozzájuk. Pál úgy emlékeztet erre, mint aki ennek szem- és fültanúja volt. Teológiai

kontextusunkban Pál apostol „saját pünkösdjükre”, azaz Szentlélek-keresztségükre, s annak

élményére, illetve „sitz im Lebenjére” emlékezteti a Galata levél címzettjeit.

Pál apostol a Gal 3,14-ben Ábrahámig vezeti vissza a Szent Szellem ígéretének teológiai

gyökereit, mely szerint „Ábrahám áldása Jézus Krisztusban legyen a pogányokon, hogy a

Lélek ígéretét hit által megkapjuk”. Pál itt is a λάβωμεν – labómen, λαμβάνω – lambanó

szót alkalmazza, amely szó Péter apostol szóhasználatában az első pünkösdre való utalást is

jelentette, - miként fentebb már kifejtettük.

3.5. A Szent Szellem „eljött”, és „megkapták” Efézusban is

Pál apostol kb. hat évvel a Galata levél megírása után érkezik Efézusba, ahol tucatnyi

tanítvánnyal találkozik a Kr. u. 55 körüli időben. Az apostol egy kérdést intéz hozzájuk,

amelyet Lukács az ApCs 19,2-ben így jegyez föl: „Vajon kaptatok-e Szent Lelket, amikor

hívőkké lettetek?” (εἰ πνεῦμα ἅγιον ἐλάβετε – ei pneuma hagion elabete; elabete [ἐλάβετε]

,– lambanó [λαμβάνω]). A kérdés tulajdonképpen egy „karizmatikus önellenőrző program”

lefuttatása az efézusi új hívő atyafiak szellemi életén. Emlékezésre készteti őket, miként a

Galata levelében a galatákkal is tette.

Pál már negyed százada az ÚR szolgálatában áll. Jól tudja, mit kérdez, mert ha

vettek Szent Szellemet, akkor van mire emlékezniük, hiszen Pál is jól emlékezett „saját

pünkösdjére” Anániás kézrátétele nyomán. A kérdésből az is kiderül, hogy hívőkké lettek,

hittek a Názáreti Jézusban, de nem voltak betöltekezve Szent Szellemmel. A kérdés egyszerű,

és az ige alapján ma is feltehető: Kaptatok, vagy nem kaptatok Szent Szellemet? Másképpen:

Bemerítkeztetek-e Szent Szellembe, vagy nem? A válasz ott, akkor nemleges volt.

Beszélgetésükből az is kiderült, hogy az efézusi atyafiak Bemerítő János tanítványai

voltak, így a Jézus parancsa szerinti baptizálást sem tették meg. Pál felkészíti és bemeríti

őket az Úr Jézus neve szerinti bemerítéssel, melynek módját a Máté evangéliuma nagy

misszióparancsából ismerjük (Mt 28,19-20).

A bemerítés után abban az állapotban voltak az efézusi tanítványok, mint Filep szolgálatát

követően a samáriai hívők. Bemerítkeztek, de még nem töltekeztek be Szent Szelemmel. Itt

Efézusban is ugyanaz történik, mint amit Péter és János tett a samáriai hívőkkel. Kézrátétellel

imádkoztak értük, hogy vegyenek Szent Szellemet. Lukács redaktor a lényeget ragadja meg:

Pál kézrátétellel imádkozott értük, a Szent Szellem rájuk szállt, ők pedig nyelveken szóltak

és prófétáltak. (ApCs 19,6) ( λθε τ πνε μα τ γιον π’ α το ς – élthen to pneuma to 

hagion ep autusz; az élthe [ἦλθε] alapszava az erkhomai [ἐρχομαι], melynek jelentése: jön,

eljön, megérkezik.) Ekkor megérkezett, eljött rájuk (rájuk szállt) a Szent Szellem.

Fontos megjegyezni, - ahogy tanulmányunk elején beszéltünk róla, - ugyanez a szó áll

a Mt 3,16-ban is, ahol arról olvasunk, hogy a Messiásra alászáll és megérkezik (ἐρχομαι –

erkhomai) Istennek Szelleme.

Az efézusiakra is eljött úgy, ahogy több mint két évtizeddel korábban mennybemenetele

előtt megígérte az ÚR az ApCs 1,8 szerint: „…venni fogtok [λήμψεσθε – lambanó-ból]

erőt, minekutána rátok tör [ἐπελθόντος] a Szent Szellem.” (Az epelthontosz [ἐπελθόντος]

alapszava az eperkhomai [ἐπέρχομαι], melynek jelentése: megjön, megérkezik, megrohan,

rátör.)

A „rátok tör” kifejezheti, hogy a Lélek eljövetele nem megrendelésre történik, hanem

hirtelen következhet be, észlelhető érkezéssel, de nem függetlenül az ember várakozásától!

Bármely jelentésárnyalatot vesszük figyelembe, nyilvánvaló, hogy nemcsak az első

pünkösdkor, hanem évtizedekkel később is jól konstatálhatóan töltekeztek be Szent

Szellemmel azok, akik Krisztusban hittek és igényelték a Szent Szellem Ígéretét. Ez az

esemény emlékezetes maradt az efézusi atyafiaknak is ugyanúgy, mint ma azoknak, aki hit

által szintén átélik.

3.6. „Vették” a Szent Szellemet Korinthoszban

A korinthoszi gyülekezet plántálása 51 őszén történhetett, ahová Pál az első ránk maradt

Korinthoszi levelét 55-ben írta Efézusból, pontosan azokban a hónapokban, amikor a fentebb

taglalt, és az ApCs 19,1-7-ben leírt efézusi „karizmatikus” események történtek.

Az 1Kor 2,12-ben így ír: „Mi pedig nem a világ lelkét vettük [elabomen/lambanó –

ἐλάβομεν/λαμβάνω], hanem az Istenből való Szellemet…” (elabomen alla to pneuma to ek

tu Theu – ἐλάβομεν ἀλλὰ τὸ πνεῦμα τὸ ἐκ τοῦ θεοῦ)

Amikor Pál a korinthosziakat a „lambanó” igével az Istentől kapott Szellemre emlékezteti,

akkor ugyanolyan „vételt”, betöltekezést érthet azon, mint amiről a Galata levélben szól, vagy

mint ami éppen ebben az időben az efézusi tanítványokkal történt, valamint ezt éli át Krétán

Titus, majd Timóteus is, továbbá ez az, amit Pál személyes tapasztalatával és az első pünkösdi

eseménnyel is kontinuitásba hoz.

(A római levél Korinthoszból íródott, 56-58 tavaszán. Érdemes rápillantani a Rm 8,15,

és még hasonló igékre is: „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a

fiúságnak Lelkét kaptátok, [ λ βετε] alapszava: lambanó [λαμβ νω] aki által kiáltjuk:

Abbá, Atyám!”)

Mivel az események időben igen közel vannak egymáshoz, a történés pedig ugyancsak

a betöltekezés, ezért nem feltételezhető, hogy a szóhasználat elkopott volna, hanem sokkal

inkább kijegecesedett. Miként az eddigiekből is kiderül, a „lambanó” ige a „Szentlélek-

keresztség” egyik fontos kifejezésévé vált.

Az összefüggésekből látható: Pál apostol a gyakran használt „lambanó” kifejezéssel

a Szent Szellem jól konstatálható vételére, a vele való betöltekezésre utalt. Ebben a

kontextusban a „vettük” hallatán a korinthosziak azt érthették, amire apostoluk emlékeztette

őket, hogy tudniillik kit „kaptak” és miért, de ebből kétségtelenül az is eszükbe jutott,

hogy mikor és hogyan kapták. (Pál is velük volt akkor.) Ezt támasztják alá a korinthosziak

karizmatikus megnyilvánulásai, amikor a Szent Szellemmel való betöltekezést kísérő

verbalitást élményszerűen túlozták el.

3.7. Az „efézusi kitöltetés” és az efézusi levél kapcsolata

Pál Kr. u. 55 körül jelenik meg Efézusban, amikor is az efézusi tanítványok az ő

imaközbenjárására töltekeznek be Szent Szellemmel (ApCs 19,1), miként azt fentebb

olvashattuk. Pálnak gondja volt a gyülekezetek szellemi növekedésére, ezért amikor

hamarosan fogságba kerül, Szent Szellem által inspirált levelet ír az efézusiaknak is. A levél

keletkezésére nézve három fogság, az efézusi, a cézáreai és a római jöhet számításba, 55., 58.,

ill. 61. évi keletkezési időpontokkal.

Ha 55-re tesszük az apostol első efézusi látogatását, akkor a levél tartalmából és

a fogságra vonatkozó megjegyzéseiből konzekvensebbnek tűnik a fogság és levélírás

dátumának a későbbi, 58. vagy 61. évi időpont. Bármelyik is a tényleges dátum, azt azonnal

megállapíthatjuk, hogy a gyülekezet „pünkösdjéhez” a legkésőbbi időpont is hat évnyire,

tehát időben nagyon közel van.

Az Ef 5,18-ban apostoli-pásztori intéssel szólítja fel a véneket és gyülekezetet: „meg

ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel!”

(alla pléruszthe en pneümati! – λλ πληρο σθε ν πνε ματι; a pléruszthe [πληρο σθε]

alapszava a pléroó [πληρ ω], melynek jelentése: megtölt, teletölt, feltölt; teljessé tesz,

jóllakat.) Az ige nyelvtanilag imperativus passzív többes számban áll, amit így lehetne

visszaadni: „teljesedtessetek be vagy teljesíttessetek meg Szent Szellemmel!” A passzív alak

mögött nyilván a bemerítő, Jézus Krisztus áll, aki a „beteljesítő”.

Amikor a beteljesíttetés megtörténik, akkor az efézusi gyülekezet (és az Ige mai olvasója)

– az ApCs 6,5 kifejezésével élve – „plérész” [πλ ρης], azaz Szent Szellemmel telítődött,

teljes, megtelt lesz. Ilyenek voltak a diakónusok, akiket a Szellemmel való teljességük okán

választottak ki a szolgálatra, miként Istvánt és Filepet is.

Tudjuk, hogy az első gyülekezet és az apostolok pünkösdkor lettek Szent Szellemmel

teljesek „plérész”-ek, az efézusiak pedig attól kezdve, amikor Pál az ApCs 19,6 szerint

imádkozott, a Szent Szellem pedig megérkezett (erkhomai) hozzájuk. Az Efézus 5,18

imperatívusza a régi hívőket a Szent Szellemmel való beteljesedés szellemi kontinuitására, az

új hívőket pedig magára a beteljesedésére hívja fel.

3.8. A „lambanó” kifejezés: a Szent Szellemel való betöltekezésre mutat

Az Újszövetségből kimutatva láthatjuk, hogy a Szent Szellemmel való betöltekezésre

használja a „lambanó” szót az ÚR Jézus (fentebb éppen János tolmácsolásában), de rajta

kívül Lukács, Péter, Pál és János apostol is. Lukács a samáriai (ApCs 8,15.17), Péter pedig

a cézáreai események kapcsán (ApCs 10,47) ezzel a szóval mintegy visszacsatol az első

pünkösdre (ApCs 2,38); Pál a levelében (Gal 3,2) és az efézusi tanítványok esetében (ApCs

19,2) ezzel a szóval kérdez rá a Szent Szellemmel való betöltekezés ténylegességére, s így

megállapítható: a „betöltekezés” eseménye szellemileg őket is az első pünkösdhöz kapcsolja.

4. Konklúzió

A Szent Szellemmel való betöltekezés az első pünkösdkor adatott a hívőknek, s azóta

mindenkinek lehetséges azt „megkapni” – észrevehető módon és regisztrálható időben.

Ezt tanúsítják az ApCs-ben a negyedszázadnyi idő alatt végbement ismétlődések, a

szóhasználatok, de a levelek terminológiája is. Tehát különböző kifejezések ugyanarra az

eseményre utalnak. A betöltekezést kifejező választékos fogalomarzenál a Szent Szellem Isten

és a vele való betöltekezés müsztérion jellegére, elrejtett valóságára mutat, miként a prizma a

napfény sugarait a szivárvány színeiben ragyogtatja.

A Szent Szellembe való bemerítés kizárólag csak a megtért és újjászületett hívők számára

adatik, de nem automatikus velejárója sem a megtérésnek, sem az újjászületésnek, mert

nem ex opere operato, nem önmagától működik, hanem a hívő hite, vágyakozása, kérése és

együttműködése is szükséges hozzá.

A jelen vallástörténeti tendenciája az, hogy a kereszténység összességében Európa-

szerte hanyatlik. Viszont világviszonylatban a föld egy milliárdnyi keresztényéből

600 milliós lélekszámot, mintegy 60%-ot képvisel a felekezeteken is átívelő

pünkösdi-karizmatikus mozgalom. Meggyőződésünk, hogy a rezignált, vergődő

Európában is kulcsfontosságú, pezsdítő szerepet tölt be a pünkösdi típusú evangéliumi

gyülekezetek „keletkezése” – hazánkban is több száz alakult az elmúlt 20 évben.

Akik másképp látják a Szent Szellemmel való betöltekezés tényét, valamint az első

pünkösdi és az azt követő samáriai, páli, cézáreai, efézusi kitöltetés átélhetőségének

valóságát, azok számára teológiailag és dogmatikailag revideálásra késztető az a

körülmény, hogy valamennyi önállóan, újonnan alakult gyülekezet átéli a Szent Szellemmel

való betöltekezést, és vallja-éli az általa osztogatott ajándékok működését (noha még

a „korinthoszi túlkapások” is megtalálhatók benne).

A Szent Szellem rajta volt az ÚR Jézuson, ugyanazt a Szent Szellemet „kapták” az

apostolok, s „kapták” az újszövetségi kor évtizedei alatt plántált gyülekezetek; ugyanezt a

Szent Szellemet „kapjuk” – az évezredek időbeli és szellemi kontinuitásában – ugyanúgy,

ugyanabból a célból mi is. Én hiszek a Szent Szellemben, „megkaptam”, élek is vele, s

mindvégig engedelmes akarok lenni neki!

A folytatásban megvizsgáljuk az ApCs-ben a Szent Szellemmel való betöltekezések

előzményeit, a betöltekezés kísérő jelenségeit, sajátos helyzeteit, amelyek teológiai

konzekvenciái – hitünk szerint – kötelezően érvényesek a mai karizmatikus szolgálatokra is.

Források:

• Aland, Kurt– Aland, Barbara (dir.) (1983) The Greek New Testament, United Bible

Societies, Stuttgart

• Bible Windows 4.5 (1996) CD-ROM. A héber bibliai kifejezések ebből valók.

• Biblia-Felfedező (Bible-Discovery) (2007) CD-ROM, Komplex bibliatanulmányozó

program, szerzői kiadás: Zsidó Miklós, www.mobilbiblia.hu. A görög bibliai szövegeket

ebből idézzük.

• Telegdi József (szakmai vezető) (2008) Hitvallásunk – Az Evangéliumi Pünkösdi

Közösség Hitvallása, kiadja az Evangéliumi Pünkösdi Közösség és a Pünkösdi Teológiai

Főiskola, Budapest

• Tenney, C. Merill (1997) Újszövetségi bevezető, KIA, Budapest Varga Zsigmond

(1992) Görög–magyar szótár az Újszövetség irataihoz, a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya,

Budapest