Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Vezércikk‎ > ‎2010/1‎ > ‎

Szelepből generátor

Ungvári Csaba

A Pünkösd.ma folyóiratot a szükség szülte 2004-ben. Előidézője a vezetői, ez esetben az apostoli megbízásról és tisztségről szóló eltérő bibliaértelmezés volt. Akkor az egyházvezetésnek teológiai fórum megtartását és az ezt leközlő új folyóirat indítását javasoltam és vállaltam fel. Új megközelítéssel, a párbeszéd hangján és igényével szólaltunk meg a megosztó, konfliktusokat generáló vagy még megválaszolatlan kérdésekben kutatásokra, biblikus teológiai alapokra és összefüggésekre építve. Egyfajta „szelepként” is működtünk, ahol el lehetett mondani mindazt, amit az Isten dolgairól és munkájáról eddig gondoltunk. 

Most, hat évvel később nem annyira szelepként, inkább a megújulást, a megtisztulást és a valódi lelki-szellemi ébredést motiváló folyóiratként működünk tovább, immáron a Pünkösdi Teológiai Főiskola kiadásában, az Élő Víz magazinnal együttműködve.

Hogyan szeretnénk segíteni az ébredést, a megújulást? Azokkal az eszközökkel, amelyek az Isten ismeretét, a teológiát tanulmányozóknak a kezébe adatott: az Isten Szellemétől áthatott tudományos eszközökkel (ApCsel 6,4). Ilyenkor úgy tűnik, hogy mi vizsgáljuk Istent, de az igazság az, hogy inkább a teológus vizsgáltatik Istentől (Péld 21,2) és az Olvasótól is: mindaz, amit leközlünk messzemenően nem a teljes és kizárólagos igazság, ezért nyilvánosan véleményezhető. (http://punkosd.ma.ptf.hu) Több új kezdeményezést is útnak indítunk, és reméljük, hogy olvasóink közreműködésével ezek egyre hasznosabbá válnak.

Mitől pünkösdi-karizmatikus a teológia, egy folyóirat? Attól, hogy többet foglalkozunk a biblikus tudományokban, tanulmányokban a Szentlélek munkájának kutatásával? Talán… Attól, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk a karizmák működésének, a jelek és csodák megjelenésének mikéntjére? Talán ettől is… Esetleg attól, hogy az egyháztörténelemben kiemelten foglalkozunk a pünkösdi-karizmatikus jellegű mozgalmak, csoportok megjelenésével? Ez is lehetséges… Mindezek mellett mégis leginkább abban vagyok bizonyos, hogy elsődleges pünkösdi karakterünk a Biblia üzenet-centrikus értelmezéséből fakadó, a gyakorlatban Krisztus-központú evangélium hirdetésben (1Kor 2,1-2) megnyilvánuló intenzív, élő és hamisítatlan isten-élményre hívás és ennek félelemmentes „közvetítése” (2Tim 1,7). Lapunk az ilyen elhívásban álló lelkimunkásoknak és közösségeknek kíván segíteni a megvalósítás alapjainak lerakásában, továbbá a véghezviteléhez biblikus, Lélektől ihletett motivációt akar adni.

Így érzek...


Olyan folyamatokat szeretnénk generálni, ami a teológia művelőire tartozik. Ebbe a kategóriába pedig a kedves Olvasó is beletartozik, így kérjük, tekintsük együtt szívügyünknek a pünkösdi teológiát, amely messzemenően több, mint pusztán okos fejtegetések bemutatása. Az Istentől ihletett logika (Róm 12,1-2), a keresztény gondolkodás évezredes tapasztalata a Szentlélek jelenlétében a szerzőt – és az olvasót is – Jézus Krisztus személyének és Szentlélek általi munkájának megértésére és bemutatására készteti. Ez a mi égető feladatunk és küldetésünk (Jer 20,7-10). Végezzük együtt!

Lektorálta: Telegdi József