Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Vezércikk‎ > ‎2013/6‎ > ‎

Ungvári Csaba: Ajándék az embereknek: te és én

„Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” (Ef 4,8)

A karácsonyi ünnepkörben központi helyre kerülnek az ajándékok, és közülük is a hívő ember számára a legnagyobb, Jézus Krisztus. Arról ritkábban esik szó, hogy Krisztus milyen ajándékokat ad az embereknek, pedig ezt hasonló súllyal kellene kezelnünk: szolgálókat, akik azt tekintik céljuknak, hogy érett, felnőttkorú és gondolkodásra képes Krisztus-követőket neveljenek.

 

Az Efézusi levél 4. fejezetében felsorolt szolgálati ajándékokat tartalmazó textus (apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok, tanítók - esetleg pásztor-tanítók) az utóbbi évtizedekben az egyik legtöbbet tárgyalt újszövetségi szakaszok között van. Ez nem lehet véletlen, és bizonyos vagyok abban, hogy korunkban maga a Szent Szellem hangsúlyozza a kiemelt felelősséget hordozók ekklésziában való jelenlétének és működésének szükségességét. Szomorúságom az, hogy a sok tárgyalásból, értekezésből csupán a tekintélyfaragó tisztség és titulus osztogatás lett elsősorban nyilvánvaló. Látványosan nem szaporodtak a hitvalló keresztények, nem mozdult meg a közvélemény új közösségek létrejöttét látva. Úgy tűnik, hogy egyre kevesebb az eredményes gyülekezetplántálás, az apostolság pedig kisebb-nagyobb véleménykülönbségek kereszttüzében válik egyes személyek bizonyos körökben elfogadott tisztségévé. A próféták, akik szemtől szembe mondanak hiteles isteni üzeneteket, akiknek egyetlen szava sem önkényes vagy manipulatív (lásd: 2Pét 1,21), láthatatlanok és hallhatatlanok közösségeinkben. Hol vannak az evangéliumot bizalomkeltően, erővel és hitelesen képviselő, jól kommunikáló evangélisták, akik Fülöphöz hasonló módon nyernek meg településeket és magas rangú hivatalnokokat (Apcsel 8)? És hol vannak a lelkipásztorok, akiknek nem a hanyatlást vagy a stagnálást kell megmagyarázniuk, hanem arról kérdezik őket, hogy miként tudtak ennyi új munkatársat bevonni a gyülekezeti szolgálatba, honnan a növekedés? Hol vannak az Apollóshoz hasonló tanítók, akik logikusan és ihletetten tanítanak Krisztusról (Apcsel 18)?

Krisztus minden benne hívőt ajándéknak szánt az embereknek. Azért ment a mennybe, hogy az ő küldetését folytassuk, ahogy ő ajándék lett, mi is azzá váljunk általa. Azért adott életet, azért hívott el az örök életre és a szolgálatra, hogy ott, ahol vagyunk, ajándék legyünk létünkkel és tevékenységünkkel. Ezt a nekünk adott kegyelem mértéke szerint kell végeznünk úgy, hogy a hitben ránk utaltak, a felelősségünkre bízottak képesek legyenek önálló hitéletet élni, és meg tudják különböztetni a helyest a helytelentől, az igazat a tévestől.

A kegyelmi ajándékok tekintélyelvű értelmezése, és az ebből kiinduló alkalmazása kiskorúságban tartott keresztényeket eredményez. A hitével kapcsolatban állást foglalni nem akaró értelmiségi, a gyülekezet és egyház dolgaihoz hozzászólni nem akaró sikeres vállalkozó, a közösségben tanítani nem akaró tanárember mind-mind tünetei lehetnek a tekintélyelvű kegyelmi ajándék értelmezésnek. Ha visszatérünk az eredeti üzenethez, ezt hirdetjük és alkalmazzuk, akkor önálló értékítéletre képes, az ébredést munkáló ajándékokká válnak a ránk bízott hívek.

Kedves Olvasó! Mindannyiunknak ajándékká kell válnunk, és azzá kell tennünk a ránk bízottakat is! Így lesz a legnagyobb ajándékká a közénk jött Krisztus, és így válik a benne kapott szabadítás az egész nép örömévé (Lk 2,10).

Comments