Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Vezércikk‎ > ‎2012/3‎ > ‎

Ungvári Csaba: A kolduskirályság vége

Izraelben a szociális gondoskodás a Tórában elrendelt, a próféták által hirdetett, Jahve előtt is igen kedves istentisztelet volt. A zsidóság pünkösdi készülődésének ma is része Ruth könyvének felolvasása, ahol ennek szép példáját látjuk Boáz Ruthoz való viszonyulásában. Ezer évvel később koldusok százai, ezrei lepték el Jeruzsálemet, és a legjobb helyekért küzdöttek. A vallásos tömeg alamizsnája tisztességes megélhetést biztosított a testi nyomorúságban sínylődőknek, talán még hozzátartozóiknak is.


A Cselekedetek könyvének harmadik fejezetében olvashatunk egy születése óta béna, több mint negyven éves férfiről, aki jól ismert személy volt a jeruzsálemi templomba igyekvők számára. A szent hely szemkápráztató, monumentális ragyogásának díszlete tette látványossá és egyben szívszorítóvá a megváltoztathatatlan nyomort. A templom legdíszesebb kapuja az Ékes-kapu volt, a tíz bejárat legszebbike. Felépítését egy nagynevű alexandriai zsidó filozófus, Philo testvére támogatta. Emléke, neve a kapu felépítésének támogatásával lett napjainkban is maradandó. A híres kapu díszes szárnyainál, egy megbecsült család emléke előtt egy névtelen koldus ücsörgött, aki emberi számítás szerint elérte a kolduslét legfelső szintjét, a legforgalmasabb helyen a vallási indíttatástól leginkább felfűtött tömegek haladtak el mellette, adakoztak számára. Sorstársai közül sokan vágyhattak arra, hogy ilyen biztos legyen a mindennapijuk, az őt naponta ott letevők is hálásak lehettek, hisz talán nyomorék barátjuk alamizsnája biztosította az ő megélhetésüket is. Kolduskirály lett.

Péter és János sem először haladt el mellette. Egy napon azonban a Szentlélek a rutinos alamizsna-adás mozdulata helyett mást mondott, és a „kolduskirályfit” kiszólította évtizedes bénaságából, az ékes kapu nyomorúságos árnyékából. A kiszolgáltatottságot és szenvedést látványosan megjelenítő férfi most már (egészségesen) legalább ilyen hatékonyan mutat Krisztusra, az ő gyógyítójára. Az eredmény is látványos, hiszen ötezerre emelkedik (MBT) a tanítványok száma, de mindez egyre inkább szúrja a zsidóság vallási vezetőinek a szemét. A hatalmi harc fokozódik, az Isten Igéje és a tanítványok száma pedig tovább növekszik. A kolduskirályról többé nem hallunk, de az, hogy legalább 30 év távlatából Lukács ezt lejegyzi, arra következtethetünk, hogy egy hét múlva nem ült ismét a kapuban koldulni, és az sem feltételezhető, hogy tapasztalatait felhasználva a jeruzsálemi koldusok egészséges vezetője lett.

Az egyéni és közösségi kolduskirályság végét a Szentlélektől munkált valóság felismerése, kimondása, kiábrázolása és megcselekvése jelenti: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj! És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája.” Az a tapasztalatom, hogy sokkal gyakrabban jutunk el a kolduskirályság egészen pontos definiálásáig, annak kimondásáig, hogy „ezüstünk és aranyunk nincs”, de kevéssé valljuk meg azt, amink van: Jézus Krisztus küldöttei vagyunk, erejének hordozói és helyreállító munkájának végzői. Törekvéseink is a „nincs” leküzdésére, az „ezüst és arany” megszerzésére irányulnak. Amíg így teszünk, a kolduskirályok sorsa a miénk: az Isten jelenlétének kapujában ücsörögve figyelmeztetjük az oda igyekvő tömegeket vallásos kötelezettségeikre. Nekünk azonban a templomban van dolgunk, oda pedig a kolduskirályok nem léphetnek be.
Comments