Teológus portré  – Ungvári Csaba

A párbeszéd kihívása

Az interjút Tari Zoltán készítette

„Olyan széles látókörű, intelligens és képzett teológusokra lenne szükség, akik nem győzni akarnak a társadalom fölött, nem megnyerni akarnak vitákat, hanem egyszerűen beszélgetni, és ezt a párbeszédet fönntartani. Meggyőződésem az, hogy a teológia kizárólag párbeszédben művelhető Istennel, egymással és a „kívülállókkal”. Ha ezek bármelyike megszakad, akkor a teológia tudománya értelmetlen okoskodássá, egyfajta filozófiává válik.” – összegzi a teológia műveléséről kialakult látását Ungvári Csaba, a Pünkösdi Teológiai Főiskola rektor helyettese.

Családja révén születésétől keresztény környezetben nőtt fel, így természetesen nőtt bele a gyülekezeti szolgálatba, felismerve közösségének szükségleteit. Megtérése után elhívást kapott a szolgálatra, amelyben fontos eszköz volt számára svédországi ösztöndíjas tanulmánya, ahol a svéd nyelvű bibliai képzés mellett megismerkedhetett a rádiózás alapjaival is.

Magyarországra visszatérve Kiskőrösön a gyülekezetében és a városi médiában szolgált igehirdetésekkel, ifjúsági csoportvezetéssel és műsorkészítéssel.

1997-től a Pünkösdi Teológiai Főiskola levelező tagozatos hallgatója. 2001-től a Magyar Pünkösdi Egyház (az akkori Evangéliumi Pünkösdi Közösség) Országos Presbitériuma megbízta az Élő Víz pünkösdi hitéleti magazin főszerkesztői feladatával. A magazint két cikluson keresztül vezette. Ez idő alatt megalapította az egyház teológiai fórumának médiumát, a Pünkösd.ma teológiai magazint és 2007-ben az Eleven Rádiót.

2007-ben a Pünkösdi Teológiai Főiskola átvilágításáért és az intézmény fenntartásáért felelős eseti bizottság tagjaként felkérést kapott az intézmény akkreditációjának előkészítésére, majd a főiskola rektor helyettesi feladatainak végzésére. 2008 és 2010 között a Zsigmond Király Főiskolán szerezte meg vallástudomány MA oklevelét.

2003 óta a főiskolán tanítja az Újszövetségi bevezetés és bibliaismeret, Bibliai teológia, Rádiós alapismeretek és Kommunikáció tárgyakat.

Hogyan jellemeznéd a megtérésedet?

Tizennégy éves voltam, amikor megtapasztaltam, hogy Jézus Krisztus megbocsátotta a bűneimet. Ezzel egyidejűleg el kezdtem félni attól, hogy hogyan tudok megváltozni, más emberré lenni, méltóvá válni ahhoz, akit megismertem. Ezt a félelmemet végül is a két év múlva bekövetkező Szentlélek-keresztségem oldotta föl.

Hogyan kaptad szolgálati elhívásodat?

Meghatározó elhívás élményem a Szentlélek-keresztségem volt. Életemben először tapasztaltam meg ilyen mértékű örömöt és meggyőződésemmé vált, hogy ezt a Krisztus-közelséget, a Szentlélek jelenlétét mindenkinek meg kellene tapasztalnia. Ez lett így szolgálatom alapindítéka is. Elhívásom nem emberek által történt. Korai keresztény éveimben nem kaptam megbízást, hanem egyszerűen csak láttam az Isten népe közötti szükségeket, amit elkezdtem betölteni úgy és azzal, ami nekem adatott. 15 évesen elkezdtem építgetni gyülekezetünk hangosítását, mivel láttam ennek a szükségét. Később egy tinédzser imacsoport alakult és annak a felelősségét vettem magamra. Ezen kívül volt néhány egészen konkrét önátadás élményem is. Az egyik ilyen 1987-ben történt Szabadkán. Ezt követően kezdtem el a Gyülekezeti Munkásképző Tanfolyamot az EPK keretein belül, majd egy évig Svédországban tanultam ösztöndíjasként.  Közben mindvégig különféle területeken szolgáltam a gyülekezetben.

Hogyan kerültél ki Svédországba?

Nem készültem rá, fel sem merült bennem. Későn érő típus vagyok, ami azt is jelenti, hogy inkább bizonytalan vagyok a dolgokban, mint biztos. 1989-ben Pécelre érkezett egy svéd csoport Stig Hedström vezetésével, akik az evangelizációról tanítottak. Ott mindjárt meghirdették, hogy szeretettel várnak két diákot Göteborgba, a Bibelskola Väst-be Magyarországról. Nem gondolkodtam egyáltalán abban, hogy én lehetnék az egyik. Három hét múlva azonban jött egy telefon, hogy nem akarnék–e jelentkezni. Később két további nagyon konkrét jelet kaptam Istentől arra, hogy menjek. Másfél hónapos svédországi népfőiskolai nyelvtanulást követően egy színtiszta svéd osztályba kerültem be Cséki Lajossal együtt. A nyelvtanulás gyorsan ment, amit mások is megjegyeztek. Amikor arról kérdezgettek, hogy miért van az, hogy nekem jobban megy a nyelv, mint a 15 éve Svédországban élő bevándorlóknak, akkor mindig azt mondtam, hogy az Úr csodát tett, mert Ő hívott el, Ő küldött ki Svédországba. Szeretetet adott a szívembe a svéd nyelv iránt. Akkor még nem tudtam, hogy mit fogok vele kezdeni a jövőben, ma már tudom. Annak ellenére, hogy több mint tíz évig nyilvánosan semmit sem kezdtem a svéddel, az utóbbi hat évben nagyon intenzívekké váltak a svéd-magyar kapcsolatok, amelynek egyik mozgatója lettem.

Mit hoztál magaddal Svédországból?

Komoly fordulópontot hozott a szemléletmódomban. Megtanultam, hogy miként lehet magas színvonalon, kreatívan, nyitottan és minden lehetőséget megragadva szolgálni az Urat. Ez talán látszik is a szolgálatomon. Azt is megtanultam, hogy nincs mit szégyellnünk a hitünkön. Most, amikor vallásszabadságban élhetünk ez nem túl nagy újdonság, de akkor, a szocializmus után, amikor jobb volt inkább hallgatni a hitről… Ott elismert személyek a hívő emberek, elismertek az egyházak, a gyülekezetek társadalmi szinten is, a nagy nyilvánosság előtt is. A médiával való szervesebb kapcsolatom is Svédországban kezdődött.

Soha nem merült fel benned az a szándék, hogy kiköltözöl Svédországba?

Nagyon jól éreztem magam vendégként, de soha nem akartam ott lakni. Bármikor szívesen megyek, mert szeretem őket, de nem akarok ott élni. Nem ott van az otthonom. Ezen kívül egy egyszerű etikai szempont is segített: nem azért hívtak ki a svédek és adtak ösztöndíjat, hogy ott maradjak, hanem hogy itthon szolgáljak.

Hogyan látod az elmúlt húsz év társadalmi változásait hazánkban?

Magyarországon a történelem ismétli önmagát, nem okultunk a múlt hibáiból. Ez szomorú. Az egészséges nemzeti büszkeség helyett a radikális, gyűlölködő nacionalizmus tör lőre. Ennek eszköze lett a vallás, amit még szomorúbbnak tartok. Az egészséges, Krisztus-követést előtérbe helyező, személyes döntésekből fakadó közösségi és gyülekezeti szerveződések, az alulról építkező társadalom egyre inkább csak álom marad. Svédország gazdasági sikere a mozgalmakban, az alulról építkező társadalomban van. Hagyják a civil energiákat kibontakozni. A „bivalyerős” svéd ipar egyszerű családi vállalkozások garázsaiban kezdődött Smålandban, az ország közepén. Érdekes, hogy ezt a környéket - Jönköping központtal - Svédország Jeruzsálemének is szokták nevezni, mert annyira sok pünkösdi és evangelikál gyülekezet található ott. A magyarországi változásokat a szabadság vonatkozásában pozitívnak értékelem, de nekem úgy tűnik, hogy ezzel a szabadsággal nem egészen jól éltünk, élünk.

Az utóbbi évekig az Élő víz főszerkesztője voltál. Hogyan tekintesz vissza az évtizednyi munkára?

2001-ben megkérdezték, hogy vállalnám–e az Élő Víz főszerkesztői munkáját. A válaszom igen volt, de azzal a feltétellel, hogy egy programmal együtt pályázok a feladatra. Így nem csupán személyemre, hanem a programomhoz is kértem bizalmat. Az újság átalakítása nagy kihívást jelentett, mivel felekezetünk rendkívül sokféle korosztályi, képzettségi és egyéb meghatározottságú rétegekből áll. Olyan lapot kellett készíteni, ami ki tudja elégíteni ezeket az igényeket. Az Élő Víz magazint ezen kívül egy olyan lappá is szerettem volna tenni, amely a jelmondatának is megfelel: „Ez a lap a miénk, de ne csak a miénk, hanem mindenkié legyen!” Ennek kellett megfelelnie a cikkek tartalmának és a lap külső megjelenésének is. Mindezt minimális apparátussal kellett megoldani, csekély pénzügyi keretből. Annak ellenére, hogy az évek során folyamatosan csökkent az újság anyagi támogatása, tevékenysége mégis folyamatosan növekedett. 2003-tól a Mosolygó melléklet már színesben jelent meg, 2004-ben pedig az Élő víz mellé a Pünkösd.ma teológiai lapot is megalapítottam. 2005-ben kiadtuk az Eleven magazint egyetlen lapszámmal, amely ugyancsak sikeres volt. 2007-ben az Eleven rádió megalapítása is komoly bővülést jelentett.

Pragmatikus ember vagyok: ha látok egy problémát, az kihívást jelent számomra. Ugyanígy, ha észreveszek valamilyen lehetőséget, annak kihasználását is kihívásként élem meg. Szeretem a lehetségest meglátni és nem a lehetetlen bénításában élni. Erre példa, hogy a rádió indítása előtt elég sokan gyülekeztek a partvonalon, bekiabálva és azt sugallva, hogy ez úgysem fog menni. Ennek ellenére azóta is működik. Ez akkoriban olyan vállalkozás volt, amiben nagyon kevés pénzből kellett csinálni egy jó színvonalú rádiót.

Mi hívta létre a Pünkösd.ma teológiai magazint?

Erre válaszként egy Pünkösd.ma cikket említek, a Szelepből generátor címűt, ami a lap 2010/1–es lapszámában jelent meg. Az apostoli mozgalom által felvetett problémák igényelték, hogy az általam mindig is áhított őszinte, nyílt párbeszéd megvalósuljon. Létrejött egy teológiai fórum az említett témában és ezt kívántuk leközölni. Akkor azt mondták, hogy csak egy lapszám legyen, de én tudtam, hogy lesz folytatás. Sikerült azóta is megvalósítani a folyamatos megjelenést. Egyedi teológia lapként működik a Pünkösd.ma, mivel olyan teológiai szaklapról nem tudok, amely ilyen széles előfizetői bázissal jelenne meg kéthavonta. Egyedi azért is, mert egyszerre kíván a szakmai és a szélesebb közönségnek is megfelelni. Ebbe időnként „beletörik a bicskánk”, de próbálkozunk. Nem szeretném ha olyan teológiai lap lennénk, amit csak a bennfenteseknek adunk, akik talán el sem olvassák. Az a célom, hogy olyan lap legyünk, amit szívesen nézünk vissza bármikor, mert érthető cikkek jelennek meg szakszerű, időszerű, de mégis hosszútávon is releváns tartalommal.

Hogyan alakult a Pünkösdi Teológiai Főiskolával való kapcsolatod?

1997-ben - feleségem bátorítására is – munkanélküliként, költségtérítéses formában kezdtem el a képzést. Ez komoly hitbeli lépés volt akkoriban. Soha életemben nem volt szándékomban az, hogy főállású lelkimunkás legyek. PTF-es tanulmányaimat a Biblia és Isten jobb megismerése miatt kezdtem. Főszerkesztői megbízásom alatt, 2003-ban kaptam óraadói megbízást Újszövetségi bevezetésből. Később ez a rádiós műsorkészítéssel és a kommunikáció elmélettel is bővült.

2007-ben egy krízishelyzet alakult ki a főiskolán, aminek megoldására egy eseti bizottság alakult, amibe engem is behívtak. Akkoriban nagyon leterhelt voltam a gyülekezeti szolgálatok, a médiamunka és családi okok miatt is. A bizottság jelentését követően felkérést kaptam arra, hogy vállaljam el a helyzet kezelését. Az anyagi és személyi problémák megoldása mellett, 2008-ra kész kellett lennie az intézmény akkreditációjának is. Egy évet ígértem, de azóta sok minden megváltozott itt a főiskolán, és úgy tűnik, hogy hasznára tudok lenni az intézmény munkájának. Úgyhogy ezért vagyok itt 2007 óta rektor helyettesként.

Milyen távlatokat látsz a PTF-en?

Mindig azt tartottam, hogy a PTF-nek ígéretes jövője van. Nem sok intézmény mondhatja el magáról, hogy az emberek ilyen mértékben megváltoznak az ott töltött idő alatt. És nem mi, a tanárok változtatjuk meg őket, hanem az, amit tanulnak. Ez hatalmas kiváltság, lehetőség. Korlátaink leginkább anyagi és humán erőforrásainkban vannak. Hiszek abban, hogy a teológia egy ma is releváns tudományág, ami nem alábbvaló a szociológiánál, sem a történelemtudománynál, hanem egy alkalmazható és szükséges tudás a mai társadalomban is. Olyan teológusok kellenek, akik intelligensek és képzettek. Az intelligencia alatt nem a hozottat értem, hanem azt, hogy széles látószöggel legyenek képesek megközelíteni a helyzeteket, problémákat. Tudjanak ezzel a hozzáállással ráközelíteni a bibliai igazságokra, és legyenek képesek a józan és ihletett párbeszédre. Ne akarjanak győzni a társadalom fölött, ne megnyerni akarjanak vitákat, hanem egyszerűen beszélgetni, és ezt a párbeszédet fönntartani. Meggyőződésem az, hogy a teológia kizárólag így művelhető: párbeszédben Istennel, egymással és a „kívülállókkal”. Ha ezek bármelyike megszakad, akkor a teológia tudománya értelmetlen okoskodássá, egyfajta filozófiává válik.

Az újszövetségi tanulmányokat milyen elképzelés szerint oktatod?

Nagyon szeretem, amit tanítok, de egyben nagyon kevésnek is érzem magam hozzá. Egy-egy újszövetségi könyv vagy iratcsoport valódi megismeréséhez egy teljes élet kell. BA szinten egy alkalmazható szintre igyekszem eljuttatni a hallgatókat úgy, hogy ha egy levelező tagozatos hallgató beül az órámra, akkor úgy a hallott bevezetéstani részeket, mind a Biblia ismereti részeket hazatérve képes legyen a saját közösségében, szolgálatában alkalmazni. Egyszerre mély és alkalmazható ismereteket szeretnék átadni. Kedvet szeretnék adni egy olyanfajta tanulmányozáshoz, kutatáshoz, amely a hallgatót nélkülem is arra fogja késztetni, hogy tovább tanuljon. Legnagyobb intézményi sikerünknek azt tartom, ha végzős hallgatóink majd azt tudják mondani, hogy még nagyon keveset tudnak. Ha ez megvalósul, akkor sikerült kinyitnunk annak a csodálatos világnak az ajtaját, amelyben felismerik Isten Igéjének mélységeit, lehetőségeit valamint rádöbbennek arra is, hogy micsoda gazdag tárházra leltek rá. Ez a célom.