Ismerd meg és lásd a világot hívő szemmel!

Dr. Hecker Róbert

Mostani számunk központi témája ez a gondolat. Szeretném azt egy konkrét bibliai igeszakasz magyarázatával kifejteni. Pál apostol aeropágoszi beszédét választottam textusként, annál is inkább, mivel ez az igeszakasz világosan kifejti, mit is tehet a hívő ember annak érdekében, hogy megértse, és Krisztus felé terelgesse környezetét.

A beszéd bevezető élménye, kiindulópontja az ApCs 17,16-ban található. Pál apostol lelke „háborog”, amint látja az Athénban elhatalmasodott bálványkultusz megannyi bizonyítékát: a pogány szentélyek sokaságát. A „háborgás” ebben az esetben nem a megbotránkozó, hanem a tettekre sarkalló lelkületnek a kifejezője: az itt álló görög szó (parokszünó [παροξύνω]) vonatkozó  vagyis a passzív alakot fordító  jelentése: izgalomba jön. Pált tehát egyfajta izgalmi állapotba hozza, más szóval cselekvésre készteti mindaz, amit tapasztal. Nem a közömbösség vagy a megfutamodás, hanem az aktív cselekvés szándéka jellemzi. Cselekedeteinek láncolatát a következő versek így írják le:

1) 22-23. vers: Pál apostol érdeklődő nyitottsággal kapcsolódik az őt körülvevő „pogány és istentelen” világhoz. Nem fél[1] attól, hogy a „démonok átszállnak rá”, és éppen ezért nem zárkózik el a „bálványimádóktól”. Nem ítéli el őket kárhozatos, „pokolba tántorgó világiakként”, hanem vallásos emberekként jellemzi őket. Vallásos érzületeik kifejeződési formáit alaposan tanulmányozza, hiszen „bejártam és megtekintettem szentélyeiteket”. Ez a hallatlan tágkeblűség mai szemszögből inkább valamiféle liberális megalkuvásnak, és nem az evangélium alaptónusának hat. Gondoljunk csak bele: olyan ez, mintha egy keresztény misszionárius mohamedán környezetben azzal kezdené tevékenységét, hogy eljárna a korán-iskolába és a mecsetben megtartásra kerülő istentiszteletekre…

2) 24-26. vers: Pál apostol a Teremtő művének és jelentőségének leírásával megteremti a közös kiindulási alapot. Teremtettségünk csodája elválaszthatatlanul összeköt mindannyiunkat: „Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén.” Nem Jézus Krisztus megváltói művéről és kikerülhetetlen jelentőségéről szól, hanem azt a megajándékozottságot emeli ki, ami minden embert  függetlenül attól, hogy zsidó vagy görög (vallási ügyekben bennfentes vagy abszolút tájékozatlan pogány) – egyformán jellemez: „Ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.”

3) 27-28. vers: Pál apostol a közös kiindulási alap lefektetése után a közös célt határozza meg: „hogy keressék az Istent”. Az Isten-keresés tehát nem egyesek feladata csupán  vagyis azoké, akik még nem találták őt meg –, hanem mindenkié! Mi mindannyian erre kell, hogy életünk energiáit összpontosítsuk, határozottan elszakadva minden lelki gőgtől, melyben a már megérkezés hamis illúziójában[2] ringatnánk magunkat. Az evangéliumi világlátás azonban nem valamiféle bizonytalan vágyakozás egy alaktalan-kiszámíthatatlan Isten után! Pál apostol a megérkezés boldog bizonyosságát hirdeti; zseniális „hídveréssel” ezt nem egy bibliai idézettel, hanem a korabeli művelt görög hallgatóság számára ismert filozófiai művekből vett idézetekkel: „mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek[3] közül is mondták némelyek…”

4) 29-30. vers: a döntési helyzet leírása: Pál világosan kifejti az evangélium alaptónusát: a mennyei Atyától kapott méltóságunk arra kötelez, hogy ne elégedjünk meg félmegoldásokkal! A döntési helyzet egyik komponense tehát az a hallatlan megtiszteltetés, melyben mindannyian, kivétel nélkül részesültünk: „mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk[4]…” Nincs különbség: születési adottságunk az emberi méltóságunk, mely az Isten-képűségünk[5] csodájából ered. Éppen ezért el kell fordulnunk azoktól a félmegoldásoktól, melyek emberi méltóságunkat csorbítják és kifosztják. Nem isteníthetjük az anyagi javakat (aranyat és ezüstöt), az emberi fejlődést-építkezést (a követ, vagyis az építőanyagot, az emberi intellektus által használhatóvá tett természeti törvényszerűségek gyűjtőfogalmát), a múzsa ihletét (azt a művészeti teljesítményben megjelenő, egészen szokatlan, nem hétköznapi lelki megnyilvánulást, mely a mennyországban is jellemez majd bennünket, hiszen ott énekeljük majd a „Bárány énekét”) vagy az emberi kreativitást (az emberi elképzelések mögött ez  a csodálatos emberi tulajdonság, a teremtői akarat és szándék izzása áll). Ezek az utak mind-mind félmegoldások, a teljesség nyomorúságos utánzatai. A teljesség egyedül a mindenség Uránál, a mennyei Atyánál található, ezért a tudatlanság időszaka után itt a döntésé: aki megértette annak lényegét, éljen a lehetőséggel, és térjen meg!!!

 

Így érzek...

Foglaljuk tehát össze a világ megismerésére törekvő látásmód evangéliumi mozgatórugóját! A világban  bármely rettenetes is az, bármilyen szörnyűségek szabdalják keresztül-kasul – mi mindannyian otthon lehetünk. Nem kell tőle tartanunk, mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”.[6] Ugyanakkor nem kell leigáznunk sem, hiszen „bízzatok: én legyőztem a világot”.[7] A feladatunk sokkal inkább az, hogy teljes jogú lakókként visszataláljunk az atyai házba, birtokba véve annak ígéreteit  ugyanezt a csodát fölkínálva másoknak.

 

Lektorálta: Ungvári Csaba


[1] Sok esetben megfigyelhető: a világ nyomorúságait keményen elítélő, az attól való elzárkózás sürgető parancsát hirdető fölfogások mögött valójában a kísértéstől való félelem húzódik meg… Mintha mi lennénk a biztosítékai a győzelemnek, és nem a mennyei Atya irgalma, szeretete!

[2] Gyönyörű, igazán lélekemelő Pál apostol megfogalmazása, ahogyan ezt az életprogramot más helyütt megfogalmazza: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.” (Fil 3,12kk)

[3] Pál apostol itt Aratustól (született a szilíciabeli Szoliban Kr. e. 270 körül) és Kleanthésztől (született a kisázsiai Assusban Kr. e. 260 körül) idéz.

[4] Hangsúlyos a „mindannyian” szó! Az evangélium hirdetésének nincs egy „fölülről lefelé terjedő” dinamikája: a Szentháromság-Isten előtt mindannyian közös platformon állunk. (Evangélista és „evangélizált”, hívő és „hitetlen”… Cigány és magyar!!! Hány ún. evangélizáció marad hatástalan-erőtlen azért, mert ezt az alapvető törvényszerűséget nem veszik figyelembe, mert az evangélium örömhíre helyett hívő felsőbbrendűségi érzésüktől vezetve oktatják ki, tanítják a világiakat, a más, általuk alacsonyabb rendűnek tartott kultúrából, erkölcsiségből származó embertársaikat!!!)

[5] 1Móz 1,26-31

[6] 2Tim 1,7

[7] Jn 16,33

A cikk elolvasását ajánljuk 

mindazoknak, akik missziós küldetésükben megbékélést keresnek a világban.

A cikk írója az alábbi kérdésekre keresi a választ:

· Milyen kérdések vetődnek fel a hívő ember világszemléletében?

· Idegenek vagyunk vagy otthon érezhetjük magunkat ebben a világban?




.
Comments