Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Vezércikk‎ > ‎2011/1‎ > ‎

Ungvári Csaba: Ahol nincs vezetés elvész a nép

Vajon milyen vezetésre van szüksége napjaink keresztény gyülekezeteinek? Milyen vezetők tudnak erős, a küldetése betöltésére is alkalmas közösségeket felépíteni és vezetni? Hogyan lehet etikus a határozott vezető? Miképpen függ össze a lelkigondozói szempont a közösségi gyümölcsözéssel és aktivitással?

     A felvetett kérdések helyes megválaszolásához is hozzásegít lapszámunk. Bevezető cikkemben a Biblia jól ismert, és köreinkben sokat hangoztatott igazságához fűzök néhány gondolatot: „Ahol nincs vezetés, elvész a nép.” (Péld 11,14) Mai értelmezésekben a vezetés szó gyakran a látással kerül behelyettesítésre, amellyel a vezetés tartalmára utalunk: van megvalósítandó célja, és az ehhez szükséges lépések körvonalait és időbeli elhelyezkedését is ismeri. A héber szövegben a taḥbúláh (תַּחְבּוּלָה) alapkifejezést találjuk, amelynek jelentése: helyes kormányzás, vezetés vagy terv. Görög megfelelője a búlomai (βούλομαι): akarás és a kübernészisz (κυβέρνησις): kormányzás.(1)

A tőlünk időben távolabb eső bibliai és egyháztörténeti eseményeket szemlélve látjuk, hogy a vezetők Isten szemében istenek (Zsolt 82,1), amit Jézus sem cáfol (Jn 10,34).(2) Ezzel a lehető legmagasabb szintre helyezi azoknak a felelősségét, akik döntenek Isten népének közösségi ügyeiben. Az egyház sorsának alakulását végigkísérve bizonyítottnak látjuk, hogy a ma már fordulópontként jellemzett idők vezetőinek sikere vagy bukása múlt azon, hogy elég bátrak voltak-e a szükséges változások helyes időben való elindítására. Az idők szavában felismerték-e a történelem Urának hangját? Átvették-e azt a stratégiát, látást, vezetést, amely végső soron az Isten országának, az evangéliumnak előmenetelét hosszú távon szolgálták?

A korai pünkösdi misszió történetének áttekintése számos keserű tanulságot és ezzel együtt hatalmas bátorítást is jelenthet számunkra. Példaként említem az átgondolatlanul, felkészületlenül indult „One Way Ticket” missziói vállalkozások értelmetlen áldozatait,(3) amelyek ma arra figyelmeztetnek, hogy az egyes hívőkben lobogó missziós vágy jellemzően kevés a maradandó gyümölcsök megterméséhez. Az egyéni buzgóság egy helytálló vezetői látás révén válhat a szűkebb és tágabb gyülekezeti közösség és társadalom számára is hasznossá. Enélkül rombol vagy elhal.

A vezetői látás a céllal kapcsolatos saját felelősség betöltésének akarásában konkretizálódik, és a kormányzás lépéseivel valósul meg. Kormányozni „sok tanácsossal”, vagyis a különböző feladatokra alkalmas és a Szentlélek által elhívott munkatársakkal lehet. Ők a rábízott feladat szakértői, indítékuk a Jézus Krisztustól kapott elhívás, valamint az ő áldozatáért érzett hála, életük pedig az Isten uralma alatt áll.

    Végül: az Isten szíve szerinti vezető a maga esetleges kudarcának okaként sohasem jelöli meg a rábízott népet vagy az alatta álló vezetőket. Ehelyett kimenti őket a keménynyakúságuk miatti ítéletből és gondoskodik arról, hogy vele vagy nélküle, de célba érjenek. Így tette ezt Mózes is: „Azután odaborultam az ÚR elé, és ugyanúgy, mint először, negyven nap és negyven éjjel nem ettem kenyeret, és nem ittam vizet, mindama vétketek miatt, amelyet elkövettetek, és azt tettétek, amit rossznak tart az ÚR, hogy bosszantsátok őt.” (5Móz 9,18) Jézus Krisztus a kereszt közvetlen előzményeként főpapi imádságában (Jn 17) vért verejtékezve könyörög az övéiért, értünk. Nem kárhoztatja árulóját, de a vallási vezetőket sem. Értünk, a jövő vezetőiért jár közben az Atyánál; áldozatával teremti meg az alapját annak, hogy legyen látásunk vezetői küldetésünkben és jellemünk annak véghezviteléhez.

Jegyzetek:
James Strong, Strong's Bible Dictionary S.T.D., LL.D. 1890 
A szakasz természetesen további írásmagyarázatra szorul. Röviden: fontos itt azt leszögeznünk, hogy a Jézus által is idézett szakasz nem valódi, isteni attribútumokkal rendelkező, imádandó lényekről, hanem emberi sorsokat befolyásoló, bizonyos helyzetekben élet-halál felett döntő emberek értelmében szól a vezetőkről. 
Bővebben lásd lapunkban Nagy-Ajtai Ágnes: A korai pünkösdi misszió című cikkét 


Comments