Ungvári Csaba: Alapkérdések – Az újszövetségi “fundamentalizmusról”

A fundamentalizmus a többség számára negatív jelentést hordoz. Fanatikus, rugalmatlan, a kor szelleméhez alkalmazkodni képtelen irányzatot jelölünk vele, amely az évezredes hagyományok merev betartásához ragaszkodik. Az Újszövetségben a fundamentum, az alap csak pozitív értelemben szerepel, mint amelyre hitünk és üdvösségünk épül.


A Krisztus-hívő egyén fundamentumáról

Jézus a Hegyi beszéd zárópéldázatában (Mt 7,24-27) arról szól, hogy azok, akik az ő beszédeit megtartják, stabil alapra építenek. Sem az élet vihara, sem az ítélet próbatétele nem sodorja el élet-építményüket, hanem megmarad mindaz, amit építettek. Itt Jézus nem általában beszél saját szavairól, hanem kifejezetten a Hegyi beszédben elhangzottakra utal. Ebben többek között a tartós boldogság gyökereiről, az Istenhez és emberekhez fűződő korlátlan szeretetviszonyról, a kegyes cselekedetek “etikájáról”, a mennyei Atya gondoskodásáról, valamint a gyümölcsökről mint a hozzá tartozás ismertetőjegyeiről tanít. Fundamentálisnak lenni újszövetségi értelemben tehát egyrészt ezt jelenti: ragaszkodni Jézusnak a Hegyi beszédben kinyilatkoztatott tanításához, másrészt a Krisztus-követést jelöli, mivel a keresztény élet legfontosabb összefoglaló meghatározását is tartalmazza.

Az egyetemes egyház fundamentumáról

A pogányok az Ószövetség ígéret-kinyilatkoztatásai (próféciái) és az apostoli bizonyságtétel alapján válhatnak Isten háza népévé, ezért beépülhetnek az Isten templomába. Ebben az épületben zsidók és pogányok együtt válnak Isten hajlékává Krisztus személye és váltságműve által, ami az épület alapjában a sarokkő. Építészeti értelemben a sarokkő tartja össze az épületet, és a különféle falszakaszok eltérő mozgása miatt felhalmozódó feszültségeket is el kell hordoznia. Krisztus mint fundamentum azt is jelenti, hogy a zsidók és pogányok együtt alkotják az Isten hajlékát és ennek a vegyes építőanyagú épületnek a stabilitását Jézus Krisztus garantálja, a szakszerű építést pedig a Lélek biztosítja (Ef 2,19-22).

A helyi gyülekezet fundamentumáról

Pál a helyi gyülekezetben való együttműködés és felelős munkálkodás alapjának Krisztust jelöli meg (1Kor 3,9-15). A közösségében felelősséget hordozó, munkát vállaló személy annak kapcsán kerül megítélésre az utolsó ítéletkor, hogy értéket hordozva vagy viszálykodva teljesítette-e szolgálatát. Maradandót kizárólag az evangéliumban kinyilatkoztatott Krisztusra építhet. Újszövetségi értelemben fundamentálisnak lenni azt is jelenti, hogy a hívő ember helyi gyülekezeti szolgálata az evangélium értékét hordozza, szolgálatának módja pedig az örökkévalóságba átvihető jutalmat érdemel.


Vajon a fentiek fényében, mai értelemben fundamentalista-e a megtérés elengedhetetlen szükségességében hívő ember? Hogyan jelenik meg a zsidó identitás és a Krisztus-hit a messiási zsidóságban? Fundamentalistának nevezhető-e a Szentíráshoz és az apostoli idők jeleinek és csodáinak jelenkori folytonosságához ragaszkodó gyülekezet, felekezet? Többek között ezeknek a kérdéseknek a kutatására vállalkozunk ebben a lapszámban, amit szívből ajánlok minden kedves olvasónknak!

Comments