Paul Gracza: Eljött a pünkösd!

Ajánlás

A cikk elolvasását azoknak ajánljuk napjaink pünkösdi és karizmatikus lelkipásztorainak, gyülekezetvezetőinek és azoknak, akiket érdekel a korai Pünkösdi misszió kialakulása, jellemzői.

Erre keressük a választ:

1. Milyen, napjainkban is érvényes tanulságai lehetnek az Azusa utcai ébredésnek?

2. Hogyan jelentkeztek a lelki ajándékok a pünkösdi mozgalom kezdetén?

3. Milyen fontos vezetési alapokkal működött az Azusa utcai ébredés?

Paul Gracza

Eljött a pünkösd!

Milyen tanulságokkal szolgál korunk lelkipásztorainak az Azusa utcai ébredés?

„Eljött a pünkösd!” – állt az Azusa utcai ébredés (Azusa Street revival) hivatalos lapja, az Apostoli Hit (Apostolic Faith) 1906 szeptemberében megjelentetett első számának címoldalán,1 közhírré téve azokat az eseményeket, amelyek egy házicsoportban vették kezdetüket a kaliforniai Los Angelesben 1906 tavaszán, majd az Apostoli Hit Misszió néven ismert romos templomépületben, az Azusa utcán folytatódtak, később pedig robbanásszerűen terjedtek el az egész világon, útjára bocsátva ezzel a pünkösdi világmozgalmat. A mozgalomról szóló első híradás tehát azt adta a világ tudtára, hogy elérkezett a pünkösdi ébredés, éspedig a Szentlélek ajándékainak kíséretében. 1906-ban még gyermekcipőben járt a pünkösdi mozgalom, ahogyan a pünkösdi teológia és a pünkösdi gyakorlat sem nyugodott még ekkor szilárd alapokon. Ennek ellenére sok olyan tanulságot vonhatunk le az Azusa utcai ébredésből, amelyek a mai magyarországi pünkösdi gyülekezetek számára is aktualitással bírnak. 

Az ébredés vezéralakja William Seymour, az Apostoli Hit Misszió pásztora volt. Az afroamerikai prédikátor korábban pincérként kereste a kenyerét először az indianai Indianapolisban (1895-1899), majd az ohioi Cincinnatiben (1901-1902). Utóbbi helyen elvégezte az Isten Bibliaiskolája (God’s Bible School) címet viselő tizenöthetes kurzust, 1906. januárjától pedig Charles Parham Bethel Bibliaiskolájába (Bethel Bible School) iratkozott be a texasi Houstonban.2 Seymour Houstonban találkozott Parham azon tanításával is, miszerint a nyelvekenszólás a Szentlélek keresztségének első, a kívülállók számára is nyilvánvaló fizikai jele. Az Azusa utcai ébredés központi tanítása ezen a tételen, valamint Seymour későbbi személyes átélésén nyugodott, aki 1906. április 12-én maga is szentlélekkeresztséget nyert. A tulajdonképpeni ébredés 1906. április 15-én, húsvét vasárnap este indult el a misszió által bérelt épületben, az Azusa utca 312. szám alatt.3 A napi három istentiszteletet az ébredés kezdetétől fogva egyre többen látogatták. Az emberek betöltekeztek Szentlélekkel, bizonyságot tettek arról, hogy mi mindent végzett el Isten az életükben, és válaszoltak a Szentlélek szolgálatra hívó szavára. A pünkösdi átélések hitelességét, az alkalmakon résztvevők szándékának komolyságát és a „kísérőjelek” valódiságát természetesen többen kétségbe vonták, ám Seymour és az Azusa utcai ébredés többi szereplője megtapasztalásaik, az Istentől kapott áldások, valamint a Szentléleknek az alkalmakat átható jelenléte hatására szilárdan elkötelezték magukat az egyre gyarapodó mozgalom ügye mellett, amely az eljövendő nemzedékek életében is dicsőséget szerzett Istennek. Az Azusa utcai ébredés egészséges működéséhez és növekedéséhez több tényező is hozzájárult, amelyek a mai magyarországi egyház hatékony szolgálata szempontjából is kulcsfontosságúak.

Példaadás útján történő vezetés

Seymour pásztor imádkozó ember volt. John G. Lake, aki kezdetben dél-afrikai pünkösdi misszionáriusként, majd gyógyító evangélistaként szolgált, Seymour az Azusa utcai ébredést megelőző két és fél évben naponta öt órát imádkozott.4 A Szentlélek első Los Angeles-i kitöltetése előtt a házicsoportjába járókkal elhatározták, hogy tíz napon át böjtölni és imádkozni fognak. A csoport egyik tagja, Edward Lee e tíznapos ima és böjt alatt töltekezett be Szentlélekkel 1906. április 9-én, s ezzel a házicsoportból elsőként tapasztalhatta meg, hogy a szentlélekkeresztséget a nyelvekenszólás ajándéka kísérte. Még ugyanazon az estén a csoport több másik tagja is betöltekezett a Lélekkel, Seymour pedig néhány nappal később, április 12-én, egy imádkozással töltött hosszú estét követően nyert szentlélekkeresztséget és szólalt meg először nyelveken.5 Seymour fegyelmezett imaélete jelentős hatást gyakorolt mind személyes lelki fejlődésére, mind azoknak az életére, akik felé szolgált. Noha hasznos lehet, sőt igen helyes is, ha egy tetszőleges időt, mondjuk napi egy órát az imádkozásnak szentelünk, ez önmagában még nem garantálja a lelki növekedést vagy az áldott szolgálatot. Seymour azért töltött mindennap hosszú időt imádkozással, mert teljes szívéből vágyott Isten megismerésére, maradéktalan követésére, valamint arra, hogy tartalmasabb és engedelmesebb életet élhessen Krisztusban. A csendesség számára a lelki felfrissülés idejét is jelentette. Az Azusa utcai ébredésről ránk maradt igen kevés szemtanúi beszámoló egyike Frank Bartlemantól származik. Bartleman feljegyezte, hogy Seymour az Azusa utcai istentiszteletek alatt rendszerint a szószék (két üres doboz) mögött imádkozott: „Seymour testvér általában két egymásra helyezett üres doboz mögött ült, és fejét a felső dobozba dugva imádkozott az istentisztelet alatt.”6 Seymour nem azért imádkozta végig az ébredési istentiszteleteket, hogy „szellemi embernek” látsszék. Éppen ellenkezőleg: az imádkozás közben gyakorta felvett testtartásával azt fejezte ki, hogy mérhetetlen szüksége van Isten erejére, segítségére, vezetésére és bölcsességére. Azt jelezte, hogy magát megalázva átadja életét az Úrnak és közbenjár mindazokért, akik az ébredési istentiszteletekre érkeztek. Seymour a neki adott ajándékok vagy saját ereje helyett teljes mértékben Istenre és az Ő erejére támaszkodott. Napjaink helyi és országos egyházi vezetőinek egyaránt imádkozó embereknek kell lenniük. Elmúltak azok az idők, amikor a személyes adottságokra vagy jellembeli erősségeinkre támaszkodhattunk. A gyülekezeteinket látogató testvérek túl nagy szükségekben szenvednek, és túl meghatározó korban élünk ahhoz, hogy elhanyagolhassuk az imádkozást. 

Az egészséges vezető jó példát mutat követőinek. Krisztus követői első kézből tapasztalhatták, hogy Jézus cselekedeteiben és döntéseiben is alázatról és szolgálatkészségről tett bizonyságot. Seymour az Azusa utcai ébredés vezetőjeként alázatosságával és csendes lelkületével példát mutatott híveinek. A bibliafordító Adolphus Worrell, aki 1906. nyarán látogatta meg az Azusa utcai ébredést, így jellemezte Seymourt:

„A szerzőnek a legcsekélyebb kétsége sincs azzal kapcsolatban, hogy Seymour testvér több isteni erőnek van birtokában, mint kritikusai a városon belül és kívül együttvéve. Ereje abban rejlik, hogy tökéletesen tudatában van Isten előtti gyengeségének és kicsinységének. Mindaddig, amíg ez a hozzáállás lesz rá jellemző, Isten ereje minden kétséget kizáróan áradni fog rajta keresztül.”7

A misszióval kapcsolatba kerülők közül sokan mások is azt állították Seymour pásztorról, hogy soha nem találkoztak nála szerényebb emberrel. Isten gondviseléséről és bölcsességéről tanúskodik, hogy éppen egy ilyen szerény és szelíd férfi vált kulcsfigurájává annak ébredésnek, melynek köszönhetően az egész világon elterjedt a pünkösdi üzenet. Pedig ez a magatartás szöges ellentétben áll azzal, amelyet napjaink pünkösdi és karizmatikus pásztorai közül sokan nagyra tartanak, gyakorolnak vagy célul tűznek ki maguk elé, de azzal is ellenkezik, amit a pünkösdi és karizmatikus gyülekezetek tagjai gyakran elvárnak vezetőiktől. Sok helyen az erős és magabiztos, tekintélyt parancsoló és dinamikus vezetőket kedvelik. Seymour jelleme és csendes lelkülete ezzel szemben Krisztus jellemét tükrözte vissza, s így a hangsúly és a figyelem a vezető személyéről arra a Valakire helyeződött át, aki az erő és az ébredés Lelkét elküldte. Seymour példája arra bátorítja a mai pásztorokat és vezetőket, hogy vizsgálják felül prioritásaikat, értékrendjüket, vezetési stílusukat és motivációikat, hogy ők is olyan lelki ébredés felé vezethessék gyülekezeteiket, amely egész városukra, sőt a városhatárokon túl is hatással lehet.

Vezetés a sokszínűség egységén keresztül

Az Azusa utcai ébredés egyik sajátossága az volt, hogy résztvevői a legkülönbözőbb társadalmi és etnikai háttérrel rendelkeztek. A Los Angeles-i Bonnie Brae utcában megrendezett házicsoportos összejövetelen túlnyomó többségében kevésbé tehetős afroamerikaiak vettek részt. Edward Lee és Richard Asberry, akiknek az otthonában ezekre az első összejövetelekre sor került, mindketten iroda takarítok voltak, Jennie Evans Moore (William Seymour majdani felesége) pedig szakácsként és szolgálólányként dolgozott egy módosabb fehér családnál. Ám amikor az összejöveteleket átköltöztették az Azusa utcai nagyobb épületbe, az ébredési gyülekezet társadalmi és etnikai képe gyors változásnak indult. Az alkalmakra Los Angeles minden részéről érkeztek látogatók – különösen a városban működő szentség gyülekezetekből –, köztük fehérek, afroamerikaiak, hispániai, német, orosz, svéd, lengyel, dán és egyéb származásúak egyaránt. Orvosok, ügyvédek, gyári és egyéb munkások, a legkülönbözőbb hátterű nők és férfiak látogattak el a missziós központba, ahol mindnyájan találkozhattak Isten kegyelmével, szeretetével, az újszerű bibliai tanítással és azzal a tűzzel, amely még éveken át áradt rájuk. A Los Angeles-i Hírmondó (Los Angeles Herald) 1906. áprilisi egyik száma a következőképpen tudósított egy összejövetelről: „Tegnap este mindenféle osztályból származó emberek gyűltek össze a templomban. […] Kor, nem, bőrszín, nemzetiség és rabszolgamúlt tekintetében is a lehető legkülönbözőbbek voltak.”8 Az Apostoli Hit Seymour gondolkozásmódját tükrözve így nyugtázta az ébredés környezetében kialakult sajátos helyzetet: „Minden nemzetiség és osztály egy szintre helyezkedik, s ott találkozik egymással.”9 Seymour pásztor már az ébredés kezdetén is a hívek egyenrangúságát hangsúlyozta. Nem világos, hogy ezt saját tapasztalatai vagy a Bibliából nyert felismerés (esetleg a kettő együttese) hatására tette-e, mindenesetre álláspontja szöges ellentétben állt a korabeli amerikai közgondolkodással. Újabb nyomatékot adva a pünkösdi üzenet egyetemességének, olyan vezetői csapatot állított a misszió élére, melynek tagjai között férfiak és nők, illetve fehérek és afroamerikaiak egyaránt voltak. Az Azusa utcai első szolgálócsoport Phoebe Sargent, G. W. Evans, Jennie Evans Moore, Glenn A. Cook, Florence Louise Crawford, Thomas Junk, Sister Prince, May Evans, Hiram W. Smith, William Seymour és Clara Lum testvérekből állt. A tizenegy fős vezetőség hat nőből és öt férfiből, három afroamerikai és nyolc fehér bőrű vezetőből tevődött össze. Seymour az etnikai és nembeli sokszínűséget a misszió egyik erősségének és az egység pozitív példájának tekintette mind Krisztus testében, mind a világszerte egyre inkább terjedő pünkösdi mozgalmon belül. 

Az Azusa utcában tapasztalt etnikai és nembeli sokszínűség a mai magyarországi pünkösdi gyülekezetek számára is mondanivalóval bír. A gyülekezetben nincs helye az előítéletnek. Az előítélet nem csupán 1906-ban volt meghatározó kulturális tényező, hanem sajnálatos módon sok mai gyülekezetben is tetten érhető. A Biblia egyértelműen hangsúlyozza az Isten képmására teremtett emberek egyenlőségét, különösen Krisztus testén belül. Az Újszövetségben fokozott hangsúlyt kap a hívek egysége, és számos ige int bennünket a válaszfalak emelésétől, akár zsidók és görögök, akár férfiak és nők, akár gazdagok és szegények között. Az etnikai, kulturális vagy társadalmi különbségek miatti elkülönülés az evangélium hatékonyságának kerékkötője, és semmi helye a Szentlélekkel teljes hívek közösségében. Az Efézus 4,4-6 hitünk egységét húzza alá. A Jóel 2,28-ban olvasható prófécia, amely pünkösd napján teljesedett be, azt nyomatékosítja, hogy Isten Lelke minden emberre kitöltetik. Az Azusa utcai ébredés során látottak és tapasztaltak alapján kijelenthetjük, hogy a szentlélekkeresztség egyesíti és erővel ruházza fel a hívek közösségét. 

Biblikus és egészséges képet kell alkotnunk a keresztény gyülekezetről, s ehhez annak az egységnek is szervesen hozzá kell tartoznia, amelyet a Lélek teremt a keresztények között. Ennek megfelelően nem lehetnek válaszfalak sem romák és magyarok, sem férfiak és nők, sem a gazdagabb és a kevésbé tehetős gyülekezeti tagok között. Ha a magyarországi gyülekezetek magukévá teszik és gyakorlatba ültetik ezeket az alapelveket, az helyi és országos szinten is változást és megújulást hoz az egyházban. Ha a helyi gyülekezetek vezetői Krisztus testének egységéről kezdenek tanítani és mellette foglalnak állást, a helyi gyülekezetben megújulás megy majd végbe. Ráadásul, ha gyülekezeteinkben a különbségek és a sokszínűség elfogadásával és értékelésével párosulva valósulhat meg a Lélektől jövő egység, olyan áldásokat nyerhetünk, melyek nagyban elősegítik majd az egészséges, egységes és megújult pünkösdi egyház és az egyes gyülekezetek növekedését is.

Vezetés a Lélek ajándékai iránti nyitottsággal

1906. szeptembere és 1908. májusa között az Apostoli Hit tizenhárom száma látott napvilágot, s ezek mindegyikében számos olyan testvér tanúságtétele jelent meg, akik szentlélekkeresztséget nyertek, meggyógyultak, a Lélek különböző megnyilvánulásainak lehettek részesei vagy csodákat éltek át. A beszámolók bátorítással szolgáltak az olvasók számára és a Szentlélek erejére emlékeztették őket. Az első bizonyságtevők Los Angeles környékéről származtak, ám az ébredés terjedésével Amerika más részeiről, majd később az egész világról érkeztek a Lélek kenetének csodálatos kitöltetését részletező híradások. Az 1906. szeptemberi első számban jelentek meg többek között az alábbi bizonyságtételek is:

„Los Angeles-ben a pünkösd napinál is többen, mintegy százötvenen nyerték el a Szent Szellem ajándékát és annak bibliai jelét, a nyelveken szólást, azoknak pedig nem is tudni a pontos számát, akik megtértek és megszenteltettek. Az emberek naponta háromszor járulnak az oltárhoz, este pedig alig lehet bezárni az épületet a vágyakozók és azok miatt, akik Isten ereje alatt vannak.”10

„Sokan eldobták a szemüvegüket és teljesen rendbejött a látásuk. A süketek visszanyerték hallásukat.”11

S ez csupán kettő abból a több száz bizonyságtételből, melyek mind arról szóltak, hogy miként töltötte be Isten ereje az embereket Szentlelkével, és hogyan érintette és gyógyította meg beteg testüket. Más bizonyságtételek megtérésről, megszentelődésről, bűnből való szabadulásról és a Lélek jelenlétének friss átéléseiről számoltak be. A pünkösdi üzenet és a pünkösd megtapasztalása Kalifornia határain túl is messze elterjedt. Az Apostoli Hit 1907. januári számában publikált bizonyságtételek egyike arról tudósított, hogy miként érkezett el a pünkösd az ohiói Akronba (USA), amely csaknem 4.000 kilométer távolságra esik Los Angeles-től. Pearl Bowen a következőképpen írta le az ottani eseményeket:

„Amikor először hallottam arról, hogy milyen csodálatosan munkálkodik Isten Los Angeles-ben, éhség támadt a szívemben, és az akroni drága szentek attól fogva nem szűntek meg éjjel és nappal Istenhez kiáltani azért, hogy hozzánk is küldje el áldását. Szinte még fel sem eszméltünk, s az Úr máris meglátogatta Akront! Dicsőség neki ezért! Imáinkra válaszul elküldte a drága Ivy Campbellt, és sokan átélhették a maguk pünkösdjét. A gyülekezeti terem minden alkalmon tömve van, és szinte szünet nélkül folyik az istentisztelet. Egyesek ebédet is hoznak magukkal, de aztán arra sem szakítanak időt, hogy megegyék. A testvérnők némelyike úgy énekel nyelveken, mintha mennyei szólamokat hallanánk, mások pedig magyarázzák az énekeket. Ó, milyen csodálatos is ez! Sok démont kiűztünk már, és a betegek meggyógyulnak. Dicsőség Jézusnak! Az Úr misszionáriusokat is elhív. Éjjel-nappal folyik az istentisztelet – néha egész éjszakán át. Az emberek mérföldeket utaznak azért, hogy átélhessék a személyes pünkösdjüket.”12

Az Apostoli Hit 1908. januári száma a világ legkülönbözőbb tájain, köztük Hawaiion, Dániában, Wales-ben, Kínában, Svédországban és Németországban átélt bizonyságokat közölt.13 Fontos megjegyeznünk, hogy e személyes bizonyságtételek szerint az akkori elkötelezett keresztények milyen örömmel és sóváran vágytak a pünkösdi élmények átélésére. Sem keserűség, sem irigység nem érzékelhető a bizonyságtételekből amiatt, hogy egy másik város vagy ország hamarabb részesült a pünkösd áldásában, hanem inkább a hála és megáldottság érzését sugározzák, amiért Isten és az Ő Szentlelke az Úr tökéletes akaratának és időzítésének megfelelően látogatott el ezekre a helyekre. Mindazon személyek és csoportok, akik a pünkösdi ébredés során átélhették a Lélek érintésének új hullámát, világszerte központi jelentőséget tulajdonítottak annak a ténynek, hogy Isten ereje működik, meggyógyít és helyreállít, bűnöket rombol le, és személyesen szolgál az emberek szükségei felé. 

Az Azusa utcában továbbra is William Seymour vezette és irányította az ébredést. A Lélek megnyilvánulásai iránti nyitottsága katalizátorként szolgált ahhoz, hogy sokan átélhessék a Lélek különböző manifesztációit. Amint arról fentebb már szó esett, a pünkösdi teológia és gyakorlat nem volt még egészen kidolgozott az ébredés idején, ám Seymour ennek ellenére hatékonyan kezelte mindazokat a kérdéseket és problémákat, amelyek az ébredés folyamán felmerültek. Egy ideig azt gondolták, hogy a nyelvekenszólás ajándéka misszionárius nyelvként adatott a híveknek. Sokakkal megesett, hogy a Szentlélekkel való első betöltekezésükkor Istentől jövő elhívást éreztek a misszióra. Úgy gondolták, hogy az Úr valamilyen földi nyelvet adott nekik (amint az pünkösd napján is történt az Apostolok cselekedetei 2. részében), hogy külföldön hirdethessék az evangéliumot. Seymour további bibliatanulmányozást követően, az Azusa utcai ébredés elindulása után körülbelül egy évvel változtatta meg álláspontját a nyelvekenszólás jelenségével kapcsolatban. A kiküldött misszionáriusok gyakorlati tapasztalatai azt bizonyították, hogy mégsem annak a népcsoportnak vagy országnak a nyelvét kapták meg, ahová Isten elhívta őket. Ráadásul némelyek úgy hitték, hogy írhatnak is nyelveken, majd le is fordíthatják mindazt, amit papírra vetettek. Noha ez a jelenség rövid ideig igen volt népszerű az ébredés alatt, olyannyira, hogy még a helyi Los Angeles-i lapok is cikkeztek róla, Seymour ismét a Bibliához fordult, hogy közelebbi vizsgálatnak vesse alá ezt a megnyilvánulást. Miután azonban a Bibliában nem talált rá példát, a „nyelvekenírás” gyakorlata kikerült a figyelem középpontjából, s végül egészen meg is szűnt.

Seymour tehát a Bibliára, Isten ihletett beszédére helyezte a hangsúlyt és azt mind a tantételek, mind a gyakorlat vonatkozásában abszolút zsinórmértéknek tekintette, követendő példát állítva ezzel a Magyarországon működő mai pünkösdi gyülekezetek pásztorai elé. Miközben gyakran sóvárgunk a Lélek megnyilvánulásai után, különösen ha azok nem működnek, ez a sóvárgás egészségtelen éhséget és szomjúságot ébreszthet bármilyen „szellemi manifesztáció” iránt. Seymour is hitte ugyan, sőt tapasztalta is az Azusa utcai összejöveteleken, hogy Isten Szentlelke ajándékokat oszt ki a hívek között, azok helyességét és elfogadhatóságát mindig a bibliai normák alapján ítélte meg.

Az 1 Korinthus 12-14. részeiben felsorolt kilenc ajándékot igen aktívan használták az Azusa utcai istentiszteleteken. A prófétálás, a bölcsesség és a tudomány beszéde, csakúgy mint a nyelvekenszólás és annak magyarázata, rendszeresen működött az alkalmakon. Seymour a nyelveken éneklés lelki ajándéka iránt is nagyfokú nyitottságot mutatott. Az egykori metodista prédikátor, A. W. Orwig, aki az Azusa Utcai Missziónál tett látogatásakor keresztelkedett meg Szentlélekben, a következőket írta a nyelveken éneklésről: 

„Nem olyasvalami volt, amit akarattal meg lehetett volna ismételni, hanem természetfeletti módon adatott minden különleges alkalomra, és az egyik legkétségbevonhatatlanabb jele volt Isten ereje jelenlétének. Talán semmi nem tett olyan mély benyomást az emberekre, mint ez a fajta éneklés; azonnal szent félelmet keltett vagy a leírhatatlan csodálat érzését, különösen azokban a hallgatókban, akik Istent imádó lelkülettel voltak jelen.”14

A szemtanú Frank Bartleman egy másik beszámolójában az alábbiakat írta az ébredés során megtapasztalt nyelveken éneklésről:

„Még nem szóltam nyelveken, de az „új ének” nagyon megragadott. Igazi felülről jövő ajándék volt ez. Senki sem prédikált róla, az Úr saját tetszése szerint osztotta ki közöttünk. […] Csodálatos hatással volt az emberekre. […] Olyan mennyei atmoszférát teremtett, mintha maguk az angyalok is ott lettek volna velünk.15

A Lélek által történő éneklés (lelki énekek éneklése) jelensége azt érzékeltette, hogy Isten jelen kíván lenni népe között, és alkalmat adott a hívek közösségének az Úr iránti szeretetük, alávetettségük és elkötelezettségük kifejezésére. Abban is segített az első pünkösdi keresztényeknek, hogy egységben emelhessék fel hangjukat Istenhez, s Lélekben és igazságban imádhassák Őt.

 William Seymour tehát azzal is példát állít napjaink magyar pünkösdi lelkipásztorai elé, hogy az Azusa utcai ébredés során mindvégig nyitott volt a Szentlélek ajándékainak működésére. A Lélek ajándékai az egyház felépítésére adattak, s az egység megvalósulásához és a közös cél megfogalmazásához hivatottak hozzájárulni a helyi gyülekezeten belül. Istentől származnak, és az Ő erejét, hatalmát és szeretetét nyilatkoztatják ki az Egyház számára. Nem az a céljuk, hogy riadalmat keltsenek, romboljanak, esetleg gátolják a helyi gyülekezet növekedését, hanem segíteni hivatottak a gyülekezetnek – mind helyi, mind országos szinten – küldetése betöltésében, hogy tanú lehessen Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig (ApCsel 1,8). A bizonyságtételre adatott mennyei erő és az egyházat felépítő ajándékok megfelelő használata kulcsfontosságú ahhoz, hogy a magyarországi falvak, kisvárosok és nagyvárosok lakossága és az egész magyar nemzet megismerhesse az evangéliumot a helyi gyülekezetek szolgálatán keresztül. A pünkösdi gyülekezetek pásztorai csak úgy vezethetik igazán hatékonyan a rájuk bízott közösséget, ha támogatják a lelki ajándékok használatát, ami azután arra is kihatással lesz, ahogyan a Pünkösdi egyház országos szinten szolgál a magyar nép felé. 

Eljött a pünkösd! A pünkösd Magyarországon is itt van. A pünkösd ajándékul adatott az egyháznak, hogy megvalósíthassa Istennek az összes népre – köztük a magyarokra – vonatkozó tervét és vágyát. A helyi gyülekezet pásztora vagy megbízott vezetője az a kulcsszemély, akinek el kell vezetnie a hívek helyi közösségét a Szentlélek teljességére, mellyel a Lélek ajándékainak sokféle megnyilvánulása is együtt jár. A példaadás útján, a helyi gyülekezetbe járó különböző személyek adottságainak és képességeinek kamatoztatásával megvalósuló egységen keresztül, valamint a Lélek ajándékainak működése iránti aktív nyitottsággal történő vezetés biztosíthatja az Azusa utcai ébredés által képviselt értékek megőrzését és továbbélését. A Szentlélekkel teljes hatékony vezetés ezenkívül a helyi pünkösdi gyülekezetek és a magyarországi Pünkösdi egyház egészének szellemi növekedéséhez is nélkülözhetetlen.

Jegyzetek

1 Eddie Hyatt (szerk.): Fire on the Earth, (Lake Mary, FL: Creation House, 2006), 11. o.

2 William Seymour fiatal éveinek részletesebb ismertetését lásd Cecil M. Robeck Jr.: The Azusa Street Mission and Revival című könyvében (Nashville, TN: Thomas Nelson Inc., 2006), 16-52. o.

3 Lásd: Enrichment Journal, (Springfield, MO: The General Council of the Assemblies of God, 2006, tavasz), 65-70. o.

4 Robeck: 35. o.

5 Robeck: 69. o.

6 Frank Bartleman: Azusa Street, (New Kensington, PA: Whitaker House, 1982), 56. o.

7 Robeck: 91. o.

8 Robeck: 1. o.

9 Hyatt: 68. o.

10 Hyatt: 16. o.

11 Hyatt: 14. o.

12 Hyatt: 71. o.

13 Az Apostoli Hit 1908. januári számának teljes szövegét lásd Hyatt: 143. o. Itt részletesen szerepelnek a különböző országból származó bizonyságtételek és beszámolók, melyek segítségével képet és áttekintést kaphatunk az akkoriban világszerte tapasztalt pünkösdi eseményekről.

14 Robeck: 151. o.

15 Bartleman: 54. o.

Felhasznált források

Bartleman, Frank: Azusa Street (New Kensington, PA, Whitaker House, 1982.)

Hyatt, Eddie, szerk.: Fire on the Earth (Lake Mary, FL: Creation House, 2006.)

Robeck, Cecil M. Jr.: The Azusa Street Mission and Revival (Nashville, TN: Thomas Nelson Inc.,  2006.)

Robeck, Cecil M. Jr: “Azusa Street Revival Timeline.” Enrichment: A Journal for Pentecostal Ministry, 2006. tavasz, 65-70. old.