Chernel András: "EZ AZ, amiről Jóel prófétált" 2.

A Cselekedetek könyvében előforduló „pünkösdi” tapasztalatok teológiai kontinuitása


Ajánlás


Azoknak ajánlom cikksorozatunkat, akik szeretnének elmélyülni a Szent
Szellem munkájának tanulmányozásában, ill. az erről szóló karizmatikus bibliai
tanításban, és erővel kívánják szolgálni Jézus URunkat.

Első cikkünkben rámutattunk a Szentírás normatív tekintélyére, majd
néhány újszövetségi példa alapján röviden szóltunk a Szent Szellemmel
való betöltekezés jelentőségéről.

Jelen tanulmányban felsoroljuk és megvizsgáljuk a Szent Szellemmel
való betöltekezések terminológiáit, valamint az ApCs-ben leírt
betöltekezések sajátos helyzeteit („sitz im Leben), amelyek teológiai
konzekvenciái – hitünk szerint – kötelezően érvényesek a mai
karizmatikus szolgálatokra is. Vizsgálódásunk során kitekintünk az ApCs
és az apostoli levelek összefüggéseire is.

1. A Szentlélek-keresztség fogalma

Szentlélek-keresztség kifejezés – mint főnév vagy főnévi kompozíció – nincs benne a
magyar bibliafordításokban, azonban maga az elnevezés a Károli-fordításra vezethető vissza;
mégpedig arra, amit a görög szöveg szerint Bemerítő János és Jézus Krisztus mond (igei
formában): „…Ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.” (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16;
Jn 1,33) „…Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva” (ApCs 1,5); az
ÚRnak e szavait idézi Péter apostol is az ApCs 11,16 szerint, amikor is a pogány Kornéliusz
házánál történteket a Szent Szellemmel való betöltekezéssel azonosítja: „Megemlékezém
pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban
Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.” (Szöveghűbben: „ti azonban Szent Szellembe
fogtok bemeríttetni” [fut. passz.] – με ς δ βαπτισθ σεσθε ν πνε ματι γ.

Szentlélek-keresztség kifejezés használata azért honosodott meg, mert a „keresztelés,
megkereszteltetés” fogalma a magyar egyház középkori terminológiája által bekerült
a köztudatba, és ezzel többé-kevésbé átjött az evangélikál szókincsbe is. Amikor tehát
Szentlélek-keresztséget mondunk, ezen – pünkösdi-karizmatikus körökben – a Szent
Szellembe való bemerítést értjük; ez utóbbi kifejezés-kompozíció görög megfelelője
egyébként legalább hatszor szerepel az Újszövetségben.

Bemerítő János próféciáját tehát helyesebb lenne így fordítani: „…Ő majd Szent Szellembe
és tűzbe fog bemeríteni titeket” [fut. activ. ind.] – …α τ ς μ ς βαπτ σει ν πνε ματι γ
κα πυρ . (Mt 3,11) Az utóbbi idézetben előforduló baptiszei (βαπτ σει) alapszava
a baptidzó (βαπτ ζω), melynek jelentése: bemerít, alámerít, elmerít. Urunk Jézus pedig így
mondta: „János ugyan vízbe merített, ti azonban nem sok nap múlva Szent Szellembe fogtok
bemeríttetni” – με ς δ ν πνε ματι βαπτισθ σεσθε γ . (ApCs 1,5)

1.1. Biblikus kifejezés a Szentlélek-keresztség fogalma?

A fenti igék alapján annyiban „biblikus” a Szentlélek-keresztség fogalma, mint
amennyiben „biblikus” a vízkeresztségé. Természetesen a vízkeresztség helyett a „bemerítés”,
a Szentlélek-keresztség helyett pedig a „Szentlélekbe merítés” vagy ezek szinonimáinak
használata a helyesebb.

A keresztelés (meghintés, leöntés) fogalmán túl arra is gondoljunk, hogy a vízbemerítéskor
nem csupán egy meghintett felület érintkezik a vízzel, hanem az ember egész teste elmerül
abban. A jánosi próféciában a Szent Szellembe bemerítés – a vízbe merítés analógiájára – a
Szent Szellemben való totális elmerülést fejezi ki.

Hitvallásunk így határozza meg a „Szentlélek-keresztséget”, értve ezen a
Szentlélekbe merítést:

„Hisszük, hogy a Szentlélek-keresztség (Szentlélekbe merítés) megtörténtekor
a Szentlélek lényével teljesen körülöleli a hívő embert, ugyanakkor teljesen betölti
önmagával, és uralma alá vonja az előtte kitárulkozó ember szívét. Ez a tapasztalat
mély, belső tartalommal bír, és külső jelekben is megnyilvánul. Új időszakot nyit meg
a hívő ember életében, miként az újjászületés és bemerítkezés is. Az újjászületés és a
Szentlélekbe merítés két, egymástól különböző esemény.”

2. A Szent Szellembe merítés szinonimái

Szükséges, hogy a bibliai fogalmakon azt értsük, amit az Ige akar mondani nekünk,
mert ha az egyes fogalmakon mást értünk, akkor más eredményre is jutunk. Ezért van az,
hogy a pünkösdi-karizmatikus és a nem karizmatikus felfogás (és tanítás) eltér egymástól.
Ha teológiai látásunkat a Szent Szellembe merítés szubjektív manifesztációiról alkotott
vélemények egyfajta nem karizmatikus irányba determinálják, akkor eleve dogmatikai
prekoncepcióval közelíthetünk a kérdéshez.

Helyesebb, ha úgy teszünk, mint a becsületes régész, aki a „leletekről” elmondja mindazt,
amit a hozzá kapcsolódó tudományos bizonyítékok megengednek, - esetünkben az Ige
exegetikai és hermeneutikai módszereit alkalmazva. Ezen kívül az is fontos, hogy minden
hívő, aki Szent Szellemmel betöltekezett, számot tudjon adni nemcsak tapasztalatáról, hanem
annak igei megalapozottságáról is.

2.1. A pünkösdi megtapasztalás megismétlődik?

Van olyan nézet, mely szerint a pünkösdi esemény többé nem ismétlődik meg,
mert a pünkösdi megvalósulás után az ige már nem deklarálja az eseményeket „Szent
Szellembe merítésnek”. Ezért fontosnak tartjuk megvizsgálni, a Szent Szellem első
pünkösd utáni „eljöveteleinek” előfordulásait, valamint „vételének” leggyakrabban használt
kifejezéseit, hogy ebben a kérdésben tájékozottabbak legyünk. A Bibliából kimutatható, hogy
a Szent Szellembe merítés ismétlődik, és ezek az ismétlődések több alternatív fogalommal,
konzekvensen, teológiai kontinuitásban visszautalnak az első pünkösdre.

A megszokott „Szentlélek-keresztség” vagy „Szent Szellembe merítés” fogalmakon túl azt
is látnunk kell, hogy ezt a szellemi eseményt az Újszövetség féltucatnyi, teológiai tartalmában
szinonim terminológiával hozza számunkra is valós közelségbe. Így a Szent Szellembe
merítés fogalmát választékosan fejezik ki az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei, de
a terminológia egy része megtalálható a levelekben is; itt a keletkezési idő és a körülmények
figyelembevételével ugyanazt az eseményt kell értenünk rajta, mint amelyet az ApCs
történéseiben eredetileg is értettek.

2.2. A Messiás megígérte: „eljön reátok a Szent Szellem”

A Mt 3,16-ban és az evangéliumokban több helyen is olvassuk, hogy a Messiásra alászáll
és megérkezik erkhomai ) Istennek Szelleme. (Erkhomai [ἐρχομαι], jelentése: jön, eljön,
megérkezik.) A környezetében addig csak emberként ismert Názáreti Jézusra eljött a Szent
Szellem és azzal Felkentté, Krisztussá, Messiássá tette. Megváltói munkáját a Szent Szellem
felkenetésével végezte, s mennybemenetele előtt megerősítette tanítványainak adott korábbi
ígéretét, hogy a Szent Szellem rájuk is el fog jönni, mert: „…venni fogtok [λήμψεσθε – a
lambanóból] erőt, minekutána rátok tör [ἐπελθόντος] a Szent Szellem.” (ApCs 1,8) (Az
epelthontosz [ἐπελθόντος] alapszava az eperkhomai [ἐπέρχομαι], melynek jelentése:
megjön, megérkezik, megrohan, rátör.) Pünkösd napján ezt tapasztalták meg a tanítványok és
mindazok akik a felházban voltak. A tömeg előtt erre mutatott rá Péter: „EZ AZ, amiről Jóel
prófétált.”

2.3. Az első pünkösd terminológiája: megtölt, betölt, teletölt

Pünkösdről így értesülünk: „…megtelítődtek [ πλ σθησαν] mindnyájan Szent
Szellemmel.” (ApCs 2,4) (Az eplészthészan [ πλ σθησαν] alapszava a pléthó
[πλ θω], »pimplémi« [π μπλημι], melynek jelentésárnyalatai: megtölt, betölt, teletölt,
jóllakat. A szó aor. passz. ind.-ban áll: megtelítődik, tele van.) Azt fejezi ki, hogy a felházban
az emberek szívükben, egész lényükben megtelítődtek, az az telve lettek Szent Szellemmel.
Egyébként figyelemre méltó, hogy ugyanezt a szót találjuk Bemerítő János anyjának, atyjának
és magának Jánosnak anyja méhétől történő Szent Szellemmel való megtelítődésére is,
pünkösd előtt…

Pál betöltekezése esetében is ez a szó áll, amikor az „exinkvizítor” megtér, megmosódik
Jézus vérében, s megérkezik hozzá Anániás, aki kezét rávetve így szól: „Saul, atyámfia, az
Úr küldött engem, …hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedj, teletöltődj [πλησθ ς] Szent
Szellemmel.” (ApCs 9,17) (πλησθ ς πνε ματος γ ου; a plészthész [πλησθ ς] alapszava:
pléthó [πλ θω], a jelentése aor. passzív igealakban: megtöltődj, teletöltődj])

Ez a szó nem csupán a test külső felszíni körbeáradását jelezné elmerüléskor, hanem a
belső teljes megtelítődést (is). Ez történt a tarzusi Saullal…

Az ÚR ezt mondja a farizeusoknak: „Ti farizeusok, jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét
megtisztítjátok; de a belsőtök rakva ragadománnyal és gonoszsággal.” (Lk 11,39) Valójában
ennek antitétikus paralelje az, amikor a Szent Szellem a Krisztus-hívőt kívülről is körbeöleli,
és belülről is teljesen megtelíti önmagával.

2.4. Felöltöztök erővel, hatalommal

Lukács evangéliumában így olvassuk az ÚR szavait: „Én elküldöm tireátok az én
Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok
mennyei erővel.” (24,49) A mondat második felét így is fordíthatnánk (kissé magyartalanul
hangzik, de közelebb visz az eredeti szöveg megértéséhez): „…ti pedig maradjatok
Jeruzsálem városában, amíg nem öltözitek fel a magasságból [érkező] erőt, hatalmat.”
( νδ σησθε ξ ψους δ ναμιν – felöltözitek a magasságból az erőt (hatalmat); az
endüszészthe [ νδ σησθε] alapszava az endüó [ νδ ω], melynek jelentése: felöltözik,
felölt magára.)

Amikor eljött a pünkösd ünnepe, attól kezdve az apostolok viselkedése és cselekvésük
egész sora azt tükrözi, hogy valóban „felöltözték”, magukra öltötték a magasságból számukra
adatott erőt, hatalmat.

2.5. Szent Szellemmel teljes

Az apostolok a munka növekedése folytán szükségét látták, hogy diakónusokat
válasszanak az asztal körüli szolgálatokra. Ezért hét olyan férfit választottak az atyafiak
közül, akik – többek között – Szent Szellemmel teljesek voltak. (ApCs 6,5 – a plérész
[πλ ρης] jelentése: tele, teljes, megtelt.)

Az alábbi „pünkösdi-karizmatikus” kérdést őszintén kell mindenkinek megválaszolnia:
Miből állapították meg az apostolok, hogy a kiválasztott atyafiak Szent Szellemmel teljesek
voltak? Hogyan tettek különbséget a megtért, újjászületett, bemerítkezett (de még be nem
teljesedett) atyafi, és a között az atyafi között, aki ezek mellett még Szent Szellemmel is teljes
volt? Volt valami jele ennek? Természetesen több is, melyeket egy következő tanulmányban
szeretnénk taglalni. Itt jegyzem meg, hogy a klasszikus pünkösdi kérdéssel kapcsolatban
egyetértek D. J. du Plessis megállapításával: „A nyelveken szólás inkább következménye,
mint megnyilvánulása a Szentlélek-keresztségnek: Nem kell nyelveken szólnod, amikor rád
száll a Szentlélek, de hidd el, hogy fogsz!”

Ilyen, hittel és Szent Szellemmel teljes diakónus volt Filep, akinek prédikálására, valamint
az azt kísérő jelekre és csodákra a samáriaiak elfogadták Isten Igéjét, megtértek, az Ige
fürdője által újjá is születtek, de még nem nyertek „Szentlélek-keresztséget” (ApCs 8,16). Sok
ember él így ma is…

A samáriai esetből az is kiderül, hogy az újjászületés, a vízbemerítés, valamint a
Szent Szellemmel betöltekezés eseménye teológiailag is, de az ApCs eseményeiben is
megkülönböztethetők egymástól (vö. még ApCs 2,41; 8,16; 10,47; 19,5-6.), és nem azonosak
egymással. Sem az újjászületéssel, sem a bemerítkezéssel nem adatik egyidejűleg a Szent
Szellemmel való betöltekezés, csak kivételes esetben.

Péter apostol igehirdetésében is ezt a sorrendet látjuk: Térjetek meg, keresztelkedjetek
meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és (majd) elnyeritek
[λ μψεσθε] a Szent Szellem ajándékát. (ApCs 2,38) (Az itt található lémpszeszthe
[λ μψεσθε] alapszava: lambanó [λαμβ νω]; l. lejjebb.) A szó jövő időben, futurumban áll,
ezért helyesen így kell fordítani: „…és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát.” (Csia-
ford.)

2.6. Ad, átad, részesít

János evangéliuma szerint így mondja az ÚR: „És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót
ad [fog adni] néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” (14,16) ( λλον παρ κλητον
δ σει μ ν – „más Pártfogót fog adni nektek”; a dószei [δ σει] alapszava a didómi
[δ δωμι], melynek jelentése: ad, átad, ajándékoz, részesít [fut. act.]) Az átad, adatik
kifejezéssel többször is fogunk még találkozni az ApCs-ben a Szent Szellembe merítés
kapcsán. (Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel
inkább ád ([δ σει] dószei, didómi) a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle
kérik. Lk 11,13)

Amikor a samáriaiaknak „adatik” a Pártfogó, akkor egy varázsló is észleli ennek
történéseit: „…látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek…”
(ApCs 8,18) (δίδοται τὸ πνεῦμα τὸ ἅγιον; a didotai [δίδοται] alapszava a didómi
[δίδωμι, praes. passzív indikativus]) A varázsló azt észlelte, hogy akkor, amikor a
Szent Szellem adatik, egy láthatatlan, de érzékelhető hatalom jelenik meg az emberek
életében. A varázsló ezt konstatálva kérte: „Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire
vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.” (ApCs 8,19) (λαμβ ν πνε μα γιον; a lambanó
[λαμβ νω] jelentése: megkap, megfog, megnyer)

Péter az első apostoli „zsinaton” a pogányok között történteket így jelenti be: „…Isten
bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket.” (ApCs 15,8 és 11,17) (δο ς τ
πνε μα τ γιον – adta nekik a Szent Szellemet)

Timóteus a második misszióúton Lisztrában csatlakozott Pálhoz Kr. u. 49–51 között.
A 2Tim levél 64 körül íródik. Pál közelgő halála előtt azzal biztatja a félénk Timóteust,
hogy „nem félelemnek Szellemét adta [ δωκεν] nekünk az Isten, hanem erőnek és
szeretetnek és józanságnak Szellemét.” (2Tim 1,7) (edóken [ δωκεν] – didómi [δ δωμι]
) A 2Tim-hoz képest 14 évvel korábban, de évtizedekkel az első pünkösd után Timóteusnak
is adatott, ő pedig vette a Szent Szellemet. Erre kell visszaemlékeznie, mert akkor sokkal
bátrabb volt.

A János 3,16 szerint Isten annyira szerette, szereti a világot, hogy az ő Fiát adta [ δωκεν]
érte, s ahogy a Fiát adta, hogy kegyelmet kérjenek tőle, ugyanúgy adta Szellemét is
azoknak, akik tőle kérik. (edóken [ δωκεν] – didómi [δ δωμι]) (Vö. Lk 11,13; Zs 51,12-14.)

2.7. Kiönt, kinöntetik, kiáraszt, kiárasztatik

Az Atya Ígéretének elküldésére, a Szent Szellembe való bemerítésre mutat rá Péter
apostol, amikor így szól: „Ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: …kitöltök az én
Szellememből [ κχε π το πνε ματ ς μου] minden halandóra… szolgáimra és az én
szolgálóleányaimra is kitöltök [ κχε ] azokban a napokban.” (ApCs 2,16-18) (Az alapszó:
ekkheó [ κχ ω], ekkhünó [ κχ νω], melynek jelentése: kiönt, kitölt, kiáraszt, szétszór.) A
pünkösdi esemény nem csupán egy meghintés vagy érintés volt, hanem a Szent Szellemnek az
egekből való ráárasztása az emberekre.

Cézáreában az ApCs 10,45 szerint a „kitöltetés” történésén ekképpen álmélkodtak el a
zsidó hívők és a hat zsidó férfi, aki Péterrel volt, „…a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek
ajándéka”. (Az ekkekhütai [ κκ χυται] alapszavai: ekkheó [ κχ ω], ekkhünó [ κχ νω].
Ezek perf. passzív jelentései: kiárasztatott, kitöltetett.)

Így a Szent Szellembe merítés, a megtelítődés, beteljesedés újabb kifejezője a kiárasztás,
az eláradás, mely hasonló módon utal a Szent Szellemnek az ember teljes fizikai és szellemi
lényét megtelítő, a valóját elárasztó megjelenésére, abból a célból, hogy véghezvigye bennünk
és általunk azt, amit Isten felőlünk eltervezett.

2.8. Kiárasztás Titusra

Pál ezt írja tanítványának, Titusnak Krétába: „Nem az igazságnak cselekedeteiből,
amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek
fürdője és a Szent Lélek megújítása által.” (Tit 3,5) (Az itt álló palingenesia [παλιγγενεσ α]
a genesis = születés, eredet szó és a palin = ismét, újra jelentésű előtag kompozituma.) Az
újjászületés azonban nem azonos a Szent Szellemmel való betöltekezéssel.

Tehát Isten irgalma tart meg minket először: az újjászületés fürdője által (dia lutru
palingenesias – δι λουτρο παλινγενεσ ας), mely fürdőről tudjuk, hogy az Ige általi
fürdő (Ef 5,26). És az ő irgalma tart meg másodszor: a Szent Szellem megújítása által
(anakainószeósz pneumatosz hagiu – νακαιν σεως πνε ματος γ ου; az alapszó:
anakainószisz [ νακα νωσις], a jelentése: megújulás) A Szent Szelem újít meg, de ez sem
azonos a Szent Szellemmel való betöltekezéssel.

„Akit kitöltött [ἐξέχεεν] ránk bőséggel Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által.” (Tit 3,6)
(ekkheó [ κχ ω], jelentése: kiönt, kitölt, kiáraszt) Az itt előforduló „akit kitöltött [ ξ χεεν]
ránk” kifejezés utal a kitöltésre, a Szent Szellembe való bemerítésre, betöltekezésre.

A pogánykeresztény Titus nem volt jelen az első pünkösdi kitöltetésnél, de Pál sem. Pálról
olvassuk az ApCs 9,17-ben, hogy beteljesedett (teletöltődött – πλ θω) Szent Szellemmel, de
Titusról is megállapíthatjuk, hogy betöltekezett, mert Pál apostol többes számban – a Péter
által az ApCs 2,33-ban használt terminológiával – írja neki, hogy „kitöltött reánk bőséggel”
(Tit 3,6). Pál apostol ezzel az első pünkösdi történés megismétlődését mintegy „nyugtázza”
saját magán, Tituson és a krétai gyülekezeten (a Kr. u. 61–67 között írt levelében). A
későbbiekben még látni fogjuk, hogy a levelek „pünkösdi tanításai” nem annyira térnek el az
ApCs-ben foglaltaktól, mint ahogyan azt nem pünkösdi körökben állítják.

2.9. Ráesik, ráhull, rárohan – „ugyanúgy” mint kezdetben

A pogány Kornéliuszról és háza népéről ezt olvassuk az ApCs 10,44-ben: „…leszálla
[ π πεσεν] a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják e beszédet.” ( π πεσεν τ πνε ματ
γιον; az epepeszen [ π πεσεν] alapszava az epipiptó [ πιπ πτω], melynek
jelentése: ráesik, ráhull, ráborul, rárohan, meglep. Péter apostolnak a pogány százados
házában - tilalom ellenére tett - látogatása magyarázatra szorult az apostolok és a zsidó atya
fiak előtt, amit a következő módon indokolt: „Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla
[ π πεσεν] a Szent Lélek őreájok, miképpen mireánk is kezdetben.” (ApCs 11,15)

Ezzel a szóval indul a János szerinti evangélium, de ezzel indul a Septuagintában a
Genezis 1,1 is: en arkhé [ἐν ἀρχῇ], „kezdetben”. E kifejezés az említett két helyen (Jn és
Gen) a világ teremtése kezdetére mutat, itt azonban a Szent Szellemmel való betöltekezés
kezdetére utal, s közvetve az egyház születésére is. Péter pedig rámutat, hogy Kornéliusz
házában is ugyanúgy [ὥσπερ] szállt le a jelenlévőkre Szent Szellem, mint „kezdetben” a
jeruzsálemi első pünkösdkor!

Időben korábban, a samáriaiak esetében szintén az epipiptó kifejezéssel
találkozunk: „Mert még senkire azok közül nem szállott rá [ πιπεπτωκ ς], csak meg voltak
keresztelve az Úr Jézus nevére.” (ApCs 8,16) (epipiptókosz [ πιπεπτωκ ς], az alapszó:
epipiptó [ πιπ πτω])

Ennek a szónak jelentéstartamára való tekintettel érdemes megemlíteni a tékozló fiú
Atyját, amikor oda futott fiához; „nyakába esék, επεπεσεν és megcsókolgatá őt.” (Lk
15,20) (epepeszen [ π πεσεν] – επιπιπτω epipiptó [ πιπ πτω]) Megfogalmazási
lehetőségek: nyakába hullott, nyakába borult, vagy más szavakkal: magához ölelte, kifejezte
szeretetét. Ez felemelő kép. A Szent Szellem vágyakozik ránk (Jak 4,5), és ha igényeljük,
áldásként „lecsap” ránk, ránk hullik, magába ölel, belénk költözik – ugyanúgy, mint
kezdetben, az első pünkösdkor.

Az ApCs további híradásaiban még – az események időrendjét tekintve – évtizedekkel
később is találkozunk folyamatos ismétlődésekkel, s ugyanazt láthatjuk, amit „kezdetben” az
első pünkösdnél. Ezért semmi okunk és lehetőségünk nincs arra, hogy bármilyen dogmatikai
prekoncepcióból fakadóan a Szentírást felülírjuk.

2.10. Egy dinamikus kifejezés: megkap, megfog, megnyer, elvesz, elfogad

Cézáreában - és számos más helyen - megtaláljuk azt a fontos kifejezést amely a Szent
Szellembe merítés történését írja le: „Vajon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek be ne
merítkezzenek, kik vették [ λαβον] a Szent Lelket, miképpen mi is?” (ApCs 10,47) Az elabon
[ λαβον] alapszava a lambanó [λαμβ νω], a jelentése: megkap, megfog, megnyer, elvesz,
elfogad. A későbbiekben erre a szóra gyakori előfordulásai miatt még visszatérünk.

2.11. Cézáreai verifikáció

A cézáreai események leírásában talált szinonim kifejezések esetén megfigyelhető, hogy
a különböző kifejezések ugyanarra az eseményre, a Szent Szellem kitöltetésére vonatkoznak.
Az ApCs 10,44-47-ben, a 11,15-16-ban mind a „vették a Szent Szellemet” (elabon [ λαβον]
– lambanó [λαμβ νω]), mind a „leszálla a Szent Lélek” (epepeszen [ π πεσεν]), mind
pedig a „kitöltetett a Szent Lélek ajándéka” (ekkekhütai [ κκ χυται]) meghatározásokat
(lásd fentebb) egyértelműen, adekvát módon a Szent Szellembe való bemerítésként
verifikálja! (Megjegyezzük, hogy az ilyen tartalmú igehelyek felsorolása nem teljes.)

Lukács, így örökíti meg Péter apostol szavait: „…a Szent Szellem ugyanúgy [ σπερ –
hószper] szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben. Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára,
hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok meríttetni.”
(ApCs 11,15-16) ( με ς δ βαπτισθ σεσθε ν πνε ματι γ.) Ez a megállapítás,
hogy Cézáreában ugyanúgy történt a Szent Szellembe merítés – mint kezdetben pünkösdkor
az apostolok esetében –, nem pusztán pünkösdi dogmatika, hanem a Szentírás önmaga
értelmezése (Scriptura Sacra sui ipsius interpres).

A Cézáreában történtekben azt is látnunk kell, hogy a vízbe bemerítés nem kötődik a
Szent Szellemmel való betöltekezéshez, mert akár meg is előzheti azt (48. vers).

3. A „lambanó” kifejezés nyomában

Eddig is többször találkoztunk a lambanó [λαμβ νω] igével, melynek jelentése már
ismerős: megkap, megfog, megnyer, elvesz, elfogad. Megígértük, hogy a későbbiekben
erre visszatérünk. Úgy tűnik ez a kifejezés az ÚR Jézus szolgálatától, majd feltámadásának
estéjétől az első század végéig János evangéliumának keletkezéséig átíveli az apostolok,
s az ősegyház korát. Ez a szó, a leggyakrabban előforduló szó a Szent Szellemmel való
betöltekezésre,

A lambanó ige mindkét oldalról, az adás és az átvevés, - az adományozó és az átvevő
oldaláról is - tudatos aktivitást fejez ki. Isten (Krisztus) az aki ad, az elfogadó - átvevő a hívő
ember, az „ajándék, az adomány”: a Szent Szellem.

Amiképpen mindkét oldalról aktívak a Luk. 11,10-ben található képek; - „Mert a ki kér, mind
kap [λαμβάνει] lambanó; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”, - úgy aktív
Isten részéről a Szent Szellem átadása, az ember részéről pedig a Szent Szellem megfogása,
megnyerése. Lk 11,13) Amikor megkaptuk, – így tanít az ÚR; „nálunk lakik és bennünk
marad”. (Jn 14,17)

3.1. Jézus és János evangélista is használja a „lambanó” igét


Urunk Jézus feltámadása estéjén közölte tanítványaival: „Ahogyan engem elküldött az
Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva, rájuk lehelt, és így folytatta: »Vegyetek Szent
Szellemet!«” (Jn 20,22) (labete pneuma hagion [λ βετε πνε μα γιον]; labete [λ βετε] –
lambanó [λαμβ νω]: megkap, megfog, megnyer, elvesz; a szó itt aktív imperativusban áll.)
A feltámadott ÚR felszólítja tanítványait: „Vegyétek, fogadjátok a Szent Szellemet!” …és
ha az ÚR mondta, vehették is. Mivel ez az esemény pünkösd előtt történt, ezért az, hogy a
tanítványok hogyan is vették a Szent Szellemet, külön tanulmányt kívánna. Az mindenképpen
nyilvánvaló, hogy a felszólítás a Szent Szellemet „vevők” tudatos aktivitását, szellemi
cselekvését is magában foglalja.

Korábban, amikor a lombsátrak ünnepe utolsó nagy napján elhangzik az ÚR felszólító
kiáltása, mintegy magyarázatként ezt mondja róla János: „Ezt pedig a Szellemről mondta, akit
azoknak kell kapni [λαμβάνειν], akik benne hisznek….” (Jn 7,39) (a lambanein – λαμβ νειν
alapszava: lambanó – λαμβ νω)
János az evangéliumot – s benne az előbb idézett mondatokat – Efézusban az első
század végén, a kilencvenes években foglalta írásba, és tudjuk, hogy a Messiás Szent
Szellemmel kapcsolatos tanításának veretes teológiai aspektusát is ő adja, s az is látható, hogy
nyelvezetében, szóhasználatában alaposan megfontolt és kiforrott.

János az első század végén a Szent Szellemmel való betöltekezés szükségességét és
megtörténtének módját e szó jelentéstartalmának időben visszafelé íveltetésével lépteti az
események sorába, egészen az ÚR Jézusig (Jn 20,22 és 7,39). A Szent Szellem kiáradását
jelölő történeti ív János írásától, az első század végétől időben nemcsak visszafelé, hanem
előre is hajlik, s Péter ihletett szavai által ránk is kiterjeszti a Szent Szellemmel való
betöltekezés valóságát: „…és majd elnyeritek (lémpszeszthe – λ μψεσθε; alapszava:
lambanó – λαμβ νω) a Szent Szellem ajándékát. (Csia) „Mert néktek lett az ígéret… és
mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCs
2,38-39)

3.2. Péter a „megkapták - lambanó” szóval indokol pünkösdkor

A nagyünnepi tömeg Péter apostol pünkösdi prédikációjából felismerte, hogy a Messiást
feszítették keresztre, majd szívükben megkeseredve rémülten kérdezték: „Mit tegyünk,
atyámfiai, férfiak?” Péter válaszában (ApCs 2,38) a Szent Szellembe való bemerítés
kifejezésének fontos terminológiáját találjuk: „…veszitek, megkapjátok a Szentlélek
ajándékát.” (λ μψεσθε τ ν δωρε ν το γ ου πνε ματος; a lémpszeszthe [λ μψεσθε]
alapszava: lambanó [λαμβ νω])

Bár a lelki ajándékokat a Szent Szellem osztogatja, amint akarja, itt az ajándék (dórea
[δωρεά], melynek jelentése: ajándék, hagyaték) azonban nem lelki ajándék vagy karizma,
hanem maga a Szent Szellem személye, az ajándékozó pedig az Atya Isten.
Péter a dórea szóval adja tudtára Samáriában a gonosz varázslónak is, hogy nem kaphat
ajándékot, az az Szent Szellemet: „A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad,
hogy az Istennek ajándéka (τὴν δωρεὰν τοῦ θεοῦ) pénzen megvehető.” (ApCs 8,20)

3.3. Szent Szellemet „kapnak” Samáriában is

Péter és János lemennek Samáriába, könyörögést tartanak a megtértekért abból a célból
(ApCs 8,15), hogy ők is vegyenek Szent Lelket (a labószin [λάβωσιν] alapszava: lambanó
[λαμβάνω]. Azért tartották szükségesnek az odaszánt imádkozást, mert még senkire
azok közül nem „hullott rá” a Szentlélek [ἐπιπεπτωκός], csak be voltak merítve az Úr
Jézus nevére. (8,16) Az epipeptókosz [ἐπιπεπτωκός] alapszava az epipiptó [ἐπιπίπτω],
melynek jelentése: ráesik, ráhull, ráborul, rárohan, meglep. És úgy történt, amint kérték, mert
imádkozás alatt a kezüket reájuk vetették, és azok megkapták (elambanon), megnyerték a
Szent Szellemet. (8,17) (elambanon [ἐλάμβανον], alapszó: lambanó [λαμβάνω])
Azt láthatjuk, hogy ez a kifejezés az eddigi elmerülésen, a külső felszíni körbeáradáson,
a belső teljes megtelítődésen túl, a betöltekező aktivitását is feltételezi a Szent Szellem
elfogadásában, átvételében, amiből látható az is, hogy a Szent Szellem nem tudtukon kívül
érkezett. Ezt jól megfigyelhetjük a galaták esetében is.

3.4. Galáciában is „megkapták” a Szent Szellemet

A galáciai gyülekezetet az első misszióútja során, 44–47 között alapította Pál, a levelet
pedig 48–49 körül írta, körülbelül hat évvel korábban, mint ahogy Efézusba bemerített volna
volna.

Levelét így a néhány éve megtért galatáknak írja, akik a Szent Szellemet is vették, de
judaista behatásra testi erőfeszítést, törvényi „jó cselekedetet” (körülmetélkedést) is feltételül
kívántak szabni az üdvösség eléréséhez. Miután az értelmetlen és a Krisztus kegyelmét
csorbító törekvés miatt balgáknak (ἀνόητος - anoétosz), nem gondolkodóknak minősíti
őket, eszmélésük felélesztésére egy apostoli kérdést intéz hozzájuk a 3,2-ben: „a törvény
cselekedeteiből kaptátok-é (ἐλάβετε – elabete, λαμβάνω – lambanó) a Lelket, avagy a hit
hallásából?” A választ egyértelműen így kellett megfogalmazniuk: hit által kaptuk a Szent
Szellemet.

Pál a Szent Szellem vételére irányítja a figyelmet, mint aki bizonyos abban, hogy e
tapasztalatra jól emlékeznek a galaták, ugyanis amikor hit által megkapták, ők is aktívak
voltak a Szent Szellem elfogadásában és elvételében, hiszen nem tudtukon kívül érkezett
hozzájuk. Pál úgy emlékeztet erre, mint aki ennek szem- és fültanúja volt. Teológiai
kontextusunkban Pál apostol „saját pünkösdjükre”, azaz Szentlélek-keresztségükre, s annak
élményére, illetve „sitz im Lebenjére” emlékezteti a Galata levél címzettjeit.

Pál apostol a Gal 3,14-ben Ábrahámig vezeti vissza a Szent Szellem ígéretének teológiai
gyökereit, mely szerint „Ábrahám áldása Jézus Krisztusban legyen a pogányokon, hogy a
Lélek ígéretét hit által megkapjuk”. Pál itt is a λάβωμεν – labómen, λαμβάνω – lambanó
szót alkalmazza, amely szó Péter apostol szóhasználatában az első pünkösdre való utalást is
jelentette, - miként fentebb már kifejtettük.

3.5. A Szent Szellem „eljött”, és „megkapták” Efézusban is

Pál apostol kb. hat évvel a Galata levél megírása után érkezik Efézusba, ahol tucatnyi
tanítvánnyal találkozik a Kr. u. 55 körüli időben. Az apostol egy kérdést intéz hozzájuk,
amelyet Lukács az ApCs 19,2-ben így jegyez föl: „Vajon kaptatok-e Szent Lelket, amikor
hívőkké lettetek?” (εἰ πνεῦμα ἅγιον ἐλάβετε – ei pneuma hagion elabete; elabete [ἐλάβετε]
,– lambanó [λαμβάνω]). A kérdés tulajdonképpen egy „karizmatikus önellenőrző program”
lefuttatása az efézusi új hívő atyafiak szellemi életén. Emlékezésre készteti őket, miként a
Galata levelében a galatákkal is tette.

Pál már negyed százada az ÚR szolgálatában áll. Jól tudja, mit kérdez, mert ha
vettek Szent Szellemet, akkor van mire emlékezniük, hiszen Pál is jól emlékezett „saját
pünkösdjére” Anániás kézrátétele nyomán. A kérdésből az is kiderül, hogy hívőkké lettek,
hittek a Názáreti Jézusban, de nem voltak betöltekezve Szent Szellemmel. A kérdés egyszerű,
és az ige alapján ma is feltehető: Kaptatok, vagy nem kaptatok Szent Szellemet? Másképpen:
Bemerítkeztetek-e Szent Szellembe, vagy nem? A válasz ott, akkor nemleges volt.
Beszélgetésükből az is kiderült, hogy az efézusi atyafiak Bemerítő János tanítványai
voltak, így a Jézus parancsa szerinti baptizálást sem tették meg. Pál felkészíti és bemeríti
őket az Úr Jézus neve szerinti bemerítéssel, melynek módját a Máté evangéliuma nagy
misszióparancsából ismerjük (Mt 28,19-20).

A bemerítés után abban az állapotban voltak az efézusi tanítványok, mint Filep szolgálatát
követően a samáriai hívők. Bemerítkeztek, de még nem töltekeztek be Szent Szelemmel. Itt
Efézusban is ugyanaz történik, mint amit Péter és János tett a samáriai hívőkkel. Kézrátétellel
imádkoztak értük, hogy vegyenek Szent Szellemet. Lukács redaktor a lényeget ragadja meg:
Pál kézrátétellel imádkozott értük, a Szent Szellem rájuk szállt, ők pedig nyelveken szóltak
és prófétáltak. (ApCs 19,6) ( λθε τ πνε μα τ γιον π’ α το ς – élthen to pneuma to 
hagion ep autusz; az élthe [ἦλθε] alapszava az erkhomai [ἐρχομαι], melynek jelentése: jön,
eljön, megérkezik.) Ekkor megérkezett, eljött rájuk (rájuk szállt) a Szent Szellem.
Fontos megjegyezni, - ahogy tanulmányunk elején beszéltünk róla, - ugyanez a szó áll
a Mt 3,16-ban is, ahol arról olvasunk, hogy a Messiásra alászáll és megérkezik (ἐρχομαι –
erkhomai) Istennek Szelleme.

Az efézusiakra is eljött úgy, ahogy több mint két évtizeddel korábban mennybemenetele
előtt megígérte az ÚR az ApCs 1,8 szerint: „…venni fogtok [λήμψεσθε – lambanó-ból]
erőt, minekutána rátok tör [ἐπελθόντος] a Szent Szellem.” (Az epelthontosz [ἐπελθόντος]
alapszava az eperkhomai [ἐπέρχομαι], melynek jelentése: megjön, megérkezik, megrohan,
rátör.)

A „rátok tör” kifejezheti, hogy a Lélek eljövetele nem megrendelésre történik, hanem
hirtelen következhet be, észlelhető érkezéssel, de nem függetlenül az ember várakozásától!
Bármely jelentésárnyalatot vesszük figyelembe, nyilvánvaló, hogy nemcsak az első
pünkösdkor, hanem évtizedekkel később is jól konstatálhatóan töltekeztek be Szent
Szellemmel azok, akik Krisztusban hittek és igényelték a Szent Szellem Ígéretét. Ez az
esemény emlékezetes maradt az efézusi atyafiaknak is ugyanúgy, mint ma azoknak, aki hit
által szintén átélik.

3.6. „Vették” a Szent Szellemet Korinthoszban

A korinthoszi gyülekezet plántálása 51 őszén történhetett, ahová Pál az első ránk maradt
Korinthoszi levelét 55-ben írta Efézusból, pontosan azokban a hónapokban, amikor a fentebb
taglalt, és az ApCs 19,1-7-ben leírt efézusi „karizmatikus” események történtek.
Az 1Kor 2,12-ben így ír: „Mi pedig nem a világ lelkét vettük [elabomen/lambanó –
ἐλάβομεν/λαμβάνω], hanem az Istenből való Szellemet…” (elabomen alla to pneuma to ek
tu Theu – ἐλάβομεν ἀλλὰ τὸ πνεῦμα τὸ ἐκ τοῦ θεοῦ)

Amikor Pál a korinthosziakat a „lambanó” igével az Istentől kapott Szellemre emlékezteti,
akkor ugyanolyan „vételt”, betöltekezést érthet azon, mint amiről a Galata levélben szól, vagy
mint ami éppen ebben az időben az efézusi tanítványokkal történt, valamint ezt éli át Krétán
Titus, majd Timóteus is, továbbá ez az, amit Pál személyes tapasztalatával és az első pünkösdi
eseménnyel is kontinuitásba hoz.

(A római levél Korinthoszból íródott, 56-58 tavaszán. Érdemes rápillantani a Rm 8,15,
és még hasonló igékre is: „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a
fiúságnak Lelkét kaptátok, [ λ βετε] alapszava: lambanó [λαμβ νω] aki által kiáltjuk:
Abbá, Atyám!”)

Mivel az események időben igen közel vannak egymáshoz, a történés pedig ugyancsak
a betöltekezés, ezért nem feltételezhető, hogy a szóhasználat elkopott volna, hanem sokkal
inkább kijegecesedett. Miként az eddigiekből is kiderül, a „lambanó” ige a „Szentlélek-
keresztség” egyik fontos kifejezésévé vált.

Az összefüggésekből látható: Pál apostol a gyakran használt „lambanó” kifejezéssel
a Szent Szellem jól konstatálható vételére, a vele való betöltekezésre utalt. Ebben a
kontextusban a „vettük” hallatán a korinthosziak azt érthették, amire apostoluk emlékeztette
őket, hogy tudniillik kit „kaptak” és miért, de ebből kétségtelenül az is eszükbe jutott,
hogy mikor és hogyan kapták. (Pál is velük volt akkor.) Ezt támasztják alá a korinthosziak
karizmatikus megnyilvánulásai, amikor a Szent Szellemmel való betöltekezést kísérő
verbalitást élményszerűen túlozták el.

3.7. Az „efézusi kitöltetés” és az efézusi levél kapcsolata

Pál Kr. u. 55 körül jelenik meg Efézusban, amikor is az efézusi tanítványok az ő
imaközbenjárására töltekeznek be Szent Szellemmel (ApCs 19,1), miként azt fentebb
olvashattuk. Pálnak gondja volt a gyülekezetek szellemi növekedésére, ezért amikor
hamarosan fogságba kerül, Szent Szellem által inspirált levelet ír az efézusiaknak is. A levél
keletkezésére nézve három fogság, az efézusi, a cézáreai és a római jöhet számításba, 55., 58.,
ill. 61. évi keletkezési időpontokkal.

Ha 55-re tesszük az apostol első efézusi látogatását, akkor a levél tartalmából és
a fogságra vonatkozó megjegyzéseiből konzekvensebbnek tűnik a fogság és levélírás
dátumának a későbbi, 58. vagy 61. évi időpont. Bármelyik is a tényleges dátum, azt azonnal
megállapíthatjuk, hogy a gyülekezet „pünkösdjéhez” a legkésőbbi időpont is hat évnyire,
tehát időben nagyon közel van.

Az Ef 5,18-ban apostoli-pásztori intéssel szólítja fel a véneket és gyülekezetet: „meg
ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel!”
(alla pléruszthe en pneümati! – λλ πληρο σθε ν πνε ματι; a pléruszthe [πληρο σθε]
alapszava a pléroó [πληρ ω], melynek jelentése: megtölt, teletölt, feltölt; teljessé tesz,
jóllakat.) Az ige nyelvtanilag imperativus passzív többes számban áll, amit így lehetne
visszaadni: „teljesedtessetek be vagy teljesíttessetek meg Szent Szellemmel!” A passzív alak
mögött nyilván a bemerítő, Jézus Krisztus áll, aki a „beteljesítő”.

Amikor a beteljesíttetés megtörténik, akkor az efézusi gyülekezet (és az Ige mai olvasója)
– az ApCs 6,5 kifejezésével élve – „plérész” [πλ ρης], azaz Szent Szellemmel telítődött,
teljes, megtelt lesz. Ilyenek voltak a diakónusok, akiket a Szellemmel való teljességük okán
választottak ki a szolgálatra, miként Istvánt és Filepet is.

Tudjuk, hogy az első gyülekezet és az apostolok pünkösdkor lettek Szent Szellemmel
teljesek „plérész”-ek, az efézusiak pedig attól kezdve, amikor Pál az ApCs 19,6 szerint
imádkozott, a Szent Szellem pedig megérkezett (erkhomai) hozzájuk. Az Efézus 5,18
imperatívusza a régi hívőket a Szent Szellemmel való beteljesedés szellemi kontinuitására, az
új hívőket pedig magára a beteljesedésére hívja fel.

3.8. A „lambanó” kifejezés: a Szent Szellemel való betöltekezésre mutat

Az Újszövetségből kimutatva láthatjuk, hogy a Szent Szellemmel való betöltekezésre
használja a „lambanó” szót az ÚR Jézus (fentebb éppen János tolmácsolásában), de rajta
kívül Lukács, Péter, Pál és János apostol is. Lukács a samáriai (ApCs 8,15.17), Péter pedig
a cézáreai események kapcsán (ApCs 10,47) ezzel a szóval mintegy visszacsatol az első
pünkösdre (ApCs 2,38); Pál a levelében (Gal 3,2) és az efézusi tanítványok esetében (ApCs
19,2) ezzel a szóval kérdez rá a Szent Szellemmel való betöltekezés ténylegességére, s így
megállapítható: a „betöltekezés” eseménye szellemileg őket is az első pünkösdhöz kapcsolja.

4. Konklúzió

A Szent Szellemmel való betöltekezés az első pünkösdkor adatott a hívőknek, s azóta
mindenkinek lehetséges azt „megkapni” – észrevehető módon és regisztrálható időben.
Ezt tanúsítják az ApCs-ben a negyedszázadnyi idő alatt végbement ismétlődések, a
szóhasználatok, de a levelek terminológiája is. Tehát különböző kifejezések ugyanarra az

eseményre utalnak. A betöltekezést kifejező választékos fogalomarzenál a Szent Szellem Isten
és a vele való betöltekezés müsztérion jellegére, elrejtett valóságára mutat, miként a prizma a
napfény sugarait a szivárvány színeiben ragyogtatja.
A Szent Szellembe való bemerítés kizárólag csak a megtért és újjászületett hívők számára
adatik, de nem automatikus velejárója sem a megtérésnek, sem az újjászületésnek, mert
nem ex opere operato, nem önmagától működik, hanem a hívő hite, vágyakozása, kérése és
együttműködése is szükséges hozzá.

A jelen vallástörténeti tendenciája az, hogy a kereszténység összességében Európa-
szerte hanyatlik. Viszont világviszonylatban a föld egy milliárdnyi keresztényéből
600 milliós lélekszámot, mintegy 60%-ot képvisel a felekezeteken is átívelő
pünkösdi-karizmatikus mozgalom. Meggyőződésünk, hogy a rezignált, vergődő
Európában is kulcsfontosságú, pezsdítő szerepet tölt be a pünkösdi típusú evangéliumi
gyülekezetek „keletkezése” – hazánkban is több száz alakult az elmúlt 20 évben.
Akik másképp látják a Szent Szellemmel való betöltekezés tényét, valamint az első
pünkösdi és az azt követő samáriai, páli, cézáreai, efézusi kitöltetés átélhetőségének
valóságát, azok számára teológiailag és dogmatikailag revideálásra késztető az a
körülmény, hogy valamennyi önállóan, újonnan alakult gyülekezet átéli a Szent Szellemmel
való betöltekezést, és vallja-éli az általa osztogatott ajándékok működését (noha még
a „korinthoszi túlkapások” is megtalálhatók benne).

A Szent Szellem rajta volt az ÚR Jézuson, ugyanazt a Szent Szellemet „kapták” az
apostolok, s „kapták” az újszövetségi kor évtizedei alatt plántált gyülekezetek; ugyanezt a
Szent Szellemet „kapjuk” – az évezredek időbeli és szellemi kontinuitásában – ugyanúgy,
ugyanabból a célból mi is. Én hiszek a Szent Szellemben, „megkaptam”, élek is vele, s
mindvégig engedelmes akarok lenni neki!

A folytatásban megvizsgáljuk az ApCs-ben a Szent Szellemmel való betöltekezések
előzményeit, a betöltekezés kísérő jelenségeit, sajátos helyzeteit, amelyek teológiai
konzekvenciái – hitünk szerint – kötelezően érvényesek a mai karizmatikus szolgálatokra is.

Források:

• Aland, Kurt– Aland, Barbara (dir.) (1983) The Greek New Testament, United Bible
Societies, Stuttgart
• Bible Windows 4.5 (1996) CD-ROM. A héber bibliai kifejezések ebből valók.
• Biblia-Felfedező (Bible-Discovery) (2007) CD-ROM, Komplex bibliatanulmányozó
program, szerzői kiadás: Zsidó Miklós, www.mobilbiblia.hu. A görög bibliai szövegeket
ebből idézzük.
• Telegdi József (szakmai vezető) (2008) Hitvallásunk – Az Evangéliumi Pünkösdi
Közösség Hitvallása, kiadja az Evangéliumi Pünkösdi Közösség és a Pünkösdi Teológiai
Főiskola, Budapest
• Tenney, C. Merill (1997) Újszövetségi bevezető, KIA, Budapest Varga Zsigmond
(1992) Görög–magyar szótár az Újszövetség irataihoz, a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya,
Budapest
Comments