Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Vezércikk‎ > ‎2010/2‎ > ‎

Pünkösd ünnep vagy megemlékezés?

Csaba Ungvári, 2010. máj. 3. 4:57

Pünkösd ünnepének definícióját a keresztény teológiai meghatározások jellemzően így kezdik: az Egyház születésnapja. A születésnap akkor ünnep, ha az ünnepelt él. Ha elhunyt, akkor megemlékezés. Mi lesz 2010 pünkösdje? Ünnep vagy megemlékezés?

Lukács az első jeruzsálemi pünkösdről szóló beszámolójával (ApCsel 2) nem az Egyház születésnapját hangsúlyozza, ahogy ezt jellemzően a keresztény teológia az intézményesedett egyházat kiemelendő teszi. Arról tudósít, hogy eljött Jahve napja, amivel beköszöntött egy új világkorszak. Az ígéretek kora (Ószövetség), majd Jézus földi ideje (az ószövetségi messiási ígéretek beteljesedésének ideje) után elkezdődött az eszkaton, a végidő, amiben egyetlen sürgető feladata, megbízása van azoknak, akik ott és akkor Jeruzsálemben először tapasztalják meg a csodát: az evangélium hirdetése által kiterjeszteni Isten Királyságát, visszaszorítani a gonosz munkáját. Lukács a Szentlélek ihletése alatt könyvében, így pünkösdi beszámolójában sem az Egyházra irányítja elsődleges fókuszát, hanem arra, hogy ez az esemény a misszióra való felruházás és a prófétává válás napja. Érdeklődésének középpontjában mindvégig ez marad, és pünkösdről sem felejtkezik meg soha, hiszen az elérkezett Szentlélek az elsődleges cselekvő. Az apostolok, a tanítványok és a gyülekezet csupán eszköz.
Pünkösdkor a Szentlelket és nem az Egyházat kell ünnepelni, az életadót és nem azt, aki által életet és küldetést kapott. Az Egyház (ekklészia, gyülekezet) szakralitását (szent voltát) nem kétségbe vonva, fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a gyülekezet már nem pünkösdi, hanem posztpünkösdi, amikor nem feladatára, hanem önmagára irányítja figyelmét, amikor sztereotípiákat hajtogatva, szervezetével bajlódva, lebénulva szidalmazza a világ gonoszságát, közben pedig elmegy az ékes kapuban 40 éve nyomorgó mellett. Posztpünkösdi, ha az ezüstön és aranyon felépített és fenntartott szervezete völgyben szétszórt, kiszáradt csonthalmazként árasztja magából az elveszettség, elhagyottság reménytelenségét.
De „életre kelnek-e még ezek a csontok?”- kérdezi Ezékiel prófétát és napjaink Krisztus-hívőit is, akik hasonló képet vizionálunk, amikor Európa, Magyarország és talán saját egyházunk, gyülekezetünk völgyébe nézünk. „Ó, Uram, URam, te tudod!”- sóhajtunk és továbbállunk. A prófétának azonban a tények megállapításán túl még maradt feladata, mert az ÚR nem megkeseríteni szándékozta, hanem hatalmát megmutatva reménnyel eltölteni. „Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az ÚR igéjét!... Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni.” …és a halott völgy, Isten népe nagy küzdelmének és bukásának szomorú emlékhelye ismét élettel telt meg.
Pünkösd a völgy peremén megálló, majd a látványtól elrémülve onnan eloldalgó számára megemlékezés, a Lélektől megragadott embernek, népnek küldetés. Az első jeruzsálemi pünkösdkor a mindent megelevenítő Szellem töltetett ki azért, hogy tekintet nélkül nemzetiségre, bőrszínre, társadalmi státuszra vagy életkorra profetikus üzenetek által töltse be ezt a világot élettel és a feltámadás reménységének eleven üzenetével.
Pünkösd napján új korszakba lépett az emberiség: megkezdődött a végidő kegyelmének visszaszámlálása, amire a próféta-nép, az ekklészia válasza az evangélium megismertetésének, a Krisztusnak való megnyerés olthatatlan vágyának a misszióban való kibontakoztatása. Az apostoli kor keresztényei a végidő nyitányán a pünkösdöt ünnepelték és átformálták a világot. Hozzánk is ez illik.

Ungvári Csaba

Comments