Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Vezércikk‎ > ‎2012/4‎ > ‎

Ungvári Csaba: Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr

Izrael népe a jósiási és a nehémiási reformot követően is hatalmas ambícióval és nemzeti öntudattal fogott neki az isten-állam teokratikus hatalmi berendezéséhez. Az első igyekezet vége a babiloni fogság lett, a másodiké pedig egy jellemzően az aktuális nagyhatalmat kiszolgáló szakrális gépezet, amely Kr. u. 70-ig működtette a jeruzsálemi templom kultuszát. Izrael történelmében úgy látjuk, hogy a fennen hirdetett Isten-uralom – igen gyakran – csalóka látszat volt. 

A 33. zsoltár még egyértelműen a test szerint választott Izrael felett örvendezik így: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott.” (12. v.) Péter apostol azonban a zsoltáros Lélektől ihletett szavain túl lépve, a szent nemzet profetikus ígéretét nem faji, származási vagy nemzeti hovatartozás alapján határozza meg: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (1Pt 2,8-9) Isten nemzetében „nincs zsidó sem görög”. Nem számít, hogy valaki európai vagy ázsiai, fehér vagy fekete, cigány vagy magyar. Krisztus nélkül „elkárhozik” a zsidó is, de a megkeresztelt „magyar nemzeti hívő” is, aki a kereszténység és az ősmagyar vallás sajátos keverékéből önálló kultuszt alkotva magának szinkretista szertartásokat gyakorol.(1) Üdvözül azonban mindenki, akinek Jézus Krisztus az identitása, akit ő szabadított meg. „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk ” – hirdeti a zsidó hallgatóknak, a szintén zsidó Péter a szent nemzet evangéliumát. Így nem tartozhat a boldog nemzethez sem a született zsidó, de a leglelkesebb filoszemita sem, aki nagy buzgalmában prozelitaként szeretne zsidóvá válni.

A kereszténységet főleg a 18. század óta használják hatalmak, politikai erők a nemzeti öntudat formálására, egyben torzítására is. Az európai keresztény öntudat gondolatának fejlődése a második világháborút követően erősödött fel, és lett napjainkra is hangoztatott kulcskifejezés, amit evangéliumi keresztényként is gyakran fenntartások nélkül alkalmazunk a krisztusi misszió összefüggéseiben is. Helytelenül, mert missziológiai értelemben nem, legfeljebb kulturális értelemben tekinthetjük kereszténynek a főleg hatalmi eszközökkel krisztianizált Európát, Magyarországot.
Ha valaki úgy emlékszik, hogy erről már írt e sorok szerzője, akkor nem téved. Az ismétlésre napjaink evangéliumi keresztény megnyilvánulásaira reflektálva, és a hitvalló kereszténységben gyökerező bibliás pünkösdi hitünk tudatosítása érdekében vállalkoztam. Azért, hogy nemzeti identitásunk gyökerei Krisztusból táplálkozzanak, hogy leleplezhessük az antiszemitizmust, a rasszizmust és a nemzeti öntudat kevélységét, és hogy az ÚR alázatosaknak találva bennünket kegyelmében részesítsen.(2)

1 „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3,28-29)
2 „De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja”. (Jak 4,6)


Comments